Nemzeti Ujság, 1926. október (8. évfolyam, 222-248. szám)
1926-10-23 / 241. szám
_____________________________ Milyen típusú emberekkel érintkezünk? Négy híres pszichológus érdekes nyilatkozata Abban az emberforgatagban, amelyben élünk, egyes emberek azért vonják magukra figyelmünket, mert hozzánk hasonló céljaik, vágyaik, szokásaik, ízlésük rokonszenvre találnak lelkünkben, mások meg azért, mert sehogy sem bírjuk elviselni őket. Egyesek azért, mert imponálnak nekünk, mások meg azért érdekelnek, mert kiábrándító példakép szolgálnak. Sokszor szeretnék tudni valakiről első találkozásra, hogy milyen típusú emberi Hogy kell vele bármit Mi érdekül Mi bosszantja! Mi az élete célja? Melyik már ismert egyénnel tegyük egy skatulyába? Ilyenféle kérdések mindenkor foglalkoztatták a lélekbúvárokat és általában a műveit, sőt nem egyszer a primitívebb embereket is. Egyik legrégibb, Galenas atyától származó, csoportosítás: a vér és epe állítólagos összetételén alapuló temperamentumfelosztás. E szerint van vérmes vagy szangvinikus ember, aki kapkodó, gyors mozgása, gyorsan lelkesedik s hamar lelohad. Sok a vére, nagy a vérnyomása, gyors a pulzusa. Van flegmatikus, vagy nyálkásvérű, akinek csigalassúak a mozdulatai, semmi alaposabban nem érdekli. Van melankolikus, vagy fekete-epés, aki merengő, magába zárt s könnyen búskomorságra hajlik; lassan melegszik fel, de tartós a barátsága, érdeklődése. Végül a cholerikus, vagy epés a feszült akarat, vagy az izzó szenvedély embere, a zsémbes akarnok. Bizonyos, hogy ezeket a típusokat többékevésbbé megtalálhatjuk ismerőseink körében, de többnyire a tulajdonságok tarkán vegyülnek egymással s nem tartják mindig be Galenus atya szabályait. Különben pedig a vér és epe sem békül egészen meg e követelményekkel. Mégis, jobb hijján ma is használjuk ezt a beosztást durvább jellemzéseknél. Az újabb típuslélektani vizsgálatok közül négy kiváló német pszichológus jellemzését fogjuk dióhéjban bemutatni. Jasper véleménye Az egyik kutató Jasper, ki aszerint nézi "az embereket, hogy szellemi, világnézeti, valamint gazdasági, praktikus szempontból mint foglalnak álláspontot a körülményekkel szemben. Mindenütt és mindig, minden téren akadnak kisebb-nagyobb kaliberű feltalálók, úttörők. Művészek, tudósok, próféták új meglátással és törekvéssel, gazdasági szakértők, reformokat behozó miniszterek, sőt iparosok, magánemberek s igy tovább. Ez az egyik, az alkotó embertípus. Ezt a típust követni s alkotásait fentartani, részletekben kidolgozni törekszik az epigonok serege, kik végül is tradíciót, szabálykódexet csinálnak az előbbi típusú emberek munkáiból s a szellem szárnyalásának határt szabnak. Ez a második vaskalapos, bürokrata s társadalmi téren filiszteremberek köztipusa kiváltja a jobbra törekvők, de jobbat alkotni mégsem tudók lázongását, kik elégedetlenül kritizálják a fennálló rendnek nevezett rendetlenséget, szabálynak nevezett szabálytalanságot, szociálisnak nevezett aszocális életet, de mégis csak beleilleszkednek s nem egyszer kihasználják azt. Ezek a semmit segíteni nem tudó kaotikus emberek. Midőn azután egy szellemi, vagy gazdasági irányzat már teljesen csődöt mond s a kor igényeinek már nem felel meg s a szabályok, szokások már fojtókká válnak a zsenik, szabadszárnyalásu emberek számára: előjönnek ismét az úttörők, reformálok, hogy ez az egymásután — bár tökéletesebb nivón, de újra ismétlődjön. A másik kiváló típuskutató Spranger, ki a társadalmi-kulturális hajlamok szerint csoportosít. Megkülönbözteti a gazdasági embert, akinek minden aszerint ér valamit, ha anyagi hasznot lehet belőle húzni, ha gazdaságosan praktikus valami