Nemzeti Ujság, 1927. augusztus (9. évfolyam, 173-195. szám)
1927-08-28 / 194. szám
Vasárnap, 1927 augusztus 28. NEMZETI ÚJSÁG TÖRVÉNYKEZÉS • Kéthónapi fogyházra ítélték, mert az Internacionalét énekelte. Kormos Antal cipészmester a bolsevizmus ideje alatt a szobi munkástanács elnöke volt. Különböző bűncselekményekért a kommün bukása után háromévi fegyházra ítélték, ,de egyévi fogság után kegyelmet kapott. Kormos egy alkalommal az Internationálét énekelte és kijelentette, hogy „Lesz még jobb világ is s lesz ő még szobi főszolgabíró“. A bíróság ma tárgyalta Kormos Antal bűnügyét és izgatás vétségéért kéthónapi fogházra ítélte. Sajtórendőri kihágás miatt elitélték az ügetőverseny-Naptár szerkesztőjét. Weisenbacher Aladár, az Ügetőverseny Egyesület vezetője engedély nélkül megindította az Ügetőverseny-Naptár havi folyóiratát. Utóbb a hatóság megállapította, hogy a lap felelős kiadója és szerkesztője a lap megjelenésére és terjesztésére a polgármesteri hivataltól a szükséges engedélyt nem kapta meg. Ezért az ügyészség sajtórendőri kihágás miatt vádat emelt Weisenbacher Aladár ellen, akinek ügyében ma tartotta meg a budapesti királyi törvényszék Schadl-tanácsa a főtárgyalást. A vádlott azzal védekezett, hogy a kérvénye elintézése alatt állott, amikor ő a lapját megindította és annak elutasításáról a jelzett időben még nem volt tudomása. Vitéz Koronkay Dénes dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde után a bíróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki sajtórendőri vétségben és ezért húsz pengő fő- és öt pengő mellékbüntetésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért felebbezett. § Jóváhagyott kényszeregyezség. Szegő Géza (Luther-utca 1/a) kereskedők kényszeregyezségi ügyében létrejött az egyesség, mely szerint adós 40%-os kvótát fizet két hónap múlva kezdődő hathavi részletfizetésre. Kötelezettséget vállalt az adós arra, hogy üzlete folytatásánál a kirendelt ellenőrző utasításait követi és üzletét csak az OHB hozzájárulásával idegenítheti el. Orbán József dr. törvényszéki bírói ezt az egyességet most jóváhagyta és Adél Benő dr. vagyonfelügyelő díjait 174 pengő 76 fillérben állapította meg. Olcsóbb a búza Amerikában A liverpooli búzapiacról jelentett szilárd irányzattal szemben Chicagóban és Winnipegben csak eleinte javult az irányzat, később azonban arra a hírre, hogy a hétfőn megjelenő hivatalos termésbecslés adatai kedvezőbbek, az árfolyamok jelentékenyen visszaestek. Zárlatig közel 1 centet tett ki az olcsóbbodás. A tengeri piacon nem volt említésreméltó változás. Chicago, augusztus 27. (Terménytőzsdezárlat.) Búza szeptemberre (előző zárlat 133%) 137%, decemberre (142%) 111%, májusra (145) 144%. • Termék szeptemberre (111%) 111%/a, decemberre (115%) 115%, májusra (118%) 118%. Zab szeptemberre (46%) 46%, decemberre (50%) 50%, májusra (53%) 53%. Rozs szeptemberre (13%) 99%, decemberre (101%) 101%, májusra (104%) 104%. Winnipeg, augusztus 27. (Terménytőzsdezárlat). Búza októberre (előző zárlat 144%) 144%, decemberre (141%) 141%, májusra (46%) 145%. Zabr októberre (60%) 59%, decemberre (54%) 54%. Liverpool, augusztus 27. (Terménytőzsdezárlat.) Búza októberre (előző zárlat 31 sh % d) 31 sh 1% d, decemberre (11 sh 1% d) 11 sh 2% d, márciusra (31 sh % d) 31 