Nemzeti Ujság, 1929. december (11. évfolyam, 274-296. szám)
1929-12-29 / 296. szám
36 NEMZETI ÚJSÁG Tuárnip, ÍJ Mitwalin SA Budai legenda egy öreg ház régi lakóiról A perlebergi lovag Payerl-család csodálatos históriája írások a kegyes utókorhoz Legenda: annyi, mint olvasnivaló, „felolvasni való“: a Szentek Életének válogatott fejezetei. A középkori latin szó emez egyházi értelmét a későbbi köznyelv olyan kedves, gyöngéd, vallásosan színezett történetekre is kezdette használni, melyekből hiányzott a szigorú históriai igazság, ezt azonban bőségesen pótolta a történet morális szépsége és naiv népi bája. Alábbi Budai Legenda nem nélkülözi a leggyöngédebb és legkedvesebb hivővallásos elemet, azonban abban különbözik el más legendáktól, hogy — nem lévén benne semmi természetfölötti és csodás elem — igaz valóság. Századeleji, polgári, budai történet, nem is legenda, hanem legendamotívum, melyből egykor talán legenda leszen. Emellett azonban — bár nem csodás — mégis csodálatra méltó história: minden titokzatosság nélkül való, ámbátor a napóleonkori és biedermeyerkori budai polgári regényesség titokzatosságától átszövött csillogó szövedék. Csak annyiban titokzatos, mint általában az emberi élet, melynek utjai bizony-bizony kifürkészhetetlenek s csak az Ur által tudatnak. Halandó emberfia legfeljebb csak utólag lehet nyomottútó kései sereghajtó kalauza a Históriának, utólagos pennaforgatói böngészkedéssel kotorászván öszsze a tényeket, melyek egy budai család történetévé fűzik össze mindazt a különös, tragikus, titokzatos dolgot, ami a Az első levél tartalma ez: íratott ezen írás a mi Megváltónknak, az Ur Jézus Krisztusnak, a mi lelki Mesterünknek születése Utáni azon Esztendőben, mely mind közönségesen ezer és nyo lesz Az tizennegyediknek iratik, vagyis ISII. julius Havának 31-ik napján. Kedves derék Embertársaink és Testvéreink1 Ha egykor talán a véletlen Vakeset úgy adná, hogy valaki közületek ezt a rekeszt éket (hol is ez a levél felcúszik) megtalálván kihordaná, azon késői időkben, midőn mi már e földi Múlandóságot az örökkévalósággal elcseréltettük volt, úgy engedje a kegyes Megtaláló, hogy szivében az emberiesség érzése felébredjen s igy foglalja imájába ezen Ház mai lakóinak nevét és pedig egy Szent Mise felajánlásának alkalmatosságával. A megtaláló jól vegye észbeni, hogy a Természetnek is az a törvénye, hogy az emberek mondjanak hrőt a Meghaltak Lelki Üdvösségéért, de Szent Egyházunk is előírja ezt. Aki pedig ezt nekünk megteszi, bizonyára érdemeket szerez magának Isten előtt. Költ Budán, ISIS julius havának 31-ik napján. Nemes Perleberg Ferenc magyar királyi udvari kamarai Tanácsos és élete párja Kramer Anna, leányaik: Borbála, és férje Bogáts Ferenc királyi udvari kamarai tisztes fiuk,Bogáts János, Perleberg Zsófia és férje Zander János, lovas kapitány a Császár nevét viselő Vértes Regementben és kisleányuk: Krisztinka; fiaik: Perlebarg Ferenc, a Báró Duka Gyalogregement Hadnagya és felesége Turkovich Anna. Perleberg Boldizsár magyar udvari kamarái járulnak. Nagyapa, nagyanya, fiuk, lányok, vők, menyeik és unokák neve aláírása mellett ott van a család piros spanyolviaszkba nyomott címeres pecsétje: négyeit pajzs első és negyedik mezejében egy-egy szembefordult zászlót markoló ágaskodó oroszlán, második és harmadik mezeje|M‚ «®*wsw* viszkoló páncélon zavaros idők mákéban adva volt, ami természetesen magyarázható ma és utólag, ami azonban részleteiben „természetfölötti“-nek látszik. A család története 1811-től 1848-ig a háború volt. A világ forgataga elcsapott a csendes budai Werbőczi-utcába is: feszült, várakozó, pusztulást sejtető hangulatokkal töltött meg egy csendes budai házat A sok „előre megsejtés“ és jövőbelátás“ a korszerűen divatos „Clairevoyance", a mai „telepathia“ őse, mit a család története mutat, az mind egy háborús psziché jelensége. Nem misztikus dolgok, bár elmondva annak látszanak. Egy budai Balzac „Budai Regény“-t írhatna e históriából, melynek minden rezzenésén rajta van az „1811—1849“ postai bélyegzője, a Ma analógiája. „Uj nincs a Nap alatt“, mi, a késői unokák nagyapáink életét éljük tovább. A bevándorlott német patriciusi család utódai magyar szivvel vettek részt minden magyar bajban. Utolsó leánysarját Sibolka Henrik dr. pénzügyminisztériumi tanácsos vette el, a világháború alatt az orosz fronton a vezérkarhoz beosztott tartalékos tüzérkapitány, akinek agilis, szellemes, okos, a legnagyobb stílusú harctéri működésénél csak a felejthetetlen emlékű Romanelli alezredes mellett eltöltött éveinek működése lehet különb. A Romanelli nevéhez elválaszthatatlanul kapcsolódik az ő neve. Fia, Artur az egyesített Sibelka-Perleberg nevet viseli, adataink jórésze tőlük származik. A ház mai gazdája a Járdánházy család. Borsod vármegye legrégibb, XIV. századi köznemesi családjainak egyike. A régi német patriciusi család élete a magyar család életében folytatódik. Ez is budai szimbólum. A Werbőczi-utcai ódon ház i sorok írójának nevelőatyja Tekintetes kottonci Nagy Lajos volt, kinek édes testvéröccee Nagy László alezredes, ki is egy szép napon kedves levelet ir vala nekünk némi néma családbéli históriák okán utasítván bennünket járdánházi nemes Járdánházy Dénes úrhoz, fentiek címén távoli atyánkfiához. Ki is egy csendes hazi vasárnap délelöttön — a Werbőczi utca 12-ik számú ódon budai ház gazdája lévén — tett élénkbe két régi írást, melyek — mint monda — néhány hete villanyszerelői munka közben kerültek elő a régi ház emeleti traktusának egy hatalmas vastag közfalából. A szerelő leverte a vakolatot, mely alatt egy tégla mozdult ki helyéből. A tégla mögötti kifaragott üregből épen, sértetlenül került elő két papírtekercs, az egyik kőcmadzaggal, a másik aranyos zsinórral volt átkötve, utóbbi mellé egy fehér mimviránszál volt tűzve. A leveleket 1811. július 31-én rejtette el a fal üregébe egy budai patriciusi család, kérve a késői megtalálót, hogy lelki üdvösségükért olvastasson egy szent misét. A németül írott két levelet alábbi azonosított fordításunk adja: kar, a szívpajzsban három gyöngyszem. Sisakdísz: a pajzsbeli zászlót markoló oroszlán két fekete, a pajzsbeli gyöngyökkel rakott szárny között. A másik levelet a család barátja, hihetőleg a házban lakó (ebben az időkben minden budai házban kellett lennie egy „Tiszt Urak bekovsrtélyozására alkalmas“ szobácskának) fiatal tiszt, Nemes Zimányi János zászlós. A levél ezt mondja: Annak emlékezetére, hogy ezen Házban nekem kedves Barátjaim vagynak, hálából egész családom nevében az alábbi szavakat irom: Éljen sokáig és boldogan az egész nemes Perleberg Familial Költ Budán az 1811-ik Esztendő Julius havának utolsó Napján. A hálás Nemes Zimányi János, zászlós a Duka Báró nevet viselő 39-ik császári királyi Gyalog- Regementben. A zászlós neve mellett piros viaszkpecsétje: fiait, ennem, vérével tápláló pellikánus madár. 