Nemzeti Ujság, 1927. augusztus (9. évfolyam, 173-195. szám)
1927-08-02 / 173. szám
^'.Lv..Honvéd..“io! ^IjT 5^,hdVv*e4iop«"* W& N rjTi „ 11 Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY PQkfTPi Ái'NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TÚRI BÉLA IX. évfolyam 173. szám $ Kedd* Budapest, 1927 augusztus 2 MAI CIKKEINK: A kisantant a Népszövetségnél bepanaszolni készül Magyarországot Egy év alatt 118 millió pengővel több volt az állam bevétele az előirányzottnál A pápai nuncius szentelte püspökké Shvoy Lajost A bécsi szocialisták a császári szép időkről álmodoznak Az árdrágítási ügyek premierje a büntető törvényszéken Gergely István: A nagy nevettető és a halál Kardos Kálmán: A falu bohémja (novella) Bibó Lajos: A mi nagy ágyúnk Az árdrágítók ellen indított perök során ma tizenöt főtárgyalást tartott a rendőrbíróság s az esetek alapos vizsgálása és a körülmények mérlegelése után mindössze két esetben hozott marasztaló ítéletet, a többiben a vádlottakat felmentette. Tíz-húsz filléres árdrágítási maximum volt ezekben az esetekben, a legtöbb vádat háromöt-hat filléres drágítás miatt emelték a piaci árusok ellen, akiket azután természetesen fel is mentettek. Ez az eredmény igazolja a Nemzeti Ujságnak azt a régi álláspontját, hogy a drágaság letörésére indított akcióban nem rendőri intézkedésekre s utólagos megtorlásokra, hanem általános gazdasági intézkedésekre s a megelőzésre kell a súlyt fektetni. A népjóléti miniszternél megtartott ankét és a népjóléti államtitkárnak a budapesti és vidéki piacokon megtartott helyszíni szemléje is azt igazolta, hogy a drágaság okát nem a piaci árusokban és a kiskereskedőkben — akik végeredményben wind vagy ennél özüik kisemberek —, hanem egészen más, sokkal bonyolultabb és sokkal különösebb árdrágító tényezőkben kell keresni. Ezek az árdrágító tényezők, holságosra magas adók, illetékek és '■ivataios iek mellett elsőorbanok a hibák, amik nálunk a termelő és fogyasztó közötti útnak tulságos mehosszabbításában, általában a f bhontolle szervezetlenségében és az elosztásfis térbeli és időbeli akadályaiban és a élszerzés nehézségeiben van. Hogy ik két tényezőt említsünk, a külső piáik árusai a magnk nagybani bevásárlását saját árusító helyüktől olyan nagy távolságban és olyan időben kénytelen lebonyolítani, ami tetemes költség szaporodást, a rezsi jelentékeny emelkülését, nagyobb személyzet foglalkoztatását, nagyobb munkaidőbeli elfoglaltságot jelent, ami például a Fővám tértől a Lehel téri piacig egy-egy cikknek az árát 25 százalékos költséggel emeli fel. Az emelkedésért már most az árusilót magát felelőssé tenni nem lehet. Emellett, amint a Nemzeti Újság már több alkalommal kimutatta, egyes termelési területek a közlekedési mizériák miatt el vannak vágva Budapesttől, a termelő ezeken a vidékeken kénytelen pofim áron elvesztegetni terményeit s amikor ott bizonyos termékek úgyszólván eladatlanok, ugyanekkor Budapesten ebben nagy hiány van, a nagy kereslettel szemben áll a kiválns csökkenése, ami az árak emelkedését hozza magával. Ezeket és az ezekhez hasonló árdrágító tényezőket kell kiküszöbölnie a kormányzatnak és a városi hatóságoknak s az erre vonatkozó intézkedéseknek úgy a legitim kereskedőket, mint a nagy szövetkezeteket a legmeszszebbmenően kell támogatni. Igen helytelen volna, ha az illetékes tényezők — akik a bajokat kétségtelenül felismerték már — ahelyett, hogy a fenntemlített árdrágító tényezőket