Nemzeti Ujság, 1929. június (11. évfolyam, 121-145. szám)
1929-06-01 / 121. szám
MAI CIKKEINK: A hercegprímás vezette az arnapi országos körmenetet ... . ... , Bethlen István gróf miniszterelnök elutazott Madridba Apponyi Albert Rómában A minisztertanács a fagykárosultak megsegítéséről tanácskozott Harsányi Kálmán meghalt A buffalói nemzetgyűlés a revízió mellett A belgrádi ügyész halálos ítéletet kért Ioicsicsre Szombaton kezdi meg tanácskozásait a Nemzetközi Falufejlesztési Kongreszszus A magyar-román optánsperben a megbízottak hétfőn folytatják a tárgyalást A kereszténypárt fontosabbnak tartja 980.000 fogyasztó érdekét, mint harminc nagyvágóét Száznál több gépkocsi és motorcikk díszfelvonulása a Concours d'Eléganceon Egyesül a felvidéki két magyar párt Az új testnevelési rendszer megindult diadalmas útjára Surányi Miklós: Magyar paradoxonok Endrődi Béla: Ügyességi verseny Tiltakoznak a nagybankok a Községi Takarékpénztár tervezett tőkeemelése ellen. Tiltakoznak, mert úgy vélik, hogy ez a tőkeemelés és a Községi Takarékpénztár terjeszkedése ellenkezik érdekeikkel. A számtalankor tiltakoznak a különböző kereskedelmi egyesülések a fogyasztási szövetkezetek működése, avagy fejlődése ellen. Tiltakoznak az ügyvédek ha a jegyzői magánmunkálatok kiterjesztését kívánják Tiltakoznak az iparotok a konvort ellen. Minden érdekképviselet és minden társadalmi osztály természetezerű-egmegmozdul akkor, ha a maga érdekeit ,veszedelem fenyegeti, vagy ha úgy látja, hogy a maga érdekeinek védelmére az államhatalomnhoz fordulhat. Megmozdulnak, az érdekképviseletük, fsírüléseznék az érdekeltek s mindenképpen kérést , a módját annak, hogy az állam és a közvélemény erejével a maguk jogait, vagy kívánságait érvényesíteni tudják. Nem mondjuk egy pillanatra sem, hogy minden ilyen megmozdulás tényleg teljes közérdek volna, még csak azt sem mondjuk, hogy minden ilyen tiltakozás trkosultságát mi a magunk szempontjából elismernők, de föltétlenül helyeseljük, hogy a maga szavát és véleményét a gazdasági erők küzdelmében mindenki hallassa s mindenki ki is fejezze. Néma gyermeknek anyja sem érti a szavát. A búza ára ellen hallatlan merénylet történik már hetek óta. A tőzsdén ma újabb pengős áresések voltak és a hazáridapiac spekulációja alapjában támadja meg az egész magyar mezőgazdaságot. Kérdjük: hol nem a magyar mezőgazdaság most, hol vannak a vezetői és érdekképiseletei, hol vannak a nagybirtok szervezetei, hol vannak a kisgazdák, miért nem szólalnak meg, miért nem mozdulnak meg s miért tűrik némán ezt a veszedelmes játékot a magyar gabonával és a magyar élet termésével? Miértnem interpellál egyetlen gazdaképp is elő sem a parlamentben, miért nem követeli egyetlen politikus, sem a hadridőüzlet eltörlését, miért nem látjuk a magyar agrártársadalom egységes vagy szórványos megmozdulását, miért ez a rettenetes némaság, ez a halálos csönd? Tudjuk, hogy nem az elégedettség némasága és nem a megnyugvás szótlanága ez. Mindenki panaszkodik, mindenki kétségbeesett, mindenki, rettenve gondol a magyar mezőgazdság jövőjére, de nem látjuk a férfiakat, akik hangosan szót emelőjének ennek az nagy ügynek érdekében és akik fel akarnák rázni a közvéleményt, vagy az országot a maguk igazsága védelmére. Azzal, hogy az emberek összeülnek a kaszinóban, vagy