Nemzeti Ujság, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-28 / 192. szám

Péntek, 1925 augusztus 28. NEMZETI ÚJSÁG fél—7.52 és fél, Milánó 15.72 és fél—15.76 és fél, Peris 19.73—19.77, Zürich 81.30—81.50, London 20­7.40—2042.60, Newyork 419.50—420.50, Amster­dam 169.02—169.44. — Valutapiac: magyar ko­rona 0.00584-0.00588. Prága, augusztus 27. (Devizazárlat.) Buda­pest 0.0106 és háromnegyed—0.0486 és három­negyed, Bécs 476—479, Berlin 804.25—808.25,­­Varsó 595.----601.—, Bel­gr­ád 50.68-61.15, Milánó 126.62 ée fél—128.12 és fél, Zürich 655.25—658.25, Páris 158.87 és fél—160.37 és fél, London 16395 —­16535, Newyork 3375.----3405.----Amsterdam 1363.50—1369.50. — Valutapiac: magyar korona 0.0470 és egynegyed—0.0480 és egynegyed. Hivatalos valuta- és deviza­­árfolyamon Augusztus 27. A Magyar Nemzeti Bank hi­vatalos jelentése a valuta- és deviza-klíring­­ről: osztrák scilling 9970—10.046, Bécs 9990— 10.050, német márka 16.840—16.990, Berlin 16 890 —16.990, cseh korona 2097—2115, Prága 2103— 2115, lengyel zloty 12.770—12.920, Varsó 12.870— 12.950, dinár 1246—1268, Belgrád 1266—1274, leva 510—518, Szófia 515-519, lei 353—359, Bukarest 355—357, lira 2660—2674, Milano 2653—2669, fran­cia frank 3347—3377, Páris 8342-8362, belga frank 3204—3234, Brüsszel 3234—3254, svájci frank 13.783—13.883, Zürich 13.763—13.843, angol font, london 345.000—347.000, dollár 70.930— 71.560, 5 dollártól lefelé 70.830—71.560, Newryork 70.980—71.410, holland forint 28.335—28.605, Ams­terdam 28.635—28.805, dán korona 17.105—17.255, Kopenhága 17.305—17.395, svéd korona 13.810— 18.970, Stockholm 19.060—19.170, norvég korona 13.630-13.810, Oszló 13.830—13.910. Külföldi értészpanírpiacok Bécs, augusztus 27. Az értéktőzadón az irány­zat nyugodtan indult, csak magyar értékek­ben állott be kisebb lemorzsolódás budapesti eladások következtében. Később a magyar ér­tékek részben megjavították árfolyamukat. Záróárfolyamok: Magyar Hitel 343, Osztrák Hitel 127.9, Pesti Kereskedelmi Bank 988, An­gol Magyar Bank 35, Wiener Bankverein 97.50, Magyar Jelzálog 33.5, Államvasut 380.5, Déli­­vasut 42.5, Spódium 82, Rima 115, Egyesült Fa 50, Szlavónia 60, Szászvári 233, Kohó 240, Salgó 484, Általános Szén 3040, Magyar Hof­­herr 140­9, Magyar Vasútforgalmi 195, Győri Olaj 595. A bankok ragaszkodnak a régi arany- koronakölcsönök kötvényekben való vis­szafizetéséhez. A kötvé­nyhossz egyik oka, hogy a bankok ragaszkodnak ahhoz, mi­szerint a régi aranykorona tartozásokat jelzálogadósaik záloglevelekben, a váro­sok pedig községi kölcsönkötvényekben fizessék vissza. Eb­ből kifolyólag már több összeütközés is volt. Legújabban Pécs városa é­s a Kereskedelmi Bank kö­zött merült fel differencia egy békebeli 1300.000 koronás kölcsön visszafizetése ügyében. A bank ragaszkodik ahhoz,­­hogy Pécs városa községi kölcsönköt­vényekben fizesse vissza régi kölcsönét, úgy hogy az 1.300.000 koronáért ma 600 millió községi kölcsönkötvényt kel­lene összevásárolnia a városnak. Pécs városa úgy határozott, hogy a kölcsönt ennek dacára visszafizeti. Az amerikai gombkirály Bécsben. Bécsi lap­jelentéseik szerint William Hobo, a híres ame­rikai gomkirály megjelent Bécsben és ott a kisiparosok körében nagy megrendeléseket eszközölt, miután Bécsben lényegesen olcsók­ G­OM Regény­ei Írta: Uahinasanata Tagore Midőn Gora a kaikulitai utcák forgatagába sodró­­dott, nem látott és nem hallott semmit sem mindabból, ami körülötte történt, annyira arra az egy célra irá­nyult a lelke. Sucharita háza elé érve, egyszerre újra öntudatra ébredt. Mostaniig a kapuajtó mindig­­nyitva