Nemzeti Ujság, 1919. október (1. évfolyam, 3-29. szám)

1919-10-18 / 18. szám

keket ne tévessze meg az a­merikói lárma, amivel a liberális, politikusok és a régi nemzetrontó lapok válaszolnak a magyar falvakból felmorajló hangokra. Az örök ellenség tovább akarja az ellentéteket szí­tani, a megértést, a kiengesztelődést aka­dályozni. Az utolsó méregkeverést végzi az a nemzetgyilkos politika, mely mindig az ellentétek kiélesedésével, az aszály­­harcok tüzével dolgozott. A vörös zsiványuralom itt maradt poli­tikusai a maguk részéről mindent elkövet­nek, hogy Budapest ne tudjon beleillesz­kedni a nemzeti politika új világrendjébe. Az egyik újsághasábon a falvak ellenséges magatartása miatt panaszkodnak, a má­sikon pedig valósággal inzultálják a ma­gyar népet. Mi a lázadó keserűség percei­ben is csak a kötelesség szavára hallgatunk. Mikor a nemzet belső ellenségei a régi hangon beszélnek és imák, hitünk és meg­győződésünk minden erejével dolgozunk azon, hogy visszaszer­ezz­ük a magyar nép bizalmát, politikai és gazdasági támoga­tását a keresztény Budapest számára. A Keresztény Szociális Gazdasági Párt erős agitációt szervezett ere a célra. A magyar falvaktól élelmiszereket, gazdasági segít­séget kér, a szeretet erejével gyógyítja a gyűlölet okozta sebeket. A magyar fővá­rost nem szabad ellenséges érzésekkel körül­zárni, hanem azt a magyar falu támogatá­sával, erejével vissza kell szerezni a­­ ke­resztény Magyarországnak ... A. J. L _______________ _ A magyar faj megmen­tése. Budapest, okt. 17. Prohászka emlékezetes jelszavát, a hungariz­­must eleveníti fel emlékezetünkben a magyar fajiság megmentésének mindennap felvetődő­­gondolata. Mentől súlyosabb az a csapás, mely­­a magyar fajt érte, annál sürgetőbb kötelesség ezt a mentő munkát minden oldalról megvilágí­tani. A hungarizmus, melyet egy kiváló tudó­­­­sunk filomagyarizmusnak szeret nevezni,— faj­­m­entés. Egyik lábával a sírban álló magyarsá­gunk új életerőre juttatásának beláthatatlan területű problémáját öleli fel ez s kezdve az államalkotás nagy alapelveitől a mindennapi kenyérig, az élet minden vonatkozásában kell éreznünk e probléma jelenvalóságát. Hogyan látja e problémát egy tanár, egy mérnök, egy tisztviselő, egy katona, egy lelkész, ez a kérdés az, ami a hungarizmus területének megvilágí­tásánál minket elsősorban érdekel. Nem sza­bad megfeledkeznünk arról, hogy a magyarság faji problémája a­ műhelyben, a műteremben, a boltokban, a klinikákon, a hivatalokban dől el s a gyakorlati életben állja ki a próbáját min­den elmélet. Ebből a szempontból érdekes dr. Ritoók Zsigr­ondnak a Magyar Orvosok Nemzet- Egyesülete megalakulásakor tett ama megálla­pítása, hogy minden nemzetnek önmagával szemben való kötelessége, hogy a reánézve faji­­lag káros elemeket eliminálja s hogy ez a libe­ralizmus rendszerében lehetetlen volt, sőt egyenes oka volt a zsidóság faji felülrétegződésének. A magyar faji gondolat és a felülkerekedett libe­ralizmus összeütközéséből vezeti le a kiváló tu­dós a magyar faj térveszteségét s a zsidó faj­tól átvett alkalmazkodási képességnek azt a túl­­tengését, amihez aztán csak a keletről állandóan beszivárgó új települőknek kellett jönniök, hogy ez idegen faji rárétegződés foglalja el a földeket, melyeket sohasem művelt, lakja a házakat, melyekhez egyetlen követ sem hor­dott, szerezzen hazát, melyért egyetlen