Nemzeti Ujság, 1922. július (4. évfolyam, 146-171. szám)

1922-07-01 / 146. szám

á­vw&Jí,' ..... a»' »i *­■* IV. évfolyam 146. szám. Ára 5 korona "­­—SíMbat, 1922 Julim 1. NEMZETI ÚJSÁG Honvéd-utca 10. Telefon : 127—16, 127-17, 127—18, ____„ Befizetési ár: Egy hónapra 100 kor, negyedévre 127—19 és József 65. Fiókkiadóhivatal: IT, Duna­ u.6. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP félévre 560 kor, egész évre 000 kor. Egyes Telefon: 123-08 és Teréz­ körút 62. Telefon: 121-11. 5 kor/ milliméteres díjszabássalt. Reklamációk: 10—25 és 121—40 Tanulságok III. A hipokrizis írta: Ferdinandy Gejza. Nemzetünk jellemét aller rontotta meg va­lami annyira, mint a közéleti hipokrizis, mind a­ parlamentben, mind pedig a sajtóban. S ha­ szemügyre vesszük ennek okait, bizony csak magunkra vethetünk. A kiegyezés sok kérdést hagyott megoldat­lanul azáltal, hogy amit nem lehetett világo­san a nemzet javára biztosítani, azt homályba burkolta, nehogy föladja. Ez a homály minden­esetre jobb volt, mint a nyílt lemondás, d­e megalapozta a közéleti hipokrízist, mert ahe­lyett, hogy a homály eloszlatására erélyesen törekedtünk volna, a homályra törekvés a ki­egyezés után is valóságos iskolává fejlődött. A magyar közjog elvei és a való élet között fennállott ellentét bármennyire­­ szembeszökő volt is, ahelyett, hogy az ellentéteket eltün­tetni, a­ valóságot az elvekhez közelebb hozni igyekeztünk volna, ellenkezőleg palástolásra törekedtünk, nehogy ebből Ausztriával és kirá­lyunkkal összeütközés keletkezzék. Hiszen en­nek az opportunisztikus álláspontnak volt ugyan némi megokoltsága, de semmiesetre sem járult hozzá a nemzet önérzetének és céltuda­tosságának a fejlesztéséhez. A homály nemcsak az Ausztriához való viszonyban volt meg, de a horvát és a magyarországi nemzetiségek vi­szonyában is és így a nemzeti élet legéletbe­­vágóbb terén a kétértelműség uralkodóit. Az Ausztriához való viszonyban a magyar álláspont pártkülönbség nélkül az volt, hogy Magyarország független állam, az osztrák köz­jog azonban a birodalmi egység elvi alapján állott s Magyarországnak csak széleskörű auto­nómiáját ismerte el a dualizmusban. A Horvát­országgal való kapcsolatot a magyar közjog ál­lami egységnek hirdette, a horvátok pedig csak államok kapcsolatát voltak hajlandók az „állami közösség“ kifejezése alatt elismerni. A magyarországi nemzetiségekkel való viszony­ban a törvényes álláspont az volt, hogy a nem­zetiségi egyenjogúság csak az egy nemzethez tartozó különböző anyanyelvű állampolgárok anyanyelvhasználati jogegyenlőségét jelenti; a nemzetiségi politikusok azonban a nemzeti­ségeknek mint külön közéleti egységeknek az egyenjogúságát hirdették, és ennek intézmé­nyes megvalósítását követelték. A közjognak ez a kiforratlansága, a közjogi problémáknak ez a megoldatlansága tehát első­rendű állami feladattá tette a közjogi kérdések tisztázását és megoldását, ahol kell, lemondás,­­ de ahol­­lehet, még összeütközések árán is. De a lemondásra éppen úgy nem bírtuk ma­gunkat elhatározni, mint sokszor az összeüt­közésekre és meghurcolásokra, amelyek a ké­tes kérdéseknek a magyar álláspont javára való eldöntésénél mellőzhetetlenek voltak. Mert­­ jött a hipokrizis, mely a nemzetet minden erő­teljesebb állásfoglalástól visszatartotta s ezzel a kétértelműséget továbbra is fentartotta, holott mind a birodalmi egység nagyosztrák eszméje, mind Horvátország szeparatisztikus törekvései, mind a nemzetiségek szervezkedése és irredentizmusa egyre határozottabb alakban s egyre céltudatosabban törtek a magyar köz­jog álláspontja ellen. Mindezzel szemben azt mondták a hipokrita p­olitikusok, hogy hagyjunk békét a közjogi erdőseknek, mert megoldásukra gyöngék va­gyunk. A nemzetnek előbb gazdaságilag és kultúrában kell megerősödnie s a többi magá­tól az ölünkbe hull. A­ fontos a jó közigazgatás, az élénk forgalom, a jó iskola, a vagyonosodás, nem pedig az állami szuverénitásunk a külföld előtt való