Nemzeti Ujság, 1927. május (9. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-21 / 115. szám

10 HANGVERSENYEK — A Zeneművészeti Főiskola XIII. nyilvános estje. Főiskolánk ma esti hang­versenyén az ifjú művész jel­öltek szép eredménnyel számoltak be ezidei haladá­sukról. A hegedű, zongora és énektansza­­kok növendékei közül ma Neumann Er­zsit (Laub István növendéke), Takács Alicét, Szende Magdát (Studer Oszkár tanítványai), Svéd Sándort (Szabados Béla növendéke), Weingarten Józsefet és Rátkai Verát (Kéri-Szántó Imre tanít­ványai), Laipczig Margitot (Maleczky Bianka növendéke) és Rosenfeld Magdát (Mambrinyi Gyula tanítványa) hallot­tuk. Különösen feltűnést keltő készültsé­get mutatott Takács Alice, aki Goldmark hegedüversenyjének két tételét precízen kidolgozott dologbeli tudáson fölül, ko­moly költői értelmezéssel szólaltatta meg. Határozottan nagy és szép reményekre jogosult hegedüstalentum. Ugyancsak ily kivételes tehetség a kis Rátkai Vera, ki az ösztönös pianista rátermettségével játszotta a Beethoven­ C-dúr zongora­­verseny I. tételét. A jól sikerült hang­verseny hallgatósága sok meleg tapssal jutalmazta az értékes ifjúművészek szép előadását. (I.) — Balázs Árpád nótaestje Keszthelyen. A keszthelyi gazdasági akadémia protestáns hall­gatóinak Bethlen Gábor Köre szépen sikerült estélyt rendezett, amelyen Balázs Árpád, a ki­váló magyar nótaszerző Szotyori Nagy Jolán művésznő zon­gorak­íséretével hangversenye­zett. Az estélyen a bezáró beszédet vitéz ifj. Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának fia, a kör alelnöke tartotta. Azonkívül a kör tagjai előadták Herczeg Ferenc „A költő és a halál“ című egyfelvonásos színművét, Az es­tély jótékony célra mintegy 750 pengő jövedel­met hozott.­­ A Szolnoki Szimfonikus Társaság Beetho­­ven-hangversenye. A Szolnoki Szimfonikus Társaság a vármegyeháza dísztermében ren­dezte az elmúlt vasárnap Beethoven-emlékhang­­versenyét. A hangverseny Szolnok város hiva­talos és társadalmi előkelőségeinek részvételé­ben folyt le nagy sikerrel. Almásy Sándor fő­ispán ünnepi megnyitó beszéde után Meszlény Tibor hegedűművész játszotta el zenekari kí­sérettel az F-dúr Komráncot. Ezután a hetven tagból álló dalárda Novothny Jenő karnagy vezetésével Beethoven. Tavaszi dalát adta elő, majd a zenekar adta elő a hatodik szimfóniát. A zenekart Berényi János karmester dirigálta nagy és fölényes tudással. Művészi interpretá­lásában csodálatos finomsággal érvényesültek a hatalmas szimfónia egyes tételei. Az előkelő közönség percekig ünn­epelte Berényi karmes­tert és a zenekart művészi produkciójáért. Végül Vigh Sándor csellószáma zárta be a minden tekintetben kitűnően sikerült hang­versenyt.­­ A Goudimel Énekkar nagyszabású ünnepi Bach-hangversenye vasárnap, május 22-én lesz délután Viá­kor a Zeneakadémiáiban 200 szereplővel, ének- és zenekarral, kitűnő szó­listáikkal. Jegyek Báninál, Bethlennél (Kál­­vin-tér 7.) — Tavaszi Művészest az Erzsébet-sósfürdő­­ben. Szombaton, május 21-én az Erzsébet-sós­­fü­rdő igazgatósága fővárosi művészek bevoná­sával a fürdő összes nyilvános helyiségeiben nagyszabású művészestélyt rendez. Fellépnek: Somogyi Nasi és a 6 Charleston görl, Szász Ila, Somogyi Olga, Holló Klára, Sárossy Mihály, Szentiványi Kálmán. Belépődíj nincs a színházak közleményei