Nemzeti Ujság, 1920. január (2. évfolyam, 1-27. szám)
1920-01-01 / 1. szám
1920. január /. dejéből máris kihoztunk valamit, ami nagyon sok elveszett értékkel felér. . De még egyet meg kell tanulnunk ebből a sóhajok évéből. Ez az év nem is annyira a marxizmust s a leninizmust, mint inkább a liberalizmust vizsgáztatta le. Azt a nagy aposztáziát, amellyel az újabbkori bölcselet és nemzetgazdaság, politika és társadalmi élet emancipálta önmagát a keresztény morál és életfilozófia irányító keze alól. Ez a liberalizmus mondta ki az önistenítő ember korlátlan autonómiáját, a nem írott, de felülről kapott törvények félrelökését, a fékezetlen gazdasági verseny szabadságát, az erősebb jogát a gyengébb felett, a szeretet és méltányosság elvének számkivetését a nyilvános életből. Ez a liberalizmus teremtette meg az egyik oldalon a mammutvagyonokat, a másikon a pauperizmust; ez növelte naggyá a világpiaci érdekek kedvéért milliók életével aggálytalanul dobálózó önzést, a háborút , s ez szülte meg természetes ellenhatásként a marxista őrületet és szociáldemokrata vadságot. Világháborúért és forradalmakért, kommunizmusért és országtrancsírozásokért végső elemzésben ez a liberalizmus felelős, ez a keresztmegtagadás a közéletben vitt bele bennünket az örvények örvényeibe. Ha fel akarunk kelni,ha meg akarunk gyógyulni,sürgősebb teendőnk nem lehet, minthogy bátor kézzel letépjük szemünkről a gazul felvilágosodásnak és szabadelvűségnek nevezett fátyolt és hályogot s az elvtelenség szabadsága helyett ismét az erős hitnek, az ingathatatlan világnézetnek, a szociális keresztény erkölcsnek építünk védvárakat. Nemzet azért sohasem lett gyengébb, mert erősen keresztény volt; fordítva igen sokszor történt. S ez a gondolat a legmélyebb indokolója és sürgetője a telkekből egyelőre inkább csak ösztönszerűleg kirobbant hazavágyásnak a kereszténység elhagyott oltáraihoz, a tékozló fiú visszatérésének az életadó s meggyógyító apai házhoz, a keresztény kurzusnak, melynek ma tanúi vagyunk. Több egységet magyarok és több kereszténységet! Ne higgjetek többé azoknak, akik félvén a ti egységtek és hitetek erejétől, szét akarnak tépni és választani titeket, akik ezt a szétválasztást s elerőtlenítést annyi bravúrral és eredménnyel végezték a múltban. Semmi a világon, se pillanatnyi csalódás, se hosszú szenvedések, se nézeteltérés, se ellenséges oldalról közénk vetett viszályalmák meg ne bontsák többé egységünket, sem hitünkhöz, erkölcsi erőnknek ehhez az örök folyású forrásához való ragaszkodásunkat. Dolgozzunk, kiki a maga helyén. Amit ellenséges kezek ledöntöttek, építsük fel újra, de ne essünk kétségbe, ha az építés nem halad oly gyorsan, mint a rombolás. S az a kereszt, melyet legnagyobb királyunk szent keze tűzött fel címerünkre s koronánkra, ha hitünk és szeretetünk uj fényében fog ragyogni, a meggyötört hazára is vissza fogja sugározni győzedelmes, varázsos erejét! Ez a mi, újévi köszöntésünk, kívánságunk, imádságunk. — Egy kis bort, a kocsmából. Ritkán gyü, mifelénk Mihály. Csillogó szemmel állt fel az asztaltól Borbás Mihály. Felvette az ágyra tett ködmönét s elment, ugy egy félóra múlva az egyik gyerek lába megbotlott valamibe. Egy duzzadt vászonzacskót emelt fel a földről s az édesanyjának odaadta. Az asszony arca elvörösödött s az ura felé nyújtotta a zacskót. Az ember forgatta a kezében a zacskót s a zsinegét meglazította. — A péze — mondta csendesen. — Kiesett az ágyon a zsebéből. Az asszony