A theoretikus embert, akinek mindene a tudományos rendszeres kutatás és ennek eredményei. Itt nagyismeretű és felfedező tudóst, vagy művest tudományos amatőrt találunk. Az esztétikus embert, ki művész, műkritikus, vagy művészkedő. A vallásos embert, ki vagy bensőségesen, vagy külsőlegesen vallásos. A politikust, ki akár politikus, akár csak mindene a politizálás, vagy aki saját kisebb vagy nagyobb körében hatalmi politikát űz. A szociális embert, aki folyton társadalmi intézkedésekkel, társadalmi ténykedésekkel van elfoglalva. Persze csak akkor tartozik valaki egy ilyen típusba, ha számára legfőbb érték a gazdasági (anyagi haszon), theoretikus (rendszeres igazság), a művészi (a szép) stb. érték s igy főfoglalkozása a gazdasági, a tudományos, a művészi s igy tovább, munka. Egész más beosztás C. Jung pszichanalitikusé. Jung a gondolkodás, érzés, szemlélet és intuíció iránya szerint megkülönbözteti a mindig kifelé, másokra, mások által felállított szabályokra, a külvilágra figyelő extrovertált típust a befelé, saját magára, saját benyomásaira, tapasztalataira, saját lelkére figyelő introvertált típustól. Sancho Pauza, aki urának minden bolond tettébe belenyugszik, ha egy közmondást talált igazolásul, persze extrovertált típus. Arany János, ki magáról alig ír, de más tipikus alakokat teljes beleéléssel jellemez, szntén extrovertált. Már Don Quijote, ki csak a saját fejére hallgat, introvertált. Petőfi, a lelkes hangulatember szintén introvertált. Zsenik és törpe emberek lehetnek mindkét oldalon. Furcsa emberek Ismét egész más Kretschmernek a csoportosítása. Kretschmer megállapította nagy statisztikákkal, hogy a vékonydongájú gyenge, valamint az atléta és az aránytalanul fejlett ember hajlamos általában túlzásokra, tartózkodó, vagy társaságkerülő, vagy társaságot nagyon válogató, lelkes idealista, vagy rideg számító, de középutat nem szeret. Ezek vagyvagy emberek. Ezek a sehyzothymek. Ezekkel szemben a másik tipusbeliek, a cyklothymek, hízásra hajlamosak, válluk keskeny, pocakos bácsik és termetes nénik, akik igen józanok, középúton járók, társaságkedvelők s nem nagyon társaságválogatók, hangulataik változók s az önuralmat kevéssé gyakorolják. Mindenkinek elpanaszolják bajaikat, de örömüket is mindenkinek tudtára adják. A schyzothymeknél inkább a gondolkodás uralkodik a kedélyen, míg a eiklothymeknél a kedély a gondolkodáson és viselkedésen. Goethe, Petőfi, eiklothymek, Arany János, Michelangelo schyzothymek voltak. Mindezek a típusok azért érdekesek, mert alkalmasak arra, hogy segítségükkel ismerőseink lelkei közt eligazodhassunk s megértsük minden típusu ember különböző lelki szükségletét, mert hát, hisz minden típusra szükség van. Mert ugye, ha pl. nem volnának epigonok, csupa feltaláló, akkor nem volna nagyszerű sem emberben, sem munkában, mert hiányzana a kontraszt. Ha nem volnának mindent szabálybamerevítők, akkor nem volna bátor úttörő reformálás. Ha nem volnának társaságkedvelő ciklothymek, csak csupa zárkózott és kis klikkekbe húzódó schyzothym, akkor végül keményen kiéleződnének mindenütt az ellentétek. Viszont, ha csak társalgó és hangulatos cyklothymek volnának, nem lenne szorgalmas, csendben dolgozó szellemi munkás, kutató, művész, s így tovább. szülött papnak nem szabad misézni, sem bárminemű ..atti religiosis-t végezni, tehát a hívőkkel a templomban együtt imádkozni sem; ellenkező esetben az országból kiutasítják. Nem csak nem tűr meg az országban semmiféle szerzetesrendet, hanem magát az Istennek tett fogadalmat tilalmazza és bünteti. Az utcán nemcsak papi, vagy szerzetesi ruhát, hanem még megkülömböztető jelvényt „qualsiasi distinctivo“ sem szabad viselni. Erre hivatkozva tépték le a nők nyakából az érmeket és kereszteket. De még a bennszülött papok sem végezhetnek szabadon istentiszteleti funkciókat. Minden egyes állam kormánya köteles megállapítani, hány papra van szükség és csak annyinak adja meg az engedélyt a kormány. E célból minden papnak magát lajstromoztatni kell a kormánynál, akik közül kiválasztják a nekik tetsző papokat. A helyi hatóságok tíz polgárral ügyeltetnek fel arra, hogy nem engedélyes pap ne végezhessen semminemű funkciót. Minden templom zárva marad mindaddig, amíg papsága meg nem szerzi az állami engedélyt. Mivel júl. 31-ig a papság ezt nem szerezte meg, a templomokat karhatalom vette birtokába, ami számos atrocitásra vezetett. A kormány határozza meg, melyik templomra van szükség az istentisztelet céljaira; a többit más, egészen profán célokra foglalja el. A püspöki székházak, lelkészlakások, szemináriumok, rendházak és mindenféle egyházi épületek az állam tulajdonába mennek át és profán célra vétetnek igénybe ilyen módon jul. 31-én egy toll., vonással véget vetett a mexikói kormány minden kath. életnek Mexikóban. A mexikói püspökök kollektív pásztorlevélben jajdulnak fel és adják ki utasításaikat az elkövetkezendő nehéz napokra. (Oss. Kom. aug. 18.) Hivatkoznak arra, hogy 1917. óta folyton tiltakoztak a gonosz törvények ellen, csak, mivel eddig még azokat nem alkalmazták oly szigorúsággal, hogy a papság működését lehetetlenné tették volna, azért a türelmes várakozás álláspontjára helyezkedtek. De a jul. 32-án promulgált törvény teljesen lehetetlenné teszi az igehirdetést, a szentségek kiszolgáltatását és általában az isteni tiszteletet. Azért elrendelik, hogy jul. 31-től az összes templomokban szüneteljenek mindazok az istentiszteleti cselekmények, amelyekhez papnak közbenjötte szükséges. Nem helyezik interdictum alá az országot, nem zárják be a templomokat, hogy a hívek tovább is imádkozhassanak bennük. A papok viszszavonulnak, hogy ne kelljen magukat lajstromoztatni, mint a törvény kivárja. A templomokat a püspökök a hívek gondjaira bízzák. A szülőket figyelmeztetik, hogy ne adják gyermekeiket oly iskolaiba, hol hitük veszélyben forog. A törvény életbeléptetése előtti utolsó napok drámai izgatottságban teltek el. A Stefani-ügynökség jelenti júl. 29-ről (Oss. Rom. aug. 31.), hogy a hívek attól való félelmükben, hogy aug. 1-én megszűnik minden istentisztelet, tömegesen keresik fel a templomokat. Júl. 2. óta 90 ezernél többen jelentkeztek bérmálásra. A törvény életbe lépett, végrehajtása nézói kegyetlenséggel kezdődött és folyik a maii napig. A hívek, hogy a kormányt a törvény megváltoztatására kényszerítsék, magukat bojkottra határozták el, minden felesleges bevásárlástól, szórakozástól tartózkodnak, a bankoktól kiveszik betétjeiket. A forgalom országszerte felére sülyed. (Oss. Rom. aug. 18.) A bankokat a betevők megrohanják, azok bezárják pénztáraikat, az összeütközésben 6 halott és 38 sebesült marad a helyszínen. A kormány katonai erővel foglalja el a hívektől védett templomokat. A szt. Rafael templomban a katonák fegyvert használtak, 10 személy megsebesül, 40 fő családhoz tartozó nőt letartóztatnak. (Oss. Rom. aug. 23.) Quadalajara-ban 50, Michoangiaban 40, Sanaya-ban 14 halott jelzi a törvény végrehajtását. (Oss. Rom. aug. 13.) Számos katolikus fogságba kerül országszerte. (Oss. Rom. aug. 19.) Vera Cruz-ban a San Andres templomot Calleja mezőgazdasági egyesületnek engedte át használatra. A határokon csoportosan menekülnek az elűzött papok és apácák. Az Oss. Rom. jelentése szerint Texasnál 1000 pap és apáca, lépte át az amerikai határt, mások