egymásnak panaszkodnak■ a vasúti kocsikban, vagy sóhajtanak és lamentálnak, vagy elkeserednek és nekiszomorodnak, azzal még nem lehet sem dolgokat megoldani, sem bajokat megakadályozni. Nem látja a a magyar agrártársadatom a veszedelmeket és nem látja, hogy ezek a jelenségek nemcsak a mára jelentenek bajokat, hanem, a holnap számára is katasztrófát? Hol van ez az agrártársadalom s miért nem mozdul meg, miért dermesztő a némasága és miért olyan pusztító ki fagyos a hallgatagsága, mint amilyen pusztító volt az az agy, amelynek kártevésére hivatkozva, szeretnék sokat elintézni az egész magyar mezőgazdaság minden gondját és baját? Az angol választásoknál a konzervatív kormány kisebbségbe jutott A munkáspárt kapta a legtöbb mandátumot — A kommunisták teljesen kibuktak — Aránytalanság a szavazatok és a mandátumok megoszlása között A Baldwin-kormány beadja lemondását London, május 31. (A Nemzeti Újság tudósítójának jelentése.) A késő esti órákban a választások eredményéről az alábbi hiteles közlést adták ki: összesen 596 választókerület szavazási eredménye érkezett be. A mandátumok a következőképen oszlanak meg: Munkáspárt 288 (a feloszlatott parlamentben 160) Konzervatív 252 (399) Liberális 51 (46) Többi párt 5 (10). 19 választókerület eredménye még nem ismeretes. Az angol képviselőválasztás katasztrófáiig eredménnyel végződött a Baldwinkormány és a konzervatív párt számára. Nemcsak a parlamenti abszolút többséget vesztette el, de jóval kevesebb mandátumhoz jutott, mint a munkáspárt. Kétségtelen, hogy Baldwin haladéktalanul be fogja nyújtani a kabinet lemondását és a király a parlamentarizmusnak megfelelően a szám szerint legerősebb pártot, a Labour partyt fogja az új kormány megalakítására felszólítani. A konzervatív párt vereségének nagysága még azokat is meglepi, akik számítottak azzal, hogy a párt kevesebb mandátumhoz fog jutni, mint az 1924-iki választásnál. Még a pesszimista konzervatívok sem képzelték, hogy kisebbségbe jutnak a munkáspárttal szemben. Okát keresve a kudarcnak, négy körülmény veendő figyelembe. Az első az, hogy a Baldwin-kormány már négy és fél év óta volt uralmon és szinte politikai törvényszerűség, hogy ily hosszú idő után egy többségi pártnak veszítenie kell népszerűségéből. Ez elkerülhetetlen volt legfőkép azért, mert Anglia legsúlyosabb baján, a munkanélküliségen, a konzervatív kormány nem tudott segíteni. Hozzájárult a mandátumok számarányának megváltozásához a szavazók megszaporodása azzal az ötmillió 30 évnél fiatalabb női választóval, kiknek a Baldwin-kormány a múlt évben elfogadott törvénnyel, amely ellen Rothermere lord, oly heves agitációt folytatott, megadatta a szavazói jogot. Végül — és ez talán a legdöntőbb momentum — végzetessé vált a konzervatív pártra az, hogy a liberálisok mindenütt állítottak ellenjelölteket és megosztván a polgári választókat, akaratlanul győzelemhez segítették a munkáspártot-MacDonald hálás lehet Lloyd Georgenak ezért a segítségért A liberális párt vezére azt hitte, hogy most van az utolsó alkalom pártjának talpraállítására és ezért választási pártkasszájának teljes kimerítésével és a munkáspárti program nagy részének kisajátításával csaknem valamennyi kerületben harcba küldte pártjának jelöltjeit. Még olyan helyeken is, ahol ezeknek abszolúte semmi reményük nem