szeme felcsillant. — Sok van benne? Az ember a zacskó madzagát összehúzta s komolyan mondta: — Sok. Ezresek. Egész csomó. — Azt mondta, hogy nincs péze. Az ember bólintott. Körülnézett. — A kalapom, a botom. Az asszony a szemébe nézett. — Mit csinál ? Az ember visszanézett az asszony szemébe. — Mit csinálnék ? neki. A zsebébe eresztette a zacskót s kiment az utcára. Már este volt. Az akácok hangtalanul meresztették barna ágaikat a bágyadtan világító ég felé. A tetőkről lassan csöpögött a hólé. Szánkó siklott el nehézkesen a puha, összeeső hóban. A nagy, hatablakos, rideg ház kapuján meghúzta a csengőt Borbás István. Kinyitották a kaput s nemsokára belépett a házba. Köszönt s a bátyja elé tette az asztalra a pénzeszacskót. Borbás Mihály mint a héjjá csapott a zacskóra. — Hun tanultad ? — Ottmaradt minálunk. Egy hideg, kérgesarcu, szikár asszony, a Borbás Mihály felesége sóvár pillantást vetett a pénzre. — Te?v vináz mega rmjuk ! A szivéhez kapott s lehullott egy székbe. A feje a rémülettől lekaskadt, aztán hirtelen megélénkülve felsikoltolt : — Olvassa meg ! Olvassa meg ! Borbás Mihály kihúzta a pénzt a zacskóból. Kisimitgatta az ezreseket, megnyálazta az ujját s reszkető kézzel olvasgatni kezdte a pénzt. Egy kis idő múltán komolyan nézett fel az öccsére. — Megvan. István szelíden mosolygott. I — Akkor jó. Hallgattak. Az óra sétálójának csendes, ütemes pendülése hallatszott s a nagy, hideg, kínosan rendes és tiszta szobában dohos szag áradt el. Borbás Mihály felkapta a fejét, a pénzt a zsebébe dugta, az öccsére pillantott s meglágyulva mondta : — Ülj le már, I.. .... Az asszony a sifon tetején sorbarakott almák között kaparászott s két piros almával közeledett Borbás István felé. Ezt a két almát a gr.: L'E'ilnek'. . — Ne fogyaszd, Terka. — Csak tessék. Borbás István egy picit leereszkedett egy székre. Hallgatott, mintha várt volna még valamire. De a bálja s a felesége egy szót sem szóltak. Az ember komoran nézett az asztal viaszosvászon térítőjére, az asszony a kezét összedugva, kenetesen bámult maga elé. Nemsokára halk sóhajjal állt föl Borbás István. A kezét nyújtotta a bátyja felé. — No, indulok. — Maraen még. Borbás István mosolyogva méla : — Várnak otthon a gyerekök. Majd örülnek az alma.. .. ! Kinn az utcán a szive egy kicsit megsajdult. A feje meghajolt. Nagy, nehéz lépésekkel ment a puha csöndben. Csak a házuk világos kis ablaka alatt csillant meg a szeme. Kisikongott boldogan belülről, az utca bágyadt csöndjébe a négy gyerek viháncoló hangja. Odabenn az asszony a szemébe nézett. — örültek ? Borbás István bólintott. — örültek. Sviveik a két almát a zsebéből s a gyerekek felé lelte az asztalra. Az asszony még várt egy darabig, rá-rápislogatva az emberre, de Borbás István szótlanul tömögette a pipáját. Az asszony felsóhajtott s az almák felé pillantott. — Legalább négyet adhattak vóna ! Az ember szelíden bólintott. — Háladhattak vóna. NEMZETI ÚJSÁG. A politika újéve. I — .4 „Nemzeti Újság'1 tudósítójától. — ’ ” Budapest, dec. 31. Egy véres turákban és megpróbáltatásokban gazdag év után, amelyben csődöt mondott minden politikai saison s az utca aljas indulatai s a tömegek felkorbácsolt szeszélye rugdosta a magyar politikát, most mikor már ráléptünk a konszolidáció útjára, mindenki feszült várakozással tekint a politika újéve elé. Mindenki kíváncsian várja a miniszterelnök és a pártvezérek holnapi nyilatkozatait, amelyek ezen a minden magyar új esztendőnél sorsdöntőbb