Nemzeti Ujság, 1922. október (4. évfolyam, 223-248. szám)
1922-10-01 / 223. szám
, VII* 2 ezt írták. Hiába jósoltam ötven év óta számtalan felszólalásban és iratban, mit fog nekünk hozni az általános titkos választói jog, a földreform ígérgetése és lazulása minden fegyelemnek. A keresztények nem hittek nekem és követték a szabadkőművesek parancsait és jelenleg is követik. Ennek következménye lett Magyarország felosztása, legközelebb talán megsemmisülése, megcsonkítása s végeredményben tönkretétele a magyar birtokososztálynak. A harmadára lecsonkított Magyarországban, még inkább, mint a katasztrófa előtt, legvirágzóbb keresetünk a mezőgazdaság lenne. A közép- és nagybirtok, mint számtalanszor kimutattam, többet termel, mint a kisbirtok, tehát több embernek is biztosít megélhetést. Parcellázni kell az 1000 katasztrális holdon felüli birtokot, ismétlik a zsidó szabadkőművesek, utánuk pedg a magyar kereszténység, nem azért, hogy közgazdaságilag hasznot tegyenek Magyarországnak, hanem azért, hogy megszabaduljanak az utált földbirtokos osztálytól, mely természetszerűleg konzervatív. Kevés kivétellel a kisbirtokos az egygyermekrendszernek áldoz és ez természetes, mert fekvőségét nem akarja elosztani. Sok gyerekkel áldott a mezei cselédség, a zsellérség (legtöbbnyire házzal és kevés földdel biró mezei munkásság), mert ezeknek minden gyerek 10—12 éves korától fogva keresetet jelent. A közép- és nagybirtok csonkításával, parcellázásával lényegesen apad a mezőgazdasági termelés és kivándorolni kénytelen a volt cselédség, a zsellérség. Dunántúlon, tehát ott, hol legtöbb a nagybirtok, nagy mozgalommá fejlődött a mezőgazdasági cselédségnek protestálása a folyó földosztás ellen. A zsellérek pedig mindenütt ismétlik, hogy a földosztás csak a birtokos parasztságnak vagy a zsidó szatócsnak, korcsmárosnak lesz hasznára, mert uradalmi munka nélkül nem lesznek képesek a reájuk eső földből élni és előbb-utóbb azt eladni lesznek kénytelenek. Ugyanis a közép- és nagybirtok parcellázásával megszűnnék a mezőgazdasági kereset és kivándorolni kénytelen a volt cselédség, a zsellérség, kenyér nélkül marad a volt tisztikar. Ezt már megírták többen, többek között Jankó Ágost, Torontálmegye alispánja „Tanulmány a torontálmegyei birtokviszonyokról“ minti művében, melyet már egyszer idéztem: ,,A legutóbbi 10 év alatt 91.824 holdat parcelláztak Torontálmegyében. A nagybirtok rohamos és módnélküli eldarabolása ahelyett, hogy a gazdasági kultúrát fokozná, a visszafejlődés jellegét mutatja. Közben-közben a kisbirtokosok között szükség van a nagybirtokra, mert ezek oly gócpontokat képeznek, amelyek körül szebben, nyugodtabban és helyes irányban fejlődik a parasztbirtok. A nagybirtok fogyásának hátrányai nálunk is szembeszökők. Ezáltal igen sok gazdatiszti családdal fogyott meg a vármegye magyar értelmisége, igen sok béres és egyéb állandó uradalmi alkalmazott lett a nehezebb és bizonytalanabb megélhetés szabad terére bocsátva. De megsínylették azt a mezei munkások is, mert a nagybirtokok sokkal több embernek nyújtottak a nyári mezei munkánál biztos és állandó keresetet“. A latin mondja: „Quos vult Jupiter perdere, comentat prius“. Úgy látszik a magyar birtokos osztálynak ez lesz a sorsa, mert ne hagyja a kisbirtokososztály, hogy respektálni fogja vagyonát a szabadkőművesség, ha végzett a nagy- és középbirtokkal. Ha hiszi, nagyon téved. Azt se higyje az 1000 holdon felüli birtokosság, hogy egyszeri megcsonkítás után békéje lesz, nyugodalmasan tovább gazdálkodhatik. Mint mindenkinél, úgy a szabadkőművességnél is, mint a francia mondja: ,,1‘apétit vient , en mangeant“. Evés közben jön