Nemzeti Ujság, 1929. szeptember (11. évfolyam, 197-221. szám)

1929-09-04 / 199. szám

Szerda, 1929 szeptember 4 NEMZETI ÚJSÁG KÖZGAZDASÁG Magyarországon a konjunktúrahullám mélypontját már elérte és gazdasági viszonyok javulni fognak • Egészséges Magyarország gazdasági struktúrája Az Angol-Magyar Bank Magyarország gazdasági és pénzügyi helyzetéről havi jelentéseket szokott kiadni. A július és augusztus hónapokról szóló jelentés most jelent meg. A jelentés foglalkozik min­den termelési ág helyzetével és igen ügyes statisztikai adatokat tartalmaz az egyes termelési ágak helyzetének megvi­lágítására. A jelentés a magyarországi kedvező konjunktúra továbbfejlődésének elmara­dását a nemzetközi pénzpiac alakulásá­nak tudja be. Nevezetesen az Amerikában kialakult igen kedvező konjunktúra, amely hatalmas tőkéket kötött le, idézte elő az európai pénzpiacok feszültségét, ami oka lett a gazdasági depressziónak. Az Angol-Magyar Bank gazdasági jelen­tése úgy véli, hogy a konjunktúra-hul­­lám Magyarországon mélypontját már el­érte és így a jövőben a viszonyok javu­lására lehet számítani. Azt azonban, hogy a gazdasági viszonyok megjavulása egy­úttal kiinduló pontja lesz-e a kedvező konjunktúra kialakulásának, megállapí­tani nem lehet. Ez természetes is, mert hogy Magyarországon kedvező konjunk­túra következzék be, ahhoz a nemzetközi gazdasági viszonylatokban is kedvező változásokra volna szükség. A magyar gazdasági élet prosperitásának biztosítá­sához az szükséges, hogy a külföldi tőke kellő mennyiségben álljon rendelkezésre. Az Angol-Magyar Bank jelentése úgy véli, hogy az amerikai tőkére csak korlá­toltan számíthat majd a magyar gazda­sági élet, mivel az amerikai tőkepiacot Németország fogja igen erősen igény­be­venni. Ez a helyzet nem jelent hátrányt a magyar közgazdaság számára, mivel, ha a pénzpiacon a feszültség engedni fog, az európai tőkepiacok állnak majd Ma­gyarország rendelkezésére. Minden körül­mények mellett Magyarországon kedvező konjunktúra kialakulására csakis a nem­zetközi pénzviszonyokban bekövetkező Magyaroszág számára előnyös változások esetében lehet számítani. Az Angol-Magyar Bank gazdasági je­lentése megállapítja, hogy Magyarország gazdasági struktúrája egészséges. Erre mutat a magyar ipar állandó egészséges fejlődése. A szénfogyasztás, a vasterme­lés és az elektromos áramfogyasztás, áraik a termelési viszonyok biztos fokmé­rői, Magyarországon állandóan növeked­nek. 1929 június havában a széntermelés 1,6 százalékkal múlta felül az 1928. évi júniusi széntermelést. Az 1929 első felé­ben az összes vas- és acéltermelés 2,7 mil­lió métermázsa volt, ami az 1928 év mind­két félévének vas- és acéltermelését meg­haladja. 