Nemzeti Ujság, 1920. január (2. évfolyam, 1-27. szám)

1920-01-01 / 1. szám

1920. január /. dejéből máris kihoztunk valamit, ami nagyon sok elveszett értékkel felér. . De még egyet meg kell tanulnunk ebből a só­hajok évéből. Ez az év nem is annyira a marxiz­must s a leninizmust, mint inkább a liberaliz­must vizsgáztatta le. Azt a nagy aposztáziát, amellyel az újabbkori bölcselet és nemzetgazda­ság, politika és társadalmi élet emancipálta ön­magát a keresztény morál és életfilozófia irá­nyító keze alól. Ez a liberalizmus mondta ki az önistenítő ember korlátlan autonómiáját, a nem írott, de felülről kapott törvények félre­­lökését, a fékezetlen gazdasági verseny szabad­ságát, az erősebb jogát a gyengébb felett, a szeretet és méltányosság elvének számkiveté­sét a nyilvános életből. Ez a liberalizmus terem­tette meg az egyik oldalon a mammutvagyono­­kat, a másikon a pauperizmust; ez növelte naggyá a világpiaci érdekek kedvéért milliók életével aggálytalanul dobálózó önzést, a há­borút , s ez szülte meg természetes ellenhatás­ként a marxista őrületet és szociáldemokrata vadságot. Világháborúért és forradalmakért, kommunizmusért és országtrancsírozásokért végső elemzésben ez a liberalizmus felelős, ez a keresztmegtagadás a közéletben vitt bele ben­nünket az örvények örvényeibe. Ha fel akarunk kelni,ha meg akarunk gyógyulni,sürgősebb teen­dőnk nem lehet, minthogy bátor kézzel letépjük szemünkről a gazul felvilágosodásnak és szabad­­elvűségnek nevezett fátyolt és hályogot s az elvtelenség szabadsága helyett ismét az erős hitnek, az ingathatatlan világnézetnek, a szo­ciális keresztény erkölcsnek építünk védvára­­kat. Nemzet azért sohasem lett gyengébb, mert erősen keresztény volt; fordítva igen sokszor történt. S ez a gondolat a legmélyebb indoko­­lója és sürgetője a telkekből egyelőre inkább csak ösztönszerűleg kirobbant hazavágyásnak a kereszténység elhagyott oltáraihoz, a tékozló fiú visszatérésének az él­etadó s meggyógyító apai házhoz, a keresztény kurzusnak, melynek ma tanúi vagyunk. Több egységet magyarok és több keresztény­séget! Ne higgjetek többé azoknak, akik fél­vén a ti egységtek és hitetek erejétől, szét akar­nak tépni és választani titeket, akik ezt a szétválasztást s elerőtlenítést annyi bravúrral és eredménnyel végezték a múltban. Semmi a világon, se pillanatnyi csalódás, se hosszú szen­vedések, se nézeteltérés, se ellenséges oldalról közénk vetett viszályalmák meg ne bontsák többé egységünket, sem hitünkhöz, erkölcsi erőnknek ehhez az örök folyású forrásához való ragaszkodásunkat. Dolgozzunk, kiki a maga helyén. Amit ellenséges kezek ledöntöttek, építsük fel újra, de ne essünk kétségbe, ha az építés nem halad oly gyorsan, mint a rombolás. S az a kereszt, melyet legnagyobb királyunk szent keze tűzött fel címerünkre s koronánkra, ha hitünk és szeretetünk uj fényében fog ra­gyogni, a meggyötört hazára is vissza fogja su­gározni győzedelmes, varázsos erejét! Ez a mi, újévi köszöntésünk, kívánságunk, imádságunk. — Egy kis bort, a kocsmából. Ritkán gyü­­, mifelénk Mihály. Csillogó szemmel állt fel az asztaltól Bor­­bás Mihály. Felvette az ágyra tett ködmönét s elment, ugy egy félóra múlva az egyik gye­rek lába megbotlott valamibe. Egy duzzadt vászonzacskót emelt fel a földről s az édes­anyjának odaadta. Az asszony arca elvörösö­dött s az ura felé nyújtotta a zacskót. Az em­ber forgatta a kezében a zacskót s a zsinegét meglazította. — A péze — mondta csendesen. — Kiesett az ágyon a zsebéből. Az asszony