Nemzeti Ujság, 1928. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-10 / 7. szám
NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1928 január 19. 10 FARSANG Szent István’táncestély A Foederatio Stephanea, Szent István Bajírsi Szövetség „Mátyás király“ törzse ezidén I , megrendezte január hó 7-én fényes sikerűs télyét, a pesterzsébeti kaszinó összes helyi- ] - igeiben Károlyi József gróf dir. fővédnök- I ■ ige alatt. I . Pesterzsébet eddigi legfényesebb sikerű bál- fI át díszes és kápráztató környezetben tartotta I . I. Szövetség, mely az erkölcsi szánvonal szem- II pontjából túlszárnyalta az eddig rendezett es- I telyent is. Pontosan féli 11 órakor értve istek meg Odes Inalchi Károlyné hercegasszony, Bunyady Ferenc gróf, Széchenyi Józef gróf, Mészáros Iván ezredes és Tobler János országgyűlési képviselő, akiket a gyönyörűen diszitett elő- i csarnokban a bál elnöksége, élükön Krkcher I Béla dr. báléinok, Csillag Béla és Schwarz Ferenc ügyvezető elnökök fogadtak A báléinak 1 üdvözlő szavai után 12 fóhér sapkás, pálcás I levente sorfala között a Hunyadi-induló hangjai mellett vonult a védnöki kar, a Lőrinczy I Sándor kertészfőiskolai hallgató által diszi- tett estradera, ahol H. Ottó őfelsége mell- szobra alatt délszaki növényekkel és pálmákkal övezett díszhelyen foglaltak helyet. Mikor a táncra az engedély megadatott, Ábrahám I Antal cigánybandája rázendített a hagyományos megnyitó csárdásra és a Huszonyegy, huszonkettő, huszonhárom, Ottó király a legelső a világon... hangjai mellett a következő párok nyitották meg a táncot: Rósa Stefánia — Krischer Béla dr.-ral, Zym- Initz Lotte — Vicsár Gézával, Váradi Oláh Laci — Schwarz Ferenccel, Wagner Paulus — I Csillag Gézával, Biró Eugenia — Végh Jenő- I veL A nagysikerű bál a legjobb hangulatban tartott a reggeli órákig. A bál rendezősége a I bálon megjelent hölgyeket ötletes és ízléses I táncrenddel és virágcsokorral lepte meg, a I gyönyörű éjszaka résztvevői pedig felejthetet len kedves emlékkel távoztak. A megjelent hölgyek közül a következők he- I reit sikerült feljegyezni: Tobler Jánosné, Puchetty Károlyné, Korányi I Istvánné, Feicht Rezsőné, Gallé Tiiásné dr.-né, I Bojtos Imréné, Wunder Józsefné, Hoffmann I Antalné, Bésa Viktorné, Sada Dezsőné dr.-né, I Bíró Miklósné, Nagy Istvánné, Orbál Jánosné, I Krischer Hermanné, Váradi Oláh Józsefné, I Nagy Jánosné, Unterreiner Antalné, Moglics I Jánosné, Czuni Imréné, Bogrinerics Istvánné, I Fekete Lajosné, Hoffmann Sándorné, Kerék- Ijártó Imréné, Fazekas Béláné, Eri Weinerné, I Korda Andorné, Vályán Lajosné, Bánfalvy I Pálné, Bezuvici Istvánné dr.-né, Pflum Györgyné, I Kendl Györgyné, Winkelmayer Józsefné, Antal Istvánné dr.