volt, ma nemcsak hogy be volt zárva, de még el is rete­szelve. Egy pillanatig habozott, aztán hangosan ko­pogni kezdett, míg előkerült egy szolga, aki Gorát föl­ismerve így szólt: — A fiatal úrnő nincs itthon. — Hol van? — kérdé Gora. Megtudta, hogy néhány napja nincs odahaza, segí­teni mert Lolita menyegzőjét előkészíteni. Gora egy pillanatig habozott, hogy f­elmenjen-e az esküvőre. Szinte már rászánta magát, midőn egy isme­retlen bábu lépett ki a házból és így szólt: — Mit kivan, uram? — Semmit, köszönöm, — felesé Gora, a kérdezőt tetőtől-talpig ,végigmérve. — Nem jönne be egy pipára? — szólt Kailas előzé­kenyen. Kai­lámak az élet társasá­g nélkül nagyon unalmas­nak tetszett és nagy könnyebbségére szolgált volna, ha valaki bejött volna hozzá egy kis tereferére. A nap meg csak tűrhetően telt el azzal, hogy pipával kezében le­ment az utcára és figyelte a járókelőket. De midőn le­szállt az éj és visszavonult a házba, olyankor majd meghalt unalmában. Harimohinivel majd minden té­mát kimerített, mert beszédanyaga nagyon is korlá­tolt volt. — Köszönöm, most nem maradhatok. — felesé Gora és mielőtt Kailas tovább unszolta volna, már az utca másik oldalán volt. Gorának az volt a szilárd meggyőződése, hogy élete legtöbb eseménye nem a véletlen szülötte és nem függ az ő személyes kívánságaitól. Úgy hitte, hogy aki ha­zája sorsát intézi, annak vele valami határozott célja van. Ezért különös jelentőséget tulajdonított élete leg­csekélyebb körülményeinek is. Midőn tehát ma este erős vágya ellenére zárva találta Sucharita házát, meg volt róla győződve, hogy reményei meghiúsulásának valami mélyebb értelme volt. Aki a lépteit kormányozza, így akarta akaratát tudomására hozni. Világos, hogy ebben az életben ennek az ajtónak előtte zárva kell maradnia. Sucharita nem volt neki rendelve. Olyan emberinek, mint ő, nem szabad, hogy a vá­gyainak rabul essék, közömbösnek kell lennie öröm és szenvedéssel szemben. Brahman hivatásához híven egész életét szigorú fegyelemben India ügyének kell szentelnie. Nem szabad földi vonzalomnak és vágyak­nak engednie. h­iszen nyilvánvalóvá tette, hogy az ilyen szere­lem nem tiszta és nem vezet békéhez Piros az miként a bor és mámorító, megfosztja nyugalmától a lelket és másmilyeneknek mutatja a­ dolgokat, mint a valóság. Kaim vasi vagyok, életemben és szolgálatomban nem szabad tért hódítania. LXII. Miután Sucharita Harimohini zsarnokságát oly sokáig tűrte, Anandamov társaságában oly megköny­­nyebbü­lést érzett, mint annakelőtte sohasem. Ananda­­moy oly szorosam magához vonta, hogy az volt az érzése, mintha örökké ismerte és vele élt volna. Mintha Anan­damoy mindent megértett volna, ami a szívét nyomta és anélkül, hogy egyetlen szót ejtett volna, békét öntött a lelkébe. Soha az anyu szót nem mondta ki ily mélyen a szivéből. Midőn az esküvői előkészületekkel elkészül­tek és a lány fáradtan dőlt az ágyra, csak egyre az járt az eszében, hogy miképp bir megválni Anandiamovtól és egyre ezt suttogta: Anyám! Anyám! Anyám! A szive annyira tele volt, hogy a könnyei megeredtek, mi­dőn egyszerre ágya előtt látta Anandamoyt. — Hívtál, lányom? — kérdezte Anandamoy, Sucha­­rita haját simogatva. Midőn a lány ráeszmélt, hogy hangosan anyjának szólította, nem bírt válaszolni, csak zokogva Ananda­moy keblére rejtette arcát. Az asszony csitítgatta, simogatta és mellette maradt éjszakára. Anandamov nem akart az esküvő után azonnal el­menni és igy szólt: — Nem hagyom cserben az új párt, előbb megindí­tom kissé a háztartásukat. — Hadd maradhassak akkor veled néhány napig, — kérlelte a lány. — Igen, anyám, maradjon néhány napig velünk Suchi Didi, — kardoskodott Lolita hevesen. Midőn Satis ezt az indítványt meghallotta, örö­mében táncolni kezdett és karját Sucharita nyaka köré fonva szólt: — Igen, Didi, én is itt maradok.