Nemzeti Ujság, 1928. április (10. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-24 / 93. szám
12 kat. Az alkalmazottakat ezután részben körlevelek széthordásával bízták meg, részben pedig szabadságolták. Ilyen módon a később alkalmazottaknak nem tűnt fel a sok régebbi alkalmazott, mert Jokicsék mindig csak bizonyos számú munkaerőt foglalkoztattak. Kereskedelmi vállalkozás nem fordult elő a Jokics és Társa cégnél, de hogy ennek mégis legyen némi látszata, Jokics Kálmán al- snegbízásokat adott embereinek. Csakhamar rájöttek azonban az alkalmazottak, hogy a Jokics és Társa cég nem foglalkozik komoly üzletekkel, felmondták állásaikat és követelték a lefizetett óvadékot. A két cégtulajdonos azonban ezt már nem bírta visszafizetni, mert időközben elköltötték. A két társ mindig hűségesen segítette egymást ezeknél az alkalmazásoknak Kende-Krausz József mindig dicsérte a céget és oly színben tüntette fel, mintha tényleg egy nagyszabású üzleti vállalkozás lett volna. A két cégtárs nemsokára ki is terjesztette vállalatát, előbb Szikula Miklós ingatlanforgalmi irodatulajdonost, azután pedig a Corvin ingatlanforgalmi irodát vonták bele vállalatukba. A Corvin ingatlanforgalmi irodának állások közvetítésére nem volt iparengedélye, de ezért nap-nap után jelentek meg a hangzatos hirdetések, melyekben elfoglalható állásokat ajánlott. A közvetítésért 30—40 pengő díjat vett fel az áldozatoktól. A tömeges feljelentések alapján megindult bűnvádi eljárás folyamán a vádlottak padjára kerültek Jokics Kálmán, Kende-Krausz József, Szikula Miklós és bűntársaik. A nagy esküdtszék teremben kezdték meg hétfőn a főtárgyalást. A vádat Kurovszky Lajos dr. királyi ügyész képviselte, a védelmet pedig BeckOszkár dr., Holländer Sándor dr., Szemző Gyula dr. és Szentpéteri Gyula dr. ügyvédek látták el. A hétfői tárgyaláson Jokics Kálmán elsőrendű vádlott kihallgatását kezdte meg a törvényszék. Az elnök kérdéseire azt mondta, hogy kétszáz méter mázsa almát vett, ennek a fele megrothadt, a rothadt alma kiválogatásához volt szüksége sok alkalmazottra. Tényleg mondta az embereknek, hogy az ő vállalatánál mindent kapni a „patkószögtől a csillagos égig“, de ez csak „mondva volt.“ Jokics általában tagadta bűnösségét, de az elnök kérdéseire nem tudott olyan feleleteket adni, melyek ezt a tagadást legalább valószínűsítették volna. A tárgyalást szerdán folytatják. A nagy arányú ügy letárgyalása előreláthatólag több hétig tart. § Biber József összeférhetetlenségi ügye a járásbíróság előtt. Háry József dr. büntető járásbíró ez év február elején tárgyalta már azt a rágalmazási pert, amelyet Biber József dr. ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag indított Reisz Mór törvényhatósági bizottsági tag ellen. Múlt év szeptember 26-án a vásárcsarnoki ötös albizottság ülésén ugyanis Reisz Mór felszólalt és bejelentette, hogy ő Biber József párthíveitől azt az információt szerezte, hogy Biber több dunaparti árustól pénzt fogadott el, annak ellenében, hogy majd kieszközli azt, hogy jelenleg bérelt helyiségükben megmaradhassanak. Reisz Mór a tárgyaláson tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy ő mint törvényhatósági bizottsági tag szólalt föl és csak kötelességét teljesítette, mikor Biber ellen az összeférhetetlenségi bejelentést megtette. Kérte egyébként a valódiság bizonyításának elrendelését. Biber József nem ellenezte ezt, kijelentette azonban, hogy mint ügyvédnek joga lett volna díj kikötése ellenében eljárni, ő azonban a pénzt nem fogadta el. Nem felel meg a valóságnak