Nemzeti Ujság, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-01 / 144. szám
NEMZETI ÚJSÁG Szerda, 1925 július 1 Négyezer birkát pusztított el a hideg a Hortobágyon —m— A szeszélyes időjárás nagy gazdasági károkat okoz (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az időjárási jelentések beszámoltak arról, hogy az utóbbi napokban mindenfelé kiadós esőzések voltak, a két ünnepnapon pedig nem volt egy talpalattnyi hely az országban, ahol ne lett volna eső. A Banántúl délnyugati felében és a Tiszántúl pedig itt-ott katasztrofális viatömegek zúdultak alá az egek megnyílt csatornáiból. Ezeket a híreket most igen szomorúan érdekes adatokkal egészíti ki debreceni tudósítónknak legutóbb küldött jelentése. Tudósítónk beszámol arról, hogy a Hortobágyon a legutóbbi három napban szinte szakadatlanul esett az eső, ami magában nem lett volna olyan nagy baj, de igen nagy károkat okozott azért, mert valóságos dermesztő hideggel jött, ami az Alföld marhaállományában rengeteg és pótolhatatlan károkat okozott. Az előzően hónapokon át tartó aszályban kiégett legelőkön amúgy is legyengült jószág, különösen az egyéves birkák és fiatal bárányok nem bírták ki a napokon át tartó esővel érkezett hideget és rakásra hullottak. A károkat még pontosan nem lehetett megállapítani, mert eddig csak hiányosan érkeztek jelentések és az elhullásból eredő veszteségek összeírása csak most van folyamatban. De az eddigi hiányos jelentések is rengeteg pusztulásról adnak számot. Hozzávetőleges becslés szerint legalább négyezer birka pusztult el. Nem egy olyan juhtartó gazda van, akinek állatállományából a kilencven százalék elhullott. A Hortobágyon egyes szállások környékéről valóságos hegyeket hordtak össze az elhullott birkákból. A károsult gazdák állítása szerint jószágban emberemlékezet óta nem volt egyszerre ekkora pusztulás. Pénzértékben a kár az eddigi becsléssel meghaladja a kilenc-tíz milliárd koronát. De nemcsak a birkaállományban tett ekkora veszedelmet a hideg eső, megszenvedte ezt a ló és aszarvasmarhaállomány is, mert eddigi adatok szerint hasonló okból elpusztult valami hetven csikó és negyven-ötven darab szarvasmarha. Érdekes, hogy hasonló jelentések jöttek a Tiszántúl megszállott vidékeiről is, ahol szintén ilyen károkat okozott a napokig tartó hideg esőzés. Csütörtöki tárcáink Nagy József dr.: Racionalizmus a kultúrában Béry László: Egy csepp vér Az erdei szeladon írta: Simonyi Sándor Nincs szebb kép, mint a felhők kékjébe burkolózott gyönyörű erdő, nincs édesebb zene az erdei forrás csacsogásánál. Mélyen az erdőben, egy tisztáson három gyönyörű bükkfa áll egymás mellett egy lármás kis patak partján. Amint itt ülök, abbahagyom a messze távolba való nézést s egyedül a Krajnyarika csobogását hallgatom. Úgy ismerem már, mint a tényt remet. Messze-messze, valahol a máramarosi őserdők mélyén, soha napfényt nem látott szikla tövéből fakad és a fiatalság bohókás, kalandos természetével hol jobbra, hol balra fordul- Sok csavargás után elhagyja az őserdőt s a kósza lelkek természetével össze-vissza jár. Csak megy, mint akinek nincs semmi célja s háromszor rövidebb idő alatt is megtehetné ugyanazt az utat. Egy ugyanazon irányba háromszor is visszatér. Egy este, amikor elindult, szorosam hozzásimult a mogorva szikla falához — és olyan édes, hízelgő hangon csacsogott, hogy a vad, érzéketlen