Nemzeti Ujság, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)
1931-09-01 / 197. szám
lilllPi ■ ill (UHUM i Ifi ......... Mull ti ■1 M ■1 ll'if'h H—Nip ■ ' ihr l'i i,i dl............. ............ i ........................ " WTIFil * A szombathelyi választás Vasárnap volt a szombathelyi választás, amely Csekonics Iván grófot küldte be a képviselőházba. A választás körülményei, azok az események, amelyek erre az időre összetorlódtak, a választás eredménye sok olyan gondolatot vetnek fel, amelyek érdemesek a megfontolásra. Csekomics Iván gróf akkor lépett fel Szombathelyen, amikor a gazdasági válság fojtogatása a legerősebb volt, amikor bizonytalan volt a holnap és mindenki riadtan keresett magyarázatot a tegnapra. Ez az atmoszféra alkalmas arra, hogy szabadon burjánozzák a szélsőséges agitáció, hogy a megzavart telkekbe belecsöpögtessék a felforgatás méregcseppjeit, de ember legyen a gáton, aki a józanságot akarja megőrizni és a megbolygatott tömegeket tovább akarja vinni az alkotó munka, a keresztény és nemzeti gondolat és a hazafias áldozatkészség irányában. A program, amellyel Csekomics Iván gróf föllépett, az összetartásnak, az alkotásnak, a kitartásnak, a békének és a céltudatos haladásnak aprogramja volt. Emellett a program mellett tett hitet Szombathely ismételten az elmúlt évek alatt, amikor olyan képviselőket küldött a törvényhozásba, akik ezeknek az elveknek a megvalósításán fáradoztak. Ennek a programnak az elfogadásához azonban megfelelő nyugodt légkörre van szükség és azok az események, amelyek a jelölés elvállalása idején történtek az országban, sokkal inkább rontották, mint alkalmassá tették a talajt a hazafias áldozatkészség programjának a befogadására. Szombathely város közönsége is súlyosan érezte az idők sajtó kezét, de ha az ajkán panaszos szó jajdult, a szívéből sohasem veszett ki a bizalom és mindig megőrizte azt az éles kritikát, amellyel emberek, események és programok fölött ítélni szokott. Más kerületben talán még nehezebb lett volna olyan jelöltnek a sorsa, aki gondosan vigyázott arra, hogy egyetlen üres ígéretet ne tegyen, került minden erős kifejezést és hangulatcsináló pátoszt, aki nem várt és nem kapott támogatást senkitől, csak önmagától, akinek a felforgatás mérgezett nyilaival szemben nem volt más fegyvere, mint múltjának, egyéniségének makulátlan vértezete. Egy könnyelműen kiejtett szó talán hangosabb tömegeket hozott volna a táborába, de Csekonics Iván gróf sohasem ejtette ki ezt a szót, a választási harc legnehezebb napjaiban mindig lemondott a pillanatnyi hatásról és minden szavából mélységes felelősségérzet csendült. Ezzel győzött. Szombathely város közönsége megértette azt, hogy éppen a mostani nehéz időkben nem szabad mandátumát olyan politikus kezére bíznia, aki úszik az események árján és akit úgy dobálnak a szenvedélyek hullámai, ahogyan akarnak. Megérezte, hogy Szombathely múltjához úgy lesz méltó, ha olyan férfiút választ, aki akkor áll legszilárdabban a gáton, amikor a legnagyobb a veszedelem és a legközelebbről fenyeget a katasztrófa Megismert© és szívébe zárta Csekonics Iván grófot, az embert, a személyt, az egyéniséget és neki adta mandátumát. Nem a kormánypárti jelöltnek, mert hiszen közben lemondott a kormány és Csekonics Iván „'rőt partja aZfftrito a napol van Mpps«k.