Nemzeti Ujság, 1923. március (5. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-01 / 48. szám
fii ^ ív '• Arvirt V. évfolyam 48. szám. Ürá H21^^ korona ^^^'^rttfíSftök, 1923 március 7. NEMZETI ÚJSÁG ■RgH»HgisBrmgmfe,iím^?3j3^Biffig£3BB^resaHaBaaB3Ba3ggsaBBraiB««M«^ Szerkesztőség és tiadóhivatal: Budapest, V, i/cdcc7t6kii; nrvi rrii/ti x, . n . r, Előfizetési ár: Egy hónapra 400 korona, Honvéd-u. 10. Tel.: 127—40, 127—47, 127—48. iytí KtoZ, I LIM Y FULI1I IV.A NAFILAF negyedévre 1120 korona. — Egyes szám ára 127—49 és J.6B.Fiók kiadókivatal:IT^Dtman.6.20 korona. — Hirdetések milliméteres dijsza* Tel.: 123—08 és Teréz-körut 62. Tel.: 121—41. főszerkesztő: Túri Béla, felelős szerkesztő: Tóth László dr. Kős szerint. — Reklamációk: Telefon 19—25. Szomorú költségvetés Kállay Tibor pénzügyminiszter ma terjesztette be az 1922—23. évi költségvetést a nemzetgyűlés elé. Az ország gazdasági közvéleménye feszült érdeklődéssel várta az állami háztartás mérlegének adatait. Csonkamagyarország minden adózó polgára, a belföldi pénzpiac és a külföld egyaránt, különösen az utolsó időben, a korona árhullámzása által előidézett aggasztó jelenségek miatt, meglehetős idegenkedéssel látta, hogya hosszabb ideig stabilizált alapon nyugvó gazdasági helyzet miképpen lett napnap után egyre labilisabbá. A kisember az egyre növekvő drágaság hullámait látta maga előtt, a kereskedő a Devizaközpont hibáit, a termelő a kiviteli bajokat, a tőkés a korona elértéktelenedését és mindezekre az aggályokra elfogadható választ várt a gazdasági közvélemény, mindezekre megnyugtatást, de főleg a titokzatos kortina felhúzását, amely végre betekintést enged a jövőbe, amely felvilágosítást ad arról, hogy mi lesz velünk, mi lesz a pénzünkkel, mit hoz a gazdasági jövő. A bizonytalanság helyett biztos alapot akar a gazdasági világ, biztos bázist, amely mellett kalkulálni, termelni, exportálni lehet, amely mellett ki van zárva a túlspekuláció és az illegitim vagyonszerzés. Ausztria példája mutatja, hogy mit jelent csak némi stabilitás is a gazdasági világban. Néhány hónapja, mióta, az osztrák koronát stabilizálni sikerült, az olcsósági hullám hatása egyre jobban mutatkozik Német-Ausztria életében és az osztrák gyáripar lassanként ismét exportképessé vált, sőt az építkezés is megindult. A költségvetés és a pénzügyminiszter beszéde hrozhat számokat, adatokat, de bázist, amelyre építeni lehet, megnyugtatót, amelyre az országmohón vár, annál kevesebbet. És aligha csalódunk, ha azt mondjuk, hogy a Wekerle Sándor legjobb idejére emlékeztető és kápráztató számsorok láttára gazdasági életünkben még nem állott helyre az annyira kívánt stabilizált állapot. A pénzügyminiszter expozéja emberfeletti munkát igényelt, az kétségtelen, őszinte is volt, de a bizonytalanságot, a mi gazdasági életünkben úrrá lett, nem tudta eloszlatni, mert arra, amire mindenki kíváncsi, hogy mi lesz a koronával, hogy miből fogjuk devizánkat fedezni, miképpen képzeli az államháztartás fentartását, ha jön egy pozitív jóvátételi kívánság, miből fizetjük külföldi adósságainkat, hogy fogjuk fenntartani magunkat a jövőben — azt mind nem mondta meg. Az ország államháztartásának legdrágább aktívája ma az adózó polgár és az expozé bizony sok, szinte sorozatos kötelezettséget és terhet ró ki az adóalanyokra. Semmiesetre sem előnyös, hogy a költségvetési előirányzat bevétele legnagyobbrészt fogyasztási adókból rekrutálódik. Viszont megnyugtató, hogy ezt legalább gyorsan fogják behajtani, nem úgy, mint a többi adót, amelynek behajtását a korona elértéktelenedése miatt még jobban gyorsítani kellene. Az adóadminisztráció kiépítése már megtörtént, gondoskodásokon tehát arról, hogy a behajtás a leggyorsabban történjék és az államkincstár lehetőleg minél kevésbbé vegye igénybe az adóprést. A költségvetés egyik szembeötlő hibája, hogy beruházásokra keveset fordít a kormány. Ismét beigazolódott, mennyire igaza volt a német kormánynak akkor, amidőn a rossz márkákat „beépítette“, amidőn inflációs politikát csinált tudatosan, hospz- házakat, vasutakat, utakat, csatornákat