Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-10-20 / 138. szám

nek egy zászlót viselhetni ezen fölirással: Ozora 1848. Továbbá amint megvannak említve az érdemeket szer­zett urak, a nemzet hálája iránt a honvédelmi bizott­mány intézkedni fog s a ház e részben megbízza a vá­laszarányt, hogy a nemzet hálájának, mellyel a képvi­selőház is érez, tettleges valósítására tegye meg a kellő lépéseket. Már most átmenve a többiekre, engedje meg a ház, hogy részint azon irományok nyomán, mellyek nem e­­zen tárgyra vonatkozva egymás után felolvastattak, ré­szint pedig különben is az előttünk ismeretes adatoknál fogva egy pár szóval röviden a ház tudomására juttas­sam azt, hogy miképen állunk ma. Az kétségtelen már most, és igen sok adatok alapján tisztán áll, hogy Oc­tober első napjára egy combinált megtámadás, egy ka­tonai összeesküvés volt ellenünk rendezve, mondhatom mint egy­­ oldalról. És az istennek igazságos keze s a bécsi népnek bátor és elszánt magaviselete nagy vonást húzott ugyan keresztül ezen terven; de mivel istennek ítélete szerint a megtámadás mindenütt ugyanazon perczben a mint combinálva volt, a távol vidékeken végre nem hajtat­hatott, annak rángatózásai és végrehajtási kísérletei lát­szanak most is mindenütt. Az aradi várparancsnok bom­­bardíroztatja Arad városát, de Arad városa el van hatá­rozva hazafi kötelességének megfelelni, a honvédelmi bizottmány pedig intézkedett, hogy e részben támogatás nélkül ne maradjon. A temesi várparancsnok , ki egyébiránt lemondott, lemondása után szinte az od­ob. 3­ki manifestumra tá­maszkodva, — elégnek vélvén azt a bécsi újságból olvasni, Temesvár­ városát ostromállapotba helyeztette, Gallicziából ellenséges mozdulatok estek tudtunkra.Olmütz táján mintegy 17 zászlóaljból álló sereg vonul össze, honnan az út Bécs felé van nyitva, de nyitva van más részt Magyarországba is. Bécs előtt pedig Jelacsis egye­sült a bécsi commandirozónak 13,000 főből álló se­regével. Majerhoffer átkelt a Dunán, Nugent mozdulatot tesz Kanizsa táján. Nyitra vidékén Húrban lázong, más részről az erdélyi oláhság is agitáltatik. És mindez nem mondom ugyan , hogy azon percz­ben , de úgy látszik egy combinált irányban intézett mozgalom, minden oldalról, melly ki volt számítva Ma­gyarország megsemmisítésére, körülbelül mintegy 9 ol­dalról. Én hiszek az igaz ügyben, és teljes bizalommal vagyok a nemzet erejében, hogy mindezeknek ellené­ben Magyarországról talán épen most lehet elmondani, nem hogy volt, hanem hogy lesz, és nem sok idő múlva lehet elmondani, hogy van , hanem mint azon bizottmánynak elnöke, melly e nehéz perczekben a hon­védelmi ügynek igazgatásával van megbízva, mégis kénytelen vagyok a házat felkérni arra, hogy ha lehe­tetlen dolgokat rögtön egyszerre nem teszünk, m­éltóz­­tassanak a körülményeket tekintetbe venni, mert pél­dául, ha tudósításokat veszünk, hogy mi történik Nyi­­trában, Temesvárt és Aradon és mindenütt, és azt kí­vánják, hogy csak katonát és csak fegyvert adjunk min­denüvé ; az a kérdés: honnan vesszük a fegyvert, habár volna is katona? Én azon véleményben vagyok, hogy Magyarország elvesztésére sikeresebb lépést nem lehet­ne tenni, mint az erőt dissipálni, mert úgy mindenütt megverhetnének bennünket. Annyi szerencsétlenség fog reánk hárulni, hogy egy, vagy más vidék szenvedni fog kis ideig, mert erőnket megcsonkítani nem lehet, s azért egy pár nap alatt, nem mondom minden, de a kiállítható erő lehető legnagyobb részét a lajthai táborhoz felküldendőnek gondoltuk s szép segítséget küldöttünk oda már is. Más részről a h. v. z.