Nemzeti Ujság, 1924. június (6. évfolyam, 106-128. szám)

1924-06-13 / 115. szám

Péntek, 1921 június 13. NEMZETI ÚJSÁG mák rendszerének fokozatos megszüntetésére kell törekedni. Az ipari üzemek és kereskedelmi raktárak vagyon­­válts­ága, A Magyar Gyáriparosok Országos Szövet­sége­­ a pénzügyminisztériumban nyert , autentikus értesülés és felhatalmazás alapján közli, hogy az ipari üzemek és kereskedelmi áruraktárak­ esetleges megváltására vonatkozó bejelentéseknek ez évi jú­nius 15-ében megállapított határidejét elhalasztották. A bejelentéseket a kiadandó végrehajtási­ utasítása megjelenése után 15 nap alatt kell megtenni. A bécsi cégek kiegyenlítették május végi­ franktar­­tolásaikat. A bécsi lapok jelentése szerint a mai nappal­­befejeződött­ a május végi frankelearing. A még hátralékban lévő­ cégek mind eleget tettek kö­telezettségüknek, úgy hogy a differenciákat most már teljesen ki lehet fizetni. A Pesti Tőzsde új számában vezércikket ír Szte­­réhyi József a gazdasági és pénzügyi­­ helyzetről. Nagyérdekű cikkek számolnak be­ a Hitelbank és Klein Gyula közt felmerült érdekellentétről, a Sza­lámi harcról, a záloglevélhosszról, a Nemzeti Hitel, Schwartzer, Magyar Amerikai Bank tranzakcióiról, az Egyesült Izzó, Just Izzó és Wolfram harcairól, a német aranym­érlegekről, a malmok viszályáról, az olaszországi hosszról. A szokásos­ gazdag autó, áru­piaci és vidéki rovat egészíti ki a lapot. SPORT Cipmplat Küzdelmen idehaza Elsimult a vivők közötti ellentét. — Kavarodás az evezőskiküldetések körül. — Elutaztak a célövők ■ : ■■ ' kiküldöttei. (A Nemzeti Újlág tudósítójától.) A közeli napok­ban kell eldőlnie a legtöbb sportág képviseltetésének. A kiküldetések ügye váratlanul nagy izgalmat kelt,, ami nagyrészt annak tulajdonítható, hogy a legtöbb sportban alig van oly határozottan kima­gasló esélyű egyén vagy csapat, amelyiknek kikül­detését vita nélkül magáévá tudná tenni az egész sportközönség. Különösen a futballcsapat összeválo­­gatása körül végzett hibák felfedezése óta valóságos izgalom lepi el az összes érdekelteket és érdeklődő­ket, mihelyt a párisi olimpiai játékokról esik szó. Tegnap részletesen tájékoztattuk olvasóinkat a vívósportban­­történtekről, mára már örömmel je­lenthetjük, hogy­­a kedélyek lényegesen lecsillapul­tak, mert a szövetség, amint azt előre megmondtuk, megtalálta a módját annak, hogy a kétszeres olim­piai bajnok kiküldését lehetővé tegye. Amennyiben Fuchs dr. magára vállalja az ódiumát annak, hogy 12 évi pihenő után versenyvívás és próba nélkül is síkra mer szállani Párosban, a szövetség nem áll út­jában nagyratörő terveinek. Nem áll útjában, mert megbecsüli benne a kétszeres győzőt, noha éppen az olimpiai tréningeken Fuchs dr. nem mutatott oly nagy formát, hogy azzal a négy legjobb egyéni ki­küldött között lehetne. Kitűnő versenyvívóink leg­alább is azt tartják, hogy a volt olimpiai bajnok legfeljebb hetedik vagy­ nyolcadik lehetne most a mai ranglistán. A Vívószövetség a ma esti megbe­szélésen arra a sportszerű álláspontra helyezkedett,­ hogy a kétszeres világbajnoknak­ tudnia kell, hogy mivel tartozik a magyar vívósportnak és legjobban kell ismernie saját képességét. Ezzel a kérdés mé­­regfoga ki­ van húzva és a pénteken megkezdődő bajnoki küzdelem a makacs világbajnok nélkül fog lefolyni. Az olimpiai jelöltek közül­ hiányozni fog a­ beteg Garai és a gyenge formában lévő Werkner, a bajnoki viadalt éppen ■ a világbajnokra való tekintet­tel rendezte meg a szövetség"körmérkőzés formájá­­ ban, hogy alkalma legyen megfelelő erős versenyben szerepelnie a 12 éves önkéntes száműzetés után. Most 13 résztvevővel indul meg a két részre osztott baj­noki viadal.