1927-ben a vas- és gépgyárak ösz­­szesen 65 millió pengő értékű árut expor­táltak. Ezzel szemben 1929. év első felé­ben a vas- és gépgyárak termékeikből már 57,5 millió pengő értékűt vittek ki, ami 1928 első félévéhez viszonyítva 16,9 millió pengő kiviteli emelkedést jelent. És úgy kedvezőbb a magyar textilipar helyzete is és a textilüzemek jelenleg job­ban vannak foglalkoztatva, mint a múlt évben. Ezek az adatok Magyarország gaz­dasági szerkezetének egészséges voltára utalnak, míg a fogyasztóképesség csökke­nése, valamint a kereskedelemnek az a panasza, hogy az inkasszó megnehezült, a gazdasági depresszióval van összefüg­gésben Vatufa- és devizapiac A valuta- és devizapiacon csöndes üz­let mellett árváltozások alig volta­k. Az árjegyző bizottság a következő árfolya­mokat állapította meg. Valuták: 1 angol font 27.68—27.83 100 „belga“ 79.40—79.80 100 cseh korona 16.88—16.98 100 dán korona 152.10—152.70 100 dinár 9.98—10.06 100. dollár 570.10—572.10 100 francia frank 22.25—22.55 100 hollandi forint 228.95—229.95 100 lengyel zloty 64.05—64.35 100 leu 3.36—3.40 100 lira 29.80—30.10 100 leva 4.11—4.15 100 német márka 136—136.60 100 norvég korona 152.20—152.80 100 osztrák schilling 80.40—80.80 100 spanyol peseta 84.05—84.75 100 svájci frank 109.90—110.40 100 svéd korona 153.15—153.75 Devizák: Amsterdam 229.2214—229.9214, Athén 7.3714—7.4714, Belgrád 1.05—10.08, Berlin 136.1714—136.5714, Brüsszel 79.50— 79.75, Bukarest 1.38%—3.40%, Konstanti­nápoly 271.85—273.85, Kopenhága 152.30— 152.70, London 27.74—27.82, Madrid 84.15— 84.75, Milano 29.9114—30.0114, Newyork 572.20—573.80, Oslo 152.40—152.80, Páris 22:38 % —22.45 %, Prága 16.93'A —16.98 Vs, Sízófia 4.14—4.16, Stockholm 153.30—153.70, Varsó 64.15-64.35, Bécs 80.55—80.80, Zü­rich 110.10—110.40. tíz angol kamatláb emelésének hírével nyugta­lanították az­ értékpapír­piacot A mai értéktőzsdén, bár a külföldi érték­papírpiacokról kedvezőbb jelentések érkeztek, a forgalom vontatottan indult és néhány spe­ciális okból favorizált értékpapírtól eltekintve, az irányzat lanyhulásra hajlott. Különösen az idézte elő a piac nyomott hangulatát, hogy az angol bankkamatláb várható emeléséről már a tőzsdeidő első felében nyugtalanító hírek ter­jedtek el, még­pedig olyan formában, hogy az Angol Bank főtanácsát hirtelen összehívták volna, pedig a főtanácsnak csak csütörtökön kellene üléseznie. A tőzsdeidő folyamán meg­cáfolták ugyan az angol bankkamatláb fel­emeléséről szóló híreket, azonban a piac to­vábbra is üzletiben maradt és az árlemorzsoló­dás az értékpapírok nagyobb csoportjára ter­jedt ki, jóllehet a külföld részéről egyes érték­papírok iránt élénkebb kereslet volt tapasztal­ható. Különösen a Magnezit-, a Trust-, a Kő­szén- és az Izzó-részvényekben fejlődött ki na­gyobb üzlet, az utóbbi értékpapír azonban, mi­vel sokan realizáltak, kisebb mértékben olcsób­bodott. A fix kamatozású értékpapírok piacán a hadi­­kölcsönkötvények iránt megélénkült az érdek­lődés és néhány cimlet tegnapi árvesztesége megtérült. Előfordult jegyzések: Államadóssági kötvények: Pénztárjegy 5 és fél százalékos, ISIS. évi 0.11, 1917. évi 0.11-0.11, 1918—25 évi 0.10, Hadikölcsön 6 százalékos, I—V.