Nemzeti Ujság, 1920. szeptember (2. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-18 / 221. szám

2 beözönlöttek az országba. Nálunk öt százalék volt a zsidók száma. Hivatkozik Ghamberlainra, aki munkájában azt mondja, hogy ha a zsidók szám­aránya valamely országban meghaladja az egyne­gyed százalékot, akkor ez már az illető nemzet ve­szedelmét jelenti. Ez volt a fő oka a zsidók magyar­­országi elhatalmasodásának. Katonai szolgálata idején már a háború alatt alkalma volt a zsidók háborús tevékenységébe be­tekinteni. Természetesen a harctéren működő zsidó katonák előtt meghajtja a zászlót, itt azonban a front mögötti­ dolgokról akar beszélni. Mikor 1918- ban Oroszországból kezdtek hazajönni a magyar foglyok, az a­ hír került forgalomba, hogy az orosz bolsevizmusban magyar tisztek teljesítenek szolgá­latot. Csakhamar kiderült, hogy azok az úgyneve­zett magyar tisztek csak­ugyan valamennyien zsidók voltak. Megállapítja, hogy az oroszországi forra­dalomban résztvett magyar tiszteknek 95­­száza­léka volt zsidó. A zsidók túlnyomó többségét látta — úgymond — egyéb vonalakon, a felmentettek soraiban. Megállapította már 1918-ban, hogy míg az entente orsz­ágok seregeiben 227 kerezstény kato­nára esett egy zsidó, addig a központi hatalmaknál 56 keresztényre, a magyar csapatoknál 18 keresz­tényre esett egy zsidó. Éppen ezért már előre le­hetett látni, hogy a háborút az ententohatalmak fogják megnyerni, addig, amíg nem tudjuk elérni az 1:396 arányt, addig nem szabad beszélni ismét liberalizmusról. Állandóan felvetik a kérdést, hogy mit szól majd a külföld. Sajnos, ma még nincs meg az a szervezetünk, mel­s a külföldet befolyásolja és in­formálja. (Közbekiáltások: Majd meglesz!) Azon­ban látjuk azt, hogy a külföld is a kereszténység jegyében kezd kialakulni. Amikor azt látjuk, hogy a magyarság védelméről van szó, akkor nem vár­hatunk azzal, hogy mit csinál a nyugat. Történelmi hivatást vállaltunk, azt teljesíteni is kell. A ma­gyar faji erő egyedül biztosítja a nemzet létét. Te­kintettel arra, hogy a törvényjavaslat az első lépés a magyar keresztény faj létérdekének biztosítására, azt örömmel elfogadja. (Helyeslés.) Ezután Rubinnek Gyula kereskedelemügyi minisz­ter beterjeszti az 1920. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot. A javaslatot az osztályok mellő­zésével kiadták a közgazdasági és pénzügyi bizott­ságnak. . Szűcs Dezső a fajvédelemmel és a magyar kul­túra érdekeivel indokolja azt a­z elhatározását, hogy a javaslatot elfogadja. A nemzeti jövő mun­kásainak szilárd alapokra kell fektetni­ intézmé­nyeit Ezután a tanácskozás megszakításával egyszerű szavazással elhatározta ,a Ház, hogy az egyetemi beiratkozásokról szóló törvényjavaslat tárgyalásá­nak tartamára az ülések időpontját egy órával meghosszabbítják. Elnök indítványára kimondotta azután a Ház, hogy legközelebbi ülését holnap, szombaton dél­előtt tíz órakor tartja, annak napirendjére az in­dítvány- és in­ter­pel­lá­c­i­ó­sk­önyvek felolvasását, az egyetemi beiratkozásról szóló javaslat folytatóla­gos tárgyalását és a kérvények harmadik sorjegy­zékét kitűzi. Az ülés vége egynegyedhárom óraikor. - — - - — I fi­. ír. •yen i B ■ itv­a­i Trrinsli i NEMZETI ÚJSÁG -­­­ Szombat, 1920. szeptember 18. Prohászka beszéde és a „magyar“ sajtó. Amikor Prohászka püspök nagyszerű nem­zetgyűlési bes­zédjét a délutáni lapokban olvas­tuk, világosan állt előttünk ennek az éppoly szónoki, mint államférfi­ remekműnek óriási jelentősége. Megszoktuk évek óta, hogy mikor Pr­ohászka beszél, mindig a nagy keresztény kö­zösségnek legmélyebb érzéseit juttatja kifeje­zésre; milliók jaja, milliók panasza és miliők üdvrivalgása tör ki az ő elbűvölő szavában, csak éppen szebben, világosabban, megokolób­­ban, mint ahogy azt a hangtalan milliók ma­guk kifejezni tudnák. Elzárt a nemzet szónoka­­, sokkal inkább