Nemzeti Ujság, 1923. március (5. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

fii ^ ív '•­ Arvirt V. évfolyam 48. szám. Ürá H21^^ korona ^^^'^rttfíSftök, 1923 március 7. NEMZETI ÚJSÁG ■RgH»HgisBrmgmfe,iím^?3j3^Biffig£3BB^resaHaBaaB3Ba3ggsaBBraiB««M«^ Szerkesztőség és tiadóhivatal: Budapest, V­, i/cdcc7t6kii; nrvi rrii/ti x, . n­ . r, Előfizetési ár: Egy hónapra 400 korona, Honvéd-u. 10. Tel.: 127—40, 127—47, 127—48. iytí KtoZ, I LIM Y FULI1I IV.A­ NAFILAF negyedévre 1120 korona. — Egyes szám ára 127—49 és J.6B.Fiók kiadókivatal:IT^Dtm­a­n.6.­20 korona. — Hirdetések milliméteres dijsza* Tel.: 123—08 és Teréz-körut 62. Tel.: 121—41. főszerkesztő: Túri Béla,­­ felelős szerkesztő: Tóth László dr. Kős szerint. — Reklamációk: Telefon 19—25. Szomorú költségvetés Kállay Tibor pénzügyminiszter ma terjesz­tette be az 1922—23. évi költségvetést a nemzet­gyűlés elé. Az ország gazdasági közvéleménye feszült érdeklődéssel várta az állami háztartás mérlegének adatait. Csonkamagyarország min­den adózó polgára, a belföldi pénzpiac és a kül­föld egyaránt, különösen az utolsó időben, a korona árhullámzása által előidézett aggasztó jelenségek miatt, meglehetős idegenkedéssel látta, hogy­­a hosszabb ideig stabilizált alapon nyugvó gazdasági helyzet miképpen lett nap­­nap után egyre labilisabbá. A kisember az egyre növekvő drágaság hullámait látta maga előtt, a kereskedő a Devizaközpont hibáit, a termelő a kiviteli bajokat, a tőkés a korona elértéktelenedését és mindezekre az aggá­lyokra elfogadható választ várt a gazda­sági közvélemény, mindezekre megnyugta­tást, de főleg a titokzatos kortina felhúzását, amely végre betekintést enged a jövőbe, amely felvilágosít­ást ad arról, hogy mi lesz­­ velünk, mi lesz a pénzünkkel, mit hoz a gazdasági jövő. A bizonytalanság helyett biztos alapot akar a gazdasági világ, biztos bázist, amely mellett kalkulálni, termelni, exportálni­­ lehet, amely mellett ki van zárva a túlspekuláció és az ille­gitim vagyonszerzés. Ausztria példája mu­tatja, hogy mit jelent csak némi stabilitás is a gazdasági világban. Néhány hónapja, mióta, az osztrák koronát stabilizálni sikerült, az ol­csósági hullám hatása egyre jobban mutatko­zik Német-Ausztria életében és az osztrák gyár­ipar lassanként ismét exportképessé vált, sőt az építkezés is megindult. A költségvetés és a pénzügyminiszter beszéde hrozhat számokat, adatokat, de bázist, amelyre építeni lehet, megnyugtatót, amelyre az ország­­mohón vár, annál kevesebbet. És aligha csaló­dunk, ha azt mondjuk, hogy a Wekerle Sándor legjobb idejére emlékeztető és kápráztató szám­sorok láttára gazdasági életünkben még nem állott helyre az annyira kívánt stabilizált ál­lapot. A pénzügyminiszter expozéja emberfe­letti munkát igényelt, az kétségtelen, őszinte is volt, de a bizonytalanságot, a mi gazdasági éle­tünkben úrrá lett, nem tudta eloszlatni, mert arra, amire mindenki kíváncsi, hogy mi lesz a koronával, hogy miből fogjuk devizánkat fe­dezni, miképpen képzeli az államháztartás fen­­tartását, ha jön egy pozitív jóvátételi kívánság, miből fizetjük külföldi adósságainkat, hogy fogjuk fenntartani magunkat a jövőben — azt mind nem mondta meg. Az ország államháztartásának legdrágább aktívája ma az adózó polgár és az expozé bi­zony sok, szinte sorozatos kötelezettséget és terhet ró ki az adóalanyokra. Semmiesetre sem előnyös, hogy a költségvetési előirányzat be­­vétele legnagyobbrészt fogyasztási adókból rekrutálódik. Viszont megnyugtató, hogy ezt legalább gyorsan fogják behajtani, nem úgy, mint a többi adót, amelynek behajtását a ko­rona elértéktelenedése miatt még jobban gyor­sítani kellene. Az adóadminisztráció kiépítése már megtörtént, gondoskodásokon tehát arról, hogy a behajtás a leggyorsabban történjék és az államkincstár lehetőleg minél kevésbbé vegye igénybe az adóprést. A költségvetés egyik szembeötlő hibája, hogy beruházásokra keveset fordít a kormány. Ismét beigazolódott, mennyire igaza volt a­­ német kormánynak akkor, amidőn a rossz márkákat „beépítette“, amidőn inflációs politikát csinált tudatosan, hospz- házakat, vasutakat, utakat, csatornákat építsen. Nálunk, sajnos, nem