Nemzeti Ujság, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-11 / 179. szám

4 tételek közelebbi közlését. Tekintettel az ese­mények kedvező fordulatára, nem volna he­lyénvaló semmiféle sietség­. Ezzel szemben a francia—spanyol egyezményt, amely a két zóna pontos elhatárolásáról szól, már legkö­zelebb nyilvánosságra hozzák. Paris, augusztus 10. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telef­on jelentése Berlinen át.) A párisi la­pok egy szemmel láthatóan felülről su­galmazott közleményt hoznak, amely sze­rint semmi kilátás sincs többé arra, hogy Abd­el Krímmel megkezdődhessenek a béketá­rgy állások. A riffkabilok vezére mindeddig állhatatosan vonakodott, ho­gy a spanyol—francia békefeltételek alapján tárgyalásokba bocsátkozzék. Nemcsak, hogy visszautasította a franciáknak erre vonatkozó kezdeményező lépéseit, de hosszú heteken át nem is válaszolt a franciák felszólítására. A francia kor­mány ezért kiadta utasításait, hogy Ma­rokkóban tegyenek meg minden előké­születet egy óriási arányú offenzívára, hogy a gyarmati háborút minél hama­rabb befejezzék. Abd­el Krím a lapok szerint szintén széleskörű intézkedéseket tett állásainak biztosítására és egy erős támadás meg­indítása céljából. Casablancából érkezett jelentéseik arról adnak számot, hogy Abd el Krim kiküldöttei által újból az egész vonalon lázítja az európai zónában élő törzseket és pedig különösen a spanyol területen levő benszülött csoportokat. A fronton a riffák vezére munkába állította az összes rendelkezésére álló munkaerő­ket, hogy erődöket építsenek és lövészár­kokat ássanak. Azt hiszik, hogy Abd el Krim a napokban meg akarja kezdeni a támadást. (T.) Paris, augusztus 10. (Havas.) Hivatalosan jelen­tik: Primo de Rivera tábornok táviratban közölte, ho­gy egy megbízott, a±i Abd el Krim megbízottja gya­nánt lépett fel és csakugyan ennek látszik, ki­jelentette, hogy Abd el Krim addig nem bo­csátkozik tárgyalásokba, amíg a riffkabilok függetlenségét előre el nem ismerik. Hadi jelentésére a frontról Debar Sarsartól délre az ellenség kísérletet tett a Lukkos medrén való átkelésre; ez a kí­sérlete nem sikerült és kénytelen északkeleti irányból menekülni, üldöztetve a francia tüzérség és a spanyol repülők tüzétől. A Dscíbidl Araerja kiürítését a középső frontsza­­kaszon megerősítik. A keleti szakaszról a kö­vetkezőket jelentik: A repülők tevékenysége megélénkült; a Dsebei Amses környékét meg­tisztították; az ellenség kísérletet tett Tim­­suoht élelmiszerrel való ellátásának meg­hiúsítására, ami azonban nem sikerült. Fez, augusztus 10. A nyugati frontsza­kaszról kiadott jelentés szerint Haddu riffi kaid elrendelte a spanyol zónában levő dzsebalák újoncozását, hogy a hazai kontingenseket megerősítse. Ez utób­biak azt a parancsot kapták, hogy minden­áron tartsák állásaikat, hogy ily módon be lehessen fejezni az elsáncolási műveleteket. Az Uled Bedder és a Béni Mesgilda törzsek, összesen 375 család, megadták magukat, Lányaival! Volt rajta" szélkakás, eső-­­miérő, sáto­rponyvából napvédő, a pár­kány kövébe napórát véstem, szóval amit a diákfanotázia és a Verne-regények el­képzelnek, azt én mind kipróbáltam az erkélyen. Mielőtt lefeküdtem