Nemzeti Ujság, 1926. szeptember (8. évfolyam, 197-221. szám)

1926-09-22 / 214. szám

14 között a tarcali szőlészeti és borászati felügye­lőség támogatásával borki­ál­lítást rendeznek. A borkiállítás a Falu Szövetség kiállítása kere­s­tében kerül bemutatásra. Ennek anyaga szin­tén sok specialitást fog nyújtani. Főérdekes­ Bégo praehistorikus gyűjteménye. Az abauj­­ezántól völgykatlan és a Hernád felé elterülő fensik a kőkortól állandóan lakott és az or­szág egyik leggazdagabb lelőhelye. Az 1840- ben megszűnt regéci porcel­­ángy­ár még össze­szedhető darabjai itt kerülnek először gyűjte­ményes bemutatásra. Negyven képesített ipar­ág közt megoszló kézművesei tárlatot és ver­senyt rendeznek. Pesti és miskolci cégek mező­­gazdasági gépipari kiállítást mutatnak be. Országos versenyen elismert gazdái október 4-én állatkiállítást tartanak. A megnyitás já­rási leventeversennyel lesz kapcsolatos. A gabonapiacon nem fástozuik az árak A gabonapiacon a forgalom megélénkült, az irányzatban azonban nem történt változás, mert a külföldi terménypiacokról, nevezetesen a tengerentúlról is tartott irányzatról érkeztek jelentések, pedig a spekuláció számított arra, hogy a borzalmas amerikai ciklonnak, mivel az két állam termését tönkretette, hatása lesz a chicagói piacra is. A határidőpiacon eleinte szilárdabb irányzat érvényesült, később azon­ban, mivel a kínálat bőséges volt, az árak ki­sebb mértékben csökkentek és körülbelül a tegnapi záróárfolyamok nívóján mozogtak. Ugyanez történt a rozspiacon is. A piacon a következő jegyzések történte­k: (Zárójelben a záróárfolyamok.) Magyar búza októberre 360.500—358.500 (357.500—358.000). Magyar búza márciusra 394—392.500 (391— 391.500). Magyar búza májusra 403—398.000 (397.500— 398.000) . Magyar rozs októberre 267—365.000 (261— 265.000) . Magyar rozs márciusra 293.500—288.000 (288— 289.000) . A készárupiacon a forgalom javult, az árak ■csökkenése azonban sokkal mérsékeltebb volt, mint a határidős piacon. Itt is a legutóbb fel-­szinre került árak maradtak érvényben. Búzá­ból a következő tételek cseréltek gazdát: 300 q tiszai (77) 360.000, 150 q fejérmegyei (77) 850.000, 150 q tiszai (77) 361.250, 1000 q felső­tiszai (77) 356.250, 500 q felsőtiszai (77) 356.250, 150 q tiszai (77) 360.000, 250 q dunántúli (75) 841.250, 150 q dunántúli (77) 352.500, 100 q felső­tiszai (77) 355.000, 150 q felsőtiszai (77) 356.250, 600 q tiszai (77) 360.000, 150 q felsőtiszai (77) 857.500, 300 q pestvidéki (77) 357.500. A rozspiacon 1150 q 260.000, 150 q 257.500, 300 q váltó ellenében 262.500 koronás áron kelt el pesti paritásban. A liszt- és őrleménypiacon a malmok to­vábbra is érvényben hagyták a huzamosabb idő óta változatlan lisztáraikat. A terménycikkek piacán az üzleti tevékeny­ség minimális, csupán az tűnt fel, hogy a csövestengeriben ma jelentették be az első kö­téseiét. Körülbelül 9 vagon csövestengerit ad­tak el októberi szállításra 110.250 koronás áron. Ótengeriben nem történt