Nemzeti Ujság, 1919. december (1. évfolyam, 56-80. szám)

1919-12-09 / 62. szám

10 . (Doleneci József temetése.) Nagy részvét kisérte el utolsó útjára dr. Dolenecz Józsefet, a régi hírlapíró­­gárda érdemes tagját. A temetésen a­ budapesti Újság­írók Egyesülete nevében Lakatos Sándor mondott­­búcsúbeszédet, majd dr. Sziklai­ János a Katholikus írók és Hírlapírók Országos Pázmány Egyesülete ré­széről emlékezett meg kegyeletes szavakkal az el­hunytról.­­ (A vörös ember a színházban.) Ritka eset ez m­ég a Király Színházban, is, ahol pedig sok furcsa dolog történik a «művészet» ürügyével. Mert ez a tág fogalom sok mindent betakar: a térden fölül rántott szoknyácskától kezdve a Fedák Sári fehér­ségéig minden elfér a pénzre dolgozó színház kas­szájában. De azt, hogy a vörös ember is csak úgy bejelentés nélkül besétálhasson a Király­ utcai Parthenonba, igazán nem hittük volna. Már­pedig ez történt a vasárnapi előadáson. Felvonás köz­ben ugyanis, amikor a függönyön lepörögnek a reklámhirdetések, egyszerre csak megjelent a vásznon a félelmetes vörös szörnyeteg, a Nép­szava reklámja, a szőrős ember a kalapáccsal. A nem várt képet a meglepetés halotti csöndje fo­gadta, aztán fölhangzott egy-egy tapsvihar a karza­ton, a földszinten pedig pisszegés és «­pfuj»-kiáltások hangzottak el. És, amikor másodszor is sorra ke­rült ez a brutális reklám, a gépet forgató elvtárs a rendesnél jóval hosszabb ideig tartotta közszem­lén a Biró elvtárs remekét, bizonyára a «hecc» ked­véért. Mondanunk se kell, hogy semmi kifogásunk az ellen, ha a Népszava hirdeti és kínálja magát de az ellen már tiltakoznunk kell, hogy ezzel a reklámmal mindjárt provokálni is akar. Elég volt a vörös emberből ! Esztendőkön át ez a hazátlan bitang vörös fenyegetett bennünket a falakról, a Népszava hasábjairól, ettől a vad alaktól riadtunk meg, ha szivart vásároltunk vagy­­ borotválkoz­tunk, ez a haramia-figura kergette szét a hadsere­get, hozta nyakunkra a bolsevizmust, a román megszállást, — és most megint elő mert bújni a csatornák fertőjéből ? Talán csak nem Fedák Sárit konferálta be ez a vörös fickó? Vagy alapszíne akar leírni ez a zöld ötlet a Fedák Sári fehérségé­nek? Hogy így ki legyen a «dívának» megtépett nemzetiszinti hazafisága? Amelyen akkora folt esett a májusi toborzáson, hogy azt még a János vitéz pattogó karikása és kérkedő fütyörészése se tisz­títja meg, ha van még egy csöpp önérzet a «Király­utcai Múzsa templomá»-nak látogatóiban.­­ (Javul a levélkézbesítés.) A főváros területén, a távolabb eső területek kivételével, ahol a mostani köz­lekedési viszonyok mellett a postai kézbesítő szolgálat­­ javítása ez idő szerint még nem érhető el, e hó 9-étől­­ kezdve naponkint kétszer fogják a leveleket kézbe­síteni. Az első kézbesítés a reggeli, a második kézbe­sítés pedig a déli órákban kezdődik. A posta egyben utasítást kapott, hogy ezentúl a zárt leveleket is elfo­gadja és továbbítsa­— (Gerő őrnagy úr) a «Mackensen» címmel december 2-iki számunkban megírt szereplését szerkesztőségünkhöz intézett levelében magára nézve sérelmesnek jelenti ki és elégtételt kér érte. Gerő úrnak akkori szereplése — sajnos — közügyünk volt, a fórumon történt, a nagy nyilvánosság előtt. A sajtó már akkor is meg­írta ezt, sőt Mackensen és katonái is nyilatkoz­tak róla, ami — sajnos — szintén köz­ügyünk volt, mert mindnyájan pirultunk miatta. És Gerő úr most azt akarja, hogy ezt a közügyet­ egy kaszinószobában magánüggyé minősítsük és — egy-két levegőbe lőtt lyukkal, vagy né­hány lapos kardvágással — szép csendesen ki­töröljük a közönség emlékezetéből az ő akkori szereplésének egész ódiumát. Hát ezt a szíves­­séget nem tesszük meg Gerő úrnak; ha tehát elégtételt akar, keresse azt a nyilvános bíróság­nál. Hiszen a nyilvánosságtól — legutóbb a Károlyi-forradalomban — nem irtózott, sőt akkoriban nagyon is hangosak voltak kiszólá­saitól a lapok. Ha aztán a nyilvános bíróság le­tárgyalja az ügyet — akárminő lesz is az ítélet — szívesen állunk rendelkezésére Gerő úrnak, ha ugyan még akkor is ragaszkodik az elégtétel­hez , mert a Mackensen-ügyben tanúsított «snájdig modoráról» a bírói ítélet után sem le­szünk jobb véleménnyel, mint most.