Nemzeti Ujság, 1920. május (2. évfolyam, 105-129. szám)
1920-05-01 / 105. szám
A Tiszántúl 28 kerületében lesz választás. A kisgazdapárt kőnyomatosa mn támadást intéz a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja ellen abból az alkalomból, hogy a nemzetgyűlés utolsó ülésén Rakovszky István házelnök csak 28 tiszántúli kerületre nézve jelentette ki a választások megtartását, 21 kerületet pedig függőben hagyott, a kőnyomatos annak a gyanújának ad kifejezést, hogy itt azok a kerületek maradtak ki, melyek kisgazdapártiak voltak, míg a felsoroltak nagy részében a talaj a kereszténypárt számára volt előkészítve. Illetékes helyről felhatalmazták a Nemzeti Újságot annak a közlésére, hogy az elnök bejelentése teljesen megfelel a választási rendelet intézkedésének. Eszerint ugyanis az ellenséges megszállástól felszabadult kerületekben el kell rendelni a választásokat. A megszállástól csak a felsorolt, 28 kender szabadult fel, a többi 21 még nem s így a belügyminiszter jogi felfogása szerint ezekre vonatkozóan még a nemzetgyűlés döntését kell provokálni. Minden egyéb következtetés hamis és amennyiben a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját érinti, olyannyira nem fér össze a politikai lojalitással, hogy azt erélyesen vissza kell utasítanunk. A Ház legközelebbi ülésének napját illetően végleges döntés még nincs. Minisztertanács: A kormány tagjai ma délelőtt Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök elnöklésével minisztertanácsra ültek össze. A tanácskozást délután két órakor megszakították, amikor a miniszterelnök ebédre látta vendégül minisztertársait. A tanácskozást délután három órakor folytatták és igen behatóan foglalkoztak a tiszántúli választások kérdésével és minden pontra vonatkozó teljes megállapodásra jutottak. A minisztertanács este nyolc órakor ért véget. Értekezlet a pénzügyminiszternél. A pénzügyminiszternél szombaton délután ismét összejönnek az összes volt magyar pénzügyminiszterek és folytatólagosan megbeszélik a pénzügyi kormánynak az általános pénzügyi politikára és az adó- és illetékügyre vonatkozó terveit. A megbeszélésen, mint l múlt napokban is, Wekerle Sándor, Lukács László, Popolvics Sándor, Teleszky János, Grafz Gusztáv és Grünn János vesznek részt. Haller István válaszol gróf Batthyány Tivadarnak. Halter István vallás- és közoktatásügyi miniszter gróf Batthyány Tivadarnak mai nyilatkozatára, melyben a saját politikáját úgy kívánja igazolni, hogy a Keresztény Nemzeti Egyesülés politikusait támadja, a következőket jelentette ki: Gróf Batthyány Tivadar a mai Estben nem tudom milyen apropódból szükségesneklátja emlékezetbe idézni azt a közismert tényt, hogy Károlyi és társai az októberi forradalom első napjaiban félrevezették az egész országot fellépésük célja tekintetében, amikor azt hitették el, hogy forradalmuk nemzeti irányú s az országnak a körülményekhez képest a legjobb békét tudja megszerezni. Ebben a hitben viselkedtek vállalkozásukkal szemben a volt ellenzéki politikusok, akik Tiszával eszélyben éveken át szívós harcot folytattak, jóindulatú semlegességgel. Csakhamar kitűnt azonban, hogy Károlyi teljesen a radikálisok és szociáldemokraták járszasságára került. Ez időtől kezdve nyíltan szervezkedtünk ellene, már amennyire a terror közepette ez lehetséges volt. Károlyi maga is észrevette egyszer, hogy minő lejtőre került és kiadta a jelszót, hogy tömöríteni kell a polgári elemeket. Ezt célozta az a vigadói gyűlés, amelyet Batthyány említ és amelyre a vele szemben akkor már nyílt ellenzékben lévő pártokat is meghívták. A keresztényszociális népnlrtot ékt képviseltem. Felszólalásomban kifejezetten kinyilatkoztattam, hogy páriánk a rend fentartásában, az ország háborús sebeinek gyógyításában támogatja a kormányt, politikájával azonban nem azonosítja magát. Röviddel utóbb pedig megalakítottuk az ellenzéki blokkot, készülvén Károlyiék ellen a választási küzdelemre. Azt hiszem Batthyány is tisztában van azzal, hogy ez a pőre igazság. Amit arról mond, hogy egyes emberek bizalmi állást fogadtak el, vagy töltöttek be, arra vonatkozólag az a válaszom, hogy éppen ő, mint belügyminiszter, legjobban tudhatja, mennyit rimánkodott egyeseknek, hogy egyelőre maradjanak meg a helyükön, hogy a teljes felfordulás elkerülhető legyen. Friedrichék nem akartak belépni a kisgazda.. pártba. A liberális lapoknak arra a hírére, hogy a Friedrrich-csoport be akart lépni a kisgazdapártba, ez azonban a felkínálkozást elutasította, ma a Friedrich-párt elnöksége Wein Dezső, Csilért Károly és Ereky Károly aláírásával levelet intézett Rubinekhez, melyben kijelentik, hogy sem en bloc, sem külön-külön nem szándékoznak belépni a kisgazdapártba s kérik annak is megállapítását, hogy milyen módon juthattak a lappokba olyan hírek, mintha a kisgazdák értekezlete légy az ő részükről benyújtón belépési ajánlattal foglalkozott volna. Ugyanebben az ügyben Friedrich Ist 2 Dr. ORELLY MILAN ügyied BELGRAD, Knjegina Ljubica 2. sz. Magyar, német kmezerb levelező*. Eleereedo referenciák. Stírjanycim * Dr. Orelly Belgrétf. ván, aki Balatonfüreden tartózkodik, táviratot intézett a Virradathoz, melyben a fúzió hírét dezavuálja s kijelenti, hogy erről való tárgyalásra senkinek felhatalmazást nem adott. Ami egyes lapoknak azt a hírét illeti, hogy a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának egy csoportja külön tanácskozást tartott, arra nézve megállapíthatjuk, hogy a párt képviselő tagjai semmiféle megbeszélést nem folytattak arra vonatkozólag, hogy a kisgazdapártba belépjenek. Telekinél a Friedrich-csoport három kültagja járt, bejelentvén, hogy ők a kisgazdapártban akarnak elhelyezkedni. Ehhez a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának természetesen semmi köze sincs. —0— A nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága ma délután öt órakor a székesfővárosi törvényhatósági bizottság újjáalakításáról szóló javaslatot véglegesen letárgyalta. WVVVVZVVW^V^A^7V Teleki külügyminiszter felvilágosítja a külföldet. Bandholz tábornok a magyarokról. Megelégedéssel látjuk, hogy az új külügyminiszter, gróf Teleki, Pál a nála jelentkező külföldi újságírókat kimerítően és alaposan felvilágosítja úgy helyzetünkről, mint a békeszerződés kérdésében elfoglalt álláspontunkról. Legújabban a Holandsch Niewebureau külön tudósítója számolt be Teleki Pállal folytatott beszélgetéséről, melynek folyamán a külügyminiszter kijelentette, hogy a béketervezet gazdasági rendelkezései kivihetetlenek, miután Magyarországot a szerződés csaknem teljesen megfosztja fájától és vasától. Ismertette, hogy mit vittek el a románok és jelezte, hogy ámbár jó termésre van remény, vasúti kocsik hiányában nem leszünk képesek számtani. A külpolitikai orientálódás és a szomszéd államokhoz való viszony tekintetében ismételte az expozéjában már kifejtett álláspontot s erélyesen megcáfolta a nemzeti hadsereg mozgósításáról és agresszív szándékairól terjesztett tendenciózus híreket. A tudósító cikke