Nemzeti Ujság, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

Szerkeztőség és kteMMatal: Budapest, T., HonrM­n. 10. TeUs 127-46, 127-47,187—tó, 127—49 és J. 66. Elekkisdóhiv­atal :ITnDoB a­n. 6. Tel.: 128-06 és Téré*-körst «2. Tel.: 121—4L KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP F ¥(i«rk(*tt): Téri Béla. • reieJ#« ««rkesztő: Tóth László dr. iL * j ?! j r i , . «bfl íf w i* í v W4 J^Rp§£ ' h T v' V. évfolyam 74. szám. Ára korona . AJVtTTr Vasárnap, IM23 április 1. NEMZETI ÚJSÁG Előfizetési ár: Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. — Egyes szám ára 80 korona. — Hirdetések milliméteres díjsza­bás szerint. — Reklaraációk: Telefon 19—25. Ezt akarj írta: Zicsky János gróf Mit jelent a „középút“ politikáját Nem azt, hogy jellemtelen és tartalmatlan politikát csináljunk. Azt sem, hogy ne le­gyen iránya és célja a politikának. Ellenke­zőleg. Amikor tradicionális alapon visszük a politikát — ez a középút iránya és ennek éppen úgy megvan a karaktere, mint a tar­talma, mert ez a politika igyekezik meg­őrizni az állam fundamentális kérdéseiben a történelmi alapot és a hagyományokat, de viszont számol a haladó kor követelményei­vel minden közgazdasági és szociális kér­désben. Kik azok, akik a politikában a szélsőséges irányokat akarják követni? A politikai kez­dők, az egyoldalú idealisták, a fanatikusok és végre­­ a lelkiismeretlen izgatók. Viszont kik azok, akik éppen ma legjobban óvakod­nak a szélsőségtől? Azok, akik számolnak a létező erőviszonyokkal, számolnak a lehető­ségekkel és nem akarják nekivinni a nemze­tet a falnak, nem akarják az országot új nemzetközi bonyodalmak elé vinni, hanem igenis ki akarják egyenlíteni és ki akarják békíteni egymással az egymást megérteni akarókat és erős kézzel akarják lefogni — ha kell ártalmatlanná tenni — mind a két szélsőség fanatikusait és izgatóit. Mert ma nem izgató anyagra, nem egymás közt foly­tatott küzdelmekre, nem superlativusokra van szükség. Száz ok között már annál az egy oknál fogva sem, mert azt a bennünket ellenőrző és a reánk állandóan nyomást gya­korló antantbefolyás nem engedi, a közgaz­dasági helyzet pedig, amely feltétlen nyuga­lomért kiált,­­ nem tűri. A középút politikájának iránya és célja azonban csak egy lehet és ez a konszolidáció. Ezt a törekvést harcokkal és küzdelmek­kel normális viszonyok között talán lehetne szolgálni, de eredményeket ezzel elérni nem lehet ma, amikor minden akció a legnagyobb reakciót hozza létre és amikor egyik szélső­ség sem elég erős arra, hogy a másikat le­gyűrje. A szélsőségeket egymás ellen uszítani, ezeknek kölcsönös harcát provokálni semmi egyéb nem lenne, mint a konszolidáció lehe­tőségét teljesen kizárni és a szegény lázbeteg ország számára a maga sorvasztó kínjait állandósítani. Bizonyára vannak jóhiszeműek is azok kö­zött, akik azt hiszik, hogy ma is a legerősebb eszközökkel kell letörni a destruktív törek­véseket és hogy addig nyugodt munkára gon­dolni nem szabad, amíg ez az operáció meg nem történt. Erre ez a válaszom: a gazt soha sem lehet teljesen kiirtani, mert ha csak ezzel foglal­koznánk, soha földet haszonra művelni nem lehetne, hanem igenis a földnek intenzív kul­tiválásával a gaz magától visszafejlődik és lassan kint ki is vész. Éppen így — az állami életben — nem a tűznek és Vasnak, hanem mindenekelőtt a kölcsönös megértésnek és az ellentétek kiegyenlítésének áldásosan in­tenzív politikája az, amely úgy a destruktív, mint a belső reakcionárius törekvéseket vissza tudja fejleszteni, sőt rövid idő múlva teljesen ki is ölni. Teremtsünk megelégedést és a szélsőségek is maguktól rátérnek az arany középútra. De hogy megelégedést te­remthessünk, nyugalomra és nem harcra van szükség, hogy az összeillő erők fölhasz­nálásával egyesülhessenek azok a tényezők, amelyek előkészítik a konszolidációt, mert igenis ez az egyedüli alapja az elégedettség megteremtésének. A középút politikája azt jelenti, hogy mi csak keresztény, tradicionális alapon tudunk állami életet elképzelni, mert ez az állam­fenntartó irányzat. A középút politikája azonban elítéli és kész letörni a mindkét ol­dalról fenyegető demagógiát és a ra­dikaliz­­musok túlzásait, mert azok nemcsak önön­­magukban veszélyes és káros tünetek, hanem megakadályozzák a hagyományos alapon való fejlődés. Ezen az alapon azonban hatalmas és életet termelő szociális programot követelünk, amely hivatva volna a társadalmi bajokat enyhíteni. A betegségeket elnyomással és meg nem