kötés, úgyszintén üz­letferem volt az árpafélék piaca és a zabpiac is, úgy hogy a névleges árak nem is változ­tak. A tőzsdetanács által hivatalosan megállapí­tott árak: Lisztpiac. A budapesti malmok lisztárai: Búzaliszt duplanullás 6550, nullás 6550, egyes 6300, kettes 6200, hármas 6100, négyes 5850, ötös 5350, hatos 4550, hetes 2600, nyolcas 1900, rozsliszt nullás 6100, rozsliszt egyes 3500 K. — Vidéki malmok lisztárai: búzaliszt duplanullás 5800—6000, nullás 5700—5900, kettes 5600—5700, négyes 5300—5500, ötös 4600-4700, hatos 4500— 4600, nyolcas 1200—1400, rozsliszt nullás 5000— 5100, rozsliszt egyes 2900—3000 korona augusz­tusra. 3 centtel és Winnipegben ugyanilyen mértékben emelkedtek. Szilárd volt a liverpooli tőzsde zárlata is. Chicago, szeptember 21. (Terménytőzs­dezárlat.) Búza szeptemberre 136, decem­berre 139, májusra 143. Tengeri : szeptem­berre 733­ 4, decemberre 79%, májusra 8614. Ida szeptemberre 40, decemberre 42­­1, májusra 47VS. Rozs szeptemberre 95­4, de­cemberre 99%, májusra 105 Vs. Winnipeg, szeptember 21. (Termény­­tőzsdezárlat.) Búza októberre 138 Vs, de­cemberre 134%, májusra 1393/s. Zac októ­berre 54 Vs, decemberre 497/8. Liverpool, szeptember 21. (Termény­tőzsdezárlat.) Búza októberre 11 sh 6Vi d, decemberre 10 sh 9 d, májusra 10 sh 7­4 d. Newyork, szeptember 21. (Terménytőzs­dezárlat.) Búza II. red winter 149, II. hard winter 154, II. mixed durum 145, I. northern Manitoba 160V4. Rozs 107%. Ta­karmányárpa 78. Tengeri 87 ti. Búzaliszt 700—750. Trieszt, szeptember 21. Az üzlet csendes, kötések alig fordulnak elő. A névleges árfolyamok az egész vonalon változatla­nok. Amerikai gabona oif Trieszt: Búza hard winter II. 164.25—169.25, mixed du­rum II. 155—160, Manitoba I. 170.50—175.50 II. 167—174, III. 161.75—166.75. Magyar gabona trieszti vagonból elvámolatlanul: Búza 76/77 kg-os 149—154, rozs 111.50— 115.50, zab 86.25—89.25, ótengeri 110—114 lira. Bécs, szeptember 21. Az üzlet ugyan válto­zatlanul vontatott, az irányzat azonban hatá­rozott javulás jeleit mutatta s főleg rozsban áru ma is csak magasabb áral­apon volt kap­ható. A takarmánypiacon csupán ótengeri iránt jelentkezett változatlanul élénk érdek­lődés 115—116 csehtoronás áralapon prompt áruban bécsi uszályból. Hivatalos jegyzések tranzita Bécs: Belföldi terménycikkek: Búza 37.50—38.50, rozs­eszchfeldi és bécsvidéki 28— 18.25, burgenlandi 27.75—28, egyéb származású 26.75—27.25, pörarpa prima és válogatott 34—38, középminőség 31—34, zab 23.75—24.50. Külföldi termény­cikkek: Búza magyar 79/80 kg-os ti­szavidéki 42—43, egyéb magyar 78/79 kg-os 39.50 40.50, rozs magyar pestvidéki 28.50—28.75, ten­geri magyar és jugoszláv 24.50—25.50, rab ma­gyar 22—23 shilling. Borjúvásár. A mai borjúvásárra 334 darab belföldi szopós borjút hajtottak föl, amelyből 12 darab maradt eladatlan. Lanyha irányzat mellett az árak ezer—ezerötszáz koronával csökkentek. Árak: borjú elsőrendű 17—18, kivé­­telesen 19, másodrendű 13—16.500 korona éle­­súly kg.