Nemzeti Ujság, 1920. szeptember (2. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-21 / 223. szám
\ ........... ' • •i- ; ,■ .;M , Ara: hétköznap 14jorgi}^_ j^arnapi 2 korona. Kedd, 1920 szeptember »1. * 11. évf. 223. »* NEMZETI ÚJSÁG iiiiiiiiiiiii 11111111111111111 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 11 mi 11 iii 1111111111 mi 11 ni 11111111111111111111111111111111111111111111111111 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 1111111111111111111 mi mii inni 11111111111 um 1111111111111111111111 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiniiiiiiiniiiiiniiiiiniiiniiiiiiiiiiiiiiiiiniiiuiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinniiininniiniiiiiiiiiiniiiiiniiniiiiininiiiiiiiiiniiiiiniiiiiinuimni Szerkesztőség: Budapest, Vili., Szentkirályi utca 28. sz. If FRP57TI NY PIIT TTIIIAI N A PIT AP Előfizetési ár: Egész évre 280 kor., félévre 140 kor. Telefon: József 65 és József 66. — Kiadóhivatal: IV. ker., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szán Gerlóczy utca 11. sz. Telefon: 5—67, 5—68 és 5—69. Felelős szerkesztő: Túri Béla. 1 korona.— Hirdetések milliméteres dijszabás szerint hogy ők külön faji kultúrát ápolnának, vagy hogy faji és nemzeti kifejlődésükre törekednének. Itt hiba van a logikában. Minek tehát a trianoni békeszerződésre való hivatkozás? Mire való a nagy és kis ententehatalmak retorziójának emlegetése? Mire való a védelemkeresés az ellenségeknél? Bizony ez a zsidóság Magyarországon való elhatalmasodásának meztelen védelme. A túlsúlyáért, az elfoglalt pozíciójáért való makacs küzdelem. De épp ez ellen állt harcba a magyarság. Ez teszi számára szükségességgé az önvédeli harcot a trianoni békeszerződéssel szemben és mindazokkal, kik ennek jogalapjára helyezkednek (tb.) fi numerus clausus és a trianoni béke. •.. P. Ll. csak nem akar felhagyni a trianoni békeszerződésre való hivatkozással, hogy a zsidóság jogait biztosítsa. A szemrehányásunkat, hogy éppen hazafias szempontból kifogásoltuk a trianoni békeszerződésre utaltakat, azzal utasítja vissza, hogy egy keresztény képviselő hozta azt fel a numerus claususról szóló vitában. Megnyugtathatjuk a zsidóság főorgánumát, hogy ezt is helytelenítettük és magam a nemzetgyűlésen közbeszólás formájában azonnal kifogásoltam. De nem ez a fontos. Fontos az, hogy a zsidóság azt vallja, hogy azért a trianoni békeszerződésre való hivatkozás a zsidóság eljárásában, tehát politikájában azért is jogosult, mert mégsem lehet a trianoni békeszerződést quantité negligeable-vel feldönteni. A szerződés végre is tény (eine Tatsache), tehát számolni kell vele. Csakhogy nem mint jogforrással — itt van a nagy különbség a zsidóság és a mi felfogásunk között. Mi nyöghetünk a trianoni békepontok jármában, — addig, míg a jármát nem tudjuk lerázni, de a Csonka-Magyarországon, mint a nemzeteket kötelező szerződésre nem fogunk rá hivatkozni. Épp ezért teljes hamis, nem akarom mondani, hogy rosszhiszemű, de mindenesetre magyar testvéreinkre veszedelmes, tehát annyiban hazafiatlan az a beállítás is, hogyha mi a zsidófajra, mint kisebbségre nem terjeszthetjük ki a trianoni szerződésben a kisebbségek számára megállapított jogokat, akkor nem követelhetjük azoknak betartását az új államokba átcsatolt magyarságra sem, hol az szintén kisebbség. Mi ez? Panaszjelentés akar lenni a külföld felé? Vagy a retorzió kilátásba helyezése a zsidóság nemzetközi hatalmánál fogva, melyet jól ismerünk? Feleljen e kérdésre mindenkinek a hazafias érzése. Mi csak az analógia tarthatatlanságára utalunk. Amit különben olyan világosfejű embernek, mint a P. Ll. cikkírója, nem is kell magyarázni. De annál kínosabb, hogy ezt az analógiát akarja kihasználni a zsidóság túlsúlyának védelmére akkor, midőn ezzel a magyarság teljes elnyomatását szorgalmazhatja. Mert a numerus clausus-sal s általában azzal a törekvésünkkel, hogy a magyar nemzet életének minden megnyilvánulásában a zsidóságot a maga százalékszámának megfelelő korlátok közé szorítsuk, a keresztény magyarság csak egy kisebbséget meg nem illető, jogtalan állapottal szemben védekezik! A magyar faj az őt megillető szerephez akar jutni, mert látja, hogy erre nemzeti jellegének és