Nemzeti Ujság, 1930. november (12. évfolyam, 249-273. szám)

1930-11-01 / 249. szám

24 A jó tündér • Feketeszaru cseresznye A Viaszínház jövő hete A Vígszínház jövő hetének nagy eseménye a csütörtöki premier lesz, amikor Hunyady Sándor új színjátéka, a Feketeszáru cseresznye kerül bemutatóra. Pénteken, szombaton és jövő hétfőn is ezt a rendkívül érdekes újdon­ságot ismétlik. Molnár Ferenc diadalmas vígjátéka, A jó tündér most szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden, szerdán, azután pedig jövő vasárnap kerül színre. A következő héten is ez a két magyar mű fog a műsoron váltakozni. Most, vasárnap délután Szomorú Dezső nagyszerű színműve, Takáts Alice szerepel a műsoron. (Mérsékelt helyárak.) Vasárnap délelőtt 11 órakor rendkívül mér­sékelt helyárakkal gyermekelőadás Mackó urfi kalandjai. A gyönge nem utolsó hat előadása a Magyar Színházban szombattól jövő csütörtökig minden este fél­­kilenc órakor. Legdrágább hely 5 pengő. — Fruska vasárnap délután Gaál Francis­kával a Belvárosi Színházban. (Olcsó hely­­árak..) — Dirner Gusztáv dr. egyetlen nótaestje új műsorral 9-én, 7. negyed 6-kor. Jegyek nagy­­részben elkeltek. (Koncert.) — A Filharmóniai Társaság II. hangverse­nye nov. 10-én a m. kir. Operaházban. Vezé­nyel Dohnányi Ernő. Műsor: Bach—Weiner: Toccata, Schubert—Cassado: Gordonkaverseny. Előadja Cassado Caspar. Bartók K. Táncsuite és Haydn: D-dúr szimfónia. Néhány jegy kap­ható az Opera jegypénztáránál. Nyilvános fő­próba nov. 9-én. Jegyek Rózsavölgyinél. — Rendkívüli filharmóniai hangverseny no­vember 24-én 7., melyen közéhajra Dohnányi pályanyertes Szegedi miséje is előadásra kerül. (Rózsavölgyi.) — Kálmán Mária hegedűestje nov. 12-én. Jegy Rózsavölgyinél (Stúdió). — Dr. Dobákné Trozonyi Kató dalestje nov. 22. (7. kr. fél 9.) Bán-iroda. f­ilmszínházak Új filmek Párisi háztetők alatt A fejlődő francia filmgyártás értékes produkciója ez a flm, amelynek inkább technikai megoldása ejti bámulatba a szakértőket, de aligha hisszük, hogy témája mélyebb hatást tud majd gyako­rolni bármilyen tömegre is. Túlságosan valószínűtlen ez a történet, amely a párisi apacsnegyed kissé ku­lisszaszű miliőjében lendíti a dráma síkjára néhány nem éppen érdektelen figura sorsát. De romantikájának mes­terkéltségét feledtetni tudja a szüzsé filmszerű feldogozásának ötletessége. Egy meglepetéssel szolgál ez a film és ez a rendező R. Clair, akinek nagyszerű tehet­sége pompásan érvényesül ezúttal. Né­hány kisebb filmet láttunk már tőle és már ezekben is felcsillant tehetsége,­­ de amit most produkál, az joggal megér­demli a tökéletes jelzőt. Egy költő fantá­ziája és egy filmtechnikus virtuóz tudása egyesül bene. Minden egyes filmkép be­áll­ítása újszerű, a felvételek vezetése originális, a jelenetek