Nemzeti Ujság, 1925. szeptember (7. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-01 / 195. szám
Kedd, 1925 szeptember 1. NEMZETI ÚJSÁG Az egész ország képviselőinek jelenlétében nyitották meg a Faluszövetség századik kiállítását Cegléden I ilMin— I n ————— Horthy Miklós kormányzó is megjelent a kiállítás megnyitásán, a kultúrpalota és a sportpálya felavatásán — ötezer fővárosi és vidéki vendég a kiállításon — Egész héten folytatódnak az ünnepségek Cegléden Cegléd, augusztus 51. a Nemzeti Újság kiküldött munkatársától.) Hosszú idők óta nem volt annyi ünnepség színhelye Cegléd, mint az elmúlt napokban. A fővárosból és az ország különböző vidékeiről érkezők száma mintegy ötezerre becsülhető, de a máskor kevésbé forgalmas utcákon is ember-ember hátán tolong most, akik a Rákócziút felé törekednek, hogy jelen legyenek Horthy Miklós kormányzó bevonulásánál, valamint a kiállítási ünnepségeken. Tíz órakor futott be a feldíszített ceglédi állomásra a kormányzó „Túrán“ különvonata. A katonazenekar a Hymnuszt játszotta, miközben Horthy Miklós kormányzó vitéz Nagy Pál gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnokával és kísérete többi tagjaival a perronra lépett. Végighaladt a díszszázad arcéle előtt, majd a különböző katonai előkelőségek jelentkezését fogadta. A kormányzó fogadtatására mintegy háromezer főnyi ünneplő tömeg vonult fel a pályaudvarra, közöttük a helybeli MANSz Hart...-dny Istvánná, a Katolikus Nőegylet Nagy Lászlóim, a Kef. Nőegylet Zsengelér Gyuláné, a MOVE Raffay Lajos ügyvéd, az Ébredő Magyarok Piros Gyula dr., a cserkészek Schmidt I. István vezetésével. A kormányzó kíséretében voltak Csáky Károly gróf miniszter, Magasházy László alezredes, első szárnysegéd, Vetter Antal százados szárnysegéd, Görgey György alezredes, a testőrség parancsnoka, Hochenberger Antal veszt. őrnagy, a katonai iroda helyettes főnöke, Hangsfeld Géza kabinetirodai titkár, Brunswick György százados utazási felügyelő és Boránszky Gyula MÁV igazgató. Megjelentek továbbá az ünnepségen Somogyi Károly nyugállományi rangú ezredes, a pestvármegyei testnevelési felügyelő, Szahlander Béla csendőrségi felügyelő, vitéz Mátyás Sándor, a vegyesdandárparancsnok helyettese, a polgári előkelőségek sorában Preszly Elemér, Pest vármegye főispánja, Agarasztó Tivadar, Pestvármegye alispánja, Fáy László, Kecskemét főispánja, Szontagh Tamás, a Magyar Földtani Intézet igazgatója, Purgly Emil nyugalmazott főispán, Gesztelyi Nagy László, a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara igazgatója, Zimay Károly kecskeméti, Tóth István csongrádi, Dezső Kálmán nagykőrösi, Tóth Tamás szolnoki polgármester, Rózsa Lajos főügyész Kispest városa nevében. Staub Elemér államtitkár, az Országos Mező az aggi Kamaraigazgatója, Pálffy Dániel, az IPOSz elnöke, Antal István dr., Pirósz Béla és Lukovich Gyula, Fritz Géza miniszteri tanácsos, a kerekedelmi minisztérium részéről, Teleki Tibor gróf, Szapáry Lajos gróf, Halász Móric, Endre Zsigmond, Eckhadt Tibor, Lénávai István és Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselők, Nagy Ferenc, a budapesti keresztény községi párt képviselője stb. A fogadtatás A polgári hatóságok nevében Sárkány Gyula polgármester üdvözölte a kormányzót, aki megköszönte az üdvözlést és megelégedését fejezte ki afelett, hogy ezzel az ünnepséggel Cegléd város bizonyságát adja annak, hogy minden irányban szívén viseli a nemzeti erők talpraállításának nagy feladatát és a város