elején kijelenti, hogy budapesti tartózkodása alatt meggyőződött a rendről és nyugalomról s a fehér terrort emlegető tudósítások alaptalanságáról. Ugyancsak intervju keretében nyilatkozott Magyarországról Bandholz tábornok, ki ez év február 9-ig mint az amerikai katonai misszió feje tartózkodott Budapesten. A tábornok most otthon van. Kijelentéseiből, melyeket az Amerikai Magyar Népszava szerkesztője előtt tett, különösen érdekesek az alábbiak: — Szeretem, nagyon sokra értékelem a magyarokat, mert életerős, magas kultúrájú, sokra hivatott fajtának tartom őket. Eleinte nem nagyon rajongtam a magyarokért, de csak egy hetet töltöttem Magyarországon és máris megváltozott róluk a véleményem, mert megismertem őket. Sokaknak — különösen a románoknak — nem tetszett, hogy védtem a fegyvertelen magyarokat s nem engedtem elrabolni a magyar nemzet évezredes kincseit, történelmi ereklyéit. Ha újra hasonló helyzetbe kerülnék, megint csak azt tenném, amit Budapesten tettem, amikor lovaglóostorommal riasztottam el a rabolni akaró románokat. A magyarországi antiszemitizmusról derék amerikai barátunk a következő felvilágosítást nyújtotta zsidó intervenciójának: — Higgye el, hogy a magyar fej karakterétől távol áll a gyűlölség s ha történik is valami Magyarországon, az csak természetes reakciója a bolsevizmusnak. El fog azonban múlni, mert nem lenne magyar a magyar, ha hamarosan el nem múlna. Ausztriában kezdenek józanul gondolkodni, persze nem a zsidók által elbolondított szociáldemokraták. Bécs egykori polgármestere, dr. Weiss Kirchner egy gyűlésen a következőket mondotta :Az államkancellár az egész világon utazgat, volt már Párisban, Rómában és legközelebb Belgrádba megy. Azt hisszük, sokkal okosabb lenne, ha egyszer Budapestre utaznék, hogy a termelő Magyarországgal a régi összeköttetést helyreállítsa, hogy legyen megint mit enni. t , [fr NEMZETI ÚJSÁG Szombat, 1920. májm IL L A lengyelek elfoglalták Mohilevet Tizenötezer bolseviki fogoly. < -A . ... . ... . Varsó. ápr. 30. ■ (Havas.) Hivatalosan jelentik, hogy a lengyel csapatok elfoglalták az ukrajnai Mohilevet. A tizenkettedik bolsevik hadsereg majdnem egészen megsemmisült. Tizenötezer bolsevikit foglyul ejtettek' és sok hadianyagot zsákmányoltak". és Gyémánt hajói .com Az új lakbérrendelet: 30—35 százalékos béremelések. — Fölemelték a tisztviselők lakáspénzét és nyugdíját..«n A hivatalos lap új lakbérrendeletet fog közölni, amely fontos újításokat tartalmaz. Budapestre nézve különválasztja a tulajdonképpeni béremelés kérdését attól az összegtől, amit a bérlők a víz- és szemétfuvarozási díjak felemelése folytán kötelesek a fővárosnak a háztulajdonos útján fizetni. Ezeken a címeken a fővárosban kivétel nélkül minden bérlő a jelenlegi házbér 20 százalékét kitevő külön közüzemi pótlékot tartozik május 1-től fizetni, az első negyedévi részletet legkésőbb május végéig. A közüzemi pótlék, bár úgy fizetik, mint a házbért, sem az adózás, sem a béremelés, sem a házmesterpénz szempontjából házbérnek nem számít. Augusztus l-től kezdve béremelést is enged ú rendelet, de 4000 koronát meg nem haladó évi bér- összegű kis lakásoknál csak 30 százalék erejéig és ebbe is bele kell számítani az 1917 novembere óta történt emeléseket. 