Nemzeti Ujság, 1927. március (9. évfolyam, 48-73. szám)
1927-03-13 / 59. szám
12 színház művészet Két kiállítás Négy festőnő az Ernst •Múzeumban A Nemzeti Szalon csoportkiállitása Vasárnap mozgalmas napja lesz Budapesten a képzőművészetnek. Két kiállítás is nyílik meg s mind a két kiállításon igazi értékeik vonulnak fel. Majdnem azt mondhatnék, hogy a nők napja ez, mert az Ernst Múzeumban négy festőművésznő állít ki s a Szalon kiállító művészei közt is két nő szerepel. Az Ernst Múzeum legújabb kiállításán szereplő négy festőművésznő újabb pikturánk legjobb értékei közül való. Másmás után jár mind a négy, kapcsolatot csak igazi tehetségük és művészetük egyformán magas színvonala teremt műveik között. A kiállítás nagytermét Korb Erzsébet festményei töltik meg, míg a két kisebb melléktermet rajzai foglalják le. Ez a fiatal éveiben tragikusan elhunyt festőművésznő nagy kompozíciós erejével, analízisének tiszta mélységével s a klasszikus tökély felé való törekvésével tűnik ki. Nagy vásznai érett, lendületes kompozíciók, egészen finom aktok (egyik legszebb aktja az Ébredés két érdekes mellékfigurájával), lírai melegségű tanulmányok és tájképek. Rajzai közül a rendkívül finom és artiszitikus olasz tájképek a legszebbek. Feszti/ Masa termében portrék és tájképek vannak. Ez a fiatal művésznő, akinek a szín sugárzó szépsége minden ereje, egyre csillogóbb, egyre tüzesebb kolorittal lepi meg bámulóit. A kollekció egyetlen aktja is meglepő kvalitásokat árul el. De legszebbek nemcsak kifejezésben, hanem kolorisztikus hatásokban is, a portrék. Herczeg Ferenc és Hegedűs Lóránt portréi mély, bársonyos tónusúak. Kohner Kató portréja a tavaszi színek derűs frisseségével hat. A Fekete bundás nőn a fekete és bíbor színek bravúros összehangolása hat. Székéig Kovács Olgát szintén a színek ragyogása, a szép formák kifejező ereje, főleg az aktok meleg, bársonyos tónusai érdeklik. Kollekciójának legszebb darabjai a Fehérruhás gyermek, a Fekvő nő és az Ablak előtt című akt nagy |V (IBZiDcU Szemere Lenke két termet foglal le a kiállításon, az egyiket rajzaival, a másikat olajfestményeivel Rajzain szinte brutális naturalizmusú karakterreáló ereje lep meg. Olajfestményein azonban mint stilizáló művésznő mutatkozik be, aki a vad indulatok groteszk kifejezését keresi élénk fantasztikummal, amely Breughel infernális vízióira emlékeztet, és igen jó tónusérzékkel A Nemzeti Szalon első és második termét Del Antal és Deliné Bacher Rózsi festményei és grafikái foglalják le. A piktúrában Bacherné a jelentékenyebb talentum, a kabiamussal és itt-ott a konstriktivizánussal enyhén kacérkodó kezeiben fantázia, élénk, hatásos kolorit, erőteljes ritmus és monumentális törekvés van. Két Kikötő, az Olajfák és a Tengeröböl című vásznai igen szépek. Deli Antal mint az élénk, derűs színek élénk csengéseket kereső lírikusa mutatkozik be egy egész sor kitűnő akvarellén. A fiatalon elhalt Teuchert Károly gazdag hagyatékát mutatja be egy terem. Egy nagyobb kompozíció, sok finom, hangulatos tájimpresszió, artisztikus aktok s különösen élénk fantáziáról tanúskodó és nagy dekoratív érzékre valló színes tollészok a gyűjtemény legszebb darabjai.