-né, Bajor Józsefné, Fodor Ká- Irolyné, Nupfer Imréné, Ábrányi Kornélné, I Csikornyai Gyulánné, Varga Lajosné. Leányok: Zyzda Alice, Bojtos Irén, Bojtos I Anci, Tóth Ila, Thuth Emi, Wágner Paula, Cikornyai Paula, Wagner Juci, Fertig Mária, I Blabut Fica, Itósa Kp, Koszthály Hana Nagy Dodo, Nagy Hus, Varga Ilonka, Biró Eugénia, Orbál Margit, Unterreiner Janka, Váradi Oláh Juci, Meglics Bözsike, Czuni Teri, Hattergasser Lajzi, Balaton Ila, Fekete Uas, Hoffmann Lili, Hoffmann Kami Zymitz Lette, Lipthay Mária, Korda Vera, Nupfer Lenke Zányi Margit, Jahl Lili, Bánfalvy Irén Reid Magda, Richter Irén, Winkelmayer Erzsébet, Buday Irén, Szüts Houka, Vági Baba, Pápay Juci, Hajdi Irén, Kies Pálné, Gregor Gyuláné, Győry Mihályné, Hevesi Jánosné, Hipp Jánosné, Hogyák Péterné, Horvátné, Jankó Józsefné, Joó Jenőné dr.né, Kapuszta Gusztávné, Kelemen Béláné, Klemm Faraméné, vitéz Kopácsy Tiborné, Korsós Ferencné, vitéz Kozma Jánosné. Lőrinc® Miklósnié, Ludwig Gézáné, Magyari Jenőné, vitéz Mándy Károlyné, Laurisin Miklósné, Mester Istvánné, Mészáros Ferencné, Nagy Károlyné dr.-né, Németh Emdréné, Országh Antalné, Osváth Jánosné, Petényi Istvánné Bizub Andorné, Ráday Jánosné, Répászky Istvánná. Rózsay Béláné Russ Kornélné, özvegy Riedler Zsigmondné, Skemle Jenőné, Schneider Lajosné, vitéz Suhay Györgyné. Suhay Józsefné, vitéz Szabó Jánosné, Szilágyi Károlyné dr.-né, vitéz Szűcs Jánosné dr.-né, vitéz Szabó Károlyné, Szűcs Jánosné, Szmolánné, Fruskó Antalné, Vajda Józsefné, vitéz Valya Gyuláné dr.-né, Viczula Józsefné, vitéz Molnár Endréné. Leányok: Csikán Olga, Darázsy Juliska Bunsi Mária, Elek Jolán, Friedmann Bözsi Farkas Ili, Gondkovics Dódika, Horváth Bözsike, Hegedűs Margit, Horváth Mária Horváth Margit, Horváth Mancika, Jankó Etuska és Mariska. Horváth Mancika, Kenéz Hilda, Kósia Bözsi, Lőrincz Ibikó, Mester Piri és Vilike, Németh Rózsika. Országh Rózsika. Osváth Juliska. Palócz Juliska. Pál Honka és Lenke. Répászky Jolán, Ráday Juczáka. Suhay Rózsika, Szóry Jo'husln Skamma Lola Schmidt Sárika, Schneider Honka, Szarka Ilonka, Szőnyi Eris, Szűcs Ilonka, Tengery Vinczi, Vajda Lenke, Juhász Teréz. Postások táncestélye. Az Országos Postás Zene- és Kultur Egyesület fényesem sikerült műsoros táncestélyt rendezett a „Vasúti és Hajózási Klub“ összes termeiben, azon SzalayGábor báró dx„ Soós Gyula, Dimény Mózes postafőigazgatókkal az élén a postás társadalom ezme-java megjelent. Hosszú Zoltan dr. (Dani bá), a Nemzeti Színház tagja pompás előadásával élénk derültséget keltett. Minden mondatát kacagás, harsány jókedv fogadta. Beer Olga operaénekesnő a „Bűvös vadász“ c. operából Agátha áriáját énekelte csodásan csengő, pompásan iskolázott hangom Szemere Ilonka zongorakísérete mellett Nagy énekkultúrája, kitűnő előadása megérdemelt nagy sikert aratott Izsó Rezső előadói művész Thornée József: „öreg Estvám“ c. humoros költeményét adta elő stílusosan. Nyers László dr. operaénekes Thomée, Teghze, Gerber dalaival ragadta magával a hallgatóságot A műsor végeztével a pompás postaszemekor rázendített a Thornée József, Teghze, Gerber Miklós által erre az alkalomra írt „Postás csárdásra“ s ennek hangjai megött indult meg a tánc, melynek csak a bekukkanó napvilág vetett véget A komferansz szerepét Thomés József töltötte be. A megjelent hölgyek névsora a következő: Asszonyok: Albéri Sándorné dr.