díszletezése gran­diózus, a fényhatásoknak, bravúros keze­lése is Réméo Clair tehetségét fémjelzik. Két nagytehetségű színész, az előnyös megjelenésű Pola Illety és egyszerűségé­ben is erőteljes Albert Prejean játéka szintén eseménye a filmnek, amelynek külön értéke, hogy egy új filmrendező tehetséget revellál. Az elveszett lelkek utcája izg­almas filmdráma, amely ha talán nem is éppen eredeti, de beállításának érdekességé­vel feltétlenül hat. Paul Czinner rendezte a filmet, amely nem talkie, csak szinkronizált. Ennek ellenére sem lehet elhaladni a film mellett szó nélkül, mert főszerepében az egyik NEMZETI ÚJSÁG Szombat, 1930 november 1. legnagyobb filmszínésznő, Pola Negri drámai erejű játékával legszebb teljesítményeire em­lékeztet. Partnere Wardwick Ward kitűnő Isabella Könnyebb fajsúlyú álm, amelynek mu­latságos története egy pillanatig sem veszi igénybe a néző idegeit, sőt határo­zottan üde oázist jelent az utóbbi időben mindent elárasztó rémdrámák sivatagjá­ban. Gösta Ekman elegáns mozgása, Anita S­orrys szőke szépsége, Albert Paulig jellemző ereje kitűnő összjátékot biztosít. Paris Mr. királya Szintén francia film, legalább is a történet miliője az. Egyébként német rendező készí­tette, Leo Mittler. Főszereplői németek, sőt két magyar is akad közöttük, Petrovics Szve­­tiszláv, aki a főszerepet játssza egészen jól és Huszár Pufi, akinek epizódfigurája kitűnően sikerült. Egyébként a filmmese Oh­ner György egyik regénye után készült, ezzel mindent megmondtunk róla, ami lehetséges. Mária asszony bűne Kissé erőszakolt fordulatok után ér nyugodt révbe a címben jelzett hölgy, szerencsére egy-két nüansz feledteti a film hibáit, amelyek kevésbé róhatók a rendezőre, mint inkább a szcenárium­­iróra. Némafilm, Henry Porten a fő­­szereplője, már csak ezért is érdemes megnézni. A rejtelmes garázs Detektívtörténet, amelynek meglepő fordu­latai és gyors pergése biztosítják a sikert- Harry Piel ezúttal egy autót hajszol. Bizo­nyára lesznek sokan, akiknek pompás szóra­kozást nyújt ez a film. Szép, almanachezerű­ kiállításban, gazdag és tanulságos tartalommal — ha JézusEuSpir] — 1931-ik évre — I példányonkint 60 fillérért ! Kapható a Jézus Szive Szövetségnél (Budapest, Vill., Horánszky­ utca 20, félemelet 12). — Viszonteladóknak is és tömeges vevőknek kedvezmény HAGY. KIR.­­ OPERAHÁZ NEMZETI SZÍNHÁZ vígszínház Szombaton este: Szombaton este: Szombat, vasárnap és hétfőn este: Bérlet F sorozat 7. szám. AZ UJ FÖLDESÜK A JÓ TÜNDÉR Brahms: IV. szimfónia Verdi Hevesi Sándor szinjátéka 5 felv Molnár Ferenc vigjátéka 3 lehr. REQUIEM AI,««.». . 