Nemzeti Ujság, 1928. július (10. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-18 / 161. szám

Szerda, 1928 július 18. NEMZETI ÚJSÁG Nem kell túlbecsülni az öngyilkossást ---- ■—B—— ♦n—g——n­ Az öngyilkosok a gyenge jellemű emberekből kerülnek ki — Berlin és Drezda után Budapest vezet az öngyilkosságok számában (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Melly József dr. fővárosi tisztiorvos ismét egy rendkívül értékes statisztikai tanulmány­nyal gazdagította a tudományos irodal­mat, amelyet „Az öngyilkosságok statisz­tikája“ címmel az Illyefalvi I. Lajos dr., a székesfőváros statisztikai hivatala igaz­gatójának szerkesztésében megjelenő Sta­tisztikai Közlemények sorozatában most adott közre. Tanulmányában rámutat Melly dr. arra, hogy az újabb tudományos kutatások bizonyossá tették, hogy az egy­szerű demográfiai adatok és pedig a szü­letések, halálozások, valamint a természe­tes szaporodás mérőszámai nem világít­ják meg eléggé egy társadalomcsoport életenergiáját. Szükség van tehát arra, hog­y a lakosság életerejét pontosabban és megbízhatóbban figyeljük meg, annyi­val is inkább, mert elképzelhető, hogy valamely népcsoport kedvező szaporodási mérleg mellett is elkorcsosodhatik. Éppen ezért szükség van olyan irányú statisz­tikai adatgyűjtésre is, amely számba veszi a nyomorékokat, elmebetegeket, hü­lyéket, öngyilkosokat stb. Melly dr. ezút­tal az öngyilkosokra vonatkozó statisz­tikai adatokat dolgozta fel és tanulmánya végén arra a konklúzióra jut, hogy a fő­városban uralkodó „öngyilkos-lázt“ nem kell túlbecsülni, részben , m­árt nem, mert számszerű­ség okából sincs ok aggoda­lomra, másrészt pedig azért, mert, az ön­gyilkosok túlnyomórészben a társadalom biológiai szempontból értéktelenebb ele­mei közül, a gyenge jellemű emberekből kerülnek ki. Konklúziójában rámutat Melly dr. még arra, hogy a társadalomban fel kell ébreszteni a szociális lelkiismere­tet, mert ez mindenesetre az öngyilkossá­gok számának apadására fog vezetni. Hozzátehetjük azt, hogy ezen a téren a legtöbbet mégis csak a vallásos érzés ébrentartásával lehetne elérni és éppen ezért nemcsak a szociális lelkiismeret fel­­ébresztésére, hanem a vallásos érzés na­gyobb ápolására volna szükség. Az öngyilkosok a társadalom értéktelenebb elemeiből kerül­nek ki Melly dr. tanulmányának elején azt fej­tegeti, hogy az embernek a csiraplazmá­­hoz kötött tulajdonsága az élethez való ragaszkodás, az életösztön. Nagy és mély­reható változásoknak kell az emberben végbemenni, hogy az életösztön negatí­vuma az öngyilkosság bekövetkezzék. Az öngyilkosság az egyénre nézve egyéni tragédia szomorú eredménye, de ha ilyen esetek sorű­n fordulnak elő, úgy abban már komoly társadalompathológiai je­lenséget kell látnunk. Már régi keletű ta­pasztalások arra mutatnak, hogy az ön­gyilkosságok a városokban gyakoriabbak és így ez a kérdés is speciális városi probléma. Nagyon nehéz feladat ezt a kórjelensé­get a tömegmegfigyelés módszereivel vizsgálat alá venni, mert ebben majdnem kizárólag a haláloks adatgyűjtésre­­ kell támaszkodni, hiszen a többi idevágó fel­jegyzések rendőrségi, a mentőegyesületi közlések, a dolog természetéből kifolyó­lag megbízhatatlanok. Minden nehézség ellenére foglalkozni kell a kérdéssel, bár egészen bizonyos, hogy az öngyilkosok között leginkább a társadalom értéktele­nebb, gyengébb lelki konstitúciójú ele­mei szerepelnek, az utóbbi években nagyobb számmal mű­ködő kereső nők jobban vannak kiszol­gáltatva és az is valószínű, hogy az öre­gebb