kidomborítása, a magyar zászló hasz­nálata és a magyar vezényszó a hadseregben, a követelt helyes közjogi terminológia és más­efféle, melyek a nemzeti életerőre jelentéktelen formai kérdések, amelyek a nemzet valóságos ha­talmát előbbre nem viszik, de az uralkodóval is, Ausztriával is,­ Horvátországgal is, a nem magyarajkú lakossággal is összeütközésbe hoznak. De azért jó közigazgatás mégsem volt, mert a kormánynak, hogy a közvéleménynek meg­nyilatkozását elnyomhassa, kortesközigazga­tásra volt szüksége, élén a kortesszolgálatokra hivatott főispánnal és szolgabírákkal. A jó is­kola­ kezdőmunkáját tönkretette a felnőtt kor­ban a­ közös hadsereg osztrák tisztikara és nemzetietlen szelleme: a vagyonosodást gátol­ták a rossz gazdasági kiegyezések és hibás igazságügyi ,vagy magánjogi törvények. Az­­ osztrák azonban nem engedett a birodalmi egy­ségből, a horvát az állami szeparálódásra tö­rekvéséből, az oráh meg a szerb a nemzetiségi autonómiából, így tehát a magyar közjog a való életben nem valósult meg, hanem maradt piumdeziderium vagy puszta teória s kútfeje a magyarság lelki keserűségének. Jól mondja Apponyi Albert gróf Emlék­iratai 30. lapján: „Azért maradtak meg a közjogi pártkere­tek, mert ameddig egy nemzet létalapjai nin­csenek a nemzeti élet törvényei szerint ki­építve, közjogi pártok fognak létezni és köz­jogi kérdések fognak a pártalakulatok alap­jául szolgálni, bármennyire siránkozzanak efölött a bölcsek, a nemzetek biológiai törvé­nyeit nem lehet sem erőszakkal, sem okosko­dásokkal hatályon kívül helyezni.“ Majd ké­sőbb a 33. lapon: „Sem nemzeteket fikciókkal, sem összeköttetéseket kétértelműségekkel fentartani nem lehet. Igaz, hogy nemzetünk életében a jogi fikció négy évszázad óta épp oly nagy szerepet visz, mint az uralkodóház­hoz való viszonyban a kétértelműség. De meg is adtuk az árát. Mostani siralmas összeom­lásunk nagyrészt a nemzeti öntudatnak a gyenge táplálék állandó élvezetétől eredő el­­sat­nyulás kö­vetkezm­­énye. És most, amikor már nincsen kapcsolatunk sem Ausztriával, sem Horvátországgal s úgy­szólván alig vannak nemzetiségeink, megint jönnek a bölcsek, akik nem akarnak tanulni a múlt idők tapasztalataiból. Azt mondják, hogy félre a közjoggal, fontos ma a gazdasági kér­dés és az, hogy a nemzet egy táborba tömörül­jön a kormány mögé. De azt az összefoglaló nagy eszmét, mely a nemzetet képes volna egy táborba tömöríteni, senki sem meri nyíltan ki­mondani és akik az egységet meg akarják te­remteni, azok között senki sem akad, aki rá merne mutatni arra a célravezető egyetlen esz­,­közre, mely a nagy cél elérésére mellőzhetetlen, tudniillik az erőszakkal rombadöntött ősi ma­gyar alkotmánynak eredeti alakjában való helyreállítására, a régi magyar alkotmány sze­rint törvényes királynak visszahívására. Ehe­lyett hirdetik, hogy a királykérdést ki kell ma kapcsolni addig az ideig, amíg azt szabadon megoldhatjuk. Ezt sokan azok is hirdetik, akik magukat legitimistáknak vallják. Hirdetik, hogy ma a közjogi kérdéseket nem szabad előretolni, mert a fontos ma a kenyérkérdés és éppen azért a legitimizmusnak a gondolatát is el kell nyomni. Mintha bizony a gazdasági kon­­szolidáció a közjogi, az alkotmányjogi konszo­lidációt megelőzhetné. Emlegetik a területi in­tegritást, de előre is kijelentik, hogy a Csonka- Magyarország nem akar semmi szín alatt sem háborút, még akkor sem, ha megtámadnák. Ehelyett minden reményüket abba vetik, hogy majd csak sikerül a kisebbségek védelmét az elszakított területeken keresztülvinni, mintha bizony ez a kérdés nemzeti erőfeszítés nélkül keresztülvihető volna. Beszélnek a kölcsönös megértésről a szomszéd államokkal, emlegetik a csehvel meg az oláhval és szerbbel való őszinte kibékülést és a gazdasági kapcsolatot. Dublinben tovább folynak a harcok Felszólítás általános felkelésre — Egyre élesedik az ír helyzet London, június 80. Az ír szabadállam csapa­taira, úgy látszik, még nagyobb feladatok vár­nak, mint Fourt, Courtos