Nemzeti Ujság, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-14 / 61. szám

Csütörtök, 1929 március 14. NEMZETI ÚJSÁG filmszínházak Statisztika a budapesti mozik viszonyairól A Magyar Statisztikai Szemle legfrissebb számában Castiglione Henrik kereskedelmi ta­nácsos a budapesti mozgók viszonyairól írt ér­dekes ismertetést. Szerinte Budapesten az első mozgóképelőadást 1896-ban tartották. E vállal­kozás csak néhány hónapig állott fenn és a későbbi hasonló Vállalatok is rövid élettarta­múak voltak. Ez első tulajdonképpeni mozi 1906 tavaszán nyílott meg. A világháborút megelőzően 108 mozgó működött a fővárosban. Számuk a háború alatt 77-re csappant. Az el­múlt évben 88 volt a budapesti mozgók száma. A mozgók befogadóképessége azonban nagyobb mértékben nőtt, a növekedés a háború óta 40 százalék. Minthogy a befogadóképesség növe­kedését nem követte nyomon a lélekszám emel­kedése, a mozik üzletmenete rosszabbodott. Míg a főváros lakosságából 1921-ben egy ülő­helyre még 34 jutott, 1928-ban már csak 26 jut. Az európai kontinens valamennyi nagyobb metropolisában kedvezőbb a helyzet, mint Bu­dapesten. Londonban és Párisban ugyanis egy nézőhelyre 51 lakos esik, Rómában 35, Berlin­ben 30, Bécsben pedig 27. Kerületenként leg­több a mozi a VII. kerületben, ahol számuk 23. Azután következik a VI. kerület 14, a VIII. 13 mozival. Az L kerületben 9, a IX. kerület­ben 8, a X. kerületben 6, a IV. kerületben 5, a II. kerületben 4, az V. kerületben 3 mozi van. Legkevesebb, 2 a III. kerületben van. Befogadó­képesség szempontjából is a VI. kerület ve­zet, ahol az ülőhelyek száma 8769. A­ lélekszám és a nézőhelyek aránya a mozik szempont­jából a legkedvezőtlenebb a IV. kerületben, ahol egy nézőhelyre csak 10 lakos ju­t, míg az első kerü­letben 51. Az elsőhetes színházak üzletmenet szempontjából rosszabb helyzetben vannak, mint a többiek, ami nyilvánvaló abból, hogy 1920 óta a budapesti mozgók befogadóképesség szerinti növekedésének 70 százaléka a premier­mozgókra esik. Castiglione Henrik nagy szakértelemmel összeállított kimutatása jellegzetes képét nyújtja az egyre fejlődő magyar moziszakmá­­nak. Mozgófényképszínházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ (IV , Irány­i­ utca 21. Telefon: Aut. 833—29.) 2 nagy attrakciói Az égő asszony. Buda­pesti történet 10 felvonásban. Főszereplő: Olga Csehova. — Naftalin. Heltai Jenő bohózata 8 felvonásban. Főszerep­lők: Berczy Géza, Vivian Gibson, Radó Teri, Mály Gerő és D’Arrigo Kornél. — Magyar és külföldi híradók. — Vasárnap délután 3 órakor Hamupipőke a gyermek­­szinpadon. — Előadások kezdete hétköznapokon piros terem 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, zöldterem 8 órakor. Vasár- és ünnepnapokon piros terem 3, 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor, zöldterem 3, 4, 6 és 8 órakor. ttk. B7*2fcC°tv.r P? (Baross-tér Telefon: József WiSak­­u­ta 343-37.) I. Simon Böske (Miss Európa) diadalútja filmen. — II. Max és Móric az idegenlégióban. Vígjáték 10 felvonásban. — III. Elsa kisasszony. Schnitzler leg­izgalmasabb regényének 10 felvonásos filmváltozata. — — Magyar Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon 5, egyt­igyid b és fél 10 órakor Vasárn és ü­nnepnapokon fél 4, fél 6 fél 8 és fél 10 órakor C ft S3 — Az Í£ fény vígjátékslágere. Görög sza­k ember nem vén ember. 8 felvo­­­lásban. Főszereplők: Louise Fa­'Vác'­utca 9.) “Ed* és cl­art« Murray.