Nemzeti Ujság, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1926-01-01 / 1. szám
4 A felesleges folyamőrség írta: Szombathy Kálmán A hadsereg ellen a legutóbbi időkben intézett sorozatos támadások bizonyos céltudatos következetességet, mutatnak. Különös előszeretettel hadakoznak a fegyveres erő olyan részei ellen, amelyek laikus megítélés mellett első pillanatra —- különösen szándékos hamis beállítással — nem látszanak nemzeti létfentartásszempontjából okvetlenül szükségeseknek. Most már odáig jutottunk, hogy a minap a nemzetgyűlésen az egyik szélsőbaloldali képviselő azt kívánta, hogy a folyamőrséget oszlassák fel. Hozzá vagyunk szokva még a múltból, hogy a túlzó ellenzéki képviselők országgyűlési ténykedése különösen a katonaság ellen való kirohanásokban merült ki. Ezt különben hangulat szempontjából akkor meg is lehetett magyarázni, mert a nyakas kurucok a régi hadseregben mindig a császári elnyomást látták. Hogy mindenben igazuk volt-e, az más kérdés. Eléggé megmagyarázta ama körülmény, hogy az ellenzék obstrukciója akadáyozta meg annak lehetőségét, hogy hadszegünk kellően felszerelve vegye fel a szomszédok ránkszakadt támadása ellen való küzdelmet. De ha azok a régi honatyák lármáztak is az állam védőereje ellen, azokat az intézményeket, amelyek a belső rend és biztonság megóvására voltak hivatva, sohasem bántották. Most már e téren is haladtunk. A múltkor az államfő személyes biztonságát szolgáló testőrség ellen rukkolt ki valaki. Most pedig a szélsőséges ellenzék szakértő korifeusa hatalmas lépéssel tovább ment és az egyik közbiztonsági szerv egyenes megszüntetését követelte. A nagy államférfi bizonyára tudja, hogy a részéről feleslegesnek tartott folyamőrség nem tartozik a honvédség szervezetébe, hiszen nem a honvédelem, hanem a belügyi tárca költségvetésében szerepel. És várjon azt is tudja-e, hogy a folyamőrség közrendészeti szerv, melynek feladata rendet tartani a Dunán és a dunai kikötőkben, továbbá megakadályozni a csempészést, kémkedést, rendzavarást, valamint hogy „vörös“ épithetonnal díszelgő, felforgató elemek a trianoni okossággal nemzetközivé tett Dunán ide, hozzánk belopózzanak! Valószínű, hogy tudja. Hiszen talán éppen a rendzavarás és a vörös belopózás okából szeretné, ha ezek ellen nem volna semmiféle szerv az előtte olyan rokonszenvesen hangzó „nemzetközi" folyamon. Miért fáj neki, hogy a magyar állam védekezni akar a békés társadalmi élet és az emberien együttműködésű betrontói ellen! És hogyan képzelik azt a „nemzetközi" Dunát! Talán úgy, hogy a magyar Haza és a magyar Nemzet minden ellensége ott szabadon járjon ki és be az országba; itt — ha nekik jól esik — lázadást, nyomort, pusztulást idézzen elő; azután az üldöző rendőség elől felugrik valami idegen csónakra és nyelvöltögetve elevez a nemzetközi vizen. A belügyminiszter megmagyarázta, hogy a magyar katonaságnak a trianoni bölcseség folytán nem lehet vízi ereje, szükséges tehát valamely biztonsági szerv, amelynek feladata az legyen, amit előbb elmondottunk. Kár volt a magyarázatért. Falra hányt borsó volt az. Hiszen az illető csak azért beszélt a folyamőrség felesleges voltáról, hogy a mi engesztelhetetlen ellenségeinknek, a kisántantnak szervírozzon ismét egy kis csemegét. Hadd kezdjen Benes és a többi kedves személyiség megint valami rejtett szervezkedésről és tiltott fegyverkezésről beszélni. Ez azután nagy hasznára lesz hitelünknek és a rég sóvárgott konszolidációnak. De még egy oka lehet e feloszlatás! hó óhajnak. A folyamőrség gerincét tudvalevőleg a régi tengerészek alkotják. A nemzetgyűlés szóbanforgó nemosthenesének ezek a régi tengerészek nem szimpatikusak. És pedig azért, mert hazafias nemzeti érzéssel látják el szolgálatukat. Neki azok a másik