és sokkal több jogon, mint bárki más. ( Érthető kíváncsisággal lestük, milyen alak­ban adja vissza s mily megjegyzésekkel mél­tatja Prohászka nagyszerű fajvédő beszédét az a sajtó, amely még mindig el szeretné hitetni magáról, hogy a magyar társadalom közvéle­ményének nem irányzatos elferdítője és sok­szor alattomos meghamisítója, de tükre és tár­gyilagos reflexe. Átfutottuk a mai reggeli la­pokat s megállapíthattuk, hogy háború, bolse­­vizmus és keresztény ébredés ide vagy oda, az u. n. „magyar“ sajtó jókora részében még ma sem magyar, hanem legkifejezettebben zsidó­nemzeti. Ennek a sajtónak ma sem fáj az or­szág feje, ma sem legfőbb érdek neki a ma­gyarság védelme; ennek a sajtónak csak egy a változhatatlan dogmája, s ez az, hogy­ a zsidó hegemóniát pedig kisujjal sem meri érinteni, a zsidókérdést tárgyilagos-őszintén kezelni ne próbáld; inkább menjen tönkre százszor a ma­gyarság, de a zsidó érdekhez hozzányúlni nem szabad. . S megállapíthattuk azt is, hogy a zsidó sajtó ma is, mint azelőtt, nem nyílt sisakkal küzdi harcait, hanem az újságírói fogások egész alat­tomos fegyvertárával, az ő saját különleges handlé-fogásaival. E fogások egyike, hogy a szóbanforgó beszédet is nemcsak kihagyásokkal köztik, ami elvégre nem csodálatos, de olyan virtuóz mesterkedéssel ejtik meg ezeket a kihagyásokat, hogy a püspök beszéde vagy csupa zsidómentésnek és zsidódicséretnek, vagy füle-farka nélküli értelmetlen kabaréknak látszik. Vezet ebben a mesterkedésben Az Újság,­­ m­­elv bármennyire játssza az elfogulatlant, minden kritikus pillanatban szigorú orthodoxiájával ugrik ki. Vezércikkében persze Prohászka és a numerus clausus ellen dörög és azzal a szofizmával végzi, hogy amit a numerus clausussal el akarunk érni­ ,az­ kellő akarással és szorgalommal elérhető nu­merus clasus nélkül is“. „Egyetlen ember sem ma­radt eddig sem diploma nélkül, aki el akarta érni“ stb. Prohászka Ilkába bizonyította­ tehát megrázó világossággal, hogy az elszegényedett magyar köz­zéposztá­ly fiai éppen a szegénységük miatt nem érhetik el a diplomát, mert nem bírják a tanköny­veket megvenni, a pesti élet terheit viselni, nincs meleg szobájuk,­­ nincs néha még világítani való­juk sem. Az Újság vezércikke könnyen ignorálja ezt az okfejtést, m­ert hisz­ Prohászka beszédjéből ezt a részt egyszerűen kisikkasztotta. Másik fogása a tipikusa­n zsidó újságírásnak, hogy a legfenköltébb és legigazabb fejtegetéseket is bizonyos kisérő tünetek ízléstelen csoportosítá­­sáva­l és gunyoros kiemelésével igyekszik komi­mmá tenni. Ez az undorító ügynökvigyorgás k­kit­át abból Az Újság­ már a tehetetlen erőlködésben fogant ama megjegyzéséből, hogy miokor Prohászka a magyar faj védelmét említi, „különösen a du­­nántúli német képviselők helyeselnek zajosan“. Hogy hogy mikor a zsidó géniusz térfoglalásáról m­mrm­ikmni imn­ci _de Általában az európai irodalomban, „ennél a résznél különösen Kuna P. András integet helyeslően“. Ezek azok a bizonyos apró tűszulások, amelyekkel a zsidó sajtó a ma­gyarság legnagyobb embereit kellő pillanatban ne­vetségessé tenni szerette s amelyeknek alkalma­zásában csakugyan nem az igazságszeretete vez­­­zelte.. A jelen esetben sem. Hogy a Világ és a Pesti Napló, Az Est és a Ma­gyarország, amelyeknek annyi vaj van a fejükön, hogy nem tarthatják tanácsosnak egyelőre régi gyűlöletüket csattogtatni­ a keresztény politika el­len, beérik a fehérvári püspök beszédének erős megkurtításával és jelentéktelenként való feltün­tetésével, csak természetes. Éppen így nem meg­lepő, hogy a Népszava is egy félhasábnyi miniatűr­be­tűs szövegecsikébe préseli össze a nemzetgyűlés egyik leghatalmasabb ezidei beszédét, legfeljebb az bal bájos komikummal, hogy míg elől ,vastag be­tűvel hirdeti: „Munkás! Állj a Népszava mellé! Lapodat el ne hagyd !