társadalmának vezetői az együttműködés és a kölcsönös támogatás szellemében irányítják az újjáépítő munkát. A választ lelkes és hosszantartó éljenzés követte. A kormányzó ezután a város ötösfogatára ezállt , kíséretével bandériumtól körülvéve a főgimnáziumba hajtatott, a kiállítás színhelyére. Itt a bejáratnál Dobos Margit, a ceglédi asszonyok és leányok nevében csokrot nyújtott át a kormányzónak, majd Schandl Károly dr. földmivelésügyi államtitkár üdvözölte a következő beszéddel: — A „Falu“ Országos Földművesszövetség századik kiállítását rendezi s ennél az ünnepélyes határkőnél bizakodva tekint vissza az elmúlt öt esztendőre. Minden romban volt, ellenséges paták taposták a barázdákat, üresen állta a tanyák istállói, kifosztott mezőgazdaság, megdermedt ipar és pusztuló tűzhelyek jelezték a harmadik tatárjárás elvonulását. A nemzet vezérének intő és buzditó szózatát, mely a nagyváros és a falvak népéhez szólt, megértette a vidéki magyarság. Isten nevében kezdtük a munkát s keresztény hite s magyar hazaszeretete nem várt eredményekkel jutalmazta a magyar föld népének törekvéseit. A magyar mezőgazdaság borzasztó sebeit begyógyította a földmivelő magyarság szorgalma és tudása, gabonatermesztésünk elérte a békebeli hozamokat, állattenyésztésünk pótolta az elszenvedett hiányokat, háziiparunk soha nem látott lendületet vett, a kézműipar újra becsületet szerez remekeivel. Uj iskolák, templomok épülnek a tanyavilágban, a cserépzsindelyes uj házikók ezrei nőnek ki a magyar földből. Ez a kulturmunka valóban méltó Széchenyi István gróf fellépésének százéves fordulójához. Ezeket az eredményeket akarja a vidéki magyar nép ebben a szinmagyar alföldi városban, Cegléden, a századik falukiállítás keretében bemutatni. A megnyitó beszéd A kormányzó ezután a következő beszéddel nyitotta meg a kiállítást: — Megelégedéssel láttam azt a céltudatos munkát, amelyet a lefolyt öt év alatt a Faluszövetség kitűzött céljainak megvalósításán, a falu kultúrájának emelésén fáradozott. Céltudatos munkájának egyik különösen jelentős ága volt az említett célt szolgáló kiállítások rendezése, azok sorában a ma itt, Cegléden megnyíló századik kiállítás. — Talpraállásunkba vetett hitemet nagyban erősíti az, amit Cegléd népének a haza földjéhez való ragaszkodásáról, a mezőgazdasági munka iránt érzett szeretetéről régebben is tudtam és újabban is hallok. — A város népe emellett épp ma bizonyságot tesz arról, hogy megvan benne az érzék a kultúra más célja iránt is. Iparossága ime kultúrházat emelt, a sportpálya létesítése pedig tanúságot tesz a város vezetőinek és a város közönségének a testedzés iránti érzékéről. — Újból hangsúlyozom örömömet, hogy a Faluszövetség ezt a századik kiálitást itt, Cegléden megrendezhette és a kiállítást megnyitom. A közönség beszéde után hosszasan ünnepelte az államfőt, aki az üdvözlések elhangzása után Steinecker Ferenc dr. egyetemi tanár, a Faluszövetség elnöke és Bodor Antal dr. egyetemi magántanár, a Faluszövetség igazgatójának kalauzolása mellett megtekintette a főgimnázium hatalmas épületét, udvarát és a Népkertet megtöltő kiállítást. Több mint egy órás körséta után hagyta el a kormányzó a kiállítás területét és kíséretével az ipartestület épülő kultúrházához hajtatott. A sorfalat álló közönség ismét lelkesen tüntetett az államfő mellett. Az épülő kultúrháznál a ceglédi ipartestületi dalárda énekkel fogadta a kormányzót, majd Kovács Margit csokrot nyújtott át neki. Az ipartestület nevében