szintén régi tengerészek a kedvesek, akik 1918 októberében olyan gyógyíthatatlan utálat, fogalmát alkották meg, amilyenre alig van példa az emberiség történelmében. Hej! Ha azok volnának most a folyamőrök helyén! Micsoda kéjes gondolat még elképzelni is a bőrkabátos, vörös szalagok erdejétől farsangi bolondoknak látszó garázda alakokat, akiknél mindkét nadrágzsebből egy-egy pisztoly agya kandikált ki, markaikban pedig kézigránátot szorongattak. Ezekből volna csak pompás folyamőrség! Egész dandár volt belőlük. Két teljes ezred. Tüzérségük is volt.. Sőt a világ nyolcadik csodájaképen lovasságuk is. Lovasított tengerészek. Kár, hogy hegyi alakulatokat is nem szerveztek maguk között. Persze valamennyi ■kipróbált, vén tengeri fóka volt, aki holmi óceánokat már figyelembe sem vett. A liget hajóhintái edzették meg nautikus kiválóságaikat. Parancsnokaik is csupa Kolumbusok, Vasco di Gamák, Nelsonok és Tegethofok voltak, — onnan a körutak és vidékének tengerpartjairól. Micsoda pompás gárda! Lehet, ismételjük, hogy a szigorú feloszlatóknak az fáj, hogy nem ez a dicső emlékű ,,tengerészdandár“ tartja kezében a Dunia és a kikötők biztonsági szolgálatát. Talán fogadást is lehetne ajánlani, hogy ez esetben a leghevesebb védelmezői lennének a folyamőrségnek, ha az a „dandár“ vöröslevc a „nemzetközi" Dunán A folyamőrség intézményének ez a megtámadása ,különben csak egyik közbeeső állomása annak a befutandó pályának, amelyet a nemzeti élet és a hazafias érzés ellenfelei maguk elé tűztek. A folyamőrség után következne a csendőrség, azután a rendőrség, majd a pénzügyőrség, a börtönőrök, a katonaság és minden más szervezet feloszlatása, amelynek fegyvere a trianoni paragrafusok szerint még lehetséges. Végül elkoboztatnának a magánfegyverek, vadászpuskák, játéktárgyak, sőt fegyvereket ábrázoló képeskönyvek és az ólomkatonák is. És mikor mindez készen van, következne az 1919-iki recept: a csőcselék felfegyverzése és ennek betetőzéséül az anarkia. Ezt akarják! Aligha fog sikerülni. A polgárság eleget tanult abban az időben, amikor „a szociális termelésből fakadt a jólét“. Az az idő többé vissza nem tér. És hogy ne térjen vissza, arra szükségesek olyan közbiztonsági szervek, amelyek úgy a belső felforgatás, mint a külső aknamunka gonosztevői ellen megvédenék. Ilyen a folyamőrség is. swarw n mt ........................ a mi fáink és virágágyaink is igen szépek, mindig a maguk kertjének szépségeit csodálja... Nem értem... Ebben a pillanatban egy fekete kolléga tűnt fel a bokrok között , a két szelíden társalgó kutya veszett iramban nekifutamodott, természetesen magaikkal vive az elbeszélés fonalát is... Ezért elnézést kérek. — Tudja aranyos, — suttogta titokzatosan Floki, mikor néhány nap múlva újra találkoztak — mióta a maga kacér gazdája addig mosolygott át a fák között, amíg a gazdámat le nem vette a lábáról, egészen vigasztalhatatlan vagyok. A gazdám teljesen elhanyagol. Hiába ugatok neki a legszebben, hiába hízelgek, kivághatom neki a legszebb haptákot, nem érdekli. Folytonosan levelet ír vagy olvas. A leveleket itt ebben a bokorban rejtik el, a gazdám is érte jön, a maga gazdája is érte megy... Na, tudja, meg van a véleményem a női nemről... Zozó találva érezte magát s nőiessége sietett tiltakozni a gyanúsítások ellen. . — Kedves Floki, ön igazságtalan. A férfi hibás mindig. Az csavarja el mindig a fejünket. Lám a maga gazdája is addig köhécselt itt a szomszédban, mig megesett rajta a szőke gazdám szive és elcsavarodott a feje. Most rám sem néz. Nem vesz az ölébe sohasem, cukrot sem ad, nem is törődik velem. Irigyje el, nem érdemes élni... Zozó utolsó szavai megcsuklottak , és szemét elöntötte a könny. Floki részvéttel fordult feléje. ^ — Higgye el, édes Zozó, teljesen átérzem fájdalmát. Ó, ezek az emberek mennyire önző kutyák. —• Jól esik, drága Floki, részvéte és higgye el, hálás is leszek érte. Legalább mi tartsunk össze az emberek szívtelenségével szemben... — Tenni kell valamit — vélte Floki. — Jöjjön, maga okosabb, találjunk ki valamit — simult Flokihoz Zozó. S a két kutya mélyen elgondolkozva vágott neki a sűrü bozótnak. 