*+ ''ifá ban. Nemcsak a kereszténypárti IfcM kusnak, mert hiszen a vei© szemben fel- s lépett ellenjelöltek ugyancsak kereszténypártiak voltak és kész szervezettel, teljes felkészültséggel fordultak szembe Csekonics Iván gróffal akkor, amikor Csekonics Iván mögött még nem állott párt, vagy szervezet. Egyedül vívta a harcot, amely első pillanatban talán merésznek látszott, de biztos sikert ígért akkor, amikor a szombathelyiek megismerték Csekonics Iván grófot és megtanulták tisztelni és szeretni benne azt a férfiút, akire éppen ezekben az időkben van a legnagyobb szükség. Itt kapcsolódik bele a szombathelyi választás az országos politika mostani eseményeibe. Nem új alakulásokra, érdekcsoportokra, jelszavakra van szükség, hanem a férfiakra. Férfiakra, akik nem vesztik el a fejüket, akik céltudatosan és határozottan mennek az egyedül járható úton, az erők összefogásának, az ezeréves Magyarország feltámasztásának az útján. Csekonics Iván gróf szombathelyi győzelme bizonyítja, hogy a válságos idők eseményei nem lazították meg a konzervatív nemzeti politika pilléreit és hogy ennek a politikának ma mélyebb talaja és nagyobb hivatása van, mint valaha volt. Mindenféle külső beavatkozás, mesterséges segítség nélkül kapott Csekonics Iván gróf mandátumot olyan kerületben, amely értelmiségének magas fokával, ítélőképességének tisztaságával mindig híven reprezentálta azokat a tömegeket, amelyek a nemes értelemben vett demokrácia szerint elsősorban hivatottak az ország sorsának az irányítására. Szombathely város közönsége bebizonyította, hogy a gazdasági válság, kormányválság, a kényszerű takarékosság, a tisztviselői üzetetek leszállítása nem hozhatja magával azt, hogy a nemzet elveszítse fejét és sominak hajóját olyan örvények felé Békakirály irta: Matolay Géza Nagyokat csobbant a viz. Apró tenyerek csattantak az öbölbe nyúló Adria mélykék tükrén. Kis kezek paskolták az ezüstpsillogásu vizfodrokat. Vidám rikoltozással njongott a gyeremeksereg. — Kvá-kvá! Kutykuruty! Kvá-kvá! Brekeke! Mosolyogva hunyorítottak arrafelé a strandon nyújtózkodó, a nyári melegtől lomhamozgású fürdőzők, akik, mint delelő óriásteknősök, terpeszkedtek naprafordított háttal a forró, puha homokon. — Kutykuruty! Brekeke! — zengett a gyermekkórus. Az ugráló, fröcskölő, kiabáló, félmeztelen emberkék nekibátorodva támadták a csoport közepén bukdácsoló, prüszkölő, vizet fújó, már százszor alámentett és újra kiemelkedő közös, nagy ellenséget, a Bókakirályt, aki ott lubickolt, brekegett és kutykulókolt már három hét óta minden délelőtt és délután a gyermekhad legnagyobb mulatságára. Békakirálynak hívta az egész fürdő. A rendes polgári nevét nem is tudta tán senki, csak a szállodaigazgató meg a portás, aki szombatonként átnyújtotta neki a heti számlát. De nem is volt fontos, hogy odahaza a nagyvárosban minek titulálják. Itt új nevet kapott és ő büszkén viselte azt, mert azoktól az aranyos, kedves kis lurkóktól kapta, akik ha naphosszat szenvedélyes vizicsatát is vívtak vele, mégis rajongásig szerették. Igaz, hogy rá is szolgált alaposan erre a szeretetre. Külön, nagyszerű játékot eszelt ki a kis napbarnított pajtások számára. Olyat, amit nem untak el soha. Hogyan is unták volna, amikor ebben a játékban mindég ők maradtak a győztesek! A jó Békakirály boldogan hagyta, hogy szemébe fröcsköljék a sós vizet, hogy a hátára, nyakára csimpaszkodjanak, hogy alábukhassak, víz alá nyomják. Amikor újra kiemelkedett, nagyokat brekegett, kvákogott, hogy csak úgy zengett belé a part és a kis legények boldogan visszakurutyoltak, nevetve, pocskolva ugráltak körülötte, így ment ez három álló hét óta minden nap. A sok brekegés és kvákogás már idegesíteni kezdte a fürdővendégek egy részét és gyakran fejcsóválva zsörtölődtek.— Az ördög vinné el ezt a vén bolondot! — mondották. — Igazán hallatlan, hogy valaki vén fejjel ilyen ostoba játékkal töltse el a nyári szabadságát! Vén bolond ! Annyi mindenesetre igaz volt, hogy a jó Békakirály bizony nem tartozott éppen a fiatalok közé, sőt az a tanulásban, munkában eltöltött negyvenöt esztendő, mely a vállára nehezült nem múlt el felette nyomtalanul. A haját kiperzselte az élet napja s olyan volt a fejebubja, mint esetlen nyár után a községi legelő: a lankadtan ágaskodó szálak között fehéren világított át a meddő kopaszság. Az arcán — hogy a mezőgazdasági hasonlatnál maradjunk — mély barázdákat szántottak az éveik s ezekben a barázdákban dúsan termő szakáll várta a borotva