Nemzeti Ujság, 1925. szeptember (7. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-03 / 197. szám
4 eddigi közvetlen tárgyalásokra irányuló fogán kísérelni, hogy a kérdést az kísértetek kudarca ellenére is a megegyezés útján oldja meg. E,„51 a tanács valószínűleg szokott módiján megfigyelőjét, Ugiden svéd külügy- Mimsstart fogja felkérni, hogy a török és angol kormányokkal folytatott közös megbeszéléseken összeegyeztesse a két fél felfogását. A Nemzetek Szövetsége pénzügyi bizottsága ma szintén megtartotta első ülését. Az ülésen csak kisebb jelentőségű kérdéseket tárgyaltak, míg az Ausztria felett gyakorolt pénzügyi ellenőrzés megszüntetésének kérdése csak a legközelebbi napokban fog tárgyalásra kerülni. Valószínűnek látszik, hogy a pénzügyi bizottság az ellenőrzés megszüntetésének tekinteteiben határozatot fog majd hozni, azonban ez nem fog előbb megtörténni, míg a Nemzetek Szövetsége Tanácsa az Ausztriába küldött pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését nem tárgyalta le. (T.) Molftoftoelless Genf, szeptember 2. (A Nemzeti Újság tudósítójának jelentéseBerlinen át.) A népszövetségi, tanács védnöksége alatt tegnap nemzetközi értekezlet tiltombb az alkohol elleni küzdelem megbeszélésére. Az ülést a Népszövetség főtitkára nyitotta meg . na értekezlet három albizottságot alakított, a gyarmati alkoholkereskedelem, az alkoholcsempészet és az áll elvált ilalmat már elrendelt és az alkohol szabad forgalmát megengedő államok közötti súrlódások elintézésére. Az értekezleten 15 állam kiküldöttei tartanak előadást. Magyarországot Fank Márton methodista superintendens, a keresztény népiroda vezetője képviseli. (T.) A cselkormány a fnparcellázási korteseszkót gyanánt sietteti Prága, szeptember 2. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefonjelentése.) A közeledő választásokra való tekintettel gyors lépéssel hajtja végre a cseh állam a földparcellázásokat. A Felvidéken két nap alatt hatvannyolc föld felparcellázását jelentette be a fölbirtokhivatal a földigénylőknek, akiknek alig nyolcnapos határidőt enged, hogy földigénylési kérvényüket benyújthassák. Ez újabb választási taktika a kormány részéről, amellyel egyrészről be akarja kötni a felvidéki földigénylők szemeit és meg akarja mutatni, hogy róluk is gondoskodik, másrészt le akarja fegyverezni a magyar földbirtokosokat. A felvidéki lakosok ugyanis soha sem juthatnak földhöz, mert hiszen elsősorban a cseh légionáriusok kapják azokat. (1.) levéltár vagy könyvtár mélyéből, a hónapot és a napot nem lehet megállapítani. Ő maga buzgón nekilátott a vatikáni levéltár átkutatásához; talált is több Palestrina-kéziratot, köztük a „Codex 59”-et, de dátumra nem akadt. xY kutatás folyik tovább csendben. A múlt év nyarán azonban nagy szenzáció és botrány pattant ki. A nagy buzgalmáról nevezetes Casimirinek, aki egyúttal a „Note d’Archivio”mák szerkesztője, „valaki“ egy újonnan megtalált kódex fényképét küldte meg azzal a megjegyzéssel, hogy a nála levő kódexet szeretné eladni. Lakáscímet is közölte. Casimiri azonnal és később többször levelet írt az ajánlattévő Telemaeo Bratti nak, de az mindig visszajött a „címzett ismeretlen". A kódex Palestrina naplója volt, melynél egyik lapját ábrázolta a Casimirinek küldött fénykép. Ennek szövegéből pontosan meghatározható Palestrina születésének hónapja és napja: 1525 május 9. A szenzációs fényképet közölte is zenei folyóiratában 1924 márciusában. Erre megkezdődött a botrány. „U Piccolo", „Сотпоге d’Italia”, „Messaggerone ,Il Giornale dItalia” pergőtüzet bocsátottak Casimirire, azt állítván, hogy a közölt fénykép hamisított „eredeti“-nek a másolata és hogy Casimiri nagy hibát követett el, mikor e hamisítást nem vette észre. A másik nagy Palestrina-kutató, Alberto Cametti levelet írt Casimirinek, melyben jelenti, hogy a kérdéses „eredeti” kódexet megszerezte és ennek alapján kimondhatja, hogy a fénykép tényleg hamisítvány. Az „eredetit" különben a „Szent Cecilia Egyesületiben néhány papra letétbe helyezi, ha akarja, nézze meg személyesen is- Casimiri megnézte és maga is megállapította, hogy hamisítvánnyal van dolga, sőt a neki megküldött fénykép is hamisítvány. A születés hónapja és napja tehát továbbra is bizonytalan. (Gombosi Ottó dr. egy napilapba írt, különben jó cikkében ez év januárjában тшкг május 9-ről tud, holott akkor a hamisítás ténye már tisztáztatott.) Ki volt az a nagy művész, akinek ünneplésére most készül hazája: Olaszország, de az egész világ zeneirodalma ja . Szegény ember gyermeke, aki — Pittoni legendája szerint — a prenestei vásárra menőkkel Rómába menvén, a S. Maria Maggiore előtt dalolva ment el. A templom karnagya meghallván énekét, magához vette, tanította és teljesen kiképezte. Ez ugyancsak mese, de az bizonyos, hogy alapos oktatásban részesült a tehetséges fia. Már 19 éves korában szülővárosának püspöki székesegyházában kántor lett. 1550-ben a prenestei püspököt, tehát Palestrina principálisát, II. Gyula néven pápává választották; ez a 25 éves Pierluigit magával vitte a Capella Juliaba, ahol eddig olyan mesterek működtek, mint Arcadeii, Rubino, Ferrocesco, Roselli stb. öt év múlva pápai énekes lett a sixtusi kápolnában! Mivel azonban akkor még nem volt pap, hanem családos ember, IV. Pál pápa, kétharmad fizetéssel nyugdíjazta. De nem maradt tétlen. Két hónap múlva a híres laterani bazilika karnagya lett, majd 1571-ben ugyanilyen minőségben a S. Maria Maggiore bazilikába került. Még laterani működése alatt történt, hogy a tridenti zsinat határozata értelmében egy bíbornoki bizottság küldetett ki annak megvizsgálására, hogy az egyházi zeneszerzemények megfelelnek-e az előírásoknak. Ez, a bizottság 1565 április 20-án a pápai énekesekkel több misét énekeltetett el. Ennyi a történetileg bizonyos. Minden más, tehát a „Missa Papae Marcelli”-hez fűzött történetiké is, csak legenda. Ezen mese szerint Palestrina előbb említett szerzeményét is előadták, amit a bíborosok annyira szépnek találtak, hogy megkegyelmeztek az egyházi zenének. Hiszen arra sincs adat, hogy ezt a misét akkor valóban elénekelték-el Nincsen történeti alapja annak sem, amit Hubert a „Cecilien-Kalender“ 1892. évfolyamában ír le, hogy a pápa igy dicsérte volna meg Palestrina művét: „íme, ez az az ének, melyet Szent János apostol hallott a mennyei Jeruzsálemben s amelyet ez a másik János (Giovanni volt Palestrina keresztneve) a földön megszólaltat.“ 1580-ban meghal első felesége, kit a Szent Péter templomban temettek el. Hét hónap múlva másodszor házasodott. Meghitt barátságban volt a később szentté avatott Nerei Fülöpnel. Kínok oratóriuma számára igen sok motettát és himnuszt szerzett és aki 1594 február 2-án jelen volt a mester halálos ágyánál. Holttestét, mint a pápai énekkar magisteréét a Szent Péter templomnak Szent Simon és Juda kápolnájában temették el. Amit a renaissance nagy mesterei sem kaptak meg, az ő sírjára odavéstél.. .Marteae princeps.