Nemzeti Ujság, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)

1925-07-01 / 144. szám

NEMZETI ÚJSÁG Szerda, 1925 július 1 Négyezer birkát pusztított el a hideg a Hortobágyon —m— A szeszélyes időjárás nagy gazda­sági károkat okoz (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az időjárási jelentések beszámoltak arról, hogy az utóbbi napokban mindenfelé ki­adós esőzések voltak, a két ünnepnapon pedig nem volt egy talpalattnyi hely az országban, ahol ne lett volna eső. A Ba­nántúl délnyugati felében és a Tiszántúl pedig itt-ott katasztrofális viatömegek zúdultak alá az egek megnyílt csatornái­­ból.­­ Ezeket a híreket m­ost igen szomorúan érdekes adatokkal egészíti ki debreceni tudósít­ónknak legutóbb küldött jelentése. Tudósítónk beszámol arról, hogy a Hor­tobágyon a legutóbbi három napban szinte szakadatlanul esett az eső, ami magában nem lett volna olyan nagy baj, de igen nagy károkat okozott azért, mert valóságos dermesztő hideggel jött, ami az Alföld marhaállományában rengeteg és pótolhatatlan károkat okozott. Az elő­zően hónapokon át tartó aszályban ki­égett legelőkön amúgy is legyengült jó­szág, különösen az egyéves birkák és fiatal bárányok nem bírták ki a napokon át tartó esővel érkezett hideget és rakásra hullottak. A károkat még pontosan nem lehetett megállapítani, mert eddig csak hiányosan érkeztek jelentések és az elhullásból eredő veszteségek összeírása csak most van fo­lyamatban. De az eddigi hiányos jelenté­sek is rengeteg pusztulásról adnak szá­mot. Hozzávetőleges becslés szerint leg­­alább négyezer birka pusztult el. Nem­ egy olyan juhtartó gazda van, akinek állat­állományából a kilencven százalék elhul­lott. A Hortobágy­on egyes szállások kör­nyék­éről valóságos hegyeket hordtak össze az elhullott birkákból. A károsult gazdák állítása szerint jószágban ember­emlékezet óta nem volt egyszerre ekkora pusztulás. Pénzértékben a kár az eddigi becsléssel meghaladja a kilenc-tíz milliárd koronát. De nemcsak a birkaállományban tett ekkora veszedelmet a hideg eső, megszen­vedte ezt a ló és a­­szarvasma­rhaál­lom­ány is, mert eddigi adatok szerint hasonló ok­­ból elpusztult valami hetven csikó és negyven-ötven darab szarvasmarha. Ér­dekes, hogy hasonló jelentések jöttek a Tiszántúl megszállott vidékeiről is, ahol szintén ilyen károkat okozott a napokig tartó hideg esőzés. Csütörtöki tárcáink Nagy József dr.: Racionalizmus a kultú­rában Béry László: Egy csepp vér Az erdei szeladon írta: Simonyi Sándor Nincs szebb kép, mint a felhők kékjébe burkolózott gyönyörű erdő, nincs éde­sebb zene az erdei forrás csacsogásánál. Mélyen az erdőben, egy tisztáson három gyönyörű bükkfa áll egymás mellett egy lármás kis patak partján. Amint itt ülök, abbahagyom a messze távolba való né­zést s egyedül a Krajnyarika csobogását hallgatom. Úgy ismerem már, mint a té­nyt remet. Messze-messze, valahol a máramarosi őserdők mélyén, soha napfényt nem lá­tott szikla tövéből fakad és a fiatalság bohókás, kalandos természetével hol jobbra, hol balra fordul- Sok csavargás után elhagyja az őserdőt s a kósza lelkek természetével össze-vissza jár. Csak megy, mint akinek nincs semmi célja s háromszor rövidebb idő alatt is megte­hetné ugyanazt az utat. Egy ugyanazon irányba háromszor is visszatér. Egy este, amikor elindult, szorosam hozzásimult a mogorva szikla falához — és olyan édes, hízelgő hangon csacsogott, hogy a