­­— Hát az iskola, kis csacsogom? — vele ellene Sucharita. — Binoy majd' megtanulja velem a leckét, — szólt a gy­erek. — Binoy most nem tud tam­ tüsködni, — jegyezte meg a lány. — Már hogy te ne tudnék! — szól Binoy a vitába. — Tán egy nap elfelejtettem mindent, amit annyi éjsza­kán át tanultam? — A nőnéd várjon beleegyezik-e? — kérdezte Anan­damov. — Írni fogok neki, — felelé a lány. — Ne, inkább én írok neki, — indítványozta Anan­damoy. Anandamoy tudta, hogy nénje sértésnek venné, ha a lány még továbbra is el akar maradni tőle, inkább ma­gára akarta venni a neheztelését. A levélben megírta Harimohininek, hogy az új pár otthonában még né­hány napi elrendezni valója van és nagy segítségére lenne, ha Sucharitát addig elengedné. Midőn Harimohini ezt a levelet megkapta, nemcsak haragra gerjedt, hanem gyanút is fogott. Úgy gondolta, miután ő véget vetett a Gora látogatásának a házuk­ban, most már az anyja vetette ki ügyesen a hálót, hogy Sucharitát bekerítse és hogy ezt Gora és anyja együttesen eszelték ki. Megemlékezett róla, hogy mind­járt kezdettől fogva idegenkedett Anandamov fenyőtől. Csak már férjhez adná Sucharitát az ő ura híres családjába: nagy tehertől szabadulna meg vele. Med­dig lehet még várakoztatni az olyan férfit, mint Kailas? A szegény ördög már feketére pipálta a szobája falát unalmában. Amint Harimohini megkapta a levelet, hordszéken elvitette magát Binoy házába. Az alsó szobában találta Sucharitát, Lolitát, Anandamoyt, amint az ebéd előké­szítésével foglalatoskodtak. Az emeletről Satis éles hangja hallatszott ki, amint angol szavakat magolt. Anandamov nagy szívességgel üdvözölte Harimo­­hinit, ez azonban nem vett róla tudomást és minden be­vezetés nélkül szólt. — Eljöttem Sucharitáért. — De csak leülsz előbb egy percre? — kérdé Anan­damov. — Nem, köszönöm, — felele Harimohini, — még reggeli imámat sem végeztem el, azonnal haza kell mennem. Sucharita éppen egy tök fölszeletelésével volt el­foglalva. Nem szólt egy szót sem, míg U­a­riimohi­ni egyenesen feléje fordulva így szólt: — Nem hallod? Későn van! Lolita és Ananda moy hallgattak. Sucharita abba­hagyta munkáját és így szólt: — Menjünk, nőném! Midőn azonban a hordszék felé kisérte Harimobi­­nit, előbb bevezette egy szobába és szilárd hangon­ monda: — Minthogy érteim jöttél, nem akartam, hogy szé­gyenszemre nélkülem fordulj vissza. Most veled me­gyek, de délére visszajövök. — No még ilyet! — szólt Harimohini dühösen. —11 bak a termelési viszonyok, mint Amerikában. A gumik­irály nagy nyilatkozatokat adott le erről az iparágról és kijelentette, hogy ez tel­jesen verseny­­nélkül áll a világon és még hatalmasan ki lehet fejleszteni. Ezután William Hohe Berlinen át elutazott Bécsiből. Októberben tartják meg a városok nem­zetközi kongresszusát Párisban. Értesülésünk szerint a városok nemzetközi kongresszusát október hónapban tartják meg Párisban. Erre az értekezletre máris több magyar vá­ros elhatározta, hogy delegátust küld ki. MEZŐGAZDASÁG A gazdasági akadémiák jövedelmezősége Ismeretes, hogy mind a három gazda­sági akadémiánk rendelkezik (30­4—600 holdas) gazdasággal, mely gazdaságok részint a hallgatók gyakorlati kiképzé­sére szükségesek, részint egyéb tanügyi és kísérleti szempontokat szolgálnak. Mivel pedig ezen tan­gazd­aságok a tan­ügyi cél mellett jövedelmezőségre is tö­rekszenek és