­ kibocsátású 0.20—0.21—0­21, VI—VII. ki­bocsátású 0.16—0.16, Hadikölcsön 5 és fél szá­zalékos, IV. kibocsátású 0.16—0.16, VIII. ki­bocsátású 0.16—016, Népszövetségi kölcsön 6.15—615, Kényszerkölcsön 1 millió korona névértékű 42­40. A nemesfémpiacon a magánforgalomban a húszkornnal 28 10—23 80. az ezüst eur­­ ó pengő jegyzése külföldön A külföldi devizapiacok középárfolyamai alapján száz pengőért: Bécsben­­ 123.87 osztr. schillinget Berlinben 73.24 bírod, márkát Zürichben 90.675 svájci frankot Prágában 589.55 cseh koronát Belgrádban 993.86 dinárt adtak, Bécs, szeptember 3. (Devizazárlat.) Budapest 123.72~121.02, Amszterdam 284.02—285.02, Bel­grád 12.45 és fél—12.49 és fél, Berlin 168.70— 169.20, Brüsszel 98.51-98.81, Bukarest 4.19 és hétnyolcad—4.21 és hétnyolcad, Kopenhága 188.65 189.25, London 34.37 és háromnegyed— 84.47 és háromnegyed, Madrid 104.40—10. 80 Milánó 37.08 és fél—37.18 és fél, Newyork 708.85 —711.35, Oszló 188.70—189.30, Páris 27.73—27.83, Prága 20.97 és háromnegyed—21.05 és három­negyed, Szófia 5.12 és fél—5.14 és fél, Stock­holm 189.80—190.40, Varsó 79.45—79.73, Zürich 136.37 és fél—136.87 és fél.­­ Valutazárlat: pengő 123.90—124.30, Berlin, szeptember 3. (Devizazárlat.) Buda­­pest 73.20—73.34, London 20.3480—20.3880, New­york 4.1980—4.2060, Amszterdam 168.16—168.50, Athén 5.43—5.45, Brü­sszel 58.32—58.44, Bukarest 2.491—2.495, Milánó 21.95—21.99, Belgrád 7.373— 7.387, Kopenhága 111.72—111.94, Oszló 111.74— 111.96, Páris 16.42—16.46, Prága 12.425—12.445, Zürich 80.76—80.92, Szófia 8.035—3.041, Madrid 61.79—61.93, Stockholm 112.40—112.62, Bécs 59.09 59.21, Varsó 47—47.20. — Valutazárlat: pengő 73.09—73.39, Zürich, szeptember 3. (Devizaforgalom.) Bu­dapest 00.67 és fél, Páris 20.83 és háromnegyed, London 25.19 és egynegyed, Newyork 519.63, Brüsszel 72.20, Milánó 27.17 és háromnegyed, Madrid 76.55, Amszterdam 208.20, Prága 15.38 és háromnegyed, Belgrád 9.12 és háromnegyed, Bukarest 308.25, Bécs 73.16, Prága, szeptember 3. (Devizazárlat.) Buda­pest 586.55—590.55, Amszterdam 1351.80—1355.80, Athén 44 05—44 35, Belgrád 59.21 és fél—59.46 és fél, Berlin 802.75—805.25, Brüsszel 468.80—470—,­­ Bukarest 19.95-20.15, Konstantinápoly 1645— 16.35, Zürich 649.25—651.25, Kopenhága 897.37 és­­ fél—900.37 és fél, London 163.48—164 08, Madrid I 496—498, Milánó 176 32 és fél—177.12 és fél, Newyork 33.73 és fél—13 83 és fél, Oszló 897.62­­ és fél—900.62 és fél, Páris 132—13. 40, Szófia 24.43—24.53, Stockholm 903.12 és fél—906.12 és fél, Varsó 377.75—379.75, Bécs 475—476.50. — Va­lutazárlat: pengő 588.75—591.75. Az OMKE állásfoglalása a fővárosi tisztvi­selők áruellátásának kisajátítása ellen. Az OMKE elnöksége kedden délelőtt tartott ülé­sén néhány cégnek a fővárosi tisztviselők áru- koronást 0.40—0.42, 4 forintost 1.04—1.08, az ötkoronást 2.10—2.14 pengővel jegyezték. Az utótőzsdén a helyzet nem változott és a névleges árfolyamok a záróárfolyamok nívó­ján mozogtak. Feltűnést keltett a piacon a kasszanap mai forgalma A Giro kimutatása szerint a mai kasszanapon 2.5 