Nemzeti Ujság, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

4 A felesleges folyam­őrség írta: Szombathy Kálmán A hadsereg ellen a legutóbbi időkben intézett sorozatos támadások bizonyos céltudatos következetességet, mutatnak. Különös előszeretettel hadakoznak a fegyveres erő olyan részei ellen, amelyek laikus megítélés mellett első pillanatra —- különösen szándékos hamis beállítás­sal — nem látszanak nemzeti létfentartás­­­szempontjából okvetlenül szükségeseknek. Most már odáig jutottunk, hogy a mi­nap a nemzetgyűlésen az egyik szélső­­b­aloldali képviselő azt kívánta, hogy a­­ folyamőrséget oszlassák fel. Hozzá va­gyunk szokva még a múltból,­­ hogy a túlzó ellenzéki képviselők országgyűlési ténykedése különösen a katonaság ellen való kirohanásokban merült ki. Ezt kü­lönben hangulat szempontjából akkor meg is lehetett magyarázni, mert a nya­kas kurucok a régi hadseregben mindig a császári elnyomást látták. Hogy min­denben igazuk volt-e, az más kérdés. Eléggé megmagyarázta ama körülmény, hogy az ellenzék obstrukciója akadá­­yozta meg annak lehetőségét, hogy had­­szegünk kellően felszerelve vegye fel a szomszédok ránkszakadt támadása ellen való küzdelmet. De ha azok a régi­ hon­atyák lármáztak is az állam védőereje ellen, azokat az intézményeket, amelyek a belső rend és biztonság megóvására voltak hivatva, sohasem bántották. Most már e téren is haladtunk. A múlt­kor az államfő személyes biztonságát szolgáló testőrség ellen rukkolt ki valaki. Most pedig a szélsőséges ellenzék szak­értő korifeusa hatalmas lépéssel tovább ment és az egyik közbiztonsági szerv egyenes megszüntetését követelte. A nagy államférfi bizonyára tudja, hogy a részéről feleslegesnek tartott folyamőrség nem tartozik a honvédség szervezetébe, hiszen nem a honvédelem, hanem a belügyi tárca költségvetésében szerepel. És várjon azt is tudja-e, hogy a folyamőrség közrendészeti szerv, mely­nek feladata rendet tartani a Dunán és a dunai kikötőkben, továbbá megakadá­lyozni a csempészést, kémkedést, rend­zavarást, valamint hogy „vörös“ épithe­­tonnal díszelgő, felforgató elemek a tria­noni okossággal nemzetközivé tett Dunán ide, hozzánk belopózzanak! Valószínű, hogy tudja. Hiszen talán éppen a rendzavarás és a vörös belopó­zás okából szeretné, ha ezek ellen nem volna semmiféle szerv az előtte olyan rokonszenvesen hangzó „nemzetközi" folyamon. Miért fáj neki, hogy a magyar állam védekezni akar a békés társadalmi élet és az emberien egy­ütt­működésű bet­­rontói ellen­! És­ hogyan képzeli­k azt a „nemzetközi" Dunát! Talán úgy, hogy a magyar Haza és a magyar Nemzet min­den ellensége ott szabadon járjon ki és be az országba; itt — ha nekik jól esik — lázadást, nyomort, pusztulást idézzen elő; azután az üldöző rendőség elől fel­ugrik valami idegen csónakra és nyelv­­öltögetve elevez a nemzetközi vizen.