Nemzeti Ujság, 1925. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

lMrt*iitt.| Ii kiadóhivatalt Bade­­fail, V., Hanvold­a.10. Tahi 137-47,137-48 és Fiók kiadó hiva­tal­oki VIII., Réhócsl­­etUT.iJ.lSS-Oé.Tarér kSr*t 63. Tel. ■131-41. IL, re-atca 58. Rokk­­­aAcsoki Tel.i 18-84.NEMZETI ÚJSÁG FileNo, nerkentff, TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Fr­ank.líra. TÓM BÉLA VII. évfolyam 74. szám , Szerda ♦ Budapest, 1925 április 1 Httflith­l­ór, Iff hóm 40.000 IC, Me­gyedé­vra 120.000 K. KfTa —óm óra 3000 K, vaaórnap 3000 K. Wlandea hétköznap­ra vaaárnap 3800 pantrók kor. — Hír*­datónak aeilenete. Sz­óljaaabea aaarlat. MAI CIKKEINK: Oldal Négyszázmilliás Uwn forgalom mellett néhány száz pa_!­­korona nyugdí­jat fizet a csepeli gyár.....................3 Lloyd George leleplezi a cseheket és románokat.........................................3 Stettner Vilma öngyilkos lett ... 4 Opker-Aschhoff lett a porosz mi­niszterelnök . .................................4 A rendőrség razziákon ellenőrzi a ping-pongozó diákokat ..... 4 Megtalálták a meggyilkolt Kodelka holttestének részeit.........................6 A pénteki minisztertanács dönt a kis­­haszonbérletek fizetési módjáról . 7 Bukás szélén áll Heriot kormánya . 7 A gazdasági krízis ellenére szép ered­ménnyel járt a Hangya múlt évi működése ....................................12 Ötszázmilliónál kisebb alaptőkéjű részvénytársaságokat nem engedé­lyeznek ........................................12 Gratz Gusztáv nyilatkozik a Magyaror­szág tőkeszükségletéről .... 13 A banktisztviselők a pénzügyi kor­mány támogatását kérik .... 13 A Nemzeti Újság ankétje a mezőgaz­dasági szakoktatásról...................14 Szini Gyula: A pillangó (Novella) . 3 Túri Béla: Történetpolitikai tanul­mányok .............................................3 Kállay Miklós: Puskin legnagyobb rajongója ................................8 Harsány­ Lajos: Emlékszel még Reá? (Versi .............................................9 A német választási harc, ha nem is dőlt el vég­legesen, néhány tanulsággal mégis szol­gái. Itt van például a demokraták jelölt­jének, Hellpachnak az esete, akinek nép­szerűségét, befolyását és hatalmát hete­ken át harsogva zengte az egész szélső­liberális német sajtó. A választás lezaj­lott és kiderült, hogy Hellpach úr keve­sebb szavazatot kapott, mint például Held, aki pedig csak a bajor néppártnak, tehát egy lokális szervezetnek volt a je­löltje. Mi következik ebből? Hellpach óriási pártja, hatalmas tömegei talán az­­utolsó pillanatban meggondolták magu­kat? Nem. A hatalmas párt és az óriási tömeg csak a szélsőliberális sajtóagitáció fantáziájában élt — addig, amíg az igazi tömegek oda nem állottak az urnák elé, hogy megnyilatkozzanak. Érdekes tanul­ság ez különösen nekünk, akik a buda­pesti községi választások kapcsán a ma­gyar Hellpaek­okról olvasunk mindennap hasábokat. Szerencse, hogy a mi demo­krata vezéreink „népszerűsége" is csak addig tart, amin a választásoi majd ki­derül, hogy senkinek sem kellenek. A nemzetgyűlés választójogi bizottsága ma hosszú, több órán át tartó tanácskozás után újra vég­zett a választójogi törvényjavaslat egy — mondd: egy szakaszával. A felszólaló képviselő urak, akik kétségtelenül mag­vas beszédekben indokolták meg a maguk álláspontját, erre azt mondhatják, hogy a választójogi törvényjavaslat bizottsági vitájának lassú előrehaladása csak