Nemzeti Ujság, 1929. február (11. évfolyam, 27-49. szám)

1929-02-01 / 27. szám

Péntek, 1929 február 1-NEMZETI ÚJSÁG A miniszterelnök négy beszéddel védte meg a közigazgatási reform­javaslatot :■■■■■■■PKeBBPaaaiwi i „A titkos választójog a magyar közélet teljes átváltozását jelentené“ — Összhangba akarják hozni az állami adminisztrációt a közigazgatással A közigazgatási bizottság ülése (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A kép­viselőhöz közigazgatási bizottsága Bottlik József elnöklésével csütörtökön­ ülést tar­tott, amelyen megkezdte­ a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat általá­nos vitáját. A kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök és Sztra­­nyavszky Sándor államtitkár vett részt az ülésen. Buday Dezső szólt elsőnek a javaslat­hoz. Sajnálja, hogy a javaslat nem Nagy­­magyarország, hanem a trianoni közigaz­gatás számára készült. A javaslat a poli­tikum terén nagy haladást jelent, mert az egész vonalon behozza a titkos válasz­tást. Az előző javaslatok még a centraliz­­mus jegyében készültek, ezzel szemben ez a javaslat az autonómia érvényre juttatá­­sát szolgálja s ebből a szempontból sok fontos biztosítékot tartalmaz. Helyesli a nyers virilizm­us elejtését. A demokrati­kus gondolattal számolva, jobbnak tar­taná, ha a virilistákat az általános válasz­tók választanák, mert ők jobban tudják mérlegelni azt, hogy kiknek részvétele hasznosabb a nemzet számára, mint azok, akiknek csupán vagyonuk nyújt módot arra, hogy az ország sorsába beavatkozza­nak." A szak- és érdekképviseleteknek a tör­vényhatósági bizottságokba való bevoná­sát helyesli mert a törvényhatóságoknak eminens gazdasági és technikai problémái vannak, tehát helyes szakemberek és ér­dekképviseletek jelenlétéről gondoskodni. Egy nemzet történetében a legfontosabb az, hogy teljesüljön a független többség akarata s kérdés, hogy a törvényhatóság örszetétele alkalmas-e erre. A törvény­hatóságoknál is a független exiszt­eneink többségét szeretné biztosítani, úgy látja azonban, hogy a törvényhatóság új szer­vezetében túlnyomó lesz a függő exisz­­tenciák száma. Ezért javasolná, hogy a törvényhatósági bizottság háromhatod­­részét általános választás, kéthatodrészét a virilisták közül való választás útján egyhatodát pedig az érdekképviseletek és a szakszerűség jogán alakítsák meg. Eb­ben látná biztosítékát a független véle­mény megnyilvánulásának. A javaslat helyesen intézkedik a vár­megyéknél a kisgyűlés létszámának meg­állapításánál és a kisgyűlés összeállításá­nál, nem helyesli azonban azt, hogy a tör­vényhatósági jogú városoknál a kisgyűlés tagjainak egynegyed részét a főispán jelöli ki. A kisgyűlés létesítése szerencsés gondolat, mert például a fővárosnál a törvényhatósági bizottság mai összetéte­lében munkaképtelennek nevezhető. Kifogásolja azt, hogy bizonyos törvény­­hatósági bizottsági tagok 2—3 címen is szavazatot gyakorolhatnak. A javaslat a demokratikus fejlődés mellett a közigaz­gatás egy­szerűsíté­st is hivatott szolgálni s örömmel üdvözli ebből a szempontból, mert lehetővé teszi az ügyek gyors elin­tézését A bürokrácia eddig teljesen