Nemzeti Ujság, 1919. október (1. évfolyam, 3-29. szám)

1919-10-05 / 7. szám

A Közgazdaság. Töltések és munkások konferenciája Ameriká­ban. Reuter-jelentés szerint az elnöknek az a terve, h­o­­y egy konferenciát hozzon létre amelyen a tőke és a munkásmozgalmak legfőbb képviselői megvitassák ama módokat, amelyek a harcot a két fél között elkerülhetővé tennék. Ezzel a ter­melési rendet is egészen új alapra óhajtja fektetni. Az eddigi tervek szerint a legnagyobb vállala­tok 15 emberét fogják a gyűlésre meghívni, ugyan­ennyi képviselője lenne a munkásságnak is a konfe­rencián. Ú­j Kompenzációs tárgyalások. Mint értesülünk, a soproni Faszénkereskedelmi és Kiviteli Részvény­­társaság kompenzációs tárgyalásokat folytat a románokkal. Kapna a társaság 1000 waggon gabo­nát, 500—500 waggon nyersolajat, benzint, 1000 waggon fát,­ezzel szemben szállítana «Salamander»­­cipőket, mezőgazdasági gépeket. A legérdekesebb az egészben az, hogy a részvénytársaság a kompen­zációképpen kapott árukat tovább akarja szállí­tani Ausztriába, Svájcba és Olaszországba, de re­méljük, hogy az illetékes körök beavatkozása után ez nem fog neki sikerülni. Az angol kivitel növekedése. Az angol kereskedelm minisztérium augusztusra most tette közzé a külkeres­kedelmi statisztikai­ adatokat. Bár az export tekintélye­sen megnövekedett, még mindig igen kedvezőtlen a mérleg, amiből a londoni kifizetés árfolyam-hanyatlása is magyarázható. A bevitel augusztus hóban 148.8 mil­lió fontot tesz ki a tavalyi 38.5 millióval szemben. A ki­­­­vitel összege 74.5 millió font a tavalyi 31 millióval szem­ben. Július hónaphoz viszonyítva a kivitel 9.5 millió fonttal szaporodott. Szabad lesz a sertés- és a zsírforgalom. A Gazdasági Tudósító jelenti : A sertéshizlalás, sertés és sertéster­mékek forgalmára vonatkozó korlátozások és ármeg­szabások eltörlését magában foglaló kormányrendelet már elkészült és a napokban meg fog jelenni. Ezután úgy a hizlalás, mint a sertés, sertéshús és zsír forgalomba hozatala belföldön teljesen szabad lesz. Ugyancsak sza­bad forgalomban fog a sertéshizlaláshoz szükséges ten­geri is maradni. A jogtalanul lefoglalt borkészletek visszaadása. A földmivelésügyi minisztérium a tanácsköztársaság által jogtalanul lefoglalt borkészleteket az igazolt tulajdo­nosoknak visszaadja. A budafoki állami pincékbe szállí­tott bort a tulajdonosok szintén visszakapják. Azok­ a volt szocializált szőlőbirtokosok, akik a proletárdikta­túra alatt folyószámlahitelt kaptak, a­ folyószámlájuk fedezésére megfelelő bormennyiséget kötelesek lekötni, a többi bor fölött azonban szabadon rendelkezhetnek. KSir’&iW’iss­ isRB&EBiiaaBiaaacsBBnBaBaigRisBgi Sport Az UTE versenye. A hévizi­ úti pályán ismét ifjúsági versenyre gyűltek össze a fiatalok, a versenyen a késői szezon már meg­látszott egy kissé, az indulók száma a legtöbb verseny­ben kicsiny volt, a teljesítmények azonban átlagban jók. Részletes