azt bizonyítja, hogy ilyen nagyjelentőségű kérdésben a leglelkiismeretesebben fon­tolnak meg minden intézkedést, amelyet majd a nemzetgyűlés törvényerőre emel. A képviselő uraknak talán igazuk van. D­e azok, akik nem vettek részt a vitában, valahogy egészen mást éreznek ki abból, hogy a parlamenti szónoklatok és érve­lések mindjobban elhúzódnak és ellapo­sodnak nemcsak nálunk, hanem minde­nütt a világon. Mert nemcsak a magyar nemzetgyűlésben veszíti el erejét, érde­kességét és fontosságát mindaz, amit a képviselő urak mondanak, hanem másutt is. Valahogy egy újabb világhistóriai evolúcióban a parlm­entarizmus alkonya veti előre árnyékát. Nem vagyunk egy véleményen azokkal, akik a parlamenta­rizmus csődjéről beszélnek. De sok­an be­szélnek róla s épen ezért, azt hisszük, a parlamentek tagjain volna ak sor meg­győzni a világot arról, hogy a parlamen­­tarizmus a haldoklásáról elterjesztett hírek elenére is be tudja még tölteni hivatását. Furcsán hangzik, de köz­­kívánsággá lett, hogy a szónoklatok var exelence arénájában kevesebb szónokda­­tot akarunk már hallani. Kevesebb szó­noklatot és több munkát. Mert bárminő szépek a szavakba nemzetek sorsát mégis csak a munka viszi előre. G­yőrben Bárczy belső a legtöbb szavazatot Vámbéry Russzem Elbukott (Tudósítás a S. oldalon) ­­ leischmann Gyula kiszabadult a cseh fogságból Óvadék ellenében szabadlábra helyezték a felvidéki keresztény­szocialista párt titkárát Клава. március 31. Fleischmannt, a magyar keeresztényszo­­cialista párt titkárát, akit annak idején a kassai püspökség épületében történt ese­ményekkel összefüggésben letartóztattak, ma 100.000 cseh korona letétbe helyezése elenében szabadlábra helyezték. A törvé­nyes eljárást folytatni fogják ellene. 1925 végéig össze kell hívni a felsőházat Új törvényhatósági bizottságok hiányában a mostaniak küldenek ideiglenes tago­­t . Az egyesített bizottság részleteiben is elfogadta a felsőházi javaslatot (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A nemzetgyűlés közjogi és igazságügyi együttes bizottsága kedden délután 5 óra­kor Platthy György elnöklete alatt illést tartott, amelyen folytatta az országgyűlé­­ felsőházáról szóló törvényjavaslat rész­letes tárgyalását. A kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök és Pesthy Pál igazságügy miniszter voltak jelen. A 16. szakasznál, amely a felsőházi ta­gok választásáról szól, Illés József elő­adó módosítást javasol. Az első bekezdés helyébe azt a szöveget ajánlja, hogy a törvény alapján végbemenő előd válasz­tást a közigazgatási bíróság elnöke vagy helyettese vezeti a későbbi választásokat pedig a felsőház elnöke, az országgyűlés együtt nem létében pedig a közigazgatási bíróság elnöke vagy helyettese. A máso­dik bekezdést is ennek megfelelően kell átszö­vegezni. A bizottság a módosítást el­fogadja. A 19. szakaszalét, amely a szervezetek és intézményk részéről kiküldendő felső­házi tagok választásáról rendelkezik. Orffy Imre szóváteete, hogy eszerint az ügyvédi kamarák együttesen két tagot választanak, a későbbi 2. §-ban pedig meg van határozva a budapesti ügyvédi kamara választási joga. Szerinte vagy úgy kell segíteni ezen az anomálián, hogy a 19. §-ba fel kell venni, hogy a két tag közül az egyiket a budapesti kamara választja, vagy pedig a 2. §-ból kell ki­hagyná azt a részt, hogy „De legfeljebb összesen tíz kiküldöttet”. A minrosz­ter­­elnök az utóbbi módosítást