meg az étvágy. Ha egyszer hozzányúlt a magánvagyonhoz, ezentúl is meg fogja tenni, még pedig fokozott mértékben. Eddig a földosztást csak a bíróság vihette keresztül. Ez nagyon megnyugtatott. A birtokos osztály legnagyobb ellenségének, Hegedűs Lóránt úrnak sikerült félre tolni a bíróságot és vagyonleadás fejében elkobozni az 1000 holdon felüli birtok tetemes részét, fittyet hányva az úgyis radikális forradalmi földbirtoktörvénynek. ******-^^******AAAAA*AAAA*AAAAAAA AAAAAAAaAAAAAAAAAAA WWVWVWWWvWVvvtWvWWWW» »▼▼▼ ▼▼▼▼ Wvvvvy » A beszéd Irta: Harsányi Zsolt Mivel a tehenesi dűlő dolgát is el kellett intézni, Cservenka Jenő köz- és váltóügyvéd húsvétkor elutazott Vécsre meglátogatni az édesanyját. Hárvan napot töltött ott. Husvét keddjén gyönyörű napsütésre ébredt. A világ egyszerre kéjesen megborzongott a friss tavasztól. A sár tetején vakító arany hunyorgatott, az ütköző gyep szaga iramodva táncolt a szellőben és Cservenka egyszerre nem birt magával. Eleven szemmel járkált, nyughatatlanul tett-vett, a cvikkerje izgatottan reszketett. Keresztül-kasul kutatta a vén falusi viskót, amelyben nyugdíjas édesanyja éldegélt. És az anyja ágya alatt egy vén ferslógot fedezett fel. — Mi ez a ferslóg, anyám? — Régi kacat, siralom van benne, fiam. Egyszer már szétnézek közte, nem rágták-e el az egerek. Cservenka fogta magát és kicipelte a ferslógot az ámbitusra. Ott nekiállt és darabonként szedegette elé a holmit. Alaktalanul össze-viszsza hányt mindenféléből halászgatta elé a darabokat, hol egy lyukas ujjú fél-bőrkeztyűt, hol egy bádogfigurát, ami nyilván valami záros bútordarab kulcslyukát díszítette valaha, hol egy csomó régisrégi Kakas Mártont, hol a Cservenka—Koller-féle zsupszalma-per aktáit, hol egy táncrendet, hol egy letört fejű falovat, hol egy csomó csipkeszerűen felfűzött, főkötőre való fekete üveggyöngyöt, amelyek szanaszét peregtek az ujja között. Egyszer csak meglepetve vett a kezébe egy csomó iskolai füzetet. Mindegyiken ez állott: Cservenka Jenő főgum. VIII. o. t. Egy pillanat alatt megkapta a nyolcadik osztály emlékeinek hangulata. Elérzékenyedett a saját ifjúságától és meghatva lapozta a füzeteket, a latint, a németet, a görögöt, a matézist, a magyart és lelkendező büszkeséggel nézte a sok piros betűs egyest. A magyar dolgozatokat elkezdte lapozni és olvasni. Izgatott volt nagyon, ingatta a fejét, ejnye-ejnye, gondolta magában, és azt az örömet érezte, amit az apa, mikor a fia meglepő jól felel a vizsgán. Egyik oldalon ezt olvasta: „Gyászbeszéd egy elköltözött társunk sírja felett.“ Igen, emlékezett: a szegény Szivós fiú belefult a melegvizi uszodába és akkor Römer Jácint cistercita tanár úr ezt a tételt adta fel magyar dolgozatnak. Cservenka elkezdte olvasni a dolgozatot. Mikor odaért, hogy: „ha a csontuljak által lezárt szemeiddel most körülnézhetnél, meghatva pillantanád meg a szeretet és fájdalom könynyeit a mi szemeinkben ... — akkor felkapta a fejét. — Milyen tehetséges! — gondolta magában. Olvasta tovább és pár perc múlva egyenesen az asztalra ütött: — Nagyszerű. Milyen hatásos, milyen gazdag. Ezt egy felnőtt sem írhatná meg szebben. Azután a többi holmit visszaborította a férfiágba, a füzeteket pedig tiszteletteljes gonddal bevitte és betette a vesszőkosárba, amellyel utazott Délben még az anyjával ebédelt és a dűlő dolgát még egyszer megbeszélték. Most már ők ülnek nyeregben. A táblán is jól dőlt el a dolog és ha akarják, ragaszkodhatnak hozzá, hogy Kontra tanító perfektuálja az adásvételt. Ha nem fizeti meg a dűlő árát, végre lehet hajtani. És végre végre meglesz a pénz, amivel a töpörödött nyögdécselő öreg Cservenkáné elmehet