azonban az, hogy ő bárkit is megbízott volna, hogy számára pénzt gyűjtsenek. Csányi Miklós dr. ügyvéd úgy vallott, hogy több dunaparti kereskedő panaszolta neki annak idején, hogy ki akarják tenni őket bódéikból. Mivel ő nem ért rá, Bibert kére fel, hogy segítsen a kereskedőknek. Később hallotta, hogy Biber számára a kereskedők fejenkint huszpengőt gyűjtöttek s amikor ez irányban kérdést intézett Biberhez, az ügyvéd úgy válaszolt, hogy ő csak szívességből járt közben. Az ezután kihallgatott Csótány János kijelentette, hogy ő nem gyűjtötte a pénzt, de ő is adott. Biber azonban visszaadta neki a pénzt. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszédek elhangzása után a járásbíróság Reisz Mórt a rágalmazás vétségének vádja alól felmentette. Az ítélet indokolása szerint Reisz Mórnak sikerült bizonyítania ezt, hogy a piaci árusok nála megjelentek és a nyilatkozatba is foglalt panaszaikat megtették. Reisz Mór tehát, amikor a bejelentést megtette, rágalmazást nem követett el. A fölmentés miatt Biber József dr. fölebbezést jelentett be. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1928 Április 8. Rádió-műsor Kedd április 11. 9 30: Hírek, közgazdaság. 11.45: Hírek, közgazdaság. Közben: Déli harangszó az egyetem téri templomból. Utána: His Masters Voice művész- és tánclemezek. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 3: Hírek, közgazdaság, élelmiszer-árak. 4: „Asszonyok tanácsadója“, T. Arányi Mária előadása. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, mozik műsora. 5: Kalmár Tibor és zenekarának hangversenye. 6.20: Bosnyákovits Károly budapesti m. kir. államrendőrségi főfelügyelő felolvasása: „A vízből mentés céljait szolgáló berendezések és felszerelések ismertetése“. 7: Német nyelvoktatás. (Dr. Edward Szentgyörgyi.) 7.40: Rádióamatőr-posta. 8.30: Ügetőverseny-eredmények. Komplett rádiókészülék P10 Dénes Testvérek Rt. Kisag!. Se 8.45. A m. kir. 1. budapesti honvédzenekar hangversenye. (Strauss János-hangverseny). Vezényel Fricsay Richard zeneügyi igazgató. 1. „Egy éj Velencében“ c. operettjéből megnyitó. 2. „Ahol a citromfa virágzik", keringő. 3. Egyveleg Szanis János műveiből. 4. Pizzicato, tipegő. 10. Pontos időjelzés, hírek. 10.20: A Britannia nagyszálló étterméből Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. Szerda április 25. 9.30: Hírek, közgazdaság. 11.45: Hírek, közgazdaság. Közben: Déli harangszó az egyetemtéri templomból. Utána: Károlyi Árpád és cigányzenekarának hangversenye. 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 3: Hírek, közgazdaság, élelmiszerárak. 3.30: A Magyar Rádió Újság Morsetanfolyama. 4: Ritoók Emma meséiből olvas fel Ritoók Margit. 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, mozik műsora. 5: Operette-részletek. Zenekari hangverseny. 1. O. Strauss: Varázskeringő. 2. Fali: Elvált asszony. 3. Schubert: Három a kislány. 6.20: Némethy Béla dr. felolvasása: „Visegrád múltja, jelene és jövője“. 7: A m. kir. Operaház „Othello“ előadása. Az első felvonás után lóversenyeredmények. 