“ Valóban fejedelme volt, ő a zenének. Alkotóereje szinte kifogyhatatlan. Művei nagy, szinte végeszakatlanan sorban láttak napvilágot; fia még halála után több kötetet adott ki. Hát még művednek művészi értéke! Akiknek volt alkalma Rómában a nagyhét szertartásaiban résztvenni, azok fogalmat alkothatnak „Tmproperia“inak, lamentatioinak s egyéb műveinek gyönyörűséges voltáról. Művészeti pályáján úgy indult, mint a többiek. Első szerzeményei közt van egy „Eece sacerdos“ c. miséje, melyben az akkori divat szerint más szöveget is énekeltek, mint amit a liturgia elő ír. A „Credo“-ban ugyanis az egyik szólam az „Ecee sacerdos” szövegét énekli, míg a többi szólam a Credo-ét. Bár a zenei megalkotás kifogástalan, de a különböző szövegeknek egyszerre való éneklése érthetetlenséget szül. Az is szokás volt, hogy madrigálok melódiáit dolgoztál fel misének. Palestrina ezt is megtette ifjabb éveiben, de úgy, hogy — Tiersot szerint — a dallamot felismerhetetlenné tette s így botrányt nem okozott. Palestrina innen indult el. Gyorsan elhagyta e kölöncöket és a liturgia szövegét csonkítatlanul zenésítette meg, a dallamokat pedig mindig bensőjéből vette. Módszerben nem volt új iskola megalapítója, hanem a meglévőt oly tökéletességre vitte, hogy azóta sem érte el őt senki. Az ő hatásának titka, az éneket az ima szárnyaivá, tette. Ő a kontrapraktikáinak és a kristálytiszta harmóniáknak utolérhetetlen mestere, a zenét alárendelte a szövegnek: nála a zenei tudás szolgájává szegődik az imának; nála a zene arra való, hogy az imának ünnepi köntöst szőjjön. Ez töltötte el csodálattal Wagnert is, aki a szász királyi udvar szolgálatában (1842—44) a Palestrina-stílust akarta visszaállítani. Még 1861-ben is „Die Zukunftmusik“ c. iratában elragadtatással ír Palestrina „Stabat Materiéről Palestrina a legszebb hangszernek, az emberihangnak volt a művésze. Minden érzelmet meg tud rajta szólaltatni és minden hatást el tud vele érni. Instrumentális zenére nincs, szüksége. Olyan művésze ő az emberi hangnak, mint Liszt a zongorának. Mozartnak harsonákra, kürtökre volt szüksége, hogy a „Repuiem“-jében az utolsó ítélet hangulatát felkelse. Liszt a zongora segítségével ugyanazt a hatást érte el. Palestrina csak emberi hangokat használ, de énekéből mindez kicsendül. Voltak az „á kcapella“-stílusnak, a vocalis zenének technikailag Palestrinával egyenlő rangú művészei (Orlando Lasso stb.), de egyben nem vélekedhetik vele senki, az imádságos lelkűlésben. Akármi baj éri őt, nem veszti el kedvét, énekel, mert az ő múzsája az ima. Három fia meghal, elveszti feleségét, ő komponál tovább. Hatvannégy éves korában önérzetesen írja a négyszólamú Lamentatioknak V. Sixtus számára szóló ajánlásában: „Hálát adok az isteni jóságnak, hogy a legnagyobb nehézségeik között sem hagytam abba a zene művelését“ Minden vigasztalása az Istennel való beszélgetésben, az imában van. Ősz fejjel azt is sajnálja, hogy fiatal éveiben néhány madrigált irt. XIII. Gergely pápának ajánlott műve előszavában „pirul ée fájlalja“, hogy hiúságokkal is foglalkozott. Igen érdekes Palestrina helyzete a renaissance mesterei között. Ezek az ókor mitológiáját, gondolatvilágát és a természet szeretetét beolvasztották a keresztény gondolatvilágba. Elvük a l’art pont Tart. Mindegy nekik, hogy mit festenek: Venust-e vagy Madonnát; a tökéletesség a fő. És mégis: a zene kiváló művészeit, Orlando Lasset, Palestrinát stb. nem számítják a renaissance művészei közé, bár még ma is utolérhetetlen tökéletességnek. Palestrina és Rafael között csak néhány év különbség van, de egész világ választja el őket egymástól. Rafael Stanzai és Palestrina Improperiál ellentétek. Amaz a keresztény művészetbe bevitte a pogány elemet, emez száműzte onnan. Nem is meríthetett Palestrina az ókor muzsikájából, mert minden elveszett belőle, csak a nlaint-chant maradt meg. Palestrina pedig éppen ezt mellőzte és a polyphon kontrapunktika mestere volt. A renaissance a természetből