Pöstyénbe a köszvényével. Cservenka hazament Füzesre. Reggel Juli, mikor behozta a mosdóvizet, nagy lelkendezve hadarta: — Jaj, tekintetes úr, jaj, nagy újság van. Jaj, hogy járt szegény Kontra tanító. Leesett a padlásról, a fejét belevágta a szekéródalba, jaj csak elnyúlt a fődön, már vége is vót. Jaj, hogy sír az a szegény Mari, jaj, hogy tördösi a két kezeit. — Mikor történt ez? — kérdezte hüledezve Cservenka. — Hat órakor reggel, jaj, ahogy felkelt, ment valamit keresni a padlásra. Csak elnyúlt, oszt vége vet Még a nyelvit is elharapta. Jaj, hogy sir az a szegény Mari. Cservenka felöltözött és bement az irodájába. Az asztalán ott találta a füzeteket amiket este odakészített magának. Fellapozta a magyar füzetet és elkezdte olvasni a gyászbeszédet. Utána hátradőlt a széken és mélyen elgondolkozott Akkor megdörzsölte a homlokát, elszántan bemártotta a tollat és azt a paszszust hogy „te, akit a gyilkos elem élő hullámaiba vetett végzeted“, kijavította így: „te, akit egy tragikus szerencsétlenség drámájába sodort végzeted.“ Aztán megint gondolkozott, majd elment a járásbíróságra. A Kudlik Elemér utca sarkán találkozott Kruzsena nyugalmazott ezredessel, aki fekete viaszosvászon szatyorral ment haza a piacról. —■Jó reggelt, ügyvéd úr. Hát hallotta?. — Hallottam, milyen borzasztó. Szegény ember. Na hát. — Maga perben volt vele, nem? — Ő kérem, nem olyan per volt az. Teljes egyetértésben a bíróságra bíztuk, mert mi nem tudtunk megegyezni. Mi személyesen mindig nagyon jóba voltunk. A járásbíróságon várni kellett, mert Fojtás Gusztáv járásbíró ma szokatlanul késett a hivatalból. Csak fél tíz tájban érkezett nagy sietve. — Bocsáss meg, kérlek alássan, — mondta az ügyvédnek, — ennek a szegény kontrának a temetése dolgában jártam. Szegény tagja volt a Füzesi Társadalmi Egyesületnek, illő, hogy a temetésen kirukkoljunk. — Nagyon helyes, — mondta gyorsan Cservenka — beszélni is kellene az Egyesület nevében a sírnál. Ha alkalmasabb ember nincs, én örömmel vállalom, akármilyen sok a dolgom mostanság. .— Nagyon szép tőled, de már intézkedés történt. Én fogok beszélni. — Te? — Én. Farkasszemet néztek, Cservenka nem szólt semmit. Aztán bementek tárgyalni. Cservenka biztosítási végrehajtást kért Prakatur bádogos ellen Kerekes uradalmi főerdész nevében. Azután ma délelőtt nem lévén több tárgyalása, elment kicsit sétálni. Rentó Mihály temetkezési vállalatának ajtajában akkor lépett kifelé Kentra tanító özvegye, Irolompos Mari. A válla rángott bele, úgy zokogott. Nyilván most alkudta ki a temetést. Cservenka köszönt neki. Most köszönt neki először, mert mikor Kentra tanító parasztleányt vett el, az intelligencia megegyezett abban, hogy nem kell neki köszönni. A zokogó özvegy a fájdalomtól görcsösen vonagló arccal megállt a meglepő köszöntésre és dadogva, sírva mondta: — Az úr is ellensége vót neki. NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1922 október 1. A világpolitika helyzete és eseményei Az európai politika összes kérdéseit Háttérbe szorította az angol-török konfliktus lehetősége, amely különösen a szigetország közvéleményét tartja nagy izgalomban. A londoni kormányhoz közelálló lapok olyan pesszimista hangon írnak a helyzetről, hogy szinte felmerül a gyanú: csakugyan akarja-e Lloyd George a párisi megállapodás értelmében rendeztetni a görög-török kérdést? Az angol kormány ma is feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy Kenud basa serege tartsa tiszteletben a tengerszoros kisázsiai partján létesített semleges zónát, jóllehet Franciaország és Itália kivonták innen csapataikat, világosan dokumentálva ezzel, hogy a görögöknek Kis-Ázsiából