Nemzeti Ujság, 1928. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-04 / 53. szám

Vasárnap, 1928 március , NEMZETI ÚJSÁG A villamosszék várószobái Newyork, a világváros és Newyork, a gyilkosok városa — Ötszáztíz fegyenc — Botbüntetést hoztak be az Egyesült­ Államokban — J1 morfium áldozatai — Egy amerikai fegyház titkai irta: Discount Edward Castlerosse Copyright Anglo-American U. S, és Nemzeti Uisiig. New-York, február hó. A megzavart őzek riadtan csoportosul­nak az erdőben és ez a vadász szemének megszokott kép gyakran látható az Egye­sült Államok vámhivatalaiban is. Itt az őzeket természetesem az utazóközönség helyettesíti, de kétségtelen, hogy az ame­rikai vámőrök feltűnése minden alkalom­mal ugyanazt a hatást váltja ki az óceán­­járók amerikai közönségéből. Kis csopor­tokba verődve, izgatottam tanácskoznak egymással az emberek. — Nem tudja, szigorú lesz a vámvizsgá­lat? — kérdi az egyik. — Nem tudom, de azt hiszem, a legoko­sabb mindent bevallani — válaszolja a másik. Egy harmadik viszont megálla­pítja, hogy az amerikai fináncok számára nincs titok a nap alatt. Ilyen és hasonló előzmények után ér­kezik New-York kikötőjébe a hajó. Az első benyomás lenyűgöző, de a világhírű sza­badságszobor ma már eltörpül a felhő­karcolóik mellett. Az egyedül álló torony­épület csúnya és szokatlan látvány a maga keztőverségében, a felhőkbe nyúló épületóriások kihívó­sora azonban olyan hatalmas és méltóságteljes látványt nyújt, ami örök időkre felejthetetlen az európai számára. A kikötő­ dokkokból taxiautón indulok tovább Manhattan felé Közben megálla­­pítom­, hogy a newyorki taxik épp oly veszedelmesek, mint a londoniak. Ezek a kocsik kétszer olyan gyorsan haladnak, mint londoni kartársaik és kettős fékkel vannak felszerelve. A londoni taxik ki­mért sebességgel haladnak ugyan, vi­szont fékjük nincs és így az esetleges automobilszerencsétlenségek eshetőségé­nek aránya azonos New­ Yorkban és Lon­donban. A különbség mindössze az, hogy a szerencsés amerikaiak gyorsabban köz­lekednek. Minden város más benyomást tesz rám! London ködös, homályos, de összbenyo­mása mindamellett barátságos számomra. Páris romantikus. Kairó sokszínű forga­taga nem érdekel túlságosan, mert nem foglalkozom régészettel és mert nem ér­tek a hieroglifák kibetűzéséhez. Róma a diadalmas kereszténység fogalmát jelenti, New­ York pedig csodálatos izgalmat, mert azt kell éreznem, hogy épp oly ke­véssé értem az amerikaiakat, mint ők ma­­guk. Jéz­us Róma Ha amerikai volnék, minden érzésemet lekötné a bámulat! Bámulnám és csodál­nám hazám és népem fejlődését, a min­den fogalmat meghaladó fényűzést, amely, mint a gazdagság elkényeztetett gyermeke, dicsőségesen uralkodik New­ York háztengerének minden otthonában. De önkéntelenül fevetődik bennem a kér­dés, hogy mi lesz akkor, ha egyszer nagy­­ra nő ez a gyermek? Nem válik-e majd any­agy­ilkossá, mint egykor Rómában a cybariták idején. New­ York ma még nem jutott el arra a fokra, hogy rabszolgájává tegye a tudományt és még nem termelt ki magából egy Gavins Apicinet, aki egy­millió szeszterciuszt költött szórakozá­saira és öngyilkos