volna, m­ég egyszer kimentem­ kedves erkélyemre és megvizs­gáltam műszereimet. A szélkakas rúd­ja kissé elgörbült. — Ejnye, biztosan Juci görbítette el, mikor a portörlőt rázta — gondoltam. Na, majd holnap megjavítom. A többi dolgot rendben találva, megnyugodva lefeküdtem. De igen nyugtalanul aludtam. Vad, merész és rémséges dolgokat álmodtam. Azután egyszerre felébredtem és meg­lepetten láttam, hogy kint minden vilá­gos, holdfényes. A fák lombja a hold szelíd fényében olyan sejtelmes, olyan meseszerűen szép volt, hogy nem tudtam újra elaludni. Egy ideig csak elméláz­tam­ a tündéri képen, azután felkeltem és kimentem az erkélyre a szélkakashoz. Éppen azt vizsgálgattam, hogy lehetne kiegyenesíteni a rúdját, amikor meghal­lom, hogy csikordul lent a kavics, mintha valaki járna rajta. Óvatosan kihajoltam és lenéztem a kertibe. Ketten voltak a kertünkben. Sé­táltak, megálltak, azután megfordultak és az erkély felé jöttek. A lélekzet is megakadt bennem. Felismertem őket! Irén sétált Köröndy­vel! Karonfogva! Figyeltem. Láttam, hogy beszélnek, de még nem hallottam semmit, mert a kavics zörgött a lépéseik alatt. Nem nagyon messze az erkélytől meg­álltak. Köröndy megfogta Irén kezét. — Én mást nem ígérhetek magának Mátyás! — szólt most az én Irén ne­vű elsőfokú unokanővérem. — Csak abban lennék biztos, hogy vár. Nyolc hónap az egész és akkor kineve­zett tanár leszek. — Épp azért szóljon Ber­tus néninek! — Hova gondol? Azt mondaná, hogy visszaéltem a helyzetemmel. Meg azután tudja, én itt csak instruktor va­gyok. — És Köröndy elszomorodott. Most először jutott eszembe, hogy en­nek a Köröndy Mátyásnak talán más gondjai is vannak, mint hogy a tudo­mányt verje belém és hogy más baja is lehet, nemcsak az, amit én okozok neki. Bizony, nekem éjjel hálóingben kellett kimennem a holdfényes erkélyre és me­zítláb ágaskodva figyelnem egy titko­lódzó párral, hogy fefedezzem­ a nevelő urban — Köröndy Mátyást, az embert. — Én mégis azt mondom, Mátyás, — szólt Irén —, hogy beszéljen a nénivel és pedig rögtön holnap, ha idejön! — De Irén kém, hogy mondhat ilyet — nyöszörgöti Mátyás —, hiszen rögtön kidobnának; magát pedig Pesten még csak nem is láthatnám. — Ha így fél és nem mer a néninek szólni, akkor tudom, hogy nem is szeret igazán. — És Irén sírva fakadt. — De írónkém­, esküszöm, hogy szere­tem, hiszen tudja, hogy mennyire szere­tem, de valami más módot kell találni. Lassan tovább sétáltak. Én úgy véltem hogy eleget hallottam, azonkívül hideg is volt egy kicsit. Megnéztem az órámat: negyed 12 volt. Lefeküdtem, elaludtam és azt álmodtam, hogy én vagyok a sze­relmeseik vérdangyala. Másnap megjött Bertai néni. Kölöndy rosszkedvű volt, Irén pedig olyan, mint az alvajáró. Én mindjárt láttaan, hogy itt bajok vannak. Uzsonna után kellett Irénnek Bertus nénivel elutazni. Azok a lopott pillantá­sok, amiket Irén és Köröndy az ebéd alatt váltottak, tele voltak szenvedéssel, szo­morúsággal. Attól féltem, hogy Irén egy­szerre csak elsírja magát. Ebéd után az asztalbontásig a legunottabb hangon, a legközönségesebb dolgokról folyt a szó. Én hallgattam és ujjaim között egy kis kenyérgalacsint gyúrtam össze. Azután észrevétlenül célbavettem Irént és a kis kenyérgolyó elsőfokú un­ok­a­nő­vérem szo­­morkodó arcába röpült.