kiküszöbölnék és közelebb hoznák a termelőt a fogyasztóhoz, a mai perekhez hasonló módon akarnák elejét venni a drágaságnak. Meg vagyunk győződve róla, hogyha ezeket a kérdéseket alaposan és kellő bitodtsággal, elfogulatlansággal és külön érdekeltnek a közérdek javára való háttérbe szorításával próbálják megoldani, akkor végeredményben a termelőnek és fogyasztónak, kereskedőnek és szövetkezetnek, kisárusnak és nagy eladónak egyaránt meglesz a maga becsületes haszna az intézkedésekből. Az árak csökkenni fognak és minden külön érdek kellően és tisztességesen fog érvényesülni a közérdeken belül. A legnagyobb hiba volna, ha most a gazdasági érdekeltségek a drágaság ellen folytatott harcban egymás ellen törnének s egymás ellen kezdenének harcot, amin csak azok örülnének, akik az árdrágítás tényezőit eddig a maguk javára kihasználták s akik most a markukba nevethetnének, hogy az ellenük indított harcban nem őket, hanem egymást ütik azok az erők, amelyek a drágaság ellen fel akartak vonulni. A főváros lakásügyi bizottsága a lakásfelszabadítás elhalasztását kéri a kormánytól Még nem érkezett el a szabadforgalom ideje — Az új építkezések befejezése után is 8000 lakásra lesz szükség — A lakbérszabályzati rendelet és a Tabán rekonstrukciója ügyében nem döntött a bizottság (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A főváros lakásügyi bizottsága ma délután öt órakor Liber Endre tanácsnok elnöklésével ülést tartott, amelyen a lakbérleti szabályzatot kellett volna tárgyalni, ez azonban elmaradt, mert a bizottság úgy határozott, hogy a tervezetet albizottságnak adja ki. Ma a bizottság csak tudomásul vette, hogy a tervezet elkészült s az albizottság arról szeptember 15-ig elő fogja terjeszteni jelentését. A Tabán-probléma Az ülés egyéb pontjai között váratlanul széles mederben tárgyalta a bizottság a Tabán-problémát, amely a lakásfelszabadítás kérdésével kapcsolatban került tárgyalásra. Schuller Dezső főjegyző előadó ismertette a lakáskérdésben gyűjtött statisztikai adatokat. Elmondotta, hogy 1920-25-ig évenként ezer lakás épült Budapesten, 1926-ban 2200, tehát körülbelül 1000-rel kevesebb, mint a háború előtti időkben. 15 000-re tehető tehát az a szám, a,, ennyivel a lakásépítkezés *elmaradt. Kiterjeszkedett ezután arra, ho£y az egyszobás lakásokban lakók száma évről - évre emelkedik és ma körülbelül a lakosság fele lakik egyszobás lakásban. Laknak azonban igen sokan pincében, műhelyben, raktárban, istállóban, konyha és padlás nélküli lakásban. Indítvány a lakásfelszabadítás elhalasztásáról Végeredményben a most fellendült lakásépítési akció során való építkezések befejezte után is 8000-rel kevesebb a lakás Budapesten, mint amennyire szükség volt rá. Amellett 1876 ember lakik túlzsúfolt lakásokban, 1008 ember felmondás alatt, vagy lebontás alá kerülő lakásokban, 8824 lebontandó házakban, vagy szükséglakásokban, 1997 közegészségileg aggályos lakásokban és itt vág végül a Tabán, amelynek a kitelepítése esetén ezer család lakásáról kell gondoskodni. Az ügyosztály konklúziója ebből az, hogy még nem érkezett el a lakásfelszabadítás ideje, felterjesztésben kell tehát kérni a kormányt, hogy a felszabadításra novemberben még ne kerüljön a sor és amennyiben a kormány mégis ragaszkodik a lakásfelszabadításhoz, egyelőre legalább szabjon gátat a lakbérek emelésének. Az előterjesztéshez Bródy Ernő szólt hozzáelsőnek. Megállapította, hogy a lakásfelszabadítás novemberben