vad, érzéketlen sziklát is le tudta venni a lábáról. Pedig ez nagyon érzé­ketlen minden iránt a világ­on — és kö­nyörtelen. Még a nap játszadozó gyé­­mántsugarait is elkergeti magától. De amint a bohókás, csacska Krajnyarika így szorosan hozzátapad, mint ahogy a kis gyermekek téli estéken hozzásimul­­nak anyjukhoz, a szikla megkövesedett lelke egészen elérzékenyedett, annyira, hogy amikor a kis patak tovább megy, a kedves vendég emlékét, a nedvességet so­káig őrzi szivében. De a csacska Kraj­­ny­erikának nincs maradása. Kiszámítha­tatlan utakon csavarog. A zordon, szik­lás hegyek közül szabadabb, nyíltabb térre vágyódik — és addig kószál —, míg a vad. Istent kisértő sziklák közül a Szád­­ellyőbe ér, ebbe a gyönyörűséges völgybe, táaiután egy nagy, bura — és Isten a megmondhatója hány ezerféle, szebbnél­­szebb, gyönyörűbbnél gyönyörűbb virág­gal ékesített rétet hasit ketté. De a fo­lyását hirtelen megír­isit­ja. Talán csak azért, hogy most már alacsonnyá vált medréből megbámulhassa a gyönyörű rétet és olyan hívogató kedves csacso­gást visz végbe, mintha csak azt akarná mondani: Kakukk, szép virágok! Meg­lestelek ám benneteket, de azért ne ijed­jetek meg! Szépek vagytok gyönyörűsé­ges virágszálak! Az illatotoktól megbó­dult az agyam, a szépségetektől pedig a szemem káprázik. Szebbek vagytok rá minden fogalomnál, kedves kis naiv ba­rátaim! Ezt én mondom nektek, a Kraj­nyarika, aki már becsav­aroltam a fél­­világot. Folyton kószálok és soha el nem fáradok. Nagyon messziről jövök én, a márma­­rosi őserdők mélyéről. Egy sötét nagy szikla volt a­z édesanyám, aki annyira szeretett, hogy 18 éves koromig még a napsugártól is elrejtett Egy tavaszi éjszakán azonban az öreget elnyomta az álom és lopva elosontam tőle, hogy soha vissza ne térjek hozzá. És most csak me­­gyek-megyek, bolyongok, hol gyorsan, hol lassan, de mindig vígan. Mert na­gyon fiatal vagyok és folyton kerget a vérem. Csak olyankor megyek lassúbb ütemben — ha valamit nagyon meg aka­rok bámulni, mint ahogy most titeket megbámultalak, gyönyörűséges szép virág­­szálak. Ti ezt a nagy darab rétet még sohasem hagytátok el — és élve nem is fogjátok elhagyni soha. Azért nagyon tapasztalatlanok vagytok s emiatt még csak megközelítőleg sem tudjátok soha felfogni, hogy milyen szépek vagytok. Szebbek mint egy leányarc, amit egy poéta meg tud magának rajzolni. No, de pá kicsikéim! Csókollak mindannyioto­­kat! Szeretnék köztetek időzni nagyon sok­áig, de nekem mennem kell, messze, ismeretlen­ tájak felé ... Liccs! Loccs! Mi­korra a nap újra felkel, én már túl aka­rok lenni ungon-berken — és azon a messze földön habjaimhoz siető kis me­lleknek el fogom mesélni, hogy hosszú út­jában mit is látott a Krajnyarika. Hogy olyan kápráztató szépen v­ü, hódító illatú virágok nincsenek a földön, mint a Szád­ellő völgyének a rétjén. Ilgy-ugy, bohó kis méhek! Oda menjetek! Nincs is olyan messze! Ha elindulnátok korán reggel, mire a nap felkapaszkodik az égbolt kö­zepére, már ott volnátok — sőt még jól ki is pihenhetnétek magatokat. Meglehet, egy egynémelyitek meghalna a nagy szerelmi mámortól, de az anyám nevére — aki olyan kimondhatatlanul féltő gonddal szeretett engem és melen­getett a keblén s akit én soha nem fogok Viszontlátni többé — ez a pár óra megér egy örök életet is! Menjetek csak bohó kis méhek, menjetek! És ha oda értek, el ne feledjétek megmondani minden egyes virágszálnak, hogy