­­ Aut 874—02 A válóperes úr. Vidám filmregény 8 felvonásban. Főszereplő: Seat­­rice Joy. — Paramount Híradó. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete hétköznapokon 4, háromnegyed 6, há­romnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ün­nepnapokon fél 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 _______| ii—mn-----------(Üllői-út és József-körút sa ApKOIgB tel rok Aut 389—S8 és 395 -84) fíf­m A'1'f wí fc/za asszony. Schnitzler­fm Vili regény 9 felvonásban. Fe­jThO szereplők: Elisabeth Berg­ig­ner, Bassermann és Steinrück. — Max és J5& Móric az Idegenlégióban. Vígjáték 8 fel­­vonásban. Főszereplő: Sammy Cohen. — Miss Európa. Simon Böske-film. — Előadó^A tv kezdete hétköznapokon fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. /^S“\ 'T7,r/r^« ^ Y" Vénusz szerelmei. A First IJM |Jp C JL .rll National vígjáték világslá­­j I tegez korútgere 9 fejezetben. Főszerep­­#­­ p ,/\ur. 2^3-43. lók: Louise Fazenda, Thel­­#/ tLAUT. 753-57 n,a Todd és Charles Mur­u UX+ ray--- A volt esperes az A Művész Film attrakciója 8 felvonásban. Főszereplők: Beatrice Joy és H. B. Warner. — Magyar és külföldi híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 4, 6, 8 és 10 órakor Vasár és ünnepnapokon 3. háromne­gyed 5. fél 7. egynegyed 9 és 10 órakor. ELIT MOZGÓ. (Lipót­ körút 16. Telefon L. 961—51.) Zoro—Huru, a két alkoholista. Vígjátékattrakció 10 fel­vonásban. — Rang és szerelem. Romantikus történet 8 felvonásban. Főszereplők: Ramon Novarro, Renée Adorée. — Előadások kezdete csütörtök és szombat 5. egynegyed 8 és fél 10 órakor. Pénteken, 15-én 4, 6, 8 és háromne­gyed 10 órakor. Vasárnap 3. háromnegyed 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 órakor. SIÓFOKON strandfürdő mellett, 250 öles telken VILLA 3 szoba komforttal és külön 3 manzard- szoba, két nyitott veranda, vízvezeték, pince. 28 000 pengő. (5a3) Központi Ingatlanforgalmi Iroda. Budapest, V., Honvéd­ utca 10. I. 18. Ötödik kerületben 28 évig adómentes sarokbérpalota teljesen komfortos lakásokkal, a legmoder­nebb masszív építkezésben, 74.800 pengő bérjövedelemmel, amortizációs bölcsfinnel, értélven alu sürgősen eladó. Három­­százezer pengővel átvehető. fcSetto 12°/o bérlővedítiem“ len­gő» leveleket * «kiadóba­,­­a- P» érakor FÉSZEK MOZGÓ (József-körm­ 70 TsL: 30—40.) Rang és szerelem. Szerelmi dráma 10 felvonásban. Fő­szereplői Ramon Novar­ro. — A két alkoholista. Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplők: Zoro és Hum. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. Vasár és ünnepnapokon 3. háromnegyed 5. fél 7. 8 és háromnegyed 10 órakor. — Vasárnap délelőtt 10—1 óráig burleszkmatiné­.e^T (Kossuth La­jos­ utca 18 jegyrendelet 7^,7 telefonjai: Ant 895—43 és 897—07.) JUli Zola Emil világhírű regénye: A pénz. CirimnS Főszereplők: Alcover, Alfred Ábel és Brigitte Helm - Paris. Felvételek a világ fővárosából. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon (szombat kivételével) 5, egynegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat vasárnap és ünnepnapokon 4.­­ 8 és 10 órakor aécSI MAI NAGY PREMOJE! VÉNUSZ SZERELMEI A­ntii szépség, a humori­zgalom és lát­ványosságok érdekfesz­tő nagy amerikai filmje. Főszerepben: LOUISE FAZENDA, THELMA J'ODD, CHARLES MURRAY , VALSPERES . A Kerészfilm attrakciója Főszerepben: BEATRICE JOY, H. WARNER HELIOS MOZGÓ (Mar­it körút 5/B Telefon. Aut 520—25.) Madge Bellamy főszereplésével: Newyorki szűz. Dráma. — Marcella Albeni és Wilhelm Dieterle főszereplésével: Akinek nem szabad szeretni Rejtélyes történet. — Gyerünk weekend­ezni. Burleszk. — Híradók. — Előadások kezdete hétköznapokon 5. 