Kubába és Európába menekültek. (aug. 16—17.) Vasárnaponként a mexikói Nogales és az amerikai Nogales között ezren és ezren lépik át a határt, hogy szt. Misét hallgathassanak. Más határvárosokból hasonló értesítések érkeznek. (Oss. Rom. aug. 29.) A kormány sok lap megjelenését betiltotta (Oss. R. aug. 23—24.). A Times jelenti, hogy a kormány 56 kerületifőnököt elmozdított, mert gyanúba jöttek, hogy ellenségei az egyházüldöző törvényeknek. (Oss. Rom. aug. 16—17.) A Quadalajara kerületben 300 tanítót elbocsátottak, mert nem írták alá a kormány által kibocsátott nyilatkozatot. Sok katolikus fiatalembert letartóztattak, mert kínok és üzletek előtt bojkottra izgattak. (Oss. R. aug. 29.) Msgr. Móra mexikói (város) érsek interviewet adott egy amerikai újságírónak. Perbe akarták fogni azon a címen, hogy bírálja az állam alaptörvényeit. A milánói Secolo után jelenti az Oss. Rom. (szept. 29.), hogy az üldözés mindig hevesebb. A rendőrség Pueblában éjjel elfogta a tabascoi püspököt, a mexikói segédpüspököt és több magasállású papot, amikor a helyzetről tanácskoztak. Közben a püspökök nem mulasztották el keresni a békülés útját. Az érsek érintkezésbe lépett az elnökkel és javasolta, hogy 1. halassza el az egyházüldöző törvények végrehajtását addig, amíg a parlament nem foglal állást e kérdésben, 2. üljön össze vegyes bizottság a kormány és az episcopatus képviselőiből a kibontakozás módozatainak megbeszélésére. Az elnök egyiket sem fogadta el. (Oss. R. aug. 21.). Egyébként előre jósolták a helyzet ismerői, hogy a parlamenthez való folyamodásnak nem lesz semmi eredménye, mert a parlament tagjai mind Calles creaturái. Azóta a parlament meg is nyílt és még eddig nem vettünk hírt arról, hogy e kérdésben állást foglalt volna. A megbékülés lehetőségét is kizárja az a körülmény, hogy a belügyminiszter a konfliktus kitörése óta minden prédikációról gyorsírói feljegyzések birtokában van, amelyek elégségesek arra, hogy minden egyes papot a kormány ellenségének tüntessenek fel. A katolikus világ várta volna, hogy kormányok közbelépjenek, azonban ez is elmaradt. A Columbus-lovagok felkérték az Egyesült Államok elnökét, azonban eredmény nélkül. Csak egy esetben lépett közbe Calvin Coolidge, kérve, hogy az amerikai episcopálisok San José-i templomát, amelyet a katonaság már elfoglalt, adják vissza. Ez meg is történt, bár a törvény minden vallás templomáról egyformán rendelkezik és nem tesz kivételt a protestáns templomokkal sem. Az angol kormány is követelte, hogy alattvalóinak az 1888. évi szerződés értelmében hagyják meg a szabad vallásgyakorlatot. (Oss. Rom. aug. 11.) Maguknak a katolikusoknak nincs módjuk a védekezésre. Minden egyesülés, tanácskozás tiltva van. Nincs más mód, mint a nyílt ellenszegülés. Itt sem hiányoztak az árulók, bár elenyésző csekély számmal. Mindössze 14 pap vetette magát alá a kormány rendeletének és azonnal megkapták a kormány engedélyét. Ellenben a püspökök azonnalfelfüggesztették őket. Calles elnök védekezésében arra ragadtatta magát, hogy a mexikói papságot azzal vádolja, hogy századokon át semmit sem tett Mexikó civilizációjáért. Erre fényes cáfolattal szolgál a történelem, mert Mexikót egyedül a papság civilizálta. Alig egy fél századdal az első conquitadorok megérkezése után, már 1585- ben zsinatot tudtak tartani és a papság állandóan fáradozott az indián nép emelése érdekében. (Oss. R. aug. 8.) A mexikói egyházüldözés okát nem lehet másban keresni, mint Calles elnök és az ő pártjának mérhetetlen gyűlöletében az egyház iránt. Súlyos vádat emel Curley baltimore-i érseit az Egyesült Államok kormánya ellen, hogy a mexikói bolsevista kormányt, Callest és elődét Obregont, Calvin Coolidge segítette nyeregbe. Amikor Obregon ellenfele, Huerta meg akarta szabadítani Mexikót Obregon zsarnokságától, Coolidge megengedte, hogy Amerika fegyvert adjon el Obregonnak, de megtiltotta, hogy Huertának is adjanak el és ezzel Obregont diadalra, segítette. (Ecclesiastica 218. 