5.6... SwISS Bodó Erzsi Székelyhidy F. dr. T­rmip L Mátrai Erzsi Konrád Góth Sándor Basilides Mária Székely Mihály köz _ . .. raTervil* Államtitkár Hajmássy Miklós Kezdete fél 8, vége 10 órakor. Saxenp­utsch Náray Béla Parolin — Mms. Natalie M. Irányi Irén főpincér jjgff Vasárnap délután Özv. Pajtayné Füzes Anna T.t*ár .Ti . au Bérletszünet. Garanvölgyi Ádám Kürti József Kezdete 8. vége fél 11 órakor. a Garanvölgyi Aladár Lehotay Árpád ---­l­ol/A Kampós, kasznár Gabányi László Vasárnap délelőtt: Puccini melodrámája 3 felvonásban Vak Mihály Bodnár Jenő Gyermekelőadás* r • Straff Harasztos Gusztáv Josea Fiona Walter Rózsi George, inas Tapolczai Gyula Mackó urfi kalandjai Gavaradossi Manó Halmos János Helén szobalány Eőry Kató K„d,t. ., vé.. . Az,kor Báró Scarpia Szende Ferenc Ő Hosszu Zoltán Kezdete 11, vége 1 órakor. Angelotti Cézáré Losonczy György , án Szathmáry Lajos „ _ ~ , _ A sekrestyét Maleczky Oszkár ügyvédbojtát Szőke Sándor Vasárnap délután: 3 A, Lakatos Nándor **­­»« . "é F' ” "■ TAKATS ALICE Börtön­őr Ádám Győző Gyuszi . . . Szomory Dezső színműve 3 felv. Pásztorffy Sándor Mária Kezdete fél 8, vége fél 11 órakor. yar­ig.Kóos Géza Hegedűs Gyula Vizsgálóbíró Herczeg Sándor — Tardy-Kóós György Hajmássy Miklós Államügyész Kompolthy Kálmán „ . . ...... Takáts Alice Gombaszögi Frida­lmok Ney Hugó Vasárnap délután. Takáts Zuárd­ászló Miklós Tiszt Kodolányi Alajos LÉGY JÓ MINDHALÁLIG Markovitsné Vágóné Margit Kezdete 3. végefél 6 óra után. Móricz Zsigmond szindarabja 3. felv. Markovits^László Tönsjéné^ vasárnap este: KISl h£» Zoltán** Bérlet D sorozat 7. szám. Török néni Vízvári Mariska Gazdasszony Esterházy Ilona Brahms: IV. szimfónia. Verdi Ilonka kisasszony Ághy Erzsi Pongrác Szegő Endre REQUIEM D^oroghyné DHaTmy Mar­gft El!'k6* Arkos*f /‘'mOS Báthy Anna Rosier Endre Viola N. Tasnády Ilona Kezdete fél 4, vége 6 órakor. Budánovits Mária Székely Mihály Bella Somogyi Irzsi Kedd: A jó tündér. Kezdete fél 8, vége 10 órakor. Trafikrssné Bacsányi­ Paula SzerdaiA jó tündér. __ Trafikosné Bacsan­yi Jaula Csütörtök: Feketeszaru cseresznye. . ...... . Házigazda Tábori Imre Péntek: Feketeszaru cseresznye. Hétfőn este: Pósalaky Tímár József Szombat: Feketeszaru cseresznye. NINCS ELŐ­AD­ÁS .*«**‘4 Kürti Jázsef Vasárnap délután: A szent láng. Pedellus Pataki József Vasárnap este: A tó tündér Kedd: Turandot (A. bérlet 7. sz.) Rendőrtiszt Szathmáry Lajos Szerda: Falstaff (G. bérlet 7. sz.) Valkay Rózsahegyi Kálmán . Csütörtök: Faust (C. bérlet 7. sz.) Sarkadi Pethes Nándor utdimző Péntek: Bánk bán (E. bérlet 7. sz.) Bagoly Gabányi László |l.. / Szombat: Csongor és Tünde: A Gyéres Mihályfi Béla U InMUviWvfllNllll V cremonai hegedűs (D- bérlet 8. szám), Juhász Tapolczai Gyula l­ l kffólllfl| Vasárnap délután: Trubadúr (Bérlet- Kezdete 3, vége fél 6 órakor. -------------------------------------------— szünet. __ Szombat, vasárnap és hétfőn este: Vasárnap este: Seherezade; Gianni .. . Schicchi: Csongor és Tünde (Fe­hér- Vasárnap este: 4 L JUULIJUVA let 8. szám). U­TOIVA Lehár Ferenc daljátéka 3 felvonásban. ________________ Károly Ágost Vígó Artur Zilahy Lajos színműve 4 felvonásban Orion Vendrey Ferenc A nemzeti SZINHÁZ Leona Bajor Gizi Magdaléna Miklósiné Jolán inriann It miamii na Gr. Merovszky K. Csortos Gyula Salome Zilahy Irén M rí föH Íí Ilii­­­í I !»ll­fi / A Katona György Petheö Attila Friederika Honthy Hanna nillflJUli!JfllHUllíjil Ferenczy Iván Ódry Árpád Goethe Szentmihályi Tibor ----------- —.......... ..........— ----——— Kleofásné Rákosi Szidi Knebel, kapitány Pártos Dezső Madarászné Kiss Irén Madame Schöll H. Bálla Mariska szombaton este­ Szobotkai Hosszu Zoltán Hortense, leánya Miklósi Aranka AZRA Karabecz Sugár Károly Madame Halm Litkey Irén Szép Ernő meséje 3 felvonásban Simon István Mihályfi Béla Liselotte, leánya Váradi Klára A kanta Sugár Károly Lion. "MosT Lajos Kezdete 8. végedé. .1 órakor. Muha'mmradnya Lr'ay' Lváda, doktor Lmátjzse, Vasárnap délután: Khadija G. Gömöry Vilma Perényi, rendőrkap. Forgács Antal ALVINCI HUSZÁROK aug.a . Bárányay, detektív Losonczy Zoltán Eisemann Mihály és Szilágyi László ur'­­a.n V. Garamszeghy S. Barta­­,ácsi Szathmáry Lajos operettje 3 felvonásban, 5 képben. Hasszán Jurányi Alajos ur Szőke Lajos ,, , “ 1 * * Szállni Cserépy László Mirunov Ónodi Ákos Kelen Alfréd Sarkady Aladár Hájrá) Fehér Gyula ^°V Z°or Tamás Keresztessyné Gombaszögi Ella Száhir Bartos Gyula f'ed­l komorna Cs. Rosos Giza iuílf . Labass Juci Adi Onody Ákos ...,v ’szek'er,y Gyenis Ede Schwarzenberg gróf Major István Almancur Tímár József g— cselédleány Eőry Kató |??*J. lánya Bársony Rózsi A rabok felügyelője Stella Gyula „ ' ...­­ , ... ,. . . Fu­r.ir Dénes Oszkár Egy katona Somody Kálmán Kezdete fél 8. vége fél I1 órakor. Cecília Gábor Mara a ,, * ---- Monaszterb­­ezr. Latabár Árpád Kezdete háromnegyed 8. vége 6. Kenderessy kapitányKertész Dezső Hétfőn este: Szabó főhadnagy Sándor István Vasárnap délután- b. bérlet 8. szám. Waldhauser herceg Bihari Nándor A NŐK BARÁTJA A SZERELEM ÓRÁJA ^fiatSte: L?kuiLj^i ifj. Dumas viszjátéka 5 felvonásban. Bourdet vigjátéka 3 felvonásban. Reszege őrmester Raskó Géza De Ryons Odry Árpád Lartiguené Vízvári Mariska Kezdete 3, vége 6 órakor. De Montégre v. Garamszeghy S. Tonio, a fr Uray Tivadar v..­­ . .. De Simrose Forgács Antal Bellevoine Gál Gyula &fdd. Fréde­ric M Des Targette- Mihályfi Károly Francine Váradi Aranka ^z'r.da.' ,Frifir'ka , De Chantrin Náday Béla Jean Perényi László Q u o[,aki Friderika Leverdet Gál Gyula Bergeron Heléne T. Mátrai Erzsi Péntek: Friderika, Jane de Simrose Váradi Aranka Claire, kislánya Hivő Annus Szombat: Friderika. .Leverdetné Füzes Anna Marthe M. Iványi Irén Vasárnap délután: Friderikai. Hackendorf Ét­énette Vándory Margit Vasárnap este: Friderika. L .. Kezdete tél 8. vége f é. I. órakor --------------- ----------­Komorna Hollós M. a. n. Kedd: Leona (K. bérlet 9. szám). József Szőke Sándor Szerda délután: A liliomos királyfi Ul^tiagaBH _.eilli7 Inas Vándort Géza Szerdán este: Árva László király. WiMliwAHHRl Kezdete fél 4. vége 6 órakor. ID- bérlet 8. szám­. I­v—­ JállllInL — Csütörtök: Leona. Vasárnap este: Péntek: Felhők lovagja (A. bérlet Szombat, vasárnap és hétfőn este: AZ ELCSERÉLT EMBER ’ szombat: Felhők lovagja. „ A GYÖNGE NEM Bónyi Adorján szinjátéka 3 felv Vasárnap délután: Az uj földesur. Edouard Bourdet életképe 3 felv. Bónyi Adonan szinjátéka 3 felv. vasárnap este: Felhők lovagja. Leroy-Gomez Szab. Góthné Kertész Ella Benedek Péter Kiss Ferenc ____________________ Jimmy Ráday Imre Anna N. Tasnády I­ona , Philippe Berczy Géza Pongráczné Vízvári Mariska «e» Manuel Petheó Zoltán Benedekné D. Ligeti Juliska Sb-TTEEkTlHrlínt Lili Horváth Elvira Zengné T. Mátrai Erzsi A-k­.vj?.i .Vtffrffvf Antoine Góth Sándor I?más Rózsahegyi Kalman Cristina Lázár Mária ír.... i w mörT Pollacky grófnő Mészáros Gizella m Szombat délután: Dorothy Freemann Körösi Angela Bérezné5 A Margit MOLNÁR ÉS GYERMEKE L«­Con.ez Clarisse Za^a ^Karo­. Janika ffaAz István Raupach N. népdrámája 5 felv. Carlos Pinto Dénes György Szobaleány Bársony Erzsi a. n. Kezdete 3 vége fél 6 órakor A kis Manuelito Nemes Csibi Kezdete háromnegyed 8. vége U ó. ’ fi 6 A kis Pepita Boros Évi ---- .. . . . . . I-ső amerikai hölgy Svéd Piroska Szombat este és vasárnap délután: 2.ik amerikai hölgy Tamásy I.m­­a­­ a három muskétás Spanyol hölgy Porzsolt Anna A KRÉTAKÖR D . . B . . ... , . . e­l­ső amerikai ur Kormos Lajos Kl.h„n4 in»., s Ralph Be?atal£J °jwettk 3 felvonás 2.,k amerkai Halmi Sándor Klabund játéka 5 felvonásban, ban és 15 képben. Spanyol ur Balogh Tibor Pao, kínai herceg. Anna királyné Péchy Erzsi Jules Vándory Gusztáv utóbb császár Lehotay Árpád Lajos, a fia Bihari Klári Portás Tary Mihály Csu, főbíró Nagy Adorján A bíboros D'Arrigo Cornél Pincér Nemes Gyula Csao, hivatalnok Harasztos Gusztáv Manón, a húga Kovács Ilonka Maharadzsa Várady Tibor Ceremóniamester Hajdú László Treville ezredes Pajor Ödön Szobaleány Faragó Erzsi MadárEtr­időartB Horváth Jenő gS&v “Al » 4'k-Ju­pel, a felesége Hettyey Aranka Aramis Kertész Gábor­­ , Csangné T. Halmy Margit Madam Chevreuse Farkas Mica Vasárnap délután­ Haitang, leánya Bajor Gizi León de Castro Síró Anna Jótékonycélú hangverseny Ling, fia Abonyi Géza Caramel, cukrász Sik Rezső __ _ Tong, teaháztulajd. Tapolczai Gyula Catherine anyó Vándoriné Margit Kezdete 4 órakor. Kelemen Mária Miotte, a leánya Kun Magda Kedd: A gyönge nem. Korcsmáros Vándory Géza Pater Irenens Jákó Béla Szerda: A gyönge nem. Kezdete háromnegyed 8. vége. fél fló. Brissard. fű­szeres Tamás Benő Csütörtök: A gyönge nem. ........ . A felesége Kőműves Erzsi Pántek- Kis Katalin Kedd: Az elcserélt ember. Mme. Friouat Németh Anna szf­rnj,at: Katalin. Szerda: Az elcserélt ember. Amint a cigánylány Angyal Irén Vasárnin este- Kis Katalin Csütörtök: A túlbuzgó fiatalember. I­aredo Varga Imre Vasarnan este. Kis Katalin. Péntek- A fösvény. p.10 Krasznai Elek 1 ’ --------------­Szombat: Az elcserélt ember. Bibornoki narancsa Kertész Kálmán Tiné­n/m­iiTE enm­an Vasárnap délután: Liliomfi. Az apátnő Márkus Angéla TERÉZKUKUTI SZÍNPAD Vasárnap este: Az elcserélt ember. Gruepli, kocsis Haragos Károly --------------------------­----------------------­............................................................... Kezdete délután fél 4, vége 6, este Lipinskaia. Salamon Béla: Rajna Alice. ANDRÁSSY­ ÚTI SZÍNHÁZ kezdet' ,él­­- Vél­e ,él ' órakor- Körmenet - Cukorspárga - Fegyver­------------------------------------———,---- ---- szünet — A becsületes megtaláló -­Fedák Sári. Medgyaszay, Törzs. Ráday Vasárnap délelőtt. A kartalin — A bűbájos végrehajtó. Békeffi. Bársony^^ Dübukát. Peti. RÁTARTI KIRÁLYLEÁNY Kezdete 9 órakor. Gyerm­­ekelőadás. Minden vasárnap délután mérsékelt Bella nagysold. — Végeladás. — A y . , . . . , helyáru előadás 4 órai kezdettel. központ. - Per-th. - A panamakalap. Kezdete 11, vége 1 órakor. _____________ Medgyaszai é­s Radó magánszámai ----­Kezdete 9 étrdka'- ^^vasárnap dél- A világhírű eredeti KOMÉDIA ORFEUM Kezdete fél 8, vége fél 11 órakor. . . Telefon: József 443—76. (Jókai-tér 10.) Kedd: Japán színház. ---------------------------------------—------* —-------------—--------------------------— Szerda: A három muskétás. ...... Orlednsi szűz.­­ Mese a fürdőkádról. **D‘ö?stk.: Sfektetés * *Mr­,gb6L UJ OKTÓBER1 MŰSORJ Utánnyomás tilos. Bohózatok. Fentek A három muskétás. Korcsmáros-vígjáték. - Vadnay-Me-Szenzációs vas- Tábori. Solti. «S 5A *A' király- ASS^onflr«. Kezdete fél 9 órakor, vasára és fia- Vasárnap délután. A vig özvegy­ csoport vendégjátéka, pepnap délután 4 órak­or­­a. Vasárnap este: A három mnshttás. Kezdet* 6 4a B órakor. BELVÁROSI SZÍNHÁZ UJ SZÍNHÁZ Szombat, vásárnál­ és hétfőn este: JJrEBfcRiMIWifgV Szombat este, vasárnap délután és este TÖLTŐTOLL c­ste ... .. és hétfőn este: i vfLiiuivjuxj Szombat este, vasárnap délután és cs* • mT . , _ . __T , Fodor László vígjátéka 3 felvonásban és hétfőn este: «.»NAGYSÁGA EGY NAPJA 5 képben.