Nemzeti Ujság, 1929. augusztus (11. évfolyam, 182-196. szám)
1929-08-13 / 182. szám
C* iMSAueia *| ^ y 1' I* kiadóhivatalok 11., ■ KBB HW T M ejj* S M&M §Bf| f Bfii «Mi EB H M3B y M ffiSl Bigg fillér — Hirde-Országhás u. 18, Tol. 1 ■ ^^B . 1 ■ MBB MM!! KSH M EsP ff KpVf V ’Plf fyjSs]tések millióiérra.-ss JL lai *llrl^JIEL KJEnaJS Felelés szerkeszti: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmű TÚRI BÉLA XI. évfolyam 182. szám ♦ Kedd ♦ Budapest, 1929 augusztus 13. ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________+ ^ Mv.. Csak az integritás... Az „Európai Egyesült Államok“ koncepcióját, melyet Briand egy szellemes gesztussal Európa köztudatába dobott, mint az agresszív francia politika Pálfordulását szerettük volna üdvözölni s kellő megilletődést váltott volna ki mindnyájunkból, ha nem mutatkozik meg benne oly tisztán az Amerikai Egyesült Államok ellen irányuló tendencia. Ez a felfedezés azonban gyorsan lehűtötte fantáziánkat s kellő értékére szállította le a nagy francia akcióját. Minthogy nem a pacifizmus, csupán profán anyagi motívumok sugallották, hiányzik belőle a morális bázis s így természetesen nem tekinthető komoly kezdeményezésnek. Sajnos, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy e problémának a megoldása a távol jövő feladata, amikor az államokat nem az imperializmusra vezető állami mindenhatóság elmélete fogja irányítani cselekedeteikben, hanem általános gazdasági és érzelmi szolidaritás. Ezt Briand a legjobb szándéka mellett sem tudná megvalósítani a jelenlegi európai konstellációk közt. Egy pillanatra mégis felcsillant a remény, azzal biztatva, hogy a francia politika jobb belátásra térve, ki akar bontakozni a stabilizált fegyveres béke mai lehetetlen állapotából, jóvá akarja tenni a békeszerződések égbekiáltó igazságtalanságait, meg akarja tenni az első lépést a lelkek megnyugvása és Európa gazdasági konszolidációja irányában. E'-" nt*' » sajtó élére érdeklődése, mellyel felkarolták az eszmét. Német, olasz, sőt magyar részről is merültek fel tervek, elébe sietve Briand koncepciójának, kisebb körben óhajtva meg,valósítani a gazdasági egyesülést azokkal a szomszédos országokkal, amelyekhez érdekeik fűzik. Nálunk egyesek a német-magyar-olasz vámunió tervét proponálták, mint reális, megvalósítható projektumot a három állam gazdasági egyesülésére. Habár nyugodtan leszögezhetjük, hogy az „Európai Egyesült Államok“ megvalósítása még igen-igen sokáig utópisztikus álom marad, viszont abból a felismerésből kiindulva, hogy Csonka-Magyarország, mint kis politikai és gazdasági organizmus, izoláltan képtelen volna a világállamok gigantikus versenyében megállani, tehát szükséges foglalkoznunk a kérdéssel: várjon merre felé orientálódjunk, melyik nagy termelési tényezőnél jegyezzük be cégünket, exportpiacot biztosítva magunknak, gazdasági jövőnk érdekében. A három állam vámuniója Magyarország számára semmiesetre sem kívánatos, mikor evidens érdekünk, hogy agrár jellegünkből fokozatosan kivetkőzzünk, áttérve a nagyobb anyagi jólétet és kulturális színvonalat jelentő indusztrializációra, lehetőleg autarchiára, saját magunk ellátására törekedve. Viszont ez a kapcsolat mezőgazdasági termelésünk szempontjából nem sok emelkedést hozna, mivel a két, illetőleg csonka Ausztria bevonásával, három szomszéd állam mezőgazdasági szükségletének fedezésére a miénken kívül a tengerentúli államok exportját is igénybe kellene venni, tehát idegen konkurenciával éppen úgy kellene küzdenünk, mint ma. Ezzel szemben a mi gyengébb