Nemzeti Ujság, 1923. május (5. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

Kedd, 1923 május 1. NEMZETI ÚJSÁG i­ Az „Üdvhadsereg“ átlépte a magyar határt Látogatás Csopják vezérkari főnök főhadiszállásán — Harc a bűn ellen — Félóra az első rajvonalban — Gyuszika közvitéz — és a többiek (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A pesti utcán, néhány hét óta, különös idegenek állítják meg a járó­kelőket. Az egyenruhás, szenvedő arcú fiatal­emberek az Üdvhadsereg katonái, akik nemrégi­ben alakult magyarországi szervezetük hivatalos lapját, a „Csatakiáltás“-t árusítják, amelyben a bű­nökbe merült emberiséghez intéznek felhívást. Mi­után a közelmúltban egy ízben abban a megtisztelő kitüntetésben részesültem, hogy egy fegyveres ok­­kultista­ alakulat tudtam és megkérdezésem nélkül magisztere segédpohárnokává nevezett ki, a véletlen titokzatos figyelmeztetésének tekintettem az alkal­mat és az első üdvhadseregbeli közvitéztől megvásá­roltam a fölkínált nyomtatványt. A „Csatakiáltás“ kilencedik száma volt. A címlap egy erődre emlé­keztető falrészt ábrázolt, hatalmas vaspántos ajtó­val, amely előtt daliás hordár állt és tessékelte ép­pen befelé a lábaihoz roskadó jövevényt, aki a há­tán egy kifogástalanul összecsomagolt huszonötkilós stanicliben hozta az élete bűnét. Átfutottam a négy­oldalas lapocskát s miután a címlap alján vastag betűkkel figyelmeztetés állott, hogy „nem gondolod-e, hogy valamit neked is tenni kellene!“, elindultam, hogy felkutassam a hadsereg vezérkari főnökét, aki nyilvánvalóan azzal a céllal indította meg a pesti aszfalton is a háborút, hogy az evangélium fúvós zenekar mellett való hirdetésével és a saját külön hitének harminc és feleseivel lőjje romokká a bűn bevehetetlen várait. Csapják a nyugalmazott igehirdető A lap harmadik oldalán közölt felhívás igazit útba, amelyben ez áll: Felhívás! A magyarországi Üdvhadsereg szeretettel­jes felhívást intéz olyan züllött énekes, ze­nész, színész, artista férfi vagy női személy­hez, aki megutálta eddigi életét és azt haj­landó lenne jézusi szolgálatra felcserélni, hogy ezen óhajukat közöljék levélben az Üdv­hadsereggel mennél előbb, saját érdekükben. (Budapest, VII., Dob-utca 70. sz.) Visszafordulok és elindulok a Dob-utca irányába. Odaérve, a házmesternél kopogok be: — Kovács Győző züllött zenész és sikkasztó ma­gántisztviselő vagyok . . . — A másik ajtó! — fordul hátra s már tessékel is kifelé. Annál szívesebben fogadnak odaát. Fiatal férfi ve­zet be s amikor mondom, hogy kit keresek, öröm­mel ültet le. — Csapják Gábor vagyok, a mozgalom irányítója. Megkérem, ismertessen meg az akció céljával és eddigi magyarországi eredményeivel. Nem kéreti magát, ő is leül s néhány szóval min­dent elmond: — A mozgalom megalapítója, Branwell Booth, az ő fia most a generálisunk. Célunk a száraz törvény előkészítése, tehát a teljes alkoholmer­tesség, a pro­stitúció elleni küzdelem és az evangélium tüntetés­­szerű hirdetése. Az apostolok és Krisztus tanítását ki akarjuk vinni az utcára, mert helytelennek tart­juk, hogy az igét beszorították a templomokba. A mozgalom jellege a harc és így katonai alapon szer­vezkedünk. Van trénünk, egészségügyi csapataink, gyalogságunk, huszárságunk és tüzérségünk. Ten­geralatti és légi szolgálatra még nem rendezkedtünk be. Természetesen a belső szervezet is katonai. Van három millió katonánk és harminchétezer tisztünk. — Az ön rangjai — kérdem. — Még nincs. Én metodista igehirdető voltam, de otthagytam őket, mert az absztinenciával bizonyos mértékig hadilábon állanak. Roham a lebajok ellen Úgy látszik, nincs több mondanivalója, mert el­hallgat és ujjaival dobol az asztalon. Újabb szót adok alá: — Ki kezdeményezte a mozgalmat Magyarországon? — Tavaly májusban tettük az első lépéseket. Itt járt