katasztrofális lehet, nem lehet családok tízezreit földönfutókká tenni s ezért elfogadja a tanácsi előterjesztést. Bánóczy László rámutat arra, hogy az abszolút lakásszükségleten kívül van relatív lakásszükséglet is, az a szükséglet, hogy főleg kisemberek nem megfelelő lakásban vannak. Javaslatot nyújt be, hogy az ügyosztálynak előterjesztését ne alternatív javaslatként terjessze fel a főváros, hanem a két javaslatot — a lakásfelszabadításról szólót és a béremelést — külön-külön kérje a főváros. Harrer Ferenc az előterjesztés mellett szólal fel, bár tudja, hogy a felszabadítás meglesz, Szémann Mihály az előterjesztést elfogadja, rámutat azonban arra, hogy olcsó lakás kell, még ha egyszobás is. Sterbinszky Lipót attól tart, hogy az adómentesség kedvezményének megszűnésével megcsappan majd az építőkedv. Javasolja tehát, kérjék a kormányt, hogy az adómentességi kedvezmény határidejét két évre tolja ki. Andréka Károly ezt a javaslatot úgy módosítja, hogy csak egy évre kérjék a határidő kitolását. Battenberg Sándor javaslatára ezután a bizottság Liber Endre tanácsnoknak és Schuller Dezső főjegyzőnek ezügyben kifejtett munkeje águkért köszönetet szavaz, az ügyosztály előterjesztését pedig Sterbinszky javaslatával, illetőleg Andréka módosításával elfogadja. A lakásigények Ezután a lakásigények tárgyalása következett. Schüller főjegyző ismertette, hogy a rendőrség számára a belügyminiszter 600 lakás fenntartását kéri, kell továbbá lakásokat fenntartani a tüzérségnek, a vámőrségnek, a Lereke úti barakkok lakóinak, a jelenleg szükséglakásokban lakóknak, az elöljáróságok jelentése szerint közegészségileg aggályos lakásokban lakóknak. A fővárosi vízművek és fertőtlenítő intézet, a Beszkárt szintén lakásokat igényelnek. A fő probléma azonban a Tabán. Ha volna garancia arra, hogy a Tabán lebontása után a Tabán felépítéséh ezt hozzáfoghatnák, akkor a Tabánban kiürítendő lakások lakói számára ezer lakást fenn kell tartani a most elkészülő lakásokban. Az ügyosztály tehát javasolja, hogy a kérdést adják ki a tabáni albizottságnak azzal, hogy ez feleljen arra a kérdésre, van-e kilátás a tabáni probléma közeli megoldására. Harrer Ferenc rámutat arra, hogy közgyűlési határozat van már, amelyet respektálni kell. Latinák Jenő szerint a tabániaknak nem lehet az amúgy is kevés lakásból annyit kihasítani. A Tabánban építeni akarók módos emberek, ezek a kislakások pedig szegény embereknek kellenek. Bródy Ernő szerint a Tabán-problémát meg kell oldani, de ne hozzuk összeköttetésbe a mostani lakáskérdéssel. Szémann Mihály is amellett van, hogy a két kérdést ne hozzák egymással kapcsolatba. Biztosítják a tabániak jogait Friedrich István, Hajdú Marcel és Sterbinszky Lipót felszólalása után Vargha László műszaki főtanácsos, a városrendezési kérdések előadója fejtette ki, hogy a Tabán-kérdést csak egységesen lehet megoldani. Örökbérlet mellett, részházrendszer alapján meg lehetne oldani a kérdést, de feltétlenül ma kell megoldani. Az érdeklődés óriási és hiszi, hogy megoldató most a kérdés. Ezek után a bizottság az ügyosztály előterjesztését elfogadta, tehát ezer lakást fenntart a tabániaknak az esetre, ha a tabáni albizottság azt jelenti, hogy van remény a Tabán-kérdés közeli megoldására. Ezután a bizottság az 1927-ben épülő kislakások béreinek a tárgyalására tért át. A legolcsóbb bérek Rákosfalván lesznek, a legdrágábbak a Bécsi úti házban. Az egyszobás lakás átlagára hatszáz pengő. Az