rá­nehezedett a vármegyére, úgy­hogy a köz­igazgatás lassúvá vált, mert a vármegyei igazgatást 93 százalékban az állami igaz­gatás foglalta le, örömmel üdvözli az örökös tagság gon­dolatát, mert ily módon a törvényhatósági bizottságok újjáalakulásakor mindig lesz­nek régi emberek, akik már ismerik az ügyeket általában a javaslatot szeren­csésnek, fejlődésnek tartja. Hegymeg, Kiss Pál sajnálja, hogy a mag­yar társadalmat, a sajtót, de magát a bizottságot is nem túlságosan érdekli ez a fontos kérdés. A javaslat centralisz­­tikus célokat szolgál és büróban készült s annak a gondolatnak alapján áll, hogy a törvényhatóságokban, de különösen a vármegyékben a középosztály hegemó­niája m­egr­ maradjon. Ezt nem is kifogá­solja, mert a középosztály évszázados működése alatt igazolta, hogy hivatott a középfokú közigazgatás­ irányítására. Sú­lyos hibája azonban a javaslatnak, hogy elsorvasztja az autonómiát. Hibáztatja azt is, hogy a javaslat bizonyos mértékig kiterjeszti a főispánok jogkörét és hogy nem gondol a javaslat a község- és város­fejlesztésre. Súlyos észrevételei vannak a javaslat fegyelmi része ellen, noha azt igen sokan a javaslat egyik legsikerültebb részének tartják. Kifogásait a részletes tárgyalás során terjeszti majd elő, a javaslatot ebben a formájában általánosságban sem fogadja el. Külön státusz a tisztviselőknek F. Szabó Géza szerint három irányban határolható körül a törvény­javaslat célja: a nemzeti gondolat biztosítása, az önkormányzati eszme kidomborítása, a korszerű modern közigazgatási eljárás érvényesítése. A javaslat nem befejezett jogalkotás, csupán novelláris intézkedés egy lépés a kódexszerű jogalkotás felé. A javaslatot a törvényhatósági bizottságok elavult volta s most már halaszthatatlan felújításának szükségessége hívta életre. A legfontosabbak a rendszeri változások Az újítások közül a legszembetűnőbb az érdekképviseletnek és a szakképviselet­­nek a törvényhatósági életbe való bevo­nása, mert ez a társadalmi erők bevoná­sát jelenti a közigazgatás körébe. A vá­lasztott virilizmus nem más, mint a viri­listák érdekcsoportjának bevezetése. Örömmel üdvözli a közgyűlés hatás­körének körvonalazását, s azt, hogy azo­kat a kérdéseket, amelyek nagyobb moz­gékonyságot és több munkát kivonnak, a kisgyűlés hatáskörébe utalják. A tiszt­viselők javadalmazása szempontjából a külön státus alapján áll. Reméli, hogy a javaslat lépés a külön státus feli A tör­vényjavaslatot módosított szövegében el­fogadja általánosságban. Fábián Béla szerint a törvényjavaslat megszünteti a vármegyeházat régi értel­mében. Különös, hogy a vármegyét azok temetik el, akik a megyei életből jöttek a magyar politikai életbe. A régi tekintetes vármegyéből, miután a tekintetes alispán úr is m­éltóságos alispán úr lett, méltósá­­gos vármegye válik, anélkül azonban, hogy meg­volna a régi tekintetes vár­megye tekintélye. A javaslatnak a közigazgatási tisztvise­lők képzettségével kapcsolatos rendelkezé­seit helyesli. A kvalifikációt még maga­sabbra emelné, mert a tisztviselők sokszor életbevágóan fontos kérdésekben dönte­nek, épen úgy, mint a bírák Már a jegy­zőnél megkívánná azt a