Nemzeti Ujság, 1919. szeptember (1. évfolyam, 1-2. szám)
1919-09-28 / 1. szám
NEMZETI ÚJSÁG. 1. szám demokrata programm végcélja a kommun megteremtése volt s ez a cél lebeg előttük a jövőre is. A kommun visszatérését s a szociális termelésiből fakadó «jólétet» nem kívánja vissza egyetlen munkás sem. Addig tehát, míg szociáldemokrata mozgalom van, a kommun visszatérése mindig kísért. Tisztában vannak ezzel a munkások is, ezért hagyják ott tömegesen a vörös szakszervezet tekeet. gj Tisztában vannak azonban azzal is, hogy szervezkedniük kell, mert enélkül a tőkével nem bírják megvívni gazdasági harcaikat. Ennek a szervezetnek, azonban erkölcsi alapon kell nyugodnia s kereszténynek és magyarnak kell lennie. A magyar munkás nem lehet nemzetközi akkor, mikor az egész világ munkássága a nemzeti érzés tüzében ég. Ha azok boldogulását ez nem akadályozta meg, a magyar munkás boldogulásának sem lehet akadálya. Ezt az igazságot a saját romlásán tanulta meg a mi munkásságunk. Ez a lecke alapos volt s átformálta egészen a munkásság érzés-éggondolatvilágát. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a diktatúra összeomlása óta negyven keresztényszocialista szakszervezet alakult meg, melyben a főváros és környékéből eddig hatvanötezer munkás tömörült. Ebben a létszámban nincs benn a postás és vasutas szakosztályunk taglétszáma, akik testületileg csatlakoztak mozgalmunkhoz. A villamosok szervezete egy-két ember leszámításával szintén testületileg jött át a szervezett keresztényszocialista munkássághoz. A többi szakma, köztük a vas- és fémmunkások is, akik a proletárdiktatúra legerősebb védői voltak, szintén tömegesen csatlakoztak. Újpest, Angyalföld, Csepel, Erzsébetfalva vasmunkásai már az első időben megalakították a helyi csoportjaikat szakszervezetük kebelében. A főváros munkásságát a Dunántúliak szervezkedése messze túlszárnyalja, mert itt a szociáldemokraták szervezetei teljesen megsemmisültek. A hatalom polcáról lecsúszott vezérek keserűen szemlélik szervezeteik összeomlását, de a végzetet megállítani nem tudják. Az eddig megalakult szakszervezeteink névsorát itt adjuk: 1. Állami Alkalmazottak Országos Szakszervezete, 2. Állami Közalkalmazottak, 3. Bank és Hivatalsegédek, 4. Bányászok, 5. Dohánygyári Munkások, 6. Cipész-, Csizmadia és Bőrmunkások, 7. Droguisták, 8. Elektromosok, 9. Egészségügyi Alkalmazottak, 10. Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak, 11. Élelmezési Munkások, 12. Építészek és Építőmunkások, 13. Fővárosi Közalkalmazottak, 14. Famunkások, 15. Fodrászok, 16. Festőművészek, 17. Gyógyszerészek, 18. Háztartási Alkalmazottak, 19. Hírlapterjesztők, 20. Húsipari Munkások, 21. Ipari és Kereskedelmi Segédmunkások, 22. Keresztény Szocialista Tanítók és Tanárok, 23. Kéményseprők, 24. Kisiparosok Országos Szövetsége, 25. Könyvkötőmunkások és Munkásnők, 26. Kereskedelmi Alkalmazottak, 27. Kertészek, 28. Magántisztviselők, 29. Molnárok, 30. Mérnökök, 31. Nyomdászok, 32. Szállítási és Közlekedési Alkalmazottak, 33. Szobafestők és Mázolók, 34. Szabómunkások és Munkásnők, 35. Szűcsök és Sapkások, 36. Textilmunkások, 37. Villamosok, 38. Vas- és Fémmunkások, 39. Vegyészek, 40. Zenészek Országos Szakszervezete. Szakszervezeteink központi