Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-09-17 / 111. szám

A hadügyministeriumtól. A hadügyi tárczához tartozó hadbiztossági osztályt személyzettel " ellátni kellvén, abba a hadügyminister által fogalmazóknak Eötvös József és Grd­vay József 5 fogal­mazói segédeké Hoebert Béla és Bagi Béla, — Írnokká Huszár Elek neveztettek ki. Kelt Budapesten sept. 11. 1818. Melczer Andor: A honvéd tüzérség szaporítása rögtön igényeltetik, hogy a már ellenség elébe indult ütegeket teljes erővel segíteni lehessen, nem különben a lőszerek készítésére is egyének kivántatnak. Felszóliltatnak tehát minden lelkes hazafiak, hogy a szent ügy pártolására mennél többen magukat a hondvéd tüzérséghez beiktattassák. Nádosy Sándor őrnagy, honvédségi ideiglenes főparancsnok. K. Az osztrák ministerium emlékirata. „A magyar birodalomnak sorsa századok óta leg­bensőbb összeköttetésben volt az osztrák uralkodó ház által birt tartományok­évalj­a kötelék, melly különböző koronákat egy fejdelmi házhoz csatolt s még inkább a Dunánál la­kó népek belélete ezeket olly szorosan egymáshoz lánczol­­ta, miként nehezen eldönthető, hogy a testvérisült népek között mellyiket illeti az állományi és társulati kifejlődés különböző mezején a vezérlet előnye, vagy a vetelkedő u­­tánzás dicsérete. A hadügy, a bányászat, a Dunahálózat, a műiparnak a Dunapartokon fekvő városokba a telepedése, továbbá a mértékek, súlyok és kereskedelmi szokások köl­csönösen váltak egymáshoz mindinkább hasonlítóvá, s míg az osztráknémet gyáripar a magyar birodalombani fogyasztás­hoz alkalmazta magát, addig a magyar hús földjét akként mivelte, hogy vágómarhái, gyapja, dohánya s más nyers terményei által az osztrákok szükségét minél több nyere­séggel elégíthesse ki. Eugen győzelmei után déli Magyaroszág megszaba­dítása és állományi rendezése mellett, a habsburgi ház u­­tósó férfi sarjadékának legfontosabb vállalata volt, a ter­mészet és a népek geniusa által kimondott összeköttetést mentői szilárdabb státusjogi alapokra fektetni. A magyar di­éta, az erdélyi karoknak és rendeknek 1722-ben márczius 30-kán kelt és az 1740-ki országgyűlésen törvénybe ig­­tatott csatlakozási okirata, úgy szintén az osztrák-német birtokoknak tartományi gyűlései, különösen az osztrák ré­gi törzsországok, t. i. Csehország és Tyrol, a pragmatica sanctió által a következési jog feletti háború veszélyeit nemcsak megelőzték, de az országok összeköttetését is olly szilárdul megállapították, hogy több mint egy század le­folyása alatt, csak egy monarchiáról, egy uralkodó csa­ládról és egy uralkodóról lehetett szó, és csupán históriai sötét emlékezetek maradványai valának még fenn, egy sze­rencsétlen előkorból, midőn Konstantinápolyban vagy Ver­­sailles-ban rövid időközök alatt magyar malecontentusok ügynökei jelentek volt meg. Hogy ezen egyesülés alatt Magyarhon szembetünőleg felvirágzott, és nemzetisége, mint szintén megyei s politi­kai szabadsága megvédeték, azon fokozatos átalakulás ta­núsítja, melly ezen ország kormányzásában az utósó három decennium alatt létrejött. Ha régibb politicai szabadsága akkora érvénnyel nem birt, mint a jelenkor vágyai és nézetei igénylik, illő te­kintetbe kell venni a sok háborút és pusztítást, mellyet az ozmánok igája alól csak későre kimenekült részei szenved­tek volt. A pragmatica sanctió főbb megállapodásai, a monar­chia különböző állományainak egybeköttetéseiről, az egyes diétái határozatok és törvények azon pontjaiban fellel­hetők , mellyeket egy mellékletben állítottunk össze. A pragmatica sanctió értelme mindig olly világosnak, olly kikerekitettnek tekintetett, hogy iránta soha semmi két­ség­ben nem forgott. A legfőbb kormányzás egysége, az összes financz ügyvitele, a sereg kezelése és vezetése volt a monarchia osztatlanságáról szóló alaptörvény szükséges folyadéka. Magyarország külföld irányában nem volt soha Ausztriától különvált, nem tartaték soha