Nemzeti Ujság, 1919. szeptember (1. évfolyam, 1-2. szám)

1919-09-28 / 1. szám

NEMZETI ÚJSÁG. 1. szám demokrata programm végcélja a kommun meg­­teremtése volt s ez a cél lebeg előttük a jövőre is. A kommun visszatérését s a szociális termelés­iből fakadó «jólétet» nem kívánja vissza egyetlen munkás sem. Addig tehát, míg szociáldemokrata mozgalom van, a kom­mun visszatérése mindig kísért. Tisztában vannak ezzel a munkások is, ezért hagyják ott tömegesen a vörös szakszervezet tekeet. gj­­ Tisztában vannak azonban azzal is, hogy szer­vezkedniük kell, mert enélkül a tőkével nem bír­ják megvívni gazdasági harcaikat. Ennek a szervezetnek, azonban erkölcsi alapon kell nyugodnia s kereszténynek és magyarnak kell lennie. A magyar munkás nem lehet nemzetközi akkor, mikor az egész világ munkássága a nemzeti érzés tüzében ég. Ha azok boldogulását ez nem akadályozta meg, a magyar munkás boldogulásá­nak sem lehet akadálya. Ezt az igazságot a saját romlásán tanulta meg a mi munkásságunk. Ez a lecke alapos volt s átformálta egészen a munkásság érzés-éggondolatvilágát. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a diktatúra összeomlása óta negyven keresz­tényszocialista szakszervezet alakult meg, melyben a főváros és környékéből eddig hatvanötezer munkás tömörült. Ebben a létszámban nincs benn a postás és vasutas szakosztályunk taglétszáma, akik tes­tületileg csatlakoztak mozgalmunkhoz. A villamo­sok szervezete egy-két ember leszámításával szintén testületileg jött át a szervezett keresztényszocialista munkássághoz. A többi szakma, köztük a vas- és fémmunkások is, akik a proletárdiktatúra legerősebb védői vol­­­­tak, szintén tömegesen csatlakoztak. Újpest, An­gyalföld, Csepel, Erzsébetfalva vasmunkásai már az első időben megalakították a helyi csoportjaikat szakszervezetük kebelében. A főváros munkásságát a Dunántúliak szervez­kedése messze túlszárnyalja, mert itt a szociál­demokraták szervezetei teljesen megsemmisültek. A hatalom polcáról lecsúszott vezérek keserűen szemlélik szervezeteik összeomlását, de a végzetet megállítani nem tudják. Az eddig megalakult szakszervezeteink névsorát itt adjuk: 1. Állami Alkalmazottak Országos Szakszer­vezete, 2. Állami Közalkalmazottak, 3. Bank és Hivatalsegédek, 4. Bányászok, 5. Dohánygyári Munkások, 6. Cipész-, Csizmadia és Bőrmunkások, 7. Droguisták, 8. Elektromosok, 9. Egészségügyi Alkalmazottak, 10. Éttermi és Kávéházi Alkalma­zottak, 11. Élelmezési Munkások, 12. Építészek és Építőmunkások, 13. Fővárosi Közalkalmazot­tak, 14. Famunkások, 15. Fodrászok, 16. Festő­művészek, 17. Gyógyszerészek, 18. Háztartási Alkalmazottak, 19. Hírlapterjesztők, 20. Húsipari Munkások, 21. Ipari és Kereskedelmi Segédmun­kások, 22. Keresztény Szocialista Tanítók és Tanárok, 23. Kéményseprők, 24. Kisiparosok Országos Szövetsége, 25. Könyvkötőmunkások és Munkásnők, 26. Kereskedelmi Alkalmazottak, 27. Kertészek, 28. Magántisztviselők, 29. Molnárok, 30. Mérnökök, 31. Nyomdászok, 32. Szállítási és Közlekedési Alkalmazottak, 33. Szobafestők és Mázolók, 34. Szabómunkások és Munkásnők, 35. Szűcsök és Sapkások, 36. Textilmunkások, 37. Villamosok, 38. Vas- és Fémmunkások, 39. Vegyé­szek, 40. Zenészek Országos Szakszervezete. Szakszervezeteink központi irodája ideiglenesen