történt elűzése óta nincs jogosultsága a semleges zónának. Amint olvasóink emlékezhetnek, mi már hetek előtt rámutattunk, hogy Anglia mindenáron meg akarja őrizni hatalmi pozícióját a Dardanelláknál. Trákia hovatartozása nem fontos számára, ellenben a Gallipoli félszigeten korlátozni akarja Törökország szuverenitását. A londoni kormány valószínűleg arra számít, hogy az angolai nemzetgyűlés a tengerszorosokat illetően engedni fog, csakhogy elkerülje az összeütközést Angliával és mennél hamarább felszabadíthassa Konstantinápolyt az antant-megszállás és Trákiát a görög uralom alól. A kisázsiai semleges zónába, mint jelentettük, néhány török csapat bevonult, ami arra indította Lloyd Georgeot, hogy Harrington tábornok útján a csapatok visszavonására szólítsa fel Kemal hasát- Egyes lapoknak az a híre, hogy a felszólítás ultimátummal volt egybekötve, nem felel meg a valóságnak. Kemal hasa kétségkívül mindent meg fog kísérelni, hogy Angliával is megegyezésre jusson és csak végső esetben nyúl erőszakhoz. Az angolok nagy flottát összpontosítottak a Dardanellákban, de ha Kemal rendelkezik messzihordó ágyukkal és azokat el tudja helyezni a partok közelében, fölöttébb kétséges, hogy a hadihajók megmaradhatnak-e a Dardanellákban. Az angoloknak figyelembe kell venniük azt is, hogy ha Csanaknál megdördülnek az ágyuk, annak visszhangja oly forrongást fog kelteni Konstantinápoly máris izgatott mohamedán lakosságában, amely végzetes következményekkel járhat a megszállókra nézve. Állítólag 25.000 főnyi antantsereg van Konstantinápolyban, ez nem elegendő egy általános fölkelés megfékezésére, s az Aranyszarvban, a Boszporuszban és a Márvány-tengerben levő hadihajók sem léphetnek föl kellően, mert Konstantinápolyban a törökök annyira összekeveredve élnek a görögökkel, örményekkel, levantinusokkal és európaiakkal, hogy a város bombázása azokat is érné. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Konstantinápolyban jelenleg több mint ötvenezer orosz menekült tartózkodik, akik semmiesetre sem fognak az angolok pártjára állani. De fölösleges rémeket falra festeni; kizártnak vehető, hogy az angolok fölidézzék Konsantinápolyra az elpusztulás veszedelmét. A görög forradalom hamar véget ért és már kormány is alakult Zaimisz elnöklete alatt, venizelista miniszterekkel. A pártvezér azonban nem siet haza Athénbe, hanem Páriából Londonba utazott, hogy az angol kormányt megdolgozza. A francia újságíróknak azt mondotta, hogy addig nem tér vissza Görögországba, írzig ott a rend teljesen helyre nem állott. Az athéni kormány folytatja az erősítések küldését Trákiába, de a csapatok — francia jelentés szerint — rosszul vannak felszerelve és fegyelmezetlenek. A szerbek, úgy látszik, egészen a francia álláspontra helyezkedtek, amennyiben kormánypárti lapjaik most megállapítják, hogy a közel Kelet eseményei nem veszélyeztetik Jugoszlávia érdekeit. Ellenben hangoztatják, hogy a békekonferencián szabad utat kell követelni az Égei-tengerhez, ami Szaloniki internacionalizálásával érhető el. A Nemzeti Újság már a tavasszal megírta, hogy Szerbia egyik leghőbb vágya Szaloniki megszerzése. A most nyíltan kifejezésre jutott aspiráció bizonyára nem szolgál a görög-szerb viszony elmélyítésére, amely tudvalevőleg egyik programpontja volt a Benes-féle kisantant politikának. * -- . - ... * A Népszövetség mai utolsó ülésén a tanács nem állandó tagjai közé Uruguay délamerikai köztársaságot és Svédországot választották. A szavazásnak ez az eredménye nemcsak azért jelentőségteljes reánk nézve, mert a kisantantminden erőlködése ellenére sem tudta Jugoszláviát bejuttatni a tanácsba, hanem azért is.