magáévá teszi, mire a szakaszt ezzel a módosítás­sal fogadja el a bizottság. Ugron Gábor szükségesnek tartaná, hogy a közgazdaság három legnagyobb ága, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, az Országos Magyar Kereske­delmi Egyesülés és a Gyáriparosok Or­szágos Szövetsége is képviseletet пуегзеи. Eckhardt Tibor javasolja, hogy a vitézi széket három tag képviselje, ami nem lépi túl azt a keretet, ami a vitézi szerve­zetet méltányosan megilleti. Or­ff­­ Imre elejét szeretné venni a konkrét számadatokkal való nemes vetél­kedésnek és ezért azt javasolja, vegyék fel a bizottság jelentésébe azt, hogy a bi­zottság megfontolandónak tartja a tör­vényben nem szabályozott nagy gazda­sági érdekképviseletek felsőházi tagvá­­lasztási jogát korlátolt számban. Nagy Emil szerint hiányzik a képvise­letek között a­ népies alakulat, pedig a szövetkezeti eszmének nagy jelentősége van. Azt javasolja, hogy az OKH és a HANGYA is kapjon egyes képviseletet. Lukács György az Országos Közegész­ségügyi Tanácsnak és az Országos Képző­művészeti Tanácsnak kíván képviseletet. Bethlen István gróf miniszterelnök ho­norálni kívánja Eckhardt Tibor indítvá­nyát. Azt hiszi bőven elegendő, ha a vi­tézi szervezetet egy tag képviseli- kéri a bizottságot, hogy Eckhardt indítványát ez­zel a módosítással fogadja es Javasolja, hogy egyéb tekintetben fo­gadja el a bizottság az eredeti szöveget változatlanul és a bizottság jelentésében tegye —­örffy javaslata szerint­ — meg­fontolás tárgyává, hogy korlátolt szám­ban és igazán csak a legtekintélyesebb szervezeteket véve figyelembe a gazda­sági szervezetek és esetleg szövetkezetek valamilyen formában szintén képviselet­hez jussanak. A bizottság a szakaszt azzal a módosí­tással fogadta el, hogy a vitézi szervezet egy tagot választ.­­­örffy Imre javaslatá­val a bizottság a javaslatról szóló jelen­tését egészíti majd ki A 23. §-hoz, mely a kinevezésen alapuló felsőházi tagságról intézkedik, Nagy Emil szól hozzá. A bizottság a Nagy Emil által kifejtetteket magáévá téve kimondja, hogy a bizottsági jelentésbe felveendő, hogy a bizottság ezt a szakaszt azzal az értelmezéssel fogadta el hogy az „érdemes polgárok közül” szavak alatt nők is értendők. Egyébként a­z-t a bi­zottság az előadó szilárie módosításával fogadta el. A felsőházi tagság megszűnéséről intéz­kedő 24. §-nál, amely a tagság megszűné­s­éről szól, az első bekezdés helyébe az előadó a következő szöveget javasolja: Felsőházi tagsága megszűnik annak a tagnak, akinek felsőházi tagsága tartama alatt merült fel vagy lesz nyilvánvaló olyan ok, amelynek értelmében a felső­­ház tagja nem lehet. Többek hozzászólása után a bizottság a §-t az előadó módosításával fogadta el. A felsőházi tagság megszűnése Az előadó javasolja ezután, hogy a 26., 27. és 28. §-ok összevonassanak egy új 27. §-sá, amelynek szövege a következő volna: felsőházi tagságot megszűnt­nek kell kimondani arra a tagra nézve: 1. aki a meghívó vagy meg­bízólevél bemutatását elmulasztja és mulasztását a felsőház elnökének hiva­talos felszólítására sem pótolja; 2. aki az eskü letételét megtagadja vagy el­mulasztja; 3. akinek működése az eskü­ben fogadott kötelezettségével ellentétbe kerül. Akinek tagságát megszűntnek mondták ki, azt öt éven át az országgyű­­lés egyik házának tagjává sem lehet megválasztani.” . Rassay Károly aggályait fejezi ki e­ szakasz intézkedései tekintetében, külö­nösen