3. Harmadnap a két hősünk vidám ábrázattal ült egyik virágágy szélén. Szép, forró tavaszi délután volt. A virágágyban nárciszok illatoztak, a levegő tele volt édes, mámoros illattal. A lepkék kábultan vergődtek az illatárban s Zozóka is nehéznek érezte a fejét és a Floki vállára fektette. Floki vitte a szót: — Hát nagyszerűen sikerült minden. Tudja, ahogy megbeszéltük, elloptam a levelet a bokorból. Elloptam és elástam. Jön nemsokára a maga csábító gazdája. A bokorhoz lép, nincs levél. Ha látta volna az arcát. A szája veszedelmesen elkezdett remegni, tépdeste a blúzára tűzött virágot s egyszerre csak elkezdett pityér égni. Bevallom, ezúttal kárörvendő kutya voltam. . — Maga.... maga édes — suttogta Zozóka. . .- Drága. Várjon csak. Váratlanul jött a gazdám. Köszön. A leány hidegen és némán áll. Mit mondjak! Rövid öt perc, még olyan elkeseredett szócsatát nem hallottam. A maga kisasszonya holmi férfiállhatatlanságról beszélt, az én gazdám, ha jól emlékszem, a Rigolettóból idézte azt az áriát — emlékszik: „Az asszony ingatag.. — Emlékszem mondta Zozó. — A csata vége az volt, hogy a maga szép kisasszonya sírva elszaladt, az én gazdám pedig egy ideig állt ott, mint valami sóbálvány, aztán elbusultan elballagott. Szóval sikerült. — Nagyszerű — emelkedett fel Zozóba. — Most már mindent értek. Ezért van hát, hogy egy idő óta az én szép, szőke kisasszonyom messzibe néző szemekkel szokott ülni, újra ölébe vesz, simogat, becézget, cukrot ad, szép szalagot köt a nyakamba és egyre az hajtogatja, hogy csak engem szeret a világon egyedül. Köszönöm önnek, drága barátom. — Higgye el, aranyos Zozóka, hogy én is nagyon boldog vagyok. Mióta csínyem sikerült, gazdám újra felfedezett. Honorálja képességeimet s ha néha esténként a maguk kertjéről a nárciszok családatos illata felénk úszik, megsimogatja a fejemet és azt suttogja, hogy én vagyok egyetlen vigasztalója. — Még egyszer köszönöm magának, — suttogta Zozó — hogy visszaadta a gazdámat. Látja, milyen ostobák is az emberek. Egyszerűen ki lehet őket játszani. Hiába, a maga ügyessége... — Köszönöm — ismételte boldogan Floki s minthogy a Zozó szemeiben tavaszi lángok csillogtak, feléje nyúlt, hogy megölelje. Zozóka azonban ügyés kacér- Sággal kisiklott az ölelésből és bájos ugrásokkal el kezdett szaladgáni Floki körül. Ebben a pillanatban fiatal pár lépett melléjük. A fiú húsz éves, a leány tizenhat. A leány hajában virágkoszorú volt, a fiú szemében a tavasz minden lángja s az első szerelem minden szépsége. — Haragszik, Márta! — Én, dehogy... — Ugye szeret! — Mindig csak magát. — Édes... — Édes... Fogták egymás kezét és önfeledt boldogsággal mentek a fák alatt. Zozó és Floki egymásra nézett szomorú, ijedt arccal, aztán értelmetlenül, bután, leeresztett fülekkel elindult kullogva az előttük összesimuló emberpár után,,. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Régóta nem volt oly sürgés-forgás a főkapitányság folyosóin, mint csütörtökön, pedig amióta a frankhamisítás ügyében nyomoznak, még éjszakára sem csendesedik el a Zrinyi utcai épület. A nagy forgalmat érthetővé teszi, hogy a rendőrségnek sikerült az első pozitív eredményt elérni. Bár a legnagyobb titokban, zárt ajtók mögött végzik a vizsgálat fáradtságos munkáját, mégis futótűzként terjedt el a hír az épületben. — Elfogták Jankovichék budapesti bűntársát. Megírtuk, hogy a detektívek megtalálták azokat a ruhadarabokat, amelyeket a Hágában elfogott pénzhamisítók bűntársa a Király utcai Árvás és Salczer cégnél vásárolt hamis ezerfrankosért. A pénzhamisító felesége a kérdezősködő detektíveknek kijelentette, hogy férje Sátoraljaújhelyre utazott egy barátjához vadászatra. A főkapitányság nyomban intézkedett, hogy detektívek menjenek a vidéki városkába és hozzák Budapestre a pénzhamisítók negyedik bűntársát. Amíg a vidéki városkákban hajszolták a pénzhamisítót, amiatt a budapesti detektívek sem pihentek. A főváros legkülönbözőbb pontjain, ahol a keresett férfi meg szokott fordulni, mindenütt figyelőnyomozó állt. A hajszának meg is lett az eredménye. Csütörtökön reggel már elment a távirat a vidéken kutató detektívekhez: — Elfogtuk! Térjenek vissza. ’ A fővárosban ugyanis a keresett férfi összes ismerőseinek lakása előtt detektívek álltak a csütörtökön reggel az egyik nyomozó a Ferencvárosban felismerte’ a keresett személyt. Igazolásra szólította s a jól öltözött, sportruhás, 40 év körüli férfi nyugodtan mondotta be személyi adatait: -- Kovács Gáspár, urasági inas vagyok. Kovács Gáspárt a detektív előállította, a főkapitányságra, ahol reggel 9 órakor kezdte meg kihallgatását Dauer Ernő rendőrtanácsos. Az őrizetbe vett urasági inas vallomásáról nem tájékoztatták a nyilvánosságot, de egyes adatok mégis kiszivárogtak Kovács Gáspár vallomásából. — Nem tagadom "- mondotta —, hogy november 18-án az Árvas és Salexer cégnél feleségem számára kosztümöt vásároltam és ezerfranikos bankjeggyel űzettem. Nem tudtam azonban, hogy a pénz hamis. Elmondotta ezután, hogy a frankhamisítási ügyről a lapokból értesült és „éppen ma akart jelentkezni a főkapitányságon, hogy tisztázza szerepét.“ Faggatni kezdték, miként került hozzá a ezerfrankos, de kezdetben erre vonatkozólag min,den felvilágosítást megtagadott. Később azonban úgy látszik lényegesebb felvilágosításokkal szolgált, mert a kihallgatást végző rendőrtisztviselő négy detektívnek azt az utasítást adta, hogy menjenek el a ferencvárosi lakásra és tartsanak házkutatást. A detektívek egy hatalmas bőrönddel tértek vissza. A táskában nagymennyiségű irat volt, amelyet Kovács Gáspár ismerősének lakásán foglaltak le. Ugyanekkor érkezett meg a főkapitányságra a holland rendőrség által megküldött részletes jelentés, valamint a Hágában letartóztatott Jankovich Arisztid és társainál lefoglalt iratok másolata is. A Hollandiában elfogott személyeknél talált iratok egy részét szintén megküldte a hágai rendőrfőnökség, hogy a budapesti hatóságok összehasonlításokat végezhessenek. A gyanús levelek írásaiból próbálják ugyanis megállapítani, hogy ki tartott fenn összeköttetést a külföldön bolyongó pénzhamisítokkal. A levelek és más iratok áttanulmányozása után intézkedés történt, hogy írásszakértő vizsgálja meg a Kovács Gáspárnál, valamint a Hágában letartóztatott személyeknél talált leveleket. Megemlékeztünk arról ,hogy a hágai rendőrség jelentése szerint Jankovich Arisztid és társainak elfogatása után az ő címükre távirat érkezett Budapestről, amelyben egy ismeretlen személy figyelmezteti őket, hogy „az üzleti ügyek nagyon rosszul állanak, térjenek vissza.“ Ma sikerült a távirati blankettát megtalálni. A feladó a ceruzával írt sürgöny alá a következőket írta: — Lakcím: Erdős Jenő, Nagyfuvarosutca 7. A nyomozók a megjelölt ebben keresték Erdős Jenőt, de nem találták. Bizonyos tehát, hogy a távirat feladója álnevet használt és hamis címet írt a szÜrgénylapra. Valószínűnek tartják, hogy ezt a táviratot Kovács Gáspár adta fel. A feltevést az is támogatja, hogy az őrizetbe vett urasági inas írása hasonlít a táviratblankettán lévő betűkhöz. A holland rendőrség által megküldött iratokban, Jankovich Arisztid jegyzeteiben is