Nemzeti Ujság, 1927. március (9. évfolyam, 48-73. szám)
1927-03-15 / 60. szám
12 WEOSKESBLEMNEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1927 március II. NYUGAT MOZGÓ |J| in Terévkörút 41, g^|JJSC ■a—BMMi wwummmmmmmammaBammmmmmmmmmmmmmmaBmmmsmmmmmmmaammmmmmmam a színházak közleményei Finom kis lakás A Fővárosi Operette Színház új bohózata Pénteken, március 18-án este 9 órakor mutatja be a Fővárosi Operette Színház Auguste Aohume Finom kis lakás című bohózatát, amelyet Stella Adorján brilliáns ötletességgel fordított magyarra Finom kis lakás három pezsgő vidámsága párisi felvonás a legjobb abból a fajtából, amit ma Budapesten a Fővárosi Operette Színház játszik a legjobban. Ez a színház, amely a bohózati sikerek specialitásszínháza lett Budapesten, most is telitalálata, bohózatot mutat be tele ragyogóan mulatságos figurákkal és robbanóan vidám helyzetekkel, amelyek egy ördöngösen furfangos és érdekes cselekmény közé fűződnek, a szakadatlan kacagás három óráját jelenti ez a harsogóan vidám, szívből jókedvű darab. Az előadás, amit Bérczy Ernő rendez, külön nagy szenzáció, igazi párisi remekbe készült produkció, amelyben a mai altatás olyan pesti nagymesterei vesznek részt, mint Rátkai Márton, akinek komikai zsenije egy párisi cipőgyáros figuráját emeli a bohózatirontatságosság csúcspontjára. Kabos Gyula egy csapodár és megcsalt férjet ad és groteszkségében a humor tetejét produkálja. Sarkadi Aladár pezsgőügynökéről cssak ezt mondhatjuk: igazi Sarkadi-kabinetalakítás, Fejes Teri párisi lánya a finom és elmés vígjátéki grácia ragyogása. Lázár Mária spanyol nője hódító és elragadó. Székely Lujza fiatal asszonykája ennivalóan bájos. Kőváry Gyula szoknyavadásza a kiváló komikus legszerencsésebb alakítása. Kitűnő Kőrösy Angéla gépirólánya, Szécely Gizi kacér szobalánya, Horváthy Elvira jókedvű menyecskéje, Szigeti Irén anyósa, Fodor Artúr rendőrtisztje és Nagy Jenő rendőrbiztosa. Remek darab remek előadásban. Egyszóval: az amit a Fővárosi Operette Színházban megszoktunk. A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Kedden: Kísértetek. — Szerdán: A diktátor. — Csütörtökön: A mizantróp és kénytelen házasság. (A Moliére-ciklus I. estje.) Péntek: Ahol unatkoznak. Szombat: Nem lehessen tudni. Vasárnap délután: A diktátor. este: Ahol unatkoznak. (d. u. fél 4 — e. fél 8.) Vígszínház. Kedd: Nem nősülök. Szerda: A díszelőadás (először.) Csütörtök, péntek: A díszelőadás. Szombat: Nem nősülök. Vasárnap délután: A Noszty-fiú esete Tóth Marával. este: A díszelőadás, (d. u. 3 — e. fél 8.) Magyar Színház. Egész héten minden este: Csókról-csókra. Vasárnap délután: Játék a kastélyban, (d. u. 3 — e. fél 8.) Király-színház. Egész héten minden este: Repülj Fecském Vasárnap délután: Aranyhattyú. (d. u. 3 — e. fél 8). Belvárosi Színház. Kedd, csütörtök, péntek, vasárnap: Lepketánc; Kék és piros; A bor, az arany és az asszony. Szerda, szombat, vasárnap délután: A fehér egér. (d. u. 