Nemzeti Ujság, 1927. március (9. évfolyam, 48-73. szám)
1927-03-17 / 62. szám
12 ■■■mngPBMMBMBHMMBBaBBI if NHHil —IBWWhll1NEMZETI ÚJSÁG Csütörtök, 1927 március 17. zor estjén a Zeneakadémiában megszólaltatja ősi zenéjű balladáinkat, népdalainkat, szerelmi és tréfás énekeinket, amelyek egytől egyig a magyar lelket dalolják. Olyanok ezek a dalok, mint egy eltemetett és mégis új és mégis magyar világ énekei. Ezek a dalok megdöbbentő erővel ébresztenek rá minket egy öntudatunk alatt hordozott, magyarságra, amelyet a magyarság történelmi viszonyai sötétbe borítottak. Az ősi magyar dalok minden magyarból ki kell hogy váltsák egy új arcú magyarság képét, amely képe egy teljesen sajátos ősi léleknek és tükre egy eljövendő kultúrának. Kodály dalainak nagy jelentősége éppen abban van, hogy törzsökösen magyar és modern értelemben úl. Ez a két fogalom különben sincs ellentétben egymással, mint sokan hiszik: ez a két fogalom tökéletesen azonos. Kodály Zoltán csütörtök esti szerzői estjén ezek a történelmi jelentőségű énekeik kerülnek előadásra. A már kitűnően ismert Wesselényi utcai polgári iskola énekkara a Jelente Jézus és a Lengyel László király című karra írta gyermekkórust, Medgyászát/ Vilma régi dalokat és balladáikat, Székelyhídi Ferenc pedig egy ősi székely balladán kívül katonadalokat énekel a hangversenyen, amelyen Kentner Lajos a nemrégiben feltűnt tehetséges pianista két táncdarabot játszik Kodály feldolgozásában. Kodály Zoltán népdalestjei és szerzői estjei csak újabban kezdenek népszerűekké válni, de a közönség még így is túltett az új magyar zene iránti érdeklődésben az irodalom hivatott és hivatalos képviselőin, akik közül eddig bizony alig láttunk egyet is ezeken a hangversenyeken, amelyeknek egyébként nemcsak zenei, de irodalomtörténeti jelentőségük is van. Reméljük, hogy a Tudományos Akadémia, a Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság és a többi irodalmi társulat erre a csütörtök esti koncertre elküldik a maguk követeit, hogy ők is tanúságot tehessenek arról a nagy zenetörténeti jelentőségről, amelyet a magyar kultúra kialakításban Kodály Zoltán, szerzeményei és az általa összegyűjtött magyar zenei mes őst jelent. Sz. E. Casals gordonkaestje. Hosszabb idő után újra ellátogatott hozzánk Pablo Casals, a nagyhírű spanyol gordonkaművész, akinek feltűnése tizenöt esztendő előtt lázba, hozta a zenei világot. A műértő budapesti közönség őszinte tisztelettel fogadta a művészt és szerdán este valóságos automobiltábor állt sorfalata Vigadó előtt, a nagyterem zsúfolt padsoraiban pedig díszes és előkelő közönség tüntetett Casals művészete mellett A műsoron néhány kisebb francia bravúrdarabon kívül majdnem kizárólag Bach és Brahms művei szerepeltek. Casals, aki mestere hangszerének, csodálatos színeket varáfsolt elő Brahms e-moll szonátájából, a híres Bach G-dúr Suite kissé egyhangú tételeit pedig oly tökéletesen szólaltatta meg, hogy a súlyosan klaszszikus mű szépségei még a komoly zene iránt kevésbé fogékony hallgatóságot is lenyűgözték. A Bach Adagio és Boccherini AI legiójának átszellemült előadása volt a műsor második részének fénypontja. Casals önmagát adja, a zenében és gordonkája úgy cseng, mint a harang. Befejezésül Gabriel Fauré „Fileuse”-,ét játszotta a művész és a hatásos darabban káprázatos technikai készséggel vigadta el a közönséget, amely szűnni nem akaró tapsokkal ünnepelte