­­ A belügyminiszter megmagyarázta, hogy a magyar katonaságnak a trianoni bölcseség folytán nem lehet vízi ereje, szükséges tehát valamely biztonsági szerv, amelynek feladata az legyen, amit előbb elmondottunk. Kár volt a magya­rázatért. Falra hányt borsó volt az. Hiszen az illető csak azért beszélt a folyamőrség felesleges voltáról, hogy a mi engesztelhetetlen ellenségeinknek, a kisántantnak szervírozzon ismét egy kis csemegét. Hadd kezdjen Benes és a többi kedves személyiség megint valami rejtett szervezkedésről és tiltott fegyverkezésről beszélni. Ez azután nagy hasznára lesz hitelünknek és a rég sóvárgott konszoli­dációnak. De még egy oka lehet e feloszlatás! hó óhajnak. A folyamőrség gerincét tudvalevőleg a régi tengerészek alkotják. A nemzet­gyűlés szóbanforgó nemosthenesének ezek a régi tengerészek nem szimpatiku­sak. És pedig azért, mert hazafias nem­zeti érzéssel látják el szolgálatukat. Neki azok a másik szintén régi tengerészek a kedvesek, akik 1918 októberében olyan gyógyíthatatlan utálat, fogalmát alkot­ták meg, amilyenre alig van példa az emberiség történelmében. Hej! Ha azok volnának most a folyam­őrök helyén! Micsoda kéjes gondolat még elképzelni is a bőrkabátos, vörös szalagok erdejétől farsangi bolondoknak látszó garázda alakokat, akiknél mindkét nad­rágzsebből egy-egy pisztoly agya kandi­kált ki, markaikban pedig kézigránátot szorongattak. Ezekből volna csak pompás folyamőrség! Egész dandár volt belő­lük. Két teljes ezred. Tüzérségük is volt.. Sőt a világ nyolcadik csodájaképe­n lo­vasságuk is. Lovasított tengerészek. Kár, hogy hegyi alakulatokat is nem szervez­tek maguk között. Persze valamennyi ■kipróbált, vén tengeri fóka volt, aki holmi óceánokat már figyelembe sem vett. A liget hajóhintái edzették meg nautikus kiválóságaikat. Parancsnokaik is csupa Kolumbusok, Vasco di Gamák, Nelsonok és Tegethofok voltak, — onnan a körutak és vidékének tengerpartjairól. Micsoda pompás gárda! Lehet, ismételjük, hogy a szigorú fel­­oszlatóknak az fáj, hogy nem ez a dicső emlékű ,,tengerészdandár“ tartja kezében a Dunia és a kikötők biztonsági szolgála­tát. Talán fogadást is lehetne ajánlani, hogy ez esetben a leghevesebb védelmezői lennének a folyamőrségnek, ha az a „dandár“ vöröslevc a „nemzetközi" Dunán A­ folyamőrség intézményének ez a megtámadása ,különben csak egyik köz­beeső állomása annak a befutandó pá­lyának, amelyet a nemzeti élet és a haza­fias érzés ellenfelei maguk elé tűztek. A folyamőrség után következne a csendőrség, azután a rendőrség, majd a pénzügyőrség, a börtönőrök, a katonaság és minden más szervezet feloszlatása, amelynek fegyvere a trianoni paragrafu­sok szerint még lehetséges. Végül elko­­boztatnának a magánfegyverek, vadász­puskák, játéktárgyak, sőt fegyvereket ábrázoló képeskönyvek és az ólomkato­nák is. És mikor mindez készen van, kö­vetkezne az 1919-iki recept: a csőcselék felfegyverzése és ennek betetőzéséül az anarkia. Ezt akarják! Aligha fog sikerülni. A polgárság eleget tanult abban az időben, amikor „a szociális termelésből fakadt a jólét“. Az az idő többé vissza nem tér. És hogy ne térjen vissza, arra szüksége­­sek olyan közbiztonsági szervek, amelyek úgy a belső felforgatás, mint a külső aknamunka gonosztevői ellen megvé­denék. Ilyen a folyamőrség is. swa­rw n mt ........................ a mi fáink és virágágyaink is igen szé­pek, mindig a maguk kertjének szépsé­geit csodálja... Nem értem... Ebben a pillanatban egy fekete kolléga tűnt fel a bokrok között , a két szelíden társalgó kutya veszett iramban neki­­futamodott, természetesen magaikkal vive az elbeszélés fonalát is... Ezért elné­zést kérek. — Tudja aranyos, — suttogta titokzato­san Floki, mikor néhány nap múlva újra találkoztak — mióta a maga kacér gaz­dája addig mosolygott át a fák között, amíg a gazdámat le nem vette a lábáról, egészen vigasztalhatatlan vagyok. A gaz­dám teljesen elhanyagol. Hiába ugatok neki a legszebben, hiába hízelgek, kivág­hatom neki a legszebb haptákot, nem ér­dekli. Folytonosan levelet ír vagy olvas. A leveleket itt ebben a bokorban rejtik el, a gazdám is érte jön, a maga gazdája is érte megy... Na, tudja, meg van a véleményem a női nemről... Zozó találva érezte magát s nőiessége sietett tiltakozni a gyanúsítások ellen. . — Kedves Floki, ön igazságtalan. A férfi hibás mindig. Az csavarja el mindig a fejünket. Lám a maga gazdája is addig köhécselt itt a szomszédban, mig­ meg­esett rajta a szőke gazdám szive és el­csavarodott a feje. Most rám sem néz. Nem vesz az ölébe sohasem, cukrot sem ad, nem is törődik velem. Irigyje el, nem érdemes élni... Zozó utolsó szavai megcsuklottak , és szemét elöntötte a könny. Floki rész­véttel fordult feléje. ^ — Higgye el, édes Zozó, teljesen át­­érzem fájdalmát. Ó, ezek az emberek mennyire önző kutyák. —• Jól esik, drága Floki, részvéte és higgye el, hálás is leszek érte. Legalább mi tartsunk össze az emberek szívtelen­ségével szemben... —­ Tenni kell valamit — vélte Floki. — Jöjjön, maga okosabb, találjunk ki valamit — simult Flokihoz Zozó. S a két kutya mélyen elgondolkozva vágott neki a sűrü bozótnak. 3. Harmadnap a két hősünk vidám ábrá­­zattal ült egyik virágágy szélén. Szép, forró tavaszi délután volt. A virágágy­ban nárciszok illatoztak, a levegő tele volt édes, mámoros illattal. A lepkék ká­­bultan vergődtek az illatárban s Zozóka is nehéznek érezte a fejét és a Floki vál­lára fektette. Floki vitte a szót: — Hát nagyszerűen sikerült minden. Tudja, ahogy megbeszéltük, elloptam a levelet a bokorból. Elloptam és elástam. Jön nemsokára a maga csábító gazdája. A bokorhoz lép, nincs levél. Ha látta volna az arcát. A szája veszedelmesen elkezdett remegni, tépdeste a blúzára tűzött virágot s egyszerre csak elkezdett pity­ér égni. Bevallom, ezúttal kár­örvendő kutya voltam. . — Maga.... maga édes — suttogta Zozóka. . .- Drága. Várjon csak. Váratlanul jött a gazdám. Köszön. A leány hidegen és némán áll. Mit mondjak! Rövid öt perc, még olyan elkeseredett szócsatát nem hal­lottam. A maga kisasszonya holmi férfi­­állhatatlanságról beszélt, az én gazdám, ha jól emlékszem, a Rigolettóból idézte azt az áriát — emlékszik: „Az asszony ingatag.. — Emlékszem mondta Zozó. — A csata vége az volt, hogy a maga szép kisasszonya sírva elszaladt, az én gazdám pedig egy ideig állt ott, mint valami sóbálvány, aztán elbusultan el­ballagott. Szóval sikerült. — Nagyszerű — emelkedett fel Zozóba. — Most már mindent értek. Ezért van hát, hogy egy idő óta az én szép, szőke kisasszonyom messzibe néző szemekkel szokott ülni, újra ölébe vesz, simogat, becézget, cukrot ad, szép szalagot köt a nyakamba és egyre az hajtogatja, hogy csak