Nemzeti Ujság, 1920. március (2. évfolyam, 53-78. szám)
1920-03-26 / 74. szám
2 a zsidó tőkéből élő sajtóból —pedig senki se oltogassa szomjúságát, mert újra belepusztulunk. A magyar kérdés a lengyel sajtóban. Budapest, márc. 25. E cikkben retroszpektív pillantást akarok vetni az utolsó hetek lengyel sajtójának magyartárgyú cikkeire, hogy a magyar politikai világ lássa, hogy a magyar kérdés mint tükröződik vissza a lengyel sajtóban, mely elég sokat foglalkozik a magyarokkal rokonszenves s kevésbbé rokonszenves módon, aszerint, hogy illenek be a magyarországi események politikai programjaikba. Általában véve a legtöbbet s legrokonszevesebben foglalkozik velünk a krakói sajtó. Ennek oka egyrészt az, hogy jobban ismernek bennünket, mint a varsói lengyelek, hogy több bennük a politikai érzék, mint a királysági (orosz-lengyelországi) lengyelekben s végre, hogy ott érzik legjobban a közvetlen közelben a cseh veszedelmet, mellyel szemben szükségesnek találják a magyarokhoz való közeledést. A Goniec és az Ilustrowany Kurier Codzienny érdekes Interview-jain kívül rokonszenves cikkeket közölt a keresztény irányú Glos Narodu budapesti levelezőjének tollából, lelkesen ismertetve a keresztény magyar újjászületést. Legtöbbet foglalkozik velünk a demokratairányú Nowa Reforma és a konzervatív Czas. Az előbbi két hosszú cikkben (A Magyarországgal való békekötés) foglalkozott a magyarlengyel közös érdekekkel s a közös határ szükségességével. Lengyelországra nézve életszükséglet, hogy ne legyen elzárva dél felől a csehek által, kik oly ellenségesen viselkednek a lengyelekkel szemben. Azután felsorolja ama fontos útvonalakat, melyek a Kárpátokon keresztül Magyarországba vezetnek s melyek kényelmes útvonalai lehetnének a lengyel kereskedelemnek Magyarországba és az Adriaitengerhez, ha magyar s nem cseh kezekben volnának. A Sziléziától Kőrösmezőig húzódó cseh határ szinte elviselhetetlen Lengyelországra nézve, mert elzárja a világtól s megfojtással fenyegeti. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha Lengyelországnak közös határa lesz Magyarországgal. Cikkének második részében katonai szempontból világítja meg a kérdést s mutatja ki, hogy’ a közös magyar-lengyel határ életszükséglet Lengyelországra nézve, mely kelet s nyugat felől hatalmas ellenségekkel van körülvéve. Ezért a lengyel politikának minden erejével azon kell lennie, hogy ez a közös határ ismét visszaállíttassék. Hasonló tárgyú cikk jelent meg a Czas hasábjain is (A Magyarországgal való béke előtt) a magyarság régi, kipróbált barátjának, Dabrowski János tanárnak tollából. A magyar viszonyok alapos ismeretét eláruló cikk kimutatja, hogy Magyarország feldarabolása mily zavarnak s bonyodalmaknak lesz okozója, s hogy ez erőszakos széttépése az országnak nem tarthat sokáig, mert a gazdasági s földrajzi viszonyok, meg az ezeréves fejlődés követelik az elszakított részek egyesítését Részletesen foglalkozik azután Felső-Magyarország kérdésével, mely elsősorban érdekli a lengyeleket. Itt kimutatja, hogy mily gyenge lábon áll a cseh uralom, s hogy a tótok belátják, hogy gazdasági, egyházi s nemzeti érdekeikre nézve előnyösebb a magyarokkal való együttélés. Végünl kimutatva, hogy Lengyelországra nézve mily fontos a Magyarországgal való közös határ, addig is, míg az ki nem vihető, kívánja a Kassa t ortói vonat neutralizálását A varsói s általában a királysági (orosz-eegyelországi) sajtó a magyar kérdést illetőleg nem oly egységes és rokonszenves velünk szemben. Mindannak dacára itt is vannak őszinte s lelkes barátaink, kik meg vannak győződve a magyar-lengyel megértés szükségességéről. Egy ily lelkes magyarbarátnak tollából ered a nagy lengyel gyárvárosban, Lodzban megjelenő Glos Polski cikke: „A csehekkel vagy a magyarokkal?