Nemzeti Ujság, 1922. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

, VII* 2 ezt írták. Hiába jósoltam ötven év óta számtalan fel­szólalásban és iratban, mit fog nekünk hozni az álta­lános titkos választói jog, a földreform ígérgetése és lazulása minden fegyelemnek. A keresztények nem hit­tek nekem és követték a szabadkőművesek parancsait és jelenleg is követik. Ennek következménye lett Ma­gyarország felosztása, legközelebb talán megsemmisü­lése, megcsonkítása s végeredményben tönkretétele a magyar birtokososztálynak. A harmadára lecsonkított Magyarországban, még inkább, mint a katasztrófa előtt, legvirágzóbb kerese­tünk a mezőgazdaság lenne. A közép- és nagybirtok, mint számtalanszor kimut­­attam, többet termel, mint a kisbirtok, tehát több embernek is biztosít megélhetést. Parcellázni kell az 1000 katasztrális holdon felüli birtokot, ismétlik a zsidó szabadkőművesek, utánuk pedg a magyar ke­reszténység, nem azért, hogy közgazdaságilag hasznot tegyenek Magyarországnak, hanem azért, hogy meg­szabaduljanak az utált földbirtokos osztálytól, mely természetszerűleg konzervatív. Kevés kivétellel a kisbirtokos az egygyermekrend­­szernek áldoz és ez természetes, mert fekvőségét nem akarja elosztani. Sok gyerekkel áldott a mezei cseléd­ség, a zsellér­ség (legtöbbnyire házzal és kevés földdel biró mezei munkásság), mert ezeknek minden gyerek 10—12 éves korától fogva keresetet jelent. A közép- és nagybirtok csonkításával, parcellázásá­val lényegesen apad a mezőgazdasági termelés és ki­vándorolni kénytelen a volt cselédség, a zsellérség. Dunántúlon, teh­át ott, hol legtöbb a nagybirtok, nagy mozgalommá fejlődött a mezőgazdasági cseléd­ségnek protestálása a folyó földosztás ellen. A zsel­lérek pedig mindenütt ismétlik, hogy a földosztás csak a birtokos parasztságnak vagy a zsidó szatócs­nak, korcsmárosnak lesz hasznára, mert uradalmi munka nélkül nem lesznek képesek a reájuk eső föld­ből élni és előbb-utóbb azt eladni lesznek kénytele­nek. Ugyanis a közép- és nagybirtok parcellázásával megszűnnék a mezőgazdasági kereset és kivándorolni kénytelen a volt cselédség, a zsellérség, kenyér nélkül­­ marad a volt tisztikar. Ezt már megírták többen, többek között Jankó Ágost, Torontálmegye alispánja „Tanulmány a toron­­tálm­egyei birtokviszonyokról“ m­inti művében, melyet már egyszer idéztem: ,,A legutóbbi 10 év alatt 91.824 holdat parcelláztak Toron­tálmegyében. A nagybirtok rohamos és mód­nélküli eldarabolása ahelyett, hogy a gazdasági kul­túrát fokozná, a visszafejlődés jellegét mutatja. Közben-közben a kisbirtokosok között szükség van a nagybirtokra, mert ezek oly gócpontokat képez­nek, amelyek körül szebben, nyugodtabban és he­lyes irányban fejlődik a parasztbirtok. A nagybir­tok fogyásának hátrányai nálunk is szembeszökők. Ezáltal igen sok gazdatiszti családdal fogyott meg a vármegye magyar értelmisége, igen sok béres és egyéb állandó uradalmi alkalmazott lett a nehezebb és bizonytalanabb megélhetés szabad terére bo­csátva. De megsínylették azt a mezei munkások is, mert a nagybirtokok sokkal több embernek nyúj­tottak a nyári mezei munkánál biztos és állandó keresetet“. A latin mondja: „Quos vult Jupiter perdere, co­men­­tat prius“. Úgy látszik a magyar birtokos osztálynak ez lesz a sorsa, mert ne hagyja a kisbirtokososztály, hogy respektálni fogja vagyonát a szabadkőművesség, ha végzett a nagy- és középbirtokkal. Ha hiszi, nagyon téved. Azt se higyje az 1000 holdon felüli birtok­osság, hogy egyszeri megcsonkítás után békéje lesz, nyugo­dalmasan tovább gazdálkodhatik. Mint mindenkinél, úgy a szabadkőművességnél is, mint a francia mondja: ,,1‘apétit vient , en mangeant“. Evés közben jön meg