elnök ezt azzal adja tudtára a bizottságnak, hogyez 100%-kos aranyparitás, ezekre az építkezésekre a főváros egy fillért sem fizet rá. Az ügyosztály előterjesztését elfogadják. A tárgysorozat utolsó pontjaként a bizottság tudomásul veszi a lakbérek havi részletfizetése ügyében most leérkezett miniszteri leiratot. Folytatása a második oldalon Lapunk mai száma 16 fillér Prágai porhintés Csehszlovákia külügyminisztere még nem felelt ugyan Rothermere lord második sürgönyére, a külügyminiszter prágai szócsöve, a Ceske Slovo ellenben már eldöntőiknek hirdeti a lord adóját, vezércikkben jelentvén ki, hogy a lord támadása „kisüléssel“ járt. Ezt a megállapítást meg is okolja azzal, hogy Európa közvéleményénél ellenállásra talált a lord adója, Csehszlovákiában pedig mindenki egyetért abban, hogy a támadásit egységesen kell visszautasítani. A külföld esetleges tamáskodásának eloszlatására Benes dr. lapja nem habozik megmagyarázni, hogy a „mindenki“ alatt a magyarok is értendők, sőt „éppen a köz-társaságban élő magyarok állították ki, ki a legszebb bizonyítványt arról, 1 hogy „milyen bőre csalásnak esettt ál- \áldozatul lord Rothermere.“ ! Micsoda bizonyítványról beszél a Ceske Slovo? Miután kétségtelen, hogy nem Szüllő Gézának, a felvidéki keresztény magyar párt elnökének és a losonci magyar munkásoknak Rothermere lordhoz intézett köszönő és üdvözlő táviratait érti alatta, jótékony homály fedné a bizonyítványt, ha a „Narodni Devnik“ indiszkréten el nem szólja magát. Egyik cikkéből tudjuk meg, hogy a Benes dr.-nak oly értékes bizonyítványt a Pozsonyban megjelenő „A Reggel“ címmű lap állította ki, egyebek közt az írván, hogy nemcsak semmiféle területi visszaadásról nem lehet szó, hanem gazdasági és politikai érdekekből tulajdonképp bizonyos vidékeket még hozzá kellene csatolni Szlovákiához. A felvidéki magyarságot ezek szerint „A Reggel“ képviseli, amelyet a cseh kormány alapított és pénzel, s amelybe minden aljasságra kész tollbérencek dolgoznak! A prágai utasításra írott bizonyítvány azonban annyira nevetséges, hogy még a „Narodny Devnik“ is megjegyzi: „kár ilyesféle cikkekre költeni, mert úgy sem hiszi el senki, hogy a magyarság felfogását tolmácsolják“. Benes dr. prágai félhivatalos szócsövének azonban ez is jó a szemfényvesztésre és a porhintésre, amelyet a külfölddel és a belfölddel szemben egyidejűleg gyakorol. A külföldnek van szánva „A Reggel“ cikke és Hlinka András kassai beszédének a világgákürtölése. A tót néppárt vezére Kassán tényleg kirohanást intézett a magyarság ellen, de másnap vagy harmadnap a párt közlönye, a „Slovo“ lényegesen módosította a beszédhez cseh részről fűzött kommentárokat. Hlinka nyilvánvalóan taktikázik. A megindult revíziós akció neki kedvező alkalom arra, hogy éreztesse Prágával, mit jelent a köztársaságnak a tótok állásfoglalása s hogy még nyomatékosabban követelhesse a Felvidék számára a tót autonómiát. Benesék csak a kassai beszédet tűzték kalapjuk mellé, ellenben félretették a kommentárt és különösen annak konklúzióját, amely kimondja, hogy ha Prága nem teljesíti a tótság követeléseit, akkor be fognak következni a lord Rothermere által jelzett veszedelmek. A „Ceske Slovo“ nem volna méltó gazdájához, ha csak a külföldet iparkodnék hamisan informálni. Feladatának azonban híven megfelel, amikor azt akarja elhitetni a csehszlovák közönséggel, hogy Rothermere lord akcióját a külföldön mindenütt visszautasították. Aki olvassa az európai