Rónay János ipartestületi elnök mondotta az üdvözlő beszédet, melyre a kormányzó a következőképpen válaszolt: — Az iparosságnak mgm a közgazdaság, mint a művelődés tekintetében nagy a jelentősége. Hivatása elsősorban a mezőgazdaság támogatása, mert ipar nélkül nincs mezőgazdasági fejlődés sem, nélküle a gazdasági élet csak kezdetleges. De hivatva van az iparosság arra is, hogy mint a középosztály egyik egészséges erőforrása, erős középosztályt teremtve, a vérresi életet és ezzel a kultúrát intenzívebbé tegye. Törhetetlen akarattal, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a mi nagy szellemi tőkénket, nemzeti kultúránkat megőrizzük. Ennek a nemes célnak szolgálatában látom én a ceglédi ipartestület épülőben levő kultúrházát, amelyre Isten áldását kérem akkor, amidőn az alapkövet ezennel elhelyezem ! A kormányzó szavai végeztével kalapáccsal háromszor megütötte az elhelyezett alapkövet. Utána az ipartestület elnöke bemutatta az államőnek az ipartestület ügyészét, Piskóty István dr.-t, Hegedős Károly építészmérnököt, a kultúrpalota tervezőjét, Milán Mihály építőmestert, Z. Adria Mátyást, az ünnepség főrendezőjét, Kovács Lajos és Darányi János ipartestületi alelnököket, akikkel a kormányzó megtekintette az épülő kultúrpalotát. A kultúrpalota épülő színpadán az ipartestület tagjainak leányai élőképet mutattak be, melyet a közönség nagy tetszéssel fogadott. A ünnepélyről a kormányzó a városházára hajtatott, ahol egy katon teremben a helyőrség tisztikarának tisztelgését fogadta, majd részt vett a tiszteletére rendezett 250 terítékes díszebéden, amelyen Sárkány Gyula polgármester köszöntötte fel. Versenyek Délután 3 órakor volt a MOVE sporttelep ünnepélyes felavatása. A feldíszített tribünt s a sporttelepet az érdeklődő közönség zsúfolásig megtöltötte. Az érkező államfőt a bejáratnál Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselő, a MOVE országos elnöke és Raffay Géza dr., a MOVE helyi elnöke fogadta s üdvözölte. Az államfő és kísérete elfoglalta a számára fenntartott díszhelyet s utána megkezdődött az atléták és tornászok díszfelvonulása. Miután a mintegy 500 versenyző felsorakozott a kormányzó előtt, Zsilinszky Endre dr. országos elnök a versenyzők nevében üdvözölte a kormányzót, aki viszontválaszában a magyar testedzés fontosságát hangsúlyozta. Ezután Mándoky Sándor ezredes-lelkész, Takács József református püspökhelyettes és Törtöly Lajos evangélikus lelkész áldották meg a sporttelepet. A versenyszámok kezdete előtt Horthy Miklós kormányzónak bemutatták Bárány István egri úszót, a külföldi úszóversenyek többszörös bajnokát. A kormányzó az előtte levő asztalon elhelyezett jutalomtárgyak közül felemelte a nemzeti szinti szalaggal övezett cserfalomi koszorút, átadta Bárány Istvánnak s hosszasabban barátságosan elbeszélgetett vele, majd hosszas, meleg kézszomjással búcsúzott tőle. Ezután kezdetét vette az atlétikai és tornaverseny. Nagy tetszéssel fogadta a közönség a MOVE óbudai férfi- és hölgy tornász-csapatát, amely bot- és buzogány-gyakorlatokat mutatott be zenei kíséret mellett. A versenyek eredményét károsan befolyásolta a szeles és esős időjárás. Kitűnően szerepelt az egri Molkár, aki a súlydobást és diszkoszvetést nyerte meg 1207 cm. és 4112 cm. eredménnyel. Hármas győzelmet aratott Szabi/ BSE a LOO 2*10 és 400 méteren. A pontversenyt Cegléd nyerte meg DSE és az ÚTE előtt. A ceglédi ünnepségek közben a városban tovább folytak. Délután ünnepség volt a