-ként. Budapesti húsvásár. Az irányzat élénk volt. Arak: Marhahús la egészben 23.5—27, hátulja 25.5—29, eleje 21.5—24, Ila egészben 17.5—19.5, hátulja 20—24, eleje 14—16.5, csontoznivaló 0 —13, növendékmarha la egészben 14—17, bá­rány 14—15, borjú ölött bőrben 28—31, juh ülött, nyúzott 14—16, Ila 12—13, zsiger 3—5, faggyú 6—13, csont 2—12, marhafej 15—25, orr és köröm 2—4, Mb 4 darab 25—50, pacal egész­ben 5—6, kg.-ként 0.45—0.50, marhabél 45—90, borjúfodor egészben 8—10, kg.-ként 2.3—2.5, juhbér 8—10, marhabőr 17—19.75, juhbőr 11—14, marhavér 2.2 ezer korona. Bécsi sertésvásár. A bécsi sertésfővásárra 9579 darab hús és 7137 darab zsirsertést hajtot­tak fel, ebből 349 hús- és 1810 zsirsertés magyar eredetű volt. Elsőben az irányzat nyugodt, a másodikban lanyha volt. Jegyzéseik élősúlyban kg.-ként: hússertés 1.90—2.30, kivételesen 2.55, zsirsertés la 1.70—L75, kivételesen 1.80, paraszt, sertés 1.70—1.90, kivételesen L95 seiling. A zsirjegyzések nem változtak. Előző M a­­ közép pénz áru közép Új búza 75 kg-os Tiszavidéki 347.500 352.500 Fel­sőtiszai 348.750 345.000 350.000 348.750 Egyéb szárai, 345.000 347.500 Uj búza 76 kg.-os Tiszavidéki 352.500 355.000 Felsőtiszai 351.250 350.000 352.500 351.250 Egyéb szarva­ 347.500 350.000 Uj búza 77 kg.-os Tiszavidéki , 357.500 szö0.0OO Felsőtiszai 356.250 355 000 Sat.SOO 356.250 Egyéb szárm. 352.500 355.000 Uj búza 78 kg.-os Tiszavidéki­­ 360.000 362.500 Felsőtiszaii 358.750­­357.500 360.000 358.750 Egyéb szárm. 355.000 357.500 Uj búza 79 kg.-os Tiszavidéki 362.500 365.000 Felsőtiszai 361.250 360.000 362.500 361.250 Egyéb szárm. 357.500 360.000 Uj rozs pestv. 260.000 260.000 262.500 261.250 Uj rozs egyéb 260.000 257.500 262.500 260.000 Sörárpa pind. 285.000 270.000 300.000 285.000 Sörárpa egyéb 275.000 260 000 290.000 275.000 Uj árpa la 212.500 210.000 215.000 212.500 Uj zab la 207.500 205.000 210.000 207.500 Uj zab Ila — 192.500 197.500 195.000 Tengeri 260.000 257.500 282.500 260.000 Korpa 158.750 157.500 160.000 158.750 Repce 550.000 540.000 560 000 550 ü-O Uj köles 195.000 190.000 200.000 195.000 Apróhirdetéseket a Nemzeti Újság részére a következő helyeken le­het feladni: A Nemzeti Újság kiadóhivata- lában. V., Honvéd­ utca 10. A Nemzeti Újság fiókkiadóhiva­talában. VI., Terézkörút 6. Széchenyi - könyvkereskedésben, Rákóczi-út 1. és a következő hir­detési irodákban: Blockner L.. IV., Semmelweis­­ntea négy. Tenzer Gyula. IV., Szervita-tér nyolc. Mezei Antal. Eskü-ut 5. Bokor. Benkő ds Tea. V.. Váci­­utca 25. Hausenstein és Vogler. V.. Do­rottya-utca 11. Rudolf Mosse hirdetőiroda. VI.. Podmaniczky-utca 49. Siklay S., Vilmos császár-út 33 Boross Balogh hirdetőiroda. VI. Andrássy­ ut 54. Leopold Gyula. VII.. Erzsébet­kor ut 39. Dohánytőzsde. VII.. Ceányi-n. tizenkettő. Blan Jakab, Király-utca 43—45. Eckstein Bernát. VII. Erzsébet­kor ut 38. Egerváry VII. ker. hirdetőiro­d­.i.ia. Akáczfa-utca 16. Győri-Nagy. VII.. Kertész utca