eredmények: 100 m. síkfutás: 1. Nemes (ÚTE) 12 mp., 2. Vadnai FTC, 3. Reichenthal. Köny­­nyen nyerve: 4 induló. — Magasugrás előny verseny: 1. Komlós (ÚTE) 6 cm. e. 163 cm., 2.,Tóth (ÚTE)­­5 cm, e., 162 cm., 3. Olvec­zky (ÚTE) e. n., 159 cm. 6 induló. — Súlydobás 5-ös csapatversenyben az egye­dül induló FTC csapata 840 cm. átlagot ért el. — 200 m. gátfutás junior: 2 előfutam után 1. Vadnai FTC 30.2 mp., 2. Kaltenecker FTC., 3. Olveczky ÚTE. 4 m. nyerve. 5 induló. — 800 m. II. oszt. síkfutás: 1. Ju­hász ÚTE, 2 p. 16.5 mp., 2. Kallenecker FTC, 3. Bejczy MAC. 1 mn. nyerve. 4 induló. Szép verseny, a győztes igen jó erő. — Rúdugrás: 1. Komlós ÓTE 280 cm., 2. Ölveczky ÚTE 260 cm. — BOOO m. II. oszt. síkfutás: Richter FTC 10 p. 33.1 mp. — Távolugrás: Nemes ÚTE 560 cm., 2. Reichenthal ÓTE 543 cm., 3. Tímár FTC 539 cm. — 300 m. sikf. előnyverseny: 1. Juhász ÚTE 20 m. e. 38.8 mp., 2. Reichenthal ÚTE, 3. Kardos FTC. 2 m. nyerve. 4 induló. — Gerelyvetés: 1. Janó ÓTE 37 m. 41 cm., 2. Kallenecker FTC 36 m. 68 cm., 3. Túri FTC 33 m. 17 cm. Igen szép verseny. 8 induló. — 1500 m­. sikl. előnyverseny: 1. Trampitsch FTC 00 m. e. 4 p. 28.2 mp., 2. Richter FTC 80 m. e., 3. Buday MAC e. n. 10 m. nyerve; az előnyt adó gyengén fu­tott. — 5^200 m. staféta: 1. UTE 2. p. 10.5 mp., átlag 26.1, 2. FTC. 5 m. nyerve. — Pösztinger dijat 100 m. gátfutást egyedül futva dr. Szerelemhegyi E. 61 ntp. idővel nyerte s ezzel a díjat végleg megszerezte. Vasárnapi verseny. , A Hungária-úti pályán d. u. fél 2 órakor rendezi az Egyetértés SC jubiláns versenyét. A viadalon nyolc számból áll egyfeli pontverseny kerül eldöntésre, amelyre a MAC és BEAC pályáznak. A legszebb ver­senynek ígérkezik az 500 m., amelyben Grősz, Bene­dek, Vörös és Némethy találkozhatnak. A 400 m.-en, 800-on és 100-on minden jónevű athletánk be van ne­vezve, indulásuk esetén az év egyik legszebb viadalá­nak leszünk szemtanúi. A súlyszámokban és az ugrá­sokban szintén jó sportra van kilátás. — A Masz a legjobb eredményt elérő athléta részére tiszteletdíjat tűzött ki. Vasárnap d. e. az FTC az üllői­ úti sporttelepén S'XIcOO m. gyalogló staféta versenyt rendez. Indul 2 csapat. NEMZETI ÚJSÁG Alagi versenyek. A pót-meeting mai második napján is jó mező­nyökre van kilátás. Szép versenynek ígérkezik a Vi­­rág-gátverseny, melyben Qucda, Suhogó és Billikom között komoly­­ küzdelem várható. Jelöltjeink a következők: I. Árgus huga~Boroevic. II. Molnár-isi.—Lacika. III. Qucda—Suhogó. IV. Comette—Issckut.