Nemzeti Ujság, 1926. május (8. évfolyam, 98-120. szám)

1926-05-05 / 100. szám

Szerda, 1926 május 5. NEMZETI ÚJSÁG A közigazgatási bíróság Wlassics-ünnepe Wlassics Gyula báró húsz éve elnöke a közigazgatási bíróságnak . Meleg ünneplésben részesítette a bíróság elnö­­két kitüntetése alkalmából (A "Nemzeti Újság tudósítójától.) A magyar közélet egyik legszorgalmasabb munkáját, a magyar tudománynak egyik legteranéken­yebb művelőjét, Wlassics Gyula bárót ünnepelte ma a közigazga­tási bíróság. Az ünneplés a bíróság elnö­kének szólott, aki húsz éve áll a közigaz­gatási bíróság élén és több mint ötven esztendeje munkálkodik a magyar köz­élet terén. Midőn a kormányzó a magyar érdemkereszt legmagasabb fokozatával, a nagykereszttel tüntette ki, csak kifejezést adott a nemzet hálájának és tiszteletének, amellyel a kiváló tudós, a kitűnő állam­férfi és a nagy bíró iránt viseltetik.­­A kitüntetés alkalmából a közigazga­tási bíróság tagjai ma délben testületileg keresték fel Wlassics Gyula bárót, a bí­róság elnökét és Benedek Sándor másod­elnök, hosszabb beszédben méltatta a ki­tüntetett elnök közéleti pályáját és húsz évi elnöki működését. Beszédében, ame­lyet sokszor szakított meg a helyeslés­­hangja és a szeretet szava, többek között ezeket mondotta: — Ma nincs tényleges magyar király és nincs meg a régi ezeresztendős Magyar­­ország. Ilyen sötét korszak a magyar his­tóriában nem volt soha. Sem a tatárjárás, sem a mohácsi vész után. A lezajlott vi­lágháború s az azt követő forradalmak alatt a legszentebb értékek mentek ve­szendőbe. Országunk fel lett darabolva s a magyar nép jórésze idegen uralom járma alá jutott. Pusztulás van min­denütt, a nemzeti vagyonban és a nem­zeti erkölcsökben egyaránt. Hozzá a ka­tasztrófák szivettépő fájdalmából fakadó ellentétek, melyek felbillentették a lelkek egyensúlyát. — Nemzeti szerencsétlenségünk eme legsötétebb korszakában domborodott ki legfényesebben Nagyméltóságod jogászi és államférfiui egyénisége. Ausztriával fennállott közjogi viszonyunkat s a tria­noni uj nemzetközi jog kiáltó igazságta­lanságait tárgy­azó irodalmi dolgozatai, az európai közvélemény előtt is, a szel­lemi arisztokrácia méltó képviselőjévé avatták Nagy méltóságodat. A főrendiház elnöki székében tanúsított magatartása pedig a történeti alkotmány és a jogfoly­tonosság védelmének legragyogóbb pél­dája lett. Ismertette a közigazgatási bíróság­on­ Csütörtöki tárcáink Endrődi Béla: Aranytrombita. Kozmán József: Egyszerű történet. Az irodalom, mint magánügy Írta: Surányi Miklós Minden irodalomtörténetben megtalál­juk a következő fejezeteket: romantikus és naturalista irányzat, szimbolisták és dekadensek, udvari irodalom, X. Y. és köre, N. N. iskolája , Epigonok. Ezzel nem akarunk mást mondani, mint, hogy az irodalomtörténetírók bizonyos összefüg­géseket keresnek az irodalmi élet jelen­ségeiben, amelyek szerint csoportokba, vagy másképen szólva, iskolákba lehet osztályozni az egyidőben vagy egymás mellett, vagy egy irányban működő egyéniségeket. És ez nem az irodalom­­történet önkényes és pedáns szisztemati­záló természetéből fakad, mert a való­ságban csakugyan csoportosan jelentkez­nek bizonyos irodalmi irányzatok kép­viselői és minden