­­ * " Míg a vívóknál szerencsésen átestek a válogatás legnehezebb problémáján,­­addig­ az evezősöknél most kezdődnek a zavarok. Az ős riválisok, a Pannónia és a Hungária ismét szembekerültek egymással. A Hungária többszöri legyözetése után sem akarja el­ismerni a Pannónia, elsőbbségét s viszont abba sem akar­ beleegyezni, hogy a két nyolcas legjobbjai egy közös hajóban evezzenek az olimpiádon. A harc vége valószínűleg az lesz, hogy a Neptun dublója és a Pannónia négyese képviseli a magyar evezősportot az olimpiádon, a számottevő sikerrel kecsegtető vá­logatott nyolcas pedig a magyar­ evezősportban dúló egyetértés nagy dicsőségére idehaza marad. Az eve­zős szövetség egyébként a jövő héten néhány meg­hívott evezőssel és csapattal még egy újabb próba­evezést tartat, mégpedig állóvízben szigorú időmé­réssel és ennek a próbának alapján a nagy regatta eredményeit fi­gy­elembe véve ejti meg a válogatást. A Magyar Labdarúgók Szövetsége nagysikerű sportpolitikáját folytatva, 309 millió korona költség­­megtérítés ellenében Julius' S­dra ■ lekötötte a­ világ­bajnok uruguai csapatot. A délamerikaiak tehát egy csomó külföldi­­ mérkőzés­­ szerződésszerű lejátszása után Budapesten is láthatók lesznek. Ellenük ismét egy úgynevezett válogatott csapat fog kiállani s ez a csapat méltó lesz az arugaiakhoz, amennyiben­ legalább annyira agyon­­lesz -hajszolva-minden egyes játékosa, mint az amerikaiaké. Az országban hetek óta nem lehet találni, egy jóravaló futballistát sem, minden csapat, külföldön, "a megszállt terül­eteken," vagy legalább is, vidéken száguldozik s ha így foly­tatják az üzletet, akkor július elejére az ország kül­­önböző kórházaiból kell összeválogatni a reprezen­tatív csapatot. A mérkőzés sportszerűsége tehát mintaszerűen biztosítva van. Amint hírlik a tiszta jövedelmet az MLSz az úszók és birkózók párisi ki­küldetésének­ költségeire fogja fordítani. Ez a labda­rúgó szövetség hálája azért, hogy ez a két szövetség annak idején nem állott az általános sportérdekeket védelmező­ atléták mellé. A céllövő szövetsége­s stockholmi világbajnokot, Prokop Sándort, továbbá Velez Rezsőt és Takács Já­­nost küldötte ki az olimpiai játékokra. A kiküldöt­tek, akik előzőleg részt vesznek Párisban egy nem­zetközi lovászversenyen,­­sok­ eséllyel indulnak a küz­delembe. A 300 méteres céltáblán és a vadászcélokon remélhetőleg tisztességes helyezést biztosítanak ma­guknak. A három kiküldött­ ma indult útnak. A Országos tenniszverseny, Budán. A Budapesti Budai Torna Egylet június 13-án­ kezdi meg orszá­gos tenniszversenyét, amelyen eldöntésre kerül töb­bek közt Rakovszky István vándordíja, amely a férfiegyesre van kiírva. A szokásos versenyszámok mellett külön nyílt egyes férfi van kiírva vidékiek­­ részére­ és egyes versenyek az ifjúság részére. A ver­senyt naponta délután három órakor, ünnepnapokon , délelőtt 9 órakor kezdik, meg.