engem szeret a világon egyedül. Kö­szönöm önnek, drága barátom. — Higgye el, aranyos Zozóka, hogy én is nagyon boldog vagyok. Mióta csínyem sikerült, gazdám újra felfedezett. Hono­rálja képességeimet s ha néha esténként a maguk kertjéről a nárciszok családatos illata felénk úszik, megsimogatja a fe­jemet és azt suttogja, hogy én vagyok egyetlen vigasztalója. — Még egyszer köszönöm magának, — suttogta Zozó — hogy visszaadta a gaz­dámat. Látja, milyen ostobák is az em­berek. Egyszerűen ki lehet őket játszani. Hiába, a maga ügyessége... — Köszönöm — ismételte boldogan Floki s minthogy a Zozó szemeiben ta­vaszi lángok csillogtak, feléje nyúlt, hogy megölelje. Zozóka azonban ügyés kacér-­ Sággal kisiklott az ölelésből és bájos ugrásokkal el kezdett szaladgáni Floki körül. Ebben a pillanatban fiatal pár lépett melléjük. A fiú húsz éves, a leány tizen­hat. A leány hajában virágkoszorú volt, a fiú szemében a tavasz minden lángja s az első szerelem minden szépsége. — Haragszik, Márta! — Én, dehogy... — Ugy­e szeret! — Mindig csak magát. — Édes... — Édes... Fogták egymás kezét és önfeledt bol­dogsággal mentek a fák alatt. Zozó és Floki egymásra nézett szomorú, ijedt arccal, aztán értelmetlenül, bután, leeresztett fülekkel elindult kullogva az előttük összesimuló emberpár után,,. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Rég­óta nem volt oly sürgés-forgás a főkapi­tányság folyosóin, mint csütörtökön, pe­dig amióta a frankhamisítás ügyében nyomoznak, még éjszakára sem csende­sedik el a Zrinyi­ utcai épület. A nagy forgalmat érthetővé teszi, hogy a rendőr­ségnek sikerült az első pozitív eredményt elérni. Bár a legnagyobb titokban, zárt ajtók mögött végzik a vizsgálat fáradtsá­gos munkáját, mégis futótűzként terjedt el a hír az épületben. — Elfogták Jankovichék budapesti bűn­társát. Megírtuk, hogy a detektívek megtalál­ták azokat a ruhadarabokat, amelyeket a Hágában elfogott pénzhamisítók bűntársa a Király­ utcai Árvás és Salczer cégnél vásárolt hamis ezerfrankosért. A pénzha­­misító felesége a kérdezősködő detektívek­­nek kijelentette, hogy férje Sátoraljaúj­helyre utazott egy barátjához vadászatra. A főkapitányság nyomban intézkedett, hogy detektívek menjenek a vidéki város­kába és hozzák Budapestre a pénzhamisí­tók negyedik bűntársát. Amíg a vidéki városkákban hajszolták a pénzhamisítót, amiatt a budapesti detektívek sem pi­hentek. A főváros legkülönbözőbb pont­jain, ahol a keresett férfi meg szokott fordulni, mindenütt figyelőnyomozó állt. A hajszának meg is lett az eredménye. Csütörtökön reggel már elment a távirat a vidéken­ kutató detektívekhez: — Elfogtuk! Térjenek vissza. ’ A fővárosban ugyanis a keresett férfi összes ismerőseinek lakása­­ előtt detektí­vek álltak a csütörtökön reggel az egyik nyomozó a Ferencvárosban felismerte’ a keresett személyt. Igazolásra szólította s a jól öltözött, sportruhás, 40 év körüli férfi nyugodtan mondotta be személyi adatait: -- Kovács Gáspár, urasági inas vagyok. Kovács Gáspárt a detektív előállította, a főkapitányságra, ahol reggel 9 órakor kezdte meg kihall­gatását Dauer Ernő rendőrtanácsos. Az őrizetbe vett urasági inas vallomá­sáról nem tájékoztatták a nyilvánossá­got, de egyes adatok mégis kiszivárogtak Kovács Gáspár vallomásából. — Nem tagadom "- mondotta —, hogy november 18-án az Árvas és S­a­lexer cég­nél feleségem számára kosztümöt vásá­roltam és ezerfranikos bankjeggyel űzet­tem. Nem tudtam azonban, hogy a pénz hamis. Elmondotta ezután, hogy a frankhami­­sítási ügyről a lapokból értesült és „ép­­­pen ma akart jelentkezni a főkapitány­­ságon, hogy tisztázza szerepét.