Nemzeti Ujság, 1924. július (6. évfolyam, 129-155. szám)
1924-07-01 / 129. szám
ett . //Bp . ) ^ /7^7 X... 4nrr>6 X k VI évfolyam 12% szám. Ara 2000 k 01*0 HB ^ 1924 iulius 1. 1 ■■ ■ 1 w ' ~ ~~ ____ __ ___________________ *r« i.*.'»-.vwijMrriÄ' -r/j?.-M ’V**:ra*frj«i*mL 'aki’*tmkíí«?:-v: '~-~~^iiHk1liTTFrr V^'i “ •a'i- '• u ■Vr ii v7*-- ■ ^ ^T*irÍMf*i iniitf Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Y., , , ^ ___ ETO-fizetési ár: Egy hónapra áö.OOO korona» Honvéd-u. 10. TeL: 127—46, 127—47,127—48. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP negyedévre 120.000 korona. — Egyes szám 4r* 127—49 és i. Su. Fiókkiadóhivatal: Rákóczi-ut 1, „ . M _ ___ u . 8000 korona — Hirdetések mmdnéten. TeL: J. 136—06, Teréz-körut 62. TeL: 121—11 e«*zerke*zt«t Tori Béla. • fefek» «árnétól Tóm László ár- fejszabás szerint. — Revamáelók: TeL 12—25. Az osztrák tisztviselők demonstrációja Bécs, .június 30. (A 'Semteli Újság külön tudósítjáának telefonjelentése.) Ma délelőtt a tisztviselők hatalmas tüntető menetben vonultak a városháza elé és a fizetéstőlemelést követelték. A tüntetésnek renjetes nézője volt. 'It ' 10.000 B.-Ilsfás tisztviselő nagyja el ma a Helyes fkSvelő tHicsujelafelelt a UlveraSokUon - Az elcozsatornák nyolcvan százaléka nem tud elhelyezhetini - A megoldás fulcsa a kormány kezíben van (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A kormány múlt év októberében a hivatalos frazeológia szerint szabályszerű végelbánás alá vont tízezer közszolgálati alkalmazottat, magyarul: felmondott tízezer alkalmazottjának. A felmondás 8 hónapra szólt. Erre az időre szabadságolták az áldozatokat akiknek a szabadságidő végén kellett választani, hogy szolgálati idejük után nyugdíjat vagy végkielégítést kívánnak-e. A nyolc hónap ma telt le. Ezzel beteljesült a végzett 10.000 állami alkalmazott néhány millió korona végkielégítéssel vagy a nyugdíjaztatási okmánnyal zsebében végleg elszakadt attól a helytől, ahol életének javarészét jó- és balsorsban töltötte. Ennyi a rideg tényállás és néhány ezer bús magyar tragédiájára csakhamar a feledés porát szórja az idő rohanó kereke. Tehát mennek a B.-listások . . . Indulnak a bizonytalan magyar jövőbe, amelynek borongós egén most kezdenek tisztulni a felhők az élniakarás csillaga körül. Indulásukat nem nézhetjük közönnyel, búcsúzásuk mellett nem mehetünk el szótlanul. A Nemzeti Újság állandó harcot vív a mostoha sorsú közalkalmazottak jogos érdekeiért és sikraszállt annak idején a létszámcsökkentés keresztülvitelének módozatai ellen is. Nekünk tehát nem lehet közömbös az elbocsátottak további sorsa, kiket szeretetünk és aggodalmunk kísér a rögös utón, ahova régi hivataluk küszöbéről léptek. Munkatársunk érdeklődött a minisztériumokban s más közhivatalokban a mai nap eseményeiről és beavatott helyeken a következő felvilágosításokatkapta: — A távozó és maradó kartársak búcsúja egyes helyeken megható jelenetek között játszódott le. Néhol 5—10 éves találkozókra tettek fogadalmat, mint az érettségizett diákok. Mert a búcsú mindig fájdalmas, életünk folyamán bármely vonatkozásban nyilvánuljon is meg. Különösen az idősebb tisztviselők könnyezve hagyták el régi helyüket, hisz temettek. Temették a kettétört karriert, ambíciót, a megszokott íróasztalt, a kortársi együttműködést és az egész milieót, amelyben eddig éltek s amelytől most végleg elszakadtak. A B listások tragédiája ,különben most kezd majd a maga teljességében kidomborodni. Eddig mélt illetményeik teljes élvezetében voltak, 1-étől kezdve azonban csak a megnyirbált nyugdíj marad, amely a megélhetésre nem elég, vagy egy kis végkielégítés, amely nhány hónapra fedezi a szükségleteket s aztán