jövedelmet mutatnak fel, ezért gyakran halljuk azon véleményt, hogy az akadémiai gazdaságoknak tisz­tán a tanügyet kell szolgálniuk tekintet nélkül arra, hogy jövedelmet produkál­nak-e vagy nem. Tény, hogy a tanüggyel kapcsolatban olyan kiadásokra és kísérletezésekre­­is szükség van, melyek nem jövedelmezők, de azon véleménnyel mégsem érthetünk egyet, hogy az akadémiai gazdaságoknál mellékes dolog a jövedelmezőség. Ezzel ellenkezőleg azt kell mondanunk, hogy egy olyan tangazdaság, amely jövedelmet mutat fel, a hallgatóság szemében sok­kal jobb példakép lesz és ezáltal a tan­ügyet is jobban szolgálja, mintha az deficittel dolgoznék. Természetesen tisz­tán a tanügy érdekében eszközölt ilyen nem jövedelmező kísérlet a gazdaság mérlegét nem terhelheti és így az ilyen tehertételektől elválasztott tangazdaság kell, hogy jövedelemre is dolgozzék és azt fel is mutassa. A jövedelmezőség alapja általában a megfelelő tőke, a változatos termelés, a helyes üzemszervezés, de mindezeken be­lül az akadémiai gazdaságok jövedelmét legjobban fokozza és biztosítja az, ha mindegyik gazdaság a viszonyok szerint egy-két speciális üzemágra elsősorban berendezkedik és ezt tökéletességre viszi és fejleszti. Ezen irányzatot tényleg meg is találjuk a gazdasági akadémiáknál, így pl. a magyaróvári gazdasági aka­démia híres simmentihali tehenészettel rendelkezik (melyhez újabban friz juhá­szat is csatlakozott), a keszthelyi aka­démia pedig kiváló merino-précoce juh­tenyésztést tart fenn, míg a debreceni gazdasági akadémia az ottani klímának és viszonyoknak megfelelően a növény­­termelés stb. tekintetében juthat vezető szerepre. Hogy egy-két jól vezetett üzem,ág mily fontos a jövedelmezőségre, azt látjuk a magyaróvári akad­émia állattenyésztésé­ből, ahol bábom előtt a jobb tenyészbiká­kat 2—3 ezer koronáért adták el darabon­ként, sőt a folyó évben is, amikor pedig a szarvasmarha árak elég alacsonyak voltak, 35 millió koronát is kapott egy bikáért az akadémia. És amidőn az aka­démia tehenészete révén elsősorban bizto­sítja a maga számára a legfőbb jöve­delmi forrást, ugyanakkor a tan­ügy és a köztenyésztés érdekét is szolgálja. Országos érdek tehát, hogy a tangazda­ságokkal kapcsolatban olyan elsőrendű tehenészet, juhászat stb. tartassák, form, hogy ezen tenyészetek tényleg regene­rálói és nemesítői legyenek az ország állattenyésztésének. Az akadémiák, mint tudományos gaz­dasági intézmények ugyanis elsősorban alkalmasak arra, hogy az állattenyésztést minden irányban a legnagyobb gonddal űzzék s ide tenyészanyagért a gazdatár­­sadalom mindig bizalommal fordulhat. És e tekintetben megnyugvással mond­hatjuk, hogy e téren pl. a magyaróvári akadémia fontos szerephez jutott az or­szág szarvasmarha - tenyésztésében, amennyiben 27—28 év óta körülbelül 50 darabból álló tehenészete után mintegy 400 drb. tenyészbikát adott tenyésztésbe részint uradalmaknak, részint községek­nek. Hasonló szerepet tölt be a juhászat te­rén a keszthelyi gazdasági akadémia. Azért tehát úgy a közérdiek, mint az állam jelenlegi fiskális szempontjai azt kívánják, hogy a külföldről importál­­andó tenyészanyagnak legkiválóbb egyedei elsősorban az akadémiai­ tan­gazdaságokhoz kerüljenek, honnan azok utódai kiadva, a köztenyésztés javítására fognak szolgálni és ezáltal úgy a közre, tanügyre, mint az akadémiák jövedelme­­zőségére csak jó hatással lehetnek, illetve lesznek. De nemcsak az állattenyésztést lehet az akadémiákkal kapcsolatban kiváló eredménnyel űzni, hanem más üzemága­­kat is. Ezúttal azonban még csak a mezőgaz­dasági iparokról kívánok megemlékezni, mint