IV. Ferenciek­ tere 7., III. lépcső, II. emeleten van. A szakszervezeti mozgalomra vonatkozó minden­nemű megkeresés ide intézendő.. Munkaközvetítés 9—1, délután 4—7 óráig van naponta. Ezen hely® felhívjuk tagjainkat, akik munka nélkül vannak, ezt a hivatalos órák alatt sürgősen jelentsék be. A keresztény munkaadókat pedig arra kérjük, hogy ha munkásra van szüksé­gük, ezt jelentsék be közvetítő irodánkba, mert­ minden szakma részére közvetíttetnek munkások. Fővárosi pártszervezetek. A proletárdiktatúra előtt még a Károlyi-féle választásokra nagy erővel készülődött a párt és annak dacára, hogy a szociáldemokraták már teljes erővel érvényesítették durva és brutális terrorju­kat, gyűléseinken állandóan megjelentek fizetett bravóik és botokkal verekedéseket kezdtek és lehetetlenné tették a nyilvános szervezkedést. A p­olgárdiktatúra rögtön pártszervezeteinkre vetette magát s mindenáron meg akarták szerezni a kommunistákkal egyesült szociáldemokraták a párt tagjainak listáját s valósággal vadásztak a kerületi keresztényszocialista vezető emberekre. Akiket elfogtak, kínzásokkal akarták kényszerí­teni a listák előadására. Egyetlen egy ily listát sem tudtak azonban kezükbe kaparitani , ennek kö­szönhető, hogy üldözésüket és kegyetlenkedésüket nem terjeszthették szélesebb­ rétegekre. A proletárdiktatúra után Ronban működésbe lépett a fővárosi pártszervezet, bár rendkívül meg­nehezítette munkáját, hogy a keresztényszocialista párt helyiségeibe mindenütt proletárcsaládokat telepítettek és az összes nyomtatványokat, párt­igazolványokat, kartoték-lapokat, megsemmisítet­ték. Csak röpiratokat 180.000 korona értékben pusztítottak el, úgy hogy teljesen újra kellett kezdeni mindent. A­­papír hiány, a nyomdai zava­rok meglassították a szervezkedést, de idost már minden kerületben teljesen fel vannak építve a pártszervezetek. A központban dr. Miklós Ferenc és Salomváry Jenő vezetése alatt megy a munka és irányítás a kerületekbe, amelyek eddig a következő helyeken alakultak meg: Közigazgatási kör. Az összejövetel Elnökök: helye Vár, Tabán, Attila-utca 1. Kasics Margit Krisztinaváros Baranszky Gy. Kelenföld, Lágy- Fehérvári-út Stankovics A. Iványos 25. Bénás­d Ágoston Németvölgy, Hó- Attila-utca Bors Jenőmé vösvölgy, Zug­ 103. Hállay Ferenc liget II. Újlak, Óbuda Budai Vigadó , Janicsek Bella Gallamner K. Wie­ser Pálné Terletter Olga Fő-utca 83. Kontra Ala­dár Rezső Antal Molnár-u. 11.. Schlauch G.-né Szőke Gyula Bajza-utcai Ricár Istvánné leányisk. Balogh K. Darojánich-u. Manián M.-né 43 -45. Mester-utcai Uzetti Ferenc iskola Az egyes kerületek oly nagyszerű munkát végez­tek már eddig is, hogy a választásoknál a legtöbb helyen a legnagyobb bizalommal és legszebb re­ménységgel fogja a párt a harcot fövenni. * Keresztényszociális gyűlések. A Budai Vigadó nagytermében ma délután hat órakor volt gyűlés, amelyen a pártprogrammot, a szervezkedés ügyeit és az aktuális politika kérdéseit a kerületi szervezet vezetőin kívül Haller István, Huszár Károly és Oláh Dániel miniszterek ismertették. Óbudán a gimnázium tornatermében volt óriási látogatott­­ságú pártgyűlés, amelyen Kontra Aladár reformá­tus lelkész, a párt jelöltje tartott programmbeszé­­det. Beszéltek még Schlachta Margit, Haller Ist­ván és Bleyer Jakab miniszterek. * . A keresztényszocialista nyomdászok ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a párt központi irodájában, Eskü-tér 5., I. em. taggyűlést tartanak. III. IV-V. VI. VII. VIII. IX. 12. Tabody Tibor Szentkirályi- Horváth Gézáné utca 28. Gáspár Gy­ula Kolonits F.