Nemzeti Ujság, 1930. május (12. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-01 / 98. szám
^ 11 i L |L J ) . f^rfr- ‘ --^ -*1 1^,1 - , |.L,.L,l ^i> liilliii H .1 l p.—i I . ^^MM-[M-|1^M,-->,..... ^—|—m—-n-. •C 1930 MAd 1 °%^-y/\ i Vs \\ W IJ[/• _ « ____________Teljes heti rárió-műsormellékelet yA Felelős szerkeszt is: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ *5 munkatárs: TÚRI BÉLA XII. évfoly cím 98. szám ....«■, ntmiB ^ ^ Budapest, 1936 május 1. Tempora mutantur... irta: Barthos Tivadar Ott, ahol az erdőkoszorúzta hegyek öléin csobog, suttog a szeszélyes Ondava folyócska, ott, az északkeleti Kárpátok tövében töltöttem ifjúkorom boldog nyarait. Mert nincs boldogabb kor a húsz év körülinél! A gondtalan ifjúkor mindent rózsás színben mutató szemüvegén át néztem a világot. Az egyetemi élet tanszabadsága levegőhöz juttatta a középiskola szigora alól kikerült ifjút, aki mohón sietett habzsolni a frissen megismert élet nyújtotta örömöket. Hiszen az élet gondjai nem nyomták meg vállaimat. A vidéki élet szórakozásaival teltek napjaim. Természetesen a vadászatnak adtam valamennyi között előnyt. A vadászat foglalta el minden időmet, emiatt Sűrűn elkéstem a terített asztaltól, vendéglátó bátyám nagy bosszúságára. Egyszer, amikor megint elkéstem az ebédről, a házirend bontása miatt tréfásan megkorholt. — Adta Nimródja! Bezzeg, ha hivatalból kellene vadásznod, biztosan nem késnél el az ebédtől! De nem is volt csoda, hogy a vadászat úgyszólván teljes énemet igénybe vette, mert Zemplén vármegyének ez a végvidéke a maga rendezett fenségében a Vadászat Dorádója volt A nagy uradalmi erdők, a ki nem irtott közbirtokossági és községi erdők hatalmas, mondhatni zárt egysége a vadászat minden nemének gyakorlására módot nyújtott Medve, hiúz, farkas, vaddisznó, szarvas, őz, róka, császármadár, szakmka vadá Szata csábította idény szerint a sporttal rokonszenvezőket. A vadászok csakhamar egymásra találnak. Bátyám nem volt vérbeli vadász, sőt a vadászokat bizonyos fokig le is sajnálta, de ismervén az én orthatatlan Vadásszenvedélyemet — mint jó testvére_ összehozott a vidék híresebb vadászaival, akik aztán hamar jó barátságba keveredtek velem, ezentúl elmaradhatatlan vadászpajtásukkal. A kis városka vadászainak első tekintélye a járásbiró volt. Makacs agglegény, aki hivatalán kívül csak a vadászatnak élt. A vidéki élet cinikussá tette a sokat olvasott, művelt embert, került© az úri házak társaságát, ahol asszonyok is lehettek és legjobban érezte magát esténkint a Csillag kocsmában, ahol a Galíciából nemrég ideszakadt hosszú pájeszes gazda mély hajlongások közt tette a savanyu szagú különszoba valamikor jobb környezetet látott, kopott politúros cseresznyefa asztalára az ólomcukorral közeli rokonságban álló vinkót. Ez a szoba volt a vadászat notabilitásainak esti gyülhelye. Itt beszélték meg a legközelebbi vadászat haditerveit, amelynek tervezője a járás útbiztosa, nemes Kormány László volt, aki hét vármegyében híres volt kopóiról. Pista, a járásbíró a „Ziesku“ becéző névvel ruházta fel az öreg vadölőt, ami ruthén nyelven azt jelenti, hogy disznócska, kanocska. Tudniillik Kormány László a vidék leghíresebb disznóvadásza volt, aki — nem merem leírni, hogy hányadik — száz disznónál tartott megismerkedésünk idejében. Bennem legott felismerte a szenvedélyes, igazi vadászt és csakhamar már csak ketten jártunk Zicskuval a hajnali eredményes kopászatokra. Felejthetetlen idők ezek! Volt olyan reggel, hogy öt disznót tépáztak, rángattak a reggeli szalonnacsordítás helyén dühösen a kopók, amit Ziesky a vadászat után mindég mosolygós ábrázattal engedett meg a jó munkát végzett ebeknek. Ilyenkor megelégedetten szívta a Rákóczi korából való kurta pipáját, amelyet később nekem ajándékozott. Ma is ott díszeleg fegyverszekrényem polcán, emlékül a felejthetetlen