Angliából J. D. Gauntlett kapitány, F. Derge Pennick őrnagy, szeptemberben pedig meglátogatott bennünket Fornachon kapitánynő. Katonánk eddig Magyarországon összesen százötven van, de ezek még csak rekruta-szallagot viselnek, mert az ünnepélyes beöltöztetés most májusban fog megtörténni. Én valószínűleg hadnagyi, esetleg kapitányi rangot ka­pok. Legénységünk valamennyi züllött ember volt, a mi propagandánk mentette meg őket az Üdvhad­seregnek és az igaz életnek. Eddig körülbelül ötezer bűnös nőt látogattunk meg és énekkel és az ige hir­detésével vigasztaltuk meg a szerencsétleneket. A lebujokat és örömtanyákat rajtaütésszerüleg­ lepjük­ meg. Előőrseink rendszerint kikémlelik a terepet és a csapat az adott jelre rohamra indul. Az ütközetet énekkel vezetjük be s amikor látjuk, hogy az ellen­ség ereje megtört, az evangéliumból olvasunk. Ilyen­kor valamennyien sírunk és nem egyszer megtör­tént, hogy több részeg, aki néhány perccel azelőtt még szidott bennünket, az Írás szavainak hallatára zokogva borult az asztalra. Negyedóráig beszélgetünk még s amikor végül bu­­­­csuzom, ezekkel a szavakkal köszön el: — Ne dohányozzék, ne igyon uram, vagy ha el­váltan él a feleségétől, jöjjenek el hozzánk, meg fogja látni, hogy a mienk az igazi élet. Felállók: : * : — Ne vegye tapintatlanságnak, de az utolsó sza­vából eszembe jutott még valami. Mondja meg őszintén, miből él? Elereszti a kezem és most már egészen átszellemül: — Hitből. — Még egyszer kérem, ne haragudjon, de úgy ér­tettem, hogy a mai 2000 koronás zsiráfok mellett... A szemembe néz, úgy mondja: ----Nem fontos. Mi uram mindannyian kizárólag hitből élünk. A konyhán keresztül vezet kifelé. A tűzhely előtt ötéves forma gyerek ágaskodik, láthatólag csodál­kozik, hogy az anyja olyan könnyedén forgatja a serpenyőben a húsdarabokat. Mert a középső, ha nem is akkora, amekkorából egy ezredet meg le­hetne vendégelni, a fél kilót bizonyosan megüti és így Csapják testvérnek egyelőre csakugyan nem le­het különösebb oka a túlságos aggodalomra. Gyuszika megrepeszti a dobhártyám A Hársfa­ utca 33-ik számot keresem fel másnap, a baptista­ ház egyik külön termében hirdet toborzót este nyolcra a vezérkar lapja. Nincsenek ott, így megint csak Csopják testvérekhez állítok be. A zu­hogó eső miatt néhány öregasszony és két-három fia­talember jelent csak meg a nyilvános előadáson. Ép­pen indulóban vannak. Sajnálom is, hogy valóban tiszteletreméltó és bölcs elhatározásukban zavarom őket. Mert Csopják testvér, ahogy megpillant, egy mozdulattal visszatereli az egész hadsereget és szó nélkül megadja a jelt. Dühös, majdnem gyűlölködő ordítással harsány Indulóra rendítenek rá. A második strófánál Csop­ják nem bír magával, holott a hangok már a meny­­nyezetet ostromolják és felkapva az előtte álló kis­gyereket, Gyuszikát, az asztal tetejére állítja. Gyu­szika vörösre dagadt arccal sivit s amikor az ének odaér, hogy „Ve­hér és tűz zászlónk jele-he . . a „he“-t olyan meggyőződéssel leheli a fülembe, hogy a dobhártyám abban a pillanatban felmondja a szolgálatot. Csopják látható gyönyörűséggel élvezi a hatást s most már maga is feláll a székre: „Csak vidáman, mind vidáman jár az üdv hadserege. Csak vidáman, mind vidáman Vér és tűz zászlónk jele . . .