tizenhat. Hegyi Lajos. Király­ utca 67. Klein Simon. Rökk Szilárd­ utca nyolc. Leopold Cornél. VI., Terézkörút három. L kerület. Krisztina körút 84 Fabén­yt. II. kerület Főutca 2., Toldy könyvs keressce elés. — Döbrentei tér 5. — Asbóth testvérek, vaskereskedés. — Krisz­tina tér 9. és Széna­ téri pavillo­nos dohánytőzsde. — Batthyány utca 2. III. kerület Margit körút 3., tőzsde IV. kerület Egyetem­ tér 5. — Kecskeméti utca 14. tőzsde. — Károly körút és Károly utca sarok lapárusító. — Kossuth Lajos-utca 3. - Mn eeoinkörút 33. — Vámházkörút 20. dohánytőzsde. — Sándor Korné­lia. IV. Egyetem tér öt V. kerület Lipótkörút 22. dohánytőzsde. VI. kerület APRÓHIRDETÉSEK Minden adó 1000 korona. — Vastagabb betűvel 2000 korona. — Legkisebb hirdetés 10.000 korona. — Állást keresőknek 50°/6-os kedvezmény Apróhirdetéseket felvesz a központi kiadóhivatalon kívül a fiókkiadóhivatal Teréz­ körút 62, szemben a Nyugativá!, Széchenyi-könyvkeresztedés Rákóczi-ut 1 ■ KSV fiókkiadóhivatala Kispest, Ötlái­ ut 95. ————a—«■S'IIIIIBZIUHiHMBWSWimillWt^aiaBBBMa 103. dohány­tőzsde. — Rákóczi út 50 Schiller ékszerész. — Thök 51. út 4. — Wesselényi utca 13. do­hány­tőzsde. — Csányi utca 12. Dohánytőzsde. VIII. kerület. Baross utca 70., József körút 1., 48., 67. és 83. tőzsde. — Múzeum körút 10. — Rákóczi út 1., 23. é® 11. dohánytőzsde. — Tudják. Vas utca 3. IX. kerület. Ferenc körút 12., illatszertár. — Illyés Antal dohánytőzsde, Ferenc körút 25. — Ferenckörút 48. —­ Mester u­tca 4. dohány­tőzsde. — Ráday­ utca 16. — IlLlői­ út 1. és 53-A., dohány­tőzsde. Újpest Gradwoch­ lapterjesztő Iroda. Kőbánya. Kaba Testvérek. X., Jászberé­nyi út kilenc. Pesterzsébet. Főgyüjtőhely: Neményi hirde­tési iroda. Kossuth Lajos utca tizenhat Foglalkozás ELSZEGÉNYEDETT úriasszony mindennemű foltozást és stoppo­­lást vállalna házaknál is. Cím: V. Wekerle Sándor­ utca öt. I. 4. ©eSöltendd átS&s©'* KIFUTÓT villamosszabad jeggyel felvesz Stella, Tűzoltó-utca ti­zenöt. Háztartási alkalmazott KÁT. TAKARÍTÓNŐ, kinek úgy huzatja és valami kis jövedelme van, Lakáéért (nincs külön szoba) felvétetik. VII., Izabella-utca 25., II., 17. délután öt órától. DR. URBANEK C. főgimnáziumi igazgató magántanfolyama. Vill. József-körút­­ 2. előkészít magán vizsgálatokra, összevont vizsgála­tokra, érettségire. Teljes ellátás. BOROSSY GÁRDOS magántanfo­lyam. Rákóczi­ ut 57-A. ELŐKÉ­SZÍT a decemberi vizsgákra, érettségire, polgári és középisko­lai MAGÁNTANULÓKAT.________ MAGÁNTANFOLYAM Rákóczi út Ötvenegy - Előkészít középisko­lát Összevont magánvizsgákra, érettségire Tisztviselőknek ked­vezmény GALGÓCZY magántanfolyam Bu­­­da­pest, Mária Terézia tér 3. Te­lefon József 95—35. Előkészít szeptemberi decemberi Összevont magánvizsákra, érettségire Tiszt­viselőknek kedvezményes részlet fizetés. ZSOLDOS MAGÁNTANFOLYAM. Budapest. VII., Dohány utca 84.. Telefon József 124—17.­­ .Előkészít polgári és középiskolai magán­vizsgákra, érettségire.