kezdődik a nyomor. Mert megfelelő elhelyezkedésről a mai viszonyok közt alig lehet beszélni. — A közönség általában nincs tisztában e kérdés horderejével, mert csak egyes eseteket figyel meg. Lát olyanokat, akik önként hagyták ott ez államot, mert biztosítva volt részükre a kedvezőbb elhelyezkedés, vagy olyanokat, akik rászolgáltak az elbocsátásra. Ezzel a kérdést elintézettnek tekinti. A dolog azonban úgy áll, hogy a B listásoknak legfeljebb 20 százaléka tartozik e két kategóriába, 80 százaléka azonban derék elhelyezkedni nem tudó lnteiner, akinek további sorsa s a bekövetkező nyomorában rejlő veszedelem nem lehet közömbös a társadalomra sem. Össze kellene tehát fogni a társadalomnak s kenyérhez, megélhetéshez kell segíteni az elbocsátottakat. Az iparnak és kereskedelemnek meg kell érteni, hogy ha megfelelően alkalmazza az állástalanokat, nemcsak az ő érdekeit előmozdító konszolidációt szolgálja, hanem fogyasztóközönséget is teremt cikkeinek, termékeinek. Mert a konjunktúrák ideje lejárt s lassanként ismét a művelt középosztály lesz a maga fejlettebb igényeivel a hazai iparnak, kereskedelemnek és művészetnek legfőbb támogatója. Hogy azonban ez megtörténhessék, a kormánynak olyan helyzetet kell teremtenie, amelyben a gazdasági élet fellendülhet. Jelenleg ugyanis az ipar és kereskedelem pang, a bankok és vállalatok kénytelenek elbocsátani saját alkalmazottaikat is, a mezőgazdaság a fejlődéshez szükséges hitel hiánya miatt válságban van s általában fuldoklik egész gazdasági életünk. Ilyen viszonyok közt a társadalom nem segíthet. Komolyan szanálja tehát a kormány a magángazdaságokat s akkor magától megoldódik a B) listások elhelyezésének kérdése is. A segítés módja tehát végeredményképen most is a kormány kezében van. A B) listásoknak pedig egyelőre nem szabad válogatni, nyomorgó mártírt játszani, hanem megragadni minden akár ideiglenes akár végleges, tisztességes kereseti lehetőséget. Gondoljanak Amerikára, ahol a nagy reményekkel kivándorolt intelligencia képviselői igen sokszor kezdetben fizikai munkából kénytelenek megélni. Csak így lehet ezt a kérdést megoldani akkor, amikor az elbocsátott 10.000-et rövid időn belül újabb 15.000 követi. ! ) Tahcir€hoss,d«ol! Nerc ,válaszainkhogy amikor Tisza Kálmán az ő nevezetes nikkelével, a két országosan ismert szürkével, késlekedett a budai vár és a Sándor-utcai országház között, rosszabb lett volna, mint ma, a közigazgatás. Ellenben valószínű, hogy olcsóbb volt. Az is bizonyos, hogy a bürokrácia egyszerűbb, a hivatalok száma kevesebb, az akták csavarmenetes útja rövidebb volt, mint ma. Ezeret egy ellen, a vasúti szalonkocsik kevesebb kilométer utat tettek, pedig akkor virágzott a nagy, a gazdag, a történelmi határok között boldog reményekkel megifjodott Magyarország. A baktató frakkereket azóta autókká varázsolta át az idol. Az autó pedig rohan s ha mi öldöklő iramban száguldottunk alá a gazdasági összeomlás lejtőjén, ebből némi jelenségeket a tempó megmagyaráz. A kormány most drágasági bizottságot akar alakítani, hogy féket tegyen a száguldó kocsi kerekére ideje, hogy ilyen terveket forraljon, mert az a véleményünk, hogy már jóval a szanálás előtt, a még el nem herdált gazdasági értékek megmentése érdekében, meg kellett volna tenni. Az állam nem tud takarékosságot követelni *■ tár? ihajon fel s nem tud a pénz érdekteletségével megbomlott közfelfogásra morális hatást gyakorolni, ha maga sem akar takarékos lenni. A takarékosság nem puszta elv, amit rendeletbe foglalva, vagy szónoklatokban elszavalva kell hirdetni, hanem reális gyakorlása a hatalmunkban levő földi javak megbecsülésének, Annálfogva gyakorolni kell. A legszigorúbb parancs sem tud