ismerit, Palestrina mindig csak imádságos lelkéből. Nála nincsen más a természetből, mint az imádkozó ember és az őt hallgató Isten. Palestrina műveinél is tökéletesedett a zene művészete, de egészen más módom, mint a többi művészet. Ezért van az, hogy a rennaissance-ról szóló művek, még a Sismondié is, egy árva szót sem mondanak a muzsikáról és ennek fejedelméről, Palestrináról. Azokban az időkben, mikor az emberek a belső világ felé fordulnak. Palestrina művészetét jobban, élvezik. Ma az ember kikerülve a világháború vérözönéből és elfáradva a modern élet zűrzavarától, a bensőség embere lett: az Istent keresi. Természetes tehát, hogy Palestrina újra kezd élni műveiben. Németországban, Olaszországban és nálunk is erősen terjed a Palestrina-kultusz. A Palestrina- centenárium tehát bennünket, magyarokat is érdekel, nemcsak azért, mert művészetét széles körökben élvezik, hanem azért is, mert Palestrina már életében is érintkezésijényett velünk. Erről azonban más alkalommal lesz szó. NEMZETI ÚJSÁG Csütörtök, 1915 szeptember 1 0 és Kilét a Benitzky-fülében ■и явшашшявфшшяштяии Az elsüfott bíróság zárt tárgyalásarán Beniczkyt háromévi fogházbüntetésre ítélte és elrendelte azonnali letartóztatását Beniczky felebbezett az Ítélet ellen és semmiségi panaszt jelentett be a letartóztatás miatt (A "Nemzeti Újság tudósítójától.) A büntető törvényszék Töreky-tanácsa szerdán délelőttre tűzte ki a Beniczkyügy főtárgyalását. A bűnper nem mindennapi külsőségek között zajlott le. Már napokkal ezelőtt híre hallatszott annak, hogy a vádat — azóta, mióta az ügyészség vezetését átvette először — maga a budapesti ügyészség elnöke, Sztrache Gusztáv dr. főügyész fogja képviselni. Mindenki tudott arról is, hogy a kormányzósértés és hivatali titok megsértésének vádját zárt ülésben fogják tárgyalni. A mai tárgyaláson mégis egész embertömeg jelent meg, hogy részt vehessen a tárgyaláson, de a rendőrök szigorú kordonján csak az újságírók és néhány ügyvéd jutott keresztül. Töreky Géza dr. törvényszéki másodelnök 9 óra után néhány perccel nyitotta meg a tárgyalást. — Tárgyalni fogjuk — jelentette be az elnök — a kormányzósértés vétségével és hivatalos titok elárulásával vádolt Beniczky Ödön ügyét. MiutánBeniczky Ödön bemondta személyi adatait, Vajda Ödön dr. védő emelkedett szólásra és azt indítványozta, hogy a tiltott közlés címen folyamatba tett bűnügyet, miután közvetlen kapcsolatban van a többi vádbeli bűncselekménnyel, szintén azokkal együtt tárgyalja le a bíróság. Az indítványt a bíróság Sztrache főügyész felszólalása után elutasította, ellenben helyt adott a főügyész azon indítványának, amelyben azt kérte, hogy a bíróság a tárgyalás egész tartamára zárja ki a nyilvánosságot. A törvényszék a zárt tárgyalást azzal az indokolással rendelte el, hogy ezen bűnügy nyilvános tárgyalása veszélyeztetné a közrendet. Az elnök felszólítására a közönség elhagyta a tárgyalótermet. Körülbelül negyed 1-ig tartott a zárt tárgyalás, akkor a bíróság tanácskozásra vonult vissza és több mint két óra hosszat tartó tanácskozás után ismét zárt tárgyaláson hirdette ki az ítéletet. Három óra lehetett már, amikor Beniczky Ödön egy fogházőr kíséretében kilépett a tárgyalóteremből, hogy az érdeklődők sorfala között elhaladva, néhány napi szabad mozgás után újból elfoglalja helyét az ügyészség Markó utcai fogházában. Néhány perc múlva Töreky elnök kéreti magához az újságírókat és a sajtó informálására közli, hogy tanácsa a zárt ülésben a következő ítéletet hozta: A királyi büntető törvényszék Beniczky Ödönt bűnösnek mondotta ki a kormányzósértés és hivatali titok elárulásának vétségében