10.15: Pontos időjelzés, hirek. Utána: A Dunapalota-nagyszállóból Bachmann-jetzband. SPORT Budapest-Szabadka 3:0 (1:0) Prága—Budapest 1:3 (1:1) A cseh-magyar mérkőzéssel egyidőben másik két fronton is küzdöttek magyar válogatott csapatok. Egyik csapatunk Szabadkán a legjobb jugoszlávokkal vette fel a harcot Budapest válogatott csapata néven. Az ellenállhatatlan lendületű magyar csatársor 3:0 (1:0) arányú győzelmet aratott a szabadkaiak ellen, akiknek kapujában a csodás tudású Sifics védett. A vezető gólt a 13. percben Bihami lőtte, a további gólok a második félidő 3. és 24. percében estek Konyor és Wilhelm II. lövéséből. A cseh fővárosban is szerepelt egy budapesti válogatott együttes Prága válogatott legénysége ellen, ahol azonban, sajnos, vereséggel kellett távozniuk a magyar fiúknak. Prága válogatott csapata 4:3 (1:1) arányban győzte le a pestieket, de a csehek győztes gólja váratlanul a küzdelem utolsóelőtti percében esett, úgy hogy már nem volt alkalmuk a magyaroknak a kiegyenlítésre. A A magyar amatőrtenniszezők 3:1-re legyőzték a professzionistákat. A margitszigeti center courton vasárnap folytatódott a legjobb magyar amatőrök és professzionisták tenniszmmérkőzése. A mérkőzés ezúttal is az amatőr tenniszezők biztos fölényét mutatta s csak a már szombaton kiváló formát mutatott Schmidt Ferencnek sikerült az amatőrök közül Takács Imrét legyőznie. A szombati és vasárnapi mérkőzéseket egybevetve 3:1 arányban győzték le a professzionistákat az amatőrök. Vasárnapi eredmények: Schmidt Ferenc—Takács Imre 6:2,6:4, Kehrling, Pétery—Schmidt testvérek 3:6, 7:5, 6:3, 6:2. A Rozgonyi nyerte meg a II. olympiai tőrpróbaversenyt. A Magyar Atlétikai Club a A magyar válogatott XC ■ I „BLANKO“-ISWAN • hősök emlékversenyének keretében rendezte vasárnap a SL olympiai tőrpróbaversenyt, amelyen első klasszikus versenyzőink közül vitéz Testyánszky Ödön magyar bajnok kivételével, valamennyi starthoz állt. A magas színvonalú mérkőzést Rozgonyi György dr. nyerte meg nyolc győzelemmel a hosszabb pihenő után kiválóan szereplő Schenker Zoltán alezredes előtt. Harmadik a fiatalok egyik legtehetségesebb képviselője, Pillér főhadnagy lett. A Apró sporthírek: Rajcsányi László (WVC) győzött a VÁC kizárásos kardversenyén nyolc győzelemmel. A Szegeden megrendezett kardvívóversenyt Markovics Árpád (SzVE) nyerte meg kilenc győzelemmel Doros (RAG), Gönczy (MAC) és Szarka (SzVE) előtt. A vasárnapi gyephokki mérkőzések során az MHC I. legyőzte 5:0 (2:0) arányban a BHC I. csapatát. A második csapatok küzdelme az MHC 6:0 (1:0) arányú győzelmével végződött. — Új országos rekorddal futott be elsőnek Vida I. (BSE) a Kerékpár Szövetség ötvenkilométeres országúti versenyén. Egy óra 32 perc 15 másodperces ideje nemzetközi viszonylatban is elsőrangú. — A Magyar Szabadevezősök Egyesílétének távevezős versenye, amely a fővároson keresztül vezetett, Pesterzsébetig, nagy sikerrel fejeződött be. A hidakról és a korzóról igen nagyszámú közönség nézte végig az evezős túrát. A sokak által megbámult propaganda evezős kiránduláson a révkapitányság „Hilda“ motorosa kísérte a csónakosokat, akik Bartók Béla elnök, takarékpénztári vezérigazgató vezetésével érkeztek meg a pesterzsébeti célba. A Nyomdai Sportalakulatok Szövetsége mezei versenyt rendezett vasárnap, amelyet Mach István (Pallas nyomda) nyert meg Deák József (Házinyomda) és Fillach Antal (Stephaneum) ellen. A női versenyben 1. Kittler Annus (Thalia nyomda), 2. Geiger Mária (Globus nyomda), 3. Szendrey Irén (Pallas nyomda). Vasárnapi futballeredmények Magyarország—Csehszlovákia 2:0 (1:0). Góllövők: Hirzer, Kohut. Budapest (amatőr—Pozsony (amatőr) 2:2 (1:0). Góllövők: Reinhardt (2), Bulla, Mészáros (öngól). Prága—Budapest 4:3 (1:1). Góllövők: Kautzky, (2), Patek, Madelon (2), Jakube, Cipera. Budapest—Szabadka 3:0 (1:0). Góllövők: Bihami, Konyor, Wilheim II. Attila—Kassai Siavia 5:0 (1:0). Góllövök: Powolny (3), Muhoray. Siklóssy. Másodosztályú profiliga: Turul—Kossuth 4:0 (3:0). Második B liga: Csaba FC—Fővárosi 10:0 (3:0). Amatőrmérkőzések: I. osztály. Oprée-csoport: MÁV—MAFC 2:0 (0:0), III. ker. TVE-KAC 11:0 (1:0), KAOE—UTSE 6:1 (2:1), Világosság— Kelenföld 5:1 (2:0). — Springer-csoport: UTE— Testvériség 3:1 (3:0), 33 FC—BTC 2:2 (1:0), BRSC—UTE 2:1 (2:1), URAK—TTC 2:2 (2:2), NSC—HSC 2:0 (1:0). Vidéki kupa: Bástya—Bocskay 1:0 (0:0). Dréhl-serleg elődöntő: Közép—Észak 3:2 (1:2). Külföld: Bécs: WSC—Vienna 1:0 (1:0), Hertha— Hakaoh 3:2 (1:1), Wacker—Slovan 3:0 (2:0), Concordia (Zagreb)—Admira 4:3 (2:1), Rapid— Austria 7:1 (3:1). Gijon: Olaszország—Spanyolország 1:1. Amsterdam: Hollandia—Dánia 2:0 (1:0). LÓVERSENYammmmmmmmmammamaammmmmmmmummmmmasmmmmmmmmasaamK Budapesti lóversenyek — Vasárnap, április 22 — A tavaszba erősen benyúló tél miatt meg lehetett érteni, hogy a galopsport igen szerény formák között kezdte meg idei szezonját, de egy hónap elmúltával a közönség méltán remélhette, hogy amikor az anyag és minden más egyéb feltétel megvan hozzá, az istállók legalább is elfogadható nívón álló sporttal honorálják érdeklődését. A vasárnapi programból csak a Nyeretlenek versenye felelt meg sportszempontból is rendeltetésének, de már a nap főszámáról, az Áprilisi handicapról ezt teljes mértékben mondani nem lehet. A Domonyi díjban Szűcs alig pár méterrel a cél előtt a nyakhosszal elől haladó Kacagót oly szerencsétlenül lovagolta, hogy az utolsó pillanatban nekigalopozott a korlátnak, ami tenyérnyi nagyságú sebet ejtett Kacagó felső lábszárán. Kacagó a nagy fájdalomtól egy pillanatra meghökölt és Bedley így jutott nyakhosszal a győzelemhez. A Veresegyházi díjban Tandi elragadta lovasát és kétszer teljesen körül vágtatta a pályát, ami félórás késedelmet okozott az amúgy sem értékes versenynek. Részletes eredmény a következő: I. futam. Nyeretlenek versenye: 1. Dreher J. Szinusz (3) Blaskovich, 2. Inferno (3) Kaszián, 3. Eaton Rock (12) Tuss. F. m.: Prédikáló, Pandur, Divo, Nur für mich. Nyakhosszal, ötnegyed.vot.: 10:45, 10:17, 17: 25. II. futam. Veresegyházi díj: 1. Dreher J. Bandi II. (2 r.) Szabó L. II, 2. Tandi (1%) Gulyás. Számtalan h. Tot.: 10:10. III. futam. Április handicap: 1. Sibrik S umó Rádió (6) Kaszián, 2. Sára (2%) Csuta, 3. Tatrang (3) Bözödi. F. m.: De bizony, Miette, Pirouette. Nyakh., 2 h. Tot.: 10:123, 10:39, 21. IV. futam. Handicap: 1. Horvát Á. Mimóza (1%) Balog, 2. Dacapo (5) Horváth B., 2. Janicsár (4) Bözödi. F. m.: Midas, O. M., Cserhát, Katalin, Montana. B h., V/2 h., holtv. Tot.: 10:33, 10:14, 21, 16. V. futam. Domonyi dij: 1. Zichy B. gróf Bedley (8,10 r.) Esch, 2. Kacagó (4) Szűcs, 3. Kardos (1%) Gutái. Nyakh., 10 h. Tot.: 10:18. VL futam. Wester-handicap: 1. Gombolai F. úrnő Peleas (114) Balog, 2. Kérdőjel (3) Szűcs, 3. Ez azt (p) Esch. György. F. hlr Bandavezér. Bécsi lóversenyek A bécsi lóversenyek részletes eredményei a következők: I. futam. Koblenz dij. 1. Wenckheim J. gróf Girigore XVI. (5) Martinék, 2. Delilány (1%) Takács. F. m.: Alekto, Samun, Sirius. II. futam. Hietzing dij. Mr. Wilton Rali (114) Altmann, 2. Workman (4) Stiglitz. F. m.: Nimród, Brixia, Espe. III. futam. Háromévesek handicapja. Lorssich F. gróf Lackó (3.) Stiglitz, 2. Kino* Prinz (2 r.) Szilágyi. F. m.: Pusztalánya, Mnemosyne. IV. futam. Marchfeldi dij. 1. Wenckheim D. gróf Schönbrunn (1%) Schejbal, 2. Träumer (2) Takács I. F. m.: Parvus, Siess, Pergola, Freyung. V. futam. Eladók versenye. 1. Miss Sussi Hop-Toy (114) Stiglitz, 2, Herding (3) Rojik. F. m.: Forceur, Lóban, Jolly Joker. VI. futam. Tavaszi akadályverseny. Lime Igniter Gibraltar II. (2 r.) Bansky. 2. Annetta (4) Sándor. F. m.: Gini, Kutas. VIL futam. Welter-handicap. 