-né Haller József Ráday­ u­tca Tóth Jolán 4 A püspöki kar —a nem­zethez. A bolsevizmus bűneiről — a munkásság jogairól. A magyar püspöki kar a közelmúlt napokban közös pásztorlevelet intézett, az ország keresztény lakosságához, amelynek bevezetőjében rámutat arra, hogy amikor a kereszténységet, a vallást s az egyházat akarják megvédeni, ez nem jelenti poli­tikai és gazdasági kiváltságoknak, sem az uralkodó osztály érdekeinek vagy a nagybirtoknak védelme­­zését, hanem a hitnek, vallásnak, vallásszabadság­nak védelmét, amelyet a történelmi materializmus hívei és a szocialista túlzók támadnak. Ismerteti a körlevél az elmúlt fél eszt­endő történetét, amely a legszégyenteljesebb erőszak ton­dolása volt a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, a tisztesség, a gyermek, a család ellen. Amikor papiroson szabad­ságukról biztosítottak mindenkit az uralmon levők, első dolguk volt a vallást az iskolából kizárni. A gyermekeket felvilágosítani és szüleikkel szem­ben tiszteletlenségre, dacra és ostoba akaratos­ságra felbujtani. Az apácákat kitiltották a kórhá­zakból, a papokat és szeleteseket fortéllyal és erőszakoskodással hitük megtagadására csábítot­ták, a tanítóságot és a szegény középosztályt min­den szabadság arculütésével felhajtották, az ima­könyveket ezerszámra elpusztították, a házasság intézményét fedér törvényekkel megszentségtelení­­tették és a kicsapongó és könnyelmű élet prédájára engedték. Ki meri azt mondani—­ mondja a kör­levél — hogy mindez a munkások gazdasági harca a kenyérért, a több igazságért? Hiszen ez n­em más, mint a legádázabb vallásgyűlölet és a kereszténység üldözése. A közös pásztorlevél második felében a munka /Of/mmn/r ^«-«ígmtalárendezésével foglalkozik, amely munkában mindenki részt akar venni. Amidőn el­ismerik a munkásságnak ama jogát, hogy a maga érdekeit a szociális igazság talaján maga óvja, a püspöki kar arról biztosít­ja a munkásságot, hogy Vasárnap, 1919. szeptember 28. igazságos követelményeit magáévá teszi és hogy­ oda akar hatni, hogy a társadalom ne az osztály­harc gyűlölségétől kényszerítve, hanem a fejlődés isteni gondolatait felértve, méltányolja a munka jogait. A kézi munkáét éppen úgy, mint a szellemi munkáét. A pásztorlevél befejező része a nemzet összes társadalmi osztályainak összetartását, a tár­sulás és szervezkedés szabadságának elismerését sürgeti. Álljon tőlünk távol — mondja a körlevél —minden bosszúvágy, megtorlás, — álljon az távol egyesektől és osztályoktól. Itt nem győzött le, nem tepert le osztály osztályt, nem győzte le senki a munkásosztályt, hanem a gazdasági és társadalmi rend gonosztevőit törték le. Nem lehet tehát szó arról, hogy­ a középosztály most már megint ural­kodhat­ik a munkásosztály fölött; nem lehet szó reakcióról, sem elnyomásról. Senkiét el nem venni, mindenkinek a magáét megadni, — ez a jövő Ma­gyarország boldogulásának feltétele. Reakcióról tehát, mely elnyomást, véres viszonzást és üldözést jelent, — mely kinzókamrákért