-né, Adler Józsefné, Beér Sándorné, Császár Istvánné, Csobán Miklósnné, Eger Gézáné, Erdélyi Gyuláné, Erős Antalné, Farkas Imrénné, Fáy Feremcné, Freyer Károlyné, Jámossy Károlyné, Kozmák Lajosné, Kövér Józsefné, Kugl Adolfné, Mokossémyi Imréné, Molter Frigyesnné dr.né, Nyers Lászlóné dr.-né, Oláh Andorné dr.né, Kess Bélánné, Schimpl Ödönné, Sprenger Menyhértné, Suboek Lajosné, Szegedy Jemené, Szilárd Kálmánná, Thorcé Józsefné, Tubák Ödönné, Ursits Sándorné, Vadas Józsefné, Varga Istvánné, Zilahy Leboas Györgyné dr.-né, stb. Leányok: Antal Honka, Bányai Erzsébet, Bányai Júlia, Bányai Lili, Beér Olga, Bisehák Hana, Csanády Manyi, Csobán Ilonka, Dotky Edith, Eger Marianne, Elcser Erzsébet, Elcser Iréin, Freyer Ilus, Gneth Magda, Hubl Gizella, Hummer Micike, Kanozsná Homa, Kövér Neldke, Major Mária, Molter Margó, Nagy Rózsika, Petlnk Valéria, Reichel Mária, Spielmannti Magdia, Suboscic Irónké, Szemere Ilonka, Szencza Mária, Szűcs Irénke, Tänzer Erzsébet, Tänzer Hédi, Tóth Bella, Tóth Honka, Vadasa Babi, Vadass Mária, Varjas Erzsébet, Vámos I Lilly, Veres Rózsika, Zandt Grefci, stb. I A Békés megyei Egyetemi Kör megyebálja. I Szombaton este zajlott le Szarvason az Árpád- I szálló dísztermében Bod János, Mayer János, I Pesthy Pál miniszterek és Kovacsics Dezső dr. I főispán, Baimel Sándor dr. alispán és Wenck- Sheim László gróf fővédnökségével megyeszerte I nagy érdeklődéssel várt „Békésmegyei Egye- I temi Megyebál“. Pontban 10 órakor vonultak be 50 pálcás rendező sorfala között a háziasz- I szónyak és a védnökök a pálcákkal és délszaki I növényekkel feldiszitett bálterembe. A régi bérce- I beli megyebálakra emlékeztető, úgy erkölcsileg, s mint anyagilag fényesen sikerült bált Benz Nineume bárónő, — Krajcsovics Pállal, Takács Kata — Molnár Istvánnal, Felsőpulya, Somogyi Lajosné Bérczi Ferenc- t cél nyitották meg a „Túl a Tiszán faragnak az ácsok“ I kezdetű csárdással. A megjelentek közül a következőket sikerült feljegyeznünk: Asszonyok: Benz Ottóné bárónő, Scheuer I Gáborné dr.-né, Haviár Gyuláné dr.-né, I ifjabb vitéz Haviár Gyuláné dr.-né, Val Ikovszky Györgyné dr.-né, Aszódi Imréné dr.-né, Bartos Pálné, Raskó Kálmánné, Somogyi Lajosné, Géczi Dezsőné, Takács Gusztávné dr.-né, Dávid Lászlóné dr.-né, Szokol Károlyné, Vágtner Gézáné, Biky Nagy Imréné, Réthy Vilmosné, Winchendorfer I Aladárné, Lestyámi Goda Jánosné dr.-né, Dancs Szilárdné dr.-né, Petrasovits Lajosné, Kollár Ivánné dr.-né stb. I Leányok: Benz Ninenne bárónő, Klára és Kispesti vitézek táncestélye A kispesti vitézek január 7-én este tartották meg idei műsoros teaestélyüket a kispesti Ipartestület székházában jóléti alapjuk javára. A jól sikerült estén nagyszámú közönség vett részt. Az estét ifj. Fricsay Richárd vezénylésével a ttv Vir Folyamőrség zenekara nyitotta meg, majd vitéz Szűcs János dr. vitézi hadnagy meleg szavakkal üdvözölte a közönséget. Benkőné szentgemczei Jakabb Irén, a Városi Színház tagjának gyönyörű énekszámai és áriái, vitéz Garamszeghy Gáczy Sándor mély hatást keltett szavalatai gyönyörködtették a hallgatóságot, s végül Laurisin