építsen. Nálunk, sajnos, nem ez a felfogás kerekedett felül és mint minden kérdésben, úgy ebben is egy felelőtlen tényező, az Országos Pénzügyi Tanács és különösen annak elnöke, Teleszky János kötötte nyomasztó egyéniségét az abszolút deflációs politikához, ami, most már megállapítható, hogy nem volt helyénvaló, sőt káros volt. Elég szomorú, hogy tavaly például csak egymilliárdot irányoztak elő építkezésekre, hiszen ha akkor 8—10 milliárdot beépítettek volna, úgy a lakásínség lényegesen enyhült volna és egész sereg iparág bőséges foglalkoztatáshoz jutott volna. Ha továbbfejlesztették volna az állami üzemeket, tovább eszközöltek volna újabb befektetéseket, beruházásokat, úgy papírkoronával arany koronákat lehetett volna keresni és már az idén a költségvetésben mint értékes aktívak lettek volna beállíthatók azok a tételek, amelyeket Teleszky János pénzügyi múltjánál fogva és felfogását ismerve, meg kellett, hogy tagadjon. Az invesztíciós program elhagyása dacára emelkedett a bankjegyforgalom tavaly is és fog emelkedni a bankjegyforgalom az idén is éppen úgy, mint ahogy a takarékoskodás is a legtöbb esetben, sajnos, üres jelszó marad. A kommüista minden pénzügyminiszter hangoztatta a takarékosságot, de az adminisztrációs kiadások azóta folytonosan és aránytalanul emelkedtek és azt hisszük, hogy az állami automobilok száma sem csappant meg túlságosan. A tanácsok, amelyeket az ország kap a felelőtlen és ennélfogva könnyű helyzetben levő Országos Pénzügyi Tanácstól, mint az eredmények mutatják, nem szolgálták olyan mértékben az ország érdekeit, mint ahogyan azt remélni és várni lehetett volna. Nem is tanácsokra, hanem határozott cselekvésre van szükség, ezt mutatja a cseh pénzügyi politika, ezt mutatja a jugoszláv pénzügyi politika. A pénzügyminiszter legyen önálló és ha kell — mellőzze el az Országos Pénzügyi Tanács jóakarata, de előreláthatólag ismét a vízözön után érkező tanácsait és ehelyett inkább cselekedjék, alkosson és termeljen. Semmi szükségünk sincs a Pénzügyi Tanácsra, amely csak arra jó, hogy megossza a felelősséget a pénzügyek terén s amely sok esetben inkább kerékkötője a pénzügyi politikának, mint elősegítője és támasza. A felelősség az ország első kincstárnokáé, az ő kötelessége, hogy az ország legnagyobb részvénytársaságában az egyensúlyt fenntartsa és ne hallgasson olyan igazgatósági tagokra, akiknek nincs meg az áttekintésük a helyzet fölött, akik nem haladnak a korral, akik nem tudják beleélni magukat a változott viszonyokba és a gyors és elhatárolt cselekvésekbe. Verekedés a bajor tartománygyűlés ülésén az államelnöki tisztség létesése miatt Egy kommunista képviselő hazaárulóknak nevezte a néppártiakat München, február 28. A bajor tartományi gyűlés teljes ülésén a bajor néppárt indítványt nyújtott be, amely azt kívánja, hogy népszavazással válasszanak az ország élére önálló államelnököt. Az indítvány benyújtásánál olyan viharos jelenetek játszódtak le, amilyenek a bajor parlament történetében eddig ritkán fordultak elő. Több felszólaló után a kommunista Eisenberger lépett a szónoki emelvényre és a jobboldal viharos ellenmondásai között kijelentette, hogy arcátlan képmutatás az az állítás, hogy a néppárt által kívánt államelnök a pártok felett állna. Az államelnök csupán a monarchia szálláscsinálója lenne s előretörést jelentene a német birodalom egységének megbontására. A jobboldali pártok azáltal, hogy a javaslat mellett szóltak, hazaárulást követtek el. Ezekre a szavakra a jobboldalon a képviselők felháborodásuknak hangos kiáltásokban adtak kifejezést. A ház mindkét oldaláról nagyszámú izgatottképviselő csoportosult a szónoki emelvény körül. Graf bajor néppárti képviselő ekkor Eisenbergerhez sietett és ütést mért rá. Probst szociáldemokrata képviselő Grafot erőszakkal félrehúzta és fenyegetően egy széket emelt rá. Végre több képviselő közbelépésére sikerült a nagy izgalmat lecsillapítani. Ellenberger ezután folytatta beszédét s midőn ezt ezekkel a szavakkal fejezte be: „Le az államelnökkel! Le a monarchia előkészítőivel!" a ház jobboldalán "újra óriási lárma