Sikermű­sor — A Vígszínház jövő hete — Négy nagy siker tölti be váltakozva a Víg­színház jövő heti műsorát. Színtelkerül: Vasárnap, hétfőn, szerdán­, pénteken és jövő vasárnap este. A világbajnok. Kedden és szombaton: Nem nősülök! Csütörtökön: Az ezüst kazetta. Vasárnap délután (mérsékelt helyárak): A Noszty-fiú esete Tóth Marival. — Rózsahegyi a Belvárosi Színházban. Az ügyvéd és a férje, a Belvárosi Színház rendkí­vüli sikerű vígjátéka mától kezdve új érdekes­séget kap. Ma, szombaton lép föl először a Bel­városi Színházban Rózsahegyi Kálmán, a Nem­zeti Színház illusztris művésze, aki a darab­ban a „becsületes“ Robiscoul szerepét játssza. — „Mademoiselle Flute“. A Belvárosi Szín­ház diadalmas vígjátékénak, Az ügyvéd és a férjének szerzői, Berr és Verneal új bohóza­tukkal, amelynek Mademoiselle Flute a címe, óriási sikert arattak Parisban. Az új darabot jövő szezonja számára a Belvárosi Színház vásárolta meg, ahol estéről-estére a legnagyobb sikert aratja a nevezetes szerzők legutóbbi­­szenzációja: Az ügyvéd és a férje, — Honthy Hanna és Makay Margit. A Bel­városi Színház nézőterén Az ügyvéd és a férje tömérdek kacagása közt minden este valóságos népszavazás folyik, hogy ki a jobb! Honthy Hanna, az erényes ügyvéd, vagy a kitapos menyecske, Makay Margit? A két művésznő ezúton kéri a közönséget, hagyják ezt a kér­dést eldöntetlenül és tapsoljanak. Mindegyik örül a másik tapsának is.­­ A Kamara vasárnapi művészmartinéján fellépnek: Turay Ida, Hegyi Anna, Kruppka nővérek táncművésznők, Léstay Kató, Liber­­tini Évike, G. Beregi Kató, Antal Erzsi, Far­kas Ilonka, Sarkadi Aladár, Fehér Artúr, Kertész Gábor, Fekete Pál, Székely Klári, Gárdonyi Lajos, Érczkövi, Gallay, konferál Szentiványi Kálmán. Még néhány jegy kapható. A színházait heti műsora Operaház. Szombat: Don Juan. (Takáts M. síremléke javára, Telmányi Emil vezényleté­vel.) (Bérletszünet.) Vasárnap: Falstaff. (Bérlet. C) 30. szám.) Hétfő: Carmen. (Je­ritza Mária és Leiter Hubert vendégfellép­té­vel.) (Bérletszünet.) Reid: Nincs előadás. Szerda: Tosca. (Jeritza Mária és Pataky Kál­mán vendégfelléptével.) (Bérletszünet.) (7). Nemzeti Színház. Szombat: Fiam. (Először). Vasárnap délután: Te csak pipálj, Ladányi; este: Fiam. Hétfő: Süt a nap. Kedd: Te csak pipálj, Ladányi. (d. n. 3 — e. fél 8). A Nemzeti Színház Kamaraszínháza. Szom­bat, vasárnap, hétfő: Húsvéti vakáció. Kedd: Hedd­a Gabler. (8). Vígszínház. Szombat: Nem nősülök. Vasánap délután: A Noszty-fiú esete Tóth Marival; este: A világbajnok. Hétfő: A világbajnok. Magyar Szinház. Szombat, vasárnap: Orosz­ország. (e. fél 8). Király-szinház. Szombat: A legfeisebbik Horváth­ lány. (Először). Vasárnap d. u.: A ki­rályné rózsája; este: A legkisebbik Horváth­­lány. (d. u. 3 — e. fél 8.) Belvárosi Színház. Egész héten minden este: Az ügyvéd és a férje. (8). Városi színház. Szombat és vasárnap: Bala­toni legenda. (fél 8). Fővárosi Operettszínház. Szombat, vasárnap délután és este: Félemelet balra. (d. u. 4 — e. 9). Andrássy-úti Színház. Kacagó esték! Mit tud ez a női A krízis. Lóvásár. Egy édes kis budai korcsma. Csak kíméletesen. Magyar Páva. Németh Juliska, Vaszary Piroska, Radó Sándor, Eggert Márta magánszámai. (fél 9, vasárnap d. n. fél 4.) Terézkörúti Színpad. Egész héten minden este: Új műsor! Prof. Wiesenthal bécsi