Lajos, az Operaház tagja szerzett magyar dalaival felejthetetlen perceket a vendégeknek. Az énekszámokat Laurisin Miklós zongoraművész kísérte zongorán nagy művészettel. A műsort tánc követte, amelyet Vitézek, legények, gyönyörű az élet tinéktéke kezdetű vitézi csárdással nyitottak meg és a vendégek késő reggelig mulattak a legjobb hangulatban. Asszonyok: vitéz Ádám Árpádné, vitéz Botházi Istvánná, Darázsy Ferencné, vitéz Dunai Vilmosné, Eperjessy Lászlóné, vitéz Fabényi Edémné, Farkas Ferencné, Gergulics Mártonné Vitéz Garamszeghy Géczy Sándorné, Gondko- Mrr «1 r V Itfiló-, ebédlő-, n*T m ac'yífi B ^oháu* - jótállással. H terépes vevőknek VSBaflEBBJBHSB f»zete:6i kedvezmény! áll. Tóth Kálmán «tuóitalo», IV., Scuun®liteU-ii. négy Éva, Raskó Baba, Takács Kata, Géczi Onka, Vass Ica, Fehér Ella és Ica, Péczely Terka, Zalámi Irma és Baba, Petrasovits Ella, Simon Ella, Biky Nagy Ica, Bartos Magda, Winckendorfer Jolán, Momdacs Zsuzsa, Madám Juci. Az illatszerész bál. A Magyar Illatszer és Háztartási Cikk Kereskedők Országos Egyesülete e hó 14-én, szombaton este fél 9 órai kezdettel rendezi az illatszerész bált a Magyarországi Kereskedelmi Utazók Egyesületének helyiségeiben (VI., Jókai utca 4.). A bál jövedelmét az Illatszerész Otthon és a segélyalap javára fordítják. Turista bál. A Magyar Turista Egyesület Lomnici Csoportja január 28-án tartja műsoros táncestélyét a Saskör volt helyiségeiben (Irányi utca 17.) alatt. A vendéglős bál. A Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete január hó 18-án, szerdán este 10 órai kezdettel rendezi hagyományos országos vendéglős bálját a fővárosi Vigadó összes termeiben. A bál tiszta jövedelmét az Ipartestület jóléti intézményei javára fordítják. Jogászest. A keresztény jogászifjuság január 21-én, szombaton a Tisztviselői Kaszinó termeiben rendezendő zártkörű táncestélyére a védnökséget a társadalmi és jogi élet kiválóságai vállalták, élülön Sipőcz Jenő dr., Kenéz Béla dr. jogi dékán és Gegus Gusztáv dr. ny. miniszterrel. Meghívók igényelhetők: Központi Egyetem, Szerb utca 10., n em. Jegyek a helyszínen borítékos meghívó felmutatása mellett válthatók. A M. Kir. Postatakarékpénztári Tisztviselők Sportegyesülete szokásos évi táneestélyét február 1-én tartja a Kereskedelmi Csarnok helyiségeiben. A táncestélyre műhivóik a m. kir postatakarékpénztár épületében, V., Holdutca 4., III. em. 43. kaphatók. Megyebál. Pest vármegye tiszti kara február hó 3-án, a Hungária-szállóban rendezi meg az idei Megyeibált. A bál iránt nemcsak a megyei társaséletben szerepet játszó családok körében, hanem a pesti társaságban is óriási az érdeklődés, mert a Megyebál mindenkor a békebeli úri társaság találkozóhelye volt. A rendezőbizottságihoz, mely a Vármegyeházán székel, tömegesen érkeznek a meghívóigénylések a meghívók azonban csak január 15-e körül kerülnek kibocsátásra és ezért a rendezőség kéri azokat, akik a meghívóra igényt tarthatnak, de január 20-ig nem kaptak, kérelmükkel levelezőlap útján forduljanak a hálózottsághoz (Budapest, IV., Vármegyeháza