-ist. V. Lilly—Molnár-ist. VI. Bohémé—Szép öcsém. Két vonat megy ma is Alagra 11.50 és 1.20-kor. Visz­­sza 5.30, 5.32 az állomásról és 7 órakor jönnek a vo­natok. Mára várják vissza Bécsből a magyar lovak egy­­részét. tatodapilgás. A válogatott mérkőzések. Az MLSz csapata felutazott Bécsbe, hogy meg­vívja az utolsó hadi mérkőzését­ az osztrák váloha­­gatottakkal. A mérkőzés elé, amely a WAC Prater­­pályáján kerül eldöntésre, nem nagy reménységgel nézhetünk, egyrészt, mert a bécsi csapat igen nagy játékerőt képvisel, másrészt mert a miénk nem az az együttes, amelyet látni szerettünk volna. A vasárnapi mérkőzések. Az Üllői-úti pályán a BTC—TTC és Marc—NSC mérkőznek, a Halom­ utcai pályán a Törekvés—III. ker. A­ küzdelmek változatosnak ígérkeznek, az elől említet­tek kis arányú győzelmét várjuk. • A Hungária-uti pályán az 1918—19. évi szövetségi díj döntője lesz a MTK és FTC II. csapatai közt ; a két csapat az elmúlt évben egyenlő pontszámot és egyenlő gólarányt ért el, úgy, hogy most újból játsza­nak a díjért. Angol-magyar mérkőzés. A készülő sportbojkott ellenére megjött az első magyar-angol mérkőzés. A Margitszigeti sporttelepen d. u. 5 órakor az itt időző angol katonák és tengeré­szekből összeállított It mérkőzik a BAK—FTC—MAC csapatával. Az érdekes nemzetközi küzdelemre a ma­gyar csapat így fog felállani:­­Szamosi—Gutvil­ig, Szaffka—Wilhelm, Kovács, Deutsch—Bódis, Krem­pels, Bodnár, Szalay, Takács. Kiadja a «Központi Sajtóvállalat» St. T. Hirdetések. NEM­ZSTI ROYAL­ERFIMM VII. kerület, Erzsébet-körút 31. Telefon : József 121—68. Ma 2 előallás, délután 2 és este fél 6 órakor Vám­filál,­Lecskék­ és az összes uj színházi és varieté-attrakciók. NEMZETI ROYAL KABARÉ KHN­níj »3 Kiscaor.. — Kezdete fél 7 órakor! * 210 ZSOLDOS TANINTÉZET 2ta a legjobb sikerrel készít elő magánvizsgákra, pe Budapest, VI3.­ Dohány-u. 84. Telef. József 124—47. GYVÉDI VIZSGÁRA. Jogi alapvizsgákra, szi-Pénzügyi fogalmazói vizsgára. ___________ korlatokra. Államszámviteli államvizsgára. Tanári pác­raBMgW­dagogiai vizsgára legsikeresebben készit elő a SZONTAGH SZEMINARIUM BUDAPEST, IV. KERÜLET, VÁCZI­ UTCA 51. SZÁM. Jegyzetkölcsönzés: 216 Értekezés 9—12-ig és 3—7-ig. nmiiimmuiinniumiiiiiiiiiimimmiiminnummumiiiiiimiiiimiiiiiimiiiiii EGY LEVELEZŐLAP elegendő , nem mérgelődik,, ha csengői nem 220 szólnak, mert azokat azonnal meg­javítja és jókarban tartja félévenként 30 koronáért „Csengő“ karbantartási r. t. Arany János-ts. 33. DRÓT HAXDEKKER SÁNDOR scxtvolayszövet-, fonat- és kerité&-g^'&i*db;.&u BUDAPEST, VIII. kerület, Üllöi­ út 4­8/5. szám. fonatok 222 ^kerítések sziták hatók: SZÖVET LUGKO 100 fokos, valódi ssap­pas«i6| kapható Kadasti fűszartcaraskadS I. karülat, Attila-utca 33. szám. 221 jó minőségű férfi- és női ruhának legol­csóbban Kovácsevics és Milenko Koronaher­­ceg­ u. 3., az udvarban. Ujlágkihordók nagy fizetéssel azonnal felvétetnek .V., Si­létiy u­tca 11. szám. központi Sajtóvállslat“ V, T. v*bemr*w­ m Apró hirdetések. M­­in.on szó 1 kor. Vastanabb batüve! 2 kor. Magánköz­le­mény. Munká­ban, szolidságban, becsületes­ségben megedződött, többször ki­­ tüntetett, kifogástalan keresz­tény fiaimhoz illő fiatal, föltét­­lenül csinos leányu földbirtokos családokkal összeköttetést kere­sek. Egyik fiam duplán diplo­más, költő máris jobbrangu mi­nisztériumi­ tisztviselő. Jelige ki­adóban : «Keresztény anya«. 