az étvágy. Ha egyszer hozzá­nyúlt a magánvagyonhoz, ezentúl is meg fogja tenni, még pedig fokozott mér­tékben. Eddig a földosztást csak a bíróság vihette keresztül. Ez nagyon megnyugtatott. A birtokos osztály legna­gyobb ellenségének, Hegedűs Lóránt úrnak sikerült félre tolni a bíróságot és vagyonleadás fejében elko­bozni az 1000 holdon felüli birtok tetemes részét, fittyet hányva az úgyis radikális forradalmi földbirtoktör­vénynek. ******-^^******AAAAA*AAAA*AAAAAAA AAAAAAAaAAAAAAAAAAA WWVWVWWWvWVvvtWvWWWW» »▼▼▼ ▼▼▼▼ Wvvvvy » A beszéd Irta: Harsányi Zsolt Mivel a tehenesi dűlő dolgát is el kellett in­tézni, Cservenka Jenő köz- és váltóügyvéd húsvétkor elutazott Vécsre meglátogatni az­ édesanyját. Hárvan napot töltött ott. Husvét keddjén gyönyörű napsütésre ébredt. A világ egyszerre kéjesen megborzongott a friss tavasz­tól­. A sár tetején vakító arany hunyorgatott, az ütköző gyep szaga iramodva táncolt a szel­lőben és Cservenka egyszerre nem birt magá­val. Eleven szemmel járkált, nyughatatlanul tett-vett, a cvikkerje izgatottan reszketett. Ke­­resztül-kasul kutatta a vén falusi viskót, amelyben nyugdíjas édesanyja éldegélt. És az anyja ágya alatt egy vén ferslógot fedezett fel. — Mi ez a ferslóg, anyám? — Régi kacat, sira­lom van benne, fiam. Egy­szer már szétnézek közte, nem rágták-e el az egerek. Cservenka fogta magát és kicipelte a fersló­got az ámbitusra. Ott nekiállt és darabonként szedegette elé a holmit. Alaktalanul össze-visz­­sza hányt mindenféléből halászgatta elé a da­rabokat, hol egy lyukas ujjú fél-bőrkeztyűt, hol egy bádogfigurát, ami nyilván valami zá­ros bútordarab kulcslyukát díszítette valaha, hol egy csomó régisrégi Kakas Mártont, hol a Cservenka—Koller-f­éle zsupszalma-per aktáit, hol egy táncrendet, hol egy letört fejű falo­vat, hol egy csomó csipkeszerűen felfűzött, fő­­kötőre való fekete üveggyöngyöt, amelyek szanaszét peregtek az ujja között. Egyszer csak meglepetve vett a kezébe egy csomó isko­lai füzetet. Mindegyiken ez állott: Cservenka Jenő f­őgu­m­. VIII. o. t. Egy pillanat alatt megkapta a nyolcadik osztály emlékeinek hangulata. Elérzékenyedett a saját ifjúságától és meghatva lapozta a füzeteket, a latint, a németet, a görögöt, a ma­tézist, a magyart és lelkendező büszkeséggel nézte a sok piros betűs egyest. A magyar dol­gozatokat elkezdte lapozni és olvasni. Izgatott volt nagyon, ingatta a fejét, ejnye-ejnye, gon­dolta magában, és azt az örömet érezte, amit az apa, mikor a fia meglepő jól felel a vizsgán. Egyik oldalon ezt olvasta: „Gyászbeszéd egy elköltözött társunk sírja felett.“ Igen, emléke­zett: a szegény Szivós­ fiú belefult a melegvizi uszodába és akkor Römer Jácint cistercita ta­nár úr ezt a tételt adta fel magyar dolgozat­nak. Cservenka elkezdte olvasni a dolgozatot. Mikor odaért, hogy: „ha a csontul­jak által le­zárt szemeiddel most körülnézhetnél, meghatva pillantanád meg a szeretet és fájdalom köny­­nyeit a mi szemeinkben ... — akkor felkapta a fejét. — Milyen tehetséges! — gondolta magában. Olvasta tovább és pár perc múlva egyenesen az asztalra ütött: — Nagyszerű. Milyen hatásos, milyen gaz­dag. Ezt egy felnőtt sem írhatná meg szebben. Azután a többi holmit visszaborította a férf­­iágba, a füzeteket pedig tiszteletteljes gonddal bevitte és betette a vessző­kosárba, amellyel utazott Délben még az anyjával ebédelt és a dűlő dolgát még egyszer megbeszélték. Most már ők ülnek nyeregben. A táblán is jól dőlt el a dolog és ha akarják, ragaszkodhatnak hozzá, hogy Kontra tanító perfektuálja az adásvételt. Ha nem fizeti meg a dűlő árát, végre lehet hajtani. És végre­ végre meglesz a pénz, amivel a töpörödött nyögdécselő öreg Cservenkáné elmehet