a Krajnyarika a messze távolból hódolatteljes üdvözle­tét küldi. Júliusi nap ragyog az égen. Körülbelül délutáni három óra lehet s a Krajnya­rika újra mélyen az erdőben csavarog. Itt folyik a lábam alatt s én a három bükkfa alól nézegetem. Régi, kedves jó pajtásom nekem a Krajnyarika s amint igy a partján ülök, abbahagyom a többi kedves ismerősökkel való kacérkodást s ő vele szeretnék foglalkozni, de a bohó­­klás gonosz jószág most rám sem akar hederítenni s ő, aki mindenkivel fecseg, velem most nem akar szóba állani, nem akar észrevenni, mert nagyon el van fog­lalva. A magas sziklatetők mögött va­lami rést talált a nap s egy fénysugár, egy édes kis tündér rám­osolyog a Kraj­­nyarikára. Nosza rajta! A­ Krajnyarika, ez a gonosz csont kiveti hálóját a kis tündér után — és sebtiben barátságot köt vele. Valami szokatlanul lágy, édes lesz a hangja. A kis tündér pedig hallgatja a Krajnyarika locsogásait, úgy, hogy még a léle­kzete is eláll. Ki tudja, miről beszél­? Talán arról, hogy miként szökött meg a mármarosi erdőkből, vagy pedig a szádellővölgyi virágokról. A csacsogása pedig folyton lágyabb, folyton susogóbb, a kacagása folyton csengőbb lesz, any­­nyira, hogy a kis sugár összerázkódik a lelkében támadt nagy szerbiemtől és alázatos szerelemmel ráborul a pajzán Krajnyarika vállaira. Ez pedig, amint vidám kacagással tovább siklik, útjában meglát egy a vízből kiálló szikladarabot. Nosza rajta! Nagyot szökik örömében, h­ogy alkalma lesz a kis tündérnek meg­mutatni, hogy milyen híres legény, ő. És uccu! Felveti magát a nagy kő tetejére és mint egy huszár a lovát, úgy megüli ezt az esetlen fajankót, sőt ráadásul még alaposan meg is sarkantyúzza. No. Vass miniszterelnökhelyettes megcáfolta az emigránsok visszatéréséről szóló híreket­­—-—mmmmmmmm­m­mammmm--—­ Az előadó javaslata szerint a minisztertanács iga­zolhatja egyes esetekben a külföldi tartózkodást A szociáldemokraták a szakasz törlését kívánják Szigorú intézkedések az ajánlási ívek hamisítói ellen (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A parlament folyosóján ma délelőtt hihe­tetlen gyorsasággal terjedt el az a valószí­­nűtlenül hangzó hír, hogy a kormány a választójogi törvényjavaslat úgyneve­zett „emigráns szakaszának“ tárgyalása alkalmával lényeges koncesszióra haj­landó és lehetővé kívánja tenni a szakasz elejtésével, vagy megfelelő módosításá­val, hogy az emigránsok közül azok, akik a kom­mün alatt nem követtek el ,,komo­lyabb“ bűncselekményeket, visszatérhes­senek Magyarországra. A hírek terjesz­tői már azt is tudni vélték, hogy a kor­mány elsősorban Garami, Lovászy és Buchinger hazatérését akarja megköny­­nyíteni, hogy ezzel enyhülést hozzon a politikai élet feszültségébe. A folyosó ellenőrizhetetlen hírei az esti lapok hasábjain már rendkívüli szenzációvá dagadtak és a hasábos cikkek a leghatá­rozottabb formában jelentették, hogy az emigránsok vezérei minden akadály nél­kül visszatérhetnek az országba. Termé­szetes, hogy ez a híresztelés a keresztény politikusok körében a legnagyobb felhá­borodást váltotta ki. Az esti lapok ezen hírével kapcsolat­ban ma este a nemzetgyűlés ülése után kérdést intéztünk Vass József helyettes miniszterelnökhöz, aki nevetve cáfolta meg a sajtóban és a folyosón elterjedt híreket. — Szó sincs arról, — mondotta Vass József helyettes miniszterelnök — hogy a kormány a választójogi javaslat tár­gyalása