sh 1% d. Newyork, augusztus 27. (Terménytőzsdezárlat.) Búza II. red winter (előző zárlat 150) 148%, I. hard winter (152%) 151%, I. northern Manitoba (374%) 1734. Rozs (115%) 115%. Takarmányárpa (99) 99. Tengeri (120%) 120%. Búzaliszt (675—725) 675-725. Chicagói zsirpiac, augusztus 27. (Sertészsírzárlat.) Szeptemberre (12.75) 12.85, októberre (12.87%) 12.95, januárra (13.47%) 13.62%. y UUnioK(székely Bertu in)-ncii 23. szám alatti uj bérházunkban 7 szoltibudosz is 4 szórminyos utcai lakások központiüléssel, teljes komforttal töktőscer l-ére kiadok. Lehel-téri Báziinkban még néhány üzlethez azonnalra kiadó. Bővebbet. Cyklop Épitő- és J ingatlanforgalmi rt. IV., Régiposta utca 7—9. Délelőtt 10—2-ig. RADIO A rádió-amatőrök egyesülete ünnepélyt rendez Rothermere lord tiszteletére A Magyar Rádió Amatőrök Országos Egyesülete szeptember 3-án, szombaton este a II. kerületi „Buda Gyöngye” nagyvendéglőben Rothermére lord tiszteletire tánccal egybekötött műsoros estélyt rendez.. A határrevió kérdésével és Rothermere lord akciójával kapcsolatban Pidjevickné Klos Irma tanárnő mond angolnyelven ünnepi beszédet. A nívós műsoron közreműködnek Fried Géza zongoraművész, Egressy Miklós és Padi Ilonka operaénekesek, Szabó Juci és Gáspár Marianne, a Belvárosi Színház tagjai, Fábián Lili, Zsóka Péterke, a dalkar, továbbá Petries és Jónás zenekara. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen látnak. A SZEPESSY-féle inilitalos ma már egyetlen rádiós sem nélkülözraelin ma krétapapiron 1.60 n I gyíi j Mill vászoppapiron3.— a Portéktéltség nélküti I Postafordultával megkapja, ha az I árát Szepessy Árpád (VII. ker., I Thököly-út 14. szám) 11766-os I postacsekkszámlájára biankó csekken előre befizeti ! Vasárnap augusztus 28. 9. Újsághírek, kozmetika. 10: Zeneamise a belvárosi plébániatemplomból. Szentbeszédet mond HanserIgnác segédlelkész. 12: Pontos időjelzés, időjárás-jelentés. Utána: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. Vezényel Komor Vilmos karnagy. Közreműködik: Thoman István, a Zeneművészeti Főiskola tanára. Beethoven: István király, megnyitó. 2. Mozart: C-moll zongoraverseny. Előadja: Thoman István. 3. Beethoven: VIII. szimfónia. 1.20. A Rádió Kiállítás előadássorozata a kiállítás iparcsarnoki stúdiójából. Bodnár László: „A képtelegrafálás“. 2.45: Gyermekmesék. (Harsányi Gizi.) 3.30: Előadás a Stúdióban. „A Noszti fia esete Tóth Marival“. Vígjáték négy felvonásban. Mikszáth Kálmán regénye után írta Harsányi Zsolt. Rendezi Somló István, a Vígszínház tagja. Személyek: Stromm, huszárezredes: Szegő Endre. Noszty Pál, képviselő: Somló István. Noszty Feri huszárfőhadnagy, a fia: Abonyi Tivadar. Vilma, a leánya: Gárdos Kornélia. Tóth Mihály: Várnay Jenő. Tóthné: Kürthy Sári. Mari, a leányuk: Kerékgyártó Olga. Báró Kopereczky: Dózsa István. Ma-Unka, főispáni titkár: Ádám Pál. Bubenyik: Matány Antal. Kozsehuba, trencséni bankigazgató: László Miklós. Velkovics, polgármester: Várnay Jenő. Velkovicsné: D. Kende Paula. Rozálka, a leányok: László Lili. Ági néni: Dimnbressy Juliska. Kulcsárné: Vágóné. Főpincér: Gárdonyi Lajos. Kati: Simon Gizi. Cigányprímás: Sára József. Mihálymegyei hajdú: Salamon József. A darabban előforduló cigányzenét Horváth Dudás, a „Bagolyvár“ cigányprímása és zenekara szolgáltatja. A III. felvonás harmónikaszólóját Szaszada György játssza. Az ország legnagyobb rádió-szaküzlete mit TEST, elektrotechnikai és fémárugyár rt. SusSapes, VI., Teréz-körut 26. 