vas-, gép- és textiliparunkat a jól szervezett és monstruális német nagyipari imperializmus menthetetlenül agyonnyomná. Gazdasági kérdéseken túlmenőleg pedig ez a plánum nagy veszedelmeket rejt magában. Kóbor Tamás messze elkóborol a valóságtól , a realitástól, ha csak mint gazdasági nexust fel ezt a kapcsolatot. Politikai szövetség nélkül ez a terv meg nem valósítható, helyesebben formulázva csakis politikai szövetség kapcsán lehetne szó gazdasági egyesülésről. Pedig a Németországgal való vámunió létrejövetelével a hírhedt „Mitteleuropa“ már-már eltemetettnek vélt ambíciója újra kisértene, önálló politikai jövendőnk veszélyeztetve volna s váljon Kóbor Tamás óhajtaná-e, hogy az előbb-utóbb feltámadó német imperializmus szolgálatában — mint az elmúlt világháborúban — ismét pénzt, életet és országot áldozzunk. Számunkra a világháború legfőbb jelentősége abban rejlik, hogy elszakította a köldökzsinórt, mely a magyarságot a germán világhoz fűzte. Ne is akarjuk ismét visszaszerezni azt. A mi számunkra adva van a keret, ahol megtalálhatjuk boldogulásunkat és szabad fejlődésünket. Magyarországot minden érdeke kelet felé utalja. A dunai konföderáció eszméje ma már nem utópia, hanem követelő gazdasági és politikai szükségszerűség. Csakhogy nem a demobilizált Csonka-Magyarországnak kell helyet könyörögnie az állig felfegyverzett Kisantant érdekszövetségében, de Nagymagyarország legyen a mag, mely körül kijegecesedik a Duna gazdasági jelentősége által létesített érdekszövetség s majdan Közép- és Keleteurópa politikai konföderációja. Az elmúlt tíz esztendő eseményein keresztül vakító világossággal bontakozik ki a világtörténelmi igazság: minden nép csak abban a keretben találhatja meg boldogulása feltételeit és fejtheti ki akadály nélkül a benne rejlő értékeket, melyet helyzete, múltja, történelmi rendeltetése kijelölt számára. Ma megértjük, mért volt képes megállani a maroknyi magyar nép történelme folyamán, az újabb és újabb öldöklő katasztrófák tüzében s mért tört meg pillérein a germán és török világhódítás lendülete és omlottak össze a népvándorlás utóhullámai. Ma tisztán látjuk a trianoni békeszerződés papiros értékét, mely minden wilsoni princípiumot kicsúfolva, bizonyítja, hogy a lebecsült gnográf-,ii 's történelmi tényezők sokkal erősebben fűznek állami egységbe népeket, mint pusztán a nyelvi vagy érzelmi közösség. Az európai pacifizmus halálosabb vétket nem követhetett el maga ellen, mint 1921-ben, mikor a párisi békekonferencia tájékozatlansága folytán szerkesztett békediktátumot aláíratták a magyar kiküldöttekkel. Egyforma mértékkel mértek itt a Kronlandokból összetákolt Ausztriának és az ezeréves történelmi Magyarországnak. A Monarchia szétdarabolásában két- Háború a front mögött is hátas Surányi Miklós A miniszternek mondja meg Sándor, hogy köszönöm a jóindulatát, az elnöki ügyosztály meglesz nélkülem is. Az a tiszti szolga, aki elhozta a leveledet, két hónappal ezelőtt megmentette a miniszterelnök testvére életét. Tisza István személyesen mondott köszönetet neki, a hadseregparancsnok pedig visszaküldte a hadtápvonalba kényelmes és veszélytelen szolgálatra, hogy megjutalmazza. Kovács István erre levélben könyörgött a miniszterelnöknek: eszközölje ki számára, hogy visszamehessen a harcvonalba. És Tisza István megtette neki: Tisza és Kovács. Ez aztán két ember! Pedig egyik sem csinálta a háborút és Tisza Istvánnak és Kovács Istvánnak is nemcsak fia, de unokája is van. Édes lelkem, ne tégy értem semmit, ne mozdulj, vigyázz, elhagyatva