­ Ő fájdalmasan elmosolyodott. Kölöndy­ azonban egy pil­lanat alatt visszanyerte régi énjét és rámszólt: —­ Laci kérem, ez nem illik! Kenyér­béllel dobál­ódzak­ illetlenség. — Hát mi illik akkor? Azt sem tudom már, hogy hogyan viselkedjem! — mo­rogtam vissza. — Viselkedjél úgy, ahogy Kölöndy úr mondja és vegyél mindenben példát őróla. — Ezt a komoly kijelentést édes­atyám tette. Neki sose mertem volna visszafelelni, most azonban mintha nem is lettem volna én én, hanem valaki más bújt volna belém, merészen vissza­vágtam . Úgy! Akkor éjjel a kertben fiatal lányokkal sétálni az is­illák. A pillanatnyi dermedt csöndet Bertus néni törte meg: — Ez a fiú megbolondult! Irén erre halkan felsikoltott és amint ilyenkor illik — elájult, Kölöndy pedig felállt és igen komolyan igy szólt Bertus nénihez: — Nagyságos asszonyom! Bocsánatot kell kérnem, de ez a helyzet . . . — Laci, menj ki — parancsolt rám atyám —, de erről még beszélünk. • Egy héttel ez után a családi jelenet után megtartották az eljegyzésüket. És nyolc hónapra rá, mikor Mátyásnak zse­bében volt a tanári kinevezése, az es­küvőt. Azóta én is leérettségiztem és Irén meg Mátyás, megfeledkezve illetlen magaviseletem­­ről, engem szemeltek ki a kis Köröndy Laci keresztapjának. Igaz, hogy most már én ite illedelmes vagyok. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1925 augusztus 11. Cili rsiisirsifereia«, aki árin­esa nemzetének Akimer Zogii sej a Három sorom által Avnán Sávart ítélt teríttetettet átengedte Jugoszlávián­ak — Pél­­dáts&si eset a diplomácia történe­­tében Valona, (Albánia) augusztus (A Nemzeti Újság alkalmi tudósitójá­tól.) Néhány nap előtt Génfből jelentet­ték, hogy a Népszövetség helyben hagyta a jugoszláv és az albán kormányok közt létrejött­ megegyezést, amely szerint Al­bánia átengedi Jugoszláviának a st.­­naumi területet a hozzátartozó kolostor­ral együtt, úgyszintén a vermesi terület egy részét, aminek fejében egy egészen jelentéktelen földdarabot lép Szerbiától. Az európai politika nagy kérdései és eseményei mellett ez a híradás csak azok­nak a figyelmét keltette föl, akik köze­lebbről ismerik a balkáni viszonyokat és tudják, hogy a fentebb említett egyezmény végzetteljes a nemzeti függetlenségéért századok óta küzdő albán népre. Ennek a küzdelemnek a története egy­­úttal egy nép martiriumi ágának a törté­nete is. Utolsó fázisa 1912-ben, a balkáni háború után, a török fenhatóság lerázásá­val kezdődik. A nagyhatalmaknak az al­bán kérdésben hozott minden egyes hatá­rozata a legsúlyosabb áldozatot rótta az albán népre. Már az albán állam meg­­alapításánál elkövették azt az igazságta­lanságot, hogy a nemzet nagyobb részét idegen uralom alatt hagyták, illetőleg a Törökországtól elszakított területek al­bánlakta vidékeit részben a szerbeknek, részben a görögöknek adták. Míg a füg­getlen albán államnak csak 800.000 lakosa van, addig az új jugoszláv államban kö­zel egy millió albán él mint jugoszláv alattvaló. Noha ez a körülmény kiáltó el­lentétben áll a népek szabad rendelkezési jogával, amelynek elvét a békekötésnél még fennen hangoztatták a győztes