3 — 0. fél 8.) Városi Színház. Kedden délután: A Doni Kozákok kórusának hangversenye (V*5); este: 1. Magyar dal. II. A biborruhás asszony. Szerda: A Doni Kozákok kórusának hangversenye. Csütörtök: A biborruhás asszony. Péntek: Traviáta (Ada Sári vendégfelléptével). Szombat: A bíborruhás asszony. Vasárnap délután: Csókos asszony; este: A biborruhás asszony. (d. u. 3 — e. fél 8.) Fővárosi Operettszínház. Kedd, szerda és csütörtök: A második nászéjszaka. Péntek: Finom kis lakás (először). Szombat, vasárnap délután, és este: Finom kis lakás, (d. u. 4 — e. 9.) Andrássy úti Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Ringlispil. Mi történt Kelemennel; Ferencváros; A t. Ház bitjelében; tréfáik, magánszámok. (d. n. fél 4 — o. fél 9.) Royal Orfeum. Világvárosi Varieté műsor Reso, a jelenkor legeredetibb táncos komikusza. Berg medvéi The Pattans. 3 Houston. Helgna et Jules Ivanoff. Rolf Hansen. Teddy és José Atlas trio. Ossy Mári, Solti Hermin, Szokolay 011 g, Dénes Oszkár. Előadás kezdete este 8 órakor. Minden vásár- és ünnepnap délután fél 4 órai kezdettel előadás mérsékelt helyárakkal. Terézköryt Színpad. Nagy Endre, Salamon Béla. Lélekidomár; Engarde; Abimélek; Pipi, Főrendiek, Képviselő tanfolyam, Házasságielvél; Vogmuc halála; Náci bácsi; Csaik finoman; Uj vállalat, (fél 9). hangversenynaptár Kedd; A Don Kozák-kórus hangversenye (fél 5. Városi Színház). R. Riegler Ernő orgottaestje (fél 6. Z.). R. Gregor Klára orgonaestje (fél 9. Z.). H. — Szerda: Forgács Béla gróf szerzői estje (fél 6. Z.). H. Casals Pablo gordonkaestje (fél 8. V.) H. Don kozák-kórus hangversenye (fél 8. Vágosi Színház). K. Szekeres zeneiskola hangversenye (fél 9. Z). K. — Csütörtök: Rubinstein Artúr zongoraestje (8. V.). R. Kodály Zoltán magyar dalestje (fél 9. Z.). R. — Péntek: Váradi Aladár és Tegze Gerber Miklós együttes szerzői estje (fél 6. Z.). R. Helén Mara ária- és dalestje (fél 8. V.). R. Jeanne Marie Darre II. zongoraestje (fél 9. Z.). R. — Szomból: Magyar Advent művészestje (fél 6. Z.). R- Vahda Gara modern dalestje (fél 9. 7.). R. Fekete Margit hétköznap, mint vasár- és ünnepnap 4, háromnegyed 6, fél 8 és fél 10 órakor. —■ József-körút és 01161-ut sarkán. Telefon J. 89—88 és 95—84. sz.) Ibolyafaló. (Egy aXOB romantikus szerelmi tört.. 8 felv. Főszereplők Harry Liedtke, Lil Dagover.) — A papucshős (vígjátékattrakció 8 felvonásban.) — Előadások kezdete hétköznap 5, fél 8, háromnegyed 10. Vasárnap fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. (Ezelőtt Mozgóképotthon. Teréz-körút 28. Jegyrendelő telefon: Lipót .