kinzókamrákkal fenyeget — köztünk még szó se essék. A proletár­­diktatúra emberségből kivetkezett gonosztevők­nek dicsőségére közülünk senki sem áhitozha­­tik !... A püspöki kar rámutat azokra a sebekre, amelyektől vérzik ezeréves hazánk. E sebeket csak magunk gyógyíthatjuk. A kiállott sok szenvedés és csapás után remélnünk kell egy jobb jövőben, mert az ország fiai a nemzet életéért áldozták vé­rüket és életüket. j jamer^gmTocrmroooüuxmjéüan&'xaooásooooaQOoaBo SzennyiraSok kora.­­ rA kommunizmus bukásától a mai napig ter­jedő két hónap sok tekintetben emlékeztet a 18. századbeli francia történelem egy idősza­kára, amikor a röpiratok, utcai balladák, epigrammák, kézzel írott hírlapok, —­ nou­­velles á la­main — és kiáltványok olyan tömege jelent meg Párisban, aminőre még sohase volt példa. Nem a sajtó uralkodott az utcán, hanem az utca a sajtóban, ebben mint a korszak egyező, de még a fran­cia utca erkölcse akkor kifejezte a közel jövendő ideái utáni vágyódást, a buda­pesti boulevard-újságok az elmúlt két hónap alatt nem fejeztek ki egyebet, mint ismeretlen újságembereknek azt a mohó vágyát, hogy az újsághiányt mint konjunktúrát értékesítsék és kihasználva a betűre szomjas fővárosi kö­zönség kíváncsiságát, pár ezer koronányi gyors és meg nem érdemelt haszonra tegyenek szert. Kissé bátortalanul indult útnak a hamis sajtónak ez a sanselrotte-hada. A kommuniz­mus megszűntének pillanatában tudvalevőleg oly nagy volt a papírhiány, hogy a lapok nem jelenhettek meg. Egy időre a közvéleményt va­­­lamennyire csak a Budapesti Közlöny tájé­­­koztatta. A magyar históriában örök időkre emlékezete marad az a mohóság, ahogy a pro­letárdiktatúra nyomása alól felszabadult őszinte hangú sajtónak erre az első példányára a közönség rávetette magát. Valósággal vere­kedések folytak egy-egy újságlapért, rend­őrök és román katonák tudták csak biztosí­­tani az újságkiosztás rendjét s egyszer-kétszer az újságért való nagy viaskodásban a mentők­nek is dolguk akadt. A kormány utóbb a Reg­­geli Hírek­et jelentette meg, de ezzel a hely­zet még cseppet sem javult. Szerényen, illedel­mes köntösben és komoly újságírói hanggal ekkor jelentkezett az első könyvalaku röp­­irat, amely a kommunizmus rémtetteit ismer­tette hirtelenében összegyűjtött hiteles adatok­ alapján. A­ füzetecske pár óra alatt elkelt s kiadójának nem jelentéktelen üzleti hasznot hozott. A tőke természetesen egész sereg fia­tal tollforgatóban fellobbantotta az alkotás lá­zát, s ahogy Pesten minden forgalmas kávé­­háznak riválisa támad a szomszédos sarkon,­­ahogy minden bevált üzleti ötletre éhes farka­sok hadaként vetik rá magukat százan és szá­zan, megindult egy olyan röpirat-termelés, amely ma már mint fullasztó áradat önti el Pest utcáit. A temesvári Rosenberg-család egyik fiatal és merész sarjadéka, aki ,,liberá­lis keresztény magyarnak“ nevezte ki magát, vezértípusa a mai pesti üzleti, röpiratbroknak­­őt irigylik a kezdő borzasok, övé a legelszán­tabb hang s a legkevesebb skrupulus. Most, hogy a komoly sajtó megindult, utcai uralmá­nak napjai meg vannak számlálva. El fog me­rülni az ismeretlenségbe s nem marad utánna más, csak egy kis kénszag. Akadt ezek közt a röpiratok­ közt jó is. A Keresztény Szocializmus, a Gondolat, a Nem­

Next