lehetett a győzelemre. A legutóbbi választás eredményével szemben a liberálisok most 6 vagy 8 mandátummal gyarapodtak, de ez a lényegtelen szaporulat kétségtelenül bizonyság arra nézve, hogy a liberális párt végleg lejárta magát és jövőre csak a konzervatívok és a munkáspárt a komoly politikai tényezők Nagy-Britannia politikai életében. A parlamentben még lesz szerepe Lloyd George pártjának, mert a másik két párt nem rendelkezvén abszolút többséggel, a liberálisok állásfoglalásától fog függni, hogy melyik részen alakul ki a többség. E pillanatban még bizonytalan Lloyd George jövőbeli magatartása. A választások előtt híre járt, hogy megegyezés készül közte és a Labour party között, ezt azonban megcáfolták és a választási harc során tényleg úgy MacDonald, mint Lloyd George a leghevesebben kritizálták egymást Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a liberálisok — Rothermere lord tanácsa szerint — a konzervatívokhez fognak közeledni és közös frontot alkotnak a munkáspárt ellen. Ami azt a több mint valószínűséget illeti, hogy miként 1924 januárjában, most ismét MacDonald alakít kormányt, nézetünk szerint nincs ok arra, hogy az angol polgári osztályokat és velük együtt a kontinens polgárságát nyugtalanság szállja meg. A munkáspárt, egyes szélsőséges elemei dacára, határozottan forradalomellenes és nem akar tudni a kommunistákkal való együttműködésről. Mac Donald számtalanszor hirdette, hogy a munkásosztály számára a kommunizmus jelenti a legnagyobb veszedelmet. Megnyugtatásul szolgálhat az is, hogy Mac Donald és vezértársai, amikor öt év előtti kormányon voltak, tanúságát szolgáltatták guvermentális érzéküknek, a korona iránt való tiszteletüknek és minden elhamarkodott reformtól való tartózkodásuknak. Az a program, amelyet a mostani választási küzdelem során MacDonald előterjesztett, egyáltalán nem túlzottan radikális. Még a külpolitikában sem jelzett egyebet, mint a békére való törekvés erősebb ütemét és azt az elhatározást, hogy Anglia a Népszövetségben a vezető helyet foglalja el. Anglia a hagyományok országa, ahol a szocialista párt sem ugrik sötétbe. Ha a munkáspárt minden várakozás és valószínűség ellenére ilyet mégis megkísérelne, a konzervatív és liberális párt elég erős lesz ahhoz, hogy elsöpörje a hatalomról. A választás menete London, május 31. (A Nemzeti Újság tudósítójának jelentése.) A választásokat csütörtök este az ország minden kerületében lezárták, de a szavazatok összeszámolásának lassúsága miatt péntek reggeli 5 óráig csak 211 kerület eredménye vált ismeretessé. Ezekben a kerületekben a mandátumok következőképp oszlottak meg: munkáspárt 117, konzervatív párt 76, liberális párt 14, egyéb pártok 4. (Folytatása a 2 ifi oldalon) Lapunk mai száma 16 fillér (| pst sí •/ Am1 7 |^' '' ’nTcinmrT'i'TfC'| z"' rU IW |f| S ||| Eg Kl IV/|! W |SEsrr 1 ^ 1 A▼ ■ M m.Ls m •Am, Tel.