Nemzeti Ujság, 1928. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-04 / 53. szám
Vasárnap, 1928 március , NEMZETI ÚJSÁG A villamosszék várószobái Newyork, a világváros és Newyork, a gyilkosok városa — Ötszáztíz fegyenc — Botbüntetést hoztak be az Egyesült Államokban — J1 morfium áldozatai — Egy amerikai fegyház titkai irta: Discount Edward Castlerosse Copyright Anglo-American U. S, és Nemzeti Uisiig. New-York, február hó. A megzavart őzek riadtan csoportosulnak az erdőben és ez a vadász szemének megszokott kép gyakran látható az Egyesült Államok vámhivatalaiban is. Itt az őzeket természetesem az utazóközönség helyettesíti, de kétségtelen, hogy az amerikai vámőrök feltűnése minden alkalommal ugyanazt a hatást váltja ki az óceánjárók amerikai közönségéből. Kis csoportokba verődve, izgatottam tanácskoznak egymással az emberek. — Nem tudja, szigorú lesz a vámvizsgálat? — kérdi az egyik. — Nem tudom, de azt hiszem, a legokosabb mindent bevallani — válaszolja a másik. Egy harmadik viszont megállapítja, hogy az amerikai fináncok számára nincs titok a nap alatt. Ilyen és hasonló előzmények után érkezik New-York kikötőjébe a hajó. Az első benyomás lenyűgöző, de a világhírű szabadságszobor ma már eltörpül a felhőkarcolóik mellett. Az egyedül álló toronyépület csúnya és szokatlan látvány a maga keztőverségében, a felhőkbe nyúló épületóriások kihívósora azonban olyan hatalmas és méltóságteljes látványt nyújt, ami örök időkre felejthetetlen az európai számára. A kikötő dokkokból taxiautón indulok tovább Manhattan felé Közben megállapítom, hogy a newyorki taxik épp oly veszedelmesek, mint a londoniak. Ezek a kocsik kétszer olyan gyorsan haladnak, mint londoni kartársaik és kettős fékkel vannak felszerelve. A londoni taxik kimért sebességgel haladnak ugyan, viszont fékjük nincs és így az esetleges automobilszerencsétlenségek eshetőségének aránya azonos New Yorkban és Londonban. A különbség mindössze az, hogy a szerencsés amerikaiak gyorsabban közlekednek. Minden város más benyomást tesz rám! London ködös, homályos, de összbenyomása mindamellett barátságos számomra. Páris romantikus. Kairó sokszínű forgataga nem érdekel túlságosan, mert nem foglalkozom régészettel és mert nem értek a hieroglifák kibetűzéséhez. Róma a diadalmas kereszténység fogalmát jelenti, New York pedig csodálatos izgalmat, mert azt kell éreznem, hogy épp oly kevéssé értem az amerikaiakat, mint ők maguk. Jézus Róma Ha amerikai volnék, minden érzésemet lekötné a bámulat! Bámulnám és csodálnám hazám és népem fejlődését, a minden fogalmat meghaladó fényűzést, amely, mint a gazdagság elkényeztetett gyermeke, dicsőségesen uralkodik New York háztengerének minden otthonában. De önkéntelenül fevetődik bennem a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha egyszer nagyra nő ez a gyermek? Nem válik-e majd anyagyilkossá, mint egykor Rómában a cybariták idején. New York ma még nem jutott el arra a fokra, hogy rabszolgájává tegye a tudományt és még nem termelt ki magából egy Gavins Apicinet, aki egymillió szeszterciuszt költött szórakozásaira és öngyilkos lett, amikor százezer aranyra csökkent a vagyona, mert úgy érezte, hogy ebből az összegből nem tud megélni. Annak ellenére, hogy New-York a földi gyönyörűségek birodalma, a régi Rómának még mindig messze mögötte marad az újvilág. New-Yorkban nincsek Crassusok, akik százezer fontot fizetnek egy vacsoráért és az éjszakai mulatóhelyek 50 dolláros pezsgője aránylag még mindig olcsó ital a letűnt korok tékozlásaihoz képest. A „Commodore“ Grill-Roomjában Arthur Brisbane a szerkesztő és a Bernard Gimbell, a nagyiparos társaságában ebédelek. Gimbell az áruházak egész sorának boldog tulajdonosa, de a legnagyobb gondja most mégis az, hogy megszerezze Bacon értekezéseinek másolatát, mert azokban álítólag igen sok értékes tanács van üzletemberek számára. Vasárnap délelőtt misét hallgattam szent Patrick templomában. A székesegyház zsúfolva volt ájtatos hívekkel. Nem ünnepélyes gyülekezet ez itt, mint Londonban, sem a szenzációt váró tömeg, mint a párisi Madeleine-templomban, hanem tisztalelkű, jóérzésű