Nemzeti Ujság, 1922. szeptember (4. évfolyam, 198-222. szám)

1922-09-08 / 204. szám

2 NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1922 szeptember 8. ) értelemben vett parlamentáris felfogásunk­kal nem volna összeegyeztethető. Nos tehát nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a Par­tito Popolaro egy par excellenc alkotmányos bázisokon nyugvó párt, amely Itália jelen­legi konstitucionális rendszere iránt min­den államias gondolkodású és hazafias ér­zésű honpolgárnál természetes tisztelettel viseltetik s hogy a belpolitikai konszolidáció pártunknak aránylag rövid élete alatt is — éppen a legkritikusabb időkben — mennyit köszönhet, azt két évvel ezelőtt az alkotmá­nyos életen belül is veszedelmesen túlsúlyra vergődő szocialista-kommunista hegemónia letörésében eléggé bebizonyítottuk. A párt bel- és külpolitikai programja a keresztény demokratikus és szociális eszmék tengelye­­ körül csoportosul. Talán nem kell különösen hangsúlyoznom, hogy a Partito Popolare a keresztény tömegeknek gazdasági és politi­kai felszabadításáért és függetlenségéért harcol, mmm a liberális túlkapitalizmus, mint a­ Moszkva felé kacsintgató szocializmus materializmusa, ellen. A politikai célkitű­zései természetszerűleg túlnyomóan szociális tartalmúak. Abból az igazságból kiindulva, hogy az a legeredményesebb szociálpolitika, amely minden dolgozó részére biztosítja a munka lehetőségét­ és folytonosságát, a Partii c. Popolare gazdaságpolitikai célkitű­zései követelik az ország minden gazdasági, természeti és kulturális erőforrásainak a lehető legintenzívebb kiaknázását. Ehhez a programhoz tartozik természetesen a mező­gazdasági többtermelés problémái­­nak meg­oldása is. Ideális szabadság és igazi béke — A sui generi­s politikai célkitűzések te­rén az ideális szabadság eszméjének kultu­szát hirdetjük és valósítjuk és pedig úgy az egyén, mint minden társadalmi, gazdasági és kulturális szervezet, elsősorban az Egy­ház számára. Amint megköveteljük minden osztály gazdasági és politikai szervezkedésé­nek szabadságát, úgy küzdünk a helyi városi és községi önkormányzati rendszernek teljes kiépítéséért, valamint — és ez pártunk kar­dinális programja — a­ vallás, a hit szabad­ságáért, ismétlem, úgy az egyén, mint az Egyház szempontjából. — A külpolitikával röviden végezhetek. A Partito Popolare a népek igaz békéjétől várja, az emberiség vérző, üiszk­ösödő sebei­nek behegedését. Ezért ellene van minden imperialista politikának, mely a gyenge né­pek rovására építi ki az erősek, a hatalma­sok, a kíméletlenek gazdasági és politikai hegemóniáját. Magától értetődik, hogy a Páris környékén kötött békeszerződések a mi szeptpontunkból, is akadályai a népek igazi kiengesztelődésének, ezért pártunk tel­jes erejével küzd, s amint a legutolsó hóna­pok külpolitikai eseményeivel kapcsolatban meggyőződhetett, erőteljesen érvényesíti is hatalmas befolyását a konzulátus az olasz külpolitika irányítására abban az irányban, hogy a népeknek a keresztény szellem bázi­sán nyugvó igazi békéje létrejöjjön. Az­ a sok csalódás, sok kiábrándulás, melyet a népek szövetségével kapcsolatban tapasztal­tunk, egy erős mozgalomnak adott tápot a Partito Popolare keretén belül, mely a népek szövetsége mai koncepciói­nak teljes elejtésé­vel, a világ összes, a keresztény eszme alap­zatán működő nemzeti pártjainak kooperá­ciójára, illetve valamilyen szorosabb szövet­ségére bízná azt a történelmi hivatást, ame­lyet a rivalizáló nemzeti érdekek káoszában végződő Képek Szövetsége nem tud teljesí­teni. Itt félbeszakítottam­ és felhívtam a figyelmét a rapallói szerződésre, mely Magyarországon nagy nyugtalanságot, sőt bizonyos csalódásfélét is keltett. — Nagyon helytelenül ítéli meg a magyar közvélemény a rapallói szerződést, ha abban bármely agresszivitást, vagy barátságtalan