Nemzeti Ujság, 1920. szeptember (2. évfolyam, 207-231. szám)

1920-09-21 / 223. szám

\ ........... ' • •i- ; ,■ .;M , Ara: hétköznap 14jorgi}^_ j^arnapi 2 korona. Kedd, 1920 szeptember »1. * 11. évf. 223. »* NEMZETI Ú­JSÁG iiiiiiiiiiiii 11111111111111111 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 11 mi 11 iii 1111111111 mi 11 ni 1­1111111111111111111111111111111111111111111111111 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 1111111111111111111 mi mii inni 11111111111 um 1111111111111111111111 iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiniiiiiiiniiiiiniiiiiniiiniiiiiiiiiiiiiiiiiniiiuiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinniiininniiniiiiiiiiiiniiiiiniiniiiiininiiiiiiiiiniiiiiniiiiiinuimni Szerkesztőség: Budapest, Vili., Szentkirályi­ utca 28. sz. If FRP57TI NY PIIT TTIIIAI N A PIT AP Előfizetési ár: Egész évre 280 kor., félévre 140 kor. Telefon: József 65 és József 66. — Kiadóhivatal: IV. ker., negyedévre 70 kor., egy hónapra 25 kor. Egyes szán Gerlóczy­ utca 11. sz. Telefon: 5—67, 5—68 és 5—69. Felelős szerkesztő: Túri Béla. 1 korona.— Hirdetések milliméteres dijszabás szerint hogy ők külön faji kultúrát ápolnának, vagy hogy faji és nemzeti kifejlődésükre törekedné­nek. Itt hiba van a logikában. Minek tehát a trianoni békeszerződésre való hivatkozás? Mire való a nagy és kis entente­­hatalmak retorziójának emlegetése? Mire való a védelemkeresés az ellenségeknél? Bizony ez a zsidóság Magyarországon való elhatalmaso­dásának meztelen védelme. A túlsúlyáért, az el­foglalt pozíciójáért való makacs küzdelem. De épp ez ellen állt harcba a magyarság. Ez teszi számára szükségességgé az önvédeli harcot a trianoni békeszerződéssel szemben és mind­azokkal, kik ennek jogalapjára helyezkednek (tb.) fi numerus clausus és a trianoni béke. •­­.. P. Ll. csak nem akar felhagyni a trianoni békeszerződésre való hivatkozással, hogy a zsi­dóság jogait biztosítsa. A szemrehányásunkat, hogy éppen hazafias szempontból kifogásoltuk a trianoni békeszerződésre utaltakat, azzal uta­sítja vissza, hogy egy keresztény képviselő hoz­ta azt fel a numerus claususról szóló vitában. Megnyugtathatjuk a zsidóság főorgánumát, hogy ezt is helytelenítettük és magam a nem­zetgyűlésen közbeszólás formájában azonnal kifogásoltam. De nem ez a fontos. Fontos az, hogy a zsidó­ság azt vallja, hogy azért a trianoni békeszer­ződésre való hivatkozás a zsidóság eljárásában, tehát politikájában azért is jogosult, mert még­sem lehet a trianoni békeszerződést quantité negligeable-vel feldönteni. A szerződés végre is tény (eine Tatsache), tehát számolni kell vele. Csakhogy nem mint jogforrással — itt van a nagy különbség a zsidóság és a mi fel­fogásunk között. Mi nyöghetünk a trianoni bé­kepontok jármában, — addig, míg a jármát nem tudjuk lerázni, de a Csonka-Magyarországon, mint a nemzeteket kötelező szerződésre nem fogunk rá hivatkozni. Épp ezért teljes hamis, nem akarom mondani, hogy rosszhiszemű, de mindenesetre magyar testvéreinkre veszedelmes, tehát annyiban ha­­zafiatlan az a beállítás is, hogyha mi a zsi­dófajra, mint kisebbségre nem terjeszthetjük ki a trianoni szerződésben a kisebbségek szá­mára megállapított jogokat, akkor nem köve­telhetjük azoknak betartását az új államokba átcsatolt magyarságra sem, hol az szintén ki­sebbség. Mi ez? Panaszjelentés akar lenni a­­ külföld felé? Vagy a retorzió kilátásba helye­zése a zsidóság nemzetközi hatalmánál fogva, melyet jól ismerünk? Feleljen e kérdésre min­denkinek a hazafias érzése. Mi csak az analógia tarthatatlanságára utalunk. Amit különben olyan világosfejű embernek, mint a P. Ll. cikk­­írója, nem is kell magyarázni. De annál kíno­sabb, hogy ezt az analógiát akarja kihasználni a zsidóság túlsúlyának védelmére akkor, midőn ezzel a magyarság teljes elnyomatását szorgal­mazhatja. Mert a numerus clausus-sal s általában azzal a törekvésünkkel, hogy a magyar nemzet éle­tének minden megnyilvánulásában a zsidósá­got a maga százalékszámának megfelelő korlá­tok közé szorítsuk, a keresztény magyarság csak egy kisebbséget meg nem illető, jogtalan állapottal szemben védekezik! A magyar faj az őt megillető szerephez akar jutni, mert látja, hogy erre nemzeti jellegének és géniuszának