7 és 9 órakor. Vasár és ünnepnapokon fél 3, egynegyed 5. 6 háromnegyed 8 és fél 10 órakor E3JSF3* *e,etoo: József 440—27 Balf­­ffra BurfinHESl­ulza kisasszony. Schnitz­­iS 10 s §0 ler-regény 9 felvonásban. J P lg Főszereplők: Elisabeth Bergner,­­ Bassermann és Hl Steinrück. — Max és Móric­a?, idegen-0 ET­ISm légióban. Vígjáték 8 felvonásban. Fő­­láBB szereplő: Sammy Cohen. — Miss Európa teaBMm Xebs– Simon Böske-film­. — Előadások kezdete hétköznapokon egynegyed 5, egynegyed 7, 8 és 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon 3, háromne­gyed 5, fél 7, egynegyed 9 és 10 órakor. KORONA MOZGÓ (I. Attila-kórut 15. Telefon: Ant 533—18.) Harry Liehtke főszereplésével: Harry pattás. § WILLY FRITSCH-a­l EGYÜTT A El._¡­IfH | |«ff BAN PR£MI£-RI MA­I FILMSZÍNHÁZ (VI. Nagymező utca 22-24 Telefon: Aut 220 98 és 292—50.) 1. Piccadilly h. A. Dupont világfilmje 12 felvonásban. Főszereplők: Anna May Wong, Gilda Gray és Jameson Thomas. — 2. A kísértetek órája. Paramount­attrakció 8 felvonásban. — 3. Magyar* és Paramount Híradók. — Előadások kezdete mindennap 4, 6. 8 és 10 órakor. ék v A I (Telefon József 429—46 és 49.9—02 ) I AX L- Zola Emil regénye: A pénz. Az­­ arany útja a fénytől a fertőig 2 rész*­ben. 14 fejezetben. Főszereplők: Brigitta Hilnt, Alfred Abel és Mary Glory. — Páros most és 20 év előtt. | J — Magyar Híradó. — Külföldi Híradó APOLLO - Előadások kezdete hétköznapokon ■ ■ ■ - --------—* (szombat kivételével) 5. egynegyed 8. és fél 10 órakor Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 4, 6, 8 és 10 órakor. _ ---------------------------|-----------­e siic€9dw/L ©hwXdu — ©"Motiv Vigjátékattrakció. — Florence Vidtor főszereplésével: A rabszolgafeleség, Szinmia — Magyar és külföldi híradók. .Előadások kezdete hétköznapokon.. 5, 7 és 9 órakor Va­sár- és ünnepnapokon fél 3, egynegyed 5, 6, háromnegyed 8 és fél 10 órakor. Jkm. (József­ körút 31. Telefon: József 301—25.) stnlon Prolongálval Anna May Wong főszerep­ Vigrissef­lésével: Piccadilly. 10 fejezet London és­ Jeli életéből. Rendezte: E. A. Dupont. — Kísértetek órája, izgalmas történet 8 fel­­vonásban. Főszereplő: Thomas Meighan. r„L *s~ híradók - Előadások kezdete hétköz­­napokon 5. egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasár- és ünnepnapon 4. 6. 8 és 10 órakor. SIMPLON MOZGÓ (Horthy Miklós-út 39. szám) Kertész Mihály renekzésében: A komédiás. Dráma 10 fel­vonásban. f­őszereplő: Gienr. Try­on. — Hogy kell a­ nők­kel bánni. Vígjáték 10 felvonásban. — Híradói Előadások kezdete, hétköznapokon 5, egynegyed 8 és fél 10 órak­or. Vasár- és ünnepnapokon fél 3 órától folytatólagosan. TÚRÁN MOZGÓ (Nagymező utca és Mozsár utca sarok. Telefon 264—20.) Rang és mód. Színmű 8 felvo­násban. Főszereplők: Ramon Novarro és Renée Adorée. — A sejk leánya. Keleti történet 8 felvonásban. Fősze­replők: Bebe Daniels és Harold Lloyd. — Csodapók. — Előadások hétköznapokon 5. tél 8 és háromnegyed 10 óra­kor. vasár- és ünnepnapokon háromnegyed 3. fél 5. egy negyed 7 8 és háromnegze­d 10 órakor. , NYUGAT MOZDO nevéz-trörut. Tel. T 91-62 ) Égő asszony. Dráma 12 felvonásban. Főszereplő: Olga Csehova. — A két alkoholista. 