«’S, 982—82.) „Nevető papák“ (First Na- Vievional vígjátékattrakció, főszerepben George Sidney, Vera Cordon, Jack Mulhall.) — Ibolyafaló (vigjátéksláger, főszerepben: Harry Liedtke, Lil Dagover, Vermes Ernő.) — Fox Journal. — Magyar Híradó a legfrissebb hazai és külföldi újdonságokkal. Előadások hétköznap 4, 6, 8, 10 órakor. Vasárnap és ünnepnap: negyed 4, 5, háromnegyed 7, fél 9 és 18 órakor. FÉSZEK MOZGÓ: (József-körút 7. szám.) Belzebub farsangja. (Dráma 8 felvonásban.) — A brigád hőse (dráma 8 felvonásban.) — Uram, ön megcsal. (Vígjáték 7 felvonásban.) Előadások fél 5, negyed 8 és fél 10 órakor. FÓRUM FILMSZÍNHÁZ. (IV., Kossuth Lajosutca 18. szám. Telefon: Teréz 74—37, 71—38.) Borzalmas éjszakák. (Conrad Veldt, Anita Berber, Reinhold Schünzel.) — Nevető papák (Georg Sidney, Vera Gordon és Jack Mulhall.) — Nodo Nádi és Gombos bajnoki mérkőzése. — Magyar Híradó. Előadások 5, negyed 8 és fél 10 órakor. Vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor. KAMARA MOZGÓ: A sejk fia (napkeleti történet 8 felvonásban, főszereplők Rudolf Valentino és Bánky Vilma.) — A tenger árvái (dráma 8 felv. főszereplő Monte Bine.) — Előadások hétköznap fél 5, fél 7, 8, 10. Vasárnap negyed 4, 5, háromnegyed 7, fél 9 és 10 órakor. KORONA MOZGÓ: (Attila-körút 15 sz. Bethlen-udvar.) Metropolis (Az UFA grandiózus filmje tizennégy felvonásban. Írta: Thea von Harbon, rendezte Fritz Lang, főszereplők Brigitte Helm és Alfred Abel.) A prológot Kende Mária adja elő. Előadások kezdete fél 4, fél 0, fél 8 és fél 10. NYUGAT MOZGÓ: A kinematográfia leghatalmasabb alkotása: Ben Hur (Lewie Wallace regénye 2 részben, 12 fejezetben. Rendezte Fred Niblo. Főszereplő: Ramon Novarro. Mindkét rész egy előadásban. Előadások fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. OMNIA FILMSZÍNHÁZ: (Telefon J. 1-25.) Rudolf Valentino életének utolsó filmje: A sejk fia. — (Bánky Vilmával.) — Monte Blue legújabb filmattrakciója: A tenger árvái. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon: 4, háromnegyed 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasárnap és ünnepnap negyed 4, háromnegyed 5, fél 7, negyed 9 és 10 órakor. ORION SZÍNHÁZ. (Eskü-tér L T. 1 450-91.) Ibolyafaló. (Egy romantikus szerelem története 8 felvonásban, főszereplők Harry Liedtke és Lil Dagover.) ( A papucshős vígjáték attrakció 8 felvonásban.) Előadások hétköznap fél 6, fél 8, fél 10. Vasárnap fél 4, fél 6, fél 8, fél 10 órakor. PALACE FILMSZÍNHÁZ: Newyork-palotával szemben. Jegyrendelés József 65—23 szám.) A kínai bosszú (szerelmi kaland a forrongó keleten 8 felvonásban. Főszerepben Bernhardt Goetzke, Albert Bassermann, Marcella Albani.) — A páncélterem banditái (detektiv-regény 9 felvonásban. Főszerepben: Ernst Reicher, Imogene Robertson, Tinta Samu kalandja); Híradók. — Előadások hétköznapokon 5, fél 8, 10. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromnegyed 5, fél 7, negyed 9 és 10 órakor. (VI- Nagymező u. 22—24. Telefon T. 20—98 és T. 92—50. szám.) A páncélterem banditái. (Lupu Pick világhírű detektivregénye nyomán, 8 felvonásban. Főszereplő Ernst Relehert.) — A veszedelmes Fred. (Páratlanul szép amerikai lovaskép 6 felvonásban. Főszereplő Fred Thomson és fehér lova, Silver King.) — Tinta Samnka kalandjai. — Fox Híradók. — (A zenekart Lazarus Walter vezényli.) Előadások