“ A cseh politikai irányok jellemzése után áttér Kramatz pánszláv eszméjére a cseh folyosóra, mely vasgyűrűvel zárja körül Lengyelországot, elvágja azt Magyarországtól s előmozdítja az ukrajnai mozgalmat Kelet-Galiciában. Általában tisztában kell azzal lenni, hogy az egész cseh politika ellenséges Lengyelországgal szemben , s nincs is reá remény, hogy megváltoznék, azért a cse..... hekkel szemben a magyarok szövetségét kell keresni. Hasonlóképp igen melegen és rokonszenvesen ir a magyar-lengyel közeledés szükségességéről a varsói Gazeta Poniedzialkowa (Hétfői Újság) abból az alkalomból, hogy a lengyel könyvpiacon megjelent a háború folyamán a lengyelek érdekében a magyar országgyűlésen elhangzott beszédek gyűjteménye. A beszédek kevéssé, vagy egyáltalában nem voltak ismeretesek a lengyel közönség előtt, mert a német cenzúra nem engedte azok közlését. E gyűjtemény igen jó hatást tesz most mert a lengyel társadalom látja, hogy a magyar politikai világ élénken érdeklődött a lengyel ügy iránt s azt fölkarolta. A lengyel agráriusok lapja, a varsói Dziennik Powszechny az utóbbi időben mind többel foglalkozik magyar kérdésekkel s mind kedvezőbben, pedig még néhány hónappal ezelőtt nagyon csípős cikkek jelentek meg benne ellenünk. A változás oka a magyarországi fordulat s a lengyeleknek a csehekhez való viszonya. „Lengyelország és egy új szövetség“ c. cikkében azt írja e lap, hogy a cseh-osztrák megegyezés következtében Lengyelország zsákutcába került. „Megmarad még ugyan számunkra — írja a lap — a Magyarországhoz való közeledés lehetősége, de mi hasznunk van belőle, ha a csehek elválasztanak tőle. Most látjuk csak, mily hiba volt, hogy tiltakozás nélkül engedtük meg a magyarországi ruthén területeknek a csehek által való annektálását“. Ugyancsak e lap „Magyarország felépülése“ c. cikkében sok rokonszevvel és megértéssel ír a magyar viszonyok konszolidálásáról, míg erős kéz“ c. vezércikkében kifejti, hogy a magyarok törekvése a monarchizmus felé teljesen érthető, mert a magyarok reális politikusok s igen erős érzékük van az állameszme iránt. Egy további cikkében („Szükséges szövetség“) viszont azt írja, hogy Lengyelországnak jó viszonyban kell lenni Romániával, mert a politikai kényszerűség parancsolja ezt, ami azonban nem zárja ki, hogy ne legyen jó viszonyban Magyarországgal. Mind a három országnak vannak közös ellenségei — Oroszország és Csehország, — mindhárom országra nézve veszedelmes a cseh-orosz folyosó s azért küzdeni kell ellene. Lengyelországnak" szegénységnek, a fájdalmas, megalázott nyomorúságnak ama mélységeibe, ahova sokan el nem jutnak soha, ahonnan másformán kéklik, az ég, másformán fest a föld, a világ, az ember, az élet... Elhatároztam, hogy én fogom megnyerni az iskolaszéki elnök úr tízkoronás aranyát. A szép, kerek, villogó, sárga aranyat, amit fölmutatott a tanító úr, hogy jobban szítsa és ingerelje a becsvágyat. Nem a dicsőség vágya hajszolt bele a küzdelembe, hanem a kendő. Az a kendő, a Vogel úrék pultjában. Olyan voltam én akkortájt, mint a megszállottak. Nem léptem én át négy hónapon keresztül másként az iskola küszöbét, mint a nagy harcra fölfegyverkezve. Egy rettenetesen hosszú, soha meg nem szűnő, izgalmas, verejtékező akarás volt az a négy hónap ... Nem nézett bele többet soha senki az én füzetembe. Nem segítettem, nem súgtam senkinek , ha valaki nem tudott felelni, úgy ugráltam, úgy ajánlkoztam helyette, hogy majd kiszúrtam a tanító úr szemét. Nagy verseny volt az, életre-halálra elszánt küzdelem .Amikor némely éjféleken a horgolás után félig letapadtak kivörösödött szemeim a könyv fölött, erőszakkal téptem föl őket. Elfásult, agyoncsigázott kis testemet végső erőfeszítésre kényszerítette az arany... a kendő... Nem tudtán? én azóta még egyszer úgy akarni. Mintha az a harc fölemésztett volna a lelkemből egy részt... ...A tízkoronás aranyra engem jelölt a tanító úr. A vizsga előtt tíz nappal kihívott a kathedrához és ideadott egy verset. — Ezt fogod a vizsgán szavalni — mondta. — A címe : „Rozgonyiné“... Te leszel Rozgonyiné és Jenő — gyere csak ide, te fut — lesz Rozgonyi. A szavalás után fogja az elnök úr kiosztani a kitüntetéseket. Most próbáljátok fölolvasni a verset, kezdtem : „Hová, hová, édes férjem?