31 Iskola — Oktal&s. Francia nyelvmesternő órák adására ajánlkozik a délelőtti vagy délutáni órákban. Megke­resést «Előnyős áron» jeligére a «Nemzeti Újság» kiadóhiva­talába kér. 2 Fo&lalkosás nők részébe. Főzőminden és kerestetik Rá­­kóczi-ut 11., III., 3. 78 Háztartásban perfekt, szor­galmas falusi úriasszony ház­vezetőnőnek ajánlkozik. Gime , IX. Ernő-u. 15. Tatár. 77 önálló derék- és alj varrónő felvétetik. Fejes szabó, IV., Ko­ronaherceg-utca 16. 68 Keresztény könyvelőnő, gya­korlott pénztárosnő, az összes irodai munkálatokban jártas, ál­lást keres. .Szives megkeresések «Jövő» jeligére a kiadóba ké­retnek. 71 Varrónők, kézileányok és ta­nul­óleányok állandó munkára jó fizetéssel fölvétetnek előkelő bel­városi cégnél. Katsinka Kornél utódai, Párisi­ u. 1. 218 Újságkihordók nagy fize­téssel fölvehetnek, IV., Ger­­lóczy­ utca 11. 63 Házvezetőnőt, ki a gazda­sághoz ért, keres vidéki szőlő­­birtokos háztartásának vezetésé­hez. Megkereséseket «Megbíz­ható­) jeligére a kiadóhivatalba kér. 30 Keresek gyermekeim mellé egy­ tisztességes leányt, aki a házi teendőkben is segédkezik. Cim a­­kiadóhivatalban. 4 Ügyes gyors- és gépirónő, ki az­­ irodai teendőkhöz is ért, állást keres. Ajánlatot «Lelki­­ismeretes» jeligére a kiadóhi­vatalba kér. 7 Thiewegw mindenes lány, ki főzéshez is ért, keresztény családhoz felvétetik. VII., Dem­­binszky­ utca 34., 1. 5. 13 Foglalkain­ férfiak ________rézféra.________ Erdőtiszti állást keres meg­felelő uradalomban 30 éves r. kath., nős, erdészeti tanulmá­ny a­t németországi erdészeti aka­démián folytatott, az erdészet és vado­nat min­den árában meg­felelő praxissal rendelkező­­er­dész. Okmányaival komoly re­flektálás esetén esetleg megszál­lott területre is leutazik. 62 Két szam­pasávos kifutóira felvétetik IV., Genéczy­ utca 11. III. 2., a «Nemzeti Újság» kiadó­­hivatalában. 9 Kárpitos, házakhoz ajánlko­zik. Meghívást kér «Kárpitos» jeligére a kiadóhivatalba. 29 Asztalén elvállal mindenféle bútorjavítást, tisztítást, politúro­zást. Megh­ívást a «Előnyös ár» jeligére a kiadóhivatalba kér. 17 Könyvelői vagy pénztárnoki állást keres női, gyermektelen férfi. Szives meghívást «Komoly munkaerő» j­eligére a kiadóhiva­talba kér. 28 — Ellátás,­­ Keresztény úri leányok ott­honában intelligens hölgyek fel­vétetnek, Ráday­ utca 8. 69 Lakás — Bárfai. 2 szobás modern lakást ke­resek az V. vagy VII. kerület­ben üresen vagy bútorozva. Ajánlatot «Vidéki» jeligére a kiadóhivatalba kérek. 3 Ingatlan. Bírtok Adonynál 51 kát. hold, gazdasági épületekkel és kas­téllyal 320.000 K-ért eladó. Pau­­lovits, Krisztina-körút 87. 72 Ingatlanok eladását, vételét közvetít 15 éves iroda. Családi ház Rózsadombon 120.000 K, Zöldmáli-uton 120.000 K, Város­majorban 2­0.000 K. Bővebbet 20­l-ig Ujváry, Széna-tér, Csö­kön­ai-kávéházban. 67 Ötemeletes bérház József­városban sürgősen eladó. Meg­tudható Bollemann, Baross-utca 112.