1.) Mindennél jobban megvilágítja a helyzetet annak a menekült mexikói püspöknek nyilatkozata, amelyet az Ecclesiastica augusztus 21-iki száma közölt Mexikó, mondja a püspök, amerikai Oroszország. Az ország négyötöd rész még missziók nélküli parlag. A bennszülöttek legnagyobb része majdnem pogány. Az első misszionáriusoknak nagy lendülettel megindult munkája megakadt. Vannak egyházmegyék, amelyekben a papság még nem tudta bevezetni a gyónást. Vannak még egészen vad törzsek, amelynek nyelvét még nem is értik, így már némileg értjük, hogy az önkormányzásra teljesen éretlen országban egy tucat, eszközökben nem válogató bolsevista gonosztevő kezébe ragadja a hatalmat és rémuralmat gyakorol. A Szentatya arra buzdít, hogy imádkozzunk a vértanúságig üldözött mexikói katolikus testvéreinkért. NEMZETI ÚJSÁG __________Szombat, 1926 október 23. »♦»♦♦♦♦»·♦«»«♦♦♦»♦»«♦♦♦»»»♦♦♦♦♦»»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ — ■ Hétmillió dollárt nyertek, akik Tunney győzelmére fogadtak Newyorkból jelenti a Nemzeti Újság tudósítója. A lapok jelentése szerint a Tunney—Dempsey boxmérkőzésen nem kevesebb, mint 7 millió dollárt nyertek azok, akik Tunney győzelmére fogadtak. Ilyen magas összeget az Egyesült Államokban sportmérkőzéseknél fogadási díj fejében még soha sem fizettek ki. (T-) LEVELEK A főrendiház és a köztisztviselők Tekintetes Szerkesztőség! A felsőházi törvényjavaslat vitája most folyik a parlamentben. A javaslat szerint helyet kapnak a főrendiházban legkülönbözőbb képviseletek. Meglesz a képviselője a főrendiházban a mezőgazdaságnak, iparnak, kereskedelemnek, tudománynak, irodalomnak, művészetnek, bíráknak, ügyészeknek, a hadseregnek stb., csak a köztisztviselőkről feledkeztek meg. A köztisztviselőket a nemzet gerincének szokták nevezni s méltán meg is érdemlik ezt az elnevezést. Az állami gépezetnek ők a pontos mozgatói, a rend és konszolidáció, ami egyformán érdeke minden állampolgárnak, az ő vállaikon nyugszik. Hihetetlen nehéz időkben a megélhetésért emberfeletti küzdelmet folytatva, híven teljesítették kötelességeket s a morális lezüllés közepette nem szédültek meg egy pillanatra sem a becsület ösvényén. Képzettségük, intelligenciájuk, társadalmi állásuk a magyar közélet reprezentánsaivá avatja őket s fényesen megállják a helyüket akkor is, ha külföldön a művelt nemzetek gyülekezetében kell képviselniük a magyar államot. A köztisztviselőket igen fájdalmasan érintette az a negligálás, amely nem számolt velük s egyszerűen elfeledkezett róluk akkor, amidőn a főrendiháziban helyet foglaló képviseletek összeállításáról volt szó. Nekik is megvan a maguk nemzeti alapokon nyugvó, teljesen kialakult hatalmas képviseletük, amely méltán helyet foglalhat a többi képviseletek sorában, hisz a köztisztviselők — bármely szempontból tekintjük is — maradandó érdemeket szereztek erre. Midőn arról van szó, hogy az egész nemzet képviselve legyen egy igen fontos helyen, szinte hihetetlennek tűnik fel, hogy épen a gerincet akarják kihagyni a képviseletből. Szerelmik azt hinni, hogy nem szándékosan történt ez a negligálás s a javaslat tárgyalása során gondoskodni fog arról a kormány, hogy a köztisztviselők képviselete is bekerülhessen a főrendiházba. Soraink szíves közléséért köszönetet mondva, kiváló tisztelettel vagyunk, több köztisztviselő.