“ Faggatni kezdték, miként került hozzá a ezerfran­kos, de kezdetben erre vonatkozólag min­,­den felvilágosítást megtagadott. Később azonban úgy látszik lényegesebb felvilá­gosításokkal szolgált, mert a kihallga­tást végző rendőrtisztviselő négy detek­­tívnek azt az utasítást adta, hogy menje­nek el a ferencvárosi lakásra és tartsa­nak házkutatást. A detektívek egy hatalmas bőrönddel tértek vissza. A táskában nagymennyi­ségű irat volt, amelyet Kovács Gáspár ismerősének lakásán foglaltak le. Ugyan­ekkor érkezett meg a főkapitányságra a holland rendőrség által megküldött rész­letes jelentés, valamint a Hágában letar­tóztatott Jankovich Arisztid és társainál lefoglalt iratok másolata is. A Hollandiá­ban elfogott személyeknél talált iratok egy részét szintén megküldte a hágai rendőrfőnökség, hogy a budapesti ható­ságok­ összehasonlításokat végezhessenek. A gyanús levelek írásaiból próbálják ugyanis megáll­apí­tani, hogy ki tartott fenn összeköttetést a külföldön bolyongó pénzhamis­ítokkal. A levelek és más ira­tok áttanulmányozása után­­ intézkedés történt, hogy írásszakértő vizsgálja meg a Kovács Gáspárnál, valamint a Hágá­ban letartóztatott személyeknél talált le­veleket. Megemlékeztünk arról ,hogy a hágai rendőrség jelentése szerint Jankovich Arisztid és társainak elfogatása után az ő címükre távirat érkezett Budapestről, amelyben egy ismeretlen személy figyel­mezteti őket, hogy „az üzleti ügyek na­gyon rosszul állanak, térjenek vissza.“ Ma sikerült a távirati blankettát megta­lálni. A feladó a ceruzával írt sürgöny alá a következőket írta: — Lakcím: Erdős Jenő, Nagyfuvaros­­utca 7. A nyomozók a megjelölt ebben keres­ték Erdős Jenőt, de nem találták. Bizo­nyos tehát, hogy a távirat feladója álne­vet használt és hamis címet írt a szÜr­­génylapra. Valószínűnek tartják, hogy ezt a táviratot Kovács Gáspár adta fel. A feltevést az is támogatja, hogy az őri­zetbe vett urasági inas írása hasonlít a táviratblankettán lévő betűkhöz. A hol­land rendőrség által megküldött iratok­ban, Jankovich Arisztid jegyzeteiben is szerepel Kovács Gáspár neve, ő lehet te­hát a rejtélyes táviratozó, aki figyelmez­tetni akarta a Hágában operáló pénzha­misítókat a veszedelemre. A Cseszte Slovo Benes külügyminisz­ter félhivatalos lapja, s így perád és ha­zug beállításával mégis csak foglalkoz­nunk kell. Az első megjegyzésünk az, hogy mindenki nagyon jól tudja, sőt épp ésszel senki fel­é nem tételezheti, hogy Magyarország részes volna ebben a frank­hamisításban, az pedig, hogy egyes em­berek cselekményeiért egy egész orszá­­got tegyenek felelőssé, ez mindössze csak a jogrend és a demokrácia hazájában, Csehszlovákiában szokás, de más európai­ értelemben vett államban ez egyszerűen jogi képtelenség. A leghatározottabban és a legélesebben tiltakoznunk kell tehát a Cseszke Slovo hazug és ostoba beállí­tása és az azokhoz fűzött kommentárok ellen, de meg kell jegyeznünk magunk­nak azt a csodálatos eseményt is, hogy crmen a csehek kiabálják Magyarország felé a feszítsd meg-et és hogy éppen a csehek öltik magukra, az erkölcsbíró fe­hér tógáját.