10 felvonásban. Fősze­replők: Zoro és Huru. — Magyar és külföldi híradók. — Előadások kezdete hétköznap fél 4, fél 6, háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor Vasár- és ünnepnapokon 3. háromnegyed 5 fél 7 egynegyed 9 és 10 órakor ORION FILMSZÍNHÁZ (IV Eskü ut 1 Az Erzsébet­­híd pesti hídfőjénél - Telefon Automata 831 02.1 Piccadilly. 10 fejezet London életéből. Irta: :Arnold Ben­nett. Rendezte: E. Dupont. Főszereplők: Anna May Wong, Gilda Grey, Grill Ritchard és King Ho Chang. — A kísértetek órája. Dráma 8 felvonásban Főszereplők: Marietta Milner és Thomas Meighan. — Híradók. — Elő­adások kezdete hétköznapokon fél 6 fél 8 és fél 10 órakor Vasár- és ünnepnapokon fél 4 tél 6­ fél 8 és fél 10 órakor. — Jegyelővétel délelőtt 11—1-ig. PALACE FILMSZÍNHÁZ (A Nerwyork palotával szem­ben jegyrendelés- József 365 -­23 leg­elővétel 0 —1-ig / Csúnya Heléna szerelmei. Burleszkattrakció 8 felvonás­ban. Főszereplők: Charles Murray és Louise Fazenda. — Válóperes úr. Vígjáték 7 felvonásban. Főszereplők: Be­atrice Joy és H. B Warner. — Híradók. — Elő­adások kezdete hétköznapokon 5. 6. 8 és 10 órakor, va­sárnap 4. 6. 8 és 10 órakor. Írjk FILMSZÍNHÁZ Teréz körút 60 Nyugat­ pa-tr­­yaudvarral szemben Tel.: L 924—32­6* A­­IA L 924-33.) I Magyv Híradó - 2 UFA vfi Világhiradó. -- 3. Édes anyajegy (Yvette "v . Pontja). Lilian Harvey a kettős fő-S szerepben. — Denny és a gyámleánya. Reginald Denny atu akciós vígjátéka. — 5. Akom Lajos tanár orgonahangversenye. Stephanides Károly karnagy dirigál — Előadások kezdete hétköznapokon (szombat kivételével) 5. egynegyed 8 és fél 10 órakor Szombat, vasárnap és ünnepnapokon 4. 6. 8 és 16 órakor - Pénztárnyitás délelőtt N­--1-ig, délután előadás előtt 1 órával. A jegyrendelés céljaira a telefon egész nap szolgálatot tart. m, in up* ifi ABBA (Telefon: József 460—45 H ID A HI A és József 460-46) 1 H n M 1B B H Az édes anyajegy. Vlg-15 Hal __ L Játék 10 felvonásban. Fő­térfigy szereplők: Willy Fritsch, Lilian Harry és Harry Halm. — A gyilkos arany. Filmregény 8 fejezetben. Főszereplő: Rin-Tin-Tin. — Magyar és külföldi Híradó - Előadások kezdete hétköznapokon 5, egyne ered 8 és fél 10 é­akor Vasár és ünnepnapokon fél­­ fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. Az év legjobb műsora! 1. Elisabeth Bergnen Elza kisasszony (Schnitzler Artúr regénye filmen) taein­azipii­i hess­eropa (Sammy Cohen-vígjáték) (Simon Böske és a többi szépségkirálynő Jamet CORVIN • KAMARA­I CAPITOL 11 TÖRVÉNYKEZÉS Mennyit keresett az ügyvéd a Leh­er- és a Schrank-peren? (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Héll­nél Gyula dr. járásbíró szerdán délben tartott tárgyalást abban a rágalmazási perben, amelyet Füredi Mór dr. ügyvéd indított Salusinszky Imre, az Est szer­kesztője ellen. A feljelentés szerint So­­lusinszky Imre múlt év szeptember 4-én Vadnai Béla dr. szakíró előtt azt mon­dotta Füredi Mórról, hogy a Schrank­­féle perben rég meg lett volna a meg­egyezés, ha Füredi Mór dr. ügyvéd ezt nem akadályozta volna meg. Füredit egyébként följelenti az ügyvédi kama­ránál, mert a Leh­er-ügyben a buda­pesti lapokat megzsarolta és jóllehet ebből fe­lének kára származott, mégis vissza­vonta később a pereket. A feljelentés ismertetése után Satu­­sinszky Imre adta elő védekezését. Nem érzem magam bűnösnek — mondotta — az tény, hogy kijelentettem, hogy Füredi Mór dr. megvágta az összes pesti lapokat­­ a Leh­er-ügyben, azt azonban, hogy zsa­­­­rolt, nem mondottam Azt is kijelentet- t tem, hogy