118 esztendőkig lappankodtak e levelek a fal kicsiny rekeszt,ékében s íme: a régen elporladottak kérése a Kegyes Utókorhoz napfényre jött. Kik voltak a nemes Perleberg familia? Hamarosan kitudódott. A Németalföldről a tömösi Bánságba, Temesvárra szakadt család volt, Mária Terézia idején szerezte meg az ódon házat, ebben élt, virágzott, szeretett, született, halt, bánkódott a napóleoni és az 1848-as háborúk által igen megsanyargattatott, hervadt és kihalt. Az 1811-ben írott és elrejtett levélben az Elmúlás sejtelme csillant meg. Az Elmúlás Szele viszont néhány évre a levél kelte után már tragikus móddal törte le a család fájának ágait, majd gályáit is. A Háború elmúlást sejtető hangulatai között kelt a levél: a Háború tényleg elmúlást hozott, melyet a család tagjai mintha előre sejtettek volna. Nemzedékekért MUMi elftre sejtőnekérik a calád Lassú hervadómnak ötjét mint n alább olvasható. A nemes Perleberg-család Perleberg némethoni városka. Perle am Berg: Gyöngy a Hegyen: címertani szómagyarázás a család „beszélő címerén“. Az ilyen beszélő címerek (Redender Wappen) gyakoriak. A Starhemberg családé: „Stern am Berg“: Csillag a Hegyen, a Kerepesi-temető sarkán búsuló lova mellett búsuló huszárt ábrázoló ismert síremlék alatt nyugvó honvédhuszárezredesnek, Ilenneberg Jánosnak címere: Henne am Berg: Csirke a Hegyen. Az előnév (von Perleberg) adta a címert: három gyöngy a hegyen. A család őse Leonhard Payerl von Perleberg, aki II. Ferdinándtól 1681 szeptember 2-án birodalmi nemességet, illetőleg német-római szentbirodalmi lovagi rangot kapott. Ennek leszármazottja Franz Seraphinus von Perleberg, akit 1770 táján Temesváron találunk. Előneve családi név lett, mint ahogy Pöltenberg Ernő aradi vértanútábornok neve is Poelt von Poeltenberg volt. A magyar Délvidék ugyanis tudvalevőleg a töröktől történt visszafoglalás után sokáig katonai kerület (Banater District) maradt a középkori magyar „Tömösi Bánság“ 18. századi utódaképpen. Az elpusztult óriási területet német hivatalnokok adminisztrálták, a kincstári földbirtokok és a Bánság területe alá tartozó Krassó vármegye, Zaránd, Szörény és Arad vármegye bányáinak hivatalnokai is mind németek voltak. E kincstári javak tulajdonképpen a Királyi Kamarához tartoztak. A Temesváron szolgáló Franz Seraphicus von Perleberg Budára, az Udvari Kamarához való áthelyeztetésekor vette meg a Werbőczi utcai házat. Tekintélyes, előkelő hivatalnoki állása a mai pénzügyminisztériumi államtitkárok állásának felel meg. Feleségétől, Kramer Teréziától születtek azok a gyermekei, akik vele együtt 1811 július 31-én aláírták a fenti levelet , maga 1820 körül halt meg a budai házban. A Sors hamar bekövetkezett a család tagjaira. Az öreg Perleberg legidősebb leányát, Borbálát, Bogáts Ferencnét késő öregségében, 1849 májusában, reggeliző asztalkája mellett érte a Vég: a régi házba bevágódó gránát ölte meg. (A Levél, mely az Elköltözöitekre való kegyes emlékezésre hívta az utókort, ekkor már 38 éve rejtőzködött a falban). A levél másik aláíróját, az öreg Perleberg Ferenc nejét, Zagler