kimagasló egyéniség köré koncentrikusan helyezkednek el a tudatos vagy öntudatlan, tehetséges vagy tehetségtelen tanítványok és követők. Sokszor megtörtént, hogy a tanítvány felülmúlja mesterét. Raphael a Peru­­gino-iskola tanítványa volt és Cherbuliez egész elméletet épít arra, hogy a művész legtöbbször úgy tesz szert eredetiségre, hogy előbb sokáig más mestert utánoz. .Viszont vannak magányosan álló­­ láng­elmék, akik sohasem tudtak iskolát csi­nálni, mint Leonardo da Vinci. Van tehát kollektív irodalmi és mű­vészeti élet és vannak nagy magánosok, akik akkor is egyedül és elszigetelten állanak, ha véletlenül húsz más hasonló nagysággal dolgoznak és élnek egyidő­ben és egyugyanazon helyen. Vannak is­kolák, mint pl. Franciaországban a Pa­lais Royal, Oroszországban a Mereskov­­szki körül csoportosuló szimbolisták, akik mintegy cédszerűleg valamiféle kol­lektív irodalmat termelnek, sőt vannak korok, amelyekben az irodalom annyira közügy, hogy abban a legkiválóbbak is valósággal korrespondenciát folytatnak egymással alkotásaikban. Goethe és Schiller évekig írták egymásnak a xéniá­kat, Turgenyev az egyik szemével mindig Dosztojevszkijre nézett, amikor itt és az Új föld című regénye t. k. válasz volt Dosztojevszkij könyvére, amelynek a címe az ördöngösek. Egészen bizonyos, hogy Turgenyev, Dosztojevszkij és Tol­sztoj egymás nélkül egész másképen fej­lődtek volna, vagy legalább is nem tud­tak volna az általuk elért magaslatokra felemelkedni. A magyar irodal­omnak nem egy­­ kor­szaka van, amelyben az írók tulajdon­­képen inkább egymásnak írtak, mint az olvasóknak. A magyar irodalomban is vannak mesterek és tanítványok, de csak nagyon erőltetve és sok rabulisztikával lehetne kimutatni, hogy például Vörös­marty, Arany és Petőfi olyan közvetlen korrenpondenciában lettek volna egy­mással, mint pl. Turgenyev és Doszto­jevszkij. A magyar irodalomban is van­nak iskoláik, Petőfi lángelméje egy ne­gyedszázadra nyomta rá a maga egyéni bélyegét és Jókai hatása Mikszáthon, Gárdonyin és Herczeg Ferencen­­ keresz­tül még a mai napig is érezhető a ma­gyar regényírás terén. Érdekes azonban, hogy az újabb ma­gyar irodalomban — éppen a virágzás tetőpontján, éppen a millenáris évek előtt és alatt — hiába keressük Magyar­­országon a kollektív irodalmi élet jelen­ségeit. A magyar regényirodalom a múlt század kilencvenes éveiben fényes lendü­letet vett, ekkor indult el útjára Mik­száth, Herczeg, Gárdonyi, Tolnay, Justh Zsigmond, Bródy Sándor, Ambrus s ezek egyike sem tudott ellenállni Jókai le­nyűgöző s frappáns hatásának. Tárgy­­választás, témakör, módszer és írástech­­nika tekintetében ép úgy Jókai teremt­ményei ők, mint ahogy az egész orosz irodalom Gogoly Miklóst vallja az ősé­nek. Ez a hatás azonban öntudatlan volt, az akkori magyar kulturális élet atmoszfé­rájában lengett a Jókai-féle nacionalista romanticizmus, de az irodalomnak nem volt szigorúan megállapított programja, nem volt irodalompolitika, nem­ voltak irodalmi pártok és nem voltak éles iro­dalmi harcok, mint a jelen század elején Ady Endre fellépése óta. A kilencvenes évek elején Gyulai Pál volt a magyar irodalmi élet pápája, aki­ről szintén el lehetett mondani, hogy: Roma locuta, causa