megszállása. Ezt a feladatot nehéz ágyutűz után sikerült megol­dani, mert a lázadók két perces fegyverszünet alatt kivonultak, de az éjszaka folyamán a vá­ros különböző pontjain új republikánus tanyák alakultak, amelyeknek elfoglalása még nehéz feladat lesz. A londoni kormány erélyes felszólí­tást intézett az ír szabadállam kormányához hogy vessen véget az irreguláris csapatok garázdál­kodásának. Az eddigi­ harcok mindkét részről több halottat és sebesültet követeltek. Aggasztó tünet, hogy a köztársaság tizenhárom vezető tisztje, felhívást intézett az ír nemzethez, amely­­ben általános felkelésre szólítják fel őket. A vasúti közlekd­és már több helyen meg­szakadt. Limmerick mellett egy hidat felrob­bantottak Az angelscai kingstowni kábelt elvágták. Ennélfogva Nagybritannia és Délirország közt a távirati összeköttetés megszakadt. Anglia és Írország közt már csak a belfasti kábel van üzemben. Az antant mind a mai napig nem oldotta fel a magyar légi tilalmat Ma járt le az­­ ígéret határideje (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Valósággal megdöbbentő az a mód, amellyel az antant a magyar légi tilalom kérdését kezeli. Mindenki előtt ismeretes, hogy a béklyóba vert magyar aviatikának a békeszerződés vonatkozó szaka­sza szerint már ez év február 26-án vissza kel­lett volna nyernie szabadságát — e ránkren­­delt bizottságok azonban igen szívesen hosszab­bították meg eddig még minden esetben ma­gyarországi tartózkodásukat. (Mint a katonai ellenőrző bizottság példája mutatja, amely a tervbe vett 2 havi magyarországi tartózkodása óta immáron a tizediket t­ölti nálunk.) Úgy tör­tént, hogy a légügyi ellenőrzést is először Ma­gyarország és Németország részére egyaránt május 5-éig hosszabbították meg. Míg azonban Németország május 5-én valóban megkapta a nagykövetek tanácsának jegyzékét, amely bár a békeszerződés határozatainál sokkal szigo­rúbb rendeleteket tartalmazott, mégis közölte a német kormánnyal a tilalom megszüntetését. A magyarországi illetékes körök ekkor újból az itteni antant légügyi bizottság vezetőjéhez, a francia Cezari őrnagyhoz fordultak, hogy a ránkszabott tilalom megszüntetése iránt érdek­lődjenek. A magyar közvélemény és a magyar sajtó ekkor már annyira felzúdult a példátlan méltánytalanság ellen, hogy az antant-bizott­ság jónak látta egy félhivatalos ígérettel a kér­dést elodázni. A bizottság ugyanis közölte a magyar kereskedelmi minisztériummal, hogy értesülése szerint a nagykövetek tanácsa már­át is adta párisi nagykövetünknek a tilalom feloldására vonatkozó jegyzéket és ennek tar­talma csak technikai akadályok miatt nem ju­tott eleméé a magyar kormányhoz. A kereske­delmi­ minisztérium a hír vétele után kérdé­sünkre úgy nyilatkozott, hogy a magyar légi­­tilalom régóta várt feloldása ezek szerint leg­később június végéig be fog következni. Közvélemény és sajtó egyformán megnyug­vással vette ezt a hírt , mert abban a biztos meggyőződésben élt mindenki, hogy ezt a kí­nos kérdést annyi huza­vona után végül mégis csak sikerült megoldani. Ma, június 30-án, a hónap és az antant-ígé­­ret utolsó napján, újból kérdést intéztünk a ke­reskedelmi minisztérium légiforgalmi osztályá­hoz. A következő választ kaptuk: — Nemcsak, hogy mind a mai napig semmiféle jegyzék nem érkezett hozzánk a tilalom feloldása ügyé­ben, de a dolgok jelenlegi állása szerint semmi reményünk nem lehet arra, hogy a tilalom rövid időn belül megszűnjék. — Annyival is inkább érthetetlen az antant eljárása, mert a magyar repü­lőiparnál reál nézve sokkal fontosabb és veszedelmesebb né­met repülőipart már két hónap óta felszabadí­totta — csupán a magyar légi tilalomról feled­kezett meg egészen. Valóban­ egyszerűen megfeledkezett rólunk. Sajnálatos azonban, hogy a jóvátételi követe­lések támasztásánál sokkal jobb memóriáról tesznek tanúságot az antant urai. Utolsó árfolyamok Budapesten Este 8 órakor: dollár 1016, márka 282, szokol 20, osztrák korona 5,61.

Next