egyének, kik jobbhoz voltak szokva, nehezebben alkalmazkodnak a keserűbbé vált viszonyokhoz. A házasélet nálunk is profilaktikumnak tekinthető az öngyil­kossággal szemben, mert az életösztön felborulása a házasságban élők között ritkábbban mutatkozik. Hitfelekezetek szerint vizsgálva az anyagot, arra a sok­szor emlegetett tapasztalásra jutunk, hogy a keresztény felekezetek közül a római katolikusok és a zsidók öngyilkos­­sági indexei alacsonyabbak az évi átlag­nál, viszont a protestáns felekezetekéi azt meghaladják. Az öngyilkosoknak foglalkozások sze­rint való elemezése meg arra hívja fel a figyelmet, hogy a bizonytalanabb exisz­­tenciájú egyének arányszámai magasab­bak. A férfiak rovatában a kereskedelem és hitellel foglalkozók és az ipari segéd­munkások, a nők rovatában pedig mesz­­szire kiemelkednek a házicselédek magas arányszámai. A nyugdíjasoknak évek hosszú során át tartott keserves sorsa is magas öngyilkossági indexekben jelent­kezett. Reklám­öngyilkosok Az úgynevezett motívumstatisztikák értéke nagyon csekély, pedig ez nagyon elősegítené a profilaxis szervezését. Álta­lában fiataloknál a reménytelen szere­lem és családi viszály, öregebbeknél gaz­dasági leromlás, de leginkább betegségek az öngyilkosságot kiváltó motívumok. A székesfőváros öngyilkossági indexeit 11 —20 százalékkal rontják az idegenek, amit így mindenesetre számításba kell venni a helyzet elbírálásánál. A psychopata ön­gyilkos a nagyobb publicitást keresi s ezért jön fel szörnyű tettének elkövetése végett vidékről is a fővárosba, de hozzá­járulnak az idegenek rovatának szám­szerű növekedéséhez a Dunából itt kifo­gott öngyilkosok is. Ha ezeket a tényeket figyelembe vesz­­szü­k, a helyzetet valami fenyegetőnek nem tarthatjuk, annál kevésbé, mert az utóbbi években látható magas arányszá­moknál jóval magasabb indexek voltak már a 8-as években. De egészen más képet látunk akkor, ha a főváros öngyilkossági indexeit más európai nagyvárosok arányszámaival ha­sonlítjuk össze. A fővároséhoz hasonló magas öngyilkossági indexeket általában csak Berlin és Drezda adatgyűjtéseiben látunk, viszont a többi európai nagyvá­ros arányszáma lényegesen kedvezőbb. Ez a tapasztalás követeli igazán az in­tenzívebb hatósági beavatkozást. A bel­ügyminisztérium 253.000-—1928. számú rendeletét már azért is örömmel kell üd­vözölnünk, mert az életuntak időleges el­lenőrzés alá való helyezése, életvédelmi otthonok létesítése Münchenben már a múltban is sikeres intézménynek bizo­nyult. Minden eszközt fel kell használni, mert nagyon kívánatos, hogy a társadalom energetikai értékét megóvjuk. De nagy hibát követnénk el akkor, ha túlbecsül­nénk azt a veszteséget, mely népünket az öngyikosságok révén fenyegeti. Mégis a humanitás azt követeli, hogy ezeket ne dobjuk oda sorsuknak és igyekezzünk őket a­ produktív élet számára megmen­teni. Kétségtelen, ha sikerül a társada­lomban a szociális lelkiismeretet feléb­reszteni, úgy az öngyilkosságok szaporo­dása által teremtett probléma mihama­rabb végleges megoldást fog nyerni. Mindjobban növekszik a női öngyilkosok száma Ma a székesfőváros öngyilkossági arányszámait 1874-től 1927-ig végigpil­lantjuk, úgy meg kell állapítanunk, hogy azok az utolsó békeévekben alacsonyab­bak voltak, mint napjainkban. Ugyanis 1874-ben 334,5, 1875-ben 339,9 öngyilkosság esett 1 millió lakóra, 1925-ben 552.1, 1926- ban 573.4 és 1907-ben 517.9. És ha csak a legutóbbi másfél évtized indexeit vizsgál­juk, úgy kiderül, hogy az 1910—1913. évek­ben az átlag 