- hám Ilona portréi tiszta, világos előadásokkal íratnak, Wirker Ferencnek, sajnos, nem sok a mondanivalója- Zsótér Ákos pedig kevés mondanivalóját is egész zavarosan adja elő. Kállay Miklós replő lesz benne Walter Rózsi, aki Donna Annát fogja énekelni. Március 20-án, vasárnap, bérletszünetben a Petruska és a Bajazzók kerül előadásra, Caniet Leuer Hubert fogja énekelni. Pawlowa Anna, az egykori cári balett legnagyobb élő művésznője március 21-én és 22-én fog ötventagú társulatával az Operaházbam fellépni. — A Fehér szarvas bemutatója a Nemzeti Színház jövő hetének eseménye. Zilahy Lajos új darabja, a Fehér szarvas, most pénteken kerül bemutatóra a Nemzeti Színházban Kiss Irén, Környey Paula, Tőkés Anna, Vaszari Piroska, Kiss Ferenc, Petheő Attila, Sugár Károly, Lchotai Árpád, Horváth Jenő alakításaival a főszerepekben. Az új Zilahyszínmű a bemutatón kívül szombaton, vasárnap és jövő kedden is szerepel a műsoron. A heti műsor többi részét a Te csak pipálj, Ladányi dominálja, amely most vasárnapon kívül szerdán, csütörtökön és a környékbeli közönség külön kívánságára rendes hely árakkal jövő vasárnap délután is színre kerül. Ezenkívül hétfőn másodszor kerül színre a Szegetszeggel, kedden, március 15-én ünnepi előadásul a Bánk bán van műsoron, jövő hétfőn pedig, hosszú szabadsága után, először lép fel a Piros bugyelláris előadásán Nagy Izabella. A Petőfi Társaság ötvenegyedik közgyűlése A Petőfi Társaság vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja ötvenegyedüek nagygyűlését a Tudományos Akadémia dísztermében. Elnöki megnyitót mond Császár Elemér alelnök, Lampérth Géza főtitkár előterjeszti a főtitkári jelentést, Vargha Gyula költeményeket ad elő, gróf Teleki Sándorné, Czóbel Minka, Pekár Gyula, Havas István költeményekért, illetőleg elbeszéléseiket olvasnak fel, Bakó László, a Nemzeti Színház tagja pedig elszavalja Petőfi: Nemzeti dalát. Délben társasebéd lesz a Duna palotában. — Redukálják a szargázsikat a jövő szezonban. A színigazgatók pénteken összejövetelt tartottak, amelyen hosszabb megbeszélést, folytattak a jövő szezonra nézve. Az értekezleten szobáik örült a színészek fizetésének kérdése is. A színigazgatók elhatározták, hogy a jövőre is fenntartják a maximális gázsirendszert, sőt szigorítani fogják. A maximális gázsit azonban nem tudták meghatározni, a vélemények azonban egyhangúan a gázsi redukálását kívánják. A színigazgatók a jövő héten ismét, összejönnek, amikor is végleg döntenek, hogy mekkora legyen a maximállis fizetés. Csütörtökön kezdődik a Kamaraszínház Moliére-ciklusa. Csütörtökön kezdi meg hat estére terjedő Moliéreciklusát a Kamaraszínház. Az első alkalommal a Mizantróp és a Kénytelen házasság kerül színre. Jövő hétfőn folytatódik a ciklus a Tartuffe-fel, egyébként most hétfőn A házitündér, kedden a Kísértetek, szerdán és vasárnap délután a Diktátor, pénteken ésjövő vasárnap este az Ahol unatkoznak, szombaton a Nem lehessen tudni, jövő kedden pedig a Válás után szerepelnek a műsoron. — Gál Franciska vidéki turnéja. Megírta már a Nemzeti Újság, hogy Gál Franciska a Díszelőadás bemutatása után vidéki turnéra megy és azokon a napokon, mikor a Vígszínházban nem játszik, vidéki városokban fog vendégszerepelni. Vendégszereplését, szerdán kezdi meg Szegeden, majd