Nemzeti Ujság, 1922. szeptember (4. évfolyam, 198-222. szám)

1922-09-12 / 206. szám

2 Mit írnak a bukaresti lapok a „merénylők“ vallomásáról? Gróf Belmont romantikus története — Soknevű vádlottak — Az „ Adeverul“ elszólja magát . Kolozsvár, szeptember 8. (A Nemzeti Újság tudósítói­tól.) A Magyar Táv­irati Iroda hivatalosan is már megcáfolta azt a leg­újabb szenzációt, mellyel a bukaresti sajtó révén a fóliumért román Sziguranca szolgál a világnak s a vonatkozó hivatalos cáfolatot az erdélyi lapok is közölték már, a bukaresti lapok azonban nem szűn­nek meg hosszú hasábokat szentelni az ügynek. Arr­ól 8 nagyarányú merénylet­tervről van szó, melyet állí­tólag­ magyarok — természetesen ébredő magyarok, különítménytagok és természetesen a magyar kor­mány hivatalos támogatásával — terveztek a román királyi család, Benes­ és Masaryk és talán még né­­hány kisántánb­eli személyiség ellen. A lapok részletes tudósításokat közölnek a letar­tóztatott vádlottak vallomásáról. Ezek szerint az egész társaság élén bizonyos Belmont gróf áll, aki Bukarestben úrlovasnak adta ki magát, a lóverseny­pálya mellett telket bérelt és istállót épített, mind­ezt azért, hogy alkalomszerűleg ekrazittal felrob­bantsa a tribünt, amelyen majd a királyi pár is ott lesz. Segédtársai lettek volna a terv kivitelében bizo­nyos Thuróczy István, más néven Szálka, sőt har­madik nevén Papp József, továbbá bizonyos Prokop, akinek szintén van egy másik neve is: Porutzky Béla, azután Szem.dk, vagy más néven Lednek és végül Sze­dlacsek Károly. A fővádlott Belmont gróf vallott, mint a karikacsapás, illetve, ahogyan csak kívánta a Sziguranca. S ezt a vallomást hozzák szél­­tében-hosszában a lapok, aminek szenzációs értékén természetesen nem csorbítanak a benne rejlő nagy ellentmondások. A lapok vezércikkekben sürgetik a magyar kormány felelősségre vonását, mert szerintük, természetesen ez felelős az egész merénylet­tervért, sőt tovább mennek: represszá­kat sürgetnek, hogy egyetértésben a többi kisántant állammal, blokád alá kell helyezni Magyarországot, valamint hogy a vo­natkozó ügyiratokat, a vallomási jegyzőkönyveket sürgősen ismertetni kell az antant-államokban és a Népszövetség elé kell terjeszteni. Már a belgrádi nász alkalmából hozzászokhatott a világ az ilyen szenzációkhoz, amikor egy hasonlóan kiszínezett szenzáció vallott kudarcot. Bizonyára lesz­nek most is körök, amelyek Magyarország elleni gyű­löletükben hitelt adnak ennek az újabb szenzációnak, nem taglalva annak a bizonyos Belmont gróf vallo­másának a kellő értékét. Mert hát ez a Belmont ere­detileg szintén magyar volt, Bercsey Miklós Sándor Kineskdnak (?) hívták, a grófi rangot és főúri nevet Írországban kapta, de miután ott az ír polgárháború zavarai következtében az angol kormány elkobozta vagyonát, menekülni volt kénytelen, visszajött Ma­gyarországba, ahol „ébredő terroristáik" kezére került, akik másfél millió lej pénzét elvették és csak akkor engedték szabadon, amikor elfogadta f­éjjas ajánla­tát, hogy merényletet követ el a királyi pár ellen, így került Bukarestbe, ahol előkelő ismeretségeket szerzett, sőt bejáratos lett udvari körökbe is. A mese mindenesetre eléggé szenzációs, de egy kissé nagyon szélhámos­ ize van. Különös az is, hogy az idegen nevű Belmont gróf társai is annyi sok néven tudnak szerepelni. De hát a Szigurancának szenzáció kellett, tehát megcsinálta, sőt gondoskodott megfelelő módon, mint bűnjelről, 15 kilogramm ebrazilról