sziklát is le tudta venni a lábáról. Pedig ez nagyon érzéketlen minden iránt a világon — és könyörtelen. Még a nap játszadozó gyémántsugarait is elkergeti magától. De amint a bohókás, csacska Krajnyarika így szorosan hozzátapad, mint ahogy a kis gyermekek téli estéken hozzásimulnak anyjukhoz, a szikla megkövesedett lelke egészen elérzékenyedett, annyira, hogy amikor a kis patak tovább megy, a kedves vendég emlékét, a nedvességet sokáig őrzi szivében. De a csacska Krajnyerikának nincs maradása. Kiszámíthatatlan utakon csavarog. A zordon, sziklás hegyek közül szabadabb, nyíltabb térre vágyódik — és addig kószál —, míg a vad. Istent kisértő sziklák közül a Szádellyőbe ér, ebbe a gyönyörűséges völgybe, táaiután egy nagy, bura — és Isten a megmondhatója hány ezerféle, szebbnélszebb, gyönyörűbbnél gyönyörűbb virággal ékesített rétet hasit ketté. De a folyását hirtelen megírisitja. Talán csak azért, hogy most már alacsonnyá vált medréből megbámulhassa a gyönyörű rétet és olyan hívogató kedves csacsogást visz végbe, mintha csak azt akarná mondani: Kakukk, szép virágok! Meglestelek ám benneteket, de azért ne ijedjetek meg! Szépek vagytok gyönyörűséges virágszálak! Az illatotoktól megbódult az agyam, a szépségetektől pedig a szemem káprázik. Szebbek vagytok rá minden fogalomnál, kedves kis naiv barátaim! Ezt én mondom nektek, a Krajnyarika, aki már becsavaroltam a félvilágot. Folyton kószálok és soha el nem fáradok. Nagyon messziről jövök én, a mármarosi őserdők mélyéről. Egy sötét nagy szikla volt az édesanyám, aki annyira szeretett, hogy 18 éves koromig még a napsugártól is elrejtett Egy tavaszi éjszakán azonban az öreget elnyomta az álom és lopva elosontam tőle, hogy soha vissza ne térjek hozzá. És most csak megyek-megyek, bolyongok, hol gyorsan, hol lassan, de mindig vígan. Mert nagyon fiatal vagyok és folyton kerget a vérem. Csak olyankor megyek lassúbb ütemben — ha valamit nagyon meg akarok bámulni, mint ahogy most titeket megbámultalak, gyönyörűséges szép virágszálak. Ti ezt a nagy darab rétet még sohasem hagytátok el — és élve nem is fogjátok elhagyni soha. Azért nagyon tapasztalatlanok vagytok s emiatt még csak megközelítőleg sem tudjátok soha felfogni, hogy milyen szépek vagytok. Szebbek mint egy leányarc, amit egy poéta meg tud magának rajzolni. No, de pá kicsikéim! Csókollak mindannyiotokat! Szeretnék köztetek időzni nagyon sokáig, de nekem mennem kell, messze, ismeretlen tájak felé ... Liccs! Loccs! Mikorra a nap újra felkel, én már túl akarok lenni ungon-berken — és azon a messze földön habjaimhoz siető kis melleknek el fogom mesélni, hogy hosszú útjában mit is látott a Krajnyarika. Hogy olyan kápráztató szépen vü, hódító illatú virágok nincsenek a földön, mint a Szádellő völgyének a rétjén. Ilgy-ugy, bohó kis méhek! Oda menjetek! Nincs is olyan messze! Ha elindulnátok korán reggel, mire a nap felkapaszkodik az égbolt közepére, már ott volnátok — sőt még jól ki is pihenhetnétek magatokat. Meglehet, egy egynémelyitek meghalna a nagy szerelmi mámortól, de az anyám nevére — aki olyan kimondhatatlanul féltő gonddal szeretett engem és melengetett a keblén s akit én soha nem fogok Viszontlátni többé — ez a pár óra megér egy örök életet is! Menjetek csak bohó kis méhek, menjetek! És ha oda értek, el ne feledjétek megmondani minden egyes virágszálnak, hogy a