irodája ideiglenesen IV. Ferenciek tere 7., III. lépcső, II. emeleten van. A szakszervezeti mozgalomra vonatkozó mindennemű megkeresés ide intézendő.. Munkaközvetítés 9—1, délután 4—7 óráig van naponta. Ezen hely® felhívjuk tagjainkat, akik munka nélkül vannak, ezt a hivatalos órák alatt sürgősen jelentsék be. A keresztény munkaadókat pedig arra kérjük, hogy ha munkásra van szükségük, ezt jelentsék be közvetítő irodánkba, mert minden szakma részére közvetíttetnek munkások. Fővárosi pártszervezetek. A proletárdiktatúra előtt még a Károlyi-féle választásokra nagy erővel készülődött a párt és annak dacára, hogy a szociáldemokraták már teljes erővel érvényesítették durva és brutális terrorjukat, gyűléseinken állandóan megjelentek fizetett bravóik és botokkal verekedéseket kezdtek és lehetetlenné tették a nyilvános szervezkedést. A polgárdiktatúra rögtön pártszervezeteinkre vetette magát s mindenáron meg akarták szerezni a kommunistákkal egyesült szociáldemokraták a párt tagjainak listáját s valósággal vadásztak a kerületi keresztényszocialista vezető emberekre. Akiket elfogtak, kínzásokkal akarták kényszeríteni a listák előadására. Egyetlen egy ily listát sem tudtak azonban kezükbe kaparitani , ennek köszönhető, hogy üldözésüket és kegyetlenkedésüket nem terjeszthették szélesebb rétegekre. A proletárdiktatúra után Ronban működésbe lépett a fővárosi pártszervezet, bár rendkívül megnehezítette munkáját, hogy a keresztényszocialista párt helyiségeibe mindenütt proletárcsaládokat telepítettek és az összes nyomtatványokat, pártigazolványokat, kartoték-lapokat, megsemmisítették. Csak röpiratokat 180.000 korona értékben pusztítottak el, úgy hogy teljesen újra kellett kezdeni mindent. Apapír hiány, a nyomdai zavarok meglassították a szervezkedést, de idost már minden kerületben teljesen fel vannak építve a pártszervezetek. A központban dr. Miklós Ferenc és Salomváry Jenő vezetése alatt megy a munka és irányítás a kerületekbe, amelyek eddig a következő helyeken alakultak meg: Közigazgatási kör. Az összejövetel Elnökök: helye Vár, Tabán, Attila-utca 1. Kasics Margit Krisztinaváros Baranszky Gy. Kelenföld, Lágy- Fehérvári-út Stankovics A. Iványos 25. Bénásd Ágoston Németvölgy, Hó- Attila-utca Bors Jenőmé vösvölgy, Zug 103. Hállay Ferenc liget II. Újlak, Óbuda Budai Vigadó , Janicsek Bella Gallamner K. Wieser Pálné Terletter Olga Fő-utca 83. Kontra Aladár Rezső Antal Molnár-u. 11.. Schlauch G.-né Szőke Gyula Bajza-utcai Ricár Istvánné leányisk. Balogh K. Darojánich-u. Manián M.-né 43 -45. Mester-utcai Uzetti Ferenc iskola Az egyes kerületek oly nagyszerű munkát végeztek már eddig is, hogy a választásoknál a legtöbb helyen a legnagyobb bizalommal és legszebb reménységgel fogja a párt a harcot fövenni. * Keresztényszociális gyűlések. A Budai Vigadó nagytermében ma délután hat órakor volt gyűlés, amelyen a pártprogrammot, a szervezkedés ügyeit és az aktuális politika kérdéseit a kerületi szervezet vezetőin kívül Haller István, Huszár Károly és Oláh Dániel miniszterek ismertették. Óbudán a gimnázium tornatermében volt óriási látogatottságú pártgyűlés, amelyen Kontra Aladár református lelkész, a párt jelöltje tartott programmbeszédet. Beszéltek még Schlachta Margit, Haller István és Bleyer Jakab miniszterek. * . A keresztényszocialista nyomdászok ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a párt központi irodájában, Eskü-tér 5., I. em. taggyűlést tartanak. III. IV-V. VI. VII. VIII. IX. 12. Tabody Tibor Szentkirályi- Horváth Gézáné utca 28. Gáspár Gyula Kolonits F.