Lubody-kertben, este pedig jól sikerült Atléta Bál a Kaszinó helyiségében. Ugyanitt osztották ki a délutáni verseny győzteseinek az érmeket és jutalomdíjakat. A kiállítással kapcsolatban szerdán ismét ■1ииивяимииииим1игиш’гтпяаишаи1нв1мына1 A szerdai íárcdinK Keresztes György: A vizibornya- Geöcze Sarolta: Amerika evolúciója A csillagszemü barát írta: Dénes Gizella Alkonyodott, amikor a rövidihaju, mezítlábas idegen megállt a kéklő szerémségi hegyek alatt. Nagy, erős vándorbotját levágta mélyen a porhanyós földbe és rátámaszkodott egész fáradt testének súlyával. Körülnézett: feje fölött halkan bólintgattak a fáik. Egy-egy bokor alól ijedt nyulak futottak be a sűrűbe. Távol, lent a sabáci mezők szélein halkan, sötéten suhogott a Száva. Két paraszti ember állt a mezők ölén és tágranyilt szemmel nézegették a furcsa idegent. Lassan összehajtották barázdás homlokukat. — Miféle garabonciás ez? — suttogták egymásnak. — Megkísérti az ember lelkét ... És mind aketten keresztet vetettek magaikra. , Az idegen néhányat lepett el melléjük ért.— Dicsértessék a Jézus — köszönt és rájuk nézett. A parasztok lekapták nagy kucsmáikat. Ajkuk kétfelé nyílt: úgy néztek reá rezzenő szívvel. _ Kopott, barna ruhájában, kötéllel derekán mezítláb és szegényen állt előttük a barát és ők nem tudták, bujdosó fejedelem-e, avagy kóborló boszorkánymester? Olyan különös, olyan titokzatos volt előttük. S a két szeme úgy sugárzott le rájuk, mint a csillagok a hajnalodó hegyek felett. — Messze vagyok-e a falatoktól? — kérdezte az idegen törtenés akadozva. — Nem éppen — felelték a parasztok tétován. — Csak pár lépés és ott vagyunk. Az idegen akikor fölemelte botját s az égboltra mutatott: — Menjetek hát előre, még az este előtt és vigyétek hírét, hogy az Isten uj zarándokot küldött hozzátok . . . A parasztok fölkapták botjaikat és gyorsan elindultak a hegyek hajlása felé, amerre a falujuk meghúzódott. Néha-néha visszafordultak , nagy, csodálkozó tekintettel nézték a barnacsuhás idegent, az Isten zarándokját, akinek a szemei úgy világítanak, mint a csillagok. Nemsokára a zarándok is megindult nyomukban s mire az első csillag feltüződött a sötétedő égboltra, már ő ie elérte a falut. Nem ismert itt senkit, a házakat is alig látta. Csak úgy találomra nyitott be a legelső zsuppos, vályogos faluvégi vityillóba. — Jézus, Jézus — suttogták a ház lakói. Ki ez? És nem mertek neki szólani. Nem merték kiutasítani, elküldeni, hanem csodálattal, félelemmnel és áhítattal néztek reá. Az idegen rájuk emelte nagy, ragyogó szemeit. Erre az asszonyok összerezzentek és egymáshoz simultak. A férfiak pedig eléje mentek és leültették őt. — Dicsértessék a Jézus — mondotta halkan. — Vájjon elkergettek-e házatokból? A férfiak ekkor elvették a botját, az asszonyok ételért szaladtak és kínálták mindennel, amijök volt. Amíg evett az idegen, egyszerre berontott a házba a két paraszt. — Csillagszemű barát jár a faluban — kiáltozták. — Megveri a szemével az embereket. Fölkelt az idegen és odament a kiáltozókhoz. — Azt elfeledtétek mondani, hogy az Isten küldött hozzátok . . . Aztán megfordult a házbeliekhez. — Jöjjetek velem a bíróhoz. Mire a biróházhoz elértek, a hosszú, szikár bíró egy csapat asszonnyal vitatkozott. Az asszonyok a barátról beszéltek s egymást taszigálták a nagy zűrzavarban. — Ugyan mit csavarogtok itt éjszaka idején? Egy elszáradt, ráncos és göthös asszony fölkiáltott: — Csillagszemű barát jár a faluban! — Bolondok vagytok — dörmögött