ez a felfogás kerekedett felül és mint minden kér­désben, úgy ebben is egy felelőtlen tényező, az Országos Pénzügyi Tanács és különösen annak elnöke,­­ Teleszky János kötötte nyo­masztó egyéniségét az abszolút deflációs poli­tikához, ami, most már megállapítható, hogy nem volt helyénvaló, sőt káros volt. Elég szo­morú, hogy tavaly például csak egymilliárdot irányoztak elő építkezésekre, hiszen ha akkor 8—10 milliárdot beépítettek volna, úgy a lakás­ínség lényegesen enyhült volna és egész sereg iparág bőséges foglalkoztatáshoz jutott volna. Ha továbbfejlesztették volna az állami üzeme­ket, tovább eszközöltek volna újabb befekteté­seket, beruházásokat, úgy papírkoronával arany koronákat lehetett volna keresni és már az idén a költségvetésben mint értékes aktívak lettek volna beállíthatók azok a tételek, ame­lyeket Teleszky János pénzügyi múltjánál fogva és felfogását ismerve, meg kellett, hogy tagadjon. Az invesztíciós program elhagyása dacára emelkedett a bankjegyforgalom tavaly is és fog emelkedni a bankjegyforgalom az idén is éppen úgy, mint ahogy a takarékosko­dás is a legtöbb esetben, sajnos, üres jelszó marad. A kommü­i­sta minden pénzügyminisz­ter hangoztatta a takarékosságot, de az admi­nisztrációs kiadások azóta folytonosan és aránytalanul emelkedtek és azt hisszük, hogy az állami automobilok száma sem csappant meg túlságosan. A tanácsok, amelyeket az or­szág kap a felelőtlen és­ ennélfogva könnyű helyzetben levő Országos Pénzügyi Tanácstól, mint az eredmények mutatják, nem szolgálták olyan mértékben az ország érdekeit, mint aho­gyan azt remélni és várni lehetett volna. Nem is tanácsokra, hanem határozott cselekvésre van szükség, ezt mutatja a cseh pénzügyi poli­tika, ezt mutatja a jugoszláv pénzügyi politika. A pénzügyminiszter legyen önálló és ha kell — mellőzze el az Országos Pénzügyi Tanács jóakarata, de előreláthatólag ismét a víz­özön után érkező tanácsait és ehelyett in­kább cselekedjék, alkosson és termeljen. Semmi szükségünk sincs a Pénzügyi Tanácsra, amely csak arra jó, hogy megossza a felelős­séget a pénzügyek terén s amely sok esetben inkább kerékkötője a pénzügyi politikának, mint elősegítője és támasza. A felelősség az ország első kincstárnokáé, az ő kötelessége, hogy az ország legnagyobb részvénytársaságá­ban az egyensúlyt fenntartsa és ne hallgasson olyan igazgatósági tagokra, akiknek nincs meg az áttekintésük a helyzet fölött, akik nem ha­ladnak a korral, akik nem tudják beleélni ma­gukat a változott viszonyokba és a gyors és elhatárolt cselekvésekbe. Verekedés a bajor tartomány­gyűlés ülésén az államelnöki tisztség létes­­ése miatt Egy kommunista képviselő hazaárulóknak nevezte a néppártiakat München, február 28. A bajor tartományi gyűlés teljes ülésén a bajor néppárt indítványt nyújtott be, amely azt kívánja, hogy népszavazással válasszanak az ország élére ön­álló államelnököt. Az indítvány benyújtásánál olyan viharos jelenetek játszódtak le, amilye­nek a bajor parlament történetében eddig ritkán fordultak elő. Több felszólaló után a kommunista Eisenberger lé­pett a szónoki emelvényre és a jobboldal viharos el­lenmondásai között kijelentette, hogy arcátlan kép­­mutatás az az állítás, hogy a néppárt által kívánt államelnök a pártok felett állna. Az államelnök csu­pán a monarchia szálláscsináló­ja lenne s előretörést jelentene a német birodalom egységének megbontá­sára. A jobboldali pártok azáltal, hogy a javaslat mellett szóltak, hazaárulást követtek el. Ezekre a szavakra a jobboldalon a képviselők fel­háborodásuknak hangos kiáltásokban adtak kifeje­zést. A ház mindkét oldaláról nagyszámú izgatott­­képviselő csoportosult a szónoki emelvény körül. Graf bajor néppárti képviselő ekkor Eisenbergerhez sietett és ütést mért rá. Probst szociáldemokrata képviselő Grafot erőszakkal félrehúzta és fenyegetően egy szé­ket emelt rá. Végre több képviselő közbelépésére sikerült a nagy izgalmat lecsil­lapítani. Ellenberger ezután folytatta beszédét s midőn ezt ezekkel a szavakkal fejezte be: „Le az államelnökkel! Le a monarchia előkészítőivel!" a ház jobboldalán "újra óriási lárma keletkezett, melyből