alkalmával lehetővé akarja tenni az emigránsok visszatérését. Tár­gyalások ez irányban egyáltalán nem folynak és nem is folytak, mert ha ilyenek lettek volna, azokról nekem ok­vetlenül tudnom kellene. Az emigrán­sok kérdésében teljesen tiszta a hely­zet, hiszen köztudomású, hogy egy ér­vényben levő kormányrendelet értel­mében, ha valamelyik emigráns vissza akar térni az országba, akkor kérheti az igazságügyminiszterétől, hogy Sza­badlábon védekezhessék a bíróság­ előtt. Az igazságügyminiszter az ilyen beje­lentéseket mindenkor a miniszterta­nács elé viszi és ott határoz a kor­mány, hogy helyt ad-e a kérésnek. Ha igen, akkor az illető emigráns vissza­térésének semmi akadálya sincs és amennyiben nem terheli lelkiismeretét semmiféle olyan cselekmény, amelyért a bíróság elítélheti, akkor továbbra is szabadon maradhat az országban.­­ Igazán nem tudom, hogy miként terjedhettek el az emigránsok visszaté­réséről szóló alaptalan hírek, mert a kor­mány áll­ópont­ja ebben a kérdésben köz­ismert és az egyáltalán nem változott. A választójogi javaslat 62-ik­­-ánál, a­mely a választhatóság feltételeit szabá­lyozza, bizonyos oldalról talán alkal­masnak látták lanszírozni ezt a kohol­mányt, amelynek úgy látszik az szolgál­tathatott némi alapot, hogy a belügymi­niszter úr a folyosón beszélgetés köz­ben úgy nyilatkozott, hogy a szakasz­nál hajlandó lesz esetleg arra a módo­sításra, hogy adjon a törvény felhatal­mazást a kormánynak bizonyos valóban méltánylást érdemlő esetekben arra, hogy a hazatérni akaró emigráns vá­laszthatósága céljából az egyévi kizá­rást felfüggesszék. Ez természetesen semmiképpen sem magyarázható úgy, hogy most már az emigránsok bátran hazajöhetnek, mert azért mindegyiknek felelnie kell a bíróság előtt a komm­ün alatti magatartásáért. Rakovszky Iván belügyminiszter ugyan­csak kijelentette a hírlapíróknak, hogy azok a hírek, amelyek a szakasz megvál­toztatásáról szólnak, nem fedik a valósá­got Hangsúlyozta, hogy helytelen az a beállítás, mintha ez a szakasz csupán a kommunistákra, illetőleg az emigránsokra vonatkoznék. A szakasz egyformán vo­natkozik mindenkire, aki külföldön tar­tózkodik. A kormánynak­ az az állás­pontja, hogy senkinek a hazajövetele elé nem gördít akadályt, de természetes, hogy akinek valami bűne van, tartozik a bíró­ság elé állani. A bíróság ítélete pedig — mondotta­ a belügyminiszter — a választó­jogosultságra, akár passzív, akár aktív választójogról van szó, ugyanolyan hatás­sal lesz, mint bár­mely más itthon tartóz­kodó állampolgár választójogosultságára. A Nemzeti Újság munkatársa a mai ülés végén beszélt Puky Endrével, a vá­lasztójogi törvényjavaslat előadójával, aki a 62-ik szakasz módosításáról a kö­vetkezőket mondotta: " A holnapi ülésen a 62-ik szakasz­hoz módosítást fogok benyújtani, amelynek lényege a következő: Képviselőül jelölhető az is, akinek külföldi tartózkodását a törvény életbe­léptetése előtt a minisztertanács az igazságügyminiszter előterjesztésére iga­zolja. — A másik módosításom, amit szin­tén benyújtok, az ajánlási ívekkel űzött csalások kiküszöbölésére vonatkozik. A javaslat szerint, ha a választási biztos az ajánlási íveken gyanús aláírásokat fedez fel, akkor azt visszaadja pótlás végett, de a gyanús aláírások pótlásá­nak, illetve megismétlésének az eddigi szokástól eltérőleg teljesen új íveken kell megtörténnie. A további intézke­dése ennek a módosításnak az