olyan üzemágról, mely mindig na­gyobb és nagyobb jelentőséget nyer ha­zánk köz- és mezőgazdasági életében. Ezért tehát szükséges úgy a tanügy, mint a jövedelmezőség további emelése szem­pontjából, hogy az akadémiai gazdaságok megfelelő ipari üzemekkel szereltessenek fel, mert intenzív ipari, technológiai képzés elsősorban a helyben levő ipari üzemekkel kapcsolatban lehetséges, már­pedig jelenleg ipari üzeme egyik akadé­miának sincs, mert a kassai elveszett. A gazdasági haladás szorosan kapcsolódik a mezőgazdasági iparokhoz, ezért az in­tenzív ipari képzést minél jobban meg kell adni az ifjúságnak, nehogy a gazda­sági evolúcióban a nyugati országoktól elmaradjunk. Mindezek után elmondhatjuk, hogy az akadémiai gazdaságok helyes úton ha­ladnak akkor, amikor a tancél mellett a jövedelmezőséget is szem előtt tartják, melynek legfőbb eszközei az egyes spe­ciális, helyesen vezetett, és fejlesztett üzemágak és a felállítandó ipari üzemek. Végül felemlítem, hogy a most lezárt 13 1024/25-ifei tanévben a gazdasági a­kadé­m­­iák dologi k­iac­Sau­kban nemcsak fenn­tartották magukat, hanem még jöve­delmi többletet is mutatnak fel. Világhy Károly, gszd. akad. rfk. tanár, Magyaróvár. A szőlősgazdák kívánságaik teljesítését várják A szőlő- és borgazdasági érdekeltséget nagy­gyűlése, amelyet a múlt héten tartottak a Köz­telek nagytermében, impozáns megnyilatkozása volt annak az aggodalomnak, amely ma a szőlőtermelőket eltölti. A Köztelek mai számá­ban Drucker Jenő dr. foglalkozik ezzel a pro­blémával és utal arra, hogy néhány hét múlva megkezdődik a szüret, amely az idén igen bőnek ígérkezik s a gazdák még egyálollábait nem tudják hogyan fogják tudni azt értéken­­­síteni. Ennek elősegítésére követelik a bor­­fogyasztási adónak 5 aranyfilérre való leszál­lítását, miután ez a súlyos teher okozza, hogy­ nálunk a legkisebb a borfogyasztás az összes bortermelő államok közül. Ezzel együtt azon­ban mérsékelni kell igen jelentékenyen a kü­lönféle borforgalmi és kimérési illetékeket, amelyek annyira megdrágítják a bort, hogy míg a termelő az önköltségi árat sem kapja meg, a fogyasztó nem tudja megfizetni. A szőlőtermelést az is megdrágítja, hogy a szük­ségleti cikkek nálunk drágábbak, mint más bortermelő államban. Súlyos sérelme a bor­termelésnek, hogy a szőlősgazdák felsőbb biz­tatásra a jobbminőségű borok termelésére tértek át, most pedig ezeket a borokat luxus­adó sújtja s igy fogyasztásuk sokkal kisebb, mint a háború előtt. Ez az oka annak is, hogy a pezsgőgyártás jóformán megszűnt és a konyakipar is válsággal küzd. A szőlősgazdák abban biznak, hogy a nagygyűlésen elhang­zott kívánságokat illetékes helyen méltányolni fogják s megvalósítják azokat az intézkedése­ket, amelyek nélkül ez a nagy mező­gazdasági termelési ág elsorvad. Gyenge a világ komlótermése A világ idei komlótermését az egyik leg­nagyobb csehországi komlókereskedőcég alig egy millió félmázsára becsüli, a múlt évi 1,34 millió félmázsával szemben, míg a világ­­fogyasztás 1,12 millió félm­­ázsára tehető. Te­kintettel arra, hogy Angliában még igen nagy készletek vannak, a szükséglet fedezve látszik, azonban az európai kontinens csak kis részben használja az angol és amerikai eredetű komlót. Külön fogyasztó területnek vehető tehát az európai szárazföld, amelynek szükségletét a termés eredménye nem tudja kielégíteni. A­ legjelentősebb komlótermő vidék az észak­csehországi Saaz környéke, amelynek ez évi termése nem lesz több, 110—125.000 félmázsá­nál, míg a múlt évben 200.000 félmázsára rú­gott. Ez a körülmény lényegesen felszöktette

Next