Krajnyarika a messze távolból hódolatteljes üdvözletét küldi. Júliusi nap ragyog az égen. Körülbelül délutáni három óra lehet s a Krajnyarika újra mélyen az erdőben csavarog. Itt folyik a lábam alatt s én a három bükkfa alól nézegetem. Régi, kedves jó pajtásom nekem a Krajnyarika s amint igy a partján ülök, abbahagyom a többi kedves ismerősökkel való kacérkodást s ő vele szeretnék foglalkozni, de a bohóklás gonosz jószág most rám sem akar hederítenni s ő, aki mindenkivel fecseg, velem most nem akar szóba állani, nem akar észrevenni, mert nagyon el van foglalva. A magas sziklatetők mögött valami rést talált a nap s egy fénysugár, egy édes kis tündér rámosolyog a Krajnyarikára. Nosza rajta! A Krajnyarika, ez a gonosz csont kiveti hálóját a kis tündér után — és sebtiben barátságot köt vele. Valami szokatlanul lágy, édes lesz a hangja. A kis tündér pedig hallgatja a Krajnyarika locsogásait, úgy, hogy még a lélekzete is eláll. Ki tudja, miről beszél? Talán arról, hogy miként szökött meg a mármarosi erdőkből, vagy pedig a szádellővölgyi virágokról. A csacsogása pedig folyton lágyabb, folyton susogóbb, a kacagása folyton csengőbb lesz, anynyira, hogy a kis sugár összerázkódik a lelkében támadt nagy szerbiemtől és alázatos szerelemmel ráborul a pajzán Krajnyarika vállaira. Ez pedig, amint vidám kacagással tovább siklik, útjában meglát egy a vízből kiálló szikladarabot. Nosza rajta! Nagyot szökik örömében, hogy alkalma lesz a kis tündérnek megmutatni, hogy milyen híres legény, ő. És uccu! Felveti magát a nagy kő tetejére és mint egy huszár a lovát, úgy megüli ezt az esetlen fajankót, sőt ráadásul még alaposan meg is sarkantyúzza. No. Vass miniszterelnökhelyettes megcáfolta az emigránsok visszatéréséről szóló híreket—-—mmmmmmmmmmammmm--— Az előadó javaslata szerint a minisztertanács igazolhatja egyes esetekben a külföldi tartózkodást A szociáldemokraták a szakasz törlését kívánják Szigorú intézkedések az ajánlási ívek hamisítói ellen (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A parlament folyosóján ma délelőtt hihetetlen gyorsasággal terjedt el az a valószínűtlenül hangzó hír, hogy a kormány a választójogi törvényjavaslat úgynevezett „emigráns szakaszának“ tárgyalása alkalmával lényeges koncesszióra hajlandó és lehetővé kívánja tenni a szakasz elejtésével, vagy megfelelő módosításával, hogy az emigránsok közül azok, akik a kommün alatt nem követtek el ,,komolyabb“ bűncselekményeket, visszatérhessenek Magyarországra. A hírek terjesztői már azt is tudni vélték, hogy a kormány elsősorban Garami, Lovászy és Buchinger hazatérését akarja megkönynyíteni, hogy ezzel enyhülést hozzon a politikai élet feszültségébe. A folyosó ellenőrizhetetlen hírei az esti lapok hasábjain már rendkívüli szenzációvá dagadtak és a hasábos cikkek a leghatározottabb formában jelentették, hogy az emigránsok vezérei minden akadály nélkül visszatérhetnek az országba. Természetes, hogy ez a híresztelés a keresztény politikusok körében a legnagyobb felháborodást váltotta ki. Az esti lapok ezen hírével kapcsolatban ma este a nemzetgyűlés ülése után kérdést intéztünk Vass József helyettes miniszterelnökhöz, aki nevetve cáfolta meg a sajtóban és a folyosón elterjedt híreket. — Szó sincs arról, — mondotta Vass József helyettes miniszterelnök — hogy a kormány a választójogi javaslat tárgyalása