-aljak felállítása olly lelkesedéssel folyik az egész hazában, hogy e részben a fenakadás nem ott van, hogy seregeink nem volnának, hanem hogy azok, mik a seregnek kiállításához szükségesek, hir­telen elő nem teremthetők, mert vannak dolgok, mel­­lyeket a lelkesedés nem képes előteremteni, u. m. fegy­vert és ruhát 100.000 emberre. Egyébiránt úgy va­gyunk elhatározva, hogy a honvédzászlóaljak felállításá­ban a 100-ig meg sem állunk. (Helyes.) Hanem mi­dőn ezek igy állanak, midőn tehát az ország véderejé­­nek növelésére azon tömérdek ellenség ellenében, melly nem is mondom honnan mutathatja magát, — mert vannak más részei is az ellenségeskedésnek, min­dent elkövetünk, hogy a védelmi erő teljes kifejlődést nyerjen, meg kell fontolnunk azon lépéseket, mellyek jelenleg e perc­ben kell hogy történjenek, jobbra vagy balra, de a­mellyeknek sikeres vagy sikertelen eredmé­nye befolyással lehet a nemzet jövőjére. Magam indí­­ványozom a képviselőházban, hogy lajthai táborunknak adassék parancs, miszerint az ellenséget üldözze; de azt gondolom, nem lehet ember, ki józanul akar gondol­kozni, ki ezt máskép érthesse, mint úgy, hogy ezen ha­tározattal seregeink előtt elhárította azon morális aka­dályt, melly ezen szóban fekszik: „külföldre lépni.“ De valamint a honvédelmi bizottmánynak esze ágában sem volt, úgy a képviselőháznak sem, stratégiai katonai szem­pontból mozdulatokat irányozni a Lajthánál, Pestről, mert, egyikünk sem akar a hajdani bécsi Hofkriegsrath hibájába esni, melly a bécsi pamlagokról commandiroz­­ta a Belgrád tájáni ütközetei, mellyeket azért el is kellett veszitni. Tehát az egész kérdés az, hogy katonai szempont­ból teendő mozdulatoknak strategikus bírálata a ház elé a priori nem tartozhatván , azokat mik Austriában történtek, nyujtanak-e a képviselőháznak valamelly okot arra, hogy lajthai seregünknek teendőire nézve poli­tikai szempontból valamit a ház határozzon vagy nem? Mi kinyilatkoztattuk és megszentük az austriai országgyű­lésnek, miszerint hálátlanságnak tartanók nem segíteni őket azon ellenség ellen, ki előttünk megfutamodva, Bécs falai alá húzódik, de invasiót nem teszünk, s a­melly perczben azt mondják, hogy reánk szükség nincsen, se­regeinket visszavonjuk s reméljük azt, hogy austriai nem­zet képviselői szinte oly barátságos rokonérzettel fognak nyilatkozni , mint azt mi tettük. Én a legnagyobb hálával köszönettel és méltány­­lattal vagyok a bécsi nép hangulata iránt, hanem meg­vallom sajnálom , hogy diplomatikai formában a mi nyi­latkozatunkra sem a bécsi országgyűléstől, sem a bé­csi közönségnek választmányától, mellyre az ország­gyűlés a város védelmét reábizta , legkisebb határozott nyilatkozat még eddig nem következett, mert ezen ha­bozásnak végeredményét a körülmények oda is hatá­rozhatják, hogy azt fogják mondanni: invasio. És kérdem, valljon, ha a mi előnyomulásunk invasiónak tartatnék a bé­csi népnek kétségtelenül hatalmas erőre fejlődhető, de vezért is kívánó lelkesedése ennek ellent állana-e úgy, hogy későbbi fejleményein a dolognak a magyar nem­zet a világ előtt igazolva állana , ha az Austriábani előnyomulás folytatná ? Az austriai országgyűlés csak any­­nyi sem nyilatkoztatott ki eddig, hogy Jelacsics ellen­sége, s arról sem szeretett szólani, miképen fogadhatja Magyarország