kezdete hétköznap fél 6, fél 6, fél 10. Vasárnap fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. ROYAL APOLLÓ. (Telefon: József 03-94.) Bohémek. (Henry Murger „Bohémvilág“ című regényének filmváltozata 10 felvonásban. Rendezte King Vidor. Főszereplők: Lilian Gisch és John Gilbert.) — A sasfiuk. (Korszerű magyar történet 4 részben., szereplők a Ludovika akadémikusai.) — Csendélet Mexikóban (Burleszk 2 felvonásban.) — Itt a vakáció. (Burleszk 2 felvonásban.) — Előadások kezdete hétköznapokon 5, negyed 8 és fél 10 órakor, vasár- és ünnepnapon 4, 6, 8 és 10 órakor. TUBÁN MOZGÓ: (Mozsár- és Nagymező-utca sarok. Telefon Térés 64—20.) A vörös egér (Dráma 7 felvonásban. Főszerepben And Eggede Nissen, Paul Richter.) — Az új szerelem és a régi. (Színmű 8 felvonásban. Főszerepben Lewis Stone.) — Csütörtöktől: Ben Hur. Előadások 5, negyed 8 és fél 10 órakor. # Filmszínház (Teréz-körút 60 Tel. L. 921—32 és L. 921—33.) A sejk fia United Artists-világattrakció, Bánky Vilma és Rodolpho Valentino filmje 8 fejezetben.) — A tenger árvái (dráma 8 felvonásban, főszereplő Monte Blue.) — UFA és Magyar Híradók. Előadások hétköznap fél 5, negyed 7, 8 és 18 órakor. Vasárnap 3, fél 5, negyed 7, 8 és 10 órakor. ~ * . . . „ (Tel. J. 121-35 és J. 23-54) RAMIA Harry Liedtke! Az Ibolya’ faló. (A Nemzeti Színház nagysikerű műsordarabja 8 felvonásban. A főszerepekben Harry Liedtke, Lil Dagover, Verebes Ernő.) — A grönlandi vadász. Az eszkimók élete és érdekes vadászatai 6 fejezet-m . PIA PREMER a TERÉZKÖRÜL SZÍNPADOM! Kezdete fél 9. Telefon: 63—54. — Orgonahangverseny. Gregor Klára orgonaművésznő március 15-én, kedden este fél 9 órakor tartja hangversenyét Paulovics István dr. (ének) közreműködésével. A műsoron Bach, Rossi Frank Cesar, Reger művei és Guillmant hatalmas D-moll orgonaszimfóniája szerepel. Paulovics István dr. Bach és Frank Cesar művein kívül XVI. és XVII. századbeli magyar dalokat ad elő Molnár Imre dr. és Kern Aurél feldolgozásában. Zongorán kisér hajtha László dr. — Sárváry Sándor dr. műtörténeti író A portréfestészet klasszikusai című előadása keretében Frans Hals-ról tart előadást szerdán délután fél 4 órakor az Urániában. Forgách Béla gróf szerzői estje március 18-án este fél 6-kor lesz a Zeneakadémiában, amelyen Budanovits Mária, Pető Imrénné, Palotay Árpád és Pető Imre, az Operaház tagja működnek közre. A színházait heti műsora Magyar Királyi Operaház. Kedden: Hányady László (B. bérlet 22. szám.) Szerdán : Carmen (Anday Piroska vendégfelléptével. A. bérlet 22. sz.) Csütörtök: A walkür (Leiter Hubert felléptével. D. bérlet 23. sz.) Péntek: Mignon (Anday Piroska vendégfelléptével E. bérlet 23. sz.) Szombat: Don Juan (Takács Mihály síremléke javára, Telmányi Emil vezényletével Rendkívüli bérletszünet.) Vasárnap: Petruska és Bajazzok. (Leuer Hupbert felléptével Bérletszünet.) (7.) Nemzeti Színház. Kedden: Bánk bám. — Szerdán és csütörtökön: Te csak