“ ismétli a refrént az egész menetszázad. Most a sorokban a tüzérség is megmozdul. Férfi­­basszus kezd a „Napsugár“ című dalba. A hátam mögött a mezei ütegek is megszólalnak s az ágy fe­jénél két sebesültvivő neszel. Az ajtóból fordulok vissza. Csopják fekete ferenc­­józsef kabátjában a szekrény tetején áll. És körültekint a síkon. Az ütközet sorsa, úgy lát­szik, eldőlt. (BL) Az új Hamlet (A Nemzeti Színház hétfőn este új rendezéssel és új betanulásban mutatta be Shakespeare Hamlet-jét.) Jules Lemaitre, az elmés francia kritikus azt írta, hogy sejteni sem lehet, mit jelentett az a Hamlet, amelyet Shakespeare a maga korának írt. És Jules Lemaitre-nek ebben igaza van. Mit tudhatja a modern ember, mit akart mondani Shakespeare az Erzsébet-korabeli Londonnak! És tudhatjuk-e, mit értett abból, amit Shakespeare mondott, az Erzésbet­­korabeli London? Az igazi remekműnek a természe­téhez tartozik az, hogy egyre változik, hogy egyre belemagyaráznak, hogy minden kor és minden ízb­t a maga képére formálja. Ez volt a sorsa Hamletnéle is háromszáz éve. Átalakították, saját használatukra gyúrták át színészek, rendezők, igazgatók. De ami talán legtöbbet ártott a Shakespeare-drámának, kü­lönösen pedig Hamletnek, az a függöny volt. A füg­göny finomságaitól fosztotta meg és fölösleges rek­­vizitummá degradálta shakespearei dráma olyan részeit, amelyek pedig szervesen hozzátartoznak a dráma konstrukciójához. A végén a díszletfestők és rendezők ambíciója olyan művészietlen expanzióban tört ki, hogy maga Shakespeare szinte már fölösle­gessé vált a dekoratőrrel szemben. Elérkezett az a momentum, mikor kitűnő kritikusok fölvetették a kérdést: válasszunk a költő és a díszletfestő között. Megpróbálkoztak akkor, reakcióképen, a teljesen díszlet nélkül való Shakespeare-színpaddal, amely nem egyéb, mint a középkor hármas beosztású misz­térium-színpada, díszlet nélkül. Ebben az időben m­a egyik legjelesebb magyar Shakespeare-ismerőnk és tagadhatatlanul első színpadi teoretikusunk, a Nem­zeti Színház m­ai igazgatója azt, hogy a díszített színpadon hamissá és fölöslegessé válnak a shake-­spearei dráma Urai és dekoratív elemei, de fölösle­gessé válnak azok a parallel-akciók is, melyeknek célja világosan és kimutathatóan az, hogy a füg­göny és díszlet nélkül való shakespeare színpadon az idő nyilását jelezzék. Azt a konklúziót is levonta azután ebből a megállapításából, hogy az igazi Sha­kespeare-t a maga teljességében, a dráma szerkeze­­tének formásságát, túltömöttsége mellett is világos áttekinthetőségét csak úgy élvezhetjük ma is, ha a shakespearei drámát visszahelyezzük eredeti szín­padéra. Hiszen a Shakespeare-színpadon nem is le­hetett máskép szerkeszteni a drámát, csak úgy, ha a költő egyszerre több cselekménnyel és több szín­hellyel dolgozott. Ha most már a díszleten kívül még előfüggönnyel is tagoljuk a cselekményt, fel­vonásokra — felvonásokat Shakespeare nem ismert­­— akkor Hevesi szerint két időszámítás lesz a darab­ban: a shakespearei időszámítás és a mai. A teória eredménye az volt, hogy Hevesi megpróbálkozott a puritán, díszlettelen Shakespeare-színpaddal. De a közönség ízlése nem szankcionálta az érdekes kí­sérletet. A kiváló rendező most újra hozzányúlt Hamlethez és kénytelen volt megalkudni a viszonyokkal. Saját­ságos kombinációját adja ez az új Hamlet-előadás a Shakespeare-színpadnak és a modern dekoratív szín­padnak, ahogyan már a Nemzeti Színház Lear király és A velencei kalmár rendezésében láttuk. Csaknem megtartja a Shakespeare-színpad hármas térelosztását és ezzel sikerül a gyors színváltozások technikai pro­blémáját elég szerencsésen megoldania. Ezenfelül nagy síkokkal dolgozik, egyszerűségre törekszik, hangsúlyt adva a szónak. Ezen a színpadon, ahol villámgyorsan követik egymást változó képek, nem fontos semmi más, mint a színész, aki a költő szavát tolmácsolja. Nagy kár, hogy ha Hevesi nem az ana­kronisztikus Shakespeare-korabeli kosztüm és a dísz­lettelen Shakespeare-színpad mellett döntött, hanem megalkudott a lehetőségekkel, akkor a dekoratív szín­padon nem éreztette jobban a Hamlet-tragédia zordon hangulatát, legendás távolságait, északi komorságát és barbár nagyvonalúságát kosztümökben és masz­kokban. Nagy erénye, kiemelkedő tulajdonsága ennek az új Hamlet-előadásnak, hogy rekonstruálta a