szép időknek. Ez az öreg vadölő lett a nyári vakációk alatt az én elvárhatatlan hű vadászpajtásom, aki, merem mondani, hogy érettem kész lett volna akár a tűzbe is menni. Egyik este a Csillag kocsmában nagy megbeszélésre gyűlt össze a vidék fegyverfogható úri népe. A szomszéd Sáros vármegyéből igen invitáltak minket disznóvadászatra, mert állítólag a feketék igen nagy kárt okoztak a becsületes szolyákok bogárháta, itt-ott alig két röfnyi széles zab földjeiben. Untam a terjengős megbeszélést, amit különben sem értettem, mert a tót nyelvtudományom gyenge volt, már pedig a Sárosból átjött kerülővel Pista tótul tárgyalt, a kerülő nagy örömére. Kimentem a szabadba a csillagos eget vizsgálni. Gyönyörű nyári est volt, az égbolt bakacsinja ezüst szegek miriádjaival volt kiverve, a fenséges csendet itt-ott a falusi kuvaszok ugatása, meg a nem messze folyó Ondava titokzatos suttogása zavarta meg csupán, de ez is csak fokozta az esti andalító hangulatot. Némán szemléltem a varázslatos szép csillagos eget; az esti csillag mintha méltányolta volna természetimádásomat, ragyogó szemével reám hunyorgatott, mintha azt mondta volna: „Ne félj pajtikám, gondom lesz rá, hogy holnap szép időtök legyen a vadászatra.“ Mintha Ziesky megértette volna a csillag üzenetét, miután pipáját kiverte és amint illik, ki is fújta, megszólalt: — No, hál' Istennek, holnap szép időnk lesz. Feléje fordultam és valami olyasfélét mondtam, hogy én is úgy látom, de menjünk már be, mert Pista, a járásbíró meg talál neheztelni, hogy a haditerv megállapításánál nem voltunk jelen, már pedig ez Ziesky megkérdezése nélkül nem volt megállapítható. Bementünk a szűk, sikátorszerü folyosón. Amint a nagyivó előtt elmentünk, az ajtón egy szőke kisleány perdült ki, egyenesen a karjaimba. A rohamozó kisleány szemébe néztem, adment macskaszemei voltak! A kisleány is a szemembe nézett s aztán hamiskásan mosolyogva kicsúszott a kis boszorka a karjaimból, de nem mulasztotta el, hogy egy nagyot ne csípjen a karomon. Aztán eltűnt az ivó ajtajával szemközt álló konyha ajtaján, de még onnan is vetett felém egy csufondáros, mosolygó pillantást — Te Ziesku, ki ez a kis boszorkány? — kérdem az öregcsontot. — Ez a kocsmáros leánya, az Aicike. Hunent kis leány — tette hozzá hamis hunyorgatással, mert látta, hogy a kisleány után, talán kissé hosszasabban is, néztem. Bementünk a dohos szagú cifra szobába, aminek levegőjét most már a pipafüst meg a borszag is nehezebbé tette. Az asztalon kiürülőfélben volt a borosüveg, a kés fokával megcsendítettem tehát a poharat, hogy bort hozassak. A zörejre a rókakapü kocsmáros lépett be s alázatosan, süln hajlongás közben vette át a megrendelést. Pista épen rekapitulálta a távollétünk alatti megállapodásokat, én is odafigyeltem tehát Pista előadása közben kinyilt az ajtó, egyszerre csak azt érzem, hogy egy női kar surlódik hozzám. Felpillantok. A kis boszorka volt, aki a behozott literest az én székem mellett tette az asztalra s ezután még egykét pillanatot arra is szánt, hogy a kétes tisztaságú abroszt mellettem kisimítsa. Ezt elvégezvén, megfordult és a szemembe kacsintott. Az öreg vadölő észrevett© a játékot, vastag bajusza elé tartván csonka hüvelykejú balkezét, oda dörmögte: — No! Nézd csak, neked hát meg lesz a vadászszerencséd! Még az este kimentem egy párszor az idővizsgálás örve alatt, de nem sikerült Ridkét meglátnom, hihetőleg az anyja aludni küldte. Nemsokára mi is haza mentünk, tekintettel a másnapi vadászatra. Nem is lettem volna azonban húsz éves, ha az éjjel nem Ridkéval foglalkoztam volna álmomban. Másnap már kora reggel átmentünk az Ondaván Sáros megyébe, ahol igen kedves vadásznapunk volt. A kutyák remekül dolgoztak, három hatalmas disznó volt a zsákmány, amiből egyet a hajtásban résztvett hajlóknak adtunk. No, lett is erre nagy vigság, hát még