Nemzeti Ujság, 1925. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1925-01-01 / 1. szám
ИЙИйшшшш дшдтеаа8П1мя11Иивгащакя NEMZETI ÚJSÁG Csütörtök, 1925 január 1. ШЩ János йт & ' A Nemzeti Újság szerkesztősége az uj esztendő alkalmából ezidén is felkereste jókivánságaival Zichy János grófot, a lap vezérét és levélben kívánt neki boldog uj esztendőt. Az üdvözlésre Zichy János gróf levélben válaszolt lapunk felelős szerkesztőjének. Ebből a levélből az alábbi részt azért közöljük, mert úgy érezzük, hogy az abban foglaltak nem egyedül nekünk, hanem az egész keresztény magyar olvasóközönségnek szólnak.Amíg ugyanis Zichy János grófnak ezeket a megállapításait a Nemzeti Újság szerkesztősége hálás örömmel fogadja, mint munkájának elismerését és módszerének igazolását, addig minden magyar olvasó megtanulhatja belőle, hogy kell olvasnia, ismernie és szeretnie a maga lapját, a Nemzeti Újságot . . . „Hogy én mit várok a Nemzeti Újságtól 1925-ben? — írja Zichy János gróf..— Erre a kérdésre röviden akarok felelni, elkerülve a közhelyeket. Azt várom a Nemzeti Újságtól, hogy mint eddig, ezentúl is okosan és beosztással szolgálja ki minden magyar kultúrlény igényét. Nyújtson nekem és mindanynyiunknak támaszt ezentúl is, hogy mindennap értesüljünk a világ minden fontos eseményéről. Tájékoztasson ezentúl is, mint eddig, a magyar politikáról és a világpolitikáról egyaránt,, értesítsen továbbra is a tőle megszokott frissességet és részletességgel a gazdasági, társadalmi és kulturális élet minden fordulatáról. Az elmúlt nehéz esztendő katasztrófái erősen kifejlesztették az olvasóközönség ítélőképességét, ezért helyes tehát, hogy a Nemzeti Újság tárgyilagos krónikása akar lenni az eseményeinek. Ezért kérem, hogy n mondjon le a jövő esztendőben is azokról a talán hatásos, de a valóságban igen veszedelmes beállításokról, amelyek csak a közéleti nyugtalanságnak fokozására alkalmasak ahelyett, hogy az olvasóközönséget híven tájékoztatnák- Mondjon le nyugodtan ezentúl is arról, hogy a napi élet által felvetett közéleti kérdésekben a személyeskedő élet és az olcsó gúny tetszetős, de rut fegyverével harcoljon. Mondjon le nyugodtan továbbra is azokról a pillanatnyilag csattanó sikerekről, amelyet esetleg mások aratnak ideig-óráig, de amelyeken, keresztül a mi nagy eszméink diadalát aligha lehet elérni. A magyar közvélemény elsősorban az eseményeket kívánja megismerni és megtudja alkotni magának a véleményét a dolgok felől. De igenis nagyon jól teszi a Nemzeti Újság, ha sohasem erőszakolja a közönségre egyesek véleményét és nagy célok, nagy eszmék cégére alatt nem egyeseknek csinál személyes célokért a közre nézve esetleg kártékony eszközöket. Legyen nyugodtan: mi, a lap hűséges olvasóközönsége nem fogjuk sem az unalom, sem az értesületlenség vádjával illetni, ha ezentúl is tiszteli azokat a tilalomfákat, amelyeket az erkölcs és az ízlés állít minden becsületes újságíró elé. Mi megköveteljük továbbra is a Nemzeti Újságtól, hogy mint eddig, ICICIC Krisztifu Sághoz ezután is résen álljon a közéletnek azon az őrhelyén, ahova közönségük bizalma rendelte és a toll erejével sújtson le mindenkor ott, ahol bátor, vagy gonosz kezek vallásunkhoz, szent koronánk hagyományához, világnézetünkhöz, nemzeti gondolkozásunkhoz és polgári voltunkhoz akarnak nyúlni. De szeretni és tisztelni fogjuk a lapban mindig azt, az emelkedett hangnemet, amely a dühös és veszedelmes ellenfelekkel szemben is meg tudja találni a legbecsületesebb fegyvert. Örömmel várjuk, hogy páratlan külföldi hírszolgáltatásukkal, ezentúl is elsőnek fogják értesíteni a magyar közvéleményt a külföldi eseményekről, hisz a világpolitikának fordulatai sohasem voltak olyan fontosak Magyarország számára, mint a mai időkben. A haza sorsát szívén viselő minden magyar