Nemzeti Ujság, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
Szerkeztőség és kteMMatal: Budapest, T., HonrMn. 10. TeUs 127-46, 127-47,187—tó, 127—49 és J. 66. Elekkisdóhivatal :ITnDoB an. 6. Tel.: 128-06 és Téré*-körst «2. Tel.: 121—4L KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP F ¥(i«rk(*tt): Téri Béla. • reieJ#« ««rkesztő: Tóth László dr. iL * j ?! j r i , . «bfl íf w i* í v W4 J^Rp§£ ' h T v' V. évfolyam 74. szám. Ára korona . AJVtTTr Vasárnap, IM23 április 1. NEMZETI ÚJSÁG Előfizetési ár: Egy hónapra 600 korona, negyedévre 1700 korona. — Egyes szám ára 80 korona. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. — Reklaraációk: Telefon 19—25. Ezt akarj írta: Zicsky János gróf Mit jelent a „középút“ politikáját Nem azt, hogy jellemtelen és tartalmatlan politikát csináljunk. Azt sem, hogy ne legyen iránya és célja a politikának. Ellenkezőleg. Amikor tradicionális alapon visszük a politikát — ez a középút iránya és ennek éppen úgy megvan a karaktere, mint a tartalma, mert ez a politika igyekezik megőrizni az állam fundamentális kérdéseiben a történelmi alapot és a hagyományokat, de viszont számol a haladó kor követelményeivel minden közgazdasági és szociális kérdésben. Kik azok, akik a politikában a szélsőséges irányokat akarják követni? A politikai kezdők, az egyoldalú idealisták, a fanatikusok és végre a lelkiismeretlen izgatók. Viszont kik azok, akik éppen ma legjobban óvakodnak a szélsőségtől? Azok, akik számolnak a létező erőviszonyokkal, számolnak a lehetőségekkel és nem akarják nekivinni a nemzetet a falnak, nem akarják az országot új nemzetközi bonyodalmak elé vinni, hanem igenis ki akarják egyenlíteni és ki akarják békíteni egymással az egymást megérteni akarókat és erős kézzel akarják lefogni — ha kell ártalmatlanná tenni — mind a két szélsőség fanatikusait és izgatóit. Mert ma nem izgató anyagra, nem egymás közt folytatott küzdelmekre, nem superlativusokra van szükség. Száz ok között már annál az egy oknál fogva sem, mert azt a bennünket ellenőrző és a reánk állandóan nyomást gyakorló antantbefolyás nem engedi, a közgazdasági helyzet pedig, amely feltétlen nyugalomért kiált, nem tűri. A középút politikájának iránya és célja azonban csak egy lehet és ez a konszolidáció. Ezt a törekvést harcokkal és küzdelmekkel normális viszonyok között talán lehetne szolgálni, de eredményeket ezzel elérni nem lehet ma, amikor minden akció a legnagyobb reakciót hozza létre és amikor egyik szélsőség sem elég erős arra, hogy a másikat legyűrje. A szélsőségeket egymás ellen uszítani, ezeknek kölcsönös harcát provokálni semmi egyéb nem lenne, mint a konszolidáció lehetőségét teljesen kizárni és a szegény lázbeteg ország számára a maga sorvasztó kínjait állandósítani. Bizonyára vannak jóhiszeműek is azok között, akik azt hiszik, hogy ma is a legerősebb eszközökkel kell letörni a destruktív törekvéseket és hogy addig nyugodt munkára gondolni nem szabad, amíg ez az operáció meg nem történt. Erre ez a válaszom: a gazt soha sem lehet teljesen kiirtani, mert ha csak ezzel foglalkoznánk, soha földet haszonra művelni nem lehetne, hanem igenis a földnek intenzív kultiválásával a gaz magától visszafejlődik és lassan kint ki is vész. Éppen így — az állami életben — nem a tűznek és Vasnak, hanem mindenekelőtt a kölcsönös megértésnek és az ellentétek kiegyenlítésének áldásosan intenzív politikája az, amely úgy a destruktív, mint a belső reakcionárius törekvéseket vissza tudja fejleszteni, sőt rövid idő múlva teljesen ki is ölni. Teremtsünk megelégedést és a szélsőségek is maguktól rátérnek az arany középútra. De hogy megelégedést teremthessünk, nyugalomra és nem harcra van szükség, hogy az összeillő erők fölhasználásával egyesülhessenek azok a tényezők, amelyek előkészítik a konszolidációt, mert igenis ez az egyedüli alapja az elégedettség megteremtésének. A középút politikája azt jelenti, hogy mi csak keresztény, tradicionális alapon tudunk állami életet elképzelni, mert ez az államfenntartó irányzat. A középút politikája azonban elítéli és kész letörni a mindkét oldalról fenyegető demagógiát és a radikalizmusok túlzásait, mert azok nemcsak önönmagukban veszélyes és káros tünetek, hanem megakadályozzák a hagyományos alapon való fejlődés. Ezen az alapon azonban hatalmas és életet termelő szociális programot követelünk, amely hivatva volna a társadalmi bajokat enyhíteni. A betegségeket elnyomással és meg