jelentőségű dátumon, a nemzet új elindulásának útjára fognak rávilágítani. Milyen lesz ez az elindulás és milyen lesz ez a pálya. A múlt árnya még mint véres khaotikum dübörög mögöttünk s a jövő arca elé fátyolozza nehéz gőzét. De már reménysugarak villannak a bizonytalanságba. De minden reménysugárnál biztatóbb előjel, hogy az ó-esztendő utolsó napján Székesfehérvár Prohászka Ottokár püspököt jelölte képviselőjéül. Gyönyörű ígérete a kétséges jövőnek, hogy bekerül a magyar nemzetgyűlésre a leglángolóbb hitű magyar, a legköltőibb lelkű filozófus, az isteni szeretettől átitatott lelkű ember, a szó hatalmának remekbe dolgozó mestere s a keresztényszociális eszmei haladás tántoríthatatlan vitéze. Az a magyar parlament, amelyre ilyen nagy egyéniség nyomja rá a bélyegét, bizonyára egy jobb jövőnek, egy boldogabb, becsületesebb magyarságnak lesz záloga. ------------------------------------------------------------ I Prohászka elfogadta a székesfehérvári jelöltséget. Székesfehérvárról jelentik, hogy ott ma a városházán gróf Károlyi József főispán-kormánybiztos elnöklete alatt bizalmas értekezletet tartottak, amelyen a székesfehérvári kerület képviselőjelöltjévé egyhangú lelkesedéssel Prohászka Ottokár püspököt kiáltották ki. Azután küldöttség kereste fel a püspököt és közölte vele az értekezlet határozatát. Prohászka a küldöttség felkérésére kijelentette, hogy a jelöltséget elfogadja. Választmányi ülés. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának választmánya pénteken, január 2-án délután 6 órakor a pártkör helyiségében ülést tart. Székely Nemzeti Párt alakult. A világháború által kétszer is elnyomott, a világhététől megsemmisítéssel fenyegetett székely nemzet hontalanul bolyongó, a fővárosba menekült fiai Székely Nemzeti Párt név alatt politikai párttá tömörültek. Az új párt az összes politikai pártoknál bejelentette, hogy az ország szabad részein s a később felszabaduló területeken, nevezetesen pedig Gyomán és Mezőtúron, ahol a 22. és 24-es székely honvédezredek állomásoztak, továbbá a megállapítandó demarkacionális végeken képviselőjelölteket fog állítani, hogy hallják meg éstudják meg a messze Székelyországban, hogy érettük a politika fegyverével is küzdve és bízva harcolnak. Az új párt a keresztény világnézet alapján áll s céljaiban nem kiván ellenkezni a mai Magyarország uralkodó politikai irányzatával. A katholikus tótság Amette párisi érsekhez. Dr. Jehlicska Ferenc és dr. Kmoskó Mihály theológiai tanárok a magyarbarát tót néppárt nevében memorandummal fordultak Amette párisi érsekhez. Az emlékiratban kérik, vesse latba ő is a befolyását, hogy a tót nemzetnek adassék meg a népszavazás lehetősége. A tótságra nézve, írják, a csehekhez való kapcsoltatás vallás tekintetben szerfelett káros, pedigmit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja?» Bizonyos azonban, hogy ez az új kapcsolat gazdasági tekintetben is romlására van Szlovenszkónak. A csehek a szent szobrokat vagy megcsonkítják, vagy gúnyos felirásokkal látják el, a templomokat megszentségtelenítik, a papokat és az apácákat üldözik. A cseh papság nagyobbik fele a Jednotában van megszervezve, melynek célja küzdeni a papi nőtlenség, a latin szertartási nyelv és a pápának szupremáciája ellen s amely Husz Jánost a szentek közé akarja soroztatni. Az új tót memorandum irói meggyőzni igyekeznek Anette érseket, hogy a tót nemzetnek minden tekintetben jobb dolga volt a régi hazájában, Magyarországban.