finita. Gyulai Pál a régi István főherceg szálloda egyik külön szobájában szokott vacsorázni,­­ a társaságában rendesen ott ültek Beöthy Zsolt, Vadnay Károly, Szász Károly, Berczik Árpád, Herczeg Ferenc és Gör­gey Artur, a tábornok. Később a Bajza­­utcai Jókai­-ház gyűjtötte össze a magyar kultúrálét előkelőségeit és az úgynevezett Feszty-szalonban gyakran regigeiig együtt maradt a társaság, amelynek törzstagjai voltak Jókain kívü­l Juszt Zsigmond, Gárdonyi Géza, Bársony István, Bródy Sándor és a politikusok közül Tisza Kál­mán és Szilágyi Dezső­ — de, ahogy Her­czeg Ferenc mondja —, ezeken az össze­jöveteleken sohasem voltak irodalmi vi­ták,­ sőt az irodalomról egyáltalában alig esett szó. Pedig ezalatt az évek­ alatt szü­letett meg az új magyar regényiroda­lom, ekkor virágzott Kiss József lapja, A Hét, ekkor zajlott le az országban a Jókai-jubileum, ekkor készülődtek a m­i­l­­leniumra és ez volt Magyarország leg­ragyogóbb kulturkorszaka. — Úgy kezeltük akkor az irodalmat — mondja Herczeg Ferenc —, mint kinek­­kinek legbensőbb magánügyét, amelyet szeméremmel és tartózkodással mertünk emlegetni. Az írók sokszor találkoztak egymással, talán jobban is szerették egymást, mint ahogy szeretik manapság, de érintkezé­sük alapja nem az irodalom volt, hanem az írók emberi és társadalmi egyénisé­gében rejlő sok közös vonás, gondolko­zásukban, ízlésükben és szokásaikban lévő rokonság. Az irodalom, mint magánügy, — ez a jelenség azóta a magyar kuturélet terén csak a háború után ismétlődött meg. Közvetlen a háború előtt lett ismeretes ez a szó, hogy irodalompolitika és ez a szó vagy másfél évtizednyi ádáz harcot lob­­bantott lángra a magyar zsurnalisztiká­ban. A harcok most már nagyjában el­csendesedtek, az irodalom ismét magán­üggyé lett, sőt, sajnos, sokaknál nemcsak magánügy lelki értelemben, hanem ma­gánüzlet és magánvállalkozás, amelynek egyetlen szempontja a befektetett tőke lehető legnagyobb kamatoztatása. tézményének megizmosodását az utolsó húsz esztendő alatt és rámutatott arra, hogy Wlassics Gyula báró lelkének ki­sugárzó ereje a legnehezebb időkben is megerősítette a bíróság tagjainak aggódó lelkét s az ő vezetése alatt mindig meg tudták őrizni a jog uralmába vetett bizal­mukat. Utalt arra, hogy a testületi szel­lem kifejlesztésében az egyetértés és a lelkek harmóniájának létrehozatalában milyen nagy munkát végzett. Végül mél­tatta az elnök jogászi bírói és államférfiai érdemeit és üdvözölte a bíróság tagjai nevében. Wlassics Gyula báró, ki minden na­gyobb keretű ünneplés elől elzárkózott, meleg közvetlenséggel köszönte meg bíró­­társainak üdvözletét és különösen ki­emelte, hogy a közélet emberének nincs boldogítóbb érzése, mintha azt érezheti hogy munkatársaival nemcsak a hivata­los viszony szálai, de az igazi szeretet me­lege fűzi össze, így lehet áldásos munkát teljesíteni. Százmilliós felesleget mutat föl a főváros idei költségvetése Ötven százalékra szállítják le a községi pótadót (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A főváros tanácsa ma délelőtt kezdte meg a költségvetés tárgyalását, amelyet a legrövidebb időn belül kivon a pénzügyi bizottság, majd a közgyűlés elé vinni. Az idei költségvetés nemcsak hogy