­­ (A Budapesti Újságírók Egyesületének) el­nöksége annak a támadásnak az ügyében, amely két napilap ellen történt, az Otthonban kedden délután 3 órakor ülést tart, amelyre ezúton hívja meg a választmány és az egyesület tagjait. f — (Megint kizárták) gróf Károlyi Mihályt. A Pest­­vármegyei Bizottság igazoló választmánya szombaton délután ülést tartott gróf Keglevich Gábor elnöklésé­vel, amelyen dr. Erdélyi Lóránd előadó előterjesztése alapján gróf Károlyi Mihályt, aki Ceglédnek volt megyebizottsági tagja, a pestvármegyei bizottsági tagok sorából kizárták.­­ (Bánát nem ünnepel.) A magyarság igájában sinylődő «elnyomott» bácskai szerbek, akiket a szerb hadsereg «fölszabadított» ebből az elnyo­másból, úgy látszik, nem igen örülnek már annak a nagy szabadságnak, melyet a jugoszláv testvéri­ség a nyakukba zúdított. A M. T. Z. jelentése sze­rint ugyanis a Magyarországon lakó szerbek «fel­szabadulásának» első évfordulója alkalmából nagy hazafias ünnepélynek megtartását rendelte el a belgrádi kormány. A megszállott területeken lévő templomokban mindenütt hálaadó istentisztelet­­eket kellett tartani. A papoknak a szószékről kel­lett hirdetniük a nap nagy jelentőségét és dicsőí­­teniök a szerb királyt. A rendelet nagyon szigorú volt. A papoknak meg kellett tartaniuk az előírt istentiszteleteket és prédikációkat, ha nem akar­ták magukat a legbrutálisabb bántalmaknak ki­tenni. A nagy ünnepélynek azonban keserű íze volt. A hivatalos személyek ott voltak ugyan a templomokban, de a hívek távolmaradtak. Még a görögkeleti szerb templomok is nagyobbára üre­sek voltak. Vagyis : akik a «magyarországi szerb testvérek» fölszabadításából éltek, és ennek még ma is, mind ott voltak, a «fölszabadított» nép azon­ban otthon maradt és busult. A hona állapotján busult, —azon, hogy nem így gondolta a dolgot, és ha előre tudta volna , hát inkább föl se szaba­dult volna. Most szeretné visszacsinálni és sóhajtva gondol rá, mennyivel volt könnyebb a «magyar iga» ! —. (A «Turul Szövetség») előkészítő bizottsága ked­den (f. hó 9-én) délután 3 órakor a Gólyavárban nagy­gyűlést rendez, melyre meghívja a magyar keresztény egyetemi főiskolai diákokat. Tárgy: Egyetemi zsidó­kérdés. Kereszténységet igazoló okmány felmutatása kötelező. — (A Magyarországi Kéményseprő Munkások Orszá­gos Szakszervezete) december hó 14-én, vasárnap dél­előtt, 9 órakor Budapesten, Damjanich­ u. 52. szám alatti helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja a vezetőség. Figyelmez­tetés: Szavazati joggal az a tag bír, aki tagdíjhátraléká­­nak utolsó négyheti összegét befizeti és a szervezet tagjának vallja magát. A vidéki szervezetek szabály­szerűen képviseltessék magukat. Elnökség: ■— (A Centrum Keresztény­szocialista Ifjúsági Szer­vezet) kedden délután 5 órakor Szcitovszky-tér 2. I. alatti helyiségében fontos választmányi ülést tart.­­ (Nagy vasúti katasztrófa Csehországban.) Decem­ber 6-ikáról jelenti a szikratávíró, hogy este nagy vas­úti szerencsétlenség történt Zelakovics állomásnál. A Prágába menő gyorsvonat az állomás előtt mintegy 200 lépéssel összeütközött az ellenkező irányban haladó személyvonattal. A szerencsétlenség alkalmával 51 ember súlyosan megsérült. További részletek hiányoz­nak.