482.5 volt, ami a háborús években 1914—1918-ban 357.4-re csökkent, de viszont az 1923—1927. években ismét 515.fl-re növekedett. Nincs ebben valami csodálni való, mert közismert tény, hogy a nagy nemzeti megmozdulások az egyéni öncélúságot elnyomják, ami­ viszont az­ ön­gyilkossági esetek ritkulásához szokott vezetni. A háború elveszett s vele együtt sokak exisztenciája, reménysége és a régi nagy országra szabott keretek lebontása temészetszerűleg a főváros népének lel­két támadta, meg legerősebben. Az öngyilkosoknak nemek szerint való megoszlását kutatva megállapítható, hogy az adatok naigy eltolódásokat mutatnak. A háború előtt az öngyilkosok 68.4 száza­léka jutott a férfiakra és 31.6 százaléka a nőkr­e, az utóbbi esztendőkben átlag csak 57.8 százaléka férfiakra és már 42.2 százaléka nőkre. A női öngyilkosok száma szaporodott tehát, ami valószínűvé teszi, hogy az öngyilkosságok számának növe­kedése általában ezzel függ össze. A házasélet egyik profilabulluma az e­gyi­kos pázr.Ek Az anyagot korcsoportok szerint vizs­gálva, kiderül, hogy az öngyilkosságok számszerű növekedése a fiatal nők és ál­talában a magasabb s­orú egyének cso­portjára esik. Az élet viszontagságainak Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság leégett palotájának két oldalán lezuhant a homlokzat A másik két oldalon a hatóság döntette le a homlokzatot A környék lakosságát hajnali álmából verte fel a mennyi dörgésszerű robaj . A Dunaparton beszüntették a villa­mosközlekedést (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Emlékeze­tes még az a nagyszabású tűzvész, amely a kö­zelmúltban elpusztította az Első Magyar Ál­talános Biztosító Társaság Vigadó­ téri palotá­jának a tetőzetét. Most ismét a leégett palota került az érdeklődés homlokterébe, amelynek meglazult párkányzata kedden a hajnali órák­ban leomlott s csak a véletlenen múlt, hogy nagyobb szabásu szerencsétlenséget nem idé­zett elő. Hajnali három óra tájban, mikor a leégett palota környéke már teljesen elnépte­lenedett, a Türr István­ utcai párkányzat kö­rülbelül negyvenöt méter hosszúságban óriási recsegés és ropogás között lezuhant. A tűz­vész alkalmával ugyanis nagymennyiségű vi­zet zúdítottak az égő tetőzetre s ez a víztömeg átáztatta a párkányokat tartó, úgynevezett sárgerendákat, amelyek a napok óta tartó óriási hőségben nagyon gyorsan száradtak ki, s megrepedezve, nem voltak képesek tovább fenntartani a párkányzatot. Pánik a Hungária­ szállodában A nagyszabású leomlás pillanatában a Türr István­ utcában szerencsére senki sem tartózko­dott. Néhány pillanattal előbb távozott el azonban a Hungáriából egy külföldi vendég, akinek az autója alig ért a Mária Valéria­ utca sarkához, mikor a párkányleomlás megtörtént s az autót ellepte a párkányzat törmeléke. A beomlás s­tán a közelben szolgálatot teljesítő őrszem azonnal jelentést tett a főkapitánysá­gon, ahonnan rendőrök gyorsan a helyszínen termettek és kordont húztak a palota körül, mert behatóbb vizsgálat nélkül is arra lehe­tett gondolni, hogy az első leomlást további omlások fogják követni. Az irtózatos robajra a környék összes lakói felriadtak álmukból és az utcára tódultak megtudni, hogy mi történt. Elsősorban a Hun­­gária-szálloda vendégeit zavarta fel a rette­netes robaj, amely úgy hangzott, mintha vala­hol nagyszabású robbanás történt volna. A vendégek éjjeli öltözetükben szaladgáltak a folyosókon és csak nehezen lehetett megnyug­tatni őket. Csakhamar a helyszínére érkeztek a tűzoltók is, akiknek egyelőr­e nem