Nemzeti Ujság, 1929. február (11. évfolyam, 27-49. szám)
1929-02-01 / 27. szám
Péntek, 1929 február 1-NEMZETI ÚJSÁG A miniszterelnök négy beszéddel védte meg a közigazgatási reformjavaslatot :■■■■■■■PKeBBPaaaiwi i „A titkos választójog a magyar közélet teljes átváltozását jelentené“ — Összhangba akarják hozni az állami adminisztrációt a közigazgatással A közigazgatási bizottság ülése (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A képviselőhöz közigazgatási bizottsága Bottlik József elnöklésével csütörtökön ülést tartott, amelyen megkezdte a közigazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A kormány részéről Bethlen István gróf miniszterelnök és Sztranyavszky Sándor államtitkár vett részt az ülésen. Buday Dezső szólt elsőnek a javaslathoz. Sajnálja, hogy a javaslat nem Nagymagyarország, hanem a trianoni közigazgatás számára készült. A javaslat a politikum terén nagy haladást jelent, mert az egész vonalon behozza a titkos választást. Az előző javaslatok még a centralizmus jegyében készültek, ezzel szemben ez a javaslat az autonómia érvényre juttatását szolgálja s ebből a szempontból sok fontos biztosítékot tartalmaz. Helyesli a nyers virilizmus elejtését. A demokratikus gondolattal számolva, jobbnak tartaná, ha a virilistákat az általános választók választanák, mert ők jobban tudják mérlegelni azt, hogy kiknek részvétele hasznosabb a nemzet számára, mint azok, akiknek csupán vagyonuk nyújt módot arra, hogy az ország sorsába beavatkozzanak." A szak- és érdekképviseleteknek a törvényhatósági bizottságokba való bevonását helyesli mert a törvényhatóságoknak eminens gazdasági és technikai problémái vannak, tehát helyes szakemberek és érdekképviseletek jelenlétéről gondoskodni. Egy nemzet történetében a legfontosabb az, hogy teljesüljön a független többség akarata s kérdés, hogy a törvényhatóság örszetétele alkalmas-e erre. A törvényhatóságoknál is a független exiszteneink többségét szeretné biztosítani, úgy látja azonban, hogy a törvényhatóság új szervezetében túlnyomó lesz a függő exisztenciák száma. Ezért javasolná, hogy a törvényhatósági bizottság háromhatodrészét általános választás, kéthatodrészét a virilisták közül való választás útján egyhatodát pedig az érdekképviseletek és a szakszerűség jogán alakítsák meg. Ebben látná biztosítékát a független vélemény megnyilvánulásának. A javaslat helyesen intézkedik a vármegyéknél a kisgyűlés létszámának megállapításánál és a kisgyűlés összeállításánál, nem helyesli azonban azt, hogy a törvényhatósági jogú városoknál a kisgyűlés tagjainak egynegyed részét a főispán jelöli ki. A kisgyűlés létesítése szerencsés gondolat, mert például a fővárosnál a törvényhatósági bizottság mai összetételében munkaképtelennek nevezhető. Kifogásolja azt, hogy bizonyos törvényhatósági bizottsági tagok 2—3 címen is szavazatot gyakorolhatnak. A javaslat a demokratikus fejlődés mellett a közigazgatás egyszerűsítést is hivatott szolgálni s örömmel üdvözli ebből a szempontból, mert lehetővé teszi az ügyek gyors elintézését A bürokrácia eddig teljesen ránehezedett a vármegyére, úgyhogy a közigazgatás lassúvá vált, mert a vármegyei igazgatást 93 százalékban az állami igazgatás foglalta le, örömmel üdvözli az örökös tagság gondolatát, mert ily módon a törvényhatósági bizottságok újjáalakulásakor mindig lesznek régi emberek, akik már ismerik az ügyeket általában a javaslatot szerencsésnek, fejlődésnek tartja. Hegymeg, Kiss Pál sajnálja, hogy a magyar társadalmat, a sajtót, de magát a bizottságot is nem túlságosan érdekli ez a fontos kérdés. A javaslat centralisztikus célokat szolgál és büróban készült s annak a gondolatnak alapján áll, hogy a törvényhatóságokban, de különösen a vármegyékben a középosztály hegemóniája megr maradjon. Ezt nem is kifogásolja, mert a középosztály évszázados működése alatt igazolta, hogy hivatott a