katolikusok, akik őszinte vallási érzéssel vesznek részt az istentiszteleten. A szentbeszéd után tovább indultam. A Megváltó az egész emberiségért szenvedett mártírhalált a keresztfán. Az ötödik avenue ragyogó palotasorai után, ahol a gazdag és független Amerika polgárai járultak szent Patrick oltára elé, a „Síroknak“ nevezett fogházat tekintettem meg. Gyilkosok világa 1 Ez a különös börtön egészen olyan, mint amilyennek a képzelet alkotja meg a siralomházat. Ijesztő és sötét Két kék egyenruhás őr Robert Barr és Me. Manus fogadott és kísért végig a fegyház folyosóin. Jóindulatú, rokonszenves emberek, akik elnézően bánnak a társadalomból kiközösített szerencsétlenekkel. Amikor áthaladtunk a vasrácsos kapun, megkérdeztem Mo. Manust hogy hány rab tölti büntetését a fegyházban. — ötszáztizen vannak — mondotta az őr. Közöttük huszonhárom gyilkos. De vannak, akik már rövid idő múlva kiszabadulnak. A rablógyilkosság gyakoribb bűntett New-Yorkban, mint Londonban. Az angol törvények kegyetlen szigorral alkalmazzák megtorlási eszközül a botbüntetést. Nem lehetetlen, hogy ez a körülmény csökkentette a rablógyilkosságok számát! A newyorki fegyház acélkamrákból áldó zárkái alig nagyobbak, mint egy vasúti kocsifülke, de a foglyokkal rendkívül emberségesen bánnak. A raboknak dohányozni szabad, sőt beszélgetniük is lehet egymással is fogadhatják hozzátartozóikat és barátaikat is. Ilyen látogatások alkalmával órákig cseveghetnek a rácson keresztül a foglyok és rokonaik. A New York melletti Sing-Sing fegyházban még jobban megkönnyítették ezt a rendeletet és ott a rabok a társalgóban fogadják látogatóikat. Veszedelmes rendszer ez, amely igen sok esetben eredményezte azt, hogy a halálraítélt rab a hozzátartozójától kapott revolverrel öngyilkosságot követett el. A fegyencek szabadon levelezhetnek, csak postájukat ellenőrzi a börtönigazgatóság. Gyakran előfordul, hogy morfiumoldattal preparált levelek érkeznek a fegyházba, amelyeken nem látható az írás. Az ilyen irományokat természetesen kézbesítik. Rendkívül meglepett az a körülmény, hogy a rabok legnagyobb része fiatalember, alig 20—25 éves fiuk, akiket hosszú évekig tartó fegyházbüntetéssel sújtottak. A rabok alig 17 százaléka néger. — Milyen nemzetiségű rabok a leggyakoriabbak? — kérdem. — Zsidók, írországiak és németek — volt a válasz. — Emigránsok? — kérdem tovább. — Nem. Túlnyomórészt amerikaiak. *— Ez meglepő — mondottam. — Nem nagy meglepetés ez, ha megnézi az ilyen szerencsétlenek otthonát — felelte Barr. A rabok között feltűnt nekem egy férfi. Egy szőke kékszemű, jóképű fiatalember, akit rablógyilkossággal vádolt az ügyészség. — Elítélték már? — kérdeztem. — Ez nem ránk tartozik — felette kitérően vezetőm — majd fejcsóválva hozzátette: ' I I a”rl — Ez sem menekül a villamosszéktől! A börtönben külön zárkáik vannak a tizennyolc évnél fiatalabb raboknak. Serdülő gyermekek is vannak k közöttük és a boldogtalanok jövőjét megmérgezd. a fegyházban töltött idő emléke, őszinte sajnálkozással figyeltem a börtön legfiatalabb fegyenceit, akik legnagyobb részben apatrituson maguk elé meredve kuporogtak celláikban és úgy látszott, mintha tudomást sem vesnének a külvilágról. Ekkor egyenruhás altiszt haladt el mellettünk, akitől egyik kísérőm megkérdezte, hogy mi újság a „Rajongóknál“. Ji morfium szerencsétlenjei — Ma aránylag elég nyugodtak — válaszolt a katona és tovább indult. Feltűnt nekem a szokatlan kifejezés és kérdőleg fordultam Barrhoz, aki azonnal felvilágosított. — Morfinisták — mondotta. És én azonnal megértettem mindent. Felhaladtunk a széles lépcsőháziján és a harmadik emeleten egy tágas, világos terem nyílt meg előttünk. Tizennégy férfi tartózkodott ott négerek és amerikaiak vegyesen, kivétel nélkül a legszörnyűbb állapotban. Eltorzult fájdalmas arcvonások meredtek reám, kétségbeesett tekinteteik irányultak felém és a szerencsétlen ean borroncsok olyanoknak tűntek nekem, mint a halottak, akiket újból életre keltett egy földöntúli hatalom. Az ópium, a kokain, a mórafiúm és egyéb kábítószerek boldogtalan áldozatai, a filmek szervezete már nem tudja nélkülözni a