amikor az elmaradhatatlan pálinkánvalóval is megtoldottuk a hajtópénzt. Mi meg a vadászat befejeztével — persze már vacsora után — a Csillagkorcsma cifra szobájában gyűltünk össze, ahol a járásbíró agglegény szerény vacsoráját elköltötte. A csillagvizsgálás ezúttal eredményesebb volt, Ricke az elhanyagolt, gizgazos kertben várt engem, a csillagvizsgálót. Hogy aztán a csillagot a kis vadóc sze- Lapunk mai száma 16 fillér — A másik oldal (is) Mindjobban kibogozódik annak a hitelcsalási ügynek csomója, amely sajnálatosan katonai átvételi igazolványokkal történt. A honvédelmi miniszter — ezt el kell ismernie az ellenfélnek is — olyan eréllyel képviseli a közérdeket és a közmorált, hogy nyilvánvalóan mindenki, aki bűnös, el fogja venni megérdemelt büntetését. Mindenkor hangoztattuk és azt mondjuk most is: be kell vinni a köztudatba azt az érzést, hogy nincsenek és nem lehetnek elleplezhető és eltussolható visszaélések, mert az ország legnagyobb érdeke, hogy minden vonatkozásban s mindenkivel szemben érvényesüljön a köztisztesség védelmének leküzdhetetlen elve. Az impendimentum publicae honestatis elvének diadalmaskodni kell akkor is, ha zavaros és kavargó idők hangulatai egyeseket meg ismételyeznek. Sajnos, ezek az idők alkalmasak voltak arra, hogy elveszítsék tisztánlátásukat és hogy némelyek összeütközésbe kerüljenek nemcsak a maguk alvó lelkiismeretével, hanem azzal a kötelező megbízhatósággal is, amely nélkül senki semmiféle hivatást, vagy kötelességet nem teljesültet. A honvédelmi miniszter nagyon helyesen helyezkedett tehát ebben a kérdésben az egyedül lehetséges, a természetes és a minden elismerést megérdemlő álláspontra. Mégis... amikor elgondolkozunk ezen a kérdésen és amikor úgy érezzük, hogy azoknak, akik megfeledkeztek a tiszti kardbojt tisztaságáról és hűtlenek lettek a becsületérzés és a tisztesség nemes és nagyszerű hagyományaihoz, amely a magyar tisztikar minden tagját jellemzi, nem lehet és nem is szabad pardont adni, akkor nem gondolhatunk másra, csak a legnagyobb elismerésnek és a legteljesebb megbecsülésnek érzésével annak a tisztikarnak tagjaira, amely legsúlyosabban és szinte a legnagyobb önmegtagadással érzi a mostani idők válságát. Ha arra gondolunk, hogy ezredparancsnoknak, akinek állása köztudat szerint fényes és előkelő és akinek munkája a napnak minden óráját igénybe veszi, havonkénti fizetése 650, azaz hatszázötven pengő, arra gondolunk, hogy a tisztikar tagjainak fizetése lefelé ehhez aránylik, akkor nemcsak Csiky Gergely híres mondása jut eszünkbe a cifra nyomorúságról, hanem szinte hódolattal kell megbecsülnünk azt a tisztikart, amely a legnagyobb nemzeti feladatok és kötelességek egyikének várakozásában s teljesítésében a maga nehéz munkáját és fáradságos kötelességét végzi, miközben a maga sorsa és családjáért küzdelmes és mindennapi gondokkal teli. Az éremnek erre az oldalára is kell gondolnunk és ha nem is akarjuk ezzel azt mondani, hogy bármilyen mentséget tudjunk találni annak számára, aki nagy felelősségével visszaélt, de sajnálni tudjuk az olyan férfiút, aki, mint kiderült, nyolc vagy tízezer pengő kedvéért, amivel csak aprólékos és nyomasztó gondjait tudta csökkenteni, feledkezett meg mindarról, amiről megfeledkezni férfiúnak és katonatisztnek nem szabad. Az érem másik oldaláról meg kell azonban látnunk a másik nagy kérdést is: a hitel kérdését. Ha ennek az egész burkolt szállítási, illetőleg hitelcsalási ügynek kialakulását vizsgáljuk, akkor meg kell állapítanunk, hogy ennek az egfész komplikált manővernek még csak a gondolata sem merülhetett volna fel, ha a kereskedelmi életben normális és a gazdasági érdekeit valóban kielégítő hitelviszonyok volnának és ez a lavina nem nőtt volna meg párezer pengőről több mint nyolcszázezer pengőre, ha ezek a hitelszerzési akciók nem kerültek volna irtózatos