őt. Schulhof Ottó zongoraművész kitűnően alkamazkodó kisérő volt. (d. f.) — A fehér szarvas főpróbája. Zártkörű sajtófőpróbát rendez a Nemzeti Színház Zilahy Lajos új színjátékaiból, a Fehér szarvasból csütörtökön délelőtt. Az új Zilahy-darab tudvalevőleg a mai magyarság legkomolyabb problémáit viszi színpadra, egy menekült család történetében. Az új darab főszerepeit Kiss Irén, Környey Paula, Tőkés Anna, Vaszary Piroska, Kiss Ferenc, Petheő Attila, Sugár Károly, Lehotai Árpád, Horváth Jenő, Mihályfi Béla és Pethes Sándor játsszák. — Műsorváltozás az Operaházban. Az Operaházban a szombatra, március 19-re hirdetett Don Juan helyett Telmányi Emil betegsége folytán ugyancsak bérlet B, sorozatban az Aida, kerül színre. A Don Juan előadását elhalasztotta az igazgatóság március 29-re, amikor a 19-re váltott jegyek változatlanul érvényesek. MA a ROYAL-APOLLO-ban JAZZBAND Eduard Horton, Esther Ralston, Theodor Kosloff 1 SZERELEM All Ricardo Cortea, Greta Nissen, Wallace Berry A MÖULIli ROUGE Békessy jazzbandja — Akadémiai ülés. A Magyar Tudományos Akadémia I .osztálya március 28-án, hétfőn tartja e havi felolvasó ülését, amelyen Vári Rezső egyetemi tanár „Klasszika filológiák“ címén tart előadást. Az ülésen Némethy Géza elnököl. — Magyar festőművész ünneplése Münchenben. Szép és meleg ünneplésben részesült Kálmán Péter, a Münchenben élő neves magyar festőművész ötvenedik születésnapja alkalmából. Tisztelői és barátai a Hotel Vier Jahreszeiten előkelő helyiségeiben fényes bankettet rendeztek, amelyen a müncheni művészvilág, hatóságok és a magyar kolónia prominens tagjai vettek részt. A megjelentek sorában volt lászlófalvi Velics László dr. követségi tanácsos, müncheni magyar konzul, Hendschel kultuszminiszteri államtitkár, a művészeti osztály vezetője, Sattarwagl, München város főpolgármestere. A jubiláló művészt Velics konzul köszöntötte fel elsőnek szellemes szavakkal. Nagy tetszéssel fogadott, tartalmas beszédjében többek között kifejtette, hogy Kálmán Péter az egykori igen élénk bajor-magyar művészkapcsolatok utolsó markáns és ritka tehetségű képviselője, akire a magyarság büszkeséggel tekint. Képeinek meleg szín tónusában és forró vibrálásában a magyar lélek teremtő géniusza szólal meg, amely a művészt az idegenben is megtartotta magyarnak. Kálmán Péter mesteri alkotásait ez alkalommal egyébként a Fleischmann galéria reprezentatív kiállítás fogja a bajor közönségnek bemutatni. — Az Ahol unatkoznak a Kamaraszínházban. A Nemzeti Színház műsorának egyik nagysikerű darabja az Ahol unatkoznak, pénteken este először szerepel a Kamara Színház színpadát... A kamaraszínházi előadás új szereplői: Gál Gyula, Saint Beault báró, Mihályffy Béla a tábornok, Harasztos Gusztáv Gaine szerkesztő szerepében, míg Bellac tanár szerepét újra Odry Árpád játssza. A többi főszerepeket Márkus Emilia, Hettyey Aranka, Váradi Aranka, Somogyi Erzsi, Bajor Gizi, Uray, Abonyi és Garamszeghy Sándor játsszák. — A Petőfi Társaság ünnepi ülése Győrött. A Petőfi Társaság alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából március 20-án, vasárnap délután 4 órakor Győr szabad királyi város városházának dísztermében ünnepi ülést tart. Közreműködnek: Farkas Mátyás polgármester, Pekár Gyula elnök, báró Szent,Kereszthyné Nyegre Rózsi, Farkas Imre, B. Somogyi Erzsi, a Nemzeti Színház tagja, Szathmáry István, Kuncz Jenő, a győri Kisfaludy Kör elnöke. A Székesfővárosi Zenekar f. hó 20-iki hangversenyét a pesti Vigadóban délután 5 órakor tartja. Ezen a hangversenyen kerül bemutatásra Kodály Zoltán Adagio c. szerzeménye hegedűre. A zenekart Ábrányi Emil karnagy fogja vezényelni. A hangverseny műsora a következő: Beethoven: VI. (pastorale) szimfónia. 