akadt munkájuk és egy rövid helyszíni szemle után csak azt kérték a rendőri karhatalom vezetői­től, hogy a legszigorúbban zárják el a közön­ség elől az épületet és környékét, hogy ezáltal elejét lehessen venni egy újabb leomlás esetén a szerencsétlenségnek. A főkapitányságról bizottság is érkezett a helyszínre. A vegyes bizottság arra a megálla­podásra jutott, hogy magán az épületen híz-­­­tonsági intézkedéseket nem lehet foganatosí­tani és a legfontosabb teendő csak az, hogy a forgalmat meg kell akadályozni a veszélyezte­tett helyeken. Nyolc órakor a biztosító társa­ság tisztviselői is bejöttek hivatalukba és meg­kezdték a munkát. Úgy látszott akkor, hogy további veszedelemtől nem kell tartani. Bekövetkezik a második leomlás Ez a feltevés azonban csakhamar megdőlt. Tíz órakor az épületnek azon a frontján, amely a Duna-korzóra néz, támadt hatalmas recsegés, amit csakhamar követett a párkányzat leom­lása fülsiketítő zaj kíséretében. A párkányzat, hatalmas cementtömbjei a lezúduló törmelé­kekkel együtt elpusztították a korzó fiatal fáit, összetörtek egy csomó padot és széket s az utca burkolatát is felszaggatták. Ezen a helyen néhány perccel az omlás előtt még munkások dolgoztak, akik e akarták hordani a felállított székeket, egy rendőrőrmester azonban a munka abbahagyására kényszerí­­tette őket és tényleg alig távoztak el a ve­szélyeztetett helyről, megtörtént a párkányom­lás, amely feltétlenül maga alá temette volna a szerencsétlen munkásokat, ha továbbra is ott időznek. A második omlás után a bizottság még szi­gorúbb óvintézkedéseket rendelt el. Kilakoltat­ták az épület negyedik emeletén elhelyezett hivatali helyiségeket és a tisztviselőket felszó­lították, hogy hagyják el az épületet. A meg­rémült személyzet sietve tett eleget a bizottság intézkedésének. A legfelső emelet kilakolta­tása után tanácskozást tartott a bizottság a to­vábbi teendőkre nézve. Megvizsgálták a Vi­gadó­ téri és a Mária Valéria­ utcai homlokzatot s a beható vizsgálatnak az lett az eredménye, hogy nagyobb szerencsétlenség megakadályo­zása végett mind a két homlokzat párkányát mesterségesen le fogják dönteni. Ezután hozzáfogtak a ledöntés előkészületei­hez. Rendőr­ök járták sorba az épületben el­helyezett összes hivatalokat és felszólították az alkalmazottakat az épület azonnali elhagyá­sára. Az alkalmazottak percek alatt eltávoztak a szerencsétlen palotából. Ugyancsak kiürítet­ték a földszinten elhelyezett üzlethelyiségeket is. Az óvintézkedéseknél itt sem álltak meg. A Mária Valéria­ utcai fronttal szemben van a Pénzintézeti Központ épületének egyik homlok­zata. A rendőrség intézkedésére ezt az épület­­szakaszt is kiürítették és a tisztviselőket más helyiségekben helyezték el. 9 Előkészületek a hatósági bontáshoz Fél egykor megkezdték a lebontáshoz szüksé­ges előmunkálatokat. Különböző szerelők ér­keztek a városi mérnöki hivatal intézkedésére s elzárták a vízvezetéket, a gázvezetéket és in­tézkedtek aziránt is, hogy a villamoskábeleket rövidzárlat ne fenyegesse. A Mária Valéria­­utca veszélyeztetett üzleteiben lehúzatták a re­dőnyöket, hogy a lezuhanó törmelék és tégla kárt ne tehessen a kirakatokban. Ezeket az elő­készületeket nagyszámú közönség nézte végig a kordonon kívül és izgatottan várták a to­vábbi fejleményeket. Most negyven építkezési szakmunkás érkezett városi mérnökök vezeté­sével s a padláson keresztül a tetőzetre vonul­tak, hogy az óvintézkedések befejezése után nyomban munkához lássanak. Ekkor már délután egy óra volt. A