lesz, hogy a választási biztos az eredeti íveket,­­ amelyen a gyanús aláírások vannak, átteszi az ügyészséghez, amelynek ki kell vizsgálni, hogy az aláírások való­diak-e, vagy pedig hamisítás történt. Alkalmunk volt beszélni a szociáldemo­krata képviselők vezetőivel is, akik kije­lentették, hogy őket a szakasznak semmi­féle módosítása nem érdekli és a szakasz felett holnap meginduló vitában azt fog­ják követelni, hogy az egész paragrafust az emigránsokra való tekintettel törölték a választójogi javaslatból. OU» Tiencsinben letartóztatták a szovjet követség tagjait London, június 30. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefonjelentése.) Kínából érkező hírek szerint Tiencsinben a katonai kormányzó rendkívül szigorú rendeleteket bocsátott ki, hogy az idegenellenes propagandát megfékezze. Több mint száz embert letar­tóztattak, köztük a szovjet követség öt tagját is. (T.) Veszedelmes áradás Lengyelor­szág­ után Varsó, június 30. Lengyelországból és egész Galíciából mindenünnen nagy áradásokról érkeznek jelentések. A Visztula és a Diniiszter ki­léptek partjaikból és számos helységet elöntöttek. Néhány községet katonaság­nak kellett kiürítenie. Kolelgalieiában az egyik falucskában a folyó elragadta a hidat, éppen abban a pillanatban, mikor 15 iskolás gyermek kart átmenni a másik partra. A gyermekek mind odavesztek. de ennek láttára a szerelmes kis ugar vég­­kép elveszti az eszét s egry-két percig még reszkető, forró, csak vágyó ajakkal keresi a Krajnyarika ajkait, azután kéretlenül, boldogan elbukik a habjaiban. A szép gavallér pedig egy örömsikoltással mo­hón, szerelmesen összecsap felette. Kultúránk válsága Írta: Nagy József úr. Pascal elrémült, mikor szemlét tartott a természet végtelen nagyságán és az em­ber kicsinységén. De aztán megvigaszta­lódott, mert bár igaz ugyan, hogy a ki­csinyke embert a roppant természet egyet­len mozdulatával agyonsújthatja, de a természet tudatlanul teszi ezt mint a gép, míg az ember tud róla és e tudat a lesúj­tott embert a természet fölébe emeli, így az ember porba roskadás­n is a természet fölött aratott diadallá vált­zik. A tudato­san alkotó ember több, mint a természet s élete áttörheti a néma anyagi világ szűk korlátait. A Logos, a szellem szava csak az ember értelmének hallhatóan beszél s hiába végtelen a természet, nem tudja megérteni ennek a zendülését. A szellem szavára egy új világot épít az ember a természet valósága fölé: a kultúráét, ame­lyet a legsajátabb módon a magáénak vall, így lesz az ember két világ részese, mert élete nemcsak a természet, de még ennél inkább a kultúra élén játszódik le. S az ember rendszerint büszke a maga kultúrájára, amelynek minden mozzanata a természet igába hajtásáról beszél előtte s amelyben a saját lelkének arculata tük­röződik. De jönnek komor és nehéz idők, amikor az apokalypsis hangulata borul­­az emberi lélekre, mert úgy érezzük, hogy a leigázott természet föllázadt ellenünk és mindazok a nyers erők, amelyek az érte­lem világossága elől lesben álló fenevad­ak gyanánt húzódtak vissza ösztönös létünk sötét barlangjába, újra előtörnek, hogy elpusztítsák mindazt, amit eszünk bámu­latos erőfeszítéssel épített. Ezek a khi­­liasztikus hangillatok, amikor a kétség­­beesett emberiség a világ végét várja, mert úgy érzi, hogy mindaz, amit eddig elé alkotott, éppen az ellenkezőjére for­dult annak, amit általa elérhetőnek remélt.

Next