a bíró. — Jobb lesz, ha hazamentek . . . Az asszonyok azonban felzugróak. — De ki tudja, nem átkozza-e el a falainkat, az állatainkat? Hiszen tudjátok, hogy tele van a világ boszorkánymesterrel. Azt csak tudjátok, hogy az Isten a törökbe bujtatta az ördögöket, azok meg barátcsuhában járnak és úgy pusztítják a keresztényeket? — Ez pedig azért van, mert a keresztények elfordultak az Istentől — vetette közbe a takács. — Az Isten biztosan tudja, miért küldte hozzánk a barátot . . . Ekkor előlépett a sötétségből az idegen. Arcát elérte a fáklyák fénye s mindanynyian reája néztek. — Jól mondtad, testvérem, az Isten valóiban tudja, hogy miért küldött közétek. Koldus vagyok, szegény vagyok, de emlékezzetek reá, hogy Krisztus is szegény volt és ő is koldusruhában járta be a zsidók országát. Engem azért küldött hozzátok az Isten, hogy fegyverbe szólítsalak benneteket a törökök ellen. Halk morajlás futott végig a hallgatók között. Meglobbantak a fáklyák s a barát a fényben sóvár, izgatott arcokat látott maga körül. — Olyan a világ most, mint a kifordított méhkas. Az emberek zümmögnek, zajonganak és nem találják meg igazi helyüket, mert elveszítették Isten mindenhatóságában való hitüket, ölik, tépdesik egymást s a nagyurak, a királyok nem tesznek egyebet, csak firtatják a keresztény egyház hatalmát. Most aztán elvették tőlünk a Szentföldet, ahol Jézus élt és tanított s a pogány törököt engedték rátaposni a kereszténység bölcsőjére. A törökökről már bizonyára hallottatok, testvéreim. Ők azok, akik hárembe hurcolják a szüleinket, karóba húzzák a kisgyermekeinket és rabságba hajtják a legderekabb férfiainkat . . . Az emberek elsezonyodtak. Arcuk kipirult a sötétben s szemeik versenyt ragyogtak a fáklyák fényével. A csillagszemü körüljártatta szemeit hallgatóin. Aztán fölemelte két karját, mint Krisztus ama rettentő fán. — Akarjátok-e, hogy benneteket is elpusztítson a török, avagy jöttök-e velem ellenében? A fáklyák meglobbantak s a zord, marcona biró lépett a barát elé elsőnek. — Mindannyian elmegyünk. — Jézus, Jézus — sikoltoztak az asszonyok és zokogásuk betöltötte az éjszakát. — Ti pediglen ne sírjatok — szólt rájuk keményen a barát —, ne zokogjatok hiábavaló könnyeket, hanem gondoljatok Máriára, aki nem tartotta vissza fiát a Golgotáról. Ekkor a falu fölött dr.almas fény csillám lőtt föl. Az ég rám borult s egy hosszuágu, véres esillegi...a csillag úszott az éjszakában. A csillag fénye mindig nagyobb lett, végül elérte a prédikáló barát alakját és körülfonta azt tündöklő szikrázásával. Az asszonyok leestek a földre s ájult izgalommal nézték a jelenést. Olyan volt a barát a véres csillag fényében, mintha egyenesen az égből szállt volna a földre a szegény, szenvedő keresztények segítségére. — Valóban az Isten küldte őt . . . Alig emelték fel fejüket, amikor egy sallangós, csillogó vértezetű lovag vágtatott a bíró elé. — Hé, nem láttatok errefelé egy barátot? Az erdélyi vajdától, vagy Hunyadi Jánostól szökött meg három napja. Capistranonak hívják s olyan a szeme, mint a csillagok az égen. A biró megijedt és félénken pillantott a csillagszemü barátra. — Nem tudom — motyogta —, nem tudom kicsoda . . . A barát azonban odalépett a lovaghoz. — Mondd meg az erdélyi vajdának vagy .Hunyadi Jánosnak, hogy Capristrano mindaddig nem tér vissza Hunyad várába, amíg új sereget nem gyűjt neki. Új seregben új szíveket visz majd Capistrano az erdélyi vajdának, hogy Nándorfehérvár alatt a törököt megverhesse.