embernek joga és érdeke, hogy mindent megtudjon, még akkor is, ha a rideg valóság esetleg kellemetlen érzéseket kelt is bennünk. Mert az igazságnak megismerése és a veszedelmeknek feltárása csak megacélozza és megerősíti a nemzeti közvéleményt életéért és feltámadásáért való küzdelmében. Igenis minekünk öröm és boldogság az a tudat, hogy a Nemzeti Újságot minden keresztény magyar család asztalára oda lehet tenni, mert álszenzációkkal, rut botrányokkal, a családi életet sem kímélő cikkekkel, amelyek a divatosság és a modernség jelzava alatt érték nélkül, de annál rombolóbb hatással rontják a közízlést—ezekkel a káros szenzációkkal, botrányba,jhászásokkal, soha sem fog találkozni senki lapunk hasábjain. Az a gazdag változatosság, amellyel a Nemzeti Újság a magyar és külföldi kulturális jelenségeket kíséri, amellyel az irodalom, a tudomány és a művészet minden vonatkozásáról tájékoztat, a legteljesebben elégíti ki minden igazi kultúrembernek szükségleteit amellett, hogy a V----ztény erkölcs szilárd alapjáról egy viásig sem tántorodik ,el. „Bátosíthatom a Nemzeti Újság szerkesztőségét, hogy ha ezentúl is olyan hűséges krónikása és olyan komoly és felelősségtudó publicistája lesz a magyar közéletnek, mint eddig, mi is annak fogjuk tekinteni a Nemzeti Újságot, aminek eddig, a mi lapunknak, melyben hitünk, elvünk, meggyőződésünk, jogaink és követeléseink letéteméntesét ismerjük . . Ezt a levelet, amelyben a magyar közélet s a katolikus társadalom egyik legkiválóbb egyénisége tesz bizonyságot a mi tiszta szándékaink és becsületes munkánk mellett, abban a meggyőződésben közöljük ezen a helyen, hogy ugyanezt a megértést és bizalmat, ami Zichy János gróf szavaiból kicsendül, megtaláljuk a Nemzeti Újság minden Ьц olvasójában. Ez a megértés és bizalom ad erőt a Nemzeti Ujságnak, hogy egyenes uton és elszántan haladhasson a nemzeti élet nagy céljai felé. Zichy János gróf Paradoxonok a kritikáról Írta: Burányi Miklós Ezt az írást nagyon messziről kellene kezdeni- Bele kellene menni bizonyos abstrakciókba; hivatkozni kellene világirodalmi tekintélyekre, esztétikára, retorikára, stilisztikára és egyéb ilyen vízözön előtti mammutcsontokra és kövületekre; tisztázni kellene először, mi az a faradáson és ni az a kritika; meg kelene határozni a tárgyat, amelyről szólni kívánunk; néhány szillogizmussal le kellene vezetni a kritika fogalmát; be kellene bizonyítani a meghatározás helyességét; fel kellene hozni a pro és kontra állásfoglalásokat, na, hogy is mondjuk, egyszóval és röviden egy jó kis értekezést kellene írnunk a kritika mibenlétéről, feladatairól és arról a dekadenciáról, amelybe az utóbbi években, sajna, ugyebár menthetetlenül lesülyedt. Mi azonban felbátorodva, Stuart Mill logikájan egyszerűen kijelentjük, hogy nem értünk a meghatározásokhoz, nem is tartjuk szükségesnek és vidáman rápattanunk a paradoxonok fürge paripájára és csak úgy vágtatás közben lejegyzünk egy-két gondolatot az irodalmi és művészeti kritika természetéről. Például. Meggyőződésünk, hogy a kritikának csak dicsérni szabad. Illetve szerényebben szólva csak olyan dolgot érdemes kritizálni, amit magasztalni vagy legalább is helyeselni lehet. Mert ezúttal nem gondolunk arra a kritikára, amely unott arccal, fásult közönnyel, vagy fogcsikorgatva elfojtott dühvel ceruzát ragad a kezébe, ráhajol a megkritizálandó írásbeli dolgozat fölé és halálos unalommal, vagy mélységes megvetéssel aláhúzza az elkövetett hibákat. Ezt bizonyos zsurnalisztikai léhasággal gyakorlatjavításnak vagyunk bátrak minősíteni és értekezésünk további folyamán minden különvéleménnyel dacolva ki fogjuk rekeszteni vizsgálódásainkból. Arról a kritikáról beszélünk, amely egy bizonyos esztétikai küszöbön túl (lásd Beöthy Zsolt; esztétikai küszöb) az irodalom és