mérget, gyötrelmen szenvedéseken esnek keresztül, mert a fegyháziján természetesen a minimumra csökkentik a kábítószer adagok számát. Egyszerre tőlük a mérget megvonni ugyanis orvosi rendelet alapján nem lehet, mert akkor menthetetlenül elpusztul* nának, de a naponta egyszer adott injekció távolról sem elégíti, ki ezeket a szét*rencsétleneket, akik vezetőm megjelenésekor térdre borulva és elcsukló hangon.i könyörögtek egy újabb injekcióért. Akadt közöttük egy húszéves fiú, akit annyira csóványidott a betegség, hogy olyannak tűnt nekem, mint egy elsárgult csontvás. Egy összetörődött kis öreg pedig szántó eszelősen meredt maga elé állandóan mormolva: „Hol a fecskendő? Hol a fecskendő?“ A morfium szerencsétlen áldozatai közül akárhányat szabadon bocsátanak, mind újra visszakerül a börtönbe. Amikor felgyógyultan elbocsátják őket, ezek az élőhalottak azonnal a patikába mennek és eleinte megtakarított pénzükért vásárolnak kábítószereket, később, amikor pénzük elfogyott, lopnak vagy rabolnak, végül pedig gyilkolnak is, ha kell, csakis azért, hogy hozzájussanak a számukra nélkülözhetetlenné vált méreghez. Nem bűnösök ők, hanem szerencsétlenek, akik elvesztek az emberiség számára és akik nyomorult életüket rendszerint börtönben, vagy a rabkórházban fejezik be. Jó vörös Mackenna Mielőtt eltávoztam volna a siralomháznak beillő newyorki börtönből, kisérőim elvezettek a kijárat mellett tátongó sötét üreg előtt- Ez a földalatti folyosó a belső udvarra vezet, ahol mint Barr említette nekem, a múlt esztendőben ölte meg magát a „vörös Mackenna“ nevű rablógyilkos. Ez a szörnyű eset drámai körülmények között zajlott le. Három fegyenc, köztük Mackenna ismeretlen módon megszökött az acélkamrákból, megölték az őröket és akadálytalanul eljutottak a kijáratig. Itt eltévedtek. A földalatti folyosón reméltek a szabadba kijutni, de visszakerültek a fegyház udvarára. Addig pedig már neszét vették a szökésnek és a két fegyencet azonnal lefülelték. A vörös Mackenna azonban kétségbeesetten védekezett. Valahonnan revolvert szerzett és egy Szénrakás mögé menekülve, mindenkit lelövéssel fenyegetett, aki feléje ketődik. Végül is öt lövést adott le az őt körülvevő őrökre, akik közül kettőt súlyosan meg is sebesített, azután felemelte jobbját, kiugrott rejtekhelyéből és utolsó töltényével az őrök szeme láttára agyonlőtte magát. New York államának hatalmas fegyháza sok rosszaira tért embert ad vissza gyógyult erkölcsökkel a társadalomnak, de sok sötét tragédiát is takar, amelyről talán tudomást sem vesz a földkerekség legnagyobb városának lakossága. 2 pengős havi a részletre kapható s az illusztrált Quo VADIS. Páratlan kedvezmény, lapunk olvasóinak . " A világirodalom legremekebb könyve, amely valamennyi műveit nyelvre lefordítva f óriási sikert aratott, a 200 rajzzal illusztrált tQuo Vadis? . . .» pompás, egész vászon díszkötésben két vastag kötet külön tokban. Tesssék itt levágni és a PALLADIA RT. könyvosztályának (Budapest, V., Alkotmány-utca 4.) borítékban beküldeni. Ezennel megrendelem a Palladia Rt.-nál (Budapest, V., Alkotmány-utca 4.) !I®P« a „Quo Vadis?...a két illusztrált kötetét 16 pengő vételárért. Fizetendő 2 pengő az átvétel alkalmával utánvéttel, míg a fenmaradó összeget 7 egyforma havi részletben külön csekklapon tartozom beküldeni. A portaköltség is az átvételkor fizetendő. Az eladó fon tartja magának ezen rendelés elfogadását, valamint a szállított könyvek tulajdonjogát is, a vételár kifizetéséig. ❖ Olvasható írást kérünk! A rendelő neve: —■ .. „■ ........... . ............. —.......—....-----Foglalkozása : ——— . . ................ ——■■■■- ■ . —■■■—..---------. ■ • Lakása (pontos cím): ---------------------------------------- ----------------------------------------------- 43 Meinl kávé Three Stars Illatos keverék, hozzáértők és ínyencek számára, a legfinomabb aromájú fajtákból összeállítva, 1/4 kg. P 3.20 AnitAW «.In SVaB«*», P**m« «« IMEW* rdasAn lit«. »NltíBvIkSi Jótállás ».nett, kedra» uUlUi tídB nénies flzetési feltételek mellett 11 *“ . * leße «Hlés Társánál, Bad», vest, VII., Bohiaj.atc» 10. szán?. — ValamJttil*