értéssel csak növelni lehet, de nem lehet megteremteni azt a légkört, amelyben a munkakedv születik és a közérdek szolgá­lata fölvirul Követelünk határozott, céltudatos és inten­zív külügyi politikát, amelyet­ eddig fájda­lommal nélkülözünk — nem látván orientá­ciót semmiféle irányban. Pedig erre épp annyira szükségünk van, mint a nagysza­bású szociális politikai koncepcióra. Ez a kettő lehet csak előfeltétele gazdasági egyen­súlyunk helyreállításának, mely nélkül nincs állami élet, nincs konszolidáció és nincs fej­lődés. A középúton haladni akarók tehát erő­teljes szociális és külügyi politikát követel­nek, amit folytatni azonban nem lehet akkor, ha a szélső „keresztény“ irányzat lovagjai a szélső radikalizmus örjöngőit és viszont ezek amazokat akarják kiirtani. Irányzatokat le lehet törni megfelelő poli­tikával — a szélsőséges igényeket le lehet tompítani az okos megértés segítségével, de osztályokat, rétegeket kiirtani még akkor sem volna lehetséges, ha az megengedhető lenne keresztény szempontból, már­pedig nem az. Hagyjunk fel tehát ezekkel a gyermekszo­­bákban született politikai handabandázások­kal. A komoly politikusok — akikben nin­csen túlfűtött fanatizmus, de akik telitvl vannak megértéssel — álljanak össze ma­i huszonnegyedik órában és segítsenek egy­másnak az egyesített erőben kifejeződő egy­séges hatalom kialakításában. Megint itt van a Husvét, Krisztus életé­nek és nagy szenvedéseinek utolsó felvonása a megváltás ünnepe. Nemzetünk koronás királya halálával be­tetőződött nagy szenvedéseink talán —­­ mindnyájan úgy akarjuk — a végkifejlődé­sükhöz jutottak el, most már csak a megvál­tás kifejezése és nyomában a föltámadó következhetik. Latrok mindig lesznek és a Judások számi sem fog elfogyni soha. De mi, akik sem Ju­dások, sem latrok nem vagyunk, higyjünk a feltámadásban és egyesült erővel készít­sük elő — az arany középúton haladva - nemzetünk boldogulását. A húsvéti ünnep harangzúgása között­i feltámadás örök tavaszt ígérő gyönyörűségé­től ihletve ez a törekvés vezessen minden önzetlen politikust. Taxim Min Aduin i­á 1922. április 7. Irts: Károlyi József gróf A Krisztus feltámadásának ünnepét üli a keresztény világ a mai napon. A természet ébredését hirdető, virágzó tavaszt hozza a napnak melegedő sugara. A feltámadásnak e kettős ünnepén a magyar nemzet tragikus sorsának egy gyászos határ­kövéhez értünk. Utolsó királyunk számkivetésben, elhagyatottságban, lelki gyötrelmek kö­zött bekövetkezett halálának évfordulójához. S midőn a kegyeletnek és hűségnek egy pár szavával akarok visszaemlékezni , reá, erőt és reményt szeretnék a magyar közönségbe önteni, hogy a feltámadásnak kettős ünnepén bízzék egy harmadik feltámadásban: nemze­tünk feltámadásában, melyért utolsó királyunk ifjú életét áldozta fel, midőn halálos ágyán igy szólott: „Én Uram és Istenem, felajánlom Neked szenvedéseimet és ha akarod, életemet nemzetem jövendőjéért“, örökké emlékezetes marad előttem, aki megtörtén állottam a nagy Szenvedő ágyánál, a haldokló király fohásza s ma is megrendíti telkemet az Ő nagy hite Istenben, országa jobb jövendőben és a régi Magyarország feltámadásában. Kishitűségünk, belviszályaink, anyagias gondjaink és hazafiatlanság felé hajló általános hangulat közepette idézem most a boldogult király emlékezetét, aki egyforma szeretetet érezett minden alattvalójával szemben és aki halála előtt egy órával fennhangon imádkozott ellenségeiért és mindazokért, „akik őt nem ismerték, vagy meg nem értették, vagy róla rosz­­szat gondoltak“. Példaképpen állhat előttünk családi életének bensőségével és tisztaságával, szívének me­leg, fel-feltörő megnyilvánulásával, önzetlenségével, amely másokra mindig gondolt és ön­magát elfeledte, hazaszeretetével, amelynek önönmagát mindig alárendelte és végül isten­félelmével, amely határtalan volt, mert személyét Isten akaratának mindig alávetette s a reábizott népért Isten előtt mindig felelősséget érzett. Eg­y éve múlt, hogy a funchali sírban pihen és a magyar nemzet még mindig bizonyta­lan és sötét felhőkkel borított látóhatár előtt áll. Zarándokoljunk gondolatban a távol szi­getek­ fekvő királyi sírhoz és a nemes halál példájából merítsünk útmutatást a még előt­tünk levő nehéz időkre. - Én kegyelettel és soha el nem múló hálával őrzöm az ő felséges, emlékét és Istennél levő lelkéhez fordulok, hogy a magyar nemzetnek legyen szószólója ott, ahol az örök igazságot osztják. J* \ & Y* A d *A * sü , t 'líijjiiii ni LHrir.1

Next