szeme felcsillant. — Sok van benne? Az ember a zacskó madzagát összehúzta s­ komolyan mondta: — Sok. Ezresek. Egész csomó. — Azt mondta, hogy nincs péze. Az ember bólintott. Körülnézett. — A kalapom, a botom. Az asszony a szemébe nézett. — Mit csinál ? Az ember visszanézett az asszony szemébe. — Mit csinálnék ? neki. A zsebébe eresztette a zacskót s kiment az utcára. Már este volt. Az akácok hangtalanul meresztették barna ágaikat a bágyadtan vilá­gító ég felé. A tetőkről lassan csöpögött a hólé. Szánkó siklott el nehézkesen a puha, összeeső hóban. A nagy, hatablakos, rideg ház kapuján meghúzta a csengőt Borbás István. Kinyitot­ták a kaput s nemsokára belépett a házba. Köszönt s a bátyja elé tette az asztalra a pénzeszacskót. Borbás Mihály mint a héjjá csapott a zacs­kóra. — Hun tanultad ? — Ottmaradt minálunk. Egy hideg, k­érgesarcu, szikár asszony, a Borbás Mihály felesége sóvár pillantást ve­tett a pénzre. — Te?v vináz mega­ rmjuk ! A szivéhez kapott s lehullott egy székbe. A feje a rémülettől lekas­kadt, aztán hirtelen megélénkülve felsikoltolt : — Olvassa meg ! Olvassa meg ! Borbás Mihály kihúzta a pénzt a zacskóból. Kisimitgatta az ezreseket, megnyálazta az uj­ját s reszkető kézzel olvasgatni kezdte a pénzt. Egy kis idő múltán komolyan nézett fel az öccsére.­­ — Megvan.­­ István szelíden mosolygott. I — Akkor jó. Hallgattak. Az óra sétálójának csendes, ütemes pendülése hallatszott s a nagy, hideg, kínosan rendes és tiszta szobában dohos szag áradt el. Borbás Mihály felkapta a fejét, a pénzt a zsebébe dugta, az öccsére pillantott s meglá­­gyulva mondta : — Ülj le már, I.. ...­. Az asszony a sifon tetején sorbarakott al­mák között kaparászott s két piros almával közeledett Borbás István felé. Ezt a két almát a gr.: L'E'ilnek'. . — Ne fogyaszd, Terka. — Csak tessék. Borbás István e­gy picit leereszkedett egy székre. Hallgatott, mintha várt volna még va­lamire. De a bál­ja s a felesége egy szót sem szóltak. Az ember komoran nézett az asztal viaszosvászon térítőjére, az asszony a kezét összedugva, kenetesen bámult maga elé. Nemsokára halk sóhajjal állt föl Borbás István. A kezét nyújtotta a bátyja felé. — No, indulok. — Maraen még. Borbás Istv­án mosolyogva méla : — Várnak otthon a gyerekök. Majd örül­nek az alma.. .. ! Kinn az utcán a szive egy kicsit megsajdult. A feje meghajolt. Nagy, nehéz lépésekkel ment a puha csöndben. Csak a házuk világos kis ablaka alatt csillant meg a szeme. Kisi­­kongott boldogan belülről, az utca bágyadt csöndjébe a négy gyerek viháncoló hangja. Odabenn az asszony a szemébe nézett. — örültek ? Borbás István bólintott. — örültek. Sviveik­ a két almát a zsebéből s a gyerekek f­elé lelte az asztalra. Az asszony még várt egy darabig, rá-rápis­­logatva az emberre, de Borbás István szótla­nul tömögette a pipáját. Az asszony felsóhajtott s az almák felé pil­lan­tott. — Legalább négyet adhattak vóna ! Az ember szelíden bólintott. — Hál­adhattak vóna. NEMZETI ÚJSÁG. A politika újéve. I — .4 „Nemzeti Újság'1 tudósítójától. — ’ ” Budapest, dec. 31. Egy véres turákban és megpróbáltatásokban gazdag év után, amelyben csődöt mondott minden politikai saison s az utca aljas indulatai s a töme­gek felkorbácsolt szeszélye rugdosta a magyar po­litikát, most mikor már ráléptünk a konszolidá­ció útjára, mindenki feszült várakozással tekint a politika újéve elé. Mindenki kíváncsian várja a miniszterelnök é­s a pártvezérek holnapi nyilatkozatait, amelyek ezen a minden magyar új esztendőnél sorsdöntőbb