alkalmával lehetővé akarja tenni az emigránsok visszatérését. Tárgyalások ez irányban egyáltalán nem folynak és nem is folytak, mert ha ilyenek lettek volna, azokról nekem okvetlenül tudnom kellene. Az emigránsok kérdésében teljesen tiszta a helyzet, hiszen köztudomású, hogy egy érvényben levő kormányrendelet értelmében, ha valamelyik emigráns vissza akar térni az országba, akkor kérheti az igazságügyminiszterétől, hogy Szabadlábon védekezhessék a bíróság előtt. Az igazságügyminiszter az ilyen bejelentéseket mindenkor a minisztertanács elé viszi és ott határoz a kormány, hogy helyt ad-e a kérésnek. Ha igen, akkor az illető emigráns visszatérésének semmi akadálya sincs és amennyiben nem terheli lelkiismeretét semmiféle olyan cselekmény, amelyért a bíróság elítélheti, akkor továbbra is szabadon maradhat az országban. Igazán nem tudom, hogy miként terjedhettek el az emigránsok visszatéréséről szóló alaptalan hírek, mert a kormány állópontja ebben a kérdésben közismert és az egyáltalán nem változott. A választójogi javaslat 62-ik-ánál, amely a választhatóság feltételeit szabályozza, bizonyos oldalról talán alkalmasnak látták lanszírozni ezt a koholmányt, amelynek úgy látszik az szolgáltathatott némi alapot, hogy a belügyminiszter úr a folyosón beszélgetés közben úgy nyilatkozott, hogy a szakasznál hajlandó lesz esetleg arra a módosításra, hogy adjon a törvény felhatalmazást a kormánynak bizonyos valóban méltánylást érdemlő esetekben arra, hogy a hazatérni akaró emigráns választhatósága céljából az egyévi kizárást felfüggesszék. Ez természetesen semmiképpen sem magyarázható úgy, hogy most már az emigránsok bátran hazajöhetnek, mert azért mindegyiknek felelnie kell a bíróság előtt a kommün alatti magatartásáért. Rakovszky Iván belügyminiszter ugyancsak kijelentette a hírlapíróknak, hogy azok a hírek, amelyek a szakasz megváltoztatásáról szólnak, nem fedik a valóságot Hangsúlyozta, hogy helytelen az a beállítás, mintha ez a szakasz csupán a kommunistákra, illetőleg az emigránsokra vonatkoznék. A szakasz egyformán vonatkozik mindenkire, aki külföldön tartózkodik. A kormánynak az az álláspontja, hogy senkinek a hazajövetele elé nem gördít akadályt, de természetes, hogy akinek valami bűne van, tartozik a bíróság elé állani. A bíróság ítélete pedig — mondotta a belügyminiszter — a választójogosultságra, akár passzív, akár aktív választójogról van szó, ugyanolyan hatással lesz, mint bármely más itthon tartózkodó állampolgár választójogosultságára. A Nemzeti Újság munkatársa a mai ülés végén beszélt Puky Endrével, a választójogi törvényjavaslat előadójával, aki a 62-ik szakasz módosításáról a következőket mondotta: " A holnapi ülésen a 62-ik szakaszhoz módosítást fogok benyújtani, amelynek lényege a következő: Képviselőül jelölhető az is, akinek külföldi tartózkodását a törvény életbeléptetése előtt a minisztertanács az igazságügyminiszter előterjesztésére igazolja. — A másik módosításom, amit szintén benyújtok, az ajánlási ívekkel űzött csalások kiküszöbölésére vonatkozik. A javaslat szerint, ha a választási biztos az ajánlási íveken gyanús aláírásokat fedez fel, akkor azt visszaadja pótlás végett, de a gyanús aláírások pótlásának, illetve megismétlésének az eddigi szokástól eltérőleg teljesen új íveken kell megtörténnie. A további intézkedése ennek a módosításnak az lesz, hogy