kvalifikációt, amelyre a legmagasabb rendű közigazga­tási tisztviselőnek szüksége van. Rózsakirályné - Regény — ki írta : Zágon István — Velem nem — mondta Judit. — Ne­kem most nagy szerepet ígértek, én nem megyek. — Hát akkor nélküled. Csak mi ketten, ö, meg én. Holnap indulunk. — Indulunk — mondta Ilonka egyked­­vűen. Épp olyan egyszerűen, minden külö­nösebb gondolkodás és izgalom nélkül fo­gadta Szirákynak ezt az elhatározását, mint ahogy Sziráky mondta. Pedig ezelőtt még két és fél órával el­ájult volna ennek a váratlanul rászakadó ajánlatnak csak a hallatára is. Utazni, autón, az Alpesekbe! És most úgy fo­gadta ezt is, mintha az ilyesmi minden­naposan megszokott dolog lett volna a Gü­l-baba cukrászdában,­­ a Niedermey­er és Gül-Baba­ utcák sarkán. Pedig ezelőtt két, és fél órával az ilyes­minek még csak a lehetőségéről se mert volna álmodni. Szirákynál nem teljesen így állt a­ hely­zet. Neki ez a lehetőség már akkor meg­fordult a fejében, amikor a diákküldött­ség megakadályozta abban, hogy kifeje­zőt is adjon ennek az ötletének. És akkor még örült is, hogy csak addig a bizonyos asztalraütésig jutott el. Akkor még attól félt hogy K­onka esetleg félreértette volna az ő, tiszta lelkesedésből fakadt ajándé­kozni akarását. Most már túl voltak azon, hogy neki ilyesmitől félnie kelljen. Pedig az az aján­dékozni akarás talán már nem is fakadt olyan tiszta lelkesedésből. Sok víz folyt le azóta a Dunán, még több szesz a torkokon. — Rögtön bepakkoltatunk a Janival hideg húsokat két személyre — folytatta Sziráky. — Vagy, ha akarod, három sze­mélyre. Elvisszük a Dapsit is, tudod? Mert én nem akarlak bántani, te csirke, érted? — Nem. — Nem érted. Ezt az egyet értenéd, ha világosan beszélnék. De nem tudok most beszélni, kicsit italos vagyok. Fontos az? Nem fontos. Semmi sem fontos. De a papot elvisszü­k. — Mi visszük. — Holnap indulunk. Megállunk Pécs­ben, aztán Grác, aztán átmegyünk izébe... N­em jut az eszembe annak az osztrák fészeknek a neve. Így italosan, de az mindegy. Tudsz németül? — Keveset. — Megtanítalak. Franciául is, angolul is. Mert neked igenis jogod van az Alpe­­sekhez és Nápolyh­oz is jogod van és jogod van a tengerhez, a ragyogáshoz, a ruhák­hoz, nekem pedig megvan hozzá a pén­zem . . . — És nekem adja? — Neked. — Autót is ad? — Adok. Legyen igaza a Schulmajer­­nek, eladom azt a képet a Wertheimstein­­nek, de akkor megveszem neked azt az amerikai kétülésest. Vagy akarsz inkább egy négy ülésest? — Akarok. — Megkapod. És kapsz egy villát a ten­gerparton. Nápolyi öbölben. De előbb körülviszlek odalenn. Kocsin, végig a tengerparton. Száz méter magas, szédítő úton, kanyargós hegyi úton, mocskos köly­­kök szaladnak a kocsi után, citro­mot árulnak, most szedték a fáról . . . Apróka sárga kocsi, bóbitás ló ... A lá­bunk alatt a tenger, zölden, mélyen, ezüst­csipkésen . . . Narancsligetek. Sorrento. Aztán átmegyünk Szicíliába . . . — Hajón? — Hajón. Azután Marsé illeti keresztül Párisba, éjjel a bulvárokra, züllött éjjeli mulatókba a Montparnasseon. Elviszlek egy matrózlebujba­ Toulonban ... — Matróz? — Matróz. Csupa matróz. Könnyelmű, drága, züllött, királyi