Győrbe és Székesfehérvárra megy, ahol a Nem, nősülök, a Noszty fiú és a Darázsfészek kerül ez alkalommal, színre. — Harc Jan Kiepura impresszáriói között. Jan Kiepura, a híres énekes, aki, mint emlékezetes, nagy sikerrel vendégszerepeit az Operaházban, ismét Budapestre szándékozik jönni. Jövetelét nagy harc előzi meg. Két impresszárió között tört ki ugyanis a háború, mindegyik azt vitatja, hogy csak neki van joga a tenoristát pesti fellépésre lekötni. Kiepura régi impresszáriója szerződésszegéssel vádolja. A két impresszárió az ügyet választott bíróság elé viszi, amely dönteni fog, vájjon kicsoda tényleg Jan Kiepura impresszáriója. — A Kerntler dr.—Szántó—Scholz-trió hangveresnye. Kitűnő zongoratriónk ma esti harmadik kamaraestjén ismét bizonyságát szolgáltatta komoly hivatottságának. Kerntler Lajos dr.: Zeneművészeti főiskolánk brilliáns technikájú pianista professzorának jótékony szuggesztív hatása, a jeles dologbeli készségű Szántó Jenőre és a meleg, széles tónusú csellistára, Scholzra oly precízen összevágó, finom előadásban érvényesül, mely minden elismerésre méltó. A mai hangverseny műsorán: Rameau III. koncertje, Kerntler J. h-moll és Schumann: F-dúr triói szerepeltek. Az előadók oly híven ragaszkodtak a művek szelleméhez és azokat oly kifejező kidolgozásban szólaltatták meg, hogy egyiket sem tartjuk szükségesnek küen kiemelni. A nagyszámú, előkelő hallgatóság őszinte, meleg tapsokkal köszönte meg Kerniler professzornak és ifjú művésztársainak magasszínvonalú előadását (S.) — Huszka Nelly előadóestje. Huszka Nelly, a kitűnő előadóművésznő szombaton este tartotta előadóestjét a vármegyeháza dísztermében. Az előadást előkelő közönség hallgatta, végig, amely nagy ünneplésben részesítette minden szám , után Huszka Nellyt. A művésznő Leconte de Lisle, Sully,Proudhomme, Lamartine, Baudelaire, Victor Hugó, de Bauville, Corneille, Alfréd de Musset és más francia költőik műveiből adott elő több költeményt nagy hatással. Előadásában pompásan érvényesültek a francia nyelv csillogó szépségei. Pompás szövegkiejtése, szép hangja és közvetlen előadása és finom megjelenése harmonikus élvezetté avatták az előadóestet, melynek nagy és megérdemelt sikere volt. — A Magyar Irodalomtörténeti Társaság közgyűlése. Szombaton délután 5 órakor a Tudományos Akadémia heti üléstermében népes közgyűlést tartott a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, amelyen Zolvány Irén elnökölt. Az elnöki megnyitóban Zoltvány Irén az irodalom viszonyaival foglalkozva, erős bírálatot mondott a nyugatistákró. A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó után a tisztitár és a választmány megújítása következett. Új tagok lettek: Bartóky József, Fóris Miklós, Gálos Rezső, Klemm Antal, Petri Mór, Tomolányi József, Ványi Ferenc, egyébként a régi tisztikart teljes egészében újból megválasztották. Ezután Brisits Frigyes tartott, előadást Vörösmarty Mihályról. Kifejtette, hogy Vörösmarty képzeletére különösen az angol költők és írók munkái voltak nagy befolyással. Szerinte a nyelv képzeletében rejlett az a hatalmas erő, amely Vörösmarty egész irodalmát uralja. Brisits Frigyes előadását a nagyszámú és előkelő közönség nagy tetszéssel fogadta.