középfokú közigazgatás irányítására. Súlyos hibája azonban a javaslatnak, hogy elsorvasztja az autonómiát. Hibáztatja azt is, hogy a javaslat bizonyos mértékig kiterjeszti a főispánok jogkörét és hogy nem gondol a javaslat a község- és városfejlesztésre. Súlyos észrevételei vannak a javaslat fegyelmi része ellen, noha azt igen sokan a javaslat egyik legsikerültebb részének tartják. Kifogásait a részletes tárgyalás során terjeszti majd elő, a javaslatot ebben a formájában általánosságban sem fogadja el. Külön státusz a tisztviselőknek F. Szabó Géza szerint három irányban határolható körül a törvényjavaslat célja: a nemzeti gondolat biztosítása, az önkormányzati eszme kidomborítása, a korszerű modern közigazgatási eljárás érvényesítése. A javaslat nem befejezett jogalkotás, csupán novelláris intézkedés egy lépés a kódexszerű jogalkotás felé. A javaslatot a törvényhatósági bizottságok elavult volta s most már halaszthatatlan felújításának szükségessége hívta életre. A legfontosabbak a rendszeri változások Az újítások közül a legszembetűnőbb az érdekképviseletnek és a szakképviseletnek a törvényhatósági életbe való bevonása, mert ez a társadalmi erők bevonását jelenti a közigazgatás körébe. A választott virilizmus nem más, mint a virilisták érdekcsoportjának bevezetése. Örömmel üdvözli a közgyűlés hatáskörének körvonalazását, s azt, hogy azokat a kérdéseket, amelyek nagyobb mozgékonyságot és több munkát kivonnak, a kisgyűlés hatáskörébe utalják. A tisztviselők javadalmazása szempontjából a külön státus alapján áll. Reméli, hogy a javaslat lépés a külön státus feli A törvényjavaslatot módosított szövegében elfogadja általánosságban. Fábián Béla szerint a törvényjavaslat megszünteti a vármegyeházat régi értelmében. Különös, hogy a vármegyét azok temetik el, akik a megyei életből jöttek a magyar politikai életbe. A régi tekintetes vármegyéből, miután a tekintetes alispán úr is méltóságos alispán úr lett, méltóságos vármegye válik, anélkül azonban, hogy megvolna a régi tekintetes vármegye tekintélye. A javaslatnak a közigazgatási tisztviselők képzettségével kapcsolatos rendelkezéseit helyesli. A kvalifikációt még magasabbra emelné, mert a tisztviselők sokszor életbevágóan fontos kérdésekben döntenek, épen úgy, mint a bírák Már a jegyzőnél megkívánná azt a kvalifikációt, amelyre a legmagasabb rendű közigazgatási tisztviselőnek szüksége van. Rózsakirályné - Regény — ki írta : Zágon István — Velem nem — mondta Judit. — Nekem most nagy szerepet ígértek, én nem megyek. — Hát akkor nélküled. Csak mi ketten, ö, meg én. Holnap indulunk. — Indulunk — mondta Ilonka egykedvűen. Épp olyan egyszerűen, minden különösebb gondolkodás és izgalom nélkül fogadta Szirákynak ezt az elhatározását, mint ahogy Sziráky mondta. Pedig ezelőtt még két és fél órával elájult volna ennek a váratlanul rászakadó ajánlatnak csak a hallatára is. Utazni, autón, az Alpesekbe! És most úgy fogadta ezt is, mintha az ilyesmi mindennaposan megszokott dolog lett volna a Gül-baba cukrászdában, a Niedermeyer és Gül-Baba utcák sarkán. Pedig ezelőtt két, és fél órával az ilyesminek még csak a lehetőségéről se mert volna álmodni. Szirákynál nem teljesen így állt a helyzet. Neki ez a lehetőség már akkor megfordult a fejében, amikor a diákküldöttség megakadályozta abban, hogy kifejezőt is adjon ennek az ötletének. És akkor még örült is, hogy csak addig a bizonyos asztalraütésig jutott el. Akkor még attól félt hogy Konka esetleg félreértette volna az ő, tiszta lelkesedésből fakadt ajándékozni akarását. Most már túl voltak azon, hogy neki ilyesmitől félnie kelljen. Pedig az az ajándékozni akarás talán már nem is fakadt olyan tiszta lelkesedésből. Sok víz folyt le azóta a Dunán, még több szesz a torkokon. — Rögtön bepakkoltatunk a Janival hideg húsokat két személyre — folytatta Sziráky. — Vagy, ha akarod, három személyre. Elvisszük