géniuszának megóvása és fentartása céljából van szüksége. Saját hazájában e hódoltsági állapotból akar szabadulni. Várjon ugyanezt lehet-e mondani arra a cseh, román vagy jugoszláv törekvésre, mely elnyomni akarja és szenvedéssel sújtja a magyart? Talán a kisebbséget képező magyarság a román, a cseh, a jugoszláv államban akkora százalékban van képviselve, hogy kezében tartja az ország anyagi eszközeit és veszélyezteti szellemével a keresztény nemzeti társadalmat? Sőt, ha visszamegyünk a numerus clausus behozatalának alapokára, arra, hogy a Csonka- Magyarország képtelen akkora intelligenciának elhelyeződést biztosítani, amennyit főiskoláink felnevelnek s ezért van szükség korlátozásra, akkor tűnik még ki igazán, hogy mennyire hamis ez analógia. Az új országoknak épp az egyik gyengéje egészstruktúrájukban, hogy nincs elegendő vezető intelligenciája. Ugyebár, hogy ez egészen más helyzet. És ha az új államokban a kisebbséget képező magyarságköveteli a trianoni békeszerződés végrehajtását, azt joggal és logikusan követelheti azoktól, akik szerzői annak, akik abból merítik létük jogalapját. És egészen más a céljuk is a kisebbségek jogairól szóló intézkedéseknek. A tulajdon faji jellegüknek, kultúrájuknak és fejlődésüknek biztosítása az elnyomásra hajló nemzeti többséggel szemben: ezt célozzák a kisebbségek védelmére lefektetett rendelkezések. De hisz a zsidóság épp az ellen tiltakozik hangos szóval. Csütörtökön választják az új francia köztársasági elnököt Millerand elfogadta a jelöltetést. Budapest, szept. 20. A francia elnök válság hamarosan véget fog érni. A nemzetgyűlés már csütörtökön, e hó 23-án délután összeül Versaillesban és minden valószínüség szerint még azon a napon megválasztja az új államfőt. A párisi sajtó három jelöltet emleget: Millerandot, a jelenlegi kormányelnököt, Jonnart-t, a jóvátétel bizottság elnökét és Peret-t, a képviselőházi elnököt. Mint már említettük, Millerand a politika aktív irányítását előbbrevalónak tekinti az elnöki reprezentáló méltóságnál s nem hajlandó az Elysée-palotába költözni, ámbár Poincaré megmutatta, hogy onnét is lehet — főleg a külpolitikában — döntő befolyást gyakorolni. Ha Millerand csütörtökön is megmarad visszautasító álláspontján, s az utolsó órákban új jelölt nem lép sorompóba, akkor úgy Franciaországra, mint a külföldre nézve meglehetősen közönyös, hogy Jonnaxt vagy Perez lesz-e Deschanel utódja? Sem az egyik, sem a másik nem oly jellegzetes politikai egyéniség, hogy köztársasági elnökségéhez messzemenő kombinációkat kelljen fűzni. Különben is a francia politika irányát a világháború eredményei és a párisi szerződések hosszabb időre megszabták, annak lényegén talán Claillaux sem változtatna. A francia államférfiak közt legfölebb a módszert illetően , hogy az adott helyzetben az elért eredmények miképp biztosíttassanak és használtassanak ki Franciaország mennél nagyobb előnyére — mutatkozik némi fölfogásbeli ellentét. Millerand ugyanazt akarja és teszi, mint Clemenceau, csak hangja mérsékeltebb és modora konciliánsabb, erélye és önállóságra törekvőbe ellenben — miként a Majnavidék megszállásánál, a lengyelek támogatásánál és az orosz ellenforradalmi Wrangel-kormány elismerésénél láttuk — nem csekélyebb az öreg Tigrisénél. Bárki lépjen Deschanel örökébe, kénytelen lesz azt a politikát képviselni államfői minőségében, amelyet Millerandnal élén a képviselőház és a szenátus követ. A legutóbbi hónapok alatt mindenki meggyőződhetett, hogy Millerand nemcsak a két kamara, hanem az egész ország bizalmát bírja. Az, állami és társadalmi rendet fenyegető sztrájkokkal szemben tanúsított erélye még ama pártok körében is híveket szerzett számára, melyek különben az egykori szocialistát nem kedvelték. Deschanel Pál nyolc hónapi elnökösködés után valószínűleg végleg eltűnik a közszereplés és a politika színpadáról. Ha az egészségi állapotáról közzétett jelentések a valóságnak megfelelnek, fölépülés aligha remélhető. Valamint politikai múltja, úgy elnöke szerepe is jelentőség nélkül való volt. Egy szép karrier a Deschanel élete, nevéhez azonban csak dátumok fűződnek: mikor lett képviselő, mikor kamarai elnök és végül államfő. Egyebet a historikus nem jegyezhet föl róla. Páris, szept. 