is ... S ha van, aki mindezek után még mindig nincs tisztában az egész eset lényegével és a szenzáció céljával, annak figyelmét elég ráhívni az „Adaverul“ tegnapi számának elszólására, hogy: Magyarország akkor készít elő ilyen merényleteket Románia ellen, amikor­­ a Népszövetségbe való felvételét kéri! Az álmerényletnek belpolitikai céljai is voltak Megbízható helyről még a következő értesítéseket nyerte a Nemzeti Újság: Az egész erdélyi, de­­a jó­zanabb bukaresti közvélemény is az állítólagos bombamerénylet tervét az oláh szigurancia által megszervezett ál­­­­merénylettervnek tartja. A tényleg talált pokolgépet a szigurancia csempész­­tette át Magyarországba és onnan a visszacsempé­sz­és alkalmával felfedezte. Az egész ügy céljával Erdélyben eleinte nem voltak tisztában. Tudták, hogy Magyarországot akarják elsősorban kompro- Szendy Árpád meghalt Ha tudná a magyar erdő, hogy milyen ha­talmas fája dőlt ki, sírástól permeteznének le­velei. Akkor hagyott bennünket árvái, amikor a szétzúzhatatlan magyar erő csak művészeté­ben élhet csonkítatlanul, amikor mindenünk veszélyben s csupán művészetünk a pajzs, melynek védelme alatt a világnak a magyar szellemi integritás csorbítatlan őserejét meg­mutathatjuk. Az elsők között is legelső harcostól most el kell búcsúznunk. De mégsem! Ha szemem előtt földelik is el... sohasem fogo­m elhinni, hogy immár nem ő vigyáz a magyar zene tiszta szellemére s hangszere mellett nem ő magya­ráz a magyar gyermeknek a z­enevilág legna­­gyobbjairól. Szendy Árpád Szarvason született 1863-ban. Édesatyja, György, tanár volt. Nagyon szépen és jól hegedült s házában állandó volt a zené­lés. Nemes, komoly kamarazene töltötte be a meghitt szobákat. Alkalmas talaj egy fogé­kony gyermek nagyon korán megnyilvánuló zenei fejlődésére. Az apa azonban nem akart fiából csodagyermeket nevelni. Csak tízéves korában fogta rendszeres zongoraoktatás alá. Ezt megelőzőleg azonban nem is lehet megál­lapítani, hogy a kisfiú mikor kezdett a zongo­rával foglalkozni, mert amint ő maga mondta, nem emlékszik arra az időre, amikor nem tu­dott volna zongorázni. Legelőször Chovan zongoratanár atyja tanítgatta a kis Szendyt, de édesapja csakhamar átvette az öreg Chovan kezéből és saját maga vezette tovább. Az ered­mény olyan feltűnő volt, hogy kiképzés végett a fiút­ felhozták Budapestre. A Zeneakadé­miára nem vették fel, de a Nemzeti Zenedében egyszerre a negyedik osztályba került. Három évig tanult itt Zapf Antaltól zongorát és En­­gessertől zeneszerzést. Meglehetősen gyorsan hala­dt, annyira, hogy akkoriban a Hungáriá­ban tartott zenedei hangversenyek egyikén Liszt Ferenc előtt játszotta el Zichy Géza grófnak „Valse d‘Adél’ című szerzeményét Liszt átiratában. De a mindent tudni vágyó s máris jóitéletű gyermek nem volt megelé­gedve előmenetelével. Minden áron a Zene­akadémiába vágyott. Édesanyjától kapott öt forintnyi zsebpénzén egyszer csak jelentke­zett az Akadémián felvételi vizsgálatra. Siker­rel. Gobbi Henrik tanárhoz osztották be, kitől mi­tálin­, most azonban mind több nyom és jelenség arra mutat, hogy a román kormánynak, illetve sziguranciának ezzel az álmerénylettel belpolitikai céljai is voltak. Belpolitikai szempontból a Maniu-párt ellen irányu­­lónak tekintik az álmerényletet. Tudvalevő dolog, hogy Bratianu és Maniu között erős harc folyik. Bra­­tianu érezvén pártja válságát, a koronázás ürügyé­vel egy Treuga Dei alapon létrejött kabinetet akart megalkotni, melyben