vércsep­­pet sem áldozott. Mit várhatnánk a liberalizmus rendszerétől? Remélhető-e, hogy a fajmagyarság vezetése alatt maradjon ez az ország, ha például orvosai kétharmadában, egyetemi intézeteink orvosi segédszemélyzete 80 százalékában, budapesti kórházainké 90 —95 százalékában zsidó? «Hova meneküljön — kérdi — a magyar intellektus, ha az ügyvédi és mérnöki karban, a pénzintéze­tekben ugyanezeket az arányokat látjuk? Annyira képtelen volna a kultúrára a fajma­­gyarság, hogy egy-egy klinika vezetője 30—40 alkalmazási helyre egyetlen magyar ifjút sem volna képes találni, aki helyét ott méltón töl­tené be? S ez intézetek vezetőinek sohasem jutott eszébe, hogy mi lesz a magyarság jövője, ha azokra a helyekre, melyek a jövő vezérembereit hivatottak nevelni, valódi magyar ifjaknak bejutni nem lehet?« Ilyen részletképekből, melyekre eddig rávilá­gítani sem volt szabad a «szabadelvűség» miatt a magyarság szomorú térveszteségének, faj leszorítottságának elijesztő képe mered felénk - S e megvilágításban érthető aztán, hogy mikor a háborúig eljutottunk, akkor már a katonásko­dás halálmérlegétől úgy mentette meg a zsidó orvos a zsidó újoncot, hogy helyette egy-egy magyart tett a halál mérlegébe s Magyarorszá­gon úgy volt elhelyezhető egy-egy falunyi «sorsüldözött» galíciai, ha ugyanakkor tiz-tíz falunyi tiszta magyar földmivest eresztettünk ki a magunk falából Amerikába. Megadatott-e nemzetünknek — kérdi Ritoók — hogy e szörnyű időkben zsenije legyen, aki a pusztulás útjáról visszavezesse, ez a jövő titka nem biztos, mert legkevésbbé sem valóság,, hogy a nagy idők nagy embereket szülnek. De az orvosok, akik a magyar társadalom nagy erőfeszítését benn a családi életben láthatják s kiknek széles hatáskört kell a faji probléma megoldásában a maguk számára követelniük. nem veszíthetik el reményüket, hogy születik még új Zrínyi, Kossuth és Deák, a faji probléma területén megtámadott, de életképes nemzetünk nagysága és szabad fejlődése szá­mára. 2 ibolt a vihar s aranyosak lettek a kavargó hó­­­szemek, melyek a fénysugárba jutottak. Eszelős örömmel, zakatoló szívvel lopódzott­­oda a házhoz. Minden olyan, mint amikor el­hagyta ... Óvatosan, lábujjhegyen lépett az ablakhoz a puha süppedő hóban s benézett a szobába. Hangtalanul nevetett. Éppen az asztalnál ültek. Töpörtyűs kását ettek jóizűon, boldogan. Ha ő most belépne ! De nem, csak egyenek. Vacsora után nagyobb lesz az örö­mük ... Milyen derék asszony a Marjucska, még mindig... s a Prutyka milyen sudár leánnyá növekedett! Mikor itt hagyta őket, tizenkét éves volt, alig nőtt ki a fűből s most már mekkora! Milyen segítség lehet már az anyjának ! S Otyiska hogy eszik ! Milyen gyor­san, jóízűen , milyen eleven gyerek ! Hát a leg­­kisebbik, a Jankó? Ahá, ni, az ott játszik Sztropkóval, az öreg kutyával . .. Nini, hát a Sztropkó... vacsoráját lesi ő is, azért nem­­ugatott.. . Milyen meleg k­ép , s milyen boldog iFarnyicsek Joskó, hogy láthatja, gy­­vörköd­­­­hetik belnne ! Nem tudott megválni tőle. Két­szer is rátette a kezét az ajtóra, de visszahúzta.