ka­baré vendégjátéka. Prof. Wiesenthal, Armin Berg, Charlotte Waldow, Manny Ziener, Lo­renzen, Senltiel, Magda Zahler, Jenő Herczeg, Ernő Szenes, Tróján Wellisch. (fél 9.) Royal Orfeum. Világvárosi varietéműsor Power, táncoló, vívó, katonai és akrobatamu­­tatványokat produkáló elefántjai. A két De­­vers. Miss Arizona miniatűr revüje. Fritchie, Lya Broadway. Rott Sándor, a Kis Komédia igazgató-művészének vendégszereplése egy nagyszerű bohózatban. Dénes Oszkár, Sárossy Mihály. Előadás kezdete 8 órakor. Minden vásár- és ünnepnap délután fél 4 órai kezdet­tel, mérsékelt helyárak. PlozgOtfinuhepszlnhdzah masora CORSO. (Váci­ utca 9. szám. Telefon 283-99.) A szerencsekalap. (Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplő: Johnny Hines.) — A postarablók. (Vidám filmregény 6 felvonásban. Főszereplő Buck Jones.) — Riport és lassított felvételek a vasárnapi Tourist Trophyról. — Maxi és Taxi. (Burleszk 2 felvonásban.) — Tévedni emberi dolog. (Burleszk 2 felvonásban.) — Magyar-, Pathé- és Fox-hiradó. Előadások hétköznap fél 6, fél 8 és fél 10. Vasárnap 4, háromnegyed 6, fél 8 és fél 10. — József-körut és Üllői-ut ___ sarok. Telefon: 1. 389—88 és 395—84.) A 777-es kötvény. FI&SL "-«■«' (Filmregény 8 felvonásban. Főszerepben: Roc la Rocque) — Éjféli tragé­dia. (Dráma 8 felvonásban. Főszerepben: Lyonel Barrymore és Marguerit de la Motte). Előadások hétköznap fél 6, fél 8, fél 10. Va­sárnap fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. (VI., Teréz-körút 28. Jegyrendelő te­­lefon: Lipót 982—82.) A Marshall-ház sz* titka. (Idegfeszítőn izgalmas ameri­­n/XJT* kai bűnügyi regény 8 felvonásban. Főszerepben Alice Calhoun és R. Frater.) — Gazdagok szigete. (A Metro Goldwyn pazar vígjáték slágere. Főszerepben: Claire Wind­sor és Owen Moore.) — Hiradó. Előadás hét­köznap 4, 6, 8, 10 órakor. Vasár- és ünnepnap egynegyed 4, 5, háromnegyed 7, fél 9 és 10 órakor. FÉSZEK MOZGÓ: (József-körút 70. Tel. 1. 40—00.) Hugo Victor világhírű regénye: A nyomorultak. (Mindkét rész egy előadásban.) Előadások kezdete hétköznap 5, negyed 8, fél 10, vasárnap 3, háromnegyed 5, fél 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasárnap burleszk­­matin­é 10—1-ig. FÓRUM FILMSZÍNHÁZ. (IV., Kossuth Lajos­­utca 18. Telefon T. 274—37 és 274—38. szám.) A Marshall-ház titka. (Bűnügyi regény 7 fejezetben. Főszerepben: Robert Frazer. — Drakula-­­Fantasztikus dráma. Rendezte F. W. Murnau. — Sportesemények. — Magyar­ és francia híradók. Előadások délután 5, negyed 8 és fél 10 órakor, vasárnap délután 4, 0, 8 és 10 órakor. KAMARA MOZGÓ: (Telefon: József 440—27.) Erdészleány. (Filmoperett 8 felvonásban. Fő­szerepben: Harry Liedtke, Lya Mara.) — A detektivtáltos. (Filmkaland 7 felvonásban. Art Acord.) Előadások hétköznap fél 5, ne­gyed 7, 8, és 10 órakor. Vasárnap negyed 5, 5, háromnegyed 7, fál 9 és 10 órakor. KORONA MOZGÓ: (At Ula-körut 15. sz. Beth­len-udvar.) Ben Hur. (Lewis Wallace regé­nye 2 részben, 14 fejezetben. Ramon Novarro világfilmje.) — Hiradók. Előadások 5, 7 és negyed 10 órakor. MARKUS PARK MOZI. (Múzeum-körut és Rákóczi-út sarok. Telefon: József 452—87.) Megnyitó műsor: 1. Magyar hiradó. 2. A „777“ számú kötvény. (Amerikai történet 7 felvonásban, főszerepben: Rod la Roque.) 3. Tévedni emberi dolog. (Slágerburleszk 2 felvonásban.) — Szünet. — 4. Pathe Hiradó. 