millió pengős forgalmat bonyolítottak le. Ilyen csekély for­galom eddig még sohasem fordult elő, illetően ennyire még nem csökkent a tőzsde forgalma. Itt azonban tekintetbe kell venni azt, hogy a mai kasszanapon bonyolították le a Szent Ist­­ván-hetére eső csonka tőzsdei hét tőzsdei for­galmát. s ellátására tervezett szövetkezésével kapcsolat­ban tiltakozott minden olyan kísérlet ellen, amely monopolisztikus elbánást biztosít az adófizető polgárok pénzén eltartott tisztvise­lők ellátása tekintetében. Szeptember 7-én nyílik meg a lembergi Keleti Vásár. A lembergi Keleti Vásárt szep­temberben 7—19-ig tartják meg. A vásár iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg mindenütt. A vásárra utazók mindennemű kedvezményekben részesülnek. Nemzetközi jelentőségű tröszt-alakulás. Lon­donból jelentik: A Lever-fivérek szappan- és zsiráfugyára trösztbe lépett a hollandiai mar­garin-unióval s ilymódon az egész európai margarintermelést kontrollálni fogja. A válla­lat teljes tőkéjét 80—150 millió fontra becsü­lik City-körökben. A kaposvári kiállítás sikere. Hétfőn este zárták le a nagy anyagi és erkölcsi sikerű ka­posvári országos kiállítást és vásárt. Bár a vásár eredményéről még nem lehet tiszta ké­pet kapni, annyi már most is bizonyos, hogy azt közel 60.000 ember tekintette meg. A ka­posvári állomásfőnökség felvilágosítása sze­rint a vásárral kapcsolatos teheráru forgalom 200 vagon, összegben körülbelül 30.000 pengő volt. A személyforgalomról a kimutatás még nem készült el. Valamennyi kiállító cég nagy forgalmat bonyolított le és van több olyan nagy cég is, amely megrendelésekben az átszö­rését érte el a budapesti tavaszi vásár meg­rendeléseinek. Kényszeregyezségek: Várady Gyuláné és Tsa (Rákóczi­ út 58.) be nem jegyzett közkereseti társaság és ennek tagjai özv. Várady­ Gyu­láné és Hervai Frigyesné kényszeregyezségi ügyében Kunst Győző dr. tvszéki bíró jóvá­hagyta az 50 százalékos kvóta és nyolc havi részletfizetés mellett létrejött egyezséget.­­ Vadas Ignuíc László káróraérés és étkezde tu­lajdonosa és felesége Rónai Margit kényszer­egyezségi ügyében Ádám András dr. királyi törvényszéki bíró az eljárást befejezettnek nyilvánította és az elrendelt biztosítási intéz­kedéseket megszüntette, mert ez ügyben az egyezséget jóváhagyó végzés jogerőre emel­kedett. — Balla Menyhért könyv- és papírke­­kereskedő kényszeregyezségi ügyében az egyez­séget jóváhagyó végzés ugyancsak jogerőssé vált, a biróság az eljárást befejezettnek nyil­vánította. — Grosz Jenő be nem jegyzett rövid­­árukereskedő kényszeregyezségi ügyében Ádám dr. törvényszéki biró jóváhagyta a létre­jött magánegyezséget. — Mönch Richard és Társa kényszeregyezségi ügyében szeptember 11-én délelőtt 11 órára tárgyalást tűztek ki Kunst Győző dr. törvényszéki bíró elé. — Ma­gánegyezségek: A Magyar Hitelezői Védegy­letnél magánegyezség iránti kérelmet terjesz­tettek elő: Schwartz Sámuel (Veszprém) ha­gyatékára, aktíva 19.850, passzíva 37­00 pengő. — Fritz