matróz, egy kraj­cárja nincs és aranyakat hajigál a pad­lóra. És Nizzába megyünk át, virágkor­zóra ... — Nizzába ... — Montecarloba, veszíteni. Vagy ki tudja, vagyont nyerni. — Montecarlo ... — Ú­j élet kezdődik. — Új élet . . .. — Mind a kettőnknek. Dolgozni fogok! Elővesszük a régi terveket, a régi témá­kat, amik félbemaradtak... Nagy, bolond kompozíciók ... Aktok, mint régen ... És semmi űzetett rabszolgamunka! Semmi portra! Csak egy portré! A tied! — Az enyém! Az én kapem­! — A tied! A nevesésed- a bősöd rózsa­szín aranya, a fiatalságod, a diadalmas, ajráteremtő fiatalsán­p, ami megint visz­­szehozta az­ enyémet! Húsz esztendős va­gyok, tutod? — Tudom. — És mind a húsz esztendőm a tied! És a te húsz esztendőd az enyém. — A magáé. — És semmi köze hozzá senkinek! — Senkinek! — A Papsinak se! — Neki se! — Mindenki meghalt ezen a világon, csak mi élünk, mi ketten! — Mi ketten. — Mi ketten! — vetette szét a karjait Sziráky mámorosan, hátradőlt a sziké­ben, magához akarta ölelni a világot. És hirtelen­ül, minden átmenet nélkül elájult. — Terítsd rá a kabátját, meg ne fázzon —­ mondta Judit. — És vigyázz rá — tette hozzá, míg Ilonka kabátot előkerí­­tette és ráborította Szirákyra. — Vigyázok — mondta Ilonka és elsi­mította a kabátot Sziráky kinyújtózott testén. — Megérdemli, hogy vigyázzanak rá — himbálta magát a székén Judit és egy szalmaszálon át szippantott vagy kettőt a poharából. — Nem rossz ember ez, jó­ság ez csak bánni kell vele. — Hogy kell bánni? — Okosan. Nem ellenkezni, mindig úgy tenni, mintha­ ő akarná, amit te akarsz. Tanuld meg, hogy amíg vele vagy neked nincs akaratod, csak neki. — Igen. _ — De azért nyugodt lehetsz, mindig az fog történni, amit te akarsz. — Én nem akarok semmit. — Az baj, fiam. Buta vagy. Akarni kell. Mindent megkaphatsz, ez nem csak beszél, ez ad is. Annyit keres, amennyit akarsz. Ez mind rád költi­— Rám? — Pad A többiekre is mind ráköltötte. — Milyen többiekre? — Ne add a bankot, tudod, hogy mit gondolok. Vagy nem megy el vele? — Elmegyek — mondta Ilonka, aki a tengerre gondolt. — Na látod — mondta Judit, aki egész másra gondo­l — Hát csak vigyázz vele. Mert a te helyzeted azért más, mint a többié. Te mindent elérhetsz ötvenhárom éves. Már harmadik éve nincs senkijé. Lehet, hogy te vagy az utolsó bolondsága az mindig a legnagyobb. L­ehet, hogy té­ged jobban szeret, mint a többieket egy kit­­véve — Engem? — Hát kiesődet? Vak vagy? T­ehet­ hogy te még el is tudod magad vetetni vele. — Én, vele? — Vele. De az nem biztos. Vigyázni kell. Kivenni mindent pénzt, ékszert, ru­hát, villát, amit csak ad. Mindig, folyton, újra csak kérni és semmit el nem köl­teni. Szépen be a bankba. Félretenni. Ne­kem két házam van. Egy kétemeletes a Rökk Szilárd­ utcában, egy Újpesten. Hát ennyit te is kivasalhatsz, ha jól csi­nálod. Minden attól függ, hogy az ember hogy kezdi el. — Mit? — Az egészet. Mert ti, kislányok csak arról tudtak, hogy a nagy nők pezsgő­ben f­ürdenek. Nem igaz! Aki igazán nagy nő, az nem fürdik pezsgőben. Az szépen, okosan félrerak. Me­rt lehet azt is, pezs­gőben fürdeni. De akkor tizenöt év múlva gőzfürdőre se telik. Jaj, de