II.). Szóbeli igényléseket a hálbizottság nem fogad el. Eötvös-köri bál. A Tanítók Ferenc József Háza Egyetemi és Főiskolai Ifjúságainak Eötvös Köre február 2-án rendezi a Budai Vigadó összes termeiben ez idei bálját. A múlt hagyományaihoz híven a bál fényes sikerét közéletünk számos kiválóságának védnöksége és a 200 tagú rendezői gárda agilis fáradozása biztosítja. Meghívók és jegyeik igényelhetők a délirodában: VIII., Szentkirályi utca 47. sz. január 14-től délután 47-ig. A Katolikus Társaság Bálja (ezelőtt Katolikus Bál) fővédnöke a bál régi békebeli hagyományaihoz képest az idén is Frigyes főherceg lesz, míg Izabella, Auguszta, Anna főhercegasszonyok, Gabriella, Zsófia és Magdolna főhercegnők, Albrecht, József és József Ferenc dr. főhercegek, továbbá Horthy Miklós előméltósága a bál védőiül kérettek fel. A díszelnökök soraiban pedig a politikai, a tudományos és katolikus társadalom vezetői kitűnőségeit fogjuk megtalálni. A bált az idén először a Hungária Szálló termeiben fogják megrendezni február hó 14-én. UJ RENDSZERÜ BUTORHITEL! rendelésszerűen készült, raktáron levő batonulhat minden IOO pengő után S pengős havi törlesztésre . HieroUinija - váltó nélkül — Kardos testvéreknél, VII., István-ut 22. szám. - 1 éven belüli törlesztetné kamitot visszatérítjük. 3 bíborok minőségiért lutállunk SZÍNHÁZ, MŰVÉSZETi Petőfi Társaság és a Tizek társasága Porzsolt Kálmán ünneplése a társaság vasárnapi ülésén A Petőfi Társaság vasárnap délelőtt tartotta január havi felolvasó ülését az Akadémia kistermében, amelyben melegen ünnepelte a társaság ötvenéves írói ,jubileumát ülő tagját, Porzsolt Kálmánt. Pekár Gyula elnöki megnyitójában ismertette Gyón Géza és Bem tábornok hamvai hazahozatalára vonatkozó terveket. Bem hamvainak útját Aleppóból Budapestig, a határon valló fogadását és útjában Budapesten azon a helyen való megállását, ahol Bem szobrát fogják felállíttatii. Az elnöki megnyitó után Lampérth Géza főtitkári bejelentésében megemlékezett a Bem-emmlékünnepről. Beszámollt a Palvax-kávéház régi táblájának a mai Pi 111 vaxykávéházban történt felavatásáról. Az ülés felolvasó részét Farkas Imre „Feri és Magda szerelme“ című humoros diáktörténetet elmondó novella felolvasásávait nyitotta meg, melyért a hallgatóság nagy szeretettel tapsolt a szerzőnek. Amikor az elnök a felolvasó asztalhoz szólította az ötvenéves kor jubileumát ülő Porzsolt Kálmánt, a közönség percekig tartó tapssal üdvözölte az „Esti levelek“ közszeretetben álló íróját. Porzsolt Kálmán „A színfalak titkai" címmel tartott igen érdekes felolvasást. A legutolsó ötven év írói, szerkesztői és színigazgatói visszaemlékezéseit tartalmazza ilyen című munkája, amelynek több érdekes részletét mutatta be az ülésen. Többek között ismertette a „Tizek társaságának“ megalakulását, amikor Petőfi tíz magyar írót akart egyesíteni, hogy a szürkikeblű kiadóik ellenében biztosítsa a magyar irodalmi művek megjelenését és az írók és a közönség közötti kapcsolat megteremtését. Ez a társaság volt tulajdonképpen csírája a Petőfi