­ holott az eg­ész világ ,tudja, hogy éppen,ez az a dr­l­­g teljes köztéris­á­­sá­g, amely rövid fennállása óta nyakig úszik a csalásokban és a panamákban s amely vezérszerepet, játszott a­­ magyar koronarontásban. De Prasekről és a ben­­zinpanamistákról és a többi csalókról ugy látszik már elfeledkeztek Prágában. Valószínűleg csak az úgynevezett locaro női szellemek tartják szemük előtt a köl­csönös engedékenységet, a békü­lékenysé­­gget, a nőnek testvéri szeretetét, amikor ilyen förtelmes hazugságokkal és vádas­kodásokkal állanak elő. A külföld most már igazán láthatja, hogy ki itt a béke­­bontó és ki használ fel minden lehetet­len ürügyet és­ minden képtelen jogcímet arra, hn°y belénk rugdaljon, horry belénk kössön, hogy botrányt provokáljon na­gyobb dicsőségére Locarno szellemének, amelyet üres óráiban Prága nem győz eléggé dicsőíteni. 2. Elfogták a frankhamisítók negyedik bűntársát A holland rendőrség megküldte a Hágában lefoglalt iratokat A Pesten elfogott Kovács Gáspár vallomása alapján kutatnak a többi tettes után — írásszakértők vizsgálják át a pénzhami­sítók levelezéseit — Újabb őrizetbevételek várhatók NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1926 Január J. A Cesko Slovo Magyarországot támadja . Prága, december 31. A Cseszke Slovo a frankhamisítások ügyé­ben követeli, hogy Csehszlovákia interveniál­jon a Népszövetségnél abból a célból, hogy a Népszövetség megbízható és megfelelő lépése­ket tegyen Magyarország megrendszabályozá­­sára. Magyarország magatartása az európai béke számára határozott veszélyt rejt és így az ország a nyugtalanság folytonos fésyke. Ezt nemzetközi akcióval kell megszüntetni. Az államnak és szervezeteinek nem szabad eltűrni azt a gyanút, hogy gonosz tervek esz­közévé váltak. Mivel az egész ügynek nem­zetközi karaktere van, a megoldás is csak nemzetközi lehet. Azon állam polgárai, amely­nek pénzét új módon akarják tönkretenni, tudják meg, hogy ezzel el­sztenciájukra tör­nek éppen úgy, mintha fegyveres­ hatalommal támadnák­ meg őket. Az állam biztonsága nemcsak fegyveres rendszabályokon nyugszik, hanem a gazdasági konszolidáción is. Elvár­juk tehát, hogy a magyar botrány likvidálása jelen­tőségébe­n és kiterjedésében megfelelő eszközökkel meg fog történni. (1.) Ki volt Kovács Gáspár? A rendőrség a délutáni kihallgatás so­rán megállapította, hogy a pénzhamisí­tás ügyében letartóztatott Kovács Gás­pár Győző Windischgraetz Lajos herceg komornyikja. A főkapitányságon ezért délután kihallgatták a herceget is, aki kijelentette, hogy semmiféle tudomása sincs az ügyről, tekintettel azonban arra, hogy Kovács az ő komornyikja volt, kéri, hogy a nyomozó hatóság tartson nála házkutatást. A herceg lakásán foga­natosították is a házkutatást, amely azonban eredménytelen maradt.

Next