Jánost, a svalizeerkapitányt hamar elérte a Katonasors. Családi legenda szerint felesége, Perleberg Zsófia éppen kézimunkázó asztalkája mellett hímezett amikor egyszerre koppanást hallt jegygyűrűje eltört s ujjáról a padlóra hullott. Balsejtelemtől elfogva, feljegyezte az órát. A családi legenda szerint röviddel rá megérkezett férjének, a svanzsérkomténynek tisztiszolgája: a kapitány elesett a napóleoni harcokban, abban az órában, mikor a gyűrű elpattant. Bizonyos, hogy a gyűrű elpattanása és a harctéri halál között összefüggés nincsen. A gyűrű talán már igen kopott volt s amúgy is eltört volna, a dolog talán nem is esett meg, talán csak a korszerűen regényes képzelet szőtte a mesét, mely a gyűrűkről szóló babonás hiedelmek ősrégi néprajzi jelensége. Az özvegy később újra férjhez ment, utódai a régi pesti Lecmer-családban és a zeneköltő Erkel családjában élnek tovább. Egyik leányáról, Franciskáról is különös történet szól. Franciska menyasszony korában „álomlátó“ volt. A „Claire-voyance“, az alvajárás, a „Somnambulismus“, vagyis a korszerűen „Hellseherey1,-nak, távolbalátásnak, telepátiának nevezett „adomány“ igen divatos dolog volt a század elején. Sápadt ifjú leányoknak illett „Claire-voyance“ állapotában leledzniök: a spiritiszta babona még a világháború utáni években sem volt olyan divatos, mint a szabadságharc előtti zavaros időkben, lévén ez is az izgatott fantáziák korszerű jelensége. Nos, Franciska állítólag egyszer „látta“, amint valaki (aki őt szereti , akit ő is szeret) a zajló Duna jégtábláival küzködik. Kiderült, hogy vőlegénye, Lechner Gyula nagy tömeg jelenlétében a zajló Duna jégtábláin ugrálva hozott Pestről budai beteg menyasszonyának néhány narancsot. Az iratot aláíró Perleberg Ferenc (1787 —1865) mint hadnagy vett részt a napóleonihábornkban. Gusztáv nevű fia (1815 —1885) első volt azok között, akik a mai Műegyetem ősén szereztek mérnöki diplomát. 1837-től kezdve a Széchenyi István által kezdett és egyéb későbbi nagy közmunkáknál dolgozott, így a Lánchíd építésén, a Tisza szabályozásán, az Alagút fúrásán. Arthur nevű fia (1846—1929) Wekerle Sándor bizalmas embere, pénzügyminisztériumi tanácsos, a régi magyar hivatalnoki kar jellegzetes alakja. 83 esztendős korában az idén halt el Budán, vele kihalt a család férfiága. A korszak regényességéhez hozzátartozik az utolsó Perleberg felesége családjának története is. A magyar királyi udvari kamarának volt egy Weitersheim nevű tisztje, aki fiatalon meghalt, özvegye hamar utána halt, nyolc apró kis budai gyermeket hagyva árván. Az egyik kislányt Bogácsék fogadták örökbe az 1811 -i levélben szereplő Jánoska mellé. A kislány Távoly József dr. nagybecskereki kórházi főorvoshoz ment férjhez. A főorvos viszont mint merülni,s diák részt vett az 1818-i bécsi diák forradalomban, mint magyar fia ott volt a Kossuthékat Bécsben üdvözlő bécsi diákok között , voltam, Giel Albrecht főherceg komijáról beszédet mondott a bécsi népnek. Nemét vette, hogy elfogatási parancsot adtak ki ellene, tehát Magyarországra menekült A diákkamarájában felállított csontvásnak vállára kanyarította diákos „Carbonaro“-köpönyegét, a koponyájára bűzte strucctollas Garibaldi süvegét diákkardját a csontváz markába adta, hegyére tűzve az a diplomát, melyet egy emberélet megmentéséért kapott Az ifjabb Ferenc