Társaságnak. Majd számos intimitást mondott el a magyar szánésaik történetéből, kegyelettel emlékezve meg Tamrássy, Blaha, Hegedűs Ferenc, Fényért Mór és Ivánfi Jenő művének életének több érdekes epizódjáról. Hosszantartó taps után Pekár Gyula elnök mondott imeind beszédet, melegen méltatva Porzsolt Kálmán írói és publicisztikai, valamint közéleti működésének értékes, nagy eredményeit, meleg szavakkal üdvözölve a tehetségének frisseségében álló jubilánst, aki meghatott köszönő szavaiban hangoztatta, hogy nem akar befejezésről hallani az ötven év fordulóján, hanem új programot ad. Az ünneplés után Gáspár Jenő olvasott fel négy nagyon szép lírai költeményt, mely köztetszést aratott, végül Lampérth Géza főtitkár felolvasta Emődy László vendégnek a Zemplén megyei Kazinczy Kör elnökének „Félbenmaradt plágiumper“ című dolgozatát, melyben új adatokkal ismertette a tragikus véget ért Czakó Zsigmond drámaíró ellen elkövetett gazságot, azt a plágiumpert, melyet valami szélhámos a „Jánoslovag" szerzőségéért indított Czakó halála után, csak azért, hogy a nemzeti színházi tantemet megkaparinthassa. A felolvasó ülés után zárt ülés következett. — Új műsor a Komédiában. A múlt heti három kabarépremier után ma este tartotta új műsorának bemutatóját a Komédia. Az új műsor is természetesen Rott Sándor, a kitűnő komikus köré alakult, aki két pompás bohózatban ugyancsak igénybe vette a közönség nevetőidegeit. Nagyon tehetséges fiatal muzsikus, Ábrahám Pál, aki Innocent Ernővel egy sikeres revü-miniatűrt készített, amelyben a jó humorú és táncos Rott Ferenc, a dekoratív és ügyes Páris Ila kaptak sok tapsot. Vezetőhelyet foglalt el ismét Türk Bertának a múlt műsorból prolongált, híres Deutschmeistermarsa és Ferenczy Károly sok szívvel és érzéssel előadott számai. Egy német konferenciert is hallottunk, Engel Ervint, akit túlzás nélkül lehet a németek Nagy Endréjének nevezni. Érczkövy László, mint kupléénekes egyre jobb lesz, csak ,nem ártana, ha számai is javulnának. Krajnik Mária, Újházi Nusi, Gáspár és Balázs érdemelnek még dicséretet. A Komédia műsora határozottan sikert aratott. A közönség sokat tapsolt és sokat kacagott — Ortvay Rudolf akadémiai székfoglalója. A Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya hétfőn délután előadóülést, tartott, melyen Horváth Géza dr. elnökölt. Az ülés egyetlen tárgya Ortvay Rudolf levelezőtagnak a székfoglalása volt Ortvay Rudolf a szegedi egyetemen is VARRÓGÉPÉT 4. pengő heti r£s letre előleg nélkül szállítunk HERMANN GYULA magyar Kosárfonó rt. Köstzlet: V., Lipót körút 15. sz. Vigs/sinházzal szemben Telefon: T. 292-69. Fióküzlet Vfcrthy Miklós ut II 12 sz Telefon .1 386-77 DIITflQ RftZLCTRf SS I I fi I I egotcsóbban ’ill I Ilii >1EMZETI 8UT0RHÄ2 WMIIJIIWHU. >Hli II ' Hl Johánv-utca 66. CORVIN BÚTOR CSARIVOH RÉSZLETRE OLCSON! JOHANY¡«A KÖZALKALMAZOTTAK UtCAVRI 3EVASARIASI FORRÁS I HALLER ISTVÁN I I HARC I § NUMERUS | I CLAUSUS | I KORUL I I A könyvpiac szenzációja ¡ I ARA 12 PENGŐ |§ apható minden könyvKerescedés b.-ra és a kiadóhivatalban