megóvása és fentartása céljából van szüksége. Saját hazájában e hódoltsági állapotból akar szabadulni. Várjon ugyanezt lehet-e mondani arra a cseh, román vagy jugoszláv törekvésre, mely elnyomni akarja és szenvedéssel sújtja a magyart? Talán a kisebbséget képező ma­gyarság a román, a cseh, a jugoszláv államban akkora százalékban van képviselve, hogy ke­zében tartja az ország anyagi eszközeit és ve­szélyezteti szellemével a keresztény nemzeti társadalmat? Sőt, ha visszamegyünk a numerus clausus be­hozatalának alapokára, arra, hogy a Csonka- Magyarország képtelen akkora intelligenciának elhelyeződést biztosítani, amennyit főiskoláink felnevelnek s ezért van szükség korlátozásra, akkor tűnik még ki igazán, hogy mennyire ha­mis ez analógia. Az új országoknak épp az egyik gyengéje egész­­struktúrájukban, hogy nincs elegendő vezető intelligenciája. Ugyebár, hogy ez egészen más helyzet. És ha az új álla­mokban a kisebbséget képező magyarság­­követeli a trianoni békeszerződés végrehajtá­sát, azt joggal és logikusan követelheti azok­tól, akik szerzői annak, akik abból merítik létük jogalapját. És egészen más a céljuk is a kisebbségek jo­gairól szóló intézkedéseknek. A tulajdon faji jellegüknek, kultúrájuknak és fejlődésüknek biztosítása az elnyomásra hajló nemzeti több­séggel szemben: ezt célozzák a kisebbségek vé­delmére lefektetett rendelkezések. De hisz a zsidóság épp az ellen tiltakozik hangos szóval. Csütörtökön választják az új francia köztársasági elnököt Millerand elfogadta a jelöltetést. Budapest, szept. 20. A francia elnök válság hamarosan véget fog érni. A nemzetgyűlés már csütörtökön, e hó 23-án dél­után összeül Versaillesban és minden valószínü­­ség szerint még azon a napon megválasztja az új államfőt. A párisi sajtó három jelöltet emleget: Millerandot, a jelenlegi kormányelnököt, Jonnart-t, a jóvátétel bizottság elnökét és Peret-t, a képvise­lőházi elnököt. Mint már említettük, Millerand a politika aktív irányítását előbbrevalónak tekinti az elnöki reprezentáló méltóságnál s nem haj­landó az Elysée-palotába költözni, ámbár Poincaré megmutatta, hogy onnét is lehet — főleg a külpoli­tikában — döntő befolyást gyakorolni. Ha Mille­rand csütörtökön is megmarad visszautasító ál­láspontján, s az utolsó órákban új jelölt nem lép sorompóba, akkor úgy Franciaországra, mint a külföldre nézve meglehetősen közönyös, hogy Jonnaxt vagy Perez lesz-e Deschanel utódja? Sem az egyik, sem a másik nem oly jellegzetes politikai egyéniség, hogy köztársasági elnökségé­hez messzemenő kombinációkat kelljen fűzni. Kü­lönben is a francia politika irányát a világháború eredményei és a párisi szerződések hosszabb időre megszabták, annak lényegén talán Claillaux sem változtatna. A francia államférfiak közt leg­­fölebb a módszert illetően , hogy az adott hely­zetben az elért eredmények miképp biztosíttassa­nak és használtassanak ki Franciaország mennél nagyobb előnyére — mutatkozik némi fölfogásbeli ellentét. Millerand ugyanazt akarja és teszi, mint Clemenceau, csak hangja mérsékeltebb és modora konciliánsabb, erélye és önállóságra törekvőbe el­lenben — miként a Majnavidék megszállásánál, a lengyelek támogatásánál és az orosz ellenforra­dalmi Wrangel-kormány elismerésénél láttuk — nem csekélyebb az öreg Tigrisénél. Bárki lépjen Deschanel örökébe, kénytelen lesz azt a politikát képviselni államfői minőségében, amelyet Millerandnal élén a képviselőház és a sze­nátus követ. A legutóbbi hónapok alatt mindenki meggyőződhetett, hogy Millerand nemcsak a két kamara, hanem az egész ország bizalmát bírja. Az, állami és társadalmi rendet fenyegető sztrájkokkal szemben tanúsított erélye még ama pártok körében is híveket szerzett­ számára, melyek különben az egykori szocialistát nem kedvelték. Deschanel Pál nyolc hónapi elnökösködés után valószínűleg végleg eltűnik a közszereplés és a politika színpadáról. Ha az egészségi állapotáról közzétett jelentések a valóságnak megfelelnek, föl­épülés aligha remélhető. Valamint politikai múltja, úgy elnöke szerepe is jelentőség nélkül való volt. Egy szép karrier a Deschanel élete, nevéhez azon­ban csak dátumok fűződnek: mikor lett képviselő, mikor kamarai elnök és végül államfő. Egyebet a historikus nem jegyezhet föl róla. Páris, szept. 