nyilatkozatát, hanem a választ a bécsi Gemeinde Ausschussra bízta — az Auszehuss ismét azt mondja , hogy nem érzi, magát felhatalmazva ezen kérdésben valamit mondani, hanem kívánja az ország­gyűlés választmányának nyilakozatát, ez pedig ismét azt mondja, várjanak egy kissé, mert most tanácskozik bizo­nyos dolgok felett Auersperg irányában, így állanak a dolgok, kötelesnek éreztem magamat ezen körülményeket előterjeszteni. Megvallom nyíltan, de ez­zel sem criticát,sem rosszulást seregeink vezérére mondani nem akarok , csak azt akarom kifejezni, hogy vannak ezen mozgalmas időknek bizonyos perezei, midőn csak azok menthetik meg a hazát, kik a körülményekhez ké­pest a pereznek igényei szerint fejükkel is készek ját­szani. —­Hogy sikert eszközöljek, ha én lettem volna a vezér, el nem mulasztottam volna a lehető leggyor­sabban sarkában lenni az ellenségnek. Ha roszul üt ki a dolog, fejem lett volna érte a díj, de ha jól üt ki, meg van óva a haza az ellenségtől. Ilyen időben gyakran for­dulnak elő perc­ek kisebb és nagyobb körű személyek hivatásánál. Én azt gondolom, hogy az i­lyen lépések­nek helyeslését vagy rosszulását a siker határozza el, és ha sikert eszközöl valaki, a nemzet megmentői közé fog számítalni, ha pedig nem, fejével játszik. Szeret­tem volna, ha történetesen katonává neveltetvén a tábor­nak vezére voltam volna, mert lett volna bátorságom ezen játékot megkísérteni. De ezt nem mint criticát mon­dom , mert más ember gondolkozásába magát behelyezni ne­h­é­z. — A tábornok azt mondotta, hogy ő politikai életet nem élt, tehát előbb megkérdi, szabad-e ezt megtenni. — Miután 3 napi idővesz­téssel ment a dolog, e 3 nap a diplomatikai nyilat­kozat, nem pedig a gyors tett terére vezeti a kérdést, s ezen téren semmi biztatót nem kaptunk. Tehát kér­dem a dolgoknak illy helyeztetésében, akarja-e a ház azt mondani, csak előre­ akármi történjék, akármennyi ellenség jöjjön is ellenünk, vagy pedig akarja azt mon­dani , hogy áthatva a hálaérzetétől a bécsi nép lel­kesedése és azon sympathia iránt, mellyel kinyilatkoz­tatta, hogy kész minket segíteni a közös ellenség el­len, akarja-e kérdem azt kinyilatkoztatni, hogy ne le­gyen a La­tha akadály seregeink előtt, a­mint megmu­tattuk azzal, hogy seregeink a Lajthát átlépték, de nekünk baráti kezet nem nyújt senki, még csak azt sem mondják, hogy a mi ellenségünk nekik is ellen­ségük. Nem tudom tehát, hogy a népjogot tekintve nem akar-e a képviselőház a képen nyilatkozni, hogyha nem kell nekik segítség, védjük saját hazánkat.­­Ezt ügyelmeztetésül mondottam a képviselőháznak, s gyors határozatban ajánlom ezt kinyilatkoztatni. Sok minden­féle körülményeknél fogva, mellyeket itten előhozni nem lehet, már tegnap éjjel a bizottmány maga részéről hadseregünk parancsnokságához illy értelemben irni szük­ségesnek tartotta, melly csak oda szól, hogy a pa­rancsnokság adjon ki nyilatkozatot napi parancsban, hogy miután többszöri felhívásom sem a bécsi országgyűlés meg nem hívta seregeinket, sem az ügyes vezető Aus­schuss, ezek hozassanak ismét vissza a hazába. De ne méltóztassék a képviselőház azért, hogy ezt a bizottmány tette, úgy venni mint miniszeriális kér­dést ; nincsenek most i­lyen kérdések, hanem a haza megmentésének kérdése forog fen. Ha a ház bölcse­­sége látja a dolgot, nem fogjuk magunkat a köteles­ség teljesítése alól elvonni, hanem a dolog igen fon­tos, s e részben a ház határozatát kikérem. (Jó