különoszthatónak és soha külön nem is képviseltetők. Az osztrák név alatt az európai nagy hatalmak körében érvénnyel nem csupán a nagyherczegségek, de egyszersmind az azzal egyesült Ma­gyarország birt, mint kitetszik az 1723-ki 111, az 1790-ki 10, 11, 17, az 1792-ki 8 és 9. articulusokból, mellyek törvényes adatokkal bizonyítják be azt, mi különben is a nemzetek évkönyveiben felírva van. Minden külháboru együtt folytattaték. Ha Magyarországot természeti csapás érte, leg­ott segély nyujtaték a legfelsőbb állományi hivatal és a többi tartományok által, mint ezt a pesti vizáradat tanú­sítja. Ha az országban lázadás ütött ki, a többi tartomá­nyok mindjárt seregeket küldöttek s a rend hamar hely­reállott. Magyarország a kereszténység közellenségétől né­met és szláv vérrel szabadittaték ki, s csak a monarchia nyugoti részeinek feláldozása menthette meg a keletre fekvő Magyarországot Napóleontól, a hatalmas hóditótól. A ma­gyar hősileg s nagy egyetértésben harczolt Austria német és szláv népeivel együtt, s a história a közgyőzedelmekben nem különbözteti meg azon osztalékot, amely a magyar, német és szláv nyelvet beszélő bajnokok hűségét s vitéz­ségét külön illeti. Szintúgy nem vonta ki soha magát Magyarország azon terhekből, am­ellyeknek a hadi események következésében és a monarchia közszükségeinek fedezése miatt támadniuk kel­lett, ámbár azon hozzájárulás, mellyet Magyarország pénz­ben s vagyonban nyújtott a közkiadások hordozására. Örökké csekélyebb volt, mint a mennyi ezen, a természet­­ által gazdagon megáldott országot népszáma és segédfor­rásai arányában joggal illette volna. Ezen felfogása a pragmatica sanctionak és a monarchiát alkotó állományok benső egybeköttetésének feltalálható még a nagy ingerültséggel folyt utósó országgyűlés tanács­­kozmányaiban is, mellyekre azon párt gyakorolt túlsúlyt, melly később az állomány rudját megragadta s mostanig kezén tartja. A martius első hó­napjaiban megvitatott felírás az országgyűlés teendői felől, melly a főrendek által már­tius 14-kén elfogadtatott, a békés után elérendő reformok iránti tervekben különösen kifejezi azon kivánatot is, hogy ő felsége nemcsak Magyarországnak számoljon a költségek­ről s nemcsak Magyarországnak adjon felelős ministériu­­mot, hanem a monarchia többi tartományainak is alkot­mányos institutiókat nyújtván, biztosítsa az erős egybeol­vadást és testvéri egyetértést azokkal. Fájdalom, a magyar karok és rendek bizottmánya, mihelyt ezen felirattal Bécsbe érkezett, a szoros testvéri­ség szellemétől elhajlott , mert a felelős és független mi­nistérium iránti kivonatát, a kereskedelem, a közmunkák a had és financzügy tárczáira is kiterjesztette, a­nélkül, hogy a monarchia többi tartományaival a viszonyt tekintet­be venné, noha e tartományoknak is a bizottmány felér­­kezése előtti nap , t. i. aug. 15-én constitutio adatott. A magyar országos bizottmány alkudozásai először csak gróf Battyhány Lajosnak felszóllitását eszközölték ki egy ministerium alkotására, s e minister minden törvény­hatóságokhoz márczius 17-én intézett közirata által hiva­talos munkásságát elkezdette ugyan, de maga a ministe­rium definitive nem előbb, mint ápril 7-kén alakult meg, midőn az egyes ministereknek legfelsőbb megerősítése be­következett. Sokkal korábban, t. i. a márczius 17-ei legfelsőbb határozatnál fogva rendelteték Bécsben egy felelős mini­ster tanácsnak felállítása, és a márczius 20-ai határozat által már az egyes osztályokra, minek a bel- és külügy, had és fináncz, felelős ministerek valának kinevezve tetve. De e Bécsben létező ministerium csak akkor gyako­­korolhatott volna meghatározott befolyást azon viszonyra, mellybe állítani törekedtek a magyar korona tanácsosai ezt a nem-magyar tartományok irányában, ha a külön magyar ministérium alkotásakor mindazon tekintetek kel­lőleg méltányoltattak volna, mellyek a monarchia részei­nek egységét biztosithaták. Egy