foglalkoztam azzal a gondolat­­tal, hogy följelentem az ügyvédi kamará­nál, ettől azonban mégis elállottam. Eze­ket a kijelentéseimet ma is fenntartom és a valódiság bizonyítását kérem. Em­lékezetes — folytatta védekezését a szer­kesztő —, hogy a Leirer-ügyben egy saj­nálatos hatósági tévedés történt, ameny­­nyiben különböző gyam­okok alapján le­tartóztatták Leirer Lőrincet, a meggyil­kolt Leirer Amália édesapját és csak tie­tek múlva szabadult ki a Markó­ utcai fogházból. Az eset rendkívüliségére való tekintettel természetes, hogy valamennyi lap bő tudósítást írt a kegyetlen gyilkos­ságról, de természetes az is, hogy amikor Leirer Lőrincet szabadlábra helyezték, minden lap a legteljesebb elégtételt adta meg neki azzal, hogy még feltűnőbb for­mában és még részletesebben foglalko­zott rehabilitásával, mint annak idején letartóztatásával. A legnagyobb megle­petésre Leiner Lőrinc mégis pert indí­tott a lapok ellen. Amikor főtárgyalásra megérettek ezek az ügyek, közvetlen a tárgyalás előtt szomorú és lesújtó alku­dozások kezdődtek meg, amelyeknek eredményeképpen „békés“ megegyezés jött létre az újságírók és Lei­er Lőrinc, illet­ve ügyvédje között. Az újságírók ugyanis inkább hajlandók voltak anyagi áldozatokra és ügyvédi költség címén megfizették Füredinek azt, amit követelt, mert hiszen, ha a pert letárgyalták volna, a bíróság a törvény szigorú paragrafu­sai szerint kénytelen lett volna az újság­írókat elítélni. Az anyagi áldozattal az újságíró viszont elérte azt, hogy Lei­er Lőrinc ügyvédje elejtette a vádat. Erre az eljárására értettem én az ügyvédnek, hogy megvágta a lapokat. Füredi Mór dr. az általa beperelt újságíróktól össze­sen negyvenmillió koronát kapott ügy­védi költség címén és így ejtette el a ve­lük szemben emelt vádat. Joggal mond­tam tehát, hogy megvágta az egész buda­pesti sajtót és hogy foglalkozom annak a gondolatával, hogy ellene az ügyvédi ka­maránál feljelentést teszek. Ezután Vajda Ödön úr terjesztette elő indítványait a bizonyítás tekintetében és arra vonatkozóan, hogy a Leh­er Lőrinc képviseletében indított sajtóperekben a tárgyalóterem előszobájában százezer ko­ronákra irányuló kínos alkudozások foly-­­tak és hogy minden alkalommal az dön­tötte el azt a kérdést, várjon folytatja-e Füredi Mór dr. a büntető eljárást, vagy visszavonja-e a vádat, hogy az újságíró Hajlandó volt-e és tudta-e a tőle ügyvédi költség címén követelt összeget meg­fizetni.­­ Rendkívül jellemző arra, hogy Fü­redi ügyvéd úr hoary képviselte falé ér­dekeit, az a tény, hogy noha önkéntesen felajánlotta a lap Sebőnik Györgynek az elégtételt, ezt nem fogadták el, lefolytat­ták a több napig tartó kínos és botrányos főtárgyalást, amelyből Schranllék erköl­csileg teljesen megtépázva kerültek ki, viszont a vádlott újságírót azzal az indo­kolással mentették fel az ellene emelt vád alól, hogy a cikkében foglalt állítá­sok valódiságát sikerült bizonyítani —– mondotta Vajda Ödön dr. Vadnay Bála dr. és Radvártszky Béla báró tanúvallomása után a bíró végzést hozott, amely szerint elrendeli a vádlott által beismert tényállításokra vonatko­zóan a valódiság bizonyítását, majd a tárgyalást elnapolta. üzletáilleitjezis minit mindenféle BÚTOROK oladatrak fizetési luktíff Rákéexl-ut 18. kedvezménnyel is LUIUiliJi Bejarat Dohányon. 15. Jön a tavasz! Vegyen VILLÁT,TELKET. ÖRÖKLAKÁST. Most még olcsón kaphat a Központi Ingatlanforgalmi Irodában, V., Honvéd­ u. 10.

Next