kifogásolja, hogy a főrendiház egyes tagjaira nézve nem lehet a szöveg­ben foglalt jogi konzekvenciákat levonni, így pl. a főpapság tagjaira nézve, akik az egyháznagyoknak számot kell hogy adja­(folytatása a második oldal II. és III- i hasábjan) Lapunk mai száma 2000 korona Holt hadak útja Holnap, 1925 április elsején lesz har­madik évfordulója annak, hogy IV. Károly, Magyarország apostoli királya örök álomra hunyta le fáradt szemeit, amelyek mint az integritás mécsesei virrasztották a fekete trianoni éjsza­kát.• A történetíró, aki a századok távlatá­ból fog majd visszatekinteni a trianoni Magyarország vergődésére, a történet­i­e, aki valaha meg fogja írni Károly király visszatérési kísérleteit, a dunán­­túli diadalmenetet, a budaörsi ágyuk tompa és halálos dördülését, a kiomló és egymásba patakzó magyar vér ször­nyű tragédiáját, a tatabányai viharos éjszakát, a tihanyi magányt, a Glo­­worn fedélzetét s az óceán harsogását egy magányos sziget és egy magányos ember körül — bizonyára a magyar történelem legszomorubb fejezeteként fog megemlékezni mindarról, ami azo­kon a gyászos és szégyenteljes emlékű napokon reánk szakadt. Ez a történetíró meg fogja írni, hogy Magyarország élete és boldogsága ezer esztendőn át az apostoli királyságban, gyökeredzett, a szent istváni gondo­latban, a magyar alkotmány örök és csorbíthatatlan erejében, amely eggyé forrasztott királyt és nemzetet. Ez a történetiró meg fogja írni, hogy 1918 október havában faji és nemzeti érzé­­seikbő­l kivetkőzött lázadók felborították az ezeresztendős magyar történelmet és az elűzött király trónjára a maguk őrült, agyrémektől terhelt ideológiáját ültették. Ez a történetíró meg fogja írni a nagy nemzeti katasztrófa első kirobbanását, szent István birodalmá­nak feldarabolását és a két leggyávább és legszomorúbb forradalmat, amely példa nélkül áll a magyar történelem­ben. Meg fogja írni, hogy az összeom­lás után a vérző, csonka testben újra felsóhajtott a magyar lélek és meg fogja irni, hogy ez a sóhajtás elszállott a Kárpátok tövéből a svájci hegyek fölé. Meg fogja irni, hogy ettől az egyetlen sóhajtástól, ettől az egyetlen vágytól hogy reszkettek körülöttünk északon, délen és keleten. Meg fogja irni, hogy a király felkent személye az egyetlen összetartó kapocs, amely el­választhatatlanul egymásba fonta a csonka országot és az elszakított része­ket. És meg fogja írni, hogy voltak nagysándori gőgben tetszelgő politiku­sok, akik a magyar állameszme és a magyar alkotmány felbonthatatlanul egymásba fonódó gordiusi csomóját sa­ját kardjukkal vágták ketté. Mi a trianoni magyar tragédiát a mohácsi vészhez szoktuk hasonlítani, a mohácsi vészhez, amelyben nem az óriási csatavesztés volt a legnagyobb tragédia, hanem hogy meghalt a nem­zet összetartója, a király. Az eljövendő századok történetírója nem fog a mohá­csi vész hasonlatosságára rámutatni. Nem fog, mert a mohácsi síkon a ma­gyar királyt 28.000 magyar vitéz élén az ellenség fullasztotta be a Csele pa­takba, Budaörsnél pedig a pártokra szakadt nemzet támadt egymásra és az ellenség kívánságára önmaga temette az összeomlás romjai alá az országot és a királyt. Mohácsnál a török állt szem­ben a királlyal, Zápolya pedig Szege­den vesztegelt. Budaörsnél Zápolya ke­rült szembe a királlyal, a török rddig kárörvendve lapult Szeged alatt. A ha­sonlatosság csak egy volt, a halál, angy a történelem kérlelhetetlen jogi-

Next