“ s folyton azt íratja magjá­ról, hogy mi lenne a munkásságból, ha „egyetlen barátja­ és napi 2 koronáért oktatója és védelme­zője megszűnne, ugyanakkor szemérmetlen nyílt­sággal siet minden alkalommal a szegény, üldözött milliomos zsidóság védelmére. „A munkás mindent elhisz“ jeligével nemzetgyűlési tudósításának ezt a ravaszkodó címet adja: „Prohászka püspök a numerus clausus mellett. A középosztályért törté­nik minden“. Holott Prohászka püspök nem a gazdag dzsentri, hanem éppen a lerongyolódott kö­zéposztály, a hivatalnok-proletárság érdekében be­szélt s külön hangsúlyozta, mekkora baj, hogy az úri pályákról kiszoruló intelligencia helyébe nem a magyar parasztosztályból emelkedik ki újabb ér­telmiség, hanem Galicia felől robog be az új hon­foglalók hada. Mégis „A középosztályért történik minden ?“ De hát mit is a Népszavának magyar paraszt vagy magyar középosztály, mikor a zsidó tőkét kell menteni! Ugyancsak a zsidóknak, sajnos, nem először kel védelmére a Budapesti Hírlap is. Szerinte, amit Prohászka Tájvédelemnek nevez, sem nem keresz­tény, sem nem okos dolog. Nem szabad ,,a pog­rommal fűszerezhető antiszemitizmus kénköves esőjét bocsátanunk az összességre“. „A numerus clausussal csak elámutjuk magunkat“. A zsidó fiúk titkos szerelmében fogant vezércikk a probléma lényegét még csak meglátni is csökönyösen vona­kodik. „ Feltűnő, hogy németnyelvű napilapjaink, a ke­­resztény Neue Post-ot kivéve, már nemcsak mél­tánytalanul és igaztalanul, de egyenesen durva és sértő hangon írnak a legnagyobb magyar szónok­ról. Úgy látszik, számolnak vele, hogy lapjaikat csak a hitsorsosok és h h­a külföld olvassák. A magyarnyelvű zsidó lapok bizonyos fokig, úgy lát­szik, mégis csak félnek teljes meztelenségben mu­tatni be a foguk fehérét; a gettó számára irt s a külföld felé sandító német lapok ellenben már me­részebbek s nem sajnálnak egy kis kétfelé való denunciálást. A N. P. Volksblatt például Prohász­­kát „retrográd irányzatok előharcosának“ nevezi „s megdöbbentőnek“ találja, hogy Prohászka, a tudományok embere,­­még csak kísérletet sem tett fejt­egetései alaposságának bebizonyítására“, „Ál­talánosságokban mozgott“ stb. S olvasói ezt való­színűleg el is hiszik neki, mert alább, ahol a lap Prohászka beszédét közli, a bizonyítékokat, a sta­tisztikai adatokat a tudósító szép" csendesen csak­­­"­án elorozza a beszédből. Megható a N. P. Journal levegőhöz kapkodása a hideg tuss alatt, amely Prohászka beszédéből a lipótvárosi redukció rituális koponyáira rázuhog. Hosszú és értelmetlen világpolitikai példahalmo­­zással igyekszik bizonyítani, hogy milyen veszedel­mes a politikai kérdéseket „egyházi“­ szempontok szerint tárgyalni. „Prohászkánál, úgymond, a törté­nelmi felfogás és a „kultúrstandpünkt“ tisztán egyházi" (!) Ezzel a vakmerő kijelentéssel a kérdést már elintézte. Serinte fel jajdulása a halálraitéltetés ellen nem egyéb, mint „felekezeti pszichózis“, „divatos betegség . „A ka­­tholikus egyház képviselői a nyugati államokban nem estek áldozatul ennek a betegségnek. (Ott nincs is ekkora zsidó hegemónia !) ".Magyarország teljesen egyedül áll Európában ezzel a betegségé­vel“. Prohászka „vissza akarja lökni az államot a középkorba“, ami annyit tesz, mint „a világtörténe­lem óramutatóját évszázadokkal visszatolni“. Pro­hászka szavai „demagóg frázisok, bármennyire ékesszólón vannak körítve s a tömegek ösztöneihez idomítva“. Amig ez a „demagóg agitáció“ egy fe­lekezet ellen meg nem szűnik, — igy fenyegető­zik a kis zsidó lap, persze egy kicsit a külföld felé is — addig Magyarország meg nem gyógyulhat. A legcinikusabb és a legszemérmetlenebb szofisz­tikával a nagyzsidók lapja, a Pester Lloyd lovagol ki Prohászka beszéde ellen. Ügyesen mímelt elő­kelőséggel kerülgeti úgy de a durva szólamokat, de az ártó szándék a sikerülni nem igen akaró elő­kelősködés és szellemeskedés mögül annál jobban, kilátszik. Ártatlan