2. a) Kodály: Adagio (hegedűszóló zenekari kísérettel), b) Hubay: Valso paraphrase. Előadja: Kessler Jenő hegedűművész. 3. Wagner: firenzi-nyitány. 4. Verdi: Traviata, nagy ária. Énekli: Eitner Irén operaénekesnő 5. Berlioz: Carneval romain. Jegyek 0.80—4 pengő árban a hangverseny napján délután 4 órától a Vigadó pénztáránál válthatók. Köz- és magánalkalmazottaknak 50 százalékos kedvezmény. — A Kút új törzstagjai. A Képzőművészek Uj Társasága rendes közgyűlése előtt törzstagválasztó művésztanács-ülést tartott, melyen új törzstagokul megválasztotta Abanovák Vilmos, Bene Géza, Boromissza Tibor, Emőd Aurél, Kádár Béla, Klie Zoltán, Molnár C. Pál, Medveczky Jenő, Novotny E. Róbert, Pilch Dezső, Schönberger Armand, Szenes András, Walleshamsen Zsigmond festőművészeket és Bokros Birmann Dezső, Csáky József, Cser Károly és Gádor István szobrászművészeket. A társaság egyébként e héten fogja megtartani tisztújító közgyűlését, amely az új alapszabályok értelmében egész eddigi szervezetét rekonstruálni fogja. — Forgách Béla gróf szerzői estje, Forgách Béla gróf szerzeményeit mutatták be ma este a Zeneművészeti Főiskola nagytermében Vető Imréné, Budánoits Mária és Palotay Árpád operaénekesek. Magyar és német költők verseit zenésítette meg hangulatosan, dallamosan a mély lirájy Forgách gróf. Különösen szépen sikerültek a „Szeptember”, „Végrendelet” és „Huszárnóta“ címnek. Az előkelő hallgatóság őszinte, meleg tapsaival halmozta el úgy a kitűnő szerzőt, mint a széphangú előadóművészeket. A zongorakíséretet Pető Imre, az Operaház karnagya finom ízléssel látta el. (S.) — Anday Piroska — Carmen. Szerdán este Carmen címszerepét Anday Piroska, a bécsi állami Opera művésznője énekelte az Operában. Alakítása különösen színpadi szempontból volt figyelemreméltó, mert nemcsak megjátszotta, hanem átélte a szenvedélyes cigányleány tragikus szerepének minden jelenetét. Nem várt meglepetés volt, hogy a művésznő német nyelven énekelt, de ezt a szépséghibát tisztán érthető szövetgkiejtés© enyhítette. Anday Piroska sötét szopránja értékes hanganyag, amelynek teljes kibontakozását csak a hely cukin erőltetett hangvétel és a túl gyakran alkalmazott „parlando“ befolyásolta. A művésznő kitűnő alakítását a közönség zajos tapssal fogadta és lelkesen ünnepelte az Operaház kitűnő együttesét is, amelynek tagjai közül különösen a Micaela szerepet éneklő Tihanyi Vilmának volt nagy sikere. Don José szerepében Somló József tudásának legjavát adta, de Környey Béla és Burián nagyszerű alakításainak emlékét nem tudta feledtetni. (d. f.) — Csányi Károly művészettörténeti előadásai a Szabad Egyetemen. Csányi Károly, az Iparművészeti Múzeum igazgatója március 15-én nagy és előkelő közönség előtt kezdte meg érdekes előadássorozatát Fejezetek a művészettörténet köréből címén. Előadásait, amelyet vetített képekkel is kísér, március 22-én, 29-én és április 5-én folytatja , a jelzett napokon az Ásványtani Intézetben (Múzeum-körút 4.) mindig este 7 és 8 óra között tartja meg. Zenekari hangversenyt tartott a Szekeres zeneiskola. Tökéletes, alapos