20. Sok előkelő személy Millerand távolléte ellenére felkereste a miniszterelnökséget, hogy Millerand munkatársainál közbenjárjanak annak érdekében, hogy Millerand vállalja az elnök­jelölést. Úgy látszik, hogy a közvélemény és a par­lamenti körök szokatlan egyhangúsága Millerand elhatározását megingatják. A jelek arra vallanak, hogyha, amint valószínű, a kamara keddi ülésén az ország akarata nagy vehemenciával fog Millerand mellett megnyilvánulni, a miniszterelnök nem tud a kötelezettségei elől elzárkózni. Ha Millerandot jelölni fogják, majdnem bizonyos, hogy ellenjelölt nélkül fogják megválasztani. Páris, szeptember 20. A Hvas-irodának módjá­ban van közölni, hogy Millerand miniszterelnök el­­­fogadja a köztársasági elnöki méltóságára való­­ jelöltetést. Sándor Pál megint támad. A numerus clausus alfiera. A nemzetgyűlés mai ülésén Sándor Pál pró­bálta mellékvágányra terelni a vitát a numerus clausus kérdésében. Sándor Pál fölismerte, milyen veszedelmes fegyvere lehet a magyar fajvédelemnek ez a javaslat a zsidó tér­fogla­lással szemben folyó harcban s éppen ezért „tel­jes fegyverzettel“ állt ki a porondra és vag­­dalkozott jobbra-balr­a, mindenki, ellen, aki­­ nem zsidó. A nagy leleplezések minden külső kellékével félreérthetetlen célzásokat tett a ke­resztény politikusoknak a Károlyi-forradalom idején tanúsított magatartására, abban a re­ményben, hogy akad valaki, akit ezek a sokat sejtető célozgatások megtévesztenek. Megnyug­tathatjuk Sándor Pált, 1918 októbere nem oly régi dátum még, hogy az emberek ne emlékez­nének, kinek-kinek mennyi és milyen volt a szerepe a forradalomban, kik készítették azt elő tudatosan és letagadhatatlan célzatossággal, kik álltak félre s engedtek szabad folyást az eseményeknek s kik igyekeztek mérséklő be­folyásukkal nagyobb veszedelemnek elejét venni. Ami pedig a numerus clausust illeti, Sándor Pál a nagy vagdalkozás hevében elfeledkezett magáról s a háború alatt felmentett zsidókról szólván, igy kiáltott fel: — Önök az okai, hogy annyi zsidót felmentet­tek. A minisztériumokban és egyéb hivatalok­ban kereszté­nyek ültek, miért mentették fel a zsidókat?! Igaza van Sándor Pálnak, mi voltunk az okai, de okultunk is belőle. A numerus clausust éppen azért csináljuk meg, hogy 20 esztendő múlva, amikorra numerus clausus nélkül már egészen kiszorítaná a zsidóság az egyetemről a magyar fiatalságot, ne kérhesse tőlünk számon semmiféle Sándor Pál, hogy: Ingükben volt a hatalom, miért nem csinálták meg a numerus clausust­! A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt fél 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök és bemutatta Pest vármegye feliratát a nemzeti kisebbségi mi­nisztérium megszüntetése és ügyeinek a kultusz- és belügyminisztérium keretébe való utalása iránt, továbbá az Országos Magyar Kereskedelmi Egye­sület felte­rjesztését az ipartörvény revíziója "tár­gyában. Ezután áttért a Ház a a numerus clausus vitájának folytatására. Az első felszólaló Ruppert Rezső. A javaslatban bűnbakkeresést lát, amit meg is találtak a liberalizmusban és a zsidóságban. Taszler Béla: Úgy is van! Ruppert Rezső: A 48-iki liberalizmusról beszél. Sajnos Kossuthékat megakadályozta az a kis in­­cidens, amely 1848 után következett be, amikor levertek bennünket. (Zaj. Közbekiáltások.) Haller István és Bernolák Nándor: Szép kis in­cidens! Pröhle Vilmos: Közjogi romantika Ruppert Rezső felolvassa Orczy Lőrinc levelét, amelyben azt írja, hogy a kereskedelem, ez a csa­lafinta foglalkozás nem illik a magyarhoz. Ez a felfogás dobta a zsidók ölébe az ipart és kereske­delmet. A magyarságban megvan a rátermettség. A titka a dolognak: rálépni arra a­­terrénumra, amelyet eddig elhanyagoltunk. Neveljünk jó ke­reskedőket. Nyomor nincs, azon a pályán­, ahol a zsidók egyenlő versenytársat kaptak. Nyomor varr a közalkalmazottaknál, a katonaságnál. Patologi­kus állapotok voltak a forradalmak és azokkal is szevnbeszálltam. Most is szembeszállók. Dánit Béla: Ez is patológia! I’ot­ük elnök (csönget): Ezért a kifejezésért a képviselő urat readreu­asilom! Ruppert Rezső: Hogy a zsidók elmaradtak a frontról, az a nagy generálisok hibája volt. Az olyan katonák is, mint Gömbös vezérkari százados

Next