és tanácstalanul minden mozdulat bajt hozhat a magad és gyermekeink imádott fejére. Istvánka sorsára majd ügyel az Isten, aki egyetlen menedékünk és oltalmazónk, Péterke és Évike sorsára vigyázz te, aki most nekik egyetlen menedékük és oltalmazójuk vagy Isten akaratából. Jó helyen húzódtatok meg, derék Péterffyek között. Ha sürgős dologban határoznod kell, kérj tanácsot Elemétől, az erős, tiszta, erkölcsös asszony, igazi magyar, legyen rajta az Isten áldása. Péterkére különösen nagy gondod legyen, kissé félszeg, a lelke túlbuzgó és a fantáziája kalandos. Romantikus kis legényke, nagyon féltem. Légy erélyes és szemes, egy pilalanatra se engedd nyakló nélkül. Évikét nem szükséges oly erősen a tanulásra fogni. Leánynak ebben a korban testi egészsége fontos. A többi Isten kezében van, aki mindnyájunkat óvjon meg minden szerencsétlenségtől. Gyermekeinket csókold meg helyettem és mondd meg nekik, hogy karácsonyra viszontlátjuk egymást. Szeretlek Ágnes. Ágnes megcsókolta a szeretlek szó minden betűjét és a levelet keblébe rejtette, a szive fölé. VII. Amióta András és István hadbavonult, Ágnesnek egyetlen barátja van, Gyula bácsi, a család krónikása, a pepita nadrágos, sárga arcú, sárgahaju, sárgaszemü, sárgafogu öreg gavallér, aki fekete aktatáskájában az ezeregyés titokzatos és izgató meséit hordja magával s azt néha kinyitja Ágnes előtt és Ágnesnek eláll a szive dobogása, amikor belepillant. Este, vacsora után, néha közel az éjfélhez, belesurran a szobájába, amely maga is olyan, mint egy elvarázsolt kastély archívuma. Nagy, magas alkóvos szoba, katedrálisokba való sárga ablakok, égő vörös, kék és zöld kristálylámpák, öreg tölgyfa pulpitusok, iratszekrények, imazsámolyhoz hasonló szerzetesi álló íróasztalok, préselt bársonyba, selyembe, aranyveretes, féldrágaköves berakásokkal ékes bőrtokba rejtett oklevelek, címerek, családfák, pecsétek, aranybullák selyemzsinóron, pergamentkötések, könyvek, levelek... Roppant bőrfotel, nyugágy, szivaros-, teás-, likőrös asztalkák összevisszaságban, ódon hangulat, különc Péterffy-tanya, az ember légmentesen elzárt bura alatt képzeli magát, ahova nem jut be sem a háború, sem az élet, sem a halál, sem az idő lehellete, itt megállt az óra, öt- vagy hatszáz, vagy talán ezer esztendeje áll, amikor Péterffy Gyula elfelejtette felhúzni. Péterffy Gyula akkor is már öreg ember volt, öröktől fogva öreg ember, ennélfogva hallhatatlan, mert az élete sem élet, mint ahogy az óra sem óra többé, ha elfelejtették felhúzni. — Ez az én titkos szerelmem — mondogatta tréfásan Ágnes —, titkos viszonyom van az ezeréves Péterffyek szellemével, Gyula bácsival, a családjával és a nemesi almanachhal, pepita nadrágban, sárszínü hajjal és csontvázra emlékeztető vékony lábszárral. Ebben a szent barlangban, ahol mindig süt a nap, mert sárga ablakai vannak, titkos találkozásaim vannak a föld alatt pihenő Péterffyekkel. Gyula bácsi megszokta ezeket a látogatásokat s ha Ágnes néha elmaradt, — sokszor hajnalig várta karosszékben ülve, mozdulatlanul, ámbár éjfél után már tudta, hogy nem jön, de azért nem feküdt le, mert, ki tudja, hátha csoda történik, hátha . . . Gyula bácsi nagyon szerette Ágnest; a maga kiaszott csontváza, pepita nadrágban, csattogó foga és kiülő pofacsontjai a sárga bőr alatt felvillanyozódott és boldogságérzetekbe merült, ha a daliás, ruganyos, asszonyos Ágnest megpillantotta. Szerette mélyen zengő alt hangját, szelíd, gyermekes, csodálkozó szemét és kielégíthetetlen kiváncsiságát régi történetek, családi titkok és