a Dapsit is, tudod? Mert én nem akarlak bántani, te csirke, érted? — Nem. — Nem érted. Ezt az egyet értenéd, ha világosan beszélnék. De nem tudok most beszélni, kicsit italos vagyok. Fontos az? Nem fontos. Semmi sem fontos. De a papot elvisszük. — Mi visszük. — Holnap indulunk. Megállunk Pécsben, aztán Grác, aztán átmegyünk izébe... Nem jut az eszembe annak az osztrák fészeknek a neve. Így italosan, de az mindegy. Tudsz németül? — Keveset. — Megtanítalak. Franciául is, angolul is. Mert neked igenis jogod van az Alpesekhez és Nápolyhoz is jogod van és jogod van a tengerhez, a ragyogáshoz, a ruhákhoz, nekem pedig megvan hozzá a pénzem . . . — És nekem adja? — Neked. — Autót is ad? — Adok. Legyen igaza a Schulmajernek, eladom azt a képet a Wertheimsteinnek, de akkor megveszem neked azt az amerikai kétülésest. Vagy akarsz inkább egy négy ülésest? — Akarok. — Megkapod. És kapsz egy villát a tengerparton. Nápolyi öbölben. De előbb körülviszlek odalenn. Kocsin, végig a tengerparton. Száz méter magas, szédítő úton, kanyargós hegyi úton, mocskos kölykök szaladnak a kocsi után, citromot árulnak, most szedték a fáról . . . Apróka sárga kocsi, bóbitás ló ... A lábunk alatt a tenger, zölden, mélyen, ezüstcsipkésen . . . Narancsligetek. Sorrento. Aztán átmegyünk Szicíliába . . . — Hajón? — Hajón. Azután Marsé illeti keresztül Párisba, éjjel a bulvárokra, züllött éjjeli mulatókba a Montparnasseon. Elviszlek egy matrózlebujba Toulonban ... — Matróz? — Matróz. Csupa matróz. Könnyelmű, drága, züllött, királyi matróz, egy krajcárja nincs és aranyakat hajigál a padlóra. És Nizzába megyünk át, virágkorzóra ... — Nizzába ... — Montecarloba, veszíteni. Vagy ki tudja, vagyont nyerni. — Montecarlo ... — Új élet kezdődik. — Új élet . . .. — Mind a kettőnknek. Dolgozni fogok! Elővesszük a régi terveket, a régi témákat, amik félbemaradtak... Nagy, bolond kompozíciók ... Aktok, mint régen ... És semmi űzetett rabszolgamunka! Semmi portra! Csak egy portré! A tied! — Az enyém! Az én kapem! — A tied! A nevesésed- a bősöd rózsaszín aranya, a fiatalságod, a diadalmas, ajráteremtő fiatalsánp, ami megint viszszehozta az enyémet! Húsz esztendős vagyok, tutod? — Tudom. — És mind a húsz esztendőm a tied! És a te húsz esztendőd az enyém. — A magáé. — És semmi köze hozzá senkinek! — Senkinek! — A Papsinak se! — Neki se! — Mindenki meghalt ezen a világon, csak mi élünk, mi ketten! — Mi ketten. — Mi ketten! — vetette szét a karjait Sziráky mámorosan, hátradőlt a szikében, magához akarta ölelni a világot. És hirtelenül, minden átmenet nélkül elájult. — Terítsd rá a kabátját, meg ne fázzon — mondta Judit. — És vigyázz rá — tette hozzá, míg Ilonka kabátot előkerítette és ráborította Szirákyra. — Vigyázok — mondta Ilonka és elsimította a kabátot Sziráky kinyújtózott testén. — Megérdemli, hogy vigyázzanak rá — himbálta magát a székén Judit és egy szalmaszálon át szippantott vagy kettőt a poharából. — Nem rossz ember ez, jóság ez csak bánni kell vele. — Hogy kell bánni? — Okosan. Nem ellenkezni, mindig úgy tenni, mintha ő akarná, amit te akarsz. Tanuld meg, hogy amíg vele vagy neked nincs akaratod, csak neki. — Igen. _ — De azért nyugodt lehetsz, mindig az fog történni, amit te akarsz. — Én nem akarok semmit. — Az baj, fiam. Buta vagy. Akarni kell. Mindent megkaphatsz, ez nem csak beszél, ez ad is. Annyit keres, amennyit akarsz. Ez mind rád költi— Rám? — Pad A többiekre is mind ráköltötte. — Milyen többiekre? — Ne add a bankot, tudod, hogy mit gondolok. Vagy nem megy el vele? — Elmegyek — mondta Ilonka, aki a tengerre gondolt. — Na látod — mondta Judit, aki egész másra gondol — Hát csak vigyázz vele. Mert a te helyzeted azért más, mint a többié. Te mindent elérhetsz ötvenhárom éves. Már harmadik éve nincs senkijé. Lehet, hogy te vagy az utolsó bolondsága az mindig a legnagyobb. Lehet, hogy téged