mindennapos aratását. Az alakjával is volt egy kis baj: nem fejlődött sudár fenyővé. Ellenkezően. Megállt a felfelé növésben és köröskörül elvastagodott a törzse. Tudta ezt nagyon jól ő maga is, de most nem akart erre gondolni. Most csak a játéknak, a gyermekeknek élt és úgy érezte, hogy a körülötte nyüzsgő nebulók fiatalságából átragadt reá is valami. Az irodai munkában elernyedt izmai mozgásba jöttek, ruganyossá váltak, a füstös, nagyvárosi levegő fojtó nyomása alól felszabadult a melle, hajlott háta kiegyenesedett és örömmel állapította meg, hogy a tunya élet nyomában ereszkedett pocakja napról-napra kényelmesebben fér el a nadrágjában. El is határozta, hogy mihelyt hazaér, beiratkozik valami tornaegyletbe vagy vivóklubba, mert kell a mozgás. A sport fiatalít. Sajnálta hogy erre nem jött rá már előbb is. De hát persze a sok munka, az irodai robot . . . — Talán még mindég nem késő — gondolta — Nem. Egészen biztos, hogy nem késő. Mindenekelőtt, amíg itt vagyok, sportszerű életet élek. Nem iszom, nem éjszakázom, korán kelek és korán fekszem. Reggel egy órát tenniszezem, azután délig a strandon leszek, ebéd után félórácskát alszom, nem többet, mert a sok alvás elluszítja az embert. Délután ismét játszom a gyerekekkel és tíz órakor minden nap lefekszem, így is volt. A Bókakirály nem vett részt a fürdő éjszakai életében. Nem érdekelte a társaság, nem csábította esténként a bárból kiszűrődő, vágyakat ébresztő, ritmikus zene. Az éjszaka csak egyet jelentett számára: a megújhodás édes pihenését, energiagyűjtést a következő napi játékra. Ezen az augusztusi napon különösen meleg volt. Jól esett a fürdés, a víz és ezért a játék is kissé tovább elhúzódott, mint rendesen. Amikor napszálltakor elült körülötte a kvartyogás és megindult a szálloda felé, úgy érezte, hogy ólom csordul végig a gerincén és irgalmatlan súllyal belenehezedik a lábszárcsontjaiba. Alig várta, hogy a szobájába érjen. Vacsorázni se ment le az étterembe. — Még ma éjjel megjön a scirocco — mondta a szobapincér, amint kifelé igyekezett a tányérokkal megrakott tálcával. — Azért van ilyen fullasztó meleg. Igen. Jön a scirocco. A meleg percrőlpercre elviselhetetlenebbé vált. Az ágyban különösen. Sütött a párna és égetett a lepedő. Szegény Békakirály hiába kísérletezett az alvással. Csak hánykolódott jobbra-balra, izzadt, szuszogott, de nem jött álom a szemére. Végül is felkelt és kiment az erkélyre. Itt is nagyon meleg volt, de legalább több levegő érte. Beült az egyik kényelmes kertiszékbe, feje alá igazított egy kis párnát és kibámult a szürke semmibe. A bárból feléje áradt egy tangó lágyütemű melódiája, mely átfonta, körülölelte és megbizsergette az idegeit. Egyszerre különös gondolatok rohanták meg. Egyedül, nagyon egyedül érezte magát. Hiányoztak a kis pajtások: Jancsi, Peti, Tomy, Gynczi, Pisti, Miki meg a többiek! Hogy hozzájuk szokott már! — Még egy hét — sóhajtotta —, aztán vége mindennek . . . Istenem, ha nekem legalább egy ilyen fiacskám lehetne! . . . Késő, késő . . . Az aglegény életét sohasem érezte még ilyen elviselhetetlennek, mint ebben a pillanatban. Szeretett volna hangosan felsírni, amint a tűnő évekre gondolt. Most hirtelen Tomyt látta maga előtt, a kis Tomyt. Ha neki ilyen fia lehetne! Tíz éves! Ki tudja, ha ezelőtt tizenegy-tizenkét évvel összetalálkozott volna azzal a kedves, szőke teremtéssel, a Tomy anyjával, akkor az a gyerek talán most az övé volna és az a szőke asszonyka se lenne özvegy . . . — Késő, késő! Negyvenöt évvel nem lehet már megházasodni — mormogta maga elé. — Nem is szabad. Ez lenne a legnagyobb őrültség. Lépések kopogtak az erkély alatt Lenézett. A kertész jött, hogy meglocsolja az alatta nyújtózkodó virágágy frissen ültetett palántáit. Ebben a melegben sok vizet kivonnak a növények. — Jó, hogy éppen az erkélyem alatt öntöz a kertész — gondolta — Ide az első emeletig biztosan felszáll egy kevés a hús párából és akkor talán mégis elalszom. —Előrébb csúszott a székén s a párkányra helyezett papucsos lábát telefúrta a sötétségbe. Alváshoz készülődött. Fáradt volt és szeretett volna megszabadulni az egyedüllét érzésétől. Ha az ember alszik, nincs egyedül. És a Béka király csakugyan nem volt egyedül álmában. Megjelentek sorra a kis pajtások és játszani bivták. Kedvesen átölelték a nyakát és a víz fölé csalogatták, a fürdőbe. Egyszerre ott állott, megint derékig az Adria kék tükrébe ékelve és zengett körülötte a gyermekkórus: „Kutykuruty! Brekeke!