művészet pretenzióival lép a világ elé Tehát egy bizonyos nívón felül álló irodalmi és művészeti termék kritikájáról akarjuk mondani, hogy annak csak akkor van létjogosultsága, ha a kritikus annyira azonosítani tudja magát a tárgyával, mint amennyire az író vagy a művész azonosítani tudja magát a természettel, az emberi lélekkel vagy a lelki történésekkel,, amelyeket az emberiség számára közvetíteni akar. Jegyezzük meg jól: író és művész nem tesz egyebet, mint a természet és élet titkait kibányássza, napvilágra hozza, kianalizálja és közvetíti a laikus számára- Természet és ember között ott áll a művész, aki a saint temperamentumán keresztülszürve karakterisztikus képét adja az élet egy-egy szeletének, amelynek mélységeiről, domborodásairól, színeiről és fényeiről a laikus a maga primitív észrevevő képességével soha tudomást sem vett volna. Természet és élet magyarázója a művész, aki természetbe és életbe a maga külön halhatatlan lelkét lehelve kinyilatkoztatásra bírja és beszédessé, közlékennyé és megérthetővé teszi a hallhatatlan valóságokat Nos, ami a művész az élet és az ember között, az a kritikus a művész és a laikus között. A kritikusnak sem szabad egyebet cselekednie, mint odaállnia a művész és a laikus közé és a saját tempera®eatumán átszűrve a művészi produktum mélységeit és domborodásait, szépségeit és fényeit megérthetővé és népszerűvé, élvezhetővé tenni a művész halhatatlan illúzióit Ilyenformán feloldódik az a paradoxon, hogy a kritikusnak csak dicsérni szabad. A kritikusnak tudniillik csak ahhoz a produktumhoz illik nyúlna, amelyet ő méltónak tart az emberekhez való közvetítésre. Egy bizonyos küszöböt tisztában kell tartani, a lap és hivatása méltóságának megőrzése mellett. Irodalntiatlan és művészietlen anyaghoz nem nyúlhat , mert az kívül esik érdeklődésünk és ítéletünk körén. Kiállításra csak olyan képeket viszünk, amelyek túlvannak a műtermi megbeszélések és iskolai korrektúrák tisztító tüzén. Az a kritikus, aki összetéveszti magát a gyakorlatjavító iskolamesterrel vagy a művészeti akadémiákon fel és alá sétáló korrektorokkal, nem tarthat igényt érdeklődésünkre sem a tárgya, sem alacsonyrangú, kicsinyes, élvezhetetlen pedantériája miatt Mindez természetesem nem azt jelenti, hogy a kritikus a maga hivatásához méltó dolgokkal szemben esetleg ne foglaljon el ellentétes álláspontokat. Perbeszállni, vitázni, cáfolni a legnagyobb remekművek körül is adódik alkalom és a nagy Taine az angol irodalomról írt ötkötetes munkájában éveken keresztül harsog fényes retorikai cáfolatokat anélkül, hogy kétségbevonná a tárgyalt irodalmi mű nagyszerűségét, mélységét, szellemességét vagy erejét A kritikának van egy gyógyíthatatlannak látszó és kétségbeejtő rossz szokása, amelybe beletévednek még a legelfogulatlanabb és legfelsőségesebb szellemek is. A kritikus ugyanis előszeretettel kritizálja azt, ami az irodalmi vagy művészi produktumban nincs és elhanyagolja azt amit a költő vagy a művész beletett. Ilyenkor a kritikus nem tesz egyebet, mint elénk tárja azt, hogy ő az adott tépiáról a megkritizált művész vagy író helyében mit írt festett, faragott, vagy komponált volna meg. Ez természetesen meddő és henye szórakozása a kritikai elmének, olcsó dicsőség és hiábavaló erőszakoskodás. Annyi bizonyos, hogy s minden valamire való dologról minden valamire való elmének más a felfogása. És semmi sem könnyebb, mint egy adott megoldás helyett tíz más megoldást ajánlani, vagy tíz megoldás fölé helyezni a magunk összehasonlíthatatlanul nagyszerűbb külön megoldását A műben azt kritizálni, ami benne van; ehhez roppant önfegyelem, mérséklet, ízlés és objektivitás kell, mint ahogy egy nagyszerű galéria ciceronija sem képzelhető el a legteljesebb személytelenség és a leglelkesebb tárgyszeretet