rendőrök még egyszer bejárták a veszélyeztetett terüle­teket és mindenkit a kordonon kívül szorítot­tak, a közönség pedig feszült érdeklődéssel várta a három sípjelet, amelynek elhangzása után kezdetét vette a munka. A párkányzat bontását a Mária Valéria­ utcai fronton kezd­ték meg. Ennek a frontnak a Hungária-szálló felé eső oldalán elhelyezett hatalmas kőurna csakhamar megingott és lezuhant az úttestre. Az urna zuhanását rövidesen követte a negy­ven méteres párkányzat leomlása is hatalmas porfelhő és robaj kíséretében. Ezután a mun­kások lapátokkal és csáklyákkal leszórták a párkány maradványait és hozzáláttak a Vigadó­téri homlokzat lebontásához. Itt negyvenkilenc méter hosszú volt a párkányzat, amely csak­hamar az aszfaltra zuhant. Most a bizottság ismét megtekintette az egész épületet és aziránt tanácskoztak, hogy nem volna-e szükséges az épület Vigadó­ téri részének még épen maradt főhomlokzatát is lebontani, mert ennek a fala szintén lezuhanhat. Az omlások következtében a rendőrséggel egyetértve, a BSzKRT az egész Dunaparton a Lánchíd és az Erzsébet-híd között beszüntette a forgalmat s az utasoknak csak kerülővel le­hetett eljutni utazásuk­­végcéljához. A gyalog­­forgalmat a rakodópartokon megengedték. A forgalom mindaddig szünetel, amíg a rendőr­ség engedélyt nem ad annak újból való fel­vételére. Szerdán döntenek a Vigadó­ téri homlokzat ledöntéséről A késő délutáni órák során a biztosító épü­leténél helyszíni szemlét tartottak a kerületi elöljáróság, a tanácsi műszaki ügyosztály, a tűzoltó testület és a rendőrség kiküldöttei, va­lamint a társaság szakértő mérnökei, hogy megvizsgálják az épület Vigadó-téri frontjá­nak főhomlokzatát. Az volt a terv, hogy ezt is ledöntik. Itt azonban olyan nagysúlyú töme­gekről van szó, hogy a Vigadó-térre való le­döntés esetleg a Hangi-épületet is veszélyezteti vagy még egyéb komplikációk is beállhatnak. A munkások egész nap, sőt még a késő éj­szakai órákban is dolgoztak a törmelék lebon­tásán. A rendőrség a kordont állandóan fenn­tartja. A műszaki bizottság szerdán délelőtt még egyszer kiszáll a helyszínére és alapos vizsgálat után fognak határozni, hogy az épü­letnek ezt a részét is egyszerűen ledöntsék vagy pedig rendes lebontás útján távolít­sák el. A marseillesi k­ékszakáll zsákban hordta el áldozatainak holttestét Rey négy asszonya közül egy élet­­ben van Paris, július 17. Pierre Rey, a marseillesi kékszakáll bűn­ügyében a vizsgálóbíró hétfőn ismét meg­kezdte a tanuk kihallgatását. Rey egyik szom­szédjának tanúvallomása alapján megállapí­­tást nyert, hogy Rey összesen négy asszonyt fogadott villájában, akik közül eddig csupán kettőnek a holttestét találták meg. A harma­dik asszonyról kiderült, hogy életben van és nem sorozható a marseillesi Landry áldozatai közé. Az illető asszony jelentkezett a rendőr­ségen és részletes tanúvallomást tett. A ne­gyedik asszony kiléte még nem ismeretes , így a rendőrség nem tudja, várjon el-e még, vagy pedig szintén Pierre Rey meggyilkolt áldo­zatai között van. Rey egyik szomszédja elmondotta, hogy egy este Pierre Rey nehéz zsákkal a vállán lépett ki a villából és hogy a zsákban valószínűleg női hulla volt. A vizsgál­óbíró a tanúvallomá­sok alapján elrendelte a nyomozás kiegészíté­sét abban az irányban, nem rejtette-e el Pierre Rey ezt a harmadik női holttestet a villától nem messze fekvő mészkőbányában. Pierre K­e­y egyébként még most sem adta fel teljesen­ az éhségsztrájkot és tejen kívül nem hajlandó más táplálékot magához venni.

Next