hatal­mak, az albánok megnyugodtak a hatal­mak döntésében és siettek fölvétetni or­szágukat a Népszövetségbe, azt remélvén, hogy a Népszövetség nemcsak Albánia integritását fogja biztosítani, hanem az idegen uralom alatt maradt albánok nem­zeti kisebbségi jogait nemzetközi szerző­dések által biztosítja. Európának talán egyetlen országa sem viseltetett oly biza­lommal és tisztelettel a Népszövetség iránt, mint az újonnan alakult Albánia, az utóbbi évek eseményei azonban kiáb­rándították. Különösen megrendítette a bizalmat az, hogy a Jugoszláviá­ban ke­gyetlenül elnyomott és üldözött albánok sokszoros panaszára a Népszövetség ab­szolúte nem reagált és érdekükben egyet­len lépést sem tett. A múlt év decemberében Ahmet bej Zogu tudvalevőleg szerb támogatással megbuktatta Fan Noli kormányát és ju­goszláv katonákkal nyomult be Albániá­ba. Jóllehet, a tiranai nemzeti kormány segítségért fordult a Népszövetséghez és a nagyhatalmakhoz s az Albániában levő diplomáciai képviseletek tisztában voltak azzal, hogy Ahmet Zogut a belgrádi kor­mány erőszakolja az albán nép nyakára: se a Népszövetség, se a nagyhatalmak nem léptek közbe. Ahmet Zogu a fegyve­res betörés előtt szerződéssel kötelezte magát Belgrádban, hogy az Albániának oly fontos vernmsi és st.-naumi területek átengedését Jugoszlávia számára keresz­tül fogja vinni, ígéretét most tényleg be­váltotta. De miután m­aga is érezte, hogy Albánia életérdekeivel szemben árulást követ el, ha a határmegállapító bizottság, a Népszövetség és a hágai bíróság által Albániának megítélt területeket átengedi Jugoszláviának, szemfényvesztéshez for­dult. Területi csere ürügye alatt adta oda az említett területeket pár értéktelen és jelentéktelen földdarabért. Az albán haza­fiak remélték, hogy a Népszövetség ezt a csúnya játékot nem fogja elnézni, de új­ból csalódás érte őket. Szt. Naum és a vermesi kerület legfontosabb része Ju­goszláviához csatoltattak. Ahmet Zogu bej ezzel kiegyenlítette tar­tozását a szerb támogatásért. Az albán nép ezidőszerint kénytelen eltűrni az ő zsarnokságát és nem léphet föl a gálából elajándékozott hazai föld visszaszerzésé­ért, de bizonyára elérkezik majd az idő, amikor Ahmet Zogut felelősségre fogja vonni és semmisnek nyilvánítja összes üzérkedéseit. R. P. Szent Lőrinc éjszakája Írta: Preszly Lóránd dr. Miskor az augusztusi nap utolsó bibor­­sugaraival aranyozza be, a forró hevétől elcsigázott föld bánatos szépséggel moso­lyog vissza reá. A nap leáldozása nyomán lassan kint halkul az élet dübörgése, beáll az alkony s az esti harang­szó angyali békébe ringat minden élőt. Szürkül az est, megnőnek az árnyak s mintha misztikum áradna szét a sötétedő magasból. A szürkülő levegőben pókhálófátylak szálldosnak, fehérek, fino­mak. Nyárutói éjjeleken — mikor a bájos Maenad­ok kergetik a fiatal Pentheus ki­rályt — szokták ezek a brabanti-csipkék belepni a sárga tarlókat, a gyepesülő uga­rakat és behálózni a fák hervadó koro­náit. Talán a Maenádok lenge peplonjai­­na­k a hulladékai ezek a fehér csipkefosz­­lányok. Az egyre sötétedő alkonyban titokzatos, sejtelmes neszek suhannak el az emberek mellett, mintha lemurok vonulnának el vagy szellemek társalognának, melyek — tudvalevőleg — ilyenkor szeretnek kó­szálni. Az éjszakának is megvan a maga titok­zatos, külön világa, mely akkor kezd be­népesülni, mikor a fényes nappalra reá­borul az est homálya s némaság üli meg a világűrben tovaszáguldó földet. Az éj­szaka suttogása mintha a szférákból szű­rődne alá. Vagy az ember lelkében szuny­­nyodó akkordok zendü­lnek meg, melyeket valamikor álmában vagy extázisának egy mámoros pillanatában hallott, mikor egy­nek érezte magát a nagy természettel és megsejtette, hogy ő is egy részecskéje annak a megmérhetetlennek, mely a lát­ható és láthatatlan minden,séget intézi, kormányozza? Azok, akik nem félnek az éjszaka misz­tikumától s szeretik nyarutó havának bű­bájos éjjelén lelküket megfüröszteni an­nak varázslatos melegségében, csodás, ritka jelenséget észlelhetnek az ég bolto­zatán. Az égi rónaság kerekarcú,­kus éji ván­dora elindul hosszú útjára , bágyadt fénye végképen elnyomja a letűnt nap emlékezetén még megmaradt al­konyi vi­lágosságot. A reán feboruló ég hatalmas kárpitján nagy zöldes-kékes-ezüstös szik­rák gyuladoznak ki, tüzes vonalak jelzik a sugarat, melyen a gondolatnál is sebe­sebben futják meg pályájukat az égnek titokzatos utasai: a hulló csillagok. A fénycsíkok végig feküsznek a lom­bon, a gyepen, a fák derekán s oda ta­padnak mindenüvé, mintha megdermedtek volna. Évezredek óta mindig szent Lőrincz éj­szakáján lobognak fel a legnagyobb számban ezek a mennyei lidérctü­zek. Ezen az éjszakán gyulad ki a legkáprázatosabb tűzijáték az ég hallgatag mezején. Ezek a tüzes, keskeny csikók egymás mellé sora­koznak, mint az árvalányhaj selyme és szinte egybeolvadnak, halványzöld, lehe­­letvékonyságu takarót borítva az alvó földre. A bolygó szellemek piciny arcocskái­nak fénye villan. Az egyik habkönnyű és úgy ring a levegőben, mint a szél­ingatta fehér orgomafüz. A másiknak tündöklik az arca s úgy úszik utána sugár aranyhaja, mint az üstökös kévéje. A középkor vallási rajongása szent Lőrinc könnyeinek nevezte őket, míg az ősmagya­rok bizonyára a Hadúr aranyos nyilait köszöntötték bennük. huszadik század csillagásza azonban tudja, hogy a hulló csillagok szétzüllött világok morzsái, melyek a Nap körül le­begnek s amelyeknek pályáját nyarutó havának tizedik éjjelén keresztezi a föld futása. Azt is tudja, hogy 1925. augusztus tizedikén éjjel az északi égboltozaton látható Perzeus lesz a Lőrinc-napi hulló csillagok sugárzó pontja. A soha ki nem elégíthető emberi szív költészetet keres az ég hideg kristály­palotáján és a földi fájdalmaktól meg­gyötört képzeletével azt hiszi, hogy a vándorcsillagok futása egy-egy léleknek szabadulását jelenti a föld sarából. A költő az égi mező fakadó virágait látja bennük, melyeiknek könnyű szir­mait suhanó szelek szórják szét a vég­telens­ég éjszakáján. Évezredek óta évről-évre szent Lőrinc éjszakáján veszi magára az égbolt a leg­szebb, drágakövekkel a legdusábban tele­­hintett­ palástját, ezen az­­éjszakán ra­gyognak a legfényesebben s legtisztáb­ban ezek a drágakövek s pompáznak káp­rázatos fényükben. Szent Lőrinc éjsza­káján van az égboltozat a legtelibb szarva a szebbnél-sze­bb csillagokkal. Szent Lőrinc éjszakájának misztikuma a legjobban