a választási biztos az eredeti íveket, amelyen a gyanús aláírások vannak, átteszi az ügyészséghez, amelynek ki kell vizsgálni, hogy az aláírások valódiak-e, vagy pedig hamisítás történt. Alkalmunk volt beszélni a szociáldemokrata képviselők vezetőivel is, akik kijelentették, hogy őket a szakasznak semmiféle módosítása nem érdekli és a szakasz felett holnap meginduló vitában azt fogják követelni, hogy az egész paragrafust az emigránsokra való tekintettel törölték a választójogi javaslatból. OU» Tiencsinben letartóztatták a szovjet követség tagjait London, június 30. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefonjelentése.) Kínából érkező hírek szerint Tiencsinben a katonai kormányzó rendkívül szigorú rendeleteket bocsátott ki, hogy az idegenellenes propagandát megfékezze. Több mint száz embert letartóztattak, köztük a szovjet követség öt tagját is. (T.) Veszedelmes áradás Lengyelország után Varsó, június 30. Lengyelországból és egész Galíciából mindenünnen nagy áradásokról érkeznek jelentések. A Visztula és a Diniiszter kiléptek partjaikból és számos helységet elöntöttek. Néhány községet katonaságnak kellett kiürítenie. Kolelgalieiában az egyik falucskában a folyó elragadta a hidat, éppen abban a pillanatban, mikor 15 iskolás gyermek kart átmenni a másik partra. A gyermekek mind odavesztek. de ennek láttára a szerelmes kis ugar végkép elveszti az eszét s egry-két percig még reszkető, forró, csak vágyó ajakkal keresi a Krajnyarika ajkait, azután kéretlenül, boldogan elbukik a habjaiban. A szép gavallér pedig egy örömsikoltással mohón, szerelmesen összecsap felette. Kultúránk válsága Írta: Nagy József úr. Pascal elrémült, mikor szemlét tartott a természet végtelen nagyságán és az ember kicsinységén. De aztán megvigasztalódott, mert bár igaz ugyan, hogy a kicsinyke embert a roppant természet egyetlen mozdulatával agyonsújthatja, de a természet tudatlanul teszi ezt mint a gép, míg az ember tud róla és e tudat a lesújtott embert a természet fölébe emeli, így az ember porba roskadásn is a természet fölött aratott diadallá váltzik. A tudatosan alkotó ember több, mint a természet s élete áttörheti a néma anyagi világ szűk korlátait. A Logos, a szellem szava csak az ember értelmének hallhatóan beszél s hiába végtelen a természet, nem tudja megérteni ennek a zendülését. A szellem szavára egy új világot épít az ember a természet valósága fölé: a kultúráét, amelyet a legsajátabb módon a magáénak vall, így lesz az ember két világ részese, mert élete nemcsak a természet, de még ennél inkább a kultúra élén játszódik le. S az ember rendszerint büszke a maga kultúrájára, amelynek minden mozzanata a természet igába hajtásáról beszél előtte s amelyben a saját lelkének arculata tükröződik. De jönnek komor és nehéz idők, amikor az apokalypsis hangulata borulaz emberi lélekre, mert úgy érezzük, hogy a leigázott természet föllázadt ellenünk és mindazok a nyers erők, amelyek az értelem világossága elől lesben álló fenevadak gyanánt húzódtak vissza ösztönös létünk sötét barlangjába, újra előtörnek, hogy elpusztítsák mindazt, amit eszünk bámulatos erőfeszítéssel épített. Ezek a khiliasztikus hangillatok, amikor a kétségbeesett emberiség a világ végét várja, mert úgy érzi, hogy mindaz, amit eddig elé alkotott, éppen az ellenkezőjére fordult annak, amit általa elérhetőnek remélt.