legfelsőbb kéziratban, melly ápril 17-én a fő­­herczeg nádorhoz intézteték, annak mind mellőzhetlensége, mind pedig státusjogi kötelezettsége kimondatott, hogy a magyar pénzügy különválasztása nem történhetik meg méltányos tekintet nélkül a közös státusadósságok felosz­lására. De még ugyanazon nap, a szerint, mint az uralkodó párt által teljes erőfeszítéssel már előkészítették, egy külön magyar had- és finánczministérium létesült, s következő­leg csupán csak e szabálynak visszavonásával, vagy pé­pedig az említett két tárcza hatáskörének keskenyitésével lehetett volna módot találni a pragmatica sanctio meg neisUÉ|^sére. ^^^^Lén történt elfogadási a­karok és rendek ja­­va^BBI^É^ly az udvar költségei fedezésére, a közös diplomatián^Rémelly közös hadi testületek kiadásaira bi­zonyos öszletek határozott, későbbi kiegyenlítés mellett a közfinanczia számára. s nyújtott még némi reményt, hogy az említett kiegyenlítés útján a magyar pénzügykezelés a bécsi központi pénzügy közt megszüntethetnek azon diffe­­rencziák, mellyek a monarchiához tartozó magyar és nem­magyar tartományok viszonyait szétbontással fenyegetik. A főherczeg nádorhoz ápril 10-én küldött kéziratban ki jön jelentve, hogy a határőrvidéknek követeik általi rész­véte az országos képviseletben e vidék belső katonai szer­kezetét, melly a monarchia és Magyarhon bátorlétére egy­formán szükséges, a régi viszonyok változatlanul maradja­nak mindaddig, mig a törvényhozás ő felsége hozzájá­rulásával máskint nem intézkedendik. Valamint az elősorolt legfelsőbb határozatok az osz­trák-német tartományoknak némi kezességet nyujtanak ér­dekeik s a közös státuskötelékeknek tekintetbevételéről, szintúgy az utósó pozsonyi országgyűlésen hozott törvények előszavában volt erre nézve még valami védpont azon ki­fejezésekben, mellyek a pragmatica sanctió által Magyaror­szágnak a többi osztrák tartományokkal t oldhatatlan össze­köttetéséről tesznek említést. De kevéssel utóbb a Iu­dik törvényczikk 2-ik­kának határozata, minél fogva ő felségének az országbeli távol­­léte esetében a főherczeg nádor gyakorolja­ a végrehajtó hatalmat, már nem kevés ellenmondásban áll azon tör­vénybe ig­atott nyilatkozattal, hogy a korona egysége és a monarchia kötelékei sértetlenül igentartatnak, mert a ki­rályi hatalom egy részének a nádorra ruházása vezethet a magyar és nem- magyar ministériumnak egymással ellen­kező lépéseire, s a monarchia egységét okvetlenül bántja és veszélyezteti. A említett országgyűlésnek kevés számú törvénypont­jai világosságra nem derítik azt, hogy a magyar kor­mánynak hadi és fináncz tárczája magába foglalja-e egész hatáskörét a közkezelés ezen ágainak, vagy pedig csak az olly tárgyakra terjed ki, mellyek egészen és kizárólag Ma­gyarországot illetik, mig a monarchia többi tartományaival közös érdekekre nézve, az ügyvezérrel egy Bécsben létező köz­ponti hatalom által intéztetnék. Jelesen a határőrvidéknek ma­gyar honvédelem ministeriuma alá helyeztetése sehol a tör­vényben ki nem mondatik. Azonban,­ később a magyar kor­mány a hozott törvények igényein túl és a megelőzött ki­rályi­ parancsok világos értelmének ellenére munkál a mo­­narchia központi h­atalmától a minél nagyobb elkülönítésre, s egy pillanat e kormánynak az április 11 -ki törvények hozatala után tett lépéseire már eléggé feltárja ama ve­szélyeket, mellyek a monarchiát annál fogva fenyegetik, mert a központi érdekek megoltalmazására létező orgá­numok hatásköre keskenyre szok­h­atott. A had- és finánczkezelés egész sorát mutatja fel a tényeknek, mellyek a magyar ministerium különszakadásá­­ról s előbb félrevonzó, később pedig ellenséges irányáról tanúsítanak; mellyek, továbbá, a helyett, hogy István fő­­herczeg uj helyzetéből és a határozatlan jogkörű had- és finánczministerium létezéséből folyó bajok kútforrását bezárnák , olly szabályokat idéztek elő, mik a múlékony pártvéleményeknek hizelgenek ugyan, de a magyarországi népek maradandó érdekeivel nem egyeztethetők, s még kevésbbé felelnek meg a pragmatica sanctió által biztosí­tott magas czéloknak. (Folyt, követ.) 