sokkalta kedvezőbb, mint a tavalyi, hanem olyan, amilyen a békeévekben is csak ritkán volt. Deficitmentes, sőt közel 100 millió felesleget tüntet fel és ez az egyenleg minden tekintetben alkalmas arra, hogy a főváros polgárságát teljes nyugalom­mal töltse el a város pénzügyi helyzetét és városgazdálkodását illetően. A főváros deficitjének eltüntetéséhez ugyan szük­ség volt arra, hogy az üzemek feleslegei­ket ezentúl a központi pénztárba szállít­sák be, mindenesetre azonban a főváros gazdálko­dásának dicséretére válik az a körülmény, hogy az üzemeket sikerült annyira rendbehozni, hogy ma már olyan tekintélyes feleslegekkel rendelkeznek, amelyekkel a város adminisztrációs költ­ségeinek egy részét fedezni lehet és el lehet kerülni az adók és egyéb közterhek emelését. Ez utóbbi tekintetben is kelle­mes meglepetéssel szolgál egyébként a költségvetési tervezet, amennyiben be­jelenti, hogy a községi pótadót 60 száza­lékról 50 százalékra fogják leszállítani. A tanács pénzügyi ügyosztálya elké­szítette a székesfőváros 1926. évi költ­ségvetésének tervezetét. A tervezet szerint a rendes bevétel 1,713.139 milliárd, a rendkívüli bevétel 2096 milliárd, az összes bevétel tehát 1,715.235 milliárd. A rendes kiadások 1,695.389 milliárd, a rendkívüli kiadások 19.747 milliárd, az összes kiadás­ 1,715.136 milliárddal szerepelnek s ehhez képest a fölösleg 99 millió. A szükségletek az 1925. évi 1.570.441 milliárdnyi előirány­zattal szemben 144.695 milliárd korona (9,2 százalékos) emelkedést mutatnak. Az emelkedést túlnyomórészben a külföldi kölcsönök terhei, az alkalmazottaknak a múlt héten elhatározott illetményrende­zése és az okozza, hogy a tervezet már magában foglalja az újabban felveendő beruházó kölcsön I. félévi törlesztőrész­letét és kamatját. A költségvetési tervezet csoportjai szerint az előirányzat a következő: Új közszolgáltatást a tervezet nem vesz­i a községi pótadó kulcsát 1926 január számításba, meglévő adót nem emel, 60t 1­1-étől 60 százalékról 50-re szállítja le. I. Ingatlan- és ingó-vagyon • , « ■ ■ II. Közélelmezés .. t i­i III. Közegészségügy IV. Vallásügy •·•«•••••••• V. Közoktatás . ......................utat VI. Népjólét és szegénygondozás................ VII Közművelődés . . . . VIII. Városépítés és közüzemek . . . . . , VI. Különféle intézmények X. Általános igazgatás . . ................. XI. Hitelügy................................ XII. Községi közszolgáltatások.................... XIII. Önálló vagyonkezelésű intézmények , Bevétel Kiadás Fölösleg Hiány milliárdokban 38.852 16.112 22.740 — 79.966 48.112 3.854 — 72.634 153.380 — 80.746 0.010 21.794 — 21.784 34.326 386.063 — 351.737 26.381 69.557 — 43.176 0.670 17.127 — 16.457 124.571 331.428­­— 306.857 58.294 121.900 — 63.606 40.396 282.211 — 241.815 8.387 198.084 — 189.697 948.061 68.580 879.481 — 282.687 0.788 281.899 — Ou Bernstroff gróf német képviselő, Németország volt­­washingtoni követe, jelen­leg mint a németek delegátusa vesz részt a genfi leszerelési konferencián A nagyobb bevételi és kiadási tételek A bevételek nagyobb tételei milliárdokban: A tanács már a legközelebb foglalko­zik a költségvetés-tervezettel, úgy, hogy az a hó közepe táján kerül a pénzügyi bizottság elé s a hó végefelé foglalkozik azzal a közgyűlés. 