Pöstyénbe a köszvé­­n­yével. Cservenka hazament Füzesre. Reggel Juli, mikor behozta a mosdóvizet, nagy lelkendezve hadarta: — Jaj, tekintetes úr, jaj, nagy újság van. Jaj, hogy járt szegény Kontra tanító. Leesett a padlásról, a fejét belevágta a szekéródalba, jaj csak elnyúlt a fődön, már vége is vót. Jaj, hogy sír az a szegény Mari, jaj, hogy tördösi a két kezeit. — Mikor történt ez? — kérdezte hüledezve Cservenka. — Hat órakor reggel, jaj, ahogy felkelt, ment valamit keresni a padlásra. Csak elnyúlt, oszt vége vet Még a nyelvit is elharapta. Jaj, hogy sir az a szegény Mari. Cservenka felöltözött és bement az irodájába. Az asztalán ott találta a füzeteket amiket este odakészített magának. Fellapozta a magyar füzetet és elkezdte olvasni a gyászbeszédet. Utána hátradőlt a széken és mélyen elgondol­kozott Akkor megdörzsölte a homlokát, el­szántan bem­ártotta a tollat és azt a pasz­­szust hogy „te, akit a gyilkos elem élő hullá­maiba vetett végzeted“, kijavította így: „te, akit egy tragikus szerencsétlenség drámájába sodort végzeted.“ Aztán megint gondolkozott, majd elment a járásbíróságra. A Kudlik Elemér­ utca sarkán találkozott Kruzsena nyugalmazott ezredessel, aki fekete viaszosvászon szatyorral ment haza a piacról. —■Jó reggelt, ügyvéd úr. Hát hallotta?. — Hallottam, milyen borzasztó. Szegény em­ber. Na hát. — Maga perben volt vele, nem? — Ő kérem, nem olyan per volt az. Teljes egyetértésben a bíróságra bíztuk, mert mi nem tudtunk megegyezni. Mi személyesen mindig nagyon jóba voltunk. A járásbíróságon várni kellett, mert Fojtás Gusztáv járásbíró ma szokatlanul késett a hi­vatalból. Csak fél tíz tájban érkezett nagy sietve. — Bocsáss meg, kérlek alássan, — mondta az ügyvédnek, — ennek a szegény kontrának a temetése dolgában jártam. Szegény tagja volt a Füzesi Társadalmi Egyesületnek, illő, hogy a temetésen kirukkoljunk. — Nagyon helyes, — mondta gyorsan Cser­venka — beszélni is kellene az Egyesület ne­vében a sírnál. Ha alkalmasabb ember nincs, én örömmel vállalom, akármilyen sok a dol­gom mostanság. .— Nagyon szép tőled, de már intézkedés tör­tént. Én fogok beszélni. — Te? — Én. Farkasszemet néztek, Cservenka nem szólt semmit. Aztán bementek tárgyalni. Cservenka biztosítási végrehajtást kért Prakatur bádogos ellen Kerekes uradalmi főerdész nevében. Azután ma délelőtt nem lévén több tárgyalása, elment kicsit sétálni. Rentó Mihály temetke­zési vállalatának ajtajában akkor lépett ki­felé Kentra tanító özvegye, Irolompos Mari. A válla rángott bele, úgy zokogott. Nyilván most alkudta ki a temetést. Cservenka köszönt neki. Most köszönt neki először, mert mikor Kentra tan­ító parasztleányt vett el, az intel­ligencia megegyezett abban, hogy nem kell neki köszönni. A zokogó özvegy a fájdalomtól görcsösen vonagló arccal megállt a meglepő köszöntésre és dadogva, sírva mondta: — Az úr is ellensége vót neki. NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1922 október 1. A világpolitika helyzete és eseményei Az európai politika összes kérdéseit Háttérbe szorította az angol-török konfliktus lehetősége, amely különösen a szigetország közvéleményét tartja nagy izgalomban. A londoni kormány­hoz közelálló lapok olyan pesszimista hangon írnak a helyzetről, hogy szinte felmerül a gyanú: csakugyan akarja-e Lloyd George a párisi megállapodás értelmében rendeztetni a görög-török kérdést? Az angol kormány ma is feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy Kenud basa serege tartsa tiszteletben a tengerszoros kisázsiai partján létesített semleges zónát, jól­lehet Franciaország és Itália kivonták innen csapataikat, világosan dokumentálva ezzel, hogy a görögöknek Kis-Ázsiából történt el­űzése