­­ ncirvrv min Pásztor Árpád életképe 3 felvonás­ Vargha Bálint dr. Somlay Artur L-OUUAJt­ Arti­ban és 3 képben. Au­sz­­a felesége Dayka Margit Herczeg Géza. Farkas Károly és Önagysága Medgyaszay Vilma Szász Tibor, építész Gózon Gyula Kätscher Róbert zenés játéka Mandi Bársony Aladár Lili, a felesége Székely Lujza Pipsgi Hollós Ilona Görögné önagysága Kökény Ilona A Csodabár vendége A közönség Bobi Berend István Tolnay, földbirtokos Kovács Károly Wunder Kabos Gyula Barna Féli­ Czobor Imre Frédi, m.­detektiv Ihász Lajos Dr. Érdy Zátony Kálmán Roder Gonda József Hajnal dr. Sugár Lajos l-ia Titkos Ilona Dr. Erdős Boray Lajos Böske, szobalány Szemlér Mária Ferrini Lengyel Vilmos Ernesztin Soltész Anny Nelly, gépirókisassz.Szilágyi Klári­­ Harry Delly Ferenc Szakácsnő Balla Mariska Kezdete 8, vége fél 11 órakor. I?cz. Term.: Anna Halmi Irén ---- Bessie ?1Tk5,4y g"y, „ Fancsi Agotay Györgyi Vasárnap délután: Mészáros Paulette Irodakisasszony Vírágh Rózsi Ti­­­bipo« Erzsi Bankszolga Hajdú Zoltán Lt. o .­­,enkl ?ta, Házvezetőnő Bálint Rózsi (The Patsy) Mici Kárpáthy And­y . . ... . Barry Cunners és Zágomi István vig Tőzsdés Gárdonyi Lajos Kezdete délután fél 4, vége 6,­­este játéka 3 felvonásban Szécsényi Jakab Radó Sándor kezdete 8, vége 11 órakor. Harringt n Z. Molnár László Bécsi vendég Horti Sándor Kedd: Önagysága egy napja. Harringtonné Kováts Terni Amerikai vendég Bondy Jenő Szerda: önagysága egy napja. Patrícia Gaál Franciska Boy . ,­­Jaz.y sánnior gf‘°,rtSki önagysága egy napja. (-.ace Székely I­uláa Jazz-énekes Tarján György Péntek: Önagysága egy napja. Tom Anderson J­ontay Isl­ in­ l­ap- rendőrtiszt Sós Mihály Szombat: Önagysága egy napja. Latin Buchanan Rózsahegy, Minca Vilmos főpincér Pártos Gusztáv Vasárnap délután: Önagysága egy Bill Jaldweil Barsy Ödön Brodszky Miklós Brodszky Miklós napja. D'Flaherty Szigeti Jenő Kezdete délután fél 4, vége 6, este Vasárnap este: Önagysága egy Kezdete fél 4, vége 6 órakor. kezdete 8- ví*e fél 11 órakor- napra-Kedd: Egy lány aki mer. Kedd: Csodabár. nnvAI ADCtllu Szerda: Töltőtoll. Szerda: Csodabár. nUIML OKICUFI C­sütörtök: Töltőtoll. Csütörtök: Csodabár n í r­v­u a p­i­lt *u m rí c n o Pörték: Fruska. Péntek: Csodabár. NAGY VARIETÉ - MŰSOR. Szombat: Dzsungel. Szombat: Csodabár. Minden délután fél 5 és egynegyed 9. Vasárnap délután: Egy lány aki mer Vasárnap délután: Csodabár. vasár- és ünnepnap 3, fél 6 és fél 9 Vasárnap este: Dzsungel. Vasárnap este: Csodáké*@ finátor* — Egyetemek Mozija (Horánszky­ utca 20.) november 1-én Mindszent napján. Megjött, a flotta, vidám tengerészkaland 8 felv. Fősze­replők Clara Bow és James Hall, ezenkívül: Ép testben ép lélek. Amerikai diáktörténet 8 felvonásban és Híradók. Vasárnap, novem­ber 2-án: Zoro és Huru, a hálttűznézők, 10 felvonásos vígjáték és A szerelem rabszolgája 6 felvonásos színmű. Főszereplők: Raymund Griffit és William Powell. Híradók. Előadá­sok kezdete 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Je­gyek 25 fillértől 1 P-ig.

Next