jelentőségű dátumon, a nemzet új elindulásának útjára fognak rávilágítani. Milyen lesz ez az elin­dulás és milyen lesz ez a pálya. A múlt árnya még mint véres khaotikum dübörög mögöttünk s a jövő arca elé fátyolozza nehéz gőzét. De már re­ménysugarak villannak a bizonytalanságba. De minden reménysugárnál biztatóbb előjel, hogy az ó-esztendő utolsó napján Székesfehérvár Pro­hászka Ottokár püspököt jelölte képviselőjéül. Gyönyörű ígérete a kétséges jövőnek, hogy beke­rül a magyar nemzetgyűlésre a leglángolóbb hitű magyar, a legköltőibb lelkű filozófus, az isteni szeretettől átitatott lelkű ember, a szó hatalmának remekbe dolgozó mestere s a keresztényszociális eszmei haladás tántoríthatatlan vitéze. Az a ma­­­gyar parlament, amelyre ilyen nagy egyéniség nyomja rá a bélyegét, bizonyára egy jobb jövő­nek, egy boldogabb, becsületesebb magyarságnak lesz záloga. ------------------------------------------------------------­ I Prohászka elfogadta a székesfehér­vári jelöltséget. Székesfehérvárról jelentik, hogy ott ma a városházán gróf Károlyi József főispán-kor­mán­ybiztos elnöklete alatt bizalmas értekez­letet tartottak, amelyen a székesfehérvári kerület képviselőjelöltjévé egyhangú lelke­sedéssel Prohászka Ottokár püspököt kiáltották ki. Azután küldöttség kereste fel a püspököt és közölte vele az értekezlet határozatát. Pro­hászka a küldöttség felkérésére kijelentette, hogy a jelöltséget elfogadja. Választmányi ülés. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának választmánya pénteken, január 2-án délután 6 órakor a pártkör helyiségében ülést tart. Székely Nemzeti Párt alakult. A világháború által kétszer is elnyomott, a világ­hététől megsemmisítéssel fenyegetett székely nem­zet hontalanul bolyongó, a fővárosba menekült fiai Székely Nemzeti Párt név alatt politikai párttá tömörültek. Az új párt az összes politikai pártoknál bejelentette, hogy az ország szabad részein s a később felszaba­duló területeken, nevezetesen pedig Gyomán és Mezőtúron, ahol a 22. és 24-es székely honvéd­­ezredek állomásoztak, továbbá a megállapítandó demarkacionális végeken képviselőjelölteket fog állí­tani, hogy hallják meg és­­tudják meg a messze Székelyországban, hogy érettük a politika fegy­verével is küzdve és bízva harcolnak. Az új párt a keresztény világnézet alapján áll s céljaiban nem kiván ellenkezni a mai Magyarország uralkodó politikai irányzatával. A katholikus tótság Am­ette párisi érsekhez. Dr. Jehlicska Ferenc és dr. Km­oskó Mihály theológiai tanárok a magyarbarát tót néppárt ne­vében memorandummal fordultak Amette párisi érsekhez. Az emlékiratban kérik, vesse latba ő is a befolyását, hogy a tót nemzetnek adassék meg a népszavazás lehetősége. A tótságra nézve, írják, a csehekhez való kapcsoltatás vallás tekintetben szerfelett káros, pedig­­mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja?» Bizonyos azonban, hogy ez az új kapcsolat gazdasági tekintetben is romlására van Szlovenszkónak. A csehek a szent szobrokat vagy­­ megcsonkítják, vagy gúnyos felirásokkal látják el, a templomokat megszentségtelenítik, a papokat és az apácákat üldözik. A cseh papság nagyobbik fele a Jednotában van megszervezve, melynek célja küzdeni a papi nőtlenség, a latin szertartási nyelv és a pápának szupremáciája ellen s amely Husz Jánost a szentek közé akarja soroztatni. Az új tót memorandum irói meggyőzni igyekeznek Anette érseket, hogy a tót nemzetnek minden tekintetben jobb dolga volt a régi hazájában, Magyarországban.

Next