Ádám (Tisza Kálmán­ tér 3.) aktíva 5130, passzíva 11.900 pengő. — Grim­baum­ Ber­talan (Retek­ utca 2.), aktíva 3300, passzíva 10.500 pengő. Külföldi értékpapírpiacon Bécs, szeptember 3. (Értéktőzsde.) Az irány­zat a mai forgalomban nem volt barátság­talan, a forgalom azonban csak egyes köté­sekre szorítkozott. Magyar és cseh valutáris részvények realizációk folytán olcsóbbodtak. A korlátpiacon árlemorzsolódások voltak. Ma­gándiszkont 7 és háromnyolcad—7 és héttizen­hatod százalék. — Zárlat: Népsz.­kölcs. 106.9, Juli Süd 83.5, Anglobank 22.45, Bankv. 21.95, Ost. Bodencred. 99.9, Angol-Magyar Bank 114.4, Ost. Cred. 52.7, Magy. Hitel 98.75, Laenderb. 26.75, Mercur 20.4, Ost. Nationalb. 332, Phönix 293, PDSG 50.5, Ford. Nordb. 11.16, Staatsbahn 29.65, Aussig Ch. 272.75, Dynamit N. 638, Fei­ten 56.3, Hutter 37.75, Rima 115.85, Skoda 399.5, őst. Waffen 17.35, AEG 36.65, Verein Bl. 54.05, F. B. és Kohó 45, Salgó 61.45, Trifailer 59.2, őst. Hofherr 6.25, Magy. Hofherr 13.8, Simme­­ringer 10.5, Neusiedler 132.5, Magy. Cukor 140, Őst. Eisenbahnv. 47.5, Magy. Vasútforg. 45.3, Semperit 12.25. Berlin, szeptember 3. (Értéktőzsde.) A spe­kuláció némi fedezési hajlamot mutatott, miután a Birodalmi Bank diszkontkamatlábá­nak leszállítására számít és azok az aggodal­mak, amelyeket eddig a londoni diszkontkamat felemelésével táplált, a tegnapi jelentékeny aranyvásárlás folytán (750.000 font) alaptala­noknak bizonyultak. A magándiszkont tegnapi leszállítása következtében a belföldi pénzpiaci helyzetet is optimisztikusabban ítélték meg, annak ellenére, hogy a pénzpiacon a kamat­tételek csak jelentéktelenül változtak. Az első árfolyamok túlnyomóan a tegnapi nívó felett mozogtak. Később a műselyemértékek piacáról kiindulva az irányzat ellanyhult. Glanzstoff és Bemberg 5—7 százalékkal olcsóbbodott. A pénzpiacon napipénz 8 és fél—10 és fél, havi­pénz 9 és egynegyed—10 és fél, áruváltó 7 és háromnegyed százalék. — Zárlat: O. ar. jár. 4 százalék 29, Kor. jár. 1.75, M. ar. j. 4 szá­zalék 22 és hétnyolcad, Kor. j. 1.65, Magyar állami t. 4 és fél százalékos 1913. évi 22.2 1914. évi 4.6, 4 százalékos 1910. évi 20, Budapesti köles. 1914. évi 53 és ötnyolcad, D. Reichsbahn 87 és egynyolcad, Hapag 120.5, Nordd. L. 114, Bayer H. 146.5, Bérl. H. G. 208.5, Comm. und Privatb. 179.5, Darmstaedter 273, Deutsche B. 168, Disconto 153, Dresdner B. 158.75, Reichs­bank 306, AEG 195 és ötnyolcad, Bemberg 268, Lieht u. K. 214, I. G. Farben 227, Felten 140.25, Harpener 148.75, Kali Asch. 235.5, Natronz. 124.5, Phönix 1J0.75, Polyphon 393, R. Braunk. 270.5, R. Stahl 130, ßchlos. B. G. 181.5, Scliu­­rkert 231, Schultheiss 301. Siemens 387.75. GlanzstofT 337, V. Stalhwerke 121, Otavi 71.25. Prága, szeptember 3. (Értéktőzsde.) A mai értéktőzsdén a spekuláció kedvetlen volt és tartózkodó magatartást tanúsított, minek kö­vetkeztében az árfolyamok gyengülésre haj­lottak. A tőzsdeidő későbbi folyamán sem történt lényegesebb változás és a legtöbb papír árfolyama a nyitási árfolyam körül mozgott. Az ipari részvények gyengébbek, bankrészvények változatlanok, kivételt képe­zett a Cseh Nemzeti Bank, mely 40 cK-val árfolyamát megszilárdította. A magyar arany­­járadék árfolyamát megtartotta. — Zárlat: Laenderb. 