• Molnár Imre és Hir Sári müncheni hangversenye. A Bayerischer Hof rokokó-termében Molnár Imre dr., az ismert nevű magyar dalénekes és M. Hir Sári, a kitűnő zongoraművésznő nagysikerű magyar hangversenyt, rendeztek. A csaknem teljes számban összegyűlt magyar kolónia, és az érdeklődő müncheni közönség egészen megtöltötte a termet. Az előkelő közönség soraiban megjelentek: Welles László követségi tanácsos, müncheni magyar konzul és neje, Denasse Ferenc, vitéz Akossy Béla és felesége, a diplomáciai kar számos tagja, Stirbey hercegnő, Gerliczy bárónő, Thun Christian gróf és felesége, Weiss vezérigazgató és neje, Csuzy Ludmilla festőművésznő és mások. A Hungária Müncheni Magyar Diákegylet teljes számban vett részt és igen sokan a Müncheni Magyar Otthon és Petőfi, Asztaltársaság müncheni magyar egyletek tagjai közül. A műsor első részében Molnár Imre dr. a Beethoven panaszénekén és két Brahms-dalon kivitt régi magyar dalokat és magyar parasztnótákat énekelt zajos tetszés kíséretében. M. Hír Sári Chopin-, Schumann-, Rubinstein-, Kodály- és Liszt-műveket játszott tomboló lelkesedést keltve. A lelkes publikum még a ráadások után is alig akart távozni. A müncheni sajtó képviselői a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a magas színvonalú hangversenyről. — Vacsora a búcsúzó Feszty Masa tiszteletére a Fészekben. Megírta már a Nemzeti Újság, hogy Feszty Masa édesanyjával együtt hosszú időre elhagyja Magyarországot és Firenzébe költözik. Ebből az alkalomból holnap, vasárnap este a Fészek Clubban a művésznő barátai és jó ismerősei összejönnek, hogy egy kedélyes vacsora keretében búcsúztassák el a fiatal művésznőt. Akik a vacsorán részt akarnak venni, ebbeli szándékukat jelentsék be telefonon a Fészek Club igazgatójánál, Tolnay Ákosnál. — Forgách Béla gróf szerzői estje. Forgách Béla gróf, a kiváló dalköltő március hó 16-án, szerdán délután fél 6 órakor Pető Imréné operaénekesnő, Budártovits Mária és Palotay Árpád, a m. kir. Operaház művészeinek közreműködésével szerzői est keretében mutatja be műveit a budapesti közönségnek. Az érdekes művészi esemény iránt általános érdeklődés nyilvánul meg. A jegyeket a Harmonia r.-t. (IV, Váczi-utca 20.) árusítja, — Dohnányi és Telmányi Békéscsabán. Az országos Beethoven-ünnepségek első állomása Békéscsaba lesz, ahol Dohnányi Ernő és Telmányi Erna április első felében két estet rendeznek. — Orgonahangverseny: Gregor Klára orgona* művésznő március 15-én, kedden este fél 9 órakor tartja hangversenyét Paulovics István dr. (ének) közreműködésével. A műsoron Bach, Rossi Frank Cesar, Reger művei és Guisimant hatalmas D-moll orgonaszimformája szerepel, Paulovics István dr. Bach és Frank César művein kívül XVI. és XVII. századbeli magyar dalokat ad elő Molnár Imre dr. és Kern Aurél feldolgozásában. Zongorám kísér: Lajtha László dr. — Előadás Dúséról a Korvin Mátyás Egyesületben. A Korvin Mátyás Magyar-Olasz Tudományos, Irodalmi, Művészeti és Társadalmi Egyesület március 14-én délután fél hat órakor az Iparművészeti Múzeum (IX., Üllőiút 33.) dísztermében nyilvános ülést, tart, amelyen Adriana Fradeletto Ducéról tart olasznyelvű előadást. Anday Piroska és Telmányi Emil vendégszereplése az Operaházban. A Magyar Királyi