közvetítési jutalékokba és olyan kamatokba, amelyeknek még a legjövedelmezőbb és a legreálisabb üzletet is veszteségessé kell tenniök. Miről is volt itt szó? Bankoknak szállítási igazolványokat adtak át leszámítolás céljából. Ezek az elismervények a magyar kincstárra szólottak, tehát a legjobb fizetőnek. A bankok nem kételkedtek ezeknek az igazolványoknak valódiságában, leszámítolták és kifizették azokat Az üzletet tehát tisztességesnek tartották. Természetes is ez, hiszen az rsamaavaigaataM.»»». ««wngmMna. üzleti életben mindennapos, hogy kereskedők követeléseiket, számláikat és különböző kinnlevőségeiket leszámítoltatják. Ha lehet jól fedezett követelés, akkor nyilván a kincstári követelés az. Hogyan lehetséges tehát hogy ezek után a követelések után számolták a horribilis kamatokat, hogy ezekért kértek óriási províziókat és hogy, mondjuk, életbiztosítást, betáblázást és egyéb garanciákat is kértek és miután mindezt megkapták, még olyan kamatokat számítottak, amelyek legtöbbször elérték a 18—20 százalékot? Számtalanszor hangoztattuk, hogy az a hitelpolitika, amelyet nálunk a bankok jórésze követ, veszedelmes a gazdasági élet szempontjából, mert valósággal lehetetlenné teszi a reális életet, olyan mértékben drágítja meg a kalkulációt, tehát végeredményben a fogyasztást, hogy vagy a kereskedőnek kell tönkremennie, vagy pedig az áru drágul, de olyan mértékben, hogy ez végül csakugyan fogyasztási válságot is előidéz. Amikor a bankkamatlábat leszállították és amikor a külföldről olcsó pénzajánlatok, ötszázalékosak tömegesen érkeznek az országba, mi magyarázza meg, hogy első rangú ingatlanra még mindig csak tízszázalékos kamattal lehet pénzt felvenni? Mi okozza ezt a drágítást? A bankok egyrészt azt mondja, hogy azért van sok fölös pénze, mert nem talál jó kezeket a kihelyezésre. Vájjon nem az tette-e a legtöbb kezet rosszá, hogy rengeteg vállalkozás és üzlet omlott össze éppen a rettentő hullamtterhek, a drága jutalékok és az egyéb megterhelések miatt? Nem akarunk általánosítani és nem mondjuk, hogy mindenki ezt csinálja, de amint ebből a mostani esetből kiderült, a legtöbben ezt csinálják, mégpedig akkor is, amikor fedezetül szerintük legjobb kincstári elismervényeket kapnak. Lehet-e bízni és lehet-e itt reménykedni a gazdasági élet megerősödésében, avagy fellendülésében, ha a hitelpolitikának ilyen nehézségei, hogy azt a súlyos kifejezést ne használjuk vissza. / 0 ........V4...... Mi történt? __ f Bethlen miniszterelnök szerdai ülésén nyilatkozott a kouwStSyx gazdasági politikájáról A svéd diákok magyar hi^fffls zal köszöntötték Klebelsberg Kunó minisztert A kormány generális intézkedéseket tervez a mamutjövedelmek ellen Ernszt Sándort ünnepelte a kereszténypárt Gellért szállóbeli vacsoráján Felemelik a vidéken lakó köztisztviselők lakbérét A főváros közgyűlése elbúcsúzott Csupor és Solty tanácsnokoktól Részleteiben is letárgyalták a felsőház bizottságai a fővárosi javaslatot A budapesti rendőrség felkészülten várja május elsejét A takarmánypanama ügyében Komáromban letartóztattak két katonatisztet A jövőben még emelkedni fog a fővárosi kórházak négymilliós deficitje Csekonics Iván gróf Pécsett előadást tartott A rendőrség veréssel csikarta ki a horvát per vádlottjainak beismerő vallomását Serédi hercegprímás és Breyer segédpüspök bérmálnak Budapesten A hindu nacionalisták merényletet követtek el egy tüzérségi raktár ellen A mezőgazdasági népruházati akció kiterjesztését kívánják a gazdák Építészeket hallgattak ki a csendőrségi számlajavítási ügyben A földmivelésügyi miniszter újabb közmunkákat ígért Elsikkasztották az V. kerületi rendőrkapitányság tisztviselőinek fizetését A lengyel munkanélkülieket kommunista képviselők izgatják Köztulajdonba veszik London közlekedési eszközeit Arábiai sáskafelhők lepték el Dobrudzsát és Csik megyét