óta nincs jogosultsága a semleges zóná­nak. Amint olvasóink emlékezhetnek, mi már hetek előtt rámutattunk, hogy Anglia minden­áron meg akarja őrizni hatalmi pozícióját a Dardanelláknál. Trákia hovatartozása nem fontos számára, ellenben a Gallipoli félszigeten korlátozni akarja Törökország szuverenitását. A londoni kormány valószínűleg arra számít, hogy az angolai nemzetgyűlés a tengerszoro­sokat illetően engedni fog, csakhogy elkerülje az összeütközést Angliával és mennél hama­rább felszabadíthassa Konstantinápolyt az antant-megszállás és Trákiát a görög uralom alól. A kisázsiai semleges zónába, mint jelentettük, néhány török csapat bevonult, ami arra indí­­totta Lloyd Georgeot, hogy Harrington tábor­nok útján a csapatok visszavonására szólítsa fel Kemal hasát- Egyes lapoknak az a híre, hogy a felszólítás ultimátummal volt egybe­kötve, nem felel meg a valóságnak. Kemal hasa kétségkívül mindent meg fog kísérelni, hogy Angliával is megegyezésre jusson és csak végső esetben nyúl erőszakhoz. Az angolok nagy flottát összpontosítottak a Dardanellákban, de ha Kemal rendelkezik messzihordó ágyukkal és azokat el tudja helyezni a partok közelében, fölöttébb kétséges, hogy a hadihajók megma­­radhatnak-e a Dardanellákban. Az angoloknak figyelembe kell venniük azt is, hogy ha Csa­­naknál megdördülnek az ágyuk, annak vissz­hangja oly forrongást fog kelteni Konstanti­nápoly máris izgatott mohamedán lakosságá­ban, amely vé­gzetes következményekkel járhat a­ megszállókra nézve. Állítólag 25.000 főnyi antantsereg van Konstantinápolyban, ez nem elegendő egy általános fölkelés megfékezésére, s az Aranyszarvban, a Boszporuszban és a Márvány-tengerben levő hadihajók sem lép­hetnek föl kellően, mert Konstantinápolyban a törökök annyira összekeveredve élnek a görö­gökkel, örményekkel, levantinusokkal és euró­paiakkal, hogy a város bombázása azokat is érné. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Konstantinápolyban jelenleg több mint ötven­ezer orosz menekült tartózkodik, akik semmi­esetre sem fognak az angolok pártjára állani. De fölösleges rémeket falra festeni; kizártnak vehető, hogy az angolok fölidézzék Konsanti­­nápolyra az elpusztulás veszedelmét­­. A görög forradalom hamar véget ért és már kormány is alakult Zaimisz elnöklete alatt, venizelista miniszterekkel. A pártvezér azon­ban nem siet haza Athénbe, hanem Páriából Londonba utazott, hogy az angol kormányt megdolgozza. A francia újságíróknak azt mon­dotta, hogy addig nem tér vissza Görögor­szágba, írzig ott a rend teljesen helyre nem állott. Az athéni kormány folytatja az erősí­tések küldését Trákiába, de a csapatok — fran­cia jelentés szerint — rosszul vannak felsze­relve és fegyelmezetlenek. A szerbek, úgy látszik, egészen a francia ál­láspontra helyezkedtek, amennyiben kormány­­párti lapjaik most megállapítják, hogy a közel Kelet eseményei nem veszélyeztetik Jugoszlá­via érdekeit. Ellenben hangoztatják, hogy a békekonferencián szabad utat kell követelni az Égei-tengerhez, ami Szaloniki internacio­­nalizálásával érhető el. A Nemzeti Újság már a tavasszal megírta, hogy Szerbia egyik leg­hőbb vágya Szaloniki megszerzése. A most nyíltan kifejezésre jutott aspiráció bizonyára nem szolgál a görög-szerb viszony elmélyíté­­sére, amely tudvalevőleg egyik programpontja volt a Benes-féle kisantant politikának. * -- . - ... * A Népszövetség mai utolsó ülésén a tanács nem állandó tagjai közé Uruguay délamerikai köz­­társaságot és Svédországot választották. A szavazásnak ez az eredménye nemcsak azért jelentőségteljes reánk nézve, mert a kisantant­­minden erőlködése ellenére sem tudta Jugo­szláviát bejuttatni a tanácsba, hanem azért is.

Next