­­ Olimpiai hírek. A párisi rendezőség értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy a vívás neve­zési dátumát nem halasztották el. A nevezéseket te­hát végleges összeállításban nyomban a bajnoki viadal után el kell küldeni Pak­sba. — Pósta dr. bajnok tréningje közben oly kiváló formát mutatott az epée vívásban, hogy pótlólag az egyéni epée-ver­­senyre is nevezik. — Birkózóink közül a 10 legjobbat a szövetség benevezte a szabad birkózásra is. — , Debrecen városa ma bekü­ldötte az olimpiai alap ja­vára gyűjtött 20 millió koronát. A nagy összeg elő­teremtésében Badházy főispági, Zemplényi rendőr­­fogalmazó és Metzger őrnagy fejtettek ki nagy tevé­kenységet. A Rövid sporthírek. Amióta futballistáink elutaz­tak a párisi csatatérre, állandóan a­ legkülönbözőbb­ hírek hallatszottak egyes játékosok külföldi szerző­déseiről. Legújabban Opata, Jenny, Eisenhoff­er, Bírt, Orth és Molnár távozásáról beszélnek a futballkö­­rökben. — Az ÚTE Németországba tervezett túrája a német­ egyesületek lemondása miatt elmaradt. — A MAC június 15-én nagyszabású úszóversenyt ren­dez a Császárfürdőben. — A bajnoki úszóversenyt pénteken délután 4 órakor kezdik meg a Vigadóban. Az ártótőzsdén megcsappant a kínálat A gabonapiacon a kír­álat az utóbbi napok jelen­tékeny kínálatához képest erősen megcsappant, ezzel párhuzamosan meg is állott a­ gabonaneműek árlemorzsolódása. A búza ára, jóllehet ma a malmok részéről is­, élénk volt a kereslet, tegnapi árához , ké­pest alig változott, ezzel szemben azonban a rozs 5000 koronával drágult. Búzából körülbelül 22 vágtat adtak­, el budapesti állomásról 320—325.900 koronás áron. Vidéki állomásokról pedig 310—315.000 koronát fizettek a búza méter­ázsájáért. A rozs iránt­ meg­lehetősen­ élénk­ volt a kereslet és a legtöbb tétel vi­déki állomásról­ 267.500 koronás áron kelt el.. A­ liszt- és őrlemény piacon nem változott a helyzet.­­ A ter­mény­cikkek piacán a zab és tengeri iránt élénk volt a kereslet, azonban az áruhiányra való tekintettel kevés üzletet bonyolítottak le. Zabbeli néhány tétel budapesti közraktárból 325.000 koronás áron került a piacra. A tengeriért állomásról 270.000 koronát fizettek. Az árpafélék közül csak a sörárpa iránt mutatkozott némi érdeklődés. Más terményben nem volt üzlet. . A tőzsdetanács által hivatalosan megállapított árak: búza­ 76 kg.-os tiszavidéki 317.500—320.000, du­nántúli, és pestmegyei 312.500—317.500, 73 kg.-os tisza­vidéki 325—330.000, pestmegyei és dunántúli 320.500— 325.000, rozs­­ 270—275.000, takarmányárpa 290—300.000, sörárpa, 315—335.000, zab 320—375.000, tengeri 279— 280.000,­ korpa 230—235.000 korona. Csak­ a bika drágult a mai­­ marhavásáron A mai marhavásárra 925 darab marhát hajtottak fel. A vásár élénk irányzattal indult, később­ azon­ban ellanyhult. Bécsi kereskedők részéről igen élénk kereslet mutatkozott a bikák és elsőrendű minőségű nö­vendé­kmarhák, iránt, amelynek ára, kilogrammon­ként 500 koronával, némely esetben még többel is emelkedett. A többi minőség­ ára azonban a legutóbbi vásáron kialakult­ nivón mozgott. Árak: ökör ' leg­­jobb minőségű 16.000, kivételesen 181500—1­9.500, köze­pes 12.500—k­i.000, gyengébb 9500—12.000, bika jobb­­minőségű 17—18.000, kivételesen 18.500—19.500, gyen­gébb 14—16.500, bivaly 8500—13.000, tehén jobbminő­­s­égű­ 15—17.500, kivételesen 14—18.500, gyengébb 9000 —14.500, kicsontozni való marha 7000—9000, növen­dékmarha 10—16.500 korona. Sertésvásár A ferencvárosi sertésvásárra 1450 da­rab sertést hajtottak fel. A vásár irányzata tartott, volt. Nehéz sertésért 24—24.6000, a közepesért 24.000 —25.500, a­­könnyűért pedig 33.500—24.500 koronát fizettek. LÓVERSENY Alagi versenyen Pénteken a 2500 méter távolságú Ritter-díj a nap főszáma, melyben ugyan csak három ló indulásával lehet számolni, mégis Ricsay, Vorwitz és Parádés mérkőzése elsőrangú sporteseményszámba megy. A milánói nagy díj aspiránsa, Ricsay igen kiváló teli­vér s ha Olaszországban sikerrel akarja felvenni s harcot a külföld nagyságaival szemben, ezt a ver­senyt az adott súlyviszonyok között könnyen kell megnyernie. Vorwitz fokozatos javulással fejlődött oda, ahol ma van s minden kétséget kizárólag ma legjobb slayerünk, ami az ilyen, hosszú távolságon döntő fontosságú s ezért, ha Ricsay klasszisra fö­lötte is áll, mégis az ő győzelmét várjuk. Parádésról nem hisszük, hogy méltó ellenfelük lehessen. Egy másik érdekesebb versenye a napnak a Verőcei-han­­dicap, melyben a Marchioldi-t nyert Endlich-ot vár­juk elöl a célnál, Corona és a kis súlyú Szándék le­hetnek ellenfelei,­­legjobb formájával Gradatim hoz­hat meglepetést Jelöltjeink: I. Gróf Wenckheim­ ist.—Sanudo—Tagore II. Biksic—Szeles III. Vorwitz—Ricsay • IV. Kudlich—Corona—Szándék V. Sashegy—Áldomás—Ropp VI. Pomona—Integritás—Talisman. budapesti tifietőversenyek A mai nap legérdekesebb versenye a Levente-díj volt, melyet Crimmune, dacára annak, hogy hibázott s ezáltal teljesen kiesett, a versenyből, a végén mégis könnyen,­­megnyert Figlia d'Indiana ellen, me­lyet azonban diszkvalifikáltak s így Pilius lett má­sodik. A Tokaji-díjban a győztes kerülőt kellett tisz­tátalan ügetés­­miatt elütni a díjtól, amelyet így Vitéz kapott meg. A Handicapet érdekfeszítő küzde­lem után Senki más nyerte meg Adoma és Therese ellen, igen jól futott hátrány is, mely mihamar meg­nyeri versenyét. A Kettesfogatú verseny elmaradt Részletes eredmény a következő: I. futam: 1. Szalachy Isti (p) Kallinka, 2. Minka (3) , 3. Rummny (10). F. m.:­ 4 ló. Tót: 10:19, 10:13, 18: 50. — II. futam: 1. Pusztaberényi ménes Fáklya (2) Maszár F., 2. Rendetlen (t*t, 3. Dulcinea (p). F. m.: Lisetta. Tot.: 10:39. — III. futam: 1. Lőrinci mér­ges Végzet (2y.) Novak, 2. Fiú (6), 3. Violette (4). F. m.: 2 ló. Tot.: 10:30, 10:32, 76. — IV. futam: 1. Sennyey gróf Commune (II.4 r.) Kallinka, 2. Pilius (4) . F. m­.: 3 ló. Tot: 10:22, 10:10, 14. — V. futam: 1. Mr. Dollar Senki más (2) Wachtler lov., 2. Adoma (6), 3. Therese (3). F. m.: 6 ló. Tot.: 10:43, 10:18, 21: 16. — VI. futam: 1. Liget-istálló Vitéz Novak, 2. Le­selkedő, 3. G. Jóska. — VII. futam: Elmaradt. Kiadja a „Központi Sajtóvállalat Részvénytársaság** Felelős kiadó: BÁRÁNYÁT LAJOS vezérigazgató 11 NYÍLTTÉR Mitől olyan zamatos a kávéja Édesem? Egyszerű, csak UHU kávéval van főzve.

Next