leánya, Kornélia hetvenöt esztendős matróna korában halt meg a régi házban. Róla is kedves családi elbeszélés emlékezik meg. Mindig azon imádkozott, hogy Nagyszombat napján, a húsvéti feltámadás könende idején temessék, mint 1862-ben Nagycsütörtökön elhalt Gyula fivérét 1896 Nagycsütörtökjén aludt el ő is, gyászmenete, mely a Bécsi Kapun át vitte a temetőbe, tényleg a hagyományos pompával megtartott budavári feltámadás körmenetével találkozott Az 1811-i levelet aláíró Boldizsár fia, Victor Garibaldi „Marsalai Ezere“ között harcolt Nővére, Ernestine Erzsébet királyné felolvasónője volt A család tagjai a régi vízivárosi, a tabáni és a farkas-réti temetőben alusznak. Azok is, a akik az 1811-i levélben arra kérték a kegyét megtalálót, hogy szivében az emberiesség érzése ébredjen és foglalja imájába a ház lakóinak nevét A régi Ház A budavári Ghetto, a „Szombathely”, vagyis a „Zsidók Utcája“, a mai Werbőczi-utca hajtásában, szemben a Kossuth Lajos börtönéül is szolgált „Stockiuius szál áll a régi ház. Pincéjét XIV—XV. századi teljesen ép, apró, középkori téglákból a budai Várdomb meztelen köveire rakott boltív alkotja. A pince hátulja már XVIII. századi toldás. Az óriási kapucsarnok tipikus középkori „boltív": a „boltos kereskedő“ kapualatti árushelye, melybe két sor szoba épült bele utólag. Az udvar olaszmodora loggiai árkádok nyomait sejteti durva XVII. századi átépítés köntöse alatt. Bizonyos, hogy az 1686-i ostromban elpusztult középkori házat földszintesre restaurálták, Perleberg Ferenc pedig 1811 táján húzatta fel azt emeletesre. A mai homlokzat barokkos kiképzése erre az időre mutat. Ugyanekkor, az építéssel kapcsolatban, falaztatták be a levelet is. A család a napóleoni háborúk véres éveiben láthatta a Sors forgandóságát. A korzikai ügyvéd fia szemük láttára emelkedett és zuhant, a forgatag trónokat és birodalmakat sepert el, a devalváció polgári vagyonokat tett semmivé. A szabadságharc ott zajlott le az ablakuk alatt: Táncsics Mihály kiszabadítása tumultusát, 1848 március idusán, épen úgy láthatták, mint a szemközti udvarban bebörtönözött ma-agyarokat A gránát reggeliző asztalkája mellett ölte meg Borbála úrasszonyt. A feszült idők feszült, titokzatosságvázó korhangulata termette meg a Ház sok titokzatosságát, az a feldúlt idegállapot, amely az egész századelőt jellegezi, mely igazán nem volt az a schuberti idill, aminek ma látszik. Épen olyan feldúlt élet volt a múlt század elei, mint a mai. A régi Ház kapufélfájához a háború . Apokaliptikus Lovasai kötötték lovuk kantárját. A délceg vérteskapitány mellett ott ült lován a „Setét Gond“ és ez íratta a levelet a halálba menővel, Zimányi János zászlóssal is. íme: a Szent Mise megtartatik. Mészáros János dr. prelátus-kanonok, érseki általános helytartó fogja olvasni mint a Szent István dicsőséges Jobbjáról elnevezett udvari és várplébánia plébánosa. A család kegyes kívánságát csakugyan a Sors véletlenje hozta napfényre. A család kihalt, a templomi gyertyákban azonban a szelíd budai Emlékezés kicsiny mécsese fog lobogni. Bevilaqua Borsodi/ Béla srssíSSR».' »ti íírtinuiat .»«•in* « (tutink. (frakk 6m»Hng-liok«í«ié» ) POLACSEI és BEBIJEK A Perleberg-família kérése a kegyes utókorhoz A ParUbsrs-ként a WerbőcM-ntom 21 tt •lőtt. A Perleberg-csaléd vírja mandai labdáit temtetőben.