5. A szerencsekalap. (Burleszk-vígjáték 7 fel­vonásban, főszerepben: Jenny Hines.) — Folytatólagos előadások, kezdete 8 és 10 óra­kor. Jegyelővétel délelőtt 11—1, délután 5 órától. OMNIA FILMSZÍNHÁZ. (Tel. 1. 301—53. sz.) Drakula. (Nosferatu.) (Bram Stocker világ­hírű regénye filmen 7 felvonásban.) — Ördög villa. (Filmjáték 7 felvonásán. Főszerepben: Harry Cyklon.) — Chaplin meg a nők. (Bur­­leszkattrakció 5 felvonásban.) — Hiradók. Előadások kezdete hétköznapokon 6, 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnap 4, 6, 8 és 10 órakor. PALACE FILMSZÍNHÁZ. (Newyork-palotával szemben. Jegyrendelés: József 365—23. szám.) Hét évig nem lesz szerencsém. (Burleszk 6 felvonásban. Főszerepben: Max Linder.) — Fehér galambok fekete városban. (Nagyvá­rosi életkép 6 felvonásban. Főszerepben: Loth Ila, Muzsnay Bella, Vándory Gusztáv.) — Ne koketálj! (Amerikai slágervígjáték 6 fel­vonásban. Főszerepben: Wanda Hawley. — Hiradók. Előadások kezdete hétköznapokon fél 6, háromnegyed 8, 10, vasár-­és ünnepna­pokon fél 4, fél 6, háromnegyed 8, 10 órakor.­­ (VT., Nagymező­ utca 22—24. szám.­­ Telefon: T. 220—98. és T. 292—50.) fi A 777-es kötvény. (Dráma 7 felvo­ 9­násban. Főszerepben: Roc la Rocque.) — Ne koketálj! (Bohózat 7 felvonásban. Főszerepben: Wanda Hawley). — Tinta Matyi! (Pompás trükkfilm.) — Fox- és Radius-h­iradók. Előadások kezdete hétköz­nap háromnegyed 6, háromnegyed 8, három­negyed 10. Vasárnap háromnegyed 4, három­negyed 6, háromnegyed 8, háromnegyed 10 órakor. ROYAL APOLLÓ. (Telefon: József 418—91.) A francia baba. (Egy táncosnő és egy titok­zatos férfi szerelme 6 fejezetben. Főszerep­ben: Jacquelin Logan, Lou Tellegen.) — A postarabló. (Vadnyugati történet 6 felvonás­ban. Főszerepben: Buck Jones.) — Snassz­­utasok. (Bohózat 2 felvonásban.) Előadások kezdete mindennap fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. # Filmszínház. (Teréz­ körút 60. szám. Nyugati pályaudvarral szemben. Telefon: Lipót 921—32 és 921—33.) Magyar Hiradó, UFA Hiradó. — Többet ésszel, mint ököllel. (Sport­­vígjáték. Főszerepben: Willy Fritsch és Xenia Desny.) — Királyi nász. (A berlini UFA filmregénye. Főszereplők: Maedy Chris­tians, Wilhelm Bieterle és Albert Steinrück). Előadások hétköznap fél 6, fél 8, fél 10, va­sárnap háromnegyed 4, háromnegyed 6, 8 és 10 órakor. (Nyitott tető). y _ : (Telefon: József 460—45. és Q Á N IA 46®—!*•) Félszüzek. (Marcel 1 ' Prévost regénye filmen a felvonásban. Főszerepben: Germaine Fontaines és Gabrielle de Gravanna. — Szerelmi kalitka. Vidám történet a modern nőről házassága előtt és után 6 fejezetben. Főszerepben: Lee Parry, Johannes Riemann és Carl Aner. — Hiradók. — Előadások kezdete hétköznap NEMZETI ÚJSÁG Szombat, 1927 május 2. 5, negyed 8, fél 10 órakor. Vasár- és ünnep­napokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. TÖRVÉNYKEZÉS A pesterzsébeti gifiotosoftal ésetio­nlfigium­­egyházra nevelt Pénteken hirdette ki a pestvidéki tör­vényszék Székely-tanácsa a pesterzsébeti tándráma bűnösei felett az ítéletet. A bíróság Lucska Gusztávot szándékos emberölés bűntettében, Groller Mihály­­n­ét és Kovács Istvánt pedig gyilkosság bűntettére való felbujtá­iban mondotta ki bűnösnek és Lucskát, Gröbernét és Ko­vácsot életfogytiglani f­egyházra ítélte. A negyedik