élt is vél felfedezni. Olaszország részéről ez nem egyéb, mint a háború végleges befejezése és a Jugoszláviával fennállott némely függő kérdés likvidálása. Távozásom előtt kedves szeretetreméltósággal fordult felém és fontoskodó halksággal súgja a fü­lembe: — Elárulhatom Önnek, hogy Von Sturzo a legközelebbi hónapokban európai körutat tesz, hogy felvegye az érintkezést az egyes államok keresztény pártjaival és utazásának egyik célja éppen Buda­pest. Felállók és bucsuzkodom, megfogja, a kezemet. — Nem engedem el — mondja mosolyogva s vissza­tuszkol helyemre kedvesen —, nem engedem el, mig meg nem győződik, hogy mily gonddal és figyelem­mel kisérjük az egyes államok politikai viszonyait s mily lelkiismeretes, pontos nemzetközi információs rendszerünk van. Nézze azt­ a hatalmas szekrényt, ebben minden állant részére külön kartotékban tart­juk nyilván a politikai-, párt- és parlamenti mozgal­mak állását. Íme itt van: Vacsheriá. Felnyitja a ha­talmas iratcsomót és én olvasom: Miniszterelnök Huszár Károly, kultuszminiszter: Haller István, had­ügyminiszter: Friedrich István. Nem tudom elrejteni mosolygásomat. „Kedves herceg! — kiáltok fel ki­törő, derűvel — elismerem, hogy pompás külpolitikai információs rendszert találtak ki, de Magyarország­ról éppen a három év előtti állapotokról vannak jól értesülve“."H­a hát én felsütöm — mondja harsogó kacagással —, nem lenne szíves a mai helyzetnek megfelelől­eg korrigálni az én kompromittált infor­mációimat. Készséggel teljesítettem kérését. Néhány pillanat és ismét künn vagyok a homályban derengő Via Ripettán. Az alkrutiv­m már teljesen reáborította sötét palástját­­az örök városra. A szűk, levegőtlen, fülledt­ utcácskák gyengén pislákoló gázlángjai alatt hangosan jókedvű árnyak­­suhannak el. Távolból a San Pietro zordon árnykolosszusa mered az égnek, mint a jó pásztor, aki m­ozdulatlanul, hűségesen virraszt nyája, bárányai, a "nyugodni készülő ,­urbs” álmai felett. Antal István dr. Kern Aurél (Arckép) Zenei Íróink között, egyik legjelentősebb.. Újság­író volt mindig, újságíró ma is­ Mint napi krónikás szerezte meg magának az Írói rangot. Azok közé a kevesek közé tartozik, akik magyarul és szépen tud­nak írni a zenéről. Úgy, ahogy Molnár Géza dr.-t ki­véve,­ ma senki más. Kein Aurél harminc évvel ezelőtt kezdett irogatni s írttól kezdve máig nevének erejét és ért­ékét a napi­sajtónak köszönheti. Évtizedeken át öntötte magából a nyomtatott sorokat, miglen azoknak százezreiből a köztudatban olyan egyéniség súlya formálódott ki, hogy most, mikor a Nemzeti Zenede elnökigazgatói szike üressé­ lett, annak díszét méltóan foglalhatta el.­­ Minket újságírókat azért is örömmel tölt el ez a ki­nevezés, mert a magyar újságírónak lehanyatlott jó­­hírét ismét felemeli. Kern Aurél többféle állásban for­gácsolta erejét, de életének fővágánya mindig az írói és újságírói volt. Munkára az aktualitás tüzelte.­ Ha­ minden nap új és új izgalmat hozott, an­nál derekasabban végzett vele. A csendes, el­vonult, nagyobb méretű, követelőbb munkát nem szerette. A zenének, a percnyi művészetnek alkalmi írója akart lenni s talentumának különös erejét mu­tatja, hogy bár egyetlen könyve sincs, mindenki ál­tal elismert író. Egyéniségének különös színe az is, hogy jelentős tudását nem kizárólag írásaiból is­merte meg a közönség, hanem jórészt társadalmi mű­ködéséből. Merném mondani, hogy életében több okos­ságot­ beszélt el, mint amennyit megirt. Műveltsége, tudása és kellemes modora mindenkit megejt és olyan jószívű, közvetlen ember, hogy sokszor igen­igen nehéz volt neki jó és igazságos kritikát ír­ni«. Nem is elsőrangú kritikai véna, mit nem har­coló temperamentum. Talán túl bölcs ahhoz,­­ hogy valamiben csak egyféle igazságot lásson. Háromféle­képpen is igaz lehet minden, szokta volt mondani Ady