­­ Az ablakot akarta megzörgetni, azt se tette ... Leült egy farakáso­a, mely a ház előtt volt s onnan gyönyörködött az övéiben. Mekkora öröm lesz, ha közéjük lép ! Hogy kiszínezte ezt már ott Pittsburgban is, az acélpokolban, s aztán a hajón is, meg azalatt is, mig ide uta­zott. Milyen jó, hogy nem irta meg pontosan, amikor jön. Úgy irta: március elejére ... De messziről jött ám, nagy utat tett meg, nem is tudhatta pontosan, mikorra érkezik . . . Anná nagyobb lesz az öröm ... Azért dolgozott ő annyit olyan keservesen ... A barátai hara­gudtak rá, mert sohasem ment velük bar­okba inni. Nem, ő félrerakott minden dollárt . .. Majd odahaza ... Lehunyta a szemét. Milyen kéjes érzés arra gondolni, hogy otthona van, meleg tanyája, ahol meghúzódhatik a rettenetes hóvihar elől. Ó, de jó dolog, így behunyt szemmel álmodozni. Milyen szép dolgokra lehet gondolni... Ki­nyitotta a szemét, de vakította a fénysugár és ismét lecsukta. A tomboló fergetegben összehúzódzkodva ült a behavazott farakáson s arra gondolt, hogy benyit az ajtón s nyakába borul mindenki, aki benn van ... Milyen boldogan fekszik majd le az ágyába, jó meleg szobában .. . mert megfázott nagyon és sokat gyalogolt... el­fáradt ... Bemegy .. . lefekszik ... hogy fog­nak örülni... milyen jó lesz ... Már nehéz lett a feje s csendesen motyogta : — Mindenki örül majd. Nem is sejtették hogy . .. megérkezem ... Mosolygott. Szelíden, boldogan. A vihar pedig féktelenül tombolt, egész hólavinákat zúdított alá az égből; az erdő fái nyögtek, zörögtek, repedeztek a hidegtől. Kegyetlen éjszaka volt... Reggelre aztán megkapták a szegény Farnyi­­csek J­oskót a farakás tetején ... Kék volt­ a teste, de rózsaszín mosolygás ült az arcár­a, NEMZETI IMS AU 1910. október 18. , mm,mim .................. ■■ ■ ... — J II liberális blokk bukása. TMk© - a Prása-Budapest—Kaposvár, na*­lan. — fiz­essüó sajtó. A politikai helyzet. Budapest, okt. 17. A liberális blokk sikertelenségét ma konsta­tálja a liberális sajtó is. Zavarok vannak. Mikor mi elsőne­ konstatáltuk a taktikai ellentéteket és elvi külön­bözőségeket s egyedül az egész sajtóban konstatáltuk­ a blokk látható nehézsé­geit, a sajtó mégis teleharangozta az országot a liberális blokk szédítően kecsegtető kilátásai­val. a Vázsonyi-féle Nemzeti De­mokrata Pártban buzgó zsidó furor «erélyesebb­­ és határozottabb terveket» akar. Nincs azonban ellentét az Országos Nemzeti Párt és a nagy­atádi Szabó vezetése alatt álló párt között. Közbevetve itt azt az értesülésünket, hogy az Andrássy-féle pártalakításról szóló hírek egy­szerű kitalálások, a liberális blokk előéletére­natkozólag a következő terhelő bizonyítékokat vettük: A mai rezsim ellen egy messze elágazó összeesküvés szálait sikerült felfedezni, s az «Új Nemzedék» szerint elágazásai Budapestig és Kaposvárig nyúlnak s magába foglalja a ma­gyar politikának ismert levitézlett alakjait, akik képtelenek lemondani a szereplésről s nem akarják tudomásul venni,­­hogy Magyar­országon többé senkinek sem kellenek. * A budapesti lapoknak természetesen hiába magyarázzuk, hogy keresztény nemzeti po­litika és antiszemitizmus nem egy és ugyan­azon dolog : az üzletes sajtó csak tovább foly­tatja a zsidóság mentését s ezen a címen tovább folytatja az uszítást ókereszténypolitika ellen, tehát a magyar nemzeti gondolat ellen is, mint ahogy folytatta ezeket az üzelmeket a két zsidó for­radalom céltudatos előkészítése idején. Ma szörnyű bujtogatás miatt üvölt az egyik elő­­csahos s ugyanabban a cikkben, melyben a zsidóságot akarja — ki tudja hányadszor menteni, ki tudja micsoda rémlátások ellen — túra kezdi azt tu uszítást, ami sikeres volt Búza LA 1 ■ ..~ » •-«—- • -.VT-

Next