________ BANGÓ magántanfolyam. IX., Ráday utca 14. Telefon: József 112—58. Előkészít összevont ma­gzánvizsgálatokra és érettségire Ruházkodás VESZEK FÉRFIRUHÁT, egyén ruhát, mindenféle FEHÉRNEMŰT legmagasabb árban. Hívásra lö­vök. Dohány utca 69 A. Schwarz üzlet. Telefon :1 124—95 VESZEK viselt férfiruhát, min­denféle fehérneműt, bámulatos magas árban, tivásra lövök, ru­haü­zlet. Népszínház­ utca 2. Te­lefon József 134—95. FEHÉRNEMŰIKET. VISELT RUHÁKAT SZŐNYEGEKET, ré­­giségeket, műtárgyakat. disz . használati tárgyakat üveg és porcellánt. stb.. legmagasabban veszünk ..Unió: Rökk Szilárd ut­ca 43. Telefon József 76—60. VESZEK viselt CIVILRUHÁT, EGYENRUHÁT és mindenféle fe­hérneműt legmagasabb árban. Ruhaüzlet, Baross-utca 91. Tele­f­on vagy laphivásra bármikor jövök. Telefon József 52—19. VESZEK viselt katonai (khakit­ is) és civilruhákat, szabóüzlet. Erdélyi-utca 13. Telefon József 40—15. Sport, ló, kocsi HASZNÁLT raketteket magas áron VESZÜNK, Radó. Egyetem tér öt. Eladás, csere. Szoba — Ellátás SCHLOSS RAINEGG, Brixen, Italia. PROSS LEÁNYNEVELŐ­­INTÉZETBEN még néhány hely szabad. Közös elutazás szeptem­ber végén. Megbeszélés ma szer­dán 4—6-ig. Central-pensióban, Rákóczi-út 18. Lakás — Bérlet NYUGDÍJAS tisztviselőnő keres szintén nyugdíjas tisztviselőnőt, kinek ágyhuzatja van lakótársul. VII. Izabella­ utca 25. II., 17. dél­után öt órától. Hangszar TIZENHÁROMMILLIÓÉRT havi egymilliós részletre, csodáshangú, ércpáncélszerkezetű­ rövidzongo­rák, angolmechanikás, kereszt­­húros koncertpianinók teljes biza­lommal csak Nyár­ utca 5. II. 18. alatt vásárolhatók.________________ KÜLFÖLD részére vásárlók leg­magasabb áron zongorát, piani­nót. Terézkörút 17. Trafik. Tele­fon: 52—49. VÁSÁRLÁS ELŐTT FELTÉTLE­NÜL nézze meg EHALL zongora­ha­rmóniumrak­tárát. A­ndrássy út tizenöt. ZONGORÁK közismerten legszoli­­dabban vásárolható Waldmannál. Reviczky­ utca 9. sz. Szentkirályi utca sarok. Lakberendezés BÚTOR______________ BÚTOR olcsóbb, mint bárhol.­­ Teljes lakberendezések legegysze­rű­bbtől legdíszesebbig. Vidékre csomagolás. VII. Klauzál tér hat Nyár utca sarok. 2 villamosnál HÁLÓSZOBA 2.300.000, ebédlő 4 millió, uriszoba 5.500.000 és fel­jebb. Rubin. Erzsébet körút 28. sz (Wesselényi utca oldalon.)________ BUTORHITEL. Faragott kemény fahálók, háromajtós szekrények,­­konyhák, garnitúrák, ebédlőszé­kek, ebédlőasztalok, sezlonok, szé­kek, fotelek kedvező fizetési fel­tételek, Szabó, Magyar­ utca egy. Kossuth Lajos­ utcánál.____________ SEZLONOK, sezlontakarók, mat­racok, szalongarniturák, sodro­nyok, vaságyak, fotelágyak leg­jobb kivitelben legolcsóbb árban. Esetleg fizetési megkönnyítések. Vidékre csomagolással. Kárpitos­­műhelyben. Szövetség-utca 5. sz. Rákóczi-útnál, Keleti közelében. BUTORHITEL! BOGMIL Keres­kedelmi részvénytársaság, azelőtt BALÁZS és TÁRSA bútoráruhá­za Vilmos császár út 43. s.z Bn­torhitelosztálya működését ismét megkezdte. Hálószobák, ebédlők, uriszobák olcsón, kedvező fizetési feltételekkel kaphatók.