Maninék is részt, vettek volna, mint legtehetségesebb növendék, alig két évi tanulás után, Liszt Ferenchez került Liszt előtt a felvételi vizsgálaton a nagymester h-moll szonátáját játszotta. Mérhetetlen művé­szeti kincsekkel dús időt töltött a nagymester mellett, de közben beteg lett és csak két év múlva jöhetett fel ismét tanulmányainak foly­tatására. Egyenesen beállított Mihalovichhoz, a Zeneakadémia akkori új igazgatójához és így kezdte: — Tanár akarok itt­ lenni... — Hát kicsoda maga? — kérdezte meglepet­ten az igazgató. Pár nap múlva mégis meg­kapta az akadémiai segédtanári állást. Az Akadémia olyan tehetséget látott Szendyben, hogy a zeneszerzői tanszak elvégzése után ál­lamsegéllyel Németországba, majd orosz kör­útra került. E nagy körút után 1890-ben a Zeneakadémia zongoratanszakának tanárává nevezték ki. Ettől az időtől főként pedagógiai munkásságának élt és többé nem ment hang­­verseny-körutakra. Sohasem vágyott külföldi babérokra, legfeljebb Bécsben kamarazenéit Roseékkal és Prillékkel. De itthon a pedagó­gia mellett szezononként módot keresett sze­replésekre. Hol önálló hangversenyeket adott, hol mint kamaraművész szedte a babért,­hol mint alkotó művész ért el sikereket. Nagyará­nyú pedagógiai működését a Zeneakadémia azzal honorálta, hogy 1912-től a zongoramű­­vészképző vezetését is rábízta. Legújabban a Nemzeti Zenede elnöki tisztségét is viselte egy évig. Szendy Árpádban legnagyobb zenepedagógu­sunkat vesztettük el. Ez volt a legkimagaslóbb értéke. Nemcsak azért, mert hagyományosa, képviselője és terjesztője volt a T­iszt-tradiciók­­nak, hanem mint saját lábán járó pedagógus is világhírnévnek­ örvendett. Liszttől rengeteget lehetett tanulni s minthogy Szendynek szeme, füle és befogadóképessége rendkívüli volt, a nagymester óriási tudásából sokat megszerzett. De nemcsak megszerezte a kincseket, hanem át is tudta azokat tanítványainak adni. Ra­jongtak ért­e tanítványai. Úgy beszéltek róla, mint ő beszélt Lisztről. Szendynek egy könyvtárnyi zenepedagógiai művét ismerjük. A Bach-Szendy 15 válogatott kis praehídium fokozatos összeállításban, ujj­renddel, előadási jelekkel és jegyzetekkel 1906-ban jelent meg s azóta folyton növelte a zongorai­rodalom nagyjainak magyarázatos kiadását. Pedagógiai kincsek ezek a kották. A Liszt-hagyomány legtisztultabb őrzői. És­­ Szendy Árpád legjellemzőbb és legértéke­sebb kvalitásának: a magyarságát tartom. Mindent magyarul tudott. Egyetlen nagy mű­­vészt sem ismertem, aki ennyire magyar em­­ber lett volna. A huserejű békési földnek volt szülötte. Beszédében, eszejárásában, művésze­tében önkéntelen magyar. Sorsa is tipikusan magyar sors. Szegényen, rettenetes küzdel­mekkel harcolta ki az élettől nevét. Családala­pításával fokozódtak az anyagi gondok, a ke­nyér utáni hajsza neki is sok-sok álmát és le­hetőségét törte meg. Csak a magyar művé­szetbe vetett egyetemes hitét nem. Beteges érzékenységét, magyar szerénységét, mint tit­kos átkot cipelte. Az érvényesülni tudást a sors kifelejtette életéből . . . Most aztán itt a sir . . . Papp Viktor. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1922 szeptember 12. Bratianu Maniutól kosarat kapott. Ezért is kellett a koronázást elhansztani és­ most már kormányérdekké vált, hogy a Maniu-párt kompromittáltassék azáltal, hogy a magyarországi összeesküvőkkel összejátszik. A „Lupta“ hozott is oly értelmű cikket, hogy Ma­­niuék a bombamerénylet ügyében kompromittálva vannak. Népszövetségi kiküldöttek a Magyarországtól elszakított területeken A határkérdések tárgyalását elhalasztották Összeesküvés a szovjet kormány ellen Az európai politika helyzete és eseményei (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A magyar­­jugoszláv határkérdés tárgyalását a Népszö­vetség tanácsa Bánffy Miklós gróf kérésére el­halasztotta. Bánffy azzal indokolta az elha­lasztást, hogy remény van oly alap megtalá­lására, amellyel a Népszövetség előreláthatóan sikerrel foglalkozhat. Külügyminiszterünk a múlt héten többször tanácskozott Genfben Seipel osztrák, kancellárral a két országot érintő politikai és gazdasági ügyekről, s mint Bécsből jelentik, a megbeszélések eredménye megelégedést keltett az osztrák kormánykö­rökben. A nyugatmagyarországi határkiigazí­­tásról szóló javaslatot a népszövetségi tanács valószínűleg csak a jövő héten fogja megvi­tatni. A tanács egyebek közt elhatározta, hogy a kisebbségek védelmének kérdésében Anglia, Franciaország és Spanyolország jogi képvise­lőiből alakított bizottságot küld ki, hogy a mostani ülésezés befejezése előtt jelentést dol­gozzon ki. Hír szerint a Népszövetség a nem­zeti kisebbségek helyzetének tanulmányozása végett Magyarország elszakított területeire bizottságot fog kiküldeni. A magyar jóváté­telről a Westminster Gazette-ben Felberman, a magyar származású ismert ,angol publicista azt írja, hogy Magyarország tragikus helyzet­ben van és kártérítést nem tud és nem is fog fizetni. Az országot a katasztrófától csak az mentheti meg, ha minden kártérítési fizetés alól fölmentik.* Oroszországból újabb fölkelések és összeeskü­vések híre érkezik. Odesszai jelentés szerint a vörös hadsereg a Déloroszországban kitört felkelés miatt Szebasztopolt kiürítette. Moszk­vában sok száz postahivatalnokot, vasutast és munkást fogtak el, mert tagjai voltak egy messzeágazó összeesküvésnek, amely célul tűzte ki, hogy az októberi választások alkalmá­val a szovjet kormányt megbuktatja, milyen melegen ütközik be belőlük Szendy ragyogó magyarsága. A füzetek okos beve­zetéseiben csak úgy cseng a színmagyar szó. Magyarázatai rövidek, világosak. Maga­alkotta magyar műszavai pompásak. Ujj­­­jelzései olyanok, mintha Liszt állana a zongora mellett. Annak dacára, hogy Szendy több mint har­minckét év óta zongoratanításban őrlődött, ze­neszerzőnek is elsőrangú volt. Büszkesége a magyar zeneszerzői gárdának. Költői inven­ciója és erőteljes fajisága emelte a nagyok közé, összesen tizenkilenc opusz jelzi zeneszer­zői munkásságát. Zongorára irt két szonátát, két magyar rapszódiát, tíz aforizmát magyar népdalok fölött, hét magyar­­zenekölteményt, három „Pieces Antiques’‘-ot, egy allegrot, egy fantáziát, nagy zenekarkísérettel. Szabados Bélával irt egy operát, a Mária-t. Két kisebb hegedű-opuszt, 2 vonósnégyest, 7 magyar zene­­költeményt nagy zenekarra, 4 dalt Petőfi- Arany és Reviczky költeményeire, 3 Liszt-dal­­átiratot és legújabban zongorára egy tobor­­zót és alig pár hónap előtt bemutatott gyö­nyörű Helikoni szvit­ ot nagy zenekarra. Aki ezeket a műveket írta: költő. Magyar zeneköltő. Az első modernül dolgozó magya­rok között találjuk őt, aki magyaros zene he­lyett, magyar zenét irt. Kalbeek, a neves osz­trák kritikus, jó harmincöt év előtt megjó­solta volt, hogy Szendy lesz a klasszikus ma­gyar zene Mózese. Szendy mint zongoraművész is elsőrangú, úgy is temetjük. Nemcsak nálunk volt nagy, hanem a világ legelsőihez mérten is jelentős.

Next