pillálj, Ladányi. — Pénteken: A fehér szarvas. (Először. A. bérlet.) Szombat és vasárnap este: A fehér szarvas. Vasárnap délután: Te csak pipálj, Ladányi. (PLu- 3 — e, 7.) zongoraestje (fél 9. M.). M. — Vasárnap: Mankó József nótaszerzői estje (fél 6. Z. kisterem). K. Barger Erzsi és Berend Endre szonáta-estje (fél 9. Z.). K. Casals Pablo II. gordonkaestje (fél 9. V.). Hillem '4 filmszínházak — A filmesek és a mozicenzúra. Felkértek a következő sorok közlésére: A „Mozi és Film“ vasárnapi száma közli: Azokkal a támadásokkal kapcsolatban, amelyek a legutóbbi napokban az Országos Magyar Mozgóképvizsgáló Bizottságot érték, az Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület, a következő nyilatkozat közlésére kért fel bennünket. Az O. M. M. E. elnöksége kötelességének tartjamegállapítani és leszögezni azt, hogy a filmcenzúrát ért, igaztalan támadásoktól teljesen távol áll s azokat elítéli. Természetes, hogy a cenzúrabizottság a rendeleteket és előírásokat pontosan megtartja és megtartatja, ahol azonban lehetőség van rá, a szakma érdekében mindenkor jóindulatúlag értelmezi. A sajtóban pertraktált esetekben az állítások nem fedik a valóságot és így a hozzájuk fűzött következtetések nem felelnek meg a valóságnak. Országos Magyar Mozgóképipari Egyesület: Horovitz Richard, ügyvezető alelnök. Guttmarmn Manó titkár. 9Soz$dl£nyh£pszsniiázah műsora CORSO: (Váci utca 9 sz. Telefon: Teréz 63- 99.) Lilian Gish és John Gilbert főszereplésével: A bohémek. (Murger regénye 10 felvonásban.) — Jön a vakáció. (Burleszk 2 felvonásban.) . — Csendélet. Mexikóban. (Burleszk 2 felvonásban.) Előadások úgy CSILLABRA van szüksége ! Tekintse meg raktáramat !kI Bán Aladár vásárolhat! Andrássy-út 4 ben.) — Híradók. A kísérőzenét összeiktotta és vezényli ifj. Stephanidesz Károly zeneigazgató. — Előadások kezdete hétköznap: 5, negyed 8, fél 10. Vasár- és ünepnap fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. RÁDIÓ Kedd március 15. 9.30: Hírek, közgazdaság. II: Gramofon-hangverseny. 12: Hírek, közgazdaság. 1: Időjárás- és vízállás-jelentés. 3: Hírek, közgazdaság. 4: Tündérvásár meseóra. L Lili csinyjei. Irta és felolvassa Altay Margit. 2. Rántottás Laciba. Irta és felolvassa Jeszenszkyné T. Irén. 3. Kis koncert Zongorán előadja Komáromi Gabi. 4. Mese. Irta és felolvassa D. Novotny Margit. 5. ABC-gyermekdalok. Énekli Medveczky Bella operaénekesnő, a Városi Színház tagja. Zongorán kisér Polgár Tibor. 6. Mese. Irta és felolvassa Majthényi György. 7. A „Tündérvásár“ rádiópostája. 5. Időjárás- és vízállás-jelentés, utána: Március 15-i emlékünnepély. 1. Hymnusz. Énekli az „Acélhang“-dalárda, Noséda Károly karigazgató vezényletével, kiséri a m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar Komor Vilmos karnagy vezényletével. 2. Ünnepi beszéd. 3. Klapka-induló. Előadja a m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar. 4. , Talpra magyar. Elmondja: Kabók Győző. 