lett, amikor százezer aranyra csökkent a vagyona, mert úgy érezte, hogy ebből az összegből nem tud megélni. Annak ellenére, hogy New-York a földi gyönyörűségek birodalma, a régi Rómá­nak még mindig messze mögötte marad az újvilág. New-Yorkban nincs­ek Cras­­susok, akik százezer fontot fizetnek egy vacsoráért és az éjszakai mulatóhelyek 50 dolláros pezsgője aránylag még mindig olcsó ital a letűnt korok tékozlásaihoz ké­pest. A „Commodore“ Grill-Roomjában Ar­thur Brisbane a szerkesztő és a Bernard Gimbell, a nagyiparos társaságában ebé­delek. Gimbell az áruházak egész sorának boldog tulajdonosa, de a legnagyobb gondja most mégis az, hogy megszerezze Bacon értekezéseinek másolatát, mert azokban álítólag igen sok értékes tanács van üzletemberek számára. Vasárnap délelőtt misét hallgattam szent Patrick templomában. A székesegy­ház zsúfolva volt ájtatos hívekkel. Nem ünnepélyes gyülekezet ez itt, mint Lon­donban, sem a szenzációt váró tömeg, mint a párisi Madeleine-templ­omban, ha­nem tisztalelkű­, jóérzésű­ katolikusok, akik őszinte vallási érzéssel vesznek részt az istentiszteleten. A szentbeszéd után to­vább indultam. A Megváltó az egész em­beriségért szenvedett mártírhalált a ke­resztfán. Az ötödik avenue ragyogó pa­­lotasorai után, ahol a gazdag és független Amerika polgárai járultak szent Patrick oltára elé, a „Síroknak“ nevezett fogházat tekintettem meg. Gyilkosok világa 1 Ez a különös börtön egészen olyan, mint amilyennek a képzelet alkotja meg a siralomházat. Ijesztő és sötét Két kék egyenruhás őr Robert Barr és Me. Manus fogadott és kísért végig a fegyház folyo­sóin. Jóindulatú, rokonszenves emberek, akik elnézően bánnak a társadalomból ki­­közö­sített szerencsétlenekkel. Amikor át­haladtunk a vasrácsos kapun, megkérdez­tem Mo. Man­ust hogy hány rab tölti büntetését a fegyházban. — ötszáztizen vannak — mondotta az őr. Közöttük huszonhárom gyilkos. De vannak, akik már rövid idő múlva ki­szabadulnak. A rablógyilkosság gyakoribb bűntett New-Yorkban, mint Londonban. Az an­gol törvények kegyetlen szigorral alkal­mazzák megtorlási eszközül a botbünte­tést. Nem lehetetlen, hogy ez a körülmény csökkentette a rablógyilkosságok számát! A newyorki fegyház acélkamrákból áldó zárkái alig nagyobbak, mint egy vasúti kocsifülke, de a foglyokkal rendkívül em­berségesen bánnak. A raboknak dohá­nyozni szabad, sőt beszélgetniük is lehet egymással is fogadhatják hozzátartozóikat és barátaikat is. Ilyen látogatások alkal­mával órákig cseveghetnek a rácson ke­resztül a foglyok és rokonaik. A New­ York melletti Sing-Sing fegyházban még jobban megkönnyítették ezt a rendeletet és ott a rabok a társalgóban fogadják lá­togatóikat. Veszedelmes rendszer ez, amely igen sok esetben eredményezte azt, hogy a halálraítélt rab a hozzátartozójától kapott revolverrel öngyilkosságot követett el. A fegyencek szabadon levelezhetnek, csak postájukat ellenőrzi a börtönigazgatóság. Gyakran előfordul, hogy morfiumoldattal preparált levelek érkeznek a fegyházba, amelyeken nem látható az írás. Az ilyen irományokat természetesen kézbesítik. Rendkívül meglepett az a körülmény, hogy a