20. Sok előkelő személy Millerand távolléte ellenére felkereste a miniszterelnökséget, hogy Millerand munkatársainál közbenjárjanak annak érdekében, hogy Millerand vállalja az elnökjelölést. Úgy látszik, hogy a közvélemény és a parlamenti körök szokatlan egyhangúsága Millerand elhatározását megingatják. A jelek arra vallanak, hogyha, amint valószínű, a kamara keddi ülésén az ország akarata nagy vehemenciával fog Millerand mellett megnyilvánulni, a miniszterelnök nem tud a kötelezettségei elől elzárkózni. Ha Millerandot jelölni fogják, majdnem bizonyos, hogy ellenjelölt nélkül fogják megválasztani. Páris, szeptember 20. A Hvas-irodának módjában van közölni, hogy Millerand miniszterelnök elfogadja a köztársasági elnöki méltóságára való jelöltetést. Sándor Pál megint támad. A numerus clausus alfiera. A nemzetgyűlés mai ülésén Sándor Pál próbálta mellékvágányra terelni a vitát a numerus clausus kérdésében. Sándor Pál fölismerte, milyen veszedelmes fegyvere lehet a magyar fajvédelemnek ez a javaslat a zsidó térfoglalással szemben folyó harcban s éppen ezért „teljes fegyverzettel“ állt ki a porondra és vagdalkozott jobbra-balra, mindenki, ellen, aki nem zsidó. A nagy leleplezések minden külső kellékével félreérthetetlen célzásokat tett a keresztény politikusoknak a Károlyi-forradalom idején tanúsított magatartására, abban a reményben, hogy akad valaki, akit ezek a sokat sejtető célozgatások megtévesztenek. Megnyugtathatjuk Sándor Pált, 1918 októbere nem oly régi dátum még, hogy az emberek ne emlékeznének, kinek-kinek mennyi és milyen volt a szerepe a forradalomban, kik készítették azt elő tudatosan és letagadhatatlan célzatossággal, kik álltak félre s engedtek szabad folyást az eseményeknek s kik igyekeztek mérséklő befolyásukkal nagyobb veszedelemnek elejét venni. Ami pedig a numerus clausust illeti, Sándor Pál a nagy vagdalkozás hevében elfeledkezett magáról s a háború alatt felmentett zsidókról szólván, igy kiáltott fel: — Önök az okai, hogy annyi zsidót felmentettek. A minisztériumokban és egyéb hivatalokban keresztények ültek, miért mentették fel a zsidókat?! Igaza van Sándor Pálnak, mi voltunk az okai, de okultunk is belőle. A numerus clausust éppen azért csináljuk meg, hogy 20 esztendő múlva, amikorra numerus clausus nélkül már egészen kiszorítaná a zsidóság az egyetemről a magyar fiatalságot, ne kérhesse tőlünk számon semmiféle Sándor Pál, hogy: Ingükben volt a hatalom, miért nem csinálták meg a numerus clausust! A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt fél 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök és bemutatta Pest vármegye feliratát a nemzeti kisebbségi minisztérium megszüntetése és ügyeinek a kultusz- és belügyminisztérium keretébe való utalása iránt, továbbá az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület felterjesztését az ipartörvény revíziója "tárgyában. Ezután áttért a Ház a a numerus clausus vitájának folytatására. Az első felszólaló Ruppert Rezső. A javaslatban bűnbakkeresést lát, amit meg is találtak a liberalizmusban és a zsidóságban. Taszler Béla: Úgy is van! Ruppert Rezső: A 48-iki liberalizmusról beszél. Sajnos Kossuthékat megakadályozta az a kis incidens, amely 1848 után következett be, amikor levertek bennünket. (Zaj. Közbekiáltások.) Haller István és Bernolák Nándor: Szép kis incidens! Pröhle Vilmos: Közjogi romantika Ruppert Rezső felolvassa Orczy Lőrinc levelét, amelyben azt írja, hogy a kereskedelem, ez a csalafinta foglalkozás nem illik a magyarhoz. Ez a felfogás dobta a zsidók ölébe az ipart és kereskedelmet. A magyarságban megvan a rátermettség. A titka a dolognak: rálépni arra aterrénumra, amelyet eddig elhanyagoltunk. Neveljünk jó kereskedőket. Nyomor nincs, azon a pályán, ahol a zsidók egyenlő versenytársat kaptak. Nyomor varr a közalkalmazottaknál, a katonaságnál. Patologikus állapotok voltak a forradalmak és azokkal is szevnbeszálltam. Most is szembeszállók. Dánit Béla: Ez is patológia! I’otük elnök (csönget): Ezért a kifejezésért a képviselő urat readreuasilom! Ruppert Rezső: Hogy a zsidók elmaradtak a frontról, az a nagy generálisok hibája volt. Az olyan katonák is, mint Gömbös vezérkari százados