Endre s nem tudom eldönteni, ki a" hasznosabb " kritikus: az engedékeny, vagy a hajlíthatatlan. Ered­ményeket mindenesetre a harc­hoz, de tiszteletre­méltó az olyan kritikus is, aki a katona helyett ma­gából a pedagógust tolja előtérbe. Amint Kern Aurél vallja, tollának két mestere volt: Tóth Béla és Rá­kosi Jenő. E két kiváló, de ellentétes szellem kriti­kai középarányosának tekinthetjük őt. Budapesten, 1871-ben született. Családja a Felvi­dékről származott. Ősei közt több építész, muzsikus, szóval művészettel foglalkozó volt.. Édesatyja is ki­tűnő zongorázó hírében állott s házánál zeneéletünk legjobbjai: Koessler, Végh János, stb. többször meg­fordultak. Első zenei oktatását atyjától nyerte, majd kilenc éves korától Sopronban Altdorfer székesegy­házi karnagy, a híres kontrapunktista, tanította. Gim­náziumi és egyetemi tanulmányaival párhuzamosan beiratkozott a Zeneakadémiára, ahol m­int Koessler tanítványa végezte a zeneszerzési tanfolyamot. Erkel Ferenc, majd Mihalovich Ödön javaslatára három éven át a főváros Liszt­ Ferenc-alapítványi ösztön­díjával tüntették ki­- Zongorát Gobbi Henriktől ta­nult, hangszerelést és zenei praktikumokat Erkel Gyulától. Mint növendék írta első számottevőbb szer­zeményét Tizenkét kánonszerű­ orgonavariáció és kettős fuga Bach Mátés passiójának egyik témájára. Ezzel díjat nyert s 1890-ben kitűnő végbizonyít­vánnyal távozott a Zeneakadémiából. Mikor a Ró­zsavölgyi cég (mely akkor még feladatának tekin­tette a nemzeti kultúra értékeiért áldozatokat hozni) megkezdte Erkel műveinek sorozatos kiadását, a nagy mester iránti hódolatból minden tiszteletdij nél­­­kü­l vállalta Kern a Hunyadi László zongorakivona­tának és német szövegfordításának elkészítését (1893-Ьад jelent meg). Ekkor­­már Diósi Béla mel­lett kisegítőképpen zenekritikákat írogatott a „Neues Pester Journal“-ba, melyekkel Tóth Béla, Rákosi Jenő és Csajthay Ferenc figyelmét is magára vonta. Mikor 1893-ban Tóth Béla hirtelen megvált a „Budapesti Hirlap“-tól, ő került helyébe z­enekritikus­­nak. Színházi, képző- és iparművészeti cikkeket is irt s 1902-ben a lap irodalmi és művészeti rovatának vezetője lett, amely munkásságát 1915-ig folytatta. Munkatársa volt évekig a. ..Hét“-nek is és majdnem minden folyóiratba irt kritikai, esztétikai dolgozato­kat. Ilyen cikkeinek száma több százra rúg (érdemes volna kötetben összegyűjteni). Német és francia fo­lyóiratoknak is rendes dolgozótársa volt. A Re­­viczky-dalok című ciklusával 1898-ban elnyerte a milleniumi zenei királydíjat. Moliere A szerelem mint orvos című vígjátékához kísérőzenét írt. Irodalmi és zeneszerzői működésén kívül állandóan foglalkozott dramaturgiai és színháztechnikai tanul­mányokkal. A kultuszminisztériumnak emlékiratban dolgozta ki a vidéki operák megszervezésének ter­vezetét. Ugyancsak a kormány 1910-ben egy évig Patyi Viktor. A kisanfiant­­ a magyar trón betöltését nemzetközi kérdésnek tekinti A Népszövetség Ausztria integritása mellett van — Horvátországban a parasztság fel­fegyverkezik — A Vatikán a palesztiniz angol tervezet ellen Az európai politika helyzete és eseményei (A Nemzeti Újság tudósít­ójától. Az osztrák kancellárnak a Népszövetség­ előtt tegnap tett előterjesztése, amelyről a legkimerítőbb táv­irati és telefontudósítást a magyar sajtóban a Nemzeti Újság közölte, hatással volt a szö­vetséges hatalmak képviselőire és most már remélhető, hogy az osztrák nép hozzájut a rég várt komoly segítséghez. Ennek fejében azon­ban Ausztria nemzetközi pénzügyi ellenőrzés alá kerül, ami kétségkívül érinti az állam szuverenitását, viszont üdvös kihalással lehet a kormányzat belső megszilárdulására. A kis­­antant meggyőződhetett, hogy a Népszövetség tagjai, még a volt semleges államok is, nagy súlyt fektetnek Ausztria integritásának és függetlenségének