1. Általános kereseti adó * : 204.000 2. Községi adópótlék . . , , 171.670 3. Forgalmi adó részesedés . . 130.000 4. Községi fogyasztási adó . , 130.255 5. Elektromos művek . , , , 129.000 6. Vizművek..................... , a 112.672 7. Közlekedési adó , , , , , 72.000 8. Városi vám ......................... 69.000 9. Bpest Székesfőv. Közi. R.-t. 67.200 10. Gázműveik , , . 58.989 11. Vigalmi adó , a , , • ■ , 36.000 12. Házbérkrajcár 34.400 13. Iskolák , 34.325 14. Vásárcsarnokok , . . , , 33.086 15. Szemétfuvarozási illeték , , 27.907 16. Sertésiköztvágóhid , . . . , 25.262 17. Házinyomda 23.745 18. Temetők...................... . , 19.005 19. M­a­rhak­ö­zvágóh­id . . . , 17-316 A kiadások nagyobb tételei milliárdokban: 1. Iskolák 386.063 2. Általános igazgatás . . . 282.211 3. Hitelügy................. 198.083 4. Utak épitése és fentartása . 133.231 5. Vízművek. .............................. 85.590 6. Népjóléti és szeg­­ügyi célok , 69.557 7. Utcák tisztogatása . . . , 69.444 8. Csatornák építése s fentart. , 43.386 9. Tüzérség 34.144 10. Közvilágítás.................... ■ 32.823 11. Háziszemét kifuvarozás­­­a 27.893 12. Házinyomda ..«»••■ 20.047 13. Vásárcsarnokok » ■ ■ « • 16.070 14. Marhaközvágóhid , ■ ■ . 14.414 15. Sertésközvágóhid , . . . . 12.992 Szegénység — gazdagság Irta: Bisztray Gyula Péterke lassan, határozatlanul lépke­dett a járda szélén. Fejében különös gon­dolatok motoszkáltak, lelkében homályos sejtelmek zsongtak — az iskoláról, ahová most megy először . . . — Az iskolában padok vannak . . . sok pad és sok gyermek ... és tanító úr, aki jól elnásságolja őket, ha nem tudják a leckét ... A leckét ugyanis meg kell tanulni . .. Ezen töprengett a gyermek, mert lecke, tudás, tanulás csupán szavak voltak előtte, különös értelmű, vagy inkább ér­­telemnélkü­li szavak, nem vallotta be ugyan magának, másnak még kevésbé, mert afelől tisztában volt, hogy kérde­­zősködésére ez lenne a válasz: — Péterke, te még szamár vagy hozzá! Rábizta inkább bölcsen az időre s ké­sőbb valóban meg is tudta mindezt, egye­bet is, sok mindent megtudott még, mert szorgalmas jó tanuló volt s csakhamar az osztály dísze lett . . . Most azonban maradjunk meg amellett, hogy Péterke először ment az iskolába. Az iskolában Péterkét az a meglepetés érte, hogy tanító helyett tanítónő lépett a terembe. A tanítónő összeállította a névsort, az­után csendre intette a gyermekeket, mert valami nagyon fontosat akart mondani. Arról volt szó, hogy a szegénysorsú gyer­mekek tanszerszükségletét az állam fe­­dezni fogja, azért hát álljanak fel a fiúk egyenként, ahogy ő felolvassa a nevüket s diktálják be, hogy szegények-e vagy gazdagok? Péterke nem sokat értett az egész bők Szegénység — gazdagság, ez a két szó súrolta talán leginkább a lelkét, de még a leghalványabb kép sem alakulhatott ki előtte a szavak­ nyomán, már szólították is, őt legelsőnek: Ambrus Péter! — Szegények vagytok-e vagy gazda­gok? — kérdezte a tanítónő. —■ Gazdagok vagyunk, felelte Péterke és kihúzta magát a padban. A tanítónő a gyermekre nézett. A gyer­meken semmi kifogásolni valót nem ta­lált. Péterke rendes, tiszta, barnaarcú

Next