jobban szeret, mint a többieket egy kitvéve — Engem? — Hát kiesődet? Vak vagy? Tehet hogy te még el is tudod magad vetetni vele. — Én, vele? — Vele. De az nem biztos. Vigyázni kell. Kivenni mindent pénzt, ékszert, ruhát, villát, amit csak ad. Mindig, folyton, újra csak kérni és semmit el nem költeni. Szépen be a bankba. Félretenni. Nekem két házam van. Egy kétemeletes a Rökk Szilárd utcában, egy Újpesten. Hát ennyit te is kivasalhatsz, ha jól csinálod. Minden attól függ, hogy az ember hogy kezdi el. — Mit? — Az egészet. Mert ti, kislányok csak arról tudtak, hogy a nagy nők pezsgőben fürdenek. Nem igaz! Aki igazán nagy nő, az nem fürdik pezsgőben. Az szépen, okosan félrerak. Mert lehet azt is, pezsgőben fürdeni. De akkor tizenöt év múlva gőzfürdőre se telik. Jaj, de könnyen megy el minden, de könnyen! Az ékszerek, a selymek, a nagy élet, jaj, de elmegy ! — Igen, elmegy ... — bámult maga elé Ilonka és azon töprengett, hogy mikor és hol hallott ő már valamit, ami erre a mostani beszélgetésre emlékezteti ... Csak egy megy el gyorsabban, az idő. Nekem még öt—hat évem van . . . Negyvenéves vagyok .. . Judit most nagyon őszinte volt. Csak öt évet tagadott le. Nagyon kábult volt már a szesztől, fáradt, elcsigázott az éjszakától és valami nagy, anyás jóság ömlött el a szívében, amikor Ilonkára nézett. • Az a baj, hogy ti, kislányok, amikor elindultok, csak azokról tudtok, akik még fenn vannak. Vagy akiknek végleg sikerült Arról a húszról. De nem tudtak arról a húszezerről, aki elcsúszott, akit elrúgtak, eltaszítottak, megvertek, kifosztottak ... Ilonka hallgatta. És egyre lázasabban dolgozott az agya. Ezeket ő már egyszer hallotta életében. Valaki ezt már elmondta neki. Azt is, amit Sziráky mondott, Nápolyt, Nizzát- Montecarlot, a virágkorzót, és ezt is, hogy elmegy a selyem, az ékszer, hogy elrúgják az embert, megverik, kifosztják . . . — Hát csak vigyázni kell. Mert ez az ember azt csinálja veled, amit akarsz. Feleséget, nagy nőt, amihez több kedved van. Ezelőtt tizenöt évvel felfedezett itt valami kis kóristalányt, kitarthatta, két év múlva minden plakát csak az ő nevével volt tele ... (Folyt, köv.) 3 ■—ama—p————————aa————— El nem valóság!... V Ez nem mese!... Ez mese!... Ez valóság!... mondja majd mindenki, ha ■ mondja majd mindenki, ha elolvassa a eljön a t (m&^. holnapi hirdetését tartama alatt hozzánk " 5" Mintcsak írj Ketté kel választani a megyei és városi közigazgatást Petrovácz Gyula előrebocsátotta, hogy a javaslatot általánosságban elogadja nem azért ugyan, mert jónak és tökéletesnek tartja, hanem azért, mert mindenekfelett sürgősnek tekinti. Nem ért egyet azzal, hogy a városi és megyei intézkedéseket összefoglalták a javaslatban. Pártja nagy többségének álláspontját képviseli, amikor kéri, hogy a vármegyei és városi részt válasszák ketté. Amíg a javaslatnak a vármegyékre vonatkozó része ellen úgyszólván nem tud észrevételt tenni, annál több észrevétele van a városok szempontjából. A székesfőváros üzemei például igen intenzív gazdasági tudást kívánnak, nem lehet tehát őket egyedül a javaslatban tervezett kvalifikációkkal adminisztrálni. A javaslat legszerencsésebb része az, amely a szakszerűség bevezetéséről rendelkezik. Helytelen azonban az, hogy nem elégednek meg a képesítésnél a főiskolai képzettséggel, hanem visszatérnek arra a felfogásra, hogy csakis jogi minősítés lehet a közigazgatási szolgálat alapja. Nemért egyet azzal sem, hogy korlátozzák a nők választhatóságát. Azokat az intézkedéseket, amelyek a rend fentartásáról szólnak, helyesnek tartja. A székesfőváros közgyűlési termében szerzett tapasztalatok után semmiféle rendszabályt sem tart túlszivontnak. Nem kivárna épen e rendszabályok alkalmazását, de úgy hiszi, hogy e fegyelmező intézkedések önmagukban is meggondolásra késztetik a törvényes renddel állandóan szembeszállni kívánó egyes bizottságit a