« 525—12. JKKk* W ^♦♦ Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ *Dr. TÚRI BÉLA XI. évfolyam 121. szám ♦ SzOItlCHt ♦ Budapest, |1929 június 1. A nyugdíjteher és az utódállamok írta: Münnich Sándor ny. ezredes A pénzügyminiszter a május hó 22-iki képviselőházi ülésben a költségvetési vita során elhangzott felszólalásokra válaszolva, megemlítette a nagy nyugdíjterheket is. Ecsetelte azoknak keletkezését és arra az eredményre jutott, hogy a nagyobb terheket az elszakított területekről származó nyugdíjasok okozzák, miután az utódállamok kormányai megtagadták a magyar nyugdíjasok ellátásának fizetését, noha őket erre a nemzetközi jog kötelezi. A magyar kormány emberbaráti kötelességből teljesíti most a nyugdíjak kifizetését, de a jogról le nem mond és reméli, hogy egy későbbi jobb időben ezt a jogot az utódállamokkal szemben érvényesíteni is tudja. Épen azért nem tartja célszerűnek, hogy a nyugdíjasok ellátásának problémáját akár kölcsönnel, akár járadékbiztosítással megoldja, mert ezzel csak gyengítené jogi álláspontját. Szigorúan jogi szempontból talán igaza lehet a pénzügyminiszternek, de ha soha máskor, a jelen esetben bizonyára érvényesülne a régi latin közmondás, hogy „summum jus, summa injuria“! Nem hihetjük, hogy Nagymagyarország legnagyobb pénzügyminiszterének méltó fia, akinek a rideg pénzügyi szempont nem öncél, de ki első költségvetésének benyújtása alkalmával nagyszabású gazdasági programot fejtegetve, az államháztartás egyensúlyának fentartása mellett mégis jelentős adókönnyítéseket is tudott adni, belenyugodna ebbe az igazságtalanságba és tovább szenvedni és esetleg pusztulni engedné a nyugdíjasokat. Tovább fűzve a pénzügyminiszter gondolatát, nézzük meg, mit lehetne a mai viszonyok mellett tenni, hogy az utódállamokkal szemben e jogot lehetőleg minél előbb érvényesíthessük. Ismert dolog, hogy 1920-ban kérte békedelegációnk az utódállamok kötelezését arra, hogy az ott szolgált állami tisztviselők és nyugdíjasok illetményeit vállalják és tovább fizessék. Ezzel szemben a békeszerződés tervezetének 199. cikkébe csak azt vették fel, hogy „a volt magyar királyságnak oly polgári vagy katonai nyugdíjasai, akik a békeszerződés értelmében Magyarországtól különböző állam polgárainak ismertettek el, vagy ily állam polgáraivá lettek, nyugdíjuk címén a magyar kormány ellen semmiféle igényt sem támaszthatnak“. A békedelegációnk rögtön felismerte, hogy ez a fogalmazás megfeledkezett a tényleges tisztviselőkről és megfeledkezett arról, hogy a ténylegesek és nyugdíjasok fizetésére valóban kötelezze az utódállamokat. Kérte tehát, hogy vegyék fel a szerződésbe az utódállamoknak ily kötelezettségét is; kérését megindokolta azzal, hogy a nemzetközi jog szerint az az állam, amely valamely területet megszerez, köteles átvállalni az ahhoz fűződő terheket is, amint ezt pl. az 1866. évi osztrák-olasz békeszerződés XV. és XVI. cikkei és az 1871. évi német-francia békeszerződés II. cikke is bizonyítják. Az akkori háborús mentalitás természetesen semmibe sem vette a jogot és a választ tartalmazó hires Millerand-féle kísérőlevél erre nézve csak a következőket tartalmazta: „... Úgy véljük, hogy teljesíthetetlen a magyar küldöttség részéről kifejezett az a kívánság, hogy a magyar területből részesedő államokat a volt magyar tisztviselők további alkalmazására kötelezzék (sic!). Egyébként meg vannak győződve arról, hogy a részesedő államok nem fogják elmulasztani az állampolgáraikká lett volt magyar tisztviselők helyzetét a méltányosság szellemében vizsgálat tárgyává tenni.“ A békeszerződés életbe lépett, a kérdést azonban nem oldották meg. A békeszerződésnek volt egy szakasza és ez a 248. §., amely módot nyújtott bizonyos kérdések tárgyalására. Ezt