7.30. A m. kir. I. honvédzenekar hangversenye az Angol-parkból. Vezényel Fricsay Richárd zeneügyi igazgató. 1. Fahrbach: IX. magyar népdal induló. 2. Waldteufel: Aranyezüst keringő. 3. Kéler: Csokonai, megnyitó. 4. Verdi: Traviata, nagy ábránd. 5. Lehár: Paganini, egyveleg. 9: Pontos időjelzés, sport- és lóversenyeredmények. 9.30: Karina Simite cigányzenekarának hangversenye. 10: Jazz-band. Mielőtt Milítészliftet vesz, saját érdekében tekintse meg a kiállításon amerikai újdonságainkat. sím® Bolndo amerikai rádóüzemek Budapest, V., József tér 11. / Telefon: 127-85. Hétfő augusztus 21 9.30: Hírek, közgazdaság. 11: Grafonoa-hangverseny. 12: Pontos időjelzés, hírek, közgazdaság. 1: Időjárás- és vízállás-jelentés. Utána: A Rádió Kiállítás előadássorozata a kiállítás iparcsarnoki stúdiójából. Adorján Barnabás mérnök: „Az antenna". 3: Hírek, közgazdaság, élelmiszer-árak. 5: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. .. Utána: A Rádió Kiállítás előadássorozata a kiállítás iparcsarnoki stúdiójából: „A 8 órai Újság irodalmi délutánja“. 5.45: Karina Sírai és cigányzenekarának hangversenye. 7: Mit üzen a Rádió1 Rádió Amatőr rádió- és villamossági szaküzlet Budapest, Baross tér 23. sz. (Központi szálló épületében. Kiállítunk : Ericsson, Telefongyár, Egyesült, Blaupunkt, Granor, Ferro-Stella, Kapsch, Ahemo, Ingelen, Helikon, 1 kiíips, Valea, Echo,Tungsram szbetikeket óriási választékban. 9.20: A hangverseny szünetjében pontos időjelzés, hírek, közlemények. 9.45: A hangverseny folytatása. Utána: Az Emke-kávéházból Karina Simi és cigányzenekarának hangversenye/ Kedd augusztus 30. 9.30: Hirek, közgazdaság. 11: His Masters Voice művész-és tánclemezek. 12: Pontos időjelzés, hirek, közgazdaság. 1: Időjárás- és vízállás-jelentés. 3: Hirek, közgazdaság, élelmiszer-árak. 4. Tündérvásár meseóra. 1. Margit néni: Lili csinyjei. 2. a) Saint-Saens: Sámson és Delila, ária, b) Hubay: Rózsabokor a domboldalon, c) Mendelssohn: A dalnak szárnyán. Énekli Gábor Teréz énekművésznő, zongorán kisériSztupiják Tibor zongoraművész. 3. Vándor Iván meséje. 4. Magyar, olasz, svéd és thüringiai dalok. Előadja: Kora Miksa mandolinművész. 5. Tábori Piroska meséje. 5. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. Magyar Rádió Újság | Képes rádió szaklap Megjelenik minden pénteken Utána: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. Vezényel Komor Vilmos karnagy. 1. Mozart: Coss fan tutte, megnyitó. 2. Volkmann: Szerenád, F-moll 3. Saint-Saens: Bonnet d’Omphale. 4. Haydn: D-dúr. (londoni szimfónia). 6.20: Unghváry Kálmán felolvasása: „Jáva szigete“. 6.50: Rádióamatőr-posta. 