-né Haller József Ráday utca Tóth Jolán 4 A püspöki kar —a nemzethez. A bolsevizmus bűneiről — a munkásság jogairól. A magyar püspöki kar a közelmúlt napokban közös pásztorlevelet intézett, az ország keresztény lakosságához, amelynek bevezetőjében rámutat arra, hogy amikor a kereszténységet, a vallást s az egyházat akarják megvédeni, ez nem jelenti politikai és gazdasági kiváltságoknak, sem az uralkodó osztály érdekeinek vagy a nagybirtoknak védelmezését, hanem a hitnek, vallásnak, vallásszabadságnak védelmét, amelyet a történelmi materializmus hívei és a szocialista túlzók támadnak. Ismerteti a körlevél az elmúlt fél esztendő történetét, amely a legszégyenteljesebb erőszak tondolása volt a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, a tisztesség, a gyermek, a család ellen. Amikor papiroson szabadságukról biztosítottak mindenkit az uralmon levők, első dolguk volt a vallást az iskolából kizárni. A gyermekeket felvilágosítani és szüleikkel szemben tiszteletlenségre, dacra és ostoba akaratosságra felbujtani. Az apácákat kitiltották a kórházakból, a papokat és szeleteseket fortéllyal és erőszakoskodással hitük megtagadására csábították, a tanítóságot és a szegény középosztályt minden szabadság arculütésével felhajtották, az imakönyveket ezerszámra elpusztították, a házasság intézményét fedér törvényekkel megszentségtelenítették és a kicsapongó és könnyelmű élet prédájára engedték. Ki meri azt mondani— mondja a körlevél — hogy mindez a munkások gazdasági harca a kenyérért, a több igazságért? Hiszen ez nem más, mint a legádázabb vallásgyűlölet és a kereszténység üldözése. A közös pásztorlevél második felében a munka /Of/mmn/r ^«-«ígmtalárendezésével foglalkozik, amely munkában mindenki részt akar venni. Amidőn elismerik a munkásságnak ama jogát, hogy a maga érdekeit a szociális igazság talaján maga óvja, a püspöki kar arról biztosítja a munkásságot, hogy Vasárnap, 1919. szeptember 28. igazságos követelményeit magáévá teszi és hogy oda akar hatni, hogy a társadalom ne az osztályharc gyűlölségétől kényszerítve, hanem a fejlődés isteni gondolatait felértve, méltányolja a munka jogait. A kézi munkáét éppen úgy, mint a szellemi munkáét. A pásztorlevél befejező része a nemzet összes társadalmi osztályainak összetartását, a társulás és szervezkedés szabadságának elismerését sürgeti. Álljon tőlünk távol — mondja a körlevél —minden bosszúvágy, megtorlás, — álljon az távol egyesektől és osztályoktól. Itt nem győzött le, nem tepert le osztály osztályt, nem győzte le senki a munkásosztályt, hanem a gazdasági és társadalmi rend gonosztevőit törték le. Nem lehet tehát szó arról, hogy a középosztály most már megint uralkodhatik a munkásosztály fölött; nem lehet szó reakcióról, sem elnyomásról. Senkiét el nem venni, mindenkinek a magáét megadni, — ez a jövő Magyarország boldogulásának feltétele. Reakcióról tehát, mely elnyomást, véres viszonzást és