749, Böhm. Union 404, Böhm. Es­­kampt 421, Böhm. Industr. 484, Böhm. National­­ 6750, Prager Cred. 566, Zivno 549, Ost. Cred.­­ 249, Jugob 46­57, Dux. Bodenb. 1330, Ford. Nordb. 5340, Böhm. Z. 780, Sehöller 1420, Horv. Z. 255, Nestomitz 1025 p., Krzizik 878, Böhm. Solo 1236, Aus. Chem. 1303, I. Pils. B. 2S50, Königshófer Zom. 2525, West Böhm. K. 4160, Böhm. Maer 6180, Brünn Maseh. 459, Cosmanos 325, Böhm. Hand G. 2255. Poldi 1014, Prager Eisen 2360, Skoda 1895, Pozsonyi Kábel 1320, Genf, szeptember 3. (Értéktőzsde.) Urikányi 102, Nasici 150, Magy. Ált. Kőszén 638, Frankfurt, szeptember 3. (Esti értéktőzsde.) A hangulat tartózkodó maradt,és a magasabb külföldi árfolyamjelentések ellenére is csak gyengén tartott volt az irányzat. A nagyfokú üzlettelenség következtében csak kevés papír­ban volt jegyzés. Némi érdeklődés mutatkozott I. G. Farben iránt, míg a többi papírban említésreméltó árváltozás nem volt észlelhető. — Zárlat: Darmstaedter 273, Deutsche Bank 168.25, Disconto 153.50, Gelsenkirchener 146, Harpener 149, Wannesmann 121, Phönix 111 és háromnyolcad, Rhein. Braunkohle 272, Laura­­htitto 65, AEll 197.50, I. G. Farben 228.50, Fel­ten 141.50, Glanzstoff 344.50, Nordd. Lloyd 113.75. KISIPAR Sopron vármegyében is megalakult az országos Iparosvédő Bizottság. A Sopronm­egyei Ipartest­üldők Szövetsége vasárnap körzeti nagygyűlést tartott Be­leden. A gyűlésen megjelent Papp József, az IPOSzorsz. elnöke és Lippay István tb. igazgató, azonkívül Ötvös Lajos dr. or­szággyűlési képviselő, Farkas Kálmán tb. főszolgabíró, Székely Géza, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Ke­rnes József besedi és Balogh Lajos Mi­hályi körjegyző, a soproni, csornai, kapu­vári, csepregi, fertőszentm­iklósi, sopron­­lövői, celldömölki, mihályi és szanyi ipartest­ülleték küldöttsége, valamint a besedi iparosság nagyszámban. Az ülésen a dalárda elénekelte a magyar Hiszek­egyet, majd Sinkovics József, a besedi ipartestület elnöke üdvözölte a megjelen­teket. Kinitzky Antal, a Sopronvám­e­­gyei Ipartestü­letek Szövetségének elnöke számolt be a körzet működéséről és ja­vaslatára elhatározták, hogy a legkövrtse­­lebbi ülést Sopronlövőn tartják meg. Taszter Gyula felszólalása után Papp Jó­zsef, az IPOSz elnöke ismertette az ipa­rosság jelenlegi nagyszabású szervező munkásságát, a körzeti szövetségek je­lentőségét és ezzel kapcsolatban tömörü­lésre szólította fel az iparosokat. To­vábbi beszédében nagyobb hatáskört kí­ván biztosítani az ipartestületeknek és az ipartestületi reform megalkotása útján szélesebb jogkört az iparengedélyek meg­adásánál. Ismertette a Kézműves Kampra ügyét, majd a gazdák és a kisiparosok együttműködéséről beszélt. Lippay István dr. a