­­ (A Magyar Tanárok Nemzeti Szövetségének) középiskolai osztálya vasárnap délelőtt a piarista fő­gimnázium tornatermében"értekezletet tartott, me­lyen dr. Imre Sándor államtitkár nagyhatású előadást tartott arról, miképpen érvényesítse a tanárság a ke­resztény szellemet az iskolában.­­ (Két női holttest a, Hűvösvölgyben.) A hűvös­völgyi erdőben, az úgynevezett Szikla barlangnál két uriasan öltözött női holttestet találtak. Egyik tizenhat, a másik húsz éves leány lehetett. Az eddigi megállapítások szerint, megmérgezték magukat. Levelet nem hagytak hátra. Személyazonosságuk eddig még nincsen megállapítva. Holttestüket az orvostani bonctani intézetbe vitték.­­­­Öngyilkosság után a fiókba tette revolverét.) A Lánchídfő, pesti oldalán a híd őrzésénél vámbiztosi szolgálatot teljesített Gajsa Péter. Gajsa Péter hatvan­éves hídbiztost szombatról vasárnapra virradó éjszaka a széken­­ülve holtan találták. A mellén két lőtt seb volt. Rendőri bizottság ment ki a vámbiztos szobá­jába­ és kereste a revolvert. A revolvert a szoba író­­asztalfiókjában találták meg. Egy golyó hiányzott belőle, amelynek üres hüvelye az Íróasztalon feküdt. Dr. Székely Imre rendőrorvos véleménye szerint Gaj­­sának az öngyilkosság elkövetése után még volt annyi ereje, hogy a revolvert a fiókba tegye. Miután minden érték­tárgya a zsebében volt, kétségtelen, hogy öngyilkos­ságot követett el. A rendőrség mindazonáltal a nyo­mozást megindította.­­ (Halálozás.) Poltár­ és kovácsi dr. Kováts Lajos m. büntetőtörvényszéki vizsgálóbíró folyó évi decem­ber hó 6-án délután 2 órakor, életének 46-ik, legbol­dogabb házasságának 16-ik évében, rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése december hó 10-én, szerdán délután 2 órakor lesz az ágostai evangélikus egyház szertartása szerint a farkasréti temető halottas­­házából. Alsták­Zak-i­ Adolfné f. hó 7-én rövid szenvedés után 74 éves korában elhunyt. A megboldogult özvegye volt alistáki Laky Adolfnak­, a nagy emberbarátnak, aki vagyonának tetemes részét kulturális és jótékony célra hagyományozta. Temetése szerdán délután 2 órakor lesz a Városmajor­ utcai10. sz. a. gyászházból. Bodor Aladár. . . (A Kispesti Állami Munkástelep (Wekerle-telep) Lakosainak Társasköre, mely az októberi forradalom óta tétlenségre volt kárhoztatva, ismét megkezdte mű­ködését. Közgyűlést december 14-én, vasárnap d. u .z3 órakor tart a társaskör a Pannónia-út 15. sz. alatt levő helyiségében. Tagdíjbefizetések ugyanott __történ­nek minden hó első vasárnapján d. u. 3—5-ig) ~ Ki NEMZETI ÚJSÁG 1919. december 9. Bécsből táviratozzák, hogy Zeidler Daublesky Sternegg nyugalmazott* vezérőrnagy, az excsászár volt szárny­segéde és a katonai iroda főnöke, valamint felesége hir­telen meghalt­ak. 'irri r~r-------------------------------------------------­ PÁRTSZERVEZKEDÉS Aitka János programb­a Besséde ,, Csepelen. A csepeli gyűlés. Anka János, a ráckevei választó­­kerület képviselőjelöltje, vasárnap mondta el prog­­rammbeszédjét a csepeli munkások előtt, akik nagy lelkesedéssel fogadták őt és viharos éljenzéssel kísérték minden szavát, mikor azt fejtegette, hogy a keresz­tény magyar munkásság jövője a nemzeti és erkölcsi alap szélesítésében, alátámasztásában van. Hollaender József famunkás, a csepeli keresztényszocialista mun­kásszervezetek elnöke üdvözölte a jelöltet, végül Schmiedt Miklós központi kiküldött és dr. Büttner Ká­roly csepeli pártitkár beszéltek. A XIX. választókerület vasárnapi gyűlésén Surányi Ferenc, dr. Rassay államtitkár, Szmrecsányi­ György beszédei után dr. Avarffy Elek képviselőjelölt tartott programmbeszédet. Csilléry András volt miniszter és dr. Szegedy Rezső egyetemi tanár beszédei zárták be a gyűlést. SZAKSZERVEZETI HÍREK A munkanélküli pincérek jelentkezzenek a karácsonyi segély kiosztása céljából a keresztényszocialista Szál­lodai-, Éttermi- és Kávéházi Alkalmazottak Szakszer­vezeténél. Családtagok számát hitelesen