__________ SEZLONOK, sezlontakarók, mat­racok, szalongarnitúrák, sodro­nyok, fotelágyak, jobb kivitelben szolid árban. Megkönnyitett fize­tési feltételek. Megrendelések, ja­vitások. Lindner kárpitosmester­nél !Toránszky­ utca hét, pince­mühelyben. Alapítva 1904.________ FIGYELEM! 10 havi részletre hálók, ebédlők uriszobák, női és szalongarniturák, konyhák, elő­­szobaberendezések kaphatók Orion­nál. Csengery­ utca 58. Aradi­ utca sarok._____________. _____________ BÚTORT 20 százalék előleggel ez havi részletre. Hálók, ebédlők, egyes bútordarabok. Vidékre ga­rantált csomagolással. Csengery utca ötvennyolc. Butorpince._____ BÚTORCSARNOK. Hálók, ebéd­lők uriszobák, konyhák, sezlonok matracok, háromajtós szekrény. Nagyon olcsón! Csomagolás vi­dékre! VII. Dohány utca 33. szám Klauzál utca sarok._______________ BUTOROLCSOMAG, háló, ebédlő uriszobák elsőrangú kivitelben, húsz százalék áron alul kapható Podmaniczky utca 14. ____________ SZENZÁCIÓS bútorvásár 20 szá­zalék árengedmény. Hálószobák kétmillióötszázezertől, mahagóni ebédlők borszékekkel 3.200 000 K. Esetleg kedvezményes fzetési fel­tételekkel. Brüllné, Izabella­ utca 81. (Szondi­ utca sarok.) BUTOROLCSOMAG! Hálók három milliótól, ebédlők négymillióöt­százezertől konyhák, matracok, sezlonok szalongarniturák min­den elfogadható árban kiárusít­tatnak, részletre is. Kisdiófa utca tizenhat___________________________ KONYHA­, előszoba és minden­nemű fehérbutorok különlegessé­gei leszállított árakban. Himm­ler asztalosnál, V., Kálmán­ u. 24 BUTOROTTHON csodaszép kiál­litása! Teljes lakberendezések! Olcsó, szolid kiszolgálási Fizetési kedvezmény! Poór Vince: Baross­­utca 15. Calvin térnél. BÚTOR TÍZ HAVI RÉSZLETRE. 20 százalék előleggel hitelképes egyéneknek a készítőnél. Müller. Pohány utca HAMINCHÉT. Vas- és rézbutor VAS- és rézbútorok, sodronyágy betétek, gyermekágyak minden kivitelben legolcsóbban részletre is beszerezhető a készítőnél. Szodár Dezső Budapest, Kazinczy utca öt. (Rákóczi út. mellett.)___________ SODRONYAGYBETÉTEKET vas és rézbutorokat Összecsukós vas­­ágyakat szállít, ezek javítását zománcozását, rézbutorok csiszo­lását vállalja. Prohászka. Gróf Zichy Jenő­ utca negyvenhat - Fióküzlet Üllői ut 9. Szőnye-PERZSA SZŐNYEGEIÉRT legma­gasabb árt fizet, Sternberar-Fried­man. Dob-utca fi. József 129—37. Ingatna* „NÁDOR" INGATLAN FOR­GAL*­MI VÁLLALAT. V.. BÉLA-UTCA HAT. TELEFON 107 -78. Házak-Villák KELETI PÁLYAUDVAR környé­­ken Zugló, Kerepesi-ut vagy Szentmihály felé keresek villa­mos közelében ügyfelemnek kis házat circa 200.000.000-ig, melyben 3—4 egy-kétszobás lakás van. Dr. Gonda, Arany János­ utca 15. Földbirtok —Tótéti ROMAIFÜRDŐN túl közvetlen békásmegyeri villamosállom.-U mellett 150 négyszögöles telkek a 1­060n eladók. Közalkalmazottaknak házépítés öt-harminc évig törlesz­tésre. Glóbus-bank rt. Baross-tér tizennégy. Pénz - Jelzálogkölcsön VALUTA és korona lefizetéseket — felmondáshoz nem kötött — ka­matozó folyószámlára elfogadunk és azt a legelőnyösebben gyü­möl­csöztetjük. RÓTH BANK, Buda­pesten. Vilmos császár­ ut 45. Ala­pitva: 1906.