nem értéssel csak növelni lehet, de nem lehet megteremteni azt a légkört, amelyben a munkakedv születik és a közérdek szolgálata fölvirul Követelünk határozott, céltudatos és intenzív külügyi politikát, amelyet eddig fájdalommal nélkülözünk — nem látván orientációt semmiféle irányban. Pedig erre épp annyira szükségünk van, mint a nagyszabású szociális politikai koncepcióra. Ez a kettő lehet csak előfeltétele gazdasági egyensúlyunk helyreállításának, mely nélkül nincs állami élet, nincs konszolidáció és nincs fejlődés. A középúton haladni akarók tehát erőteljes szociális és külügyi politikát követelnek, amit folytatni azonban nem lehet akkor, ha a szélső „keresztény“ irányzat lovagjai a szélső radikalizmus örjöngőit és viszont ezek amazokat akarják kiirtani. Irányzatokat le lehet törni megfelelő politikával — a szélsőséges igényeket le lehet tompítani az okos megértés segítségével, de osztályokat, rétegeket kiirtani még akkor sem volna lehetséges, ha az megengedhető lenne keresztény szempontból, márpedig nem az. Hagyjunk fel tehát ezekkel a gyermekszobákban született politikai handabandázásokkal. A komoly politikusok — akikben nincsen túlfűtött fanatizmus, de akik telitvl vannak megértéssel — álljanak össze mai huszonnegyedik órában és segítsenek egymásnak az egyesített erőben kifejeződő egységes hatalom kialakításában. Megint itt van a Husvét, Krisztus életének és nagy szenvedéseinek utolsó felvonása a megváltás ünnepe. Nemzetünk koronás királya halálával betetőződött nagy szenvedéseink talán — mindnyájan úgy akarjuk — a végkifejlődésükhöz jutottak el, most már csak a megváltás kifejezése és nyomában a föltámadó következhetik. Latrok mindig lesznek és a Judások számi sem fog elfogyni soha. De mi, akik sem Judások, sem latrok nem vagyunk, higyjünk a feltámadásban és egyesült erővel készítsük elő — az arany középúton haladva - nemzetünk boldogulását. A húsvéti ünnep harangzúgása közötti feltámadás örök tavaszt ígérő gyönyörűségétől ihletve ez a törekvés vezessen minden önzetlen politikust. Taxim Min Aduin iá 1922. április 7. Irts: Károlyi József gróf A Krisztus feltámadásának ünnepét üli a keresztény világ a mai napon. A természet ébredését hirdető, virágzó tavaszt hozza a napnak melegedő sugara. A feltámadásnak e kettős ünnepén a magyar nemzet tragikus sorsának egy gyászos határkövéhez értünk. Utolsó királyunk számkivetésben, elhagyatottságban, lelki gyötrelmek között bekövetkezett halálának évfordulójához. S midőn a kegyeletnek és hűségnek egy pár szavával akarok visszaemlékezni , reá, erőt és reményt szeretnék a magyar közönségbe önteni, hogy a feltámadásnak kettős ünnepén bízzék egy harmadik feltámadásban: nemzetünk feltámadásában, melyért utolsó királyunk ifjú életét áldozta fel, midőn halálos ágyán igy szólott: „Én Uram és Istenem, felajánlom Neked szenvedéseimet és ha akarod, életemet nemzetem jövendőjéért“, örökké emlékezetes marad előttem, aki megtörtén állottam a nagy Szenvedő ágyánál, a haldokló király fohásza s ma is megrendíti telkemet az Ő nagy hite Istenben, országa jobb jövendőben és a régi Magyarország feltámadásában. Kishitűségünk, belviszályaink, anyagias gondjaink és hazafiatlanság felé hajló általános hangulat közepette idézem most a boldogult király emlékezetét, aki egyforma szeretetet érezett minden alattvalójával szemben és aki halála előtt egy órával fennhangon imádkozott ellenségeiért és mindazokért, „akik őt nem ismerték, vagy meg nem értették, vagy róla roszszat gondoltak“. Példaképpen állhat előttünk családi életének bensőségével és tisztaságával, szívének meleg, fel-feltörő megnyilvánulásával, önzetlenségével, amely másokra mindig gondolt és önmagát elfeledte, hazaszeretetével, amelynek önönmagát mindig alárendelte és végül istenfélelmével, amely határtalan volt, mert személyét Isten akaratának mindig alávetette s a reábizott népért Isten előtt mindig felelősséget érzett. Egy éve múlt, hogy a funchali sírban pihen és a magyar nemzet még mindig bizonytalan és sötét felhőkkel borított látóhatár előtt áll. Zarándokoljunk gondolatban a távol szigetek fekvő királyi sírhoz és a nemes halál példájából merítsünk útmutatást a még előttünk levő nehéz időkre. - Én kegyelettel és soha el nem múló hálával őrzöm az ő felséges, emlékét és Istennél levő lelkéhez fordulok, hogy a magyar nemzetnek legyen szószólója ott, ahol az örök igazságot osztják. J* \ & Y* A d *A * sü , t 'líijjiiii ni LHrir.1