________________76 Megvételre keresel: bér­házakat, családiházat, kisebb birtokot, szállodát vendéglő- és kávéházzal, földszintes házat vendéglővel. Részletes leírást Füst Róbert címére, Mári­a - utca 22. 74 Pénzkölcsönt folyósítok, az­nap minden összeget, ingatla­nokra örökségre és értékpapí­rokra.’Fust Róbert, Mária­ u. 22. 73­­—2 hold földet, barom­fi te­nyésztésre alkalmasat, keresek megvételre a főváros közelében. Ajánlatot «Készpénz' fizető» cí­men kérek a kiadóhivatalba. 6 Társat keresek kis birtokom­hoz. Szakértelem nem szükséges- Leveleket «Tavaszra», jolifeére a kiadóhivatalba kérek. 23 Keresek megv­ételre Buda­pesthez k­özelfekvő £25 holdas szép kisbirtokot, kénye­ges beosztású kastéllyal és gon­dozott pár holdas parkkal. Aján­latot e lap kiadóhivatalába «Kastélyos birtok» jeligére. 25 Vél&l a­ggadás. Só pár orvosi gum­miköztyü eladó. Ajánlatok «Keztyü» jel­igére a kiadóba. 70 Eladó 2 és számú, jókaiban levő pénzszekrény. Cím a kiadó­hivatalban. _______________86 Kerékpárt sürgősen veszek. Leírást és árát «Kerékpár» címre a kiadóhivatalba kérek. Borokhordókat használt, de­­ Jókaiban levőket venné­k. 100-V- 150 III űrtartalommal, esetleg ki­sebb 60—8­0 litereseket is. Szives ajánlatot kérek «Hordó» jeligére a kiadóhivatalba címezni. 20 írógépüket veszünk, ke­vessé használtat. Cím a kiadóhivatalban. 10 Vennék Esterházy hajtó ko­rait úgyszintén fűszer­zámot. Levelek kéretnek «Kocsi» cirara e lap kiadóhivatalába. Megvételre keresünk jókar­ban levő használt (lehetően lát­ható írású) írógépeket. Cím a kiadóhivatalban. Burgonyát vagyonszámra (100—360) vennék. Közvetlen ajánlatot szíveskedjék «Bur­gonya» jeligére e lap kiadó­hivatalának címezni. ___24 Korosok mntrevételre egy ke­vés*« használt nilészobaberen­dezést. Levélbeli ajánlatot «Tiszta bútor» jeligére a kiadó­­hivatalba kérek.­­Cü Büciésék­ ___ Keresztény, nős lakatotmes­ter, ki villany- é* szerelé*mun­kához ért, házmesternek ajánl­kozik, mert lakás nélkül van. Cime: Szuhay János, Práter­­utca/59/d. 65 „N*m«ssé«‘*, előnév és cí­mer igaz­olá­sÁt elvállalja: Lovag Tichti Karoly go~»palogus, Buda­pest, VIII., Tavaszmező u. 19.­­ 64 Lakisiéi ariscádt, poloska­­irtást, üvegzetti eltitást, padló­­beerMitért legolcsóbban eszkö­zöl Ditrichstein, Kertész­ utca 27. József 116-55. 212 fíSCIKR­USítŐ,Ér..0AP£SV IV.KftKMERnAYtS KÁROLY-UKA3. AIJEGYZÉK HOf SitYEHAT Nyomatott a Stepfianeum-nyomda r.-t. körforgógépén Budapest. Vill., Szentkirályi-utca 26/a. . ■' '1919. október 5. KÉRELEM A HÁZIASSZONYOKHOZ! A háztartási alkalmazottak Tűzhely Szövetsége okt. 5-én d., u. 4 órakor VIll. kerület, Szentkirályi­ utca 28. szám alatt a Szent István Társulat dísztermében propaganda előadást tart. Kérjük a háziasszonyokat, hogy a náluk alkalmazásban levő nőket, to­vábbá bejáró nőket, mosónőket és vasalónőket a bűzi béke jegyében alakult Tűzhely Szövetség előadására elengedni szíves­­kedjenek. Az ügy vezetőség: 217

Next