________________________ FÖLDBIRTOKOKRA és budapesti bérházakra amortizációs és rövid­­lejáratú kölcsönöket legelőnyö­­­sebben folyósítunk. Közgazdasági Hitelbank, Rákóczi-tér egy.______ KÉSZPÉNZFIZETÉST kamatozó folyószámlára elfogadunk és azt mezőgazdáknál, a gyáriparban és árukereskedelemben legelőnyö­sebben gyümölcsöztetjük. ROTH BANK, Budapesten. Vilmos eg Rá­szár-ut 45. Alapítási éve: 1906, PESTKÖRNYÉKI házakra legelő­nyösebb kölcsönöket gyorsan le­bon­yolit. Közgazdasági Hitelbank Rákóczi-tér egy.__________ *_____ ZÁLOGJEGYEKET ékszerekről minden egyéb értéktárgyakról leg­magasabban veszünk. .Unió** Rökk Szilárd utca 43 JELZÁLOGKÖLCSÖNÖKET hosz­­szabb, vagy rövidebb időre gyor­san és előnyös feltételek mellett kieszközöl az ORSZÁG­OS GAZ­­DAKÖR TAGJAINAK ÁRUFOR­GALMI SZÖVETKEZETE, Buda­pest, V. Nádor­ utca 12. Poloskai­rítás POLOSKAIRTÁST jótállással szó­­bánkint százezer koronáért, cián­nal is legolcsóbban. Lakások ta­karítását is elvállalja: Reiner, Népszinház-utca 16. szám. Telefon József 80—11. Kozme­ika HAJSZÁLAKAT hölgyek arcáról, karjáról végleg kiirtja felelőség­ed POLLAK SAROLTA Kozmeti­kai Intézete. Andrássy út 38 szám MIRACLE hajós távoli lószer ,zét­­küldése utasítással, összes szép­­séghibák kezelése. Archámlasztás. Km&nm&h JO­GVÉDŐIRODÁNK minden dol­gát elvégzi mindenkinek. Beszerez mindenféle okmányt úgy Magyar­­országon, mint megszállott terü­letről és külföldről. Eljár peres és perenkivüli ügyekben gyorsan és lelkiismeretesen. ORSZÁGOS GAZDAKÖR. Budapest, V. Nádor­­u­tca 12._______ TERMÉNYEIT a legjobb áron értékesíti, ruhanemű, lábbeli, fe­hérnemű és bármely más házi­szükségletét a legolcsóbban be­szerzi az ORSZÁGOS GAZDAKÖR TAGJAINAK ÁRUFORGALMI SZÖVETKEZETE. Budapest, V. Nádor­ u­tca 12. MINDEN segítség támasz nélkül álló B.-listás tisztviselő kéri a jó­­szívű­ embereket, hogy BÁRMI­LYEN álláshoz segélyhez juttas­sák. Szives megkereséseket „A. F.*4 jeligére kiadóba kér. Könyvek KONYVUJDONSAGOK: Keller­mann. A Schellenberg testvérek 50.000 — Paleologue M. A cári Oroszország a nagy háború alatt I 125.000. — Lagerlöf Krisztus-le­gendák 43.750. — Papin! Krisztus története 125 000. — Molnár Gya­korlati rádiókönyv Legújabb ki­adás 70.000. — Bjelil A Az eziret galamb. Az új orosz irodalom legnagyobb alkotása 87.501f. Dumas A három testőr. Húsz év múlva. Bragelonne Vicomte Négy vas­kos kötet 320 000- - Szabó L. Az igazi Amerika 56.250. — Ybl E. Az utolsó félszázad művészete számos mű­ lappal 50.000 — Széll Kálmánná. Emlékem Deák Ferenc politikai és magánéletéből 37.500. Kaphatók a Széchenyi könyvke­reskedésben Budapett VIII Rá­kóczi út­­. MEGJELENT: A magyar királyi tragédia IV Károly. Irta Ba­lassa Imre. A nagyközönség előtt nagyrészt Ismeretlen Intimitások a királyról és környezetéről. 256 ol­dalon, képekkel és egy kézírásos királylevél reprodukciójával. Ára 77.000 korona. Csinos vászonkötés­ben 98.000 K.