üldözést jelent, — mely kinzókamrákért kinzókamrákkal fenyeget — köztünk még szó se essék. A proletárdiktatúra emberségből kivetkezett gonosztevőknek dicsőségére közülünk senki sem áhitozhatik !... A püspöki kar rámutat azokra a sebekre, amelyektől vérzik ezeréves hazánk. E sebeket csak magunk gyógyíthatjuk. A kiállott sok szenvedés és csapás után remélnünk kell egy jobb jövőben, mert az ország fiai a nemzet életéért áldozták vérüket és életüket. j jamer^gmTocrmroooüuxmjéüan&'xaooásooooaQOoaBo SzennyiraSok kora. rA kommunizmus bukásától a mai napig terjedő két hónap sok tekintetben emlékeztet a 18. századbeli francia történelem egy időszakára, amikor a röpiratok, utcai balladák, epigrammák, kézzel írott hírlapok, — nouvelles á lamain — és kiáltványok olyan tömege jelent meg Párisban, aminőre még sohase volt példa. Nem a sajtó uralkodott az utcán, hanem az utca a sajtóban, ebben mint a korszak egyező, de még a francia utca erkölcse akkor kifejezte a közel jövendő ideái utáni vágyódást, a budapesti boulevard-újságok az elmúlt két hónap alatt nem fejeztek ki egyebet, mint ismeretlen újságembereknek azt a mohó vágyát, hogy az újsághiányt mint konjunktúrát értékesítsék és kihasználva a betűre szomjas fővárosi közönség kíváncsiságát, pár ezer koronányi gyors és meg nem érdemelt haszonra tegyenek szert. Kissé bátortalanul indult útnak a hamis sajtónak ez a sanselrotte-hada. A kommunizmus megszűntének pillanatában tudvalevőleg oly nagy volt a papírhiány, hogy a lapok nem jelenhettek meg. Egy időre a közvéleményt valamennyire csak a Budapesti Közlöny tájékoztatta. A magyar históriában örök időkre emlékezete marad az a mohóság, ahogy a proletárdiktatúra nyomása alól felszabadult őszinte hangú sajtónak erre az első példányára a közönség rávetette magát. Valósággal verekedések folytak egy-egy újságlapért, rendőrök és román katonák tudták csak biztosítani az újságkiosztás rendjét s egyszer-kétszer az újságért való nagy viaskodásban a mentőknek is dolguk akadt. A kormány utóbb a Reggeli Híreket jelentette meg, de ezzel a helyzet még cseppet sem javult. Szerényen, illedelmes köntösben és komoly újságírói hanggal ekkor jelentkezett az első könyvalaku röpirat, amely a kommunizmus rémtetteit ismertette hirtelenében összegyűjtött hiteles adatok alapján. A füzetecske pár óra alatt elkelt s kiadójának nem jelentéktelen üzleti hasznot hozott. A tőke természetesen egész sereg fiatal tollforgatóban fellobbantotta az alkotás lázát, s ahogy Pesten minden forgalmas kávéháznak riválisa támad a szomszédos sarkon,ahogy minden bevált üzleti ötletre éhes farkasok hadaként vetik rá magukat százan és százan, megindult egy olyan röpirat-termelés, amely ma már mint fullasztó áradat önti el Pest utcáit. A temesvári Rosenberg-család egyik fiatal és merész sarjadéka, aki ,,liberális keresztény magyarnak“ nevezte ki magát, vezértípusa a mai pesti üzleti, röpiratbroknakőt irigylik a kezdő borzasok, övé a legelszántabb hang s a legkevesebb skrupulus. Most, hogy a komoly sajtó megindult, utcai uralmának napjai meg vannak számlálva. El fog merülni az ismeretlenségbe s nem marad utánna más, csak egy kis kénszag. Akadt ezek közt a röpiratok közt jó is. A Keresztény Szocializmus, a Gondolat, a Nem