takarékosságot teremteni, ahol nincs meg annak példaadása azok részéről, akiknek van miből takarékoskodni. " Mihelyt a kormány, a bürokrácia, a végrehajtó hatalom ezerfelé elágazó hivatali szervezete takarékos, ennek példaadását, komolyságát, intelmét és morális hatását a társadalom is nyomban meg fogja érteni, legyünk azonban tisztában azzal, hogy a hivatalnokok ezreinek puszta elbocsátása meg korántsem takarékosság. Nem takarékosság húsz tisztviselőre berendezett, húsz ember munkakörére felépített adminisztratív szerkezetből egyszerűen tíz embert elbocsátani. Ez is szükséges, de a legszükségesebb a bonyolult adminisztrációt leegyszerűsíteni s a közigazgatási, az igazságszolgáltatási fórumok egymásra felhalmozott emeleteit leépíteni. Megtartani a régi ügyrendet, a hivatali útvesztőt, a régi bonyolult szerkezetet és hatásköri rendszert s csupán a tisztviselőket elbocsátani, nem takarékosságot, hanem csak rosszabb és lassúbb, balkánibb és tűrhetetlenebb bürokráciát jelent A polgár boldogulásának egyetlen módja a munka és a takarékosság. A munka joga és becsülete egyfelől, a takarékosság lehetősége, a munka ellenértékeiből, másfelől, ez a polgári élet felvirágzásának, az állam és társadalom jólétének, a nyugalomnak és konszolidációnak célravezető útja. Az állam is csak munkával és takarékossággal élhet. Legyen tehát a kormány, a törvényhozás, az autonóm közigazgatás takarékos, tisztítsa meg a fölösleges cafrangoktól, az idejét múlt hivatali alagutaktól és a csigalépcsős szerkezetektől az állami életet. Ennélfogva a tisztviselők elbocsátásának keserves és heroikus cselekedete még korántsem lesz elég; véget kell vetni a papirosigazgatásnak, a tisztviselőt önálló cselekvésre rá nem nevelő hatásköri gyámkodásnak. A közigazgatás négy fellebbviteli fóruma, amelyeknek grádosam bagatell ügyek mászkálnak s az igazságszolgáltatás négy fóruma, amelyeken sokszor csirkeporök szaladgálnak, valósággal anakronizmusai az időknek és az élet annyiszor felhánytorgatott rohanásának. Tessék egyszerűsíteni, az alsóbb fokozatok hatáskörét a juridikció nagyobb területére kiterjeszteni, a mesterséges aktagyártás fel- és leiratainak, ki- és beiktatásainak, át- és visszautalásainak hivatali tréfáit beszüntetni. Az a komplikált közigazgatás, amely a kiviteli és a behozatali engedélyek mestersége® megkötésével nyomorítja a gazdasági életet s amely néha három minisztérium jobb ügyhöz méltó munkájával fecsérli el az időt, a papirost és az ereket, érjen már egyszer véget. A takarékosság nem tűrheti meg a húszféle hivatali retortán áthaladó akták humorát A tisztviselői létszámapasztás, a leegyszerűsítés, a luxusról való lemondás nélkül csak suta félmunka volna. Kimondhatatlan nevű hivatalok, rejtélyes herti apparátusok, nem is állami, hanem társadalmi hivatást teljesítő intézmények, háborús hivatali csökevények díszelegnek az államélet testén, amelyeket meg kell szüntetni s ha másként nem megy, erélyes kézzel le kell operálni. A minisztériumok négy-öt darab autói sem feltétlen kellékei az államigazgatás jóságának, mint ahogy a politikai államtitkárságok nem biztosítékai a jó politikának. A tekintély nem lesz kisebb, ha középfokú tisztviselők nem kocsin, hanem villamoson, helyettes államtitkárok pedig nem autón, hanem szükség esetén konflison járnak. Itt, ezen a ponton kell a takarékosságnak a legragyogóbb elvi tisztasággal, következetesen és dicséretes buzgalommal tündökölni. Követeljük a luxus lefokozását a legfelsőbb fokozatoktól, a legalacsonyabbig. Ez a conditio sine qua non. Szegények vagyunk, tehát jól nem élhetünk. Csak valahogy élünk s ideje, hogy valóban az életé legyen a munkánk és minden megtakarított fillérünk.