mendemondák iránt. Szerette finom és gyengéd előkelőségét, szerénységét és hízelgő modorát; tisztelte benne a három gyermek anyját, aki mégis örök fiatalságot és bájt árasztott maga körül. Gyula bácsi sokat látott, hallott és sokat élt át a maga hoszszú életében és rájött, hogy földöntúli varázsa van a kontrasztnak, amely viruló testű és gyermeklelkű asszonyok lényében rejtőznek. Maga már öreg gyermek volt, aki rajongott a gyermeki lélekért és maga lelkének társáért és a duzzadó egészségű, heroikus vonalú, dús testért, akárcsak a gyermekek. Gyula bácsi ma sokáig időzött a hallban, mert a mai jeles és emlékezetes nap volt, ma koronázták meg a királyt, Sándor, a császári és királyi kamarás résztvett a koronázási ünnepélyeken és csaknem éjfélig mesélt a nap ragyogó eseményeiről. A család többi tagja nem látott abból mást, csak ami a közönséges halandók számára utcán, a budai Szent Györgytéren, a Koronázó Templom körül látható volt. Péterke, aki most hatodikos gimnazista, odafurakodott mindenütt a tömeg közé s látta az új királyt. Azt mondta, hogy olyan volt, mint egy égből leszállt arkangyal, kissé nagy volt a koronája szegénykének és makrancos lova volt, de szép volt az arca, kis bírna bajuszával, rózsás a reá vak barátságos szemével mindenkire mosolygott, Péterkére is. Péterke elkiáltotta magát, éljen A király, a király mosolyott, Péterke Szeretett volna odarohamol hozzá,, letörölni és könyörögni, hol vegye be katonának, szeretne meghalni érte? JTS* király csak mosolygott, egyenesen csínyedül rá és a főhercegek tündöklő csoportjában ellovagolt a Szent György-téren felállított koronázó domb felé. Ágnes nem volt künn az utcán, ő egész nap* Andrást és Istvánt siratta és törte a fejét, hogyan lehetne őket a megkoronázott királytól visszakönyörögni? A többiek sem voltak ott az ünnepségeken. Lajos tüntetőleg bőrbekecsben, pörge vadászkalapban, lovagló pálcával sétált az utcán, dacolva a Habsburgokkal, akik ám lássák, mire mennek főhercegeikkel, cseh vezérkari ezredeseikkel, német szövetségesükkel, osztrák generálisaikkal, Gotterhaltéjükkel és fekete-sárga lobogójukkal, a bőrbekecs Lapunk mai száma 16 fillér Mi történt? A hágai konferencia válság elé került Megnyitották a XI. diák-világkongresszust , Tuka mellett vallottak ma a tanuk ötnegyed millió hektoliterre becsülik az idei szüret eredményét Négy amerikai állam területén lángokban áll az erdőség Az erdélyi szászok tiltakoztak a községnevek eloláhosítása ellen Az elárult Rutén-földet vissza kell csatolni Magyarországhoz Jelentéktelen volt a forgalom az értéktőzsdén Szerdán nyílik meg a szolnoki kiállítás Az árutőzsdén csak a tengeri drágult A magyar boxolók szenzációs küzdelem után legyőzték az olasz válogatottakat Törökország nagy búzavásárlásokat kezdett az Alföldön Az európai körrepülés pilótái már Amszterdam felé tartanak Rothermere lord vendégei a magyar cserkészek Rozván prefektus provokálta a lupényi mészárlást Nemzetközi reklámkongresszus nyílt meg Berlinben Rabszolgakereskedés folyik Libériában A leomló földtömeg eltemetett húsz munkást Kolozsvár mellett garázdálkodnak a katonaruhás oláh rablóbandák Már mozdonyt is loptak a román vasúttól A perzsa sah meg akarta Sietni a testvérét Aranytelepeket találtak a Salamonszigeteken Hatalmas földrengés rázta meg a Niagara vidékét Burány Gergely csornai prépost nagybeteg Az elszakított magyar részen gyakorlatozik az osztrák hadsereg ötvenre emelkedik a nagyrévi tömeggyilkosság áldozatainak száma Vasárnap hatvanezer pesti kereste fel a strandot