“ Jenő felelt. ..Megyilt a csatába, Galambócon vár a török, Ne várjon hiába..." A többiek, a padokban, suttogni, mozgolódni kezdtek. Június eleji napon történt. Nyitva volt az osztály ablaka. A délelőtti, enyhe napsugarak beömlöttek az ablakokon. Laimy szellők lengedeztek, volt valami áhitatos a hús osztály levegőjében. Ott állottunk mi ketten a kathedra előtt, egymással szembefordulva és én azzal a lágysággal, ösztönszerű odaadással, amit minden leánygyermek az anyatejjel szív magába, folytattam a verset. ..Megállj, megállj, édes férjem. Ne menj még csatába ...“ AFérjem" szóra halk vihogás hallatszott a padokból. Odapillantottam, gúnyos, vigyorgó arcokat láttam. Elpirultam, a vér a halántékom felé tódult... A vizsga napjáig vesszőfutás volt akkoriban az én életem. A sárga irigység, a sok megcsalódott, letört vágyakozás elégtételt vett magának. Nem volt annyi fillér abban a tízkoronás aranyban, ahány véresen keserű könnyet ontottam, amiért a lányok Rozgoryinénak csúfoltak engem. A földet éreztem kettényitni a lábam alatt, valahányszor körbefogtak és karban énekelték : „Én kedvesem, szép kedvesem...“ Tehetetlenül a sárga földig alázottan toporzékoltam a kör közepén, de nem tudtam szabadulni. A manók, gonoszok hada pedig vijjogott, egyre vijjogott : „Én kedvesem, szép kedvesem...“ Még nem ismertem akkor a „kedvesem“ szónak semilyen titkos értelmét. Mégis ösztönszerűen felfogta szívem a mérgezett nyilakat, amit ezzel a szóval lövettek felém. Vesszőfutás volt az, igazi vesszőfutás. És én odatartottam a hátam, meghajtottam a fejemet , hagytam, hogy gázolják és megtiporják a szívemet. Mint a mártírokat a glória, úgy vigasztalt engemet... a kendő ... Az édesanyám kendője, amit kiváltok majd Vogel úrtól a tízkoronás aranyért. Elképzeltem százszor, ezerszer... A vizsgáról egyenesen az üzletbe szaladok, leteszem az aranyat az asztalra és azt mondom : — Tessék ideadni az anyám kendőjét... ... Hangosan, büszkén szavaltam a verset Csak azért is... A „férjem“ szót kiáltva mondtam, a vendégek mosolyogtak, a végén tapsoltak. Az elnök úr megsimogatta az arcomat, beszélt valamit a jó példáról, kitartásról és ideadott egy kemény kartonlapocskát. Abba a lapba kis kör volt vájva és abba beleillesztve a tizkoronás arany. A tizkoronás arany ! Az arany, amelyért én szenvedtem,’ kínlódtam, törtent, viaskodtam... Így emlékszem, hogy elfelejtettem megköszönni. Ránéztem az aranyra és elfacsarodott a szívem, mintha préssel csavartak volna egyet rajta. Reszketett az ajkam és két könny pergett le az arcomon. Az elnök úr újból megsimogatott. — Jól van, kislányom, jól van, te megérdemelted ezt. Itt van a bizonyítványod is és most te mehetsz haza, mutasd meg az édesanyádnak, mit kaptál. A zsebkendőmbe csavartam a pénzt. Mint a forgószél, rohantam le a lépcsőkön. A. .Vogel-üzletbe i.. Gyorsan a Vogel-üzletbe . Az iskola kapujában várt az apám. — Megkaptad az aranyat ? — Meg. .— Akkor jősz velem ? — Hová, édesapám ? -r- Három számot fogunk venni a lottón. féke aranyadat rátesszük a szerencse kerekére. .Szürke vitorlavászon zacskóból nekem kellett kihúzni a számot. Ezek voltak : 7, 17, 23. És odatette apám a pultra az aranyamat. Az én uj aranyamat belökték egy fiókba olyan közömbösen, mintha nem a lelkem jobb fele tapadt volna hozzá!... Mintha nem szakadtam , volna el azzal az arannyal a jótól, a széptől hosszú időre. És az az arany odaveszett... És odaveszett azóta sok minden, amihez ezer nagy és szép gondolat, a Szívnek fájdalmaktól, megaláztatásoktól szentelt vére tapadt... Aszerencse kereke másnak fordult... NEMZETI ÚJSÁG ./ V Péntek, március 26.