7.45: Előadás a stúdióban. „Régi jó Budapest". Operett három felvonásban. Irta Szilágyi László. Zenéjét szerzette Radó József. A Király Színház zenekarát vezényli Losonczy Dezső. Rendezi Tihanyi Vilmos, a Király Színház főrendezője. Személyek: Charlotte grófnő. H. Balla Mariska, a Vígszínház tagja. Waldhausen Rudolf gróf, az unokaöccse: Gáspár Endre, a Király Színház tagja. Keresztessy ezredes: D'Arrigó Kornél. Miller Pepi, cukrásznő: Lakatos Ilonka, a Városi színház tagja. Lizike: Vannay Éva. Brandhuber Tóni: Érczkövy László, a Városi Színház tagja. Butter Flórián: Várnay László, a Király Színház tagja. Jozefa, Charlotte grófnő társalkodónője: XX. Johnson és Jean: XX. A szép Luigi: XX. Barrison lányok: XX. 10. Pontos időjelzés, hírek, közlemények és ügetőversenyeredmények. Utána: Az Ostende-kávéházból Toll Árpád és cigányzenekarának hangversenye. kétszfSBü&mM és alkatrészek a legjobb minőségben és legolcsóbban. Képes árjegyzék és kapcsolat' vázlatok ngyen BAKTASS TÁRSA az ország isgaogyal'góz miM tánsszisziste villanysarrel&si és ridltödllyceti nagykereskedést Budapest, VI., Podmaníczky-utca 39. sz. (Csengery-u. sarok! Telefon: T. 149-49. Levélcím: Budapest 02. postafiók 217 || NE DOBJA EL !§ i ! KIÉRETI BÁDIGCSÖVEIT! |8--------------------------------------------------------$ 0 Jutányos áron |*‡ 'rM megjavítjuk vagy már megjíji javított csőre kicseréljük m AmMmmmmmmwssmsszzBmmmm!, Kalksburg BécsiuseSleif I Alsó-Ausztriában a Jénus-társaság tanító, fs Revelő-Intézete Előkésziítés teljes Himnariain aythdnossigl loggal laranín, angol, olasz, oson és norvát nyelvra „utalas, nemkülönben oktatás zenére, gyorsírta-, raja-, torna vívás-, asata és a sport egyéb ágaira. Minthogy az oktatás nyelve a gint utalomban német és tantervünk eltér a magyartól csak a gimn Im osztályába vehetők fel olyaink, akik beszélnek németül és az előkészítőbe oly 9 - 10 évesek, akik még nem beszélnek fél németül vagy egyéb oknál fogva nem léphetnek még a gimnzalomba A magyar navt-nyetrek külön oktatást kapnak a magyar nyelv , Irodalomtörténetből és a magyar nemzet történetéből Kvi tartisdil 1500 o. schilling, mely négy részletben fizethető. Pros,vek inst szívesen küld az Intését Igazgatósága m——————W 1 IMM ti nedvéi 1 BUDAPSST «Úti VI., Podmsn ci3<vutca 63» sz. ^ <||j Részletes ismertető a NEMZETI U 1 és 4 G 1927 augusztus nó 27 i rádiórovatában található. ^ ImSTro augusztus 13-tól szeptember 5-ig 58 12010 UdSuflK^ntl. I Tájékoztató árak: lámpás T. B. T. eresztö _ P 16.— Echo 9, 10, 11 cső _ ____P 4.14 tMunko» a tökéletes blokkondenzatot 2 « « « - P 24.- Vateam p q é. M P o cgo p M 28 50, 500 cm kapacitási? P 00-töl l « t vevőkészülék P 24.- ^tea i.e. aes n.K.dcsor é.is |Permo, anB0| transzformátor 1:3-t hangszórók _______ P 12.—től Philips hangszóró . ... ... P 120.— 1:6 áttételben . ... .. P 13.50 M 60 V. száraz anód P 6.—től, 90 V. száraz anód P H.40-től Varta anód és sütő accumulátorok a legolcsóbb árban IF B |' SA 9 víz ^ & rádió- és villamosság cikkek nagykereskielése, 3udap^sv, I S 2 @L 3 SS i fi fi ia EL 3 Vl., Vilmos csészár*ilf 45 ss. Nrfgyal Pzentca sarok’ 8 sersh 15 8. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult szimfonikus zenekar hangversenye a Budapest Székesfővárosi Állat- és Növénykertből. Vezényel Komor Vilmos karnagy, Wagner-est. Közreműködik: Pusztai Sándor, a m. kir. Operaház tagja. 1. Lohengrin, előjáték. 2. Siegfried rajnai útja, 3. Részletek Parsifalból, a) Előjáték, b) Klingser varázskertje, c) Nagypénteki varázs. 4. Rienzi: Megnyitó. 5. Erdőzsongás a „Siegfried“ c. zenedrámából. 6. a) Wolfram versenydala, b) Wolfram dala az „Éji csillaghoz“ a „Tannhäuser“ c. operából, énekli Pusztai Sándor. 7. Bevonulási induló a „Tannhäuser“ c. operából.