Operaházban vasárnap, március 13-án bérletszünetben a Farsangi lakodalom kerül színre. Március 15-én, kedden, a Hunyadi Lászlóban V. László királyt először énekli Szórád Ferenc. Szerdán Anday Piroska, a bécsi opera tagja lép fel a Carmen címszerepében. A csütörtöki Walkürben Sigmundot Leier Hubert fogja énekelni, ugyanakkor először énekli Brünhildát Némethiy Ella. Pénteken ismét Anday Piroska vendégszerepel a Mignonban. Közel négy év után újra színre kerül szombaton a Don Juan. A Takács Mihály síremléke javárabérletszünetben kitűzött előadást Telményi Emil vezeti, a régieken kívül új szó NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 192? március 1!. > RcndMte^O^lAY^^^^FSKereiílö^AUI^ICHTB^^n ! DAGFIN ] Világattrakció ^yj IWiiíM: BEN-HUR| a színházak közleményei „Repülj Fecském“ a lányok darabja Farkas Imre, aki a lányok kedvenc költője, a „Repülj Fecském“-fem is olyan témát dolgozott föl olyan formában, hogy azt a legjobb családok serdülő lányai is megnézhetik és hogy a lányok mennyire szeretik Farkas Imrét, azt az a sok leánynéző bizonyítja, mely esténként a „Repülj Fecském“ előadásait, látogatja A nagysikerű operett természetesen minden este színre kerül a Király-színházban Billar Irénnel, Vaály Ilonával, Kászonyi Gizivel, Nádorral, Latabárral, Halmayval, Szirmaival, Kerekessel és Várnaival a főszerepekben. Ma vasárnap délután és jövő vasárnap délután mérsékelt hely árokkal a nagyhatású, romantikus operettet, az ,Aranyhattyú“-t adják Vaály Ilonával, Somogyi Nusival, Kászonyi Gizivel, Rátkaival, Nádorral, L.Voborral, Szirmaival és Szakáccsal a főszerepekben. „Kék és piros“ Lepketánc, A bor, az arany és az asszony mg, vasárnap, hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken, jövő vasárnap és hétfőn Honthy Hanna felléptével a Belvárosi Színházban Honthy Hanna és Gázon Gyula óriási hatású magyar nótakettősét Radics Béla és cigányzenekara, kiséri. Honthy Hanna és Zsákosi Szidi elsőrangú alakítása és a pompád együttes a szezon legforróbb sikerévé avatta a három remek kis magyar darabot. A rendkívül izgalmas és mulatságos A fehér egér szerda és szombat este Makay Margittal és Hegedűs Gyulával, most és jövő vasárnap délután (mérs helyárakkal) Makay Margittal és Csortos Gyulával kerül színre. 3 nagyszerű színdarab a Vígszínházban A Vígszínház jövő heti műsora Így alakul: Hétfő, kedd, szombat: Nem nősülök! Szerda, csütörtök, péntek, vasárnap és hétfő este: A díszelőadás. Vasárnap délután: A Nosety-fiu esete Tóth Marival (Mérsékelt helyárak.) (A díszelőadás főpróbája kedden délelőtt fél 11 órakor lesz a Vígszínházban. Minden jegy elkelt. — Titkos Hona az Andrássy úti Színházban vasárnap délután is játszik a szezon legjobb műsorában! Olcsó helyárak 1 (Tel. 95—98.) — Samáry Sándor dr. műtörténeti író A portréfestészet klasszikusai című előadása keretében Frans Hals-ról tart előadást szerdán délután fél 1 órakor az Urániában. — Cholnoky Jenő dr. egyetemi tanár A családos ember címen folytatja (Az ember tragédiája) című nagy érdekű előadássorozatát csütörtök délután fél 4 órakor az Urániában. — Prasinszky fényképein kivil valamennyi képét visszaadta a rendőrség Rozgonyi fényképésznek, mert azokat nem találta erkölcsbe ütközőknek.