keletkezett, melyből csak annyit lehetett érteni: „Hazaáruló! Felségáruló! Ki vele /“ A szavazásnál végül a bajor néppárt indítványát a bajor néppárt és a bajor középpárt 74 szavazatával szemben a demokraták, a parasztpártiak és a szocialisták 56 szavazatával elfogadták. (MTI.) A pénzügyminiszter beterjesztette a költségvetést Negyven és fél milliárd a deficit — Kállay Tibor expozéja az ország pénzügyi helyzetéről — Vihar Rupert interpellációja alatt A nemzetgyűlés mai ülése (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A nemzetgyűlés mai ülésének megnyitása után Kállay Tibor pénzügyminiszter állott szólásra és beterjesztette az 1922—23. évi költségvetést. A deficit nem nagyobb, mint békében volt — a költségvetés — mondotta a pénzügyminiszter — tulajdonképpen két részre oszlik: a közigazgatási kormányzat szükségleteire és a közadóbevételekre, a másik része pedig az üzemek kiadásaira és bevételeire. Az 1922—23. évben a kiadások 118,7 milliárdot tettek ki, a bevétel pedig 103 milliárd volt, tehát 15 milliárd a deficit. Az üzemek kiadása 75 milliárd korona, bevétele 49,8 milliárd, a deficit itt tehát több mint 25 milliárd. A kiadások az elmúlt évi kiadások hatszorosát teszik ki, a bevételek pedig a tavalyiak hétszeresét. A kiadások emelkedése, a korona jegyzését figyelembe véve, valamivel kevesebb, mint négyszeres, a bevételek emelkedése pedig több mint négyszeres. A deficit növekedése megfelel a korona 0.84 és 0.23 centimeps arányának. Az utolsó békebeli esztendő költségvetésével összehasonlítva a mai Magyarországot, vagyis az egész Magyarország 45 százalékát, azt látjuk, hogy az utolsó békebeli költségvetés 90 millió korona deficittel zárult. Ennek a deficitnek felel meg a tavalyi és a mostani deficit is. Az aranykorona rendszerére mindeddig nem térhetünk vissza, amíg annak megfelelő előfeltételei hiányoznak. Nem lehet visszatérni elsősorban azért, mert nem lehet állandóan megtartani és a visszatérés csak megrázkódtatást hozna magával. Katasztrófába helyzetbe juttatná ez a tisztviselőket, viszont sikerek mérhetetlen haszonhoz jutnának. Nem egymásután kell áttérni egységes alapra, hanem egyszerre, mégpedig úgy, hogy az új helyzet valamennyi társadalmi rétegnek megfelelő legyen és valamennyi társadalmi réteg egzisztenciáját biztosítsa. Az adóztatás eredményeib Én a költségvetéssel a mostani formájában nem azonosítom magamat. Mégis előterjesztettem a javaslatot, mert szükséges, hogy megvitassuk annak minden tételét és olyan alapot találjunk, amely megfelel nehéz pénzügyi és gazdasági helyzetünknek. Beszédem nem lesz büdzsébeszéd, nem fogom kiemelni azt, ami megnyugtató, vagy elaltató, hanem rá fogok mutatni azokra a dolgokra, amelyekben új megoldásra van szükség. Mikor először programot adtam, akkor az volt a feladat, hogy új, egyszerű és végrehajtható adórendszert teremtsünk, emeljük a bevételeket, kiépítsük az adóügyi apparátust és ezzel biztosítsuk annak állandóságát. Most beszámolhatok ezen a téren elért eredményeinkről. A forgalmi adó előirányzott bevétele 34 milliárd korona. Ez a legnagyobb és legkiadósabb bevétel. Ez az adó még fokozható normális és egyforma áldozatok mellett. A fogyasztási adók bevétele 7,8 milliárd. Két fontos fogyasztási cikknél, a cukornál és a szesznél 8, illetve 8,2 százalékkal kisebb az adókulcs, mint békében volt. A földadó bevétele 10 milliárd koronára volt előirányozva. Ennek az adónak legnagyobb része még az ősszel befolyt. A jövedelmi adó 8 milliárddal szerepel a költségvetésben. Az adófelosztó bizottságok országszerte befejezték munkájukat és remélem sikerül egyforma és arányos adózást biztosítaniok. A dohányjövedék bevétele 3,1 és a vámbevételek 9,2 milliárddal szerepelnek a költségvetésben. Ha ezt aranykoronára átszámítjuk, akkor mindössze 28 millió aranykoronát kapunk, kevesebbet, mint amennyi békében Csonka-Magyarország területére esett. Úgy látom, hogy itt megvan a fejlődés lehetősége, különösen a dohányjövedéknél. A községi adó rendezése . Ha a bevételeket összehasonlítjuk a múlt évivel, akkor azt látjuk, hogy az emelkedés hétszeres. Adó-