megóvására. • Magyarország fölvétele a Népszövetségbe a Tribune de Génévé szerint­­ semmiféle el­lenállásba nem fog ütközni, legfölebb Csehor­szág megkísérli a kisantant nevében annak a kimondását, hogy a Habsburgok restaurációja nemzetközi kérdésnek nyilváníttassák ki. Erre vonatkozólag a párisi Journal-ban Saint Brice azt jegyzi meg: „Hova lenne a népek önren­delkezési joga, hogyha még a Népszövetség sem nyújt neki menedéket­!" Ugyanez a lap megállapítja, hogy a németek egyáltalán nem óhajtanak bejutni a Népszövetségbe, egyrészt, mert kedvében akarnak járni a­z amerikai E­­gyesül­t Államoknak, amely távol tartja ma­gát, tőle, másrészt mert erősebbek a Népszö­vetségen kívül, mint azon belül. • A horvát parasztokat sürgős felfegyverke­zésre hívta föl a horvát blokk nevében Radics István, azzal a megokolással, hogy a nemso­kára bekövetkező alkalmas pillanatban fölké­szülve fogadhassák az eseményeket. Radics proklamációja miatt Belgrádban rendkívüli minisztertanácsot hívtak össze. A Vatikán állást foglalt a Palesztinai szent­helyekre vonatkozó angol tervezet ellen, ame­lyet Balfour dolgozott ki. Mint a Vatikán hi­vatalos lapja írja, a tervezet szerint a fel­figyelő bizottságban az elnök szava döntene, aki mindig protestáns volna és a katolikusok kisebbségre volnának kárhoztatva, ellenben a többség a katolikus egyház ellenségeiből ve­rődnék össze. A Szentszék lapja reméli, hogy az angol tervezettel szemben a Népszö­vetség katolikus nemzetei meg fogják védeni a római egyház érdekeit, terjedő tanulmányútra küldte ki Német- és Francia­­országba az operaházak művészi és adminisztratív­ szervezeteinek tanulmányozására. Két évtizeden át tagja volt az Operaház operabíráló bizottságának, je­lentékeny része volt az Országos Dalosszövetség mű­ködésében s általában nem lehetett az országban zen­­nei mozgalom, melyben ne tevékenykedett volna. 1912-ben a Nemzeti Zenede titkárává­ választották meg, 1915-ben az Operaház igazgatójává nevezték ki, mely állásban 1917-ig működött. Ez alatt az idő alatt körülbelül 40 művet állított be a műsorba s az ő érdeme, hogy az előadások számát az addigi há­romról hetenteint hatra­ emelte. A kultuszminiszté­riumban mint zenei szakmegbízott működött ezután, míg 1917 július 1-én a Nemzeti Zenede ügyvezető igazgatója lett. 1918 októberében a Képzőművészeti Társulat­ titkárává is megválasztották, mely állásban 1920 márciusáig működött. 1919 óta egyik vezetője és irányítója a Nemzeti Zenede újjászervezésének s ügyvezető igazgatói működésével felrázta avultságá­­ból az intézetet. De nemcsak mint vezető, hanem, mint tanár is érdemekre tekinthet vissza. A Zenedé­ben az egyetemes zenetörténet rendes tanára. Az el­nök-igazgatói kinevezéssel Mátray Gábor, Prónay Gá­bor, Zichy Géza és­­Szendy Árpád díszes sorába ke­rült. Mint zeneszerző is jelentős helyen áll. Különö­sen mint dalköltő. Hatvan-nyolcvan dalát hangver­­senyműsorainkon előkelő hely illeti meg. Zeneművei közül felemlítjü­k­ még a Havasi gyopár címü egyfel­­vonásos vigoperáját, melynek szövegét is írta és a még­ előadatlan Csokonai címü háromfelvonásos vig­­operát, mely Rákosi Jenő és Szemere György szöve­gére készült. Ezt tartjuk legnagyobb és legértékesebb művének. Bár még nem állotta ki a nyilvánosság próbáját, olyan finom, ötletes és lélekkel birt magyar muzsika, melynek dalmi­irodalmunkban megkülönböz­tetett helye jut. Kern Aurél mint zeneszerző, nem kimagasló tehetség, nem újító, de nem is utánzó. Saját gondolatait őszintén és előkelően .• tolmácsoló költő. Minden munkáját nemes színvonal jellemzi. Hogy működésének összefoglalása teljes legyen, fel­említjük, hogy számos karéneket is irt és’ Karén címen Somogyi Péterrel társulva, egy operalibrettót, melynek zenéjét Czobor Károly szerzette. íme, Kern Aurél munkásságában milyen sok aranymag akad!

Next