5. Huber: Fohász. Énekli az „Acélhang“ dalárda, vezényel Noseda Károly karigazgató. 6. Szózat. Énekli az „Acélhang“dalárda, kiséri a m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar. 6: „Mit üzen a Rádiós" 7: A m. kir. Operaház „Hunyady László" előadása • Az első felvonás után: Friss hírek. Utána: A Hungária-nagyszálló étterméből Magyary Imre és cigányzenekarának hangversenye. Szerda március 16. 9.30 és 12: Hírek, közgazdaság. 1: Időjárás- és vizállás-jelentés. 3: Hírek, közgazdaság. 4: Kálmán bácsi mesél a gyermekeknek. 5: Időjárás- és vizállás-jelentés. 5.15: Szimfonikus zenekari hangverseny a Zeneművészeti Főiskola kupolaterméből. Unger Ernő karnagy vezényel. Közreműködik Nedelkovits Anna hangversenyénekesnő. 1. Mozart: Jupiter, szimfónia C-dúr, 4 tételben. 2. a) Michalovich: Holdas éj. b) Verdi: Violetta áriája a „Traviata" című operából. Énekli Nedelkovits Anna. 3. Goldmark: Tavasszal. 7. Band at Horst dr. természettudományi előadása: „A parányok világa“. 7.45. Részletek régi klasszikusokból. Előadják: Péchy Blanka és Baló Elemér. 1. Katona József: „Bánk Bán“-jából Ottó és Melinda kettős jelenet. 2 .Rostand: „Cyrano de Bergerac“ erkélyjelenet. 3. Shakespeare: „Hamlet“ Ophélia kettős jelenete. 4. Shakespeare: „Hamletijéből jelenet (Baló E.). 5. Shakespeare: Sonettek (Péchy B.). Utána: Friss hírek. 9. Híres énekesek lemezei, külön e célra szolgáló gramofon-készüléken. 1. Doni Kozák kórusa. a) Ehy udinjem (Volga-dal), b) Egyhangúan szól a harang. 2. Maria Zamboni. Puccini: Turandot c. operájából két ária. 3. Francesco Merli. Puccini: Turandot c. operájából két ária. 4. Maria Barientos. a) Delibes: „Lakmé“ c. operájából a csengettyű ária. b) Gounod: Mireille. 5. Riccardo Stracciari. a) Leoncavallo: „Bajazzók“ c. operájából a prológ, b) Bizet: „Carmen“ c. operájából torrendor-dal. 6. Szigeti József, a) Hubay: Zephir, b) Kreisler: Ciciliano. 10. A Duna palota-nagyszállóból Bachmannjazz-hand. A SZERKESZTŐ ÜZENETEI A szerkesztőségbe csak e lap szellemi részét érintő közleményeket küldték olvasóink Minden más levél a kiadóhivatalnak címzendő. Névtelen levelekre nem válaszolunk. Kéziratokat nem adunk vissza Sorsjegyügyekben olvasóink közvetlenül * Tömöry és Társa bank- és pénzoáltóüzlethez (Budapest, Vj Erzsébet-tér 7.) forduljunk, ahol minden felvilágosítást 3 napon belül mindenki megkap. Tárkány. A hivatkozott kultuszminiszteri tervről nálunk már több ízben, volt a beküldött kis cikknél sokkal hosszabb megemlékezés, mely úgy látszik, elkerülte szíves figyelmüket. Az ügy azonban még a rendezés stádiumában van. Mindenesetre érdeklődni fogunk s a kapott, információt meg fogjuk küldeni önöknek. SUTOF-HITEL ‘"és sprnxisphan. Évtizedes óta közismert bútorhitelosztályunkban hálószobák, ebédlőkuriszobák legkedvezőbb fizetési te'- R? 1 4N ifi M fl ■ M ételek mellett kaphatók »»Wy w 'll "I f 8 Lereskedelmi Rt., ezelőtt Balázs és Társa bútoráruháza. Vilmos császárát 43. Kit tisztviselőknek engedmény !