szerepel Kovács Gáspár neve, ő lehet tehát a rejtélyes táviratozó, aki figyelmeztetni akarta a Hágában operáló pénzhamisítókat a veszedelemre. A Cseszte Slovo Benes külügyminiszter félhivatalos lapja, s így perád és hazug beállításával mégis csak foglalkoznunk kell. Az első megjegyzésünk az, hogy mindenki nagyon jól tudja, sőt épp ésszel senki felé nem tételezheti, hogy Magyarország részes volna ebben a frankhamisításban, az pedig, hogy egyes emberek cselekményeiért egy egész országot tegyenek felelőssé, ez mindössze csak a jogrend és a demokrácia hazájában, Csehszlovákiában szokás, de más európai értelemben vett államban ez egyszerűen jogi képtelenség. A leghatározottabban és a legélesebben tiltakoznunk kell tehát a Cseszke Slovo hazug és ostoba beállítása és az azokhoz fűzött kommentárok ellen, de meg kell jegyeznünk magunknak azt a csodálatos eseményt is, hogy crmen a csehek kiabálják Magyarország felé a feszítsd meg-et és hogy éppen a csehek öltik magukra, az erkölcsbíró fehér tógáját. holott az egész világ ,tudja, hogy éppen,ez az a drlg teljes köztérisáság, amely rövid fennállása óta nyakig úszik a csalásokban és a panamákban s amely vezérszerepet, játszott a magyar koronarontásban. De Prasekről és a benzinpanamistákról és a többi csalókról ugy látszik már elfeledkeztek Prágában. Valószínűleg csak az úgynevezett locaro női szellemek tartják szemük előtt a kölcsönös engedékenységet, a békülékenységget, a nőnek testvéri szeretetét, amikor ilyen förtelmes hazugságokkal és vádaskodásokkal állanak elő. A külföld most már igazán láthatja, hogy ki itt a békebontó és ki használ fel minden lehetetlen ürügyet és minden képtelen jogcímet arra, hn°y belénk rugdaljon, horry belénk kössön, hogy botrányt provokáljon nagyobb dicsőségére Locarno szellemének, amelyet üres óráiban Prága nem győz eléggé dicsőíteni. 2. Elfogták a frankhamisítók negyedik bűntársát A holland rendőrség megküldte a Hágában lefoglalt iratokat A Pesten elfogott Kovács Gáspár vallomása alapján kutatnak a többi tettes után — írásszakértők vizsgálják át a pénzhamisítók levelezéseit — Újabb őrizetbevételek várhatók NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1926 Január J. A Cesko Slovo Magyarországot támadja . Prága, december 31. A Cseszke Slovo a frankhamisítások ügyében követeli, hogy Csehszlovákia interveniáljon a Népszövetségnél abból a célból, hogy a Népszövetség megbízható és megfelelő lépéseket tegyen Magyarország megrendszabályozására. Magyarország magatartása az európai béke számára határozott veszélyt rejt és így az ország a nyugtalanság folytonos fésyke. Ezt nemzetközi akcióval kell megszüntetni. Az államnak és szervezeteinek nem szabad eltűrni azt a gyanút, hogy gonosz tervek eszközévé váltak. Mivel az egész ügynek nemzetközi karaktere van, a megoldás is csak nemzetközi lehet. Azon állam polgárai, amelynek pénzét új módon akarják tönkretenni, tudják meg, hogy ezzel elsztenciájukra törnek éppen úgy, mintha fegyveres hatalommal támadnák meg őket. Az állam biztonsága nemcsak fegyveres rendszabályokon nyugszik, hanem a gazdasági konszolidáción is. Elvárjuk tehát, hogy a magyar botrány likvidálása jelentőségében és kiterjedésében megfelelő eszközökkel meg fog történni. (1.) Ki volt Kovács Gáspár? A rendőrség a délutáni kihallgatás során megállapította, hogy a pénzhamisítás ügyében letartóztatott Kovács Gáspár Győző Windischgraetz Lajos herceg komornyikja. A főkapitányságon ezért délután kihallgatták a herceget is, aki kijelentette, hogy semmiféle tudomása sincs az ügyről, tekintettel azonban arra, hogy Kovács az ő komornyikja volt, kéri, hogy a nyomozó hatóság tartson nála házkutatást. A herceg lakásán foganatosították is a házkutatást, amely azonban eredménytelen maradt.