könnyen megy el minden, de könnyen! Az éksze­rek, a selymek, a nagy élet, jaj, de el­megy ! — Igen, elmegy ... — bámult maga elé Ilonka és azon töprengett, hogy mi­kor és hol hallott ő már valamit, ami erre a mostani beszélgetésre emlékez­teti ... Csak egy megy el gyorsabban, az idő. Nekem még öt—hat évem van . . . Negyvenéves vagyok .. . Judit most nagyon őszinte volt. Csak öt évet tagadott le. Nagyon kábult volt már a szesztől, fáradt, elcsigázott az éjszakától és valami nagy, anyás jóság ömlött el a szívében, amikor Ilonkára nézett. •­­ Az a baj, hogy ti, kislányok, ami­kor elindultok, csak azokról tudtok, akik még fenn vannak. Vagy akiknek végleg sikerült Arról a húszról. De nem tud­tak arról a húszezerről, aki elcsúszott, akit elrúgtak, eltaszítottak, megvertek, kifosztottak ... Ilonka hallgatta. És egyre lázasabban dolgozott az agya. Ezeket ő már egyszer hallotta életében. Valaki ezt már el­mondta neki. Azt is, amit­ Sziráky mon­dott, Nápolyt, Nizzát- Montecarlot, a vi­­rágkorzót, és ezt is, hogy elmegy a se­lyem, az ékszer, hogy elrúgják az embert, megverik, kifosztják . . . — Hát csak vigyázni kell. Mert ez az em­ber azt csinálja veled, amit akarsz. Feleséget, nagy nőt, amihez több kedved van. Ezelőtt tizenöt évvel felfedezett itt valami kis kóristalányt, kitarthatta, két év múlva minden plakát csak az ő ne­vével volt tele ... (Folyt, köv.)­ 3 ■—ama—p————————aa————— El nem valóság!... V Ez nem mese!... Ez mese!...­­ Ez valóság!... mondja majd mindenki, ha ■ mondja majd mindenki, ha elolvassa a eljön a t (m&^. holnapi hirdetését tartama alatt hozzánk " 5" Mintcsak írj Ketté kel választani a megyei és városi közigazgatást Petrovácz Gyula előrebocsátotta, hogy a javaslatot általánosságban elogadja nem azért ugyan, mert jónak és tökéle­tesnek tartja, hanem azért, mert minde­­nekfelett sürgősnek tekinti. Nem ért egyet azzal, hogy a városi és megyei in­tézkedéseket összefoglalták a javaslat­ban. Pártja nagy többségének álláspont­ját képviseli, amikor kéri, hogy a várme­gyei és városi részt válasszák ketté. Amíg a javaslatnak a vármegyékre vo­natkozó része ellen úgyszólván nem tud észrevételt tenni, annál több észrevétele van a városok szempontjából. A székes­­főváros üzemei például igen intenzív gazdasági tudást kívánnak, nem lehet tehát őket egyedül a javaslatban terve­zett kvalifikációkkal adminisztrálni. A javaslat legszerencsésebb része az, amely a szakszerűség bevezetéséről rendelkezik. Helytelen azonban az, hogy nem eléged­nek meg a képesítésnél a főiskolai kép­zettséggel, hanem visszatérnek arra a felfogásra, hogy csakis jogi minősítés le­het a közigazgatási szolgálat alapja. Nem­­ért egyet azzal sem, hogy korlátoz­zák a nők választhatóságát. Azokat az intézkedéseket, amelyek a rend fentartá­­­sáról szólnak, helyesnek tartja. A székes­­főváros közgyűlési termében szerzett ta­pasztalatok után semmiféle rendszabályt sem tart túlszivontnak. Nem kivárna épen e rendszabályok alkalmazását, de úgy hiszi, hogy e fegyelmező intézkedé­sek önmagukban is meggondolásra kész­tetik a törvényes renddel állandóan szembeszállni kívánó egyes bizottsági­t a­

Next