kell igazolni. Az építészek kedd délután 4 órakor fontos ügyben gyűlést tartanak Ferenc József-rakpart 27., II. 9. alatt. A köztisztasági alkalmazottak kedd délután fél 6 órakor Kossuth Lajos­ utca 1., III. lépcső, II. em. 9. alatt vezetőségi gyűlést tartanak. A Be. V. V. keresztény tisztviselői és tisztviselőnői kedden délután 5 órakor IV., Kossuth Lajos­ utca 1. alatt értekezletet tartanak. Kertészek és Kertészet Munkások Szakszervezete kedden délután 5 órakor IV., Kossuth Lajos-utca 1., III. lépcső, II. em. 9. szám alatt értekezletet tart. Magántisztviselők közgyűlése. A Keresztényszocialista Magántisztviselők Országos Szövetsége folyó évi de­cember hó 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Buda­pesten a Gólyavárban alakuló közgyűlést tart. Tárgy­sorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Központi kiküldött beszéde. ..­. Beszámolás az eddigi működésről. 4. A szervező­bizottság és ideiglenes tisztikar felmentése. 5. Korelnök-választás. 6. Alapszabályok ismertetése. 7. Új vezetőség megválasztása. 8. Indítványok. 9. Elnöki zárszó. Indítványok 8 nappal a közgyűlés előtt a Szövetség titkárságánál benyújtandók. Vidéki meg­bízottak jelentsék be előzőleg jövetelüket. Keresztény­szocialista Magántisztviselők Országos Szövetsége. Munkaközvetítés. 300 segédmunkást, műbutor-aszta- sosokat, bognársegédeket, cipészeket, szabászokat, azonnal munkába helyez a Keresztényszocialista Szak­­szervezetek Munkaközvetítő Irodája (IV., Kossuth­ Lajos-utca 1., III. lépcső, II. em.). Hivatalos óra reggel 9-től este 7 óráig. — A Keresztényszocialista Szállodai, Éttermi és Kávéházi Alkalmazottak Egyesülete, Kossuth Lajos-utca 1., szakács kézilányokat keres jó helyekre. A gyöngyösi munkásság szervezkedő népgyűlésén Király János, dr. Somogyi István és dr. Bebra László beszédei után kimondotta a jelenlevő munkásság, hogy csatlakozik a Keresztényszocialista Szakszervezetek Központjához. A földmunkások szervezetének gyön­gyösi helyi csoportja nyomban meg is alakult, elnöke Király János, titkára dr. Dobra László lett. A Vasmunkások Keresztényszocialista Szakszervezete Székely János államtitkár, Kropacsek elnök, Varjú József, Pancsik János, Anker Béla és Kacsán Károly felszólalásai és beszédei után elhatározta, hogy vas­és fémipari szaktanfolyamot rendez. A fővárosi lámpakezelők elhatározták a Keresztény­szocialista Városi Alkalmazottak Szervezetéhez való csatlakozást. A Húsipari Munkások vasárnapi gyűlésükön Fejes Lajos, Stolmiczky Aladár és Madarász József beszédei után tiltakozott a lappangó kommunista üzelmekkel szemben, amelyek szervezkedésük ellen irányulnak. Az aszódi munkások összszakszervezeti gyűlésükön Varga Antal helyi elnök és Sieben F. József beszédei után elhatározták a keresztényszocialista szakszerve­zethez való csatlakozást, amit a megjelent szociál­demokrata vezetők is elfogadtak. A Császár-, Lukács- és Király-fürdők munkásai csat­lakoztak a keresztényszocialista mozgalomhoz és til­takoztak egyes, a mai helyzetbe beileszkedni nem tudó fürdőtulajdonos fenyegetése ellen, amellyel őket üldözni és elbocsájtani szándékoznak. A szabómunkások Székely államtitkár, Antóczy előadó és Gosztonyi Jenő központi kiküldött beszédei után elhatározták a keresztényszocialista szabómun­kások termelő szövetkezetének megalakítását. -y—>—mi n* fnr** * - **—* * r 1 *u^“ *r^iiri^nrifiiW^imn^^Mui NYILTTÉR fi S alapvizsgákra szigorlatokra átlamszámviteli állam­in V» «S C vizsgára felelőséggel előkészítünk. — Jegyzetek. — o-o Vidékieknek jegyzeteinket előre kiküld­jük. — Kérjen díjtalan felvilágosítást. Iglés Szontagh Donát jog­­szemináriuma, Budapest, IV., Váci­ utca 51. sz. — Értekezés d. e. 1—1-ig és d. u. 3—8-ig. * E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szert

Next