vádlottat, Szvincsák Annát elévülés miatt felmentették a bűnpárto­lás vádja alól. Az ítélet indokolásának felolvasása több mint egy órát vett igénybe. Lénye­ges az, hogy a bíróság tényként állapí­totta meg Lucska tettességét és azt, hogy Gröller Mihály meggyilkolására őt Gr­öl­ler­né és szeretője, Kovács István hajtot­ták fel, akik a tett elkövetésében segéd­keztek is. Enyhítő körülménynek csak azt vette, hogy a tett elkövetésekor Lucska súlyos mértékben ittas volt és ezenkívül még, hogy a bűncselekmény el­követése óta már több mint öt év telt el. Súlyosító körülményként mérlegelte a bíróság azt, hogy Lucska anyagi haszon reményében és feltűnő brutalitással kö­vette el a bűncselekményt. Grölleménál figyelembe vették, hogy megölt férje iszákos volt és kegyetlenül bánt vele, Kovács István mellett azonban semmi­féle enyhítő körülményt nem találtak. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlottak fellebbezést jelentettek­­ be. A „textl-bár” százszuszezer pengő óvadész elle­nében Hazajöhet költőidről 1925-ben Vajda István textilnagykeres­kedő, akit szakkörökben általában csak textilbárónak neveztek, több mint négy­­milliárd korona tartozás hátrahagyásá­val külföldre szökött. A textilbáró ellen sok rendbeli csalás és sikkasztás büntette miatt feljelentést tettek a hitelezői s igy az ügyészség indítványára a törvényszék nyomozólevelet bocsátott ki ellene. Vajda István védője Weisz Ödön dr. kérvényt nyújtott be a büntetőtörvényszék vádta­nácsához s ebben óvadék felajánlása mel­lett a nyomozólevél visszavonását kérte. Az ügyészség a nyomozólevél visszavo­nását ellenezte azzal a m­egok­olással, hogy óvadék csak letartóztatásban lévő terhelt érdekében helyezhető letétbe. A vádtanács Weiss Ödön dr. kérelmének­ helyt adott s 200.000 pengő óvadék ellené- < ben a nyomozólevél visszavonását rém* delte el A védő felfolyamodást jelen­­tett be s felfolyamodását azzal okolta meg, hogy ez a magas összeg a kár ösz­­szegével nem áll arányban. A királyi­ Ítélőtábla a felfolyamodásnak helyt adott s az óvadék összegét 120.000 pengőben ál­lapította meg s ezt az összeget a védő nyomban letétbe is helyezte. A textilbáró az igy nyert salvus conductus alapján már vissza is tért Budapestre, ahol a bíróságok rövidesen felelősségre vonják.­­ A Láng-bankház tulajdonosait súlyos fegyházbüntetésre ítélték. A büntetőtör­vényszék S'cai'in­to-tan­ácsa pénteken hozta meg ítéletét a Láng-bankház csalási és okirathamisítás bűntettével vádolt tulaj­donosai ügyében. Láng József és Koch Jenő, a bankház tulajdonosai, amikor már tudták, hogy fizetésképtelenek, üzlet­feleiktől értékpapírokat,­­ csapén­zbetét­e­­ket fogadtak el, ékszerek ellenében köl­csönöket kínáltak fel s a hitelpapírok el­lenében adott kölcsönökre hitelpapír he­lyett újságpapírral kibélel­t lepecsételt bo­rítékokkal elégítették ki üzletfeleiket. A büntetőtörvényszék három napi tárgya­lás után bűnösnek mondta ki úgy Láng Józsefet, mint Koch Jenőt csalás és ma­­gánokirathamisítás bűntettében és ezért Láng Józsefet kétévi és hét hónapi fegy­házra, Koch Jenőt pedig kétév­i és négy­­hónapi fegyházbüntetésre ítélte el. Vád­lottként szerepelt még Kórády János is, akit a büntetőtörvényszék a vád alól fel­mentett.