nélkül. Végül még egy paradoxont: a legobjektívebb kritika a leglíraibb és a legmegértőbb tolmács a művészet és az emberiség között Az objektivitás nem az esztétikai tételek és az irodalomtörténeti tradíciók könyörtelen alkalmazásában, hanem, a művészi produktumhoz való tapadás is a tárggyal való azonosítás gesztusában rejlik. Dosztojevszkit nem szabad úgy kritizálni, mint Dickenst vagy Baudelairet; Velasquezt vagy Delacrot: ‘ nem szabad azzal a szemmel nézni, mit Meuniert vagy Piccassot, Homére, Shakespearet, Beethovent és Chop. Tolsztoj szemüvegén keresztül nézr ki is merő lázadás az emberi elme és az emberi szív, a halhatatlan szépség és a hhatatlan egyéni teremtő erő legszente princípiumai ellen- НЕКМВКОЗШ&ЭВЗЯВИЯ A szövetséges államok pénzügyminiszterei Parisban Mi lesz a szövetségközi háborús adósságokkal? Páris, december 31. Pénteken kezdik meg a szövetséges államok pénzügyminisztereinek értekezletét, amelyen főleg a szövetségközi háborús tartozások ügyét és a Dawes-terv alapján befolyó jövedelmek szétosztását fogják megvitatni. Churchill angol kincstári kancellár ma, este már megérkezett. Clementel francia pénzügyminiszter a képviselőházban egy interpellációra kijelentette, hogy semmiféle végleges kötelezettséget nem fog vállalni, mielőtt a parlament a tárgyalások esetleges eredményéhez hozzá nem járult. ШЫ&щши a кошОДодсШШш! a fővárosi ттшы MztffgáiieM A Keresztély Községi Pártot ülőísére szorították a bizottságok összeáífítésáiról (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Lapunk mai számában közöltük a belügyminiszter által kiadott névsort, mely a fővárosi választási bizottságok tagjait sorolja fel. A névsorban, mint tegnap megállapítottuk, képvisele len híveinak táborából került ki úgy, hogy a keresztény községi párton a választási bizottságok névjegyzékét egyszerű pártlistának tekintik. A legnagyobb a felháborodás a keresztény, van minden párt a szélsőjobbtól a szélsőszocialistáknál, akiket valóban méltánytalan balig. Csak a keresztényszocialista párt nincs sérelemért, különösen a munkáskerületekben képviselve, a keresztény községi párt pedig, mely ugyan képviselve vita, teljesen háttérbe szorult és számbeli erejét mélyen alábecsülték a bizottságok összeállításánál. Bizottságonként átlag egy гсоДев és egy póttagság jutott a keresztény községi pártnak, holott számbeli súlyánál fogva legalább két rendes és két póttagság, a legtöbb kerületben pedig három, sőt több kerületben mind a négy rendes és póttagsági hely is megillette volna. A keresztény községi párt ígéretet kapott arra, hogy amely bizottságban már pártállása lesz az elnök, ott a helyettes elnöki tisztséget töltik majd be a keresztény községi párt tagjával, az elnökök között pedig egy olyan sincs, akit a keresztény községi párt a maga harcos tagjai közé számítana s a helyettes elnökök között is alig tgy-két hely jutott a pártnak. Úgyszólván az összes elnökök és helyettes elnökök , a tagok nagy többsége Bipha közvetettől a párthiveik vannak s akiknek választói jogosultságát most idegen nácifcikusú emberek fogják elbírálni anélkül, hogy a párt részéről védelemben részesülhetnének. Ezzel szemben a szociáldemokraták, sőt kgy-két taggal még a kommunisták is képviselve vannak a kormány által kiadott listán, ami pedig nemcsak a keresztény pártban, hanem még a mérsékelt liberális körökben is erős visszatetszést szült. Az exponált szociáldemokratákkal szemben nemcsak hogy a keresztényszocialistákat nem vették be, de még a fajvédőket is teljesen mellőzték és mindkét pártot úgy kezelték, mintha egyáltalán nem lennének hívek a fővárosban. A választási bizottságok összeállítását tehát nem éppen a legszerencsésebb kéz végezte s a fővárosi választások bevezető akkordjaitól, a jobboldaltól a balig mindenki befogja a fülét.