rabok legnagyobb része fiatalem­ber, alig 20—25 éves fiuk, akiket hosszú évekig tartó fegyházbüntetéssel sújtottak. A rabok alig 17 százaléka néger. — Milyen nemzetiségű rabok a leggy­a­­koriabbak? — kérdem. — Zsidók, írországiak és németek — volt a válasz. — Emigránsok? — kérdem tovább. — Nem. Túlnyomórészt amerikaiak. *— Ez meglepő — mondottam. — Nem nagy meglepetés ez, ha megnézi az ilyen szerencsétlenek otthonát — felelte Barr. A rabok között feltűnt nekem egy férfi. Egy szőke kékszemű, jóképű fiatalember, akit rablógyi­lkossággal vádolt az ügyész­ség. — Elítélték már? — kérdeztem. — Ez nem ránk tartozik — felette kité­rően vezetőm — majd fejcsóválva hozzá­tette: '­­ I I a”rl — Ez sem menekül a villamosszéktől! A börtönben külön zárkáik vannak a tizennyolc évnél fiatalabb raboknak. Ser­dülő gyermekek is vannak k közöttük és a boldogtalanok jövőjét megmérgezd. a fegyházban töltött idő emléke, őszinte sajnálkozással figyeltem a börtön legfia­talabb fegyenceit, akik legnagyobb rész­ben apatrituson maguk elé meredve ku­porogtak celláikban és úgy látszott, mint­ha tudomást sem vesnének a külvilág­ról. Ekkor egyenruhás altiszt haladt el mellettünk, akitől egyik kísérőm meg­kérdezte, hogy mi újság a „Rajongók­nál“. Ji morfium szerencsétlenjei — Ma aránylag elég nyugodtak — vá­laszolt a katona és tovább indult. Fel­tűnt nekem a szokatlan kifejezés és kér­­dőleg fordultam Barr­hoz, aki azonnal felvilágosított. — Morfinisták — mondotta. És én azon­nal megértettem mindent. Felhaladtunk a széles lépcsőháziján és a harmadik eme­leten egy tágas, világos terem nyílt meg előttünk. Tizennégy férfi tartózkodott ott négerek és amerikaiak vegyesen, kivétel nélkül a legszörnyűbb állapotban. Eltor­zult fájdalmas arcvonások meredtek reám, kétségbe­esett tekinteteik irányultak felém és a szeren­csétlen ean borroncsok olyanoknak tűntek nekem, mint a halot­tak, akiket újból életre keltett egy földön­túli hatalom. Az ópium, a kokain, a móra­fiúm és egyéb kábítószerek boldogtalan áldozatai, a filmek szervezete már nem tudja nélkülözni a mérget, gyötrelmen szenvedéseken esnek keresztül, mert a fegyháziján természetesen a minimumra csökkentik a kábítószer adagok számát. Egyszerre tőlük a mérget megvonni ugyanis orvosi rendelet alapján nem le­­het, mert akkor menthetetlenül elpusztul* nának, de a naponta egyszer adott injek­­ció távolról sem elégíti, ki ezeket a szét*­rencsétleneket, akik vezetőm meg­jelené­­sekor térdre borulva és elcsukló hangon.­i könyörögtek egy újabb injekcióért. Akadt közöttük egy húszéves fiú, akit annyira­­ csóván­yidott a betegség, hogy olyannak tűnt nekem, mint egy elsárgult cson­tvás. Egy összetörődött kis öreg pedig szántó eszelősen meredt maga elé állandóan mormolva: „Hol a fecskendő? Hol a fecskendő?