közigazgatási választások jelentősé­géről mondott beszédet, egységes fellé­pésre hívta fel az iparosságot és indítvá­nyára a vármegye kisiparosainak kül­döttgyűlése kimondotta, hogy a képvi­selőtestületi választásokon egységesen vesz részt, a választások előkészítésére és lebonyolítására Iparosvédő Bizottságot alakít. Horváth István, a soproni ipartes­tület alelnöke az ipartörvény 4. és 47. §-ának módosítására terjesztett elő hatá­­rozati javaslatot, amelyet a gyűlés egy­hangúan elfogadott. Kovács János (Csorna) felszólalása után Pálovich Ist­ván dr. a soproni ipartestület ügyésze, a kirakodó vásárok megszüntetését köve­telte. Weidinger István, a Soproni Ipa­ros Szövetség társelnöke a Társadalom­biztosítóval kapcsolatos panaszokat tette szóvá, Bóth Gyula soproni pékmester pe­dig a vidéki sütőiparosok reggeli mun­kájának megkezdése ügyében terjesztett elő határozati javaslatot. Enzsöl Dénes, a kapuvári ipartestület elnöke a forgalmi adóról beszélt. Dreiszinger Nándor, a csornai ipartestület elnökének felszóla­lása után a körzeti nagygyűlés kimon­dotta, hogy Sopron vármegye valamennyi ipartestülete csatlakozik a Revíziós TA- jához. Kinitzky Antal elnöki zárszava után a dalárda énekelt, majd társasebéd zárta be az összejövetelt. ■iparvédelmi bizottságok szakmánkénti ki­építését kívánják a kereskedelmi és iparka­marák. A Budapesti Kereskedelmi és Ipar­­kamara az iparvédelmi bizottságok megszer­vezésére nagyszabású akciót indított, melyhez az összes kamarák s azonkívül számos ipar­­testület és érdekképviselet bejelentette csatla­kozását. Az iparvédelmi bizottságokat minden ipartestület és szakmai érdekképviselet a maga kebelében külön szervezi meg. A bizott­ságok feladata azoknak a hibáknak a megálla­­pítása, amelyeknek végleges kiküszöbölése az ipartörvény iparvédelmi rendelkezéseinek vég­legesítésére alkalmas lesz. Ugyancsak az ipar­védelmi bizottságok ellenőrzik a közüzemek olyan irányú működését, amelyek veszélyez­tetik a kézműves és kisipar érdekeit. Kollektív béremelés a kárpitosiparban. A Kárpitotm­esterei­ Országos Szövetsége meg­állapodást kötött a munkások érdekszerveze­teivel, miszerint szeptember 2-tól 5, illetőleg 7 fillér órabéremelést ad a szakmai munkás­ságnak. Az 1,50 pengő órabérre 7 fillér, az ezt Fémpiac London, szeptember 3. (Fémtőzsde.) Vörösréz szilárd, standard 75 9/16—75%, 3 hónapra 76% —76 7/16, settl. ár 75%, elektrolyt 84*/.—84%, best. set. 79—80%, Strong Sheets HD, Wirebars 84%, ón egyenetlen, standard 204%—204% 3 hó­napra 208%—208%, settl. ár 204%, banca 218, straits 208%, ólom tartott, külföldi prompt 23­9/16, kés. száll. 231/s, settl. ár 23%, horgany tartott, prompt 24%, kés .száll. 247/a, settl. ár­­ 24%, aluminium belföldre 95, külföldre 100, Butimon angol 52—52%, kínai 30%, higany 22%, platina 13.875, Wolframérc 36, nikkel bel­es külföldre 175, fehérbádog 18%, vörösrézszul­fát 26%—27­%, öntöttvas 72%, ezüst prompt 24 1/16, kés. száll. 24 3/16, arany 84/11%. 13

Next