“ Ma nem érezte magát fáradtnak, örült a víznek és örült a játéknak. Jancsi és Pisti hevesen támadni kezdték, Tomy is ráugrott és igyekezett lebuktatni. Nevetve állta a harcot egy ideig, aztán nagyot kvartyogott, behunyta a szemét és gyors mozdulattal, széttárt karokkal előre vetette magát, mint egy bóka . . . • Szerencsére a puha virágágyra esett Alig ütötte meg magát de azért nagyot kiáltott ijedtében. A rémült orditás felverte az éjszaka csendjét. Egymás utám nyíltak meg az ablakok, az étterem és a bár felől rohanó alakok közeledtek és mire a Békakirály feltápászkodott a frissen ültetett és gondosan megöntözött virágpalánták közül, már egész sereg harsányan kacagó ember vette körül. Borzasztó szituáció volt! Az estélyi ruhás hölgynek és szmokingos urak csoportjának közepén ott éktelenkedett lucskos, sáros pizsamájában a szegény Békakirály. Most lett csak igazán melege! Néhány pillanatig ott állt még verejtékező homlokkal, tanácstalanul a jókedvű társaság közepén, aztán hirtelen elhatározással kiugrott a virágok közül és futni kezdett, futni, ahogy csak bírt... be a szállodába, be a szobájába... Reggelre minden be volt csomagolva. Kérte a számláját. Ezután a szégyenletes eset után nem lehetett tovább is itt maradnia. Legalább is így gondolta. — Hiszen mindenki a szemembe nevet, ha meglát! — állapította meg kétségbeesve. — Még a gyerekek is kicsúfolnak, megvetnek. Talán nem is játszanak velem többet! El kell utaznom. Gyorsan, gyorsan! Kilenc órakor indult az első hajó. Az ablakból leste, hogy mikor száll fel a láthatáron a gomolygó füst. A tenger fehér tarajú hullámokat küldött a part felé. A scirocco megérkezett... Azután megérkezett a hajó is. A Békakirály sietve lépkedett a móló felé. Időnként lopvakörülnézett, hogy nem követik-e az ismerősök és a gúnyos megjegyzések. Ezektől félt a legjobban. — Gyorsan, gyorsan! — biztatta magát * • ,,j" -----ár* J . 1831'SZf_R ó 1 . : O ’ ^ J V [ PdeUrs szerkeszt?: TÓTH LÁSZLÓ ár. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TÚRI BÉLA XIII. évfolyam 197. szám . Kedd, Budapest, 1931 szeptemifoer 7. Lapunk mai száma 16 fillér --------------------------^'.hv A m tön^MT - A hágai döntőbíróság f Németgsség, javára, de Ausztria hátrányára ítélt a vámunió kérdésében Csekonics Iván grófot impozáló többséggel választották meg Szombathelyen Egyedül a szakszervezetek akadályozzák az angol szanálás munkáját Szüllő Géza nagy beszédet mondott a genfi kisebbségi kongresszuson Az új adójavaslatok még e héten a minisztertanács és a 33-as bizottság elé kerülnek A magyar csapat megnyerte az Európa-kupát a párisi úszóversenyen Braziliában moratóriumot rendeltek el. Egy exaltált ember merényletet tervezett a genfi magyar delegáció ellen Sorozatos ukrán merényletek Lengyelországban Bankráta-csökkentést várnak Németországban A Zeppelin az óceán fölött repül Beludzsisztánban városokat döntött romba a földrengés A magyar atléták fölényes győzelmet arattak a lengyelek fölött Rothermere lord a belső rend megőrzését tartja a magyar helyzetben a javulás kulcsának Letartóztatták ifjabb Csákány Károlyt Milliárdos kötvénykibocsátást jelent be az Egyesült Államok kormánya Húszezer ember vett részt a nürnbergi jubiláris német katolikus nagygyűlés első nyilvános ülésén. Leégett a tokodi üveggyár egyik , nagy épülete