4000 koronánál nagyobb évi bérösszegű nagy lakásoknál, üzlethelyiségek- néh a felek a házbérre nézve szabadon állapodhat- nak meg. Ha a bérlő a béremelést indokolatlannak, vagy túl magasnak tartja, bérleszállítást kérhet a lakásügyi hatóságoktól és ezért ellene felmondásnak nincsen helye. Vidéken, ahová a közüzemi pótlékra vonatkozó rendelkezés egyelőre nem terjed ki, a legfeljebb 4 szobából álló lakásokat kell kis lakásoknak tekinteni, ezenkívül az 1920. évi 3. bérévnegyedtől, vagyis augusztus, vagy esetleg már július elsejétől kezdve 35 százalékos béremelésnek van helye, míg nagy lakásoknál és üzlethelyiségeknél a bér- emelés itt is úgy van szabályozva, mint a fővárosban. Kizárt a béremelés az olyan kislakásoknál, amit polgári vagy katonai nyugdíjas, vagy polgári vagy katonai közalkalmazott özvegye bérel, azonban a fővárosban 20 százalékos közüzemi pótlékot ezek is fizetnek. A lakásügyi hatóság előzetes engedélyével kivételesen mérsékelten magasabb béremelésnek van helye, ha a lakásbérek 10 év óta nem emelkedtek, vagy ha az üzlethelyiségnek 1917 novembere előtt legalább 5 évre kötött olyan bérletéről van szó, amelynél a bér a változott viszonyok folytán aránytalanul csekély. A rendelet ezenkívül részletesen szabályozza a bútorozott szobák, nem gyógyfürdőkön levő nyári lakások, az úgynevezett főbérletek bérét. A bérbeadó a béremelést a bérlővel előre írásban köteles közölni és pedig ha augusztus 1-re, vagy vidéken esetleg már július 1-ére akarja a bért emelni, akkor a közlésnek május 14-ig meg kell történnie. Tekintettel a köztisztviselők súlyos helyzetére, a kormány elhatározta, hogy az állami, vármegyei, államvasúti és katonai közszolgálati alkalmazottak lakáspénzét Budapesten 1920 május 1-től kezdve 20 százalékkal és 1920 augusztus l-től kezdve összesen 50 százalékkal, vidéken 1920 augusztus l-től kezdve 35 százalékkal felemeli. A közszolgálati alkalmazottak özvegyeinek és a nyugdíjas közszolgálati alkalmazottaknak lakbérnyugdíja— minthogy ezeknek házbére nem emelhető — Budapesten 1920 május 1-től kezdve 20 százalékkal emelkedik, hogy a fővárosi 20 százalékos közüzemi pótlék terhét könynyebben viselhessék. E lakpénz és lakbérnyugdíjfelemelésre vonatkozó rendeleteket a hivatalos lap május 4-én közli. . ________________________________________________|. Végzett a magyar békével a nagyköveti konferencia. A jövő hét elején átadják a szerződést. Paks, ápr. 30. Mint a lapok jelentik, a nagyköveti konferencia tegnap végzett a magyar békeszerződéssel és elhatározta, hogy szombaton újra összeül és a magyar békedelegátusoknak átadja a szerződést. A szerződés aláírása valószínűleg a jövő hét elején történik meg. (Francia képviselők elítélik a német területek megszállásét. Páris, ápr. 30. i Kormánykörökben nagy megdöbbenést kelt, hogy 60 szocialista képviselő aláírásával a Humannité-ban egy nyilatkozat jelent meg, mely elítéli a német semleges terület megszállását és figyelmezteti a katonákat, hogy ne vonuljanak be, mert behívásuk célja egy új háború előkészítése. A jobboldali sajtó megtorlást követel a nyilatkozat miatt. A franciák kivonulnak Frankfurtból. London, ápr. 30. Lloyd George kijelentette az alsóházban, hogy a német kormánynak megengedték a ruhrvidéki csapatok állományának felemelését és a megszállás tartamának meghosszabbítását. Ha Németországi az engedélyezett csapatlétszám keretén belül marad, akkor a franciák kivonulnak Frankfurtból. Az értekezlet elhatározta a német miniszterekkel való közvetlen tárgyalást, mert az eddigi tárgyalásokon, amelyek bizottságok közbenjöttével folyotak, illetékes személyiségek nem vehettek részt." A szövetségesek és a németek szemtől szembe kell hogy álljanak egymással, hogy a helyzetes tisztáz- e hasánc.