“ A morfium szerencsétlen áldozatai kö­zül akárhányat szabadon bocsátanak, mind újra visszakerül a börtönbe. Ami­kor felgyógyultan elbocsátják őket, ezek az élőhalottak azonnal a patikába men­nek és eleinte megtakarított pénzükért vásárolnak kábítószereket, később, ami­­kor pénzük elfogyott, lopnak vagy rabol­nak, végül pedig gyilkolnak is, ha kell, csakis azért, hogy hozzájussanak a szá­mukra nélkülözhetetlenné vált méreghez. Nem bűnösök ők, hanem szerencsétlenek, akik elvesztek az emberiség számára és akik nyomorult életüket rendszerint bör­tönben, vagy a rabkórházban fejezik be. Jó vörös Mackenna Mielőtt eltávoztam volna a siralomház­nak beillő newyorki börtönből, kisérőim elvezettek a kijárat mellett tátongó sötét üreg előtt- Ez a földalatti folyosó a belső udvarra vezet, ahol mint Barr említette nekem, a múlt esztendőben ölte meg ma­gát a „vörös Mackenna“ nevű rablógyil­kos. Ez a szörnyű eset drámai körülmé­nyek között zajlott le. Három fegyenc,­ köztük Mackenna ismeretlen módon meg­szökött az acélkamrákból, megölték az őröket és akadálytalanul eljutottak a ki­járatig. Itt eltévedtek. A földalatti fo­lyosón reméltek a szabadba kijutni, de visszakerültek a fegyház udvarára. Ad­dig pedig már neszét vették a szökésnek és a két fegyencet azonnal lefülelték. A vörös Mackenna azonban kétségbeeset­ten védekezett. Valahonnan revolvert szerzett és egy Szénrakás mögé mene­külve, mindenkit lelövéssel fenyegetett, aki feléje ketődik. Végül is öt lövést adott le az őt körülvevő őrökre, akik kö­zül kettőt súlyosan meg is sebesített, azután felemelte jobbját, kiugrott rejtek­helyéből és utolsó töltényével az őrök szeme láttára agyonlőtte magát. New­ York államának hatalmas fegy­­háza sok rosszaira tért embert ad vissza gyógyult erkölcsökkel a társadalomnak, de sok sötét tragédiát is takar, amelyről talán tudomást sem vesz a földkerekség legnagyobb városának lakossága. 2 pengős havi a részletre­­ kapható s az illusztrált Quo VADIS­. Páratlan kedvezmény, lapunk olvasóinak . "­­ A világirodalom legrem­ekebb könyve, amely valamennyi műveit nyelvre lefordítva f óriási sikert aratott, a 200 rajzzal illusztrált tQuo Vadis? . . .» pompás, egész vászon díszkötésben két vastag kötet külön tokban. Tesssék itt levágni és a PALLADIA RT. könyvosztályának (Budapest, V., Alkotmány-utca 4.) borítékban beküldeni. Ezennel megrendelem a Palladia Rt.-nál (Budapest, V., Alkotmány-utca 4.) !I®P« a „Quo Vadis?...a két illusztrált kötetét 16 pengő vételárért. Fizetendő 2 pengő az átvétel alkalmával utánvéttel, míg a fenmaradó összeget 7 egyforma havi részletben külön csekklapon tartozom beküldeni. A portaköltség is az átvételkor fizetendő. Az eladó fon tartja magának ezen rendelés elfo­gadását, valamint a szállított könyvek tulajdonjogát is, a vételár kifizetéséig. ❖ Olvasható írást kérünk! A rendelő neve: —■ .. „■ .­­.......... . ............. —.......—....-----­Foglalkozása : ——— . . ................ ——■■■■-­ ■ . —■■■—..---------. ■ • Lakása (pontos cím): ---------------------------------------- -­----------------------------------------------­ 43 Meinl kávé Three Stars Illatos keverék, hozzáértők és ínyencek szá­mára, a legfinomabb aromájú fajtákból összeállítva, 1/4 kg. P 3.20 AnitAW «.In SVaB«*», P**m« «« IMEW* rdasAn lit«. »N­ltíBvIkSi Jótállás ».nett, kedra» uUlUi tídB néni­es flzetési feltételek mellett 11 *“ . * l­eße «Hl­­és Társánál, Bad», vest, VII., Bohiaj.atc» 10. szán?. — ValamJttil*

Next