siketséggel siklik el Prohászka érvei mellett, a fajvédelemről egy szót sem ejt, neki csak a „zsidó vallású magyar állampolgárok“ sorsa fáj. Előveszi a legrozsdásabb fegyvert, a Deák Ferencek és Eötvös Józsefek nevét, akik „tel­jes melegséggel“ mozdított­ák elő — elég sajna! — a zsidóemancipációt, majd a tria­noni békét rángatja elő és kétségtelenül ki­felé demind­áló szándékkal követeli, hogy a békekonferencia akarata szerint a zsidóságna­k, ha nem is vallásnak, hanem külön nemzetiségnek tekintjük is, ugyanazokat a jogokat kell biztosíta­­nunk, mint a keresztény többségnek. Mintha nem, éppen csak azt követelné Prohászka s vele együtt az egész nemzet, hogy végre valahára a minoritás mellett a majoritás is védelmet kapjon s a gazda­ságilag eddig elnyomott és kiszipolyozott magyar nép és középosztály is érvényesülhessen a lukra­tiv pályákon! Egyenesen perfid azonban az a mód, ahogy a P. L. a püspök beszédjének nagyszerű befejezését, a Brutus gyászbeszédének a mi esetünkre alkalma­zását gúny tárgyává tenni igyekszik. „Mivel Caesar, szerencsés volt, örültem, hogy bátor volt, tisztel­tem, de mert zsarnok volt, megöltem! „E szava­kat — írja a P. L. „finom“­ éllel — csakugyan Brut­ius mondja Shakespierenél. De Brutus nem­ volt a felebaráti szeretet vallásának főpapja, hanem r­­­mai pogány.“ A Lloyd azt hiszi, hogy ezzel a csat­tanóval, amellyel­­cikkét befejezi, Prohászkát vég­érvényesen kivégezte. Aki a szeretet vallásának papja, az ne merje védeni a magyart a zsidóval szemben. Pedig a Lloyd itt nem tett egyebet, mint a Népszava és a Galilei-füzetek otromba balek­fogását elevenítette fel. A „szeretet vallása“, mint egy varázsvessző mint egy rieus ex ma­chin­a mind­annyiszor hirtelen előugrik a zsidó logikában, valahányszor a kereszténységnek egy képviselője, főleg egy katholikus pap vagy egy püspök, a ke­resztény nép elnyomóival szemben erélyesen fel­emeli szavát. Hát t. Pester Lloyd, mert a hazugsá­got százszor megismétlik, századszor m­eg kell rá adnunk a feleletet is: a felebaráti szeretet vallása nemcsak nem tiltja az elnyomottak védelmét s egy lelkiismeretlen minoritás zsarnokságának letöré- ’­sét, hanem egyenesen parancsolja azt. Prohászka és a keresztény papok nem volnának Krisztus pap­jai, ha ostort nem fonnának népük megrontói el­len s tétlenül néznék a lerongyolódott, gazdasági­lag és kulturailag könyörtelenül háttérbe szorí­tott magyarság halálos vergődését. Végeredmény: beigazolódott ismét, hogy a ke­resztény Magyarország sajtója jókor­aérszben ma is kimondottan a zsidó faji érdekek zsaldiában áll s tudni sem akar a magyarság védelméről az elso­­dortatással szemben. Egy volt filoszemita. A lengyel kormány béke­­feltételei. Wrange! általános bolsevistaellenes egyesülést tervez. Lomb­k, szept. 17./V­ars­óból jelentik, hogy a lengyel kormány végleg megállapította már Szovjet- Oroszországgal kelendő béke­­feltételeit. Ha az orosz kormány komolyan óhajtja a békét, akkor az előzetes békeszerződés már a legközelebbi napok­ban aláírh­ató lesz. A lengyel kormány számolt Oroszország minden jogos követelésével és haj­landó megdani Oroszországnak a teljes kölcsönös­ség alapján álló összes biztosítékokat A lengyel hadsereg sikerei. Varsó, szept. 17. Harctéri jelentés 16-árok A Dnyesztertől északra csapataink a hátráló ellensé­get üldözve százötven foglyot, egy nehéz ágyút három géppuskát ,és százötven tüzérségi lőszerrel megrakott kocsit szállítottunk be. Lucktól északra csapataink makacs ellenséges ellenállás legyűrése után tovább előnyomulva, Luck városát foglalták el A 214. lovasezred Turgisk helységet foglalta el s ez alkalommal egy hegyvidék­i mozdonyt, száz­hetven vasúti kocsit és egy egész páncélosvonatot zsákmányolt. A Krasznai lovasság három páncélos autót, nyolc ágyút, harminc géppuskát és igen sok hadiszert­ej lett zsákmányul.

Next