­­ Kapható a­­Szé­chenyi c. könyvkereskedésben Bu­­rtapest VITT Rákóczi út 1 szám, FIORETTI ASSISI SZENT FE­­REN VIRÁGOS KERTJE. Fordi­­totta: Kaposy József. 4° alakú disz kiadás Végh József 18 Illusztrá­ciójával és címlapjával 187.500 ko­rona. Igen szép fénylemezkötésben 258 000 korona. Kapható a Széche­­ny. könyvkereskedésben Budapest VIII., Rákóczi út 1. Andrássy út 46., 50. és 84. — Berlini tér L - Nagymező utca te és 51. — Terézkörút 54 -Podmaniczky­ utca sarok, dohány tőzsde. VII. kerület Akácfa utca 9 — Anker-köz 2. — Andrássy út 35. - Baross tér 10. - Damjanich utca 2. - Er­zsébet körút 2- 43.. 51. - Felső erdősor 42. — Király utca 73. és NEMZETI UJSÁG Szerda, 1926 szeptember 22. Kimélyt tem­támniacost A csik­ágói tőzsdén ma ismét hatalmas hossz, fejlődött ki, kapcsolatban­ a dél­nyugati terméster­ületekről beérkező leg­újabb jelentésekkel, amelyek a csíkb­onka­­tasztrófa óriási pusztításáról számoltak be. A ha­zaj­egy­zés­ek Csikágóban átlag PALLAS részvénytársaság nyomdája, Budapest, V., Honvéd­ utca 10. (Telefon 5—67, 5—68, 5—69.) Lanyha volt a se­rtés- és a teoriavásár A ferencvárosi nyílt sertésvásárra 1584 darab sertést hajtottak fel, melyből 462 darab maradt eladatlan. Árak: zsírsertés öreg fa 15.25—15.6, Ila 14.75—15, fiatal nehéz 16.2—16.5, közepes 15.25—16.5, könnyű 15.25—15.75, szedett közepes 16—16.25, angol hússertés 18—21 ezer korona. Vidékre élve elszállittatott 98 darab. Vágóhídi zártvásáron a felhajtás 322 darab, melyből 97 darab maradt eladatlan. Az irányzat válto­zatlan. A SZERKESZTŐ ÜZENETEI „Budai előfizető“. 1. Sorsjegyügyekben a velünk összeköttetésben álló Deák és Ordódy dr. bankházihoz (Aranykéz­ utca 3. sz.) fordul­hat, ah­ol lapunkra való hivatkozással díjtala­nul kap felvilágosítást. 2. A 15 évnél kevesebb szolgálati idővel rendelkező nyugdíjasok sza­nálási levonásainak me­gszü­nte­tési ideje még bizonytalan. Kérvényezni csak azoknak lehet a levonások megszüntetését, akik keresetkép­telenek, vagy 60 évesek elmúltak. Eziránt a fe­lettes hatósághoz kell fordulni, amelyik a nyugdíjat utalványozza. 3. A régi érőpénzeket a Magyar Nemzeti Bank és az állami pénz­verde váltja be. 4. A napsütéstől megbámult arcbőr magától is visszanyeri hamarosan­ fe­hér színét. Ha azonban gyorsabban akarja azt elérni, úgy nagyon gyenge hidrogén hiperoxi­­dos vízzel kell az arcbőrt naponta egyszer, le­fekvés előtt vattával lemosni És pedig 10 gr. hidrogén Mperoxidhoz 500 gram desztillált vi­zet kell venni. 5. A nyugtáknak havonként való kiállítása iránt a kiadóhivatal intézke­dett. — F. J. (Perecse.) A biztosítási össze­gekre vonatkozóan majd a valorizációs tör­vény fog intézkedni, ha megalkotják. Jelenleg­­még semmi biztosat nem lehet tudni arra vo­natkozóan, hogy mekkora lesz a valorizáció. Kiadja a Központi Sajtóvállalat Részv.-Társ. Felelős kiadó: BARANYAY LAJOS vezérigazgató Felelős vezető: TIEINGER KÁROLY műszaki igazgató.

Next