csak annyit lehetett érteni: „Hazaáruló! Felségáruló! Ki vele /“ A szavazásnál végül a bajor néppárt indítványát a bajor néppárt és a bajor középpárt 74 szavazatával szemben a demokraták, a parasztpártiak és a szocia­listák 56 szavazatával elfogadták. (MTI.) A pénzügyminiszter beterjesztette a költségvetést Negyven és fél m­illiárd a deficit — Kállay Tibor expozéja az ország pénzügyi helyze­téről — Vihar Rupert interpellációja alatt A nemzetgyűlés mai ülése (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A nemzetgyűlés mai ülésének megnyitása után Kállay Tibor pénzügy­­miniszter állott szólásra és beterjesztette az 1922—23. évi költségvetést. A deficit nem nagyobb, mint békében volt — a költségvetés — mondotta a pénzügyminiszter — tulajdonképpen két részre oszlik: a közigazgatási kormányzat szükségleteire és a közadóbevételekre, a másik része pedig az üzemek kiadásaira és bevéte­leire. Az 1922—23. évben a kiadások 118,7 milliárdot tettek ki, a bevétel pedig 103 milliárd volt, tehát 15 milliárd a deficit. Az üzemek kiadása 75 milliárd korona, bevétele 49,8 milliárd, a deficit itt tehát több mint 25 milliárd. A kiadások az elmúlt évi kiadások hatszorosát teszik ki, a bevételek pedig a tavalyiak hétszeresét. A kiadások emelkedése, a korona jegyzé­sét figyelembe véve, valamivel kevesebb, mint négy­szeres, a bevételek emelkedése pedig több mint négy­szeres. A deficit növekedése megfelel a korona 0.84 és 0.23 centimeps arányának. Az utolsó békebeli esztendő költségvetésével összehasonlítva a mai Magyarorszá­got, vagyis az egész Magyarország 45 százalékát, azt látjuk, hogy az utolsó békebeli költségvetés 90 millió korona deficittel zárult. Ennek a deficitnek felel meg a tavalyi és a mostani deficit is.­­ Az aranykorona rendszerére mindeddig nem tér­hetünk vissza, amíg annak megfelelő előf­eltét­elei hiányoznak. Nem lehet visszatérni elsősorban azért, mert­ nem lehet állandóan megtartani és a vissza­térés csak megrázkódtatást hozna magával. Katasztrófába helyzetbe juttatná ez a tisztvi­selőket, viszont sikerek mérhetetlen haszon­hoz jutnának. Nem egymásután kell áttérni egységes alapra, hanem egyszerre, még­pedig úgy, hogy az új helyzet vala­mennyi társadalmi­ rétegnek megfelelő legyen és valamennyi társadalmi réteg egzisztenciáját bizto­sítsa. Az adóztatás eredményei­b Én a költségvetéssel a mostani formájában nem azonosítom magamat. Mégis előterjesztettem a javaslatot, mert szükséges, hogy megvitassuk annak minden tételét és olyan alapot találjunk, amely meg­felel nehéz pénzügyi és gazdasági helyzetünknek. Beszédem nem lesz büdzsébeszéd, nem fogom ki­emelni azt, ami megnyugtató, vagy elaltató, hanem rá fogok mutatni azokra a dolgokra, amelyekben új megoldásra van szükség. Mikor először programot adtam, akkor az volt a feladat, hogy­ új, egyszerű és végrehajtható adórendszert teremtsünk, emeljük a bevételeket, kiépítsük az adóügyi apparátust és ez­zel biztosítsuk annak állandóságát. Most beszámolha­tok ezen a téren elért eredményeinkről.­­ A forgalmi adó előirányzott bevétele 34 milliárd korona. Ez a legnagyobb és legkiadósabb bevétel. Ez az adó még fokozható normális és egyforma áldoza­tok mellett. A fogyasztási adók bevétele 7,8 milliárd. Két fontos fogyasztási cikknél, a cukornál és a szesz­nél 8, illetve 8,2 százalékkal kisebb az adókulcs, mint békében volt. A földadó bevétele 10 milliárd koronára volt előirányozva. Ennek az adónak leg­nagyobb része még az ősszel befolyt. A jövedelmi adó 8 milliárddal szerepel a költségvetésben. Az adó­felosztó bizottságok országszerte befejezték munkáju­kat és remélem sikerül egyforma és arányos adózást biztosítaniok. A dohányjövedék bevétele 3,1 és a vámbevételek 9,2 milliárddal szerepelnek a költség­­vetésben. Ha ezt aranykoronára átszámítjuk, akkor mindössze 28 millió aranykoronát kapunk, keveseb­bet, mint amennyi békében Csonka-Magyarország területére esett. Úgy látom, hogy itt megvan a fej­lődés lehetősége, különösen a dohányjövedéknél. A községi adó rendezése . Ha a bevételeket összehasonlítjuk a múlt évivel, akkor azt látjuk, hogy az emelkedés hétszeres. Adó-

Next