és ezért három évi fogházbüntetésre mint fő. 15 millió korona pénzbüntetésre mint mellékbüntetésre ítélte. Kimondotta továbbá a bíróság a 3 évi hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának ugyanilyen időtartamra szóló felfüggesztését is. A bíróság a kiszabott büntetésből az előzetes letartóztatással két hónapot kitöltöttnek vett, de kimondotta, hogy a 15 millió korona pénzbüntetés nem fizetés esetén 150 napi további fogházbüntetésre lenne átváltoztatandó. Az ítélet indokolása szerint, bár Beniczky Ödön a főtárgyaláson megtagadta a vallomástételt, mégis kétségtelenül megállapítható, hogy a panaszolt cikket ő írta és tette közzé. A bíróság nem fogadta el Beniczky azon védekezését, hogy a cikk tartalmát képező tanúvallomás megtételére felmentést kapott a hivatali titoktartás alól. A felmentés csak a katonai bűnvádi eljárás során teendő tanúvallomásra szólott és nem arra, hogy miniszteri állásában tudomására jutott hivatalos dolgokat arlapilag közzétegyen., a büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményt nem talált. Ellenben ,súlyosbító körülmény a cikkben foglalt kormányzósértés nagy halmazasta, példátlanul súlyos és durva volta, súlyosbító körülményül vette a bíróság a szándékolt célzatosságot is. Ugyanis a törvényszék azt látta, hogy a vádlott csak azért nyújtotta be az ő szerepének megvilágítására vonatkozólag előre elkészített nyilatkozatát a katonai ügyészséghez, hogy ezt azután mint a hivatali titoktartás alól való felmentés után tett tanúvallomást publikálhassa és ezzel a maga és társai politikai céljait szolgálhassa. Ez pedig az egész vallomás hangjából kitűnően nyilvánvalóan az volt, hogy az állam fejének, Magyarország kormányzójának tekintélyét aláássa, illetőleg lerombolja.“ A királyi ügyészség megnyugodott az ítéletben, Beniczky és védője flebbezést jelentett be mgy a bűnösség megállapítása, mint a büntetés súlyos volta miatt. Az ítélet kihirdetése után Sztrache főügyész indítványára a bíróság elrendelte Beniczky vizsgálati fogságba való helyezését, ami ellen Beniczky és Vajda Ödön dr. védő semmiségi panaszt jelentett be. Beniczky Ödön és Kóbor Tamás tiltott közlési ügyét csütörtökön reggel 9-kor tárgyalja a Töreky-tanács. „Kié a Tátra?" Prága, szeptember 2. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefon jelenése.) A Narodni Listy mai száma egyik szerkesztőjének, Drozs Károlynak tollából „Kié a Tátrai“ címen egy elvakult és nagy sovinizmussal telitett cikket közöl, amely felháborító gyűlölet hangján beszél a tátrai magyar és külföldi vendégekről. Visszapillant az 1919. évre és elmondja, hogy amikor a Tátrába érkezett, üresek voltak a szállodák, kirabolva a villák és felrobbantva a hidak- A Tátra a mienk, — írja Drozs — mert a cseh nép a légionáriusok, szokolisták és a katonaság voltak azok, akik birtokukba vették és rendet csináltak újból odafenn. Évről-évre nőtt a turisták forgalma, jöttek a csehek, majd a tótok is. 1921-ben és 1922-ben cseh szótól 6a énektől hangzott a Tátra. De azután újból mozgolódni kezdtek az ellenségek, a magyarok és a németek kiszorították a cseh beszédet és a Tátra vezetését kezükbe vették. Először csak kevesen jöttek, később többen és mindinkább kihívóbban viselkedtek. Mindenütt feltűntek indolens mongol vérükkel és hallatlan faji tolakodásukkal. Elfelejtették, hogy csak tört vendégei a Tátrának és szemtelenül agitáltak Felsőmagyarország felújításáért. Azután részletesen leírja az egyes tátrai fürdőket és különösen Tátratomniccal nincs megelégedve, ahol padokon mindenütt csak kövér magyarokat, a sétatereken jellegzetes, illatos zsidóarcokat lát. (1.)