és művészi munkáit teljesítettek, úgy a növendékek, mint a taxitestület. Sok kihívás és taps kísérte a meleg estét. KÜLDI PAP, NAK ESÉS! HOK BESZÉL A KAMARA, CORVIN és ORION mai premierje Ludwig Anzengruber, a német színpadok legnagyobb sikereket elért írója egyik világhírű alakítása a „Kirchfeldi pap“, mely pesti színpadokon is sorozatos előadásokat ért el. A címszerepért a legkitűnőbb színészek versengtek és „parádés“ alakításra volt alkalma annak a művésznek, akire ezt a szerepet kiosztották. A színművet most az egyik nagy német filmgyár dolgozta fel és ma fog a vásznon életrekelni a fenköltlelkű, jóságos fiatal papnak nagy regénye, a számtalan kedves, hangulatos epizód. A címszerepben Wilhelm Dieterle, a német színészgárda egyik legtehetségesebb fiatal művésze debütál. A műsor másik nagy filmje Eduard Everett Horton-nak, az amerikai humor fejedelmének legötletesebb, nagy vígjátéka. Amiről az egész város beszél, és nyugodt lelkiismerettel jósolhatjuk, hogy valóban az egész város beszélni fog erről a mindvégig kacagtató, frappáns helyzetkomikumban bővelkedő slágervígjátékról. a színházak közleményei Zörög a haraszti, A Belvárosi Színház legközelebbi újdonsága, a Zörög a kárászt . . . lesz, amelyről irodalmi körökben Bosnyákok címen már eddig is igen sok szó esett. A darab szerzője Nagy Samu, a kitűnő író és publicista, akinek neve ezúttal először jelenik meg a színlapon. A kisvárosi életből merített merész és eredeti szatíra tele van rendkívül mulatságos helyzetekkel, pompás megfigyelésekkel és az eleven élet erejével ható nagyszerűen meglátott és megrajzolt alakokkal. A darab magas irodalmi értékét és érdekességét a színpadilag kitűnően elgondolt és megcsinált mese roppant hatásosan támasztja alá, a miliőrajz csupa kitűnő szituáció, minden portré egyúttal ragyogó szerep, minden megfigyelés egyúttal gyújtó szó vagy kacagtató ötlet. A színház a leglázasabb buzgalommal készíti elő a darab bemutatóját, amely kétségtelenül igen értékes és emlékezetes sikert fog jelenteni a kitűnőírónak és szitu háznak egyaránt. PÉCSI MOZI ÉS [Millfl mal — POLA KESRI PREHIEB | POLA NflGRi LEGSZEBB FILMJE: „BROADWAY CSILLAGA** JPE? ...a SP MARION DAVIES kettős főszereplésével és „ . . CONRAD iVAUEL-lel. Irta: VAJDA ERNŐ — Rendezte BOCHOWETZKY. I Európai szepségvszony — Immig A A színházon heti műsora Magyar Kir. Operaház. Csütörtök: A walkür (Lener Hubert felléptével. D. bérlet 23. sz.) Péntek: Mignon (Anday Piroska vendégfelléptével. E bérlet 23. sz.) Szombat: Aida Juan (Takács Mihály síremléke javára, Telmányi Emil vezényletével. Rendkívüli bérlet(B. bérlet). Vasárnap: Petruska és Bajazzók. (Lener Hubert felléptével. Bérletszünet.) (7). Nemzeti Színház. Csütörtökön: Te csak pipálj, Ladányi. Péntek: A fehér szarvas. (Először: A. bérlet.) Szombat és vasárnap este: A fehér szarvas. Vasárnap délután: Te csak pipálj, Ladányi. (d. u. 3 — e. 7.) A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Csütörtökön: A mizantróp és kénytelen házasság. (A Moliére ciklus I. estje.) Péntek: Ahol unatkoznak. Szombat: Nem lehessen tudni. Vasárnap délután: A diktátor. este: Ahol unatkoznak. (d. u. fél 4 — e. fél 8.) Vígszínház. Csütörtök, péntek A díszelőadás. Szombat: Nem nősülök. Vasárnap délután: A Noszty-fiú esete Tóth Marival; este: A díszelőadás. (d. u. 3 — e. fél 8.) Magyar Színház. Egész héten minden este: Csókról-csókra. Vasárnap