van). Seregünk vitéz és bátor, kétségtelenül a győzelemben bizonyos kilátással mérkőz­hetik az előtte álló sereggel, hanem egyátalában seregeink erejének nem derogál, ha azt mondom, hogy seregünk úgy a­mint van, minden lehető ellenség ellen győzni fog. Ritka esemény a történetben állapotunk, a hadseregre nézve is a ház tudja, hogy mikor Jelacsics átlépett a Dráván bizonyos comoediáknak következtében, mellyek eljátszattak, úgy szólván semmi seregünk nem volt, kardvágás nélkül jött ő előre s útja közben teremtettük az erőt. Ezen hadse­reg nagy kincse a hazának, mellyet óvni kell; Bécs iránt nagy hálával tartozunk ugyan, de neki is közre kell dolgozni, de a sikert hadi tekintetben a nép lelke­sedése még nem biztosítja. Tehát azt gondolta a választ­mány, hogy megtettük Bécsnek a mivel tartozunk, azt mondottuk, megyünk előre, s nekünk annyi napok óta annyit sem nyilatkoztatott ki, hogy előnyomulásunkat nem veszi invasiónak, mert azon irat, melly a democrata clubb részéről felolvastatott, nem vehető egyébnek, mint ma­gános érzelem tolmácsolásának, de nem combinált dip­­lomatikai lépésnek, a­mellynek következtében biztosan léphetnénk fel. Ha történetesen hadseregünk élén állot­tam volna, nem gondoltam, volna a nyilatkozatra, nem jutott volna eszébe egynek vagy másnak, mert ha kard csörög, ágyak morognak, a népjogról nem igen szoktak gondolkozni; de midőn idő van a nyilatkozatra, s azt mondja az országgyűlés, hogy nem nyi­latkozik, hanem souverain hatalmát a Ge­­m­einde-Ausschussra ruházza, ez ismét vissza az ország­­gyűlésre, ez már bajos helyzet, hát ha azt fogják mondani , hogy invasio. Ha ezen szempontból indulunk ki , hogy megajánlottuk a segítséget, de nem vették el , tehát hazánk oltalmára szorítkozunk. Ha közben jó mindazáltal ollyan nyilatkozat, melly bennünket segítség­re felhív, az alatt meg fogjuk nézni, hogy mit tehe­tünk , s az ország védelmére szaporítani fogjuk erőn­ket, a­mint ellenségeink szaporodnak, és ha látni fog­juk , hogy azon karban vagyunk, miszerint megmérkőz­hetünk ellenségeinkkel, segítséget is fogunk adni a bé­csi népnek a szabadság ügyében, de a jelen perczben ezt tenni nem lehet. (Helyes!) Kund Vincze. Visszatérve, mit Kossuth La­jos előadása elején indítványozott, hogy a tolnai nem­zetőrség részére elismerés szavaztassék, én azt hiszem, annak igen jó hatása lesz, mert harczhoz nem szokott nemzetőreinket csak lelkesitni fogja. Azonban azt hi­szem, igen jó volna, ha megemlítenék a somogyi nemzetőrséget is, melly az ozorai expeditióban szinte részt vett. Ha ez nem történik, csak lehangolnék azo­kat, kik hasonlókép részt vettek a győzelemben. Asztalos Pál: Azokra, miket Kossuth Lajos előadott, leginkább csak némely felvilágosításul arra nézve, hogy talán kellő gyorsaság az ellenség üldö­zésében nem történt volna, elő fogom terjeszteni a háznak a történteket. Igen rövid leszek. Martonvásáron tudtuk meg Jelacsicsnak azon nem becsületes tetttét, hogy a fegverszünetet megszegve , Győr felé mozdult. Martonvásárról az­nap fordírozva eljöttünk Bicskéig, más­nap Győrig, Győrben pihenést kellett adni serege­­geinknek , azért, mert tudtuk, hogy Jelacsics megállóit Mosonynál, és ott akarja az eldöntő csatát kivívni, ma­gához vévén az austral sereget. Midőn megtudtuk La­tour történetét, másnap elmentünk Győrből Barátföldé­re, onnét átmentünk Miklósfalvára. Ekkor már előcsa­­pataink annyira előnyomultak Ivánka vezérlete alatt, 549

Next