488 Nemzetgyűlés. Rövid közlés a képviselőház sept. 16-án reggel tartott üléséről. A mai ülésben következő nevezetes­ határzatok ke­letkeztek. Kossuth indítványára a nádort odautasítja a ház, hogy ha netalán sikerülne vezérkedése ideje alatt a horvát ügyet kiegyenlíteni, azt a nemz­et becsületével meg­févő feltételek alatt annál inkább eszközölje, mint­hogy a nemzetgyűlés már kimondá azon elvet, miképen a horvát nemzet minden méltányos kivonatait kész teljesítni. 2­or) Az országnak katonára lévén szüksé­ge, a képviselő­ház minden 127 lélektől két katonát aján­lott. Az indítványt Nyári tette. E határzal kapcsolatban azon határzattal, minélfogva a nádor mint az ország főkapitánya a fővezérség elvállalá­sára megkeresett, s azt elválalta, a néppel nyomtatványok által tudattatni fog. Ezen nyomtatványokban — mellyek egy részben az ország védelme iránti felhívást foglalnak magukban, Szent­­királyi indítványára a következő pontok lesznek kieme­lendők. 1or) Hogy mi a dynastiához hűségesen akarunk ra­gaszkodni. 2­­or) Hogy Ausztria irányában készek vagyunk olly érdekkiegyenlitésre, melly Magyarországnak nem árt, Ausz­triának pedig használ. 3­­or Hogy a horvát ügybeni alkudozások csak akkor kezdethetnek meg, ha Jellasits az országból kivonult Mindezen határzatok a mai esti ülésben fognak hi­telesi­teni. Napirendre került Kossuth Lajosnak az Úrbéri kárpótlások iránt benyújtott javaslata. Lényeges­ észrevé­tel­e részben nem merült fel. — Ezzel az ülés eloszlott. Rövid közlés a képviselő­ház sept. 15-án estve tartott üléséről. Mély fájdalomba borulva írjuk e sorokat. Szomorú kénytelenség rúgja ránk a kötelességet olvasóinkat a leg­­czudarabb árulás s szegény sokat szenvedett hazánk növe­kedő veszélyéről értesitni. Az aggodalmat, melly e miatt sok ezrek közti a mi hazafi keblünket is szaggatja, lehetlen kifejeznünk. Azért bocsássanak meg olvasóink, ha e soraink rendetlenek és összefüggetlenek. Ám a tények. Éj­fél előtt 11 órakor Batthyány miniszerelnök megjelenik az ülésben s sajnálattal jelenti, hogy az ő felségétől mára várt eldöntő válasz még ma sem érkezett meg, s kéri a házat, hogy még 24 óráig várakozzék. Jelenti továbbá, hogy a keszthelyi táborból olly értesítés jött, minek következésében mondhatni, hogy ottani seregeink úgyszólván vezérlet nélkül vannak. E tudósítást Csányi László kir. biztos irja, s körülbelül igy hangzik : „Helyzetünk minősége — írja a biztos— ollyan, mihez nincs has­oin­ható. Gr. Teleki Ádám a sereg főparancsnoka, midőn a Drávától visszavonultunk, arról biztositott, hogy Keszthelynél megkezdendjük a csatát. És mi történt? E jeles ember kinyilatkoztatá az egész tisztikar nevében, hogy ő Jelacsics ellen harczolni nem fog, mint kivel őt egy eskü köti! (Ingerült felkiáltások: árulás, árulás.) Ezen hűtlenséget Jelasicsnak tudtára adván Teleki, attól azon választ kapá, hogy a neutralitást csak azon feltétel mellett fogadja el, ha Szájer szélesre vonul a katona­sággal. Ezt Teleki teljesitni ugyan nem akarta, ha­nem­ ki­jelenté, hogy Keszthelynél úijából félre áll. És azért kijelenté, hogy a seregnek Keszhely mel­lett fekvő falvakba leendő elszállásolása­ és élelmezéséről gondoskodva legyen, mert különben ő (Teleki) kési egész seregével átmenni J­elasicshoz! Nem képzelhető a keserű érzel — mond a biztos, melly illy gonoszság hallására engem megragadott. Tele­kit mindenképen igyekeztem szándékáról lebeszélni, de nem sikerült, miután konokul ragaszkodik feltételéhez, így nem volna egyéb hátra, mint katonai lázadást idézni elő, ezt pedig több okoknál fogva tenni nem aka­rom stb. Teleki a miniszerelnököt sem ismeri el, és azért va­lószínű, hogy az egész katonaság a két ágyuteleppel együtt részünkről veszve leend.“

Next