ragadja magával az emberi lelket. Belekapcsolva magát a hit vilá­gába, a csillagok miilliárdjaiban, csak egy csillagot lát, csak egy csillagra gon­dol, arra, amely volt, vezetett és marad mint örök és elmúlhatlan fény; amely megállóit egy jászol felett és azt tem­plommá változtatta; amely az emberi­ségnek egy új világ érkezését hirdette; amely túlragyog minden fényt s túl­ragyogja minden idők minden tudásának józanságát Ennek a­z egy csillagnak fé­nyét szívja magaiba, ezt viszi magával egész életén át Ez gyújt uj és új tüzet abban, ez árasztja el valóját uj, élő me­legséggel, ez ad annak éltető, terméke­nyítő erőt, tartalmat és növel m­­érté­keket. Alföldi élet­­vigasztalanságait, és ijesztő örvényeit látva, a hivő lélek bizalommal tekint szent Lőrinc éjszakáján a­ csilla­gok milliárdjaival behintett némas­ég felé, érzi, hogy annak kegyelméből és áldásaiból él, onnan nyerhet egyedül el­igazítást a lét értelme és célja iránt és csak az viszi közelebb, minidig közelebb a belső, Istenbe kapcsolt életét, kialakí­tásának nagy problémájához! Megkezdődön a „Maróczy nemzetközi emlékverseny“ Debrecenben Mindnyájan eljöttek a meghívott külföldi sakkozók Debrecen, augusztus 10. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Hétfőn reg­gel kilenc órakor kezdődött meg a Debreceni Sakk Kör által rendezett nemzetközi sakkver­seny, amelyet Maróczy Géza 30 éves sakkmes­ter jubileuma alkalmából Maróczy-emlékver­­senynek neveztek el. Vasárnap délután a Magyar Sakk Szövetség a városháza dísztermében díszközgyűlést tar­tott, amelyen Hü­ttl Tivadar egyetemi tanár elnökölt. A szövetséget a város nevében Vásáry István polgármesterhelyettes üdvö­zölte. Abonyi István szövetségi elnök méltatta a jubileumi verseny jelentőségét. A múlt évi zürichi világkongresszus.­ jelölte ki az idei nemzetközi kongresszus helyéül Magyarorszá­got. Darlos Árpád felszólalása után Havasy Kornél a budapesti Sakk Kör, Kovács Lajos a budai Sakkozó Társaság, Speitlin Gyula dr. a győri Sakk Kör nevében üdvözölte a kon­gresszust. Táviratban üdvözölték a kormány­zót és a miniszterelnököt. Hétfőn reggel kezdődött meg a városháza közgyűlési termében a nemzetközi mesterver­­­seny és a nemzetközi főtorna. A nemzetközi mesterversenyen 16 kiváló sakkmatador indult. Tartokover (Paris), Johner (Zürich), Grünfeld (Wien), Mattison (Riga), Kmoch (Wien), Seitz (Augsburg), Prokesch (Prága), Przepiorka (Varsó), Asztalos (Sarajevo), Vukovics (Zág­ráb), Havasy, Vajda, Balta és Steiner (Buda­pest), Pataky Gyula (Magyaróvár) és Nagy Géza dr. (Debrecen). A nemzetközi főtornát negyvennyolc részt­vevővel kezdették meg. A nemzetközi mester­versenyen az első fordulóban Johner elsiette­ a támadást és vesztett Mathison ellen. Vajda erős játékkal győzte le Kmochot, Vukovics győzött Przepiorkával szemben. Az Asztalos— Havasy-játszim­a mindkét fél óvatos játéka után eldöntetlenül végződött. Tartakower régi játék­ban nyert Pros­esch­ ellen. Steiner Lajos jobb állást ért el Nagy Gézával szemben, aki azon­ban szellemes áldozatok árán kivágta magát és feszült érdeklődéssel kísért izgalmas vígjá­tékban győzött. A Grünfeld—Seitz-játszma az előbbire előnyös állásban függőben maradt.

Next