szét­szaggatott, átidomított, összevont, kiforgatott, színé­szi és dekoratív szempontok alá rendelt szöveg eredeti formáját, megértetve velünk a maga félig-meddig puritán, gyorsan változó színpadán sok homályos részletét a tragédiának, helyreállítva megszakított összefüggéseket, megvilágítva a shakespearei kon­strukció szépségét, hangsúlyozva a shakespearei kom­pozíció zenei elemeit, a szimfónia szerkezetére emlé­keztető világos struktúráját, a cselekmény egyre gyorsabbodó, szinte zeneileg érzékelhető ritmusát. Hamlet Shakespeare legtöbbet vitatott, leghomá­lyosabb, legtöbbet magyarázott, legkevésbbé érthető drámája. Mégis ezt játszották legtöbbször a világon, mégis ezt szeretik legjobban. A Nemzeti Színház ma este úgy játszotta, a művészet legtisztább eszközeire appellálva, ahogyan Shakespeare szuverén képzelete megalkotta: egy lélek belső drámájának. A köznapi életben és az átlagos fantáziában a külső világ a maga gazdag történéseivel, mozgalmasságával sok­kal hatalmasabb, mint az emberek belső világa. Sha­kespeare félelmetes akarata, lángelméjének szuggesz­­ciója elhiteti velünk ennek a fordítottját. E tragédiá­ban a belső világ irtóztató viharai, mozgalmai, tör­ténései mellett laposodnak el a külső valóságok. Az egész Hamlet-dráma tulajdonképen semmi más, mint néhány szükséges jelenettel megszakított mo­nológ. Sorsa tehát e drámának egy színész tehetsé­géhez, képességeihez, nagyságához, lelki dimenziói­hoz van kapcsolva. Ma este Ódry Árpád olyan új értelmezését adta Hamlet alakjának, hogy előtte minden filozófiai vagy esztétikai magyarázatnak, minden tudományos analízisnek el kell hallgatnia. Mindaz, amit a Shakespeare-kutatás a Hamlet-tra­gédia körül eddig végzett, konfúzusnak, átláthatat­­lannak tűnik föl e színészi intelligencia, e színészi intuíció munkájával szemben. Ebben a Hamletben nincsen semmi homályos, semmi zavaros vagy érthe­tetlen. Ez Shakespeare nagylelkű, előkelő, éleseszű, mélygondolkozású, nemesen érző Hamletje. Az a jellemrajz, amelyet Odry e szerepben ad nekünk, rö­vid ostrommal ejti meg képzeletünket. Gondolatok, indulatok titokzatos játéka folyik előttünk, amelyet oly nehéz volt eddig megértenünk, amíg e világító intelligencia, ez az átfogó nagy ösztön a maga fö­lényességével és világosságával még nem magya­rázta nekünk. Megkapóan ábrázolja Hamlet magá­nyosságát, lelki egyedü­lvalóságát, a külső és belső világ viszonyát Hamlet lelkében, nagy érzékenységét, amely összefügg és benne rezeg a cselekményeiben mindvégig. Egy-egy momentumban ennek az érzé­kenységnek a reakcióját milyen gyönyörűen érez­teti, milyen megkapóan ábrázolja a lelkére mért csa­pásokat, azoknak művészies fokozását, amely a kör- 3 Egyetlen nap nincs drágulás nélkül Az élelmiszerpiac mai árai (A Nemzeti Őrség tudósítójától.) A vásárcsarno­kokban hétfői hangulat borongott és a múlt hétről megmaradt árukkal hiába várták a vásárlókat. A ki­sebb viszontelárusítókon és a vendéglősökön kívül nem vásárolt senki. Természetesen a kereslet teljes hiánya sem akadályozhatta meg azt, hogy újabb drágulás ne történjék és a mai nap becsületét a borjúhús és a tojás mentette meg, amennyiben az előbbi ára 30, az utóbbié 1 koronával emelkedett. Árak a következők voltak: Hús: Marhahús 1190—1920, sertéshús 720—1800, borjúhús 900—3400, zsírszalonna 3460, zsír 2200—2300, hús 2100—2200, birkahús 1100—1300 korona. A tojás darabja 45 korona. A főváros tanácsa egyébként értesíti a közönséget, valamint a hatósági lisztárusítással foglalkozó ke­reskedőket, hogy a hatósági liszt árának kormány­­intézkedés folytán legutóbb történt felemelése követ­keztében május elsejétől kezdve a finom rézszaliszt vagy búzadara ára a fogyasztók részére 190, a főző­­liszt ára 143, a búza- vagy rozskenyérliszt ára 73 korona. A hatósági kenyér ára 80 korona.

Next