1. Hofbauer K. Rázd le! (p) Takács, 2. Hunyad (3) Eperjessy, 3. Alhambra II. (2) Uhl. F. m.: Milona, Fantast, Anno Santo, Lángos. Budapesti ügetőversenyek — Kedd, április 21 — Változatlanul jó sportot ígérnek a holnapi ügetőversenyek, amelyek közül a Handicap a legértékesebb. Jelöltjeink a következők: I. Perle d‘or—Champion II. Pilger—Bazsalikom III. Kallinka hajtás—Charlotte IV. Argus—Öcskös V. Almos—Heller VI. Csitri—Sami VII. Guszti—Hir-fogat VIII. Árpád—Juhar A Marchfeldi díjat vasárnap futották Bécsben és Wenckheim gróf Schönbrunn (Scheibal) nyerte meg biztosan Eszterházy herceg Tröfimer (Takács J.) ellen, a versenyben még részt vett: Parvus (Profik), Siess (Takács I.), Pergola (Stiglitz), Freyung (Kovács L.). BÚTOR HITEL. ÚJ ALAPON készpénzárban 18 havi részletfiztésre. Ezen rendkívüli fizetési kedvezményt vidéki vevőknek is megadom Sándor Ignác bútorármáza, Budapest, VI., Dessewffy utca 18-20. szám, Vilmos császár út és Nagymező utca között (saját házban), 2-es és 10-es számú villamos megálló. Viktória, Diamant, Puch és Waffenrad virántürő kerékpár ismét kapható minden előny nélkül, heti 3 pengős részletek mellett. Hermann Gyula Magyar Kosárfonó Rt., a„ Lipót körút 15. szám alatt, a Vigszinházzal szemben. r*s*S*t»,«e**sre OUTDR Lukácsnál safgg.’s Jó házi koszt kapható Hold-utta 19. Alagsor. Leves, sült, köret, uborka, főzelék, sült- vagy főtt tészta, feketekávé 1 - 12 fillér. Hústalan ebéd 60 fillér Előfizetve árengedmény. Uj rendszerü butorhitel! Bútoráruházunkat megnagyobbitva, István-ut 22. alól, VII., Wesselényi-utca 18. alá helyeztük át, ahol rendelésszerűen készült és raktáron levő bútorainkat továbbra is minden 100 pengő után 5 pengő havi törlesztésre vásárolhatja. 1 éven belüli törlesztésnél a kamatot visszatérítjük. Kardos Testvérek bútoráruháza, VII., Wesselényi-utca 18. sz. (Kazinczy-utca sarok,) BUTÁI* Részletre ÉPÜL |§|8 §ji E2| SgSb&w legolcsóbban mJÉ |$ÍJg Pl mM Nemzeti Butorház, fioSsEgIP Wiv fos wR Dohány-utca 66. szám (BF* Közalkalmazottak állandó szállítóié !^| A pestvidéki kir. törvényszék mint birtokbíróságtól P. J. 5020/1928. Hirdetmény. A pestvidéki kir. törvényszék mint birtokbiróság közhírré teszi, hogy Farmos községi r. k. egyház kérelmére iskolaépítés céljára Farmos község határában szükséges ingatlanok megszerzése végett a m. kir. kereskedelemügyi miniszter által 115.026/1927. K. M. I. sz. alatt elrendeltkisajátításból kifolyólag a kártalanítási eljárást a farmosi 24 hrsz. tkvi betétben A. J. 116., 117. és 118. hrsz. fekvő s az annakidején a községben közzétett kisajátítási összeírásban telekkönyvi betét és hrsz., fekvés, kiterjedés és a tulajdonosok személye tekintetében részletesen körülirt ingatlanokra nézve megindította s az egyesség megkísérlése végett tartandó tárgyalásra határnapul az 1928. évi május hó 11. napjának d. u. 2 óráját Farmos községházához kitűzte és hogy az ismeretlen tartózkodásu és távollevő érdekeltek képviseletére ügygondnokul dr. Zöld Aladár (Nagykáta) ügyvédet kirendelte. Erre a helyszíni tárgyalásra az érdekelteket azzal a figyelmeztetéssel idézi meg, hogy elmaradásuk a kártalanítás felett az érdemleges határozat meghozatalát nem gátolja s hogy az egyéni külön értesítés elmaradása miatt igazolásnak helye nincs. Budapest, 1928 április hó 11. Vidovich s. k. tanácselnök. A kiadmány hiteléül: P. H. Vincze István irodai. CORVIN-BUTOR CSARNOK, VII., DOHÁNY-UTCA 39. Részletfizetési föltételekben, árban, minőségben utánozhatatlan! Köztisztviselők állandó szállítója.