délután: Játék a kastélyban. (d. u. 3 — e. fél 8.) Király-színház. Egész héten minden este: Repülj Fecském. Vasárnap délután: Aranybattya. (d. n. 3 — e. fél 8). Belvárosi Színház. Csütörtök, péntek, vasárnap: Lepketánc; Kék és piros; A bor, az arany és az asszony. Szombaton és vasárnap délután: A fehér egér. (d. n. 3 — e. fél 8.) Városi Színház. Csütörtökön: A bíborruhás asszony. Péntek: Traviata (Ada Sári vendégfelléptével). Szombat: A biborruhás aszszony. Vasárnap délután: Csókos asszony; este: A biborruhás asszony. (d. u. 3 — e. fél 8.) Fővárosi Operettszínház.Csütörtök: A második nászéjszaka. Péntek: Finom kis lakás (először). Szombat, vasárnap délután és este: Finom kis lakás. (d. u. 4 — e. 9). Andrássy úti Színház. Egész héten minden este és vasárnap délután: Binglispil; Mi történt Kelemennel; Ferencváros; A t. Ház büfféjében; tréfák, magánszámok. (d. n. fél 4 — e. fél 9.) Royal Orfeum. Világvárosi Varieté műsor, Beso, a jelenkor legeredetibb táncos kémikusa. Berg medvéi. The Paltaus. 3 Houston. Helyna et Jules Ivanoff. Rolf Hansen. Teddy és José. Atlas trio. Ossy Mák. Solti Hermin, Szokolay Oly. Dénes Oszkár. Előadás kezdete este 8 órakor. Minden vásár- és ünnepnap délután fél 4 órai kezdettel előadás mérsékelt helyárakkal. Terézkörúti Színpad. Nagy Endre, Salamon, Béla. Lélekidomár; En garde; Abimélok; Pipi, Főrendiek, Képviselő tanfolyam, Házassági divá!. Vignne halála; Náci bácsi; Csak finoman; Új vállalat, (fél 9). hangverseniy naptár Csütörtök: Rubinstein Artur zongoraestje (8. V.). R Kodály Zoltán magyar dalestje (fél 9. Z.). R. — Péntek: Váradi Aladár és Tegze Gerber Miklós együttes szerzői estje (fél 6. Z.). K. Helén Mara ária- és dalestje (fél 8. V.). K. Jeanne Marie Darré II. zongoraestje (fél 9. Z.). B — Szombat: Magyar Advent művészestje (fél 6. Z.). E. Valda Gara modern dalestje (fél 9. Z.). R. Fekete Margit zongoraestje (fél 9. M.). M. — Vasárnap: Mankó József nótaszerzői estje (fél 6. Z. kisterem). K. Bürger Erzsi és Berend Endre szonátaestje (fél 9. Z.) K. Casals Pablo IL gordonkaestje (fél 9. V.). H. A Finom kis lakás főpróbája és bemutatója A Fővárosi Operettszínház pénteken, március 18-án este 9 órakor mutatja be a Finom kis lakás című új bohózatát. Az új darabból, amely a bohózatirodalom legmulatságosabb remeke, a legtökéletesebb, legvidámabb, legpárisiasabb darab, a színház a bemutató napján, tehát pénteken délelőtt fél 11 órakor tart nyilvános főpróbát. Erre a főpróbára az arra illetékesek a színház titkári irodájában vehetik át jegyeiket csütörtökön délelőtt 10—1-ig és délután 6—8-ig. A bemutató iránt óriási az érdeklődés, ami egyformán szól a darab és a remekbe készülő előadás jó hítének. Rátkai, Kabos, Sarkadi, Fejes Teri, Lázár Mária, Székely Lujza, Kőváry, Kőrösy Angela, Székely Gizi, Fodor Artur együttesére egy szó van: brilliáns. — Honthy Hanna felléptével ma este a Belvárosi Színházban „Kék és piros. Lepketánc; A bőr, az arany és az asszony“. — Méhes Gyula dr. egyetemi magántanár Hogyan laknak az állatok! címen nagyérdekű előadást tart péntek délután fél 4 órakor az Urániában. Az előadást eredeti mozgóképek illusztrálják. CAIILO ESTHER RALSTON: JAZZ-BAND Filmszatíra 8 felvonásban. Szántó Lajos prológusát szavalja Hollós Ilona, az Andrássy úti színház tagja Eredeti Jazz-band zenekísérettel RICARDO CORTEZ-GRETA NISSEN: A szerelem nevében Vígjáték 8 felvonásban