­­ Degenfeld Imre gróf elhagyta a Schwar­­tzer-szanatóriumot. Degenfeld Imre grófot né­hány hónappal ezelőtt orvosi szakvélemény alapján bevitték a Sch­wartzer-szanatóriu­mba. Ez a tény erős ellenvéleményt váltott ki, amelynek Károlyi Imre gróf, a család barátja is hangot adott és újabb orvosi vizsgálat el­rendelését kérte,­almaik a megállapítására, hogy Degenfeld Imre gróf nem elmebajos. A járásbíróság helyt adott Ulain Ferenc dr. be­adványának és pénteken délelőtt Huják járás­­bíró a kirendelt orvosszakértőkkel kiszállt a Schwartzer-szanatóriumba, ahol az orvossza­­­­értők tüzetes vizsgálat után megállapították, hogy Degenfeld Imre gróf nem elmebeteg, sőt nem is szorul szanatóriumi ápolásra. A szak­értői vizsgálat eredményeképpen hozott birói határozat alapján a fiatal gróf a kora délutáni órákban el is hagyta a szanatóriumot, és el­utazott Károlyi Imre gróf érdi birtokára,­­ Illetékügyi Útmutató. Uj kiadásban most jelent meg Pongrácz Jenő dr. szer­kesztésében ez a praktikus könyvecske és az eddigi anyagon kívül közli az 1927 áp­rilis 28. napján kihirdetett 1927. évi v. t.-c. módosító rendelkezéseit, amelyek kü­lönösen az ítéleti illetéknél lényegesek. A könyv minden könyvkereskedésben kapható. Ára: 2 pengő. § Megállapodás nélkül nem kell felemelt közüzemi költséget fizetni. Pick Mórné háztu­lajdonostól szatócsüzlet céljára bérben bírt egy üzleti helyiséget Kecser Lajos kiskereskedő. Ez év február elsején a háztulajdonos értesí­tette a szatócsot, hogy május elsejétől kezdve a helyiség bérét az alapbér 120 százalékában kívánja megállapítani, utóbb azonban az alap­bér száz százalékában egyeztek meg. A bérlő kifizette a százszázalékos alapon számított üz­letbért és a házmesterpénzt, de a háztulajdo­­nosnő négyszázalékos közüzemi költséget is követelt, amit a bérlő nem volt hajlandó meg­téríteni. A háztulajdonos erre bérnemfizetés címén felmondta az üzlethelyiséget, hivatkozva arra a szabályra, amely szerint a bérrel egyenlő hatályú a közüzemi költség és nem­fizetése ugyanazon következményekkel jár, mint a bérnemfizetés. A felmondásból per ke­letkezett, amelyet most tárgyalt a központi járásbíróság. Kecser képviseletében Pongrácz Jenő dr. ügyvéd azt fejtegette, hogy a május elsejétől fizetendő bér­üzleteknél szabad meg­egyezés tárgya, tehát csak az fizetendő, ami­ben a felek megegyeztek. A feleik között létre­jött egyezségnél nem volt szó közüzemi költ­ségről, a bérlő ilyenre nem kötelezte magát, tehát ilyet fizetni nem tartozik. A bíróság helyt adva az alperes érvelésének, a keresetet elutasította, kimondván, hogy a május elsejé­től fizetendő bérre nézve a felek egyezsége az irányadó, már­pedig a jelen esetben egyezsé­gi­leg a bérlő nem kötelezte magát közüzemi költség fizetésére. MiflSEtiVÉ kötetei a katolikus hit tudományos megalapozását korszerű, könnyen érthető és mégis szakszerű módon ismertetik. Eddig megjelentek: VII. Dr. Szendrei János: Vallás és művészet A vallás és a művészet egymásra hatását fej­tegeti művészet­történeti alapon. Tiz művészi kő melléklettel